mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

Kedvenc hangjaink: Beszélgetés Dolmány Attilával (I. rész)

2012. szeptember 12. - merlinicus

Dr. Christian Troy, Stewie Griffin, Kyle Broflovski, Steve McGarrett, Mick St. John, Chalky White, Cho ügynök - mind kiemelkedő karakterek, akikben azonban csak egyvalami közös. A magyar hangjuk. Legyenek a karakterek sármosak vagy éppen kemények, macsók vagy misztikusak, pelenkás csecsemők vagy 2 méteres bengák, Dolmány Attila hangjával egészen biztosan élettel telibbek, mint az eredeti.

Attilával - akit egyébiránt egy végtelenül kedves, közvetlen és segítőkész embernek ismertem meg - a budai Déryné Bisztró hangulatos, belső "ücsörgőjében" beszélgettünk szinkronról, sorozatokról, filmekről és a szakmáról. Ennek első részét olvashatjátok most.  

_DSF4128_2_final.jpg

 SZINKRONJUNKIE: Munkából jössz?

DOLMÁNY ATTILA: (nevet) Munkából jövök és munkába megyek. Ez általában így van, hál’ Istennek. Addig jó, amíg van. (nevet) Most éppen szinkronból jöttem, ahol egy 1840-es években játszódó filmsorozat 6-7-8. részét –éppen most csöppentem bele – szinkronizáltuk. Nagyon helyes kis történet egyébként. Aztán innen megyek tovább egy másik munkára. De most jön a hétvége, úgyhogy ezek után már csak ez az egy munka lesz.

SZJ: Ha választani kellene, filmek, sorozatok vagy a narráció áll hozzád a legközelebb? Melyik az, amelyik a legizgalmasabb számodra?

DA: Igazság szerint teljesen mindegy. Olyan nagyon nem vagyok oda az ilyen, mindenféle latin-amerikai és egyéb sorozatokért. Egy jó szinkron az nagyon jó munka lehet, de akár egy hangalámondás is. Engem például nagyon érdekelnek a csillagászati témájú dolgok, ezeket nagyon szeretem. De igazság szerint teljesen mindegy. Tehát, hogyha egy jó csapattal tud az ember együtt dolgozni vagy csak egyedül, de egy jó filmmel, ahol jó az anyag, az mindig felüdülés. Sokkal kevésbé fárad el az ember egy jó film alatt, mintha például – ahogy azt mi szoktuk mondani – fel kell javítani a filmet. Az igencsak fárasztó. Vagy akár egy, nem igazán az én ízlésemnek való rajzfilm...

SZJ: Rajzfilmek vagy filmsorozatok? Teszel-e különbséget közöttük? Melyik áll közelebb hozzád?

DA: Rajzfilm vagy filmsorozat? Nincs igazán különbség. A sorozatok mindig jók, hiszen ameddig egy külföldi sorozatról van szó, addig azokat muszáj szinkronizálni. Nagyjából bízhat az ember abban, hogy lesznek fix munkák, fix csapatokkal, ami mindig nagyon jó szokott lenni. Ezen belül, hogy rajzfilm vagy filmsorozat – teljesen mindegy. Ugyanúgy kihívás mindkettő. Én nem nagyon teszek különbséget ebben a munkaminőség szempontjából.

SZJ: Ha már szóba kerültek a rajzfilmsorozatok, akkor veled kapcsolatban először két, méltán híres sorozat ugrik be az embereknek: a South Park (Kyle Broflovski hangjaként) és a Family Guy (Stewie Griffin hangjaként – a szerk.). Szinkronhangként elér-e téged is az emberek rajongása vagy ez megmarad a sorozat eredeti alkotóinak?

DA: Ez általánosságban nálunk is így van. Ha belegondolsz, akkor a South Parkot 13-14 éve kezdtük el csinálni és ez egy iszonyú hosszú idő ahhoz, hogy beleékelődjön az emberek agyába,  tulajdonképpen részévé váljon az életüknek. Közben pedig valahol össze is raknak téged azzal a bizonyos figurával, akit ott csináltál. Ettől függetlenül – hál’ Istennek – nem sütötték még rám azt a bélyeget, hogy „egy figura - egy karakter - egy színész”.

Mind a Family Guynál, mind a South Parknál iszonyatos méretű rajongótábor alakult ki. Nagyon sok olyan találkozó volt már, ahol a rajongók találkozhattak az alkotókkal. A Family Guynál például nem is olyan régen – a nyár elején – történt meg, hogy a Vígszínházban próbáltam éppen, mikor Kerekes Pubi (Kerekes József – a szerk.) barátom – aki Peter Griffint csinálja a Family Guyban – egyszer csak megjelenik és azt mondja: „Figyeljetek már, itt sétálok a Pannónia utcában és egyszer csak azt látom, hogy Vándor Évi (Louis Griffin magyar hangja a Family Guyból – a szerk.) itt ül egy kis csapattal, illetve Alex Borsteinnel”, aki az eredeti, amerikai verzióban adja Louis Griffin hangját. Behozták őt a Vígszínházba, ahol tulajdonképpen, mint egy kis család, összejöttük: apa, anya, kisgyerek és az eredeti „anyahang”. Ez egy nagyon meglepő dolog volt, nagyon-nagy szeretettel fogadott minket. Alex egyébként magyar származású, tulajdonképpen látogatóba jött rokonokhoz. Ez egy szerencsés véletlen volt, hogy így alakult, illetve, hogy ő hajlandó volt arra, eljöjjön a Vígszínházba és ott körbevezessük, beszélgessünk vele.

Azt érzem, hogy ezek a sorozatok pont jókor, jó időben kerültek be Magyarországra és ettől nagyon aktuális lehet  annak a nézői rétegnek, akiket ez a fajta humor, ezek a gondolatok érdekelnek. A 21. század elején ez pont egy jó időszak ehhez és az egy szerencsés dolog, hogy részese lehetek ennek.

Az is egy furcsa dolog, hogy milyen nehezen indult be például a Family Guy, hiszen pont  Stewie figurája volt az egyik legnehezebb találmány nekünk. Eredetiben ő brit akcentussal beszél, azonban magyarban nem tudunk ilyen akcentust utánozni. De akkor hogyan találjuk ki? Igazából az első négy részben kezdtük el azt kialakítani, hogy milyen legyen a karakter végleges hangja.

_MG_0897_4_final.jpgSZJ: Hogy jött, hogy te lettél Stewie?

DA: Dóczi Orsiék hívtak fel engem a Balogh Mix Stúdióból, hogy lenne-e kedvem ehhez a sorozathoz. Akkor én már szegről-végről ismertem a Family Guyt, hiszen korábban elkezdték adni az MTV-n (Music Television). Ott lehetett látni, hogy van egy ilyen hülye formájú fejű kisgyerek. Állítólag Orsi azért gondolt rám, mert kellett neki egy olyan hangtónusú színész, aki tisztán és mindemellett nagyon széles skálán is tud beszélni, illetve bánni a hangjával. Emiatt gondolt rám, hiszen a South Park és a Kés/Alatt sorozat kapcsán is elég sokféleképpen kellett játszanom a hangommal. Erre ő azt mondta, hogy próbáljuk meg. Mondjuk az elején azért ő is megijedt, amikor még nem tudtuk pontosan, hogy mi lesz a jó megoldás. Aztán valahogy elkaptuk. Egyszer csak kijött ez a figura. Azóta vele és másokkal – nemcsak rajongókkal, hanem kollégákkal is – találkoztam, akik szerették és sokan gondolták, hogy a magyar szinkron jobban sikerült, mint az eredeti. Amihez az is hozzájárult, hogy Orsinak szerintem sikerült úgy osztania a sorozat teljes szereposztását, hogy nagyon szépen eltalálta az eredetihez közel álló, illetve jól működő hangtónusokat és stílusokat.

SZJ: A sorozat – véleményem szerint – azért is nagyon különleges, mert azon ritka sorozat-szinkronok egyike, ahol figyelnek arra is, hogy ha csak akár egy hárommondatos mellékszereplő jelenik is meg, az is a máshol megszokott hangját kapja meg vagy annak hiányában „csak” egy nagyon jó hangot kap. Ez azért egy nagyon ritka dolog még manapság is.

Hogyan képzeljük el: kaptál kifejezett instrukciókat is Stewie karakterének megformálásához vagy ez egy naturális fejlődés volt?

DA: Voltak instrukciók természetesen, voltak dolgok, amikre Orsi különösen odafigyelt. Például, ha én valamit nem úgy csináltam, vagy amikor hangszálgyulladással kellett szinkronizálnom. Ott Orsi segített, hogy hova „pakoljuk” a hangomat, hogy az a lehető legkevésbé váljon el a korábban kitaláltaktól. Tulajdonképpen Orsinak nagyon jó szeme és füle volt ahhoz, hogy folyamatosan terelgessen engem, illetve én is folyamatosan figyeltem, hogy hol lehet változtatni, variálni, finomítani a felvetteken, hogy minél inkább az eredeti Stewie karakter jelenjen meg. Ehhez muszáj volt egy nagyon kiművelt beszédmodort alkalmazni, hogy minél közelebb kerülhessünk a karakter akcentusához – ezért lett egy arisztokratikus hanglejtése Stewie-nak. Miután kitaláltuk, utána ez elindult magától és most már, hogy 8 évad lement, ha álmomból ébresztenek, akkor is kijön. (nevet)

SZJ: Hogyan képzeljük el a szinkronmunkát? Egyenként szinkronizáljátok vagy többen vagytok bent ilyenkor a stúdióban? Bent van az egész család? (nevet)  

DA: Többnyire egyedül dolgozunk, de azért van olyan is, hogy kettesével. Nagyon ritka, hogy hárman vagyunk bent a stúdióban, ugyanis sokkal egyszerűbb vágni, ritmusában összehozni és helyrerakni a felvett anyagot, ha mindenki külön megvan. Hiszen fontos egy ilyen sorozatban, hogy milyen ritmusban jönnek egymás után a poénok. Ezeket a magyar változatban is meg kell tartanunk.

Nekem volt egy kedvenc jelenetem, amikor Brianről (Brian Griffin, a kutya – a szerk.) kiderül, hogy Quagmire (a kanos szomszéd – a szerk.) átműtött apjával töltött el egy pásztorórát, akkor Briannek van egy nagyjából 48 másodperces gyomorürítése. Ezt a jelenetet előbb láttam, mint Schnell Ádi (Brian magyar hangja) és tudtam, hogy jönni fog mellém a közös jelentebe, úgyhogy  már előre röhögtem. Megérkezett, leült mellém. Mondtam neki, hogy: „Ádám, van egy  olyan jeleneted, hogy húú… Meg kell nézni majd vagy háromszor. Nem lesz könnyű felvenni.” Aztán közeledett-közeledett a tekercs, én már előre röhögtem magamban és, amikor eljött a jelenet, mondtam Ádámnak, hogy ezt most előbb nézze meg és csak aztán vegyük fel. Ádám elkezdte nézni, az arca teljesen lefagyott, de végignézte. Azt mondta, hogy: „Jó, akkor ezt most vegyük fel!” És tulajdonképpen úgy, ahogy volt, egyben felvettük a jelenetet. Úgyhogy Ádám előtt le a kalappal ezért, hogy az egész jelenetet egyben végig tudta csinálni gyomorral. Én természetesen visítva röhögtem. Ilyenkor például nagyon jó az, amikor nem egyedül dolgozik az ember, hanem lehet így kontaktálni a kollégákkal is. Azért jó, hogyha néhanapján „összetalálkoznak a szereplők” – legalább 4-5 tekercset csináljunk meg ilyen módon –, mert valahogy feldobja az embert az is, hogy nemcsak magához képest kell tökéleteset teljesíteni, hanem a kollégával szemben, illetve mellett is. Az ilyenek mindig inspirálják az embert.

SZJ: Nekem az egyik kedvenc jelenetem, amikor Brian és Stewie a kanapén Brian készülő könyvéről beszélgetnek.

DA: Az legendás. Nagy kedvenc még a „Mami, mami” című jelenet is. Alex Borsteinnek el is kellett mondjam a „Mami, mami”-t. (nevet)

SZJ: A filmsorozatok közül melyik a kedvenced?

DA: Sok van. (nevet) A CSI: New Yorkot nagyon szerettem csinálni. Vagy például, amiben nem vagyok benne, vagy talán csak egy részében lehettem benne, az a Doktor House. De éppúgy nagyon szerettem a Kés/Alattot is. Volt egy „Szerelem ösvényei” című, közel 400 részes, dél-amerikai sorozat, amit egy dolog miatt szerettem nagyon: szerintem annyira rossz volt, hogy az már jó. (nevet) Imádtuk a felvételeket, állandóan hülyéskedtünk közben, hiszen egy idő után nagyon nehéz az ilyen jellegű sorozatokat napjában 3-4 órában, folyamatosan csinálni. Elnézést kérek azoktól, akik szeretik az ilyen jellegű sorozatokat, de nekem ezek nem jönnek be. De, hát meg kellett csinálni ezt is, és hihetetlen felvételek lettek, amikor bakizott valaki, de mi hagytuk a felvételeket továbbmenni, aztán ráimprovizáltunk. Ezek később egyébként megvágva felkerültek az internetre, bakiparádé címszó alatt. Ezenkívül rengeteg olyan sorozat van, amik érdekeltek és jók voltak. Ott volt még a Jóbarátok (02.30-tól - a szerk.) is, aminek utolsó két évadjában dolgozhattam, és bizony nagyon büszke voltam, hogy belekerülhettem. Néhány éve  csináltuk például a „Drót” című sorozatot, azt is nagyon élveztem. A Gengszterkorzót szintén.

_DSF4184_3_final.jpgSZJ: Ha már a Gengszterkorzót említed: az hogyan jött? Az ottani hangod azért elég távol esett a korábban megszokottaktól.

DA: Aprics Laci rendezi azt a sorozatot és Lacinál az esetek 90%-ában feketéket szoktam csinálni. Annak idején még így is kezdtem, hogy színesbőrű figurákat kellett csinálnom. Ez valahogy így alakult és a Gengszterkorzóban játszó fickót (a Chalky White-ot alakító Michael Kenneth Williams) már korábban a Drótban szinkronizáltam, úgyhogy, amikor megjelent a Gengszterkorzóban, akkor Lacinak egyértelmű volt, hogy én leszek. De volt már olyan kérdésem szinkronrendezőhöz, amikor reggel 8-ra kihívtak dolgozni és megláttam a monitoron egy 2 méteres, benga, fekete embert, hogy: „Ez most hogy jött? Láttad magad előtt őt, meg engem, de ezt hogy sikerült?” (nevet) Persze, tudjuk, hogy a legtöbb esetben hangkarakter alapján osztanak szerepeket. Nekem pedig az a szerencsém, hogy ezzel a hangszínnel elég sokféle karaktert meg tudok csinálni.

SZJ: Várod a Gengszterkorzó harmadik évadját?

DA: Hogyne! Az igazság az, hogy nagyon várom még a Family Guy következő évadját is, de egyelőre semmit nem tudni róla.

SZJ: A jelenleg is futó sorozatok közül a Mentalista például hogyan került képbe? Mennyire áll közel hozzád az ottani szereped?

DA: Azt is szeretem. (nevet) Azt tudom, hogy annak a színésznek (a Kimball Cho ügynököt alakító Tim Kang – a szerk.) valami olyasmi a háttértörténete, hogy ő ír, fest is, egyszóval mindenfélét csinál. Ráadásul iszonyatos nagy komikus az USA-ban. Itt pedig egy teljesen mozdulatlan arcú faembert játszik. Én pedig szeretek úgy is beszélni, amely Stewie-féle ezerféleségtől távol áll, hogy ezt a nagyon monoton, nagyon egyszerű, kopogós hangot használom. Talán ezért jöhetett ez a szerep.  

SZJ: Igen, ez egy szignifikáns különbség, ha mondjuk összehasonlítjuk Cho ügynököt azzal, amikor például Stewie-ként rendszeresen különböző női hangokat kell is adnod.

DA: Valóban, ez nagy váltás, de közben ezek az igazi kihívások is. Míg nagyon sok olyan színész van, akit hangkarakter vagy beszédi adottságok alapján egyvalakihez kezdenek el kötni a nézők és világ életében ugyan azt a figurát csinálja, addig én örülhetek neki, hogy nagyon-nagyon széles palettán kaptam és kapom a szinkronszerepeket. Tényleg az őrült gyilkostól kezdve, a rajzfilmfigurákon át, az édes-bájos, kedves apucikán keresztül, a pozitív orvoson át nagyon sokféle, különböző színt tudtam magam is megmutatni és ezáltal nem lettem skatulyába zárva.

SZJ: Többedik alkalommal magyarítod az Alex O’Loughlin által játszott karaktereket (Hawaii Five-O – Steven McGarrett; Holdfény – Mick St.John). Ezekről a szerepekről mi a véleményed? 

DA: Mindkét sorozatot kedveltem szinkronizálni, pláne, hogy a Holdfényt szinkronszavazáson kaptam meg. Alex O’Loughlin nagyon érdekes figurákat hoz, amolyan laza, sármos stílusban. Aztán jött a Hawaii Five-O, amit azért szeretek, mert egy igazi limonádé-sorozat, de marha jól van megcsinálva. A sztorija nem egy akkora durranás, de végül az is jól ki van találva. Szépen van fényképezve, teljesen rendben vannak a színészek. Az pedig, hogy három Attila (Dolmány Attila, Király Attila, Epres Attila – a szerk.) állt bent a mikrofon előtt, sőt, volt, hogy négyen-öten álltunk bent Attilák, és jött az instrukció, hogy: „Attila, itt bakiztál. Ezt vegyük újra!”, és akkor néztünk egymásra, hogy: Jó, de mégis melyikünk? A legjobbak egyike? (nevet) Az is nagyon jó volt benne, hogy isteni volt a csapat, kiváló kollégákkal dolgozhattam.

SZJ: A Hawaii Five-O szerintem abszolút a ’90-es évek hangulatát, világát idézi – amolyan Magnum/Baywatch stílusban. Nagyon hangulatos sorozat, de egyúttal butácska storyval. Viszont tipikusan azon sorozatok közé tartozik, ahol a szinkron minősége messze felhúzza a látottak színvonalát.

Ha már említetted ez a szinkronszavazást: milyennek láttad ezt „belülről”?

DA: Bevallom őszintén, az ilyen dolgok iránt nem lelkesedem túlságosan, mert úgy érzem, hogy ezeket befolyásolni lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy pont egy olyan emberre szavaznak a legtöbben, akire érdemes lenne vagy nem biztos, hogy nem lehetne jobb színészre osztani az adott szerepet. A Holdfény szavazásban hárman voltunk: Haás Vander Péter, Csík Csaba Krisztián és jómagam. Viszont egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bármelyikük ne tudta volna akár nálam jobban is megcsinálni. Részemről az internetes szavazásokat kicsit falvédő jellegűnek tartom. 

Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr264770801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2012.09.18. 07:37:59

Én, amikor lehet, angolul/eredeti hanggal nézek filmet, sorozatot.
DE, DE: a Family Guy szinkronja valami fergetegesre sikeredett, lesüt róla az az igényesség, amivel készült. hangilag, szövegileg.
Ritkán nézek újra valamit magyarul, amit már előtte láttam, de ezzel kivételt teszek..:)

Erdős Valéria 2016.08.11. 08:43:39

Rendkívüli hanggal rendelkezik a színész! Alig várom, hogy hallhassam! Mindent megnézek ahol az Ő hangját hallom! Ha csak kapcsolgatom a különböző csatornákat és véletlenül meghallom a hangját ott ragadok ami éppen megy, mindegy hogy mi, de a színész hangját hallom és ez a lényeg! Persze még egyszer sem hallottam rossz filmben, dokumentumfilmben sem! Szerintem Ő annyira igényes, hogy gyenge rendezésű filmek szinkronizálását nem is vállalná! Gratulálok az utánozhatatlan, gyönyörű hangadottságáért! Minél több helyen szeretném Őt hallani! Verhetetlen!