A magyar szinkronos filmnézéssel kapcsolatban rendszerint megoszlanak a vélemények, akár egy baráti társaságon belül is.

Sok olyan ismerősöm van, aki az eredeti nyelvű alkotásokra esküszik, mert „úgy az igaziak”. Nos, velük nehéz moziba menni, hiszen míg például én szívesebben hallgatom Vasember cinikus beszólásait Fekete Ernő hangján (hiába „jó” RDJ saját hangja is), addig a fent említett barát angolul szeretné megnézni a következő Bosszúállók filmet. Így moziba menet elválnak útjaink.

Van, aki azért nem néz külföldi filmeket magyarul, csupán felirattal, mert így gyakorolja a nyelvet, vagy épp élvezi a különböző angol akcentusokat és nyelvjárásokat (olykor én is ebbe a kategóriába tartozom). A hazai közönség döntő többsége viszont ragaszkodik a magyar nyelven való megtekintéshez (azt hiszem, főként ide sorolnám magam, ha filmekről van szó), legyen ennek az oka nemzeti büszkeség és a kultúra támogatása, esetleg nyelvtudás hiánya vagy kényelmi szempontok.

Ám akármelyik "csoportba" soroljuk be magunkat, abban egyetérthetünk, hogy a magyar szinkron egyedülálló és - ha sokak szerint most épp nem is az aranykorát éljük - bizony volt időszak (különösen az 1960-70-es években), amikor a televíziós szinkron nagy hírnévre tett szert. Gondoljunk csak a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki címmel elhíresült The Flintstones nevű rajzfilmre, amelynek olyan különlegesre sikerült a Romhányi-féle verses szinkronja, hogy több külföldi országban is inkább felirattal adták le, mert a magyar szinkron annyira élvezhetővé tette.

De vajon tudjuk-e, hogyan is indult a magyar szinkrongyártás?

Hazánkban az első szinkronizált film 1935-ben készült el, abban az időszakban, amikor Európa-szerte indult általános törekvés a mozgóképek saját nyelven való megszólaltatására. Ehhez köze volt egy abban az évben kiadott szinkronizálási törvényjavaslatnak, mivel az akkori kormány belügyminisztere, Kozma Miklós Németország és Olaszország mintája alapján felismerte a saját anyanyelven megszólaló filmekben rejlő „nemzetnevelő propaganda” jelentőségét. Lám, a politika mindenhová beférkőzik! Ez esetben azonban a mi nagy szerencsénkre.

Ez a film a német Négy és fél muskétás (Viereinhalb Musketiere) volt, melyhez dramaturgnak Lakner Artúrt kérte fel a Magyar Film Iroda.

Azt a Lakner Artúrt, aki többek között mozigépész, és a Corvin filmgyár dramaturgja is volt, és akinek a nevéről legtöbbeknek Lakner Bácsi Gyermekszínháza ugrik be. Színházában általa írt meséket adtak elő fiatalok, bár célja nem gyermekszínészek „nevelése” volt, csupán az, hogy boldog csemetéket lásson maga körül. Mégis végül az ő kezei alól került ki rengeteg nagy művészünk, például Ruttkai Éva, Zsolnai Hédi, Galambos Erzsi, Kishegyi Árpád, és még sorolhatnánk. Érdekesség még, hogy ő találta ki a Disney által megalkotott Hófehérke és a hét törpe című rajzfilm törpéinek magyar neveit.

A második világháború azonban közbeszólt, mind Lakner, mind a magyar szinkronizálás életébe. A dramaturgot származása miatt először gyűjtőtáborba vitték, majd pedig Németországba hurcolták 1944-ben, ahol nyoma veszett. A szinkronstúdiókba pedig a háború miatt szinte lehetetlennek bizonyult felszereléseket beszerezni, így komoly gondokkal küzdöttek. Emiatt csak az 50-es években indult újra a munka, kezdődött el az újabb nagy korszak a Pannónia Filmstúdió megalapításával (mely felújítása idén zárult le). 

Folytatása következik!