mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

Tűzgyűrű - szinkronkritika - philosophic summer edition

2013. július 17. - merlinicus

Pacific-Rim-Poster3[2].jpg

Annak ellenére, hogy a Tűzgyűrű egy egynyári robotos (szerintem), mégis jónéhány gondolatébresztő témát felvet mind a film maga, mind pedig a szinkron. A nyárra való tekintettel formátumot bontunk és csak úgy, magunkban értekezünk.

1. Ilyenek a földönkívüliek-e? 

A nagy számok törvénye alapján - elvileg - nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az már csak a mi pechünk, hogy nem kis, buta, zöld emberkékkel futunk össze, hanem egy csapat okos, de rosszindulatú rémmel. Sajnos arra kategóriákkal kevesebb esélyünk van, hogy a hozzánk megérkező (mert, ugye mi szomszédolni még egy jó ideig nem fogunk) idegenek egy csokor virággal, a szép jövő ígéretével és egy szavazz rám táblával érkeznek, mintsem, hogy egyszerűen messziről lelőnek bennünket a Halálcsillaggal. Vagy eltérítenek egy meteoritot. Vagy küldenek egy kis űr-szénanáthát. Tulajdonképpen a Földet szinte bármivel negálni lehetne, hiszen annyira el vagyunk foglalva a belső háborúinkkal. De ez már filozófia. Ja, nem.

2. Jó a rendező-e?

Tudjuk, a filmet rendező Guillermo del Toro évek óta H. P. Lovecraft horroríró 1920-as évekbeli műveinek ötleteiből és az azokhoz készült rajzokból él. A Faun labirintusától kezdve a Hellboyon át egészen a Tűzgyűrűig szinte minden filmjében mindenki a Nagy Cthulhu. Összességében mindenképpen pozitív, hogy nem USA-beli rendező (del Toro ti. mexikói) kezei közé kerülhettek az óriásrobotok. Így elkerülhettük, hogy a filmben csak az amerikaiak által ismert három ország: Amerikai Egyesült Államok, Szovjetunió, Samsung (korábbi nevén LG) kerüljenek a filmbe.

Apropó film: szerintem ez nem is az volt. Inkább egy mozgó képregény - annak viszont igen látványos. Hozzáteszem, ezen nem tudom, hogy mit kellett rendezni. Volt egy logisztikai menedzser, aki megmondta a színészeknek, hogy mikor hova ne álljanak és volt egy akciórendező, aki elmondta a CGI - csapatnak, hogy mit rajzoljanak le. Az átkötő jeleneteket a büfés rendezte. És ő is játszotta.

3. Milyen a szinkron?

Rendben, azért csak eljutunk a lényegig... A válasz: érdekes. Egy érdekes kísérlet, hiszen a film klasszikus értelemben vett főszereplőinek hangját nem veterán, jól ismert színészekre bízta, hanem ritkán hallott hangokra. Ennek ékes példájaként az előzetesben még a főszerepet játszó Nagy Ervint a filmben már hiába keressük, Pál Andrásra cserélték. Róla például kiderült, hogy nem Pál Tamás, hanem András. A Radnóti Színház művésze (lesz), sok díjjal, remek színpadi szerepekkel - különösebb szinkronos előélet nélkül. És Ubrankovics Júlia? Na, ő aztán végképp homály szerintem mindenkinek. 

Az érdekes kérdés ebben, hogy kell-e/szabad-e szinte teljesen újonc hangokat főszerepre hívni egy nyári sikerfilmbe?

Pro: Felüdülés a fülnek, ha néha új hangokat is hallhat a mozikban. Mert valljuk be, bármennyire is kedveljük a hangjukat, ha utánanézünk, szinte minden filmben Stohl Andrást, Széles Tamást, Rajkai Zoltánt, Epres Attilát, Csőre Gábort, Nagy Ervint, Reviczky Gábort és Zsigmond Tamarát (bár érdekes, hogy a színésznők tekintetében azért nagyobb a szórás) halljuk. Ehhez jönnek az idényhangok - olyan színésznők és színészek, akik nagyjából egy-két évig hallhatunk gyakrabban (ilyen felfutásban érzem most Schnell Ádámot). Minden további nélkül össze lehetne tehát rakni egy olyan 30-as listát, amellyel a legtöbb sikerfilm szinkronját lefedjük. Ez egyrészről érthető, hiszen a rendezők szeretnének bevált kollégákkal dolgozni, akikkel megértik magukat, akik biztosan meg tudnak szólalni a mikrofon előtt (ennek talán legékesebb példája Stohl András, akinél ma nem nagyon akad univerzálisabb hang), másrészt persze anyagi oldala is van ennek, ami megint egy külön téma. Néha azonban mindenkinek jól esik új (vagy csak a mozis szinkron terepén új) hangokkal dolgozni, megismerkedni. A Marvel filmek kapcsán merült fel először az a dilemma, hogy okosan kelljen szerepet osztani, hiszen ott később, egy másik filmben a szereplők találkozhatnak és az bizony szarul "nézett volna ki", ha a Bosszúállók hat fős brigádjából négy Nagy Ervin és két Stohl András beszélgetnek. Az átlagnéző szempontjából tehát unalmas lehet, hogy két filmes robbanás között a külföldi színész magyar hangja még fejfájáscsillapítót és betétet is árul. De legalább konzekvens.
Egyrészről tehát rá kell döbbenni, hogy létezik ún. másodvonal (ami most egyértelműen NEM a minőségre utal, hanem a foglalkoztatottságra) is, olyan remek művészekkel, mint Dolmány Attila, a mostanában kicsit kevesebbet dolgozó Viczián Ottó, Görög László és még sorolhatnám. Másrészt lehet(ne) többet használni olyan színészeket is, akik hasonló profizmussal dolgoznának, de viszonylag ritkán állnak mikrofon megett: Trokán Péter, Cseke Péter (csak, hogy szomszédozzak egy kicsit) és a többiek.

Kontra: A nézők szeretik, igénylik, hogy a filmek főhősei a megszokott hangjukon beszéljenek - teszem hozzá jogosan. Így a fenti kísérletezés csak akkor helyes, ha nem a hollywoodi élvonal szerepeiről beszélünk. Ki örülne például, ha Robert Downey Jr. hangját (Fekete Ernő Tibor) lecserélnénk Zöld Csabára hirtelen. Valószínűleg senki, és ez teljesen érthető. De egy olyan film esetében, ahol kvázi ismeretlen színészek játszanak, ez elfér. Más kérdés, hogy a kiadott munka milyen minőségű. A Tűzgyűrűben Ubrankovics Júlia például egészen unalmas, monoton lett - igaz, hogy hozott anyagból dolgozott és - valljuk be - az eredeti színésznő Rinko Kikuchi sem egy Oscar - díjas alakítást tett le az asztalra. Ebben a tekintetben tehát egy kockázatos műfaj ez.

De azt hiszem, a fenti téma megérne még egynéhány misét.

Két gondolat a fordításhoz: Ha minden előzetesben elhangzik és a film egyfajta kulcsmondatává definiálódik az, hogy: "today we cancel the apocalypse", akkor azt illik hasonlóan pátoszosra lefordítani (emlékeim szerint nem hagyjuk, hogy elpusztítsák a világunkat lett belőle...). Nagyon sok helyen ez felmerült, ezért erre is kitérek: az egyik robot neve Gipsy Danger, amit sokan - tévesen - cigányveszélynek fordítottak (szerencsére a filmben maradtak a nevek), de az nem az. A Gipsy (az első magánhangzó "i" betű, ez szándékos) egy 1927-ben készült repülőgép motor volt, mely azzal vált "híressé", hogy kicsi volt, de erős. Szóval a magyar fordítás inkább: "Kicsi a bors, de veszélyes" :)


Most akkor megnézős a film-e?

Igen, de szigorúan csak moziban és szigorúan csak óriási adag popcornnal. Viszont a Jáger az Jaeger, tehát JÉGER! Tudom, hogy a Jaegermeister nem fizetett a termékelhelyezésére, de azért....

pacific-rim-jaws-poster.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr905402704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IvánBélaCsubakka · http://ivanbelacsubakka.blog.hu 2013.07.29. 21:00:06

Charlie Hunnam magyar hangja nem Pál Tamás, hanem Pál András.

raven_seldon 2013.07.29. 21:00:07

G = GOLF a katonai ABC-ben, legjobb tudomásom szerint:)

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2013.07.29. 21:00:59

Köszi a kommenteket, javítottam a cikket! :)