mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

Farkas szinkronos előzetes

2013. március 30. - merlinicus

5301_612298128786053_508438459_n.jpg

Rozsomák  Farkas immáron a hatodik alkalommal tűnik fel a vásznon (X-men 1, X2, X-men 3, X-men kezdetek - Farkas, X-men - Az elsők). Bár az utolsó filmben csak egy rövid,de nagyon velős jelenet erejéig tűnt fel, az azt megelőző alkalommal önálló filmben szerepelt. Bár az X-men kezdetek - Farkas című alkotás nem volt a világ filmje, sőt az egyes karakterek háttértörténetét is eléggé összekuszálta, azért hozott némi kosztpénzt a befektetőknek. 

A bárgyú történet, a korábbi filmekhez képest jelentősen szerényebb látványvilág (brutálisan tré számítógépes animációval párosítva) és azon tény ellenére, hogy Logan/Farkas előzménytörténetéből készült a legkevésbé sikeres X-men film, Hugh Jackman úgy látszik ügyes producerként szinte bármire képes pénzt szerezni. Így a rajongók szerencséjére elkészülhetett Farkas Japán kalandjainak filmváltozata. 

Az X-men filmek számomra mindig biztos pontot jelentettek a szinkronpalettán, hiszen ritkán hallott hangok, ütős párosítások (kivéve talán a Michael Fassbender - Hujber Ferenc duót) és minőségi munka jellemezte a magyar változatokat. Úgyhogy nagyon várom már a folytatásokat, hiszen kettő is elérhető közelségbe került:

1. Farkas - 2013. július 25. 

2. X-men - A jövendő múlt napjai - 2014. július 17. (ahol az új és régi színészcsapat legfontosabb tagjait egyszerre láthatjuk majd - na, az lesz aztán a szinkronparádé!)

Magyar hangok:

Hugh Jackman - Logan/Farkas - Sinkovits-Vitay András

Rila Fukushima - Yukio - Zsigmond Tamara

Hal Yamanouchi - Yashida - Reviczky Gábor

Felolvasó - Galambos Péter

Íme a magyar nyelvű előzetes a Farkashoz!


A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr645184081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cavalcanti 2013.04.16. 21:06:24

És miért nem esett szó ebben a blogban az utóbbi idők egyik legjobban sikerült szinkronjáról , a Django Elszabadul magyar hangsávjáról? :))