mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

Zsivány Egyes - Interjú Bogdányi Titanillával és Markovics Tamással

2016. december 22. - merlinicus

r1.jpgBogdányi Titanilla és Markovics Tamás nem csupán színészkollégák, de a szinkronon kívül is igazi barátok. Mégsem mondhatták el egymásnak, hogy egy kemény casting-folyamat végén őket választották ki a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet című film főszerepeire. 

Bár a szigorú titoktartás miatt csak érintőlegesen beszélgethettünk a Star Warsról, mégis mi sem adhatna teljesebb képet a filmről, mint mikor maguk a főszereplők osztják meg gondolataikat karaktereikről, valamint a Star Wars-jelenségről.

 Szinkronjunkiemtbt.jpg: Hogyan kerültetek a castingra? Ilyenkor ti jelentkeztek vagy a gyártásvezető hív, hogy gyertek be?

Markovics Tamás: A szinkronrendezőnek egy ilyen típusú film esetében egy-egy karakterre jobb esetben 3-4 hangot kell castingoltatnia. Általában az első körben a megrendelő ebből a 3-4 színészből kiválasztja a neki megfelelőt. De az sem ritka, hogy további hangmintákat kérnek és például csak a 22. színészre mondják azt, hogy ő kell nekik. Amikor engem a gyártásvezető felhívott, még nem tudtam, hogy ez a Star Wars lesz. Ott, a stúdióban szembesültem vele. Én, mint Star Wars rajongó, próbáltam megőrizni a nyugalmamat :)  és nagyon koncentráltam,hogy a lehető legjobban sikerüljön a casting. Ilyenkor általában a film különböző jeleneteiből kell egy-egy részletet szinkronizálnunk. Visszahallgatva úgy éreztem nagyon jól sikerült, és ezután lettem csak igazán bizakodó.

Bogdányi Titanilla: Ez teljesen a stáb, a rendező elképzelésein múlik. Ilyenkor 3-4 hangot hív ki castingra es küldi el a megrendelőnek (jelen esetben a Disneynek). A döntés az ő kezükben van, így olyan is előfordulhat, hogy nem tetszik nekik senki - ilyenkor új es új hangokat kérnek. Azt hiszem, a hatodik lehettem a sorban, mire azt mondtak, „ő kell nekünk"! A Star Wars egy nagyon titkos projekt volt, úgyhogy itt nem tudta senki, hogy milyen munkára megy ki. Nagyon jó érzéssel töltött el, amikor megláttam!

 

SzJ: Mi a véleményetek Jin Erso karakteréről? Titanilla: milyen érzés volt megkapni a szerepet?

MT: Ilyen típusú mozifilmeknél általában mi olyan kópiára dolgozunk, amin se szín, se effekt, se zörej, se zene nincs, csak a színészek és azoknak is csupán a feje látszik, hogy le tudjuk őket szinkronizálni.  Ha őszinte akarok lenni, nehezen tudtam elképzelni, hogy Felicity Jones és az általa játszott karakter mennyire lesz működőképes, mert abból a kópiából, amiből dolgoztunk számomra az ő játéka félelemre adott okot. Szerencsére a moziban elszállt minden aggodalmam, amihez Titanilla szinkronja is sokat adott.

BT: Iszonyatosan boldog voltam! Borzasztóan! Hihetetlen volt! Rég üldöz már a Csillagok Háborúja. Korábban Amidala és Rey castingján is részt vettem. Nem sikerültek, ami miatt eléggé szomorú voltam, úgyhogy ez most még izgalmasabb számomra!

Amit láttam, abból nehéz megítélni, de – őszinte leszek (remélem, senki nem haragszik meg érte) – nem voltam elájulva a színésznő teljesítményétől. Remélem, ha végre látom majd az eredményt, ez változni fog.

 15657825_1471146122903058_802400080_o.jpg

SzJ: Mi a véleményetek Cassian Andorról? Tamás: milyen érzés volt megkapni a szerepet?

MT: A hangcasting után eltelt nagyjából másfél hét, épp egy szinkronstúdióban dolgoztam és azt vettem észre, hogy lenémítva egyfolytában zizeg a telefonom – egymás után hívogatott Németh Piroska gyártásvezető és Dobay Brigitta szinkronrendező. Őszinte leszek: először azt hittem, azért keresnek, mert esetleg nem írtam be egy diszpót és engem várnak dühösen, hogy "Hol vagyok már?!". Visszahívtam Dobay Brigit, aki közölte velem a jó hírt, hogy engem választottak, majd ezek után , - ha jól tudom - beszakadt a dobhártyája , annyira elkezdtem ordítani örömömben a telefonban. (nevet)

Diego Luna - Cassian századosként - komplex karaktert kapott. Olyan harcos ebben az univerzumban, aki bár gyermekkorától küzd a Birodalom ellen, leszámolt már az illúziókkal. Még megmaradt benne a hit, de megjelent mellette a keserűség is.

A moziban a film végén azon kaptam, hogy hihetetlen szimpatikusak  Jin-nel együtt, szorítok a párosukért és fájna a szívem, ha történne velük valami...

BT: Sajnos még nem láttam a filmet, így róla pláne semmit nem tudok mondani. Az biztos, hogy jóképű! (nevet) Biztos vagyok benne, hogy ez a harcos férfi - különösen Tomi hangjával - egy igazán különleges karakter!

 

SzJ: Bár a mai technikai elvárásoknak megfelelően külön zajlanak az egyes színészek hangfelvételei, de jelentett némi segítséget, hogy a való életben is jól ismeritek egymást és jó barátok vagytok?

BT: Sajnos az utolsó pillanatig nem ismerhettük szinkronizálók kilétét. Tominak viszont nagyon örültem, hiszen tudom, mennyire rajong a Star Warsért.

MT: Mivel a magyar változat készítése a legnagyobb titoktartások közepette folyt, semelyikünk sem tudta melyik szereplőnek ki lesz a hangja. Ezt a premierig szerintem csak 3 ember tudta. A gyártásvezető, a hangmérnök és a szinkronrendező. Én is a premieren szembesültem a teljes magyar stábbal.

 

SzJ: A Facebook bejegyzéseitek alapján ti is igazán kedvelitek a Star Wars univerzumot. Hogyan kerültetek vele kapcsolatba? Melyik a kedvenc SW filmetek?

BT: Hűha, e15673224_1471147476236256_2057267002_n.jpgngem itt meglincselnek! (nevet) Nagyon szeretem a Csillagok Háborúját, de nem vagyok fanatikus rajongó. Az új Star Trek filmeket egy hangyányit jobban szeretem. A régiekből a Jedi visszatér a kedvenc, de tetszett a Baljós árnyak és a Sith-ek bosszúja is. Viszont teljesen egyértelmű, hogy a győztes a Zsivány Egyes lesz! (nevet) Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

MT: Természetesen eddig a klasszikus három rész volt a kedvencem, de ugye érthető, ha azt mondom, hogy mostantól kezdve a Zsivány Egyes is... (nevet). A rajongók legelső generációjához tartozom. 1982-ben az általános iskolában első osztályos voltam, amikor a családunk beült a Birodalom visszavágra. A mai napig élénken emlékszem, amikor megjelentek a birodalmi lépegetők. Attól a pillanattól számítom magam Star Wars rajongónak.

Ezzel kapcsolatban egy vicces dolog is történt velem. Bementem az iskolába, ahol már a betűket tanultuk. Megkértem a tanár nénit, segítsen nekem leírni azt, hogy HAN SOLO. Nagyon segítőkész volt és elkezdte betűzni, hogy H.A.N.G.S.Z.Ó.R.Ó. Mondtam neki, hogy nem hangszóró, hanem Han Solo... Nem ismerte a filmet, úgyhogy sajnos nem tudott segíteni! (nevet)

A '80-as években sok - sok éven át a mozik matiné műsorán volt a Birodalom Visszavág és Jedi Visszatér is. Állandó nézői voltunk a barátaimmal. Amikor pedig beköszöntött az évtized második felében a VHS korszak, otthon néztük megszámlálhatatlanul sokszor. Ezért is lett életem egyik legszebb napja 2016. december 13. amikor meghallottam magam egy Star Wars film főszereplőjeként. Azt hiszem, én már boldogan halok meg. (nevet)

Köszönjük szépen az interjút! Külön köszönet Markovics Tamásnak a Star Wars képgyűjtemény megosztásáért. 

15683517_1471146889569648_440600883_n.jpg

15696788_1471145759569761_1167597833_o.jpg

15713178_1471147786236225_61697329_n.jpg

15657822_1471146346236369_1950161757_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9512058439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.