mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

X-men - Az eljövendő múlt napjai - stáb interjúk

2014. június 20. - merlinicus

X-men_az_eljovendo_mult_napjai.jpg

 

2000-ben - 14 (!) évvel ezelőtt - egy remek sorozat indult hódító útjára. A kiváló filmekhez pedig - a képregényfilmek esetében megszokott módon - még kiválóbb szinkron társult. Csörögi István szinkronrendező a szakma krémjét vonultatja fel, hogy mutánsbőrbe bújjanak. 

Az X-men - Az eljövendő múlt napjai a Mafilm Audio Kft. Radnóti Ranódi épületében készült. A TV2-vel közös placc főépületi része kicsit a Pannónia stúdió auláját idézi. A büfében a sorozatsztárok és celebek között néha fel-felbukkan egy igazi színész is, az épület előtt ücsörögve többek között Rosta Sándorba, Gacsal Ádámba, illetve Németh Boriba botlunk. Természetesen nem véletlenül, hiszen mindannyian ugyan arra várunk. 

A Mafilm Audio Kft. partnereivel kötött, szigorú szerződésekben védi az itt készülő filmeket - hozzáteszem, teljes joggal, hiszen, ha másban nem is, az egy négyzetkilométerre jutó kamerás filmlopások számában biztosan a világ élmezőnyébe tartozunk. Ennek megfelelően természetesen a felvételek készítésekor nem lehettünk jelen, de a szünetekben sikerült elcsípnünk néhány illetékest, hogy frissibe' osszanak meg velünk néhány ropogós információmorzsát (hogy egyik képzavarom a másikba ne öltsem... :).

 

Sinkovits-Vitay András - Hugh Jackman - Logan/Farkas

 XT011233_small.jpg

 

Szinkronjunkie: Mit szólsz az új részhez?

Sinkovits-Vitay András: Szerettem ezt a filmet! A mostani rész egy kicsit más jellegű lesz, mint a korábbiak. Farkas, azaz Logan a jövőből utazik vissza a múltba. Saját magát kell bemutatnia a jövőbeni mutáns-társak múltbéli, fiatalabb énjeinek. Korok ütköznek egymással - 50 év különbséggel. A különböző idősíkokban Logan nem, csak a környezete változik. Izgalmas része a filmnek a régiekkel való találkozás - ahogyan újra megismerik egymást. Nem csupán a látványról szól, feszegetnek benne komoly, mély, filozófiai kérdéseket is. Ez számomra is mindjárt szimpatikusabbá teszi a filmet. Nagyon érdekes lesz!

 

SZJ: Milyen a közös munka a már jól összeszokott csapattal?

SVA: Ismét ugyanaz a megszokott, jó kis csapat, akikkel a korábbi filmeket is készítettük. Helyey Laci (Helyey László - Ian McKellen, azaz Magneto hangja volt a korábbi részekben -  a szerk.) hiánya azonban nagyon fájó, pótolhatatlan. De "ki tudná, Isten mit, s miért cselekszik"? Hatalmas veszteség! 

 

SZJ: Mit gondolsz az időutazásról?

SVA: Ha az időutazás gondolata bárkihez közel áll, akkor hozzám a lehető legközelebb! (nevet) Ahogy egy versemben írtam: "Nincs idő, tér, mert öröktől minden..." 

 

 

Csörögi István - szinkronrendező

 

XT011451-1_small.jpg

Szinkronjunkie: Az első X-men film még egy nagyon más filmes környezetben készült. Azóta 14 év telt el. Mi változott?

Csörögi István: 2000-ben, az első X-men film még kifejezetten újdonságnak számított, hiszen - bár akkor már lassan 10 éve készültek különböző, újvonalas képregényadaptációk - az X-menben szereplő különleges képességekkel megáldott figurákhoz kevés hasonlót lehetett azidőtájt látni. Leginkább a látványanyag és a mutánsok, illetve "hétköznapi" emberek összefeszülésének dramaturgiája lepett meg. Bizonyos fokig ez egy evolúciós háború, amely részleteiben egyre artikuláltabbá válik az egyes epizódok megjelenésével. Ez - akár történelmi példákkal összehasonlítva is - ismerős lehet mindenki számára. Talán nem is annyira fantasztikus, kitalált a film, mint, amennyire elsőre látszik, csupán a vizuális hordozóelemei hajaznak sci-fi-re, horrorra, fantasy-re. 

Miután a figurákat a korábbi részekben felépítették, ezért az Eljövendő múlt napjaiban a cselekményre helyezték a hangsúlyt. Az első résszel összehasonlítva: abban több belső dráma érződött, a mostani epizódban pedig több a látványos akció. 

SZJ: Hogyan alakult ki az X-men-sorozat legendásan remek színészcsapata?

CSI: Az első filmeknél, ahol az "alapító generáció" szereplői tűnnek fel, fontos volt karakteres hangokat találni. Így került sor Horányi Lászlóra, aki nem túl gyakori szinkronhang. Egy korábbi, közös munkánk során, a Csillag Háborúja I. részében űrlényt (Nute Gunray, a Kereskedelmi Szövetség helytartója) alakított. Sokat küzködtem azon, hogy milyen módon próbáljuk a karakter különös akcentusát megjeleníteni. Végül azt mondtam, hogy beszéljen úgy, mint Kádár János, egy kicsit finomítva, hogy azért ne paródia legyen belőle, hanem egy hiperartikulált, modoros, hideg figura. 

Már akkoriban is nagyon szerettem Orosz Helgát, akivel érzékenyek voltunk egymásra. Helga nagyon sokszínű, számtalan beszédmódot és hangszínt képes felvenni, úgyhogy ideális volt Mistique karakterének megformálására. Voltaképpen erre igazán kevésbé volt konkrét szükség, hiszen mindig azoknak a hangján szólal meg, akiknek a küllemét magára ölti. De hol szexisnek, hol félelmetesnek, hol misztikusnak kellett hangzania. 

Ian McKellen hangja nagyon tetszik nekem. Szerepel a Gyűrűk urában is, ahol Bács Ferenc személyesítette meg. Nem akartam ennyire közvetlen kapcsolatot teremteni a figurák között, viszont szerettem volna, ha egy szépen zengő, mély hangon beszél. Így osztottam Helyey Lászlóra, aki haláláig verhetetlen volt ebben a stílusban. Nagyon komoly veszteséget jelentett, hogy elment. Nemcsak ennek a filmnek, hanem egészében véve a szinkronszakmának. Mint, ahogy Koroknay Géza vagy Kristóf Tibor távozása is nehéz volt. Sok minden szakadt meg azzal, hogy ők már nincsenek. Egy generációnyi jó hangú, munkára fogható, remek színész tűnik el.

 

SZJ: Egy szinkronrendezőnek talán az egyik legnehezebb feladat egy elhunyt kolléga helyettesítésének megtalálása. Helyey László esetében ez különösen nehéz. Ilyen esetekben az eredeti hang kap egy új magyar változatot vagy inkább a már megszokott magyar hanghoz keresel hasonlót?

XT011405-1_small.jpgCSI: Helyey Lászlót nem tudjuk pótolni, úgyhogy Ian McKellent osztottam újra. Ez még nem biztos, hogy így marad, erősen ingatag vagyok ebben a kérdésben. (Időközben véglegesítették: Ian McKellen magyar hangja Fülöp Zsigmond - a szerk.)  Fölveszem Fülöp Zsigmonddal és lehet, hogy fel fogjuk venni Reviczky Gáborral is. Fülöp Zsigmond elsősorban a megfáradt öreg harcos karakterét hozhatná, aki elegáns és nem annyira mély hangú. Valljuk meg őszintén, Helyey László talán túl mély is volt Magneto hangjához. Ha összehasonlítjuk őket, Bács Ferenc közelebb is áll az eredeti hanghoz, mint Helyey.

 

SZJ: Korábban sokan sokfélét tippeltünk, hogy vajon ki is lesz az új Magneto hang. Többen gondoltunk Bács Ferencre, illetve Papp Jánosra is.

CSI: Sajnos Bács Ferenc eléggé beteg, ami nem annyira fizikai korlátozottságot jelent, mint inkább a pontos artikulációt akadályozza. A Hobbitban is csak lassan tudunk haladni és bár nagyon szeretem és szíves is dolgozom vele, de ez neki is fárasztó. Nem akartam ennek kitenni, különösen úgy nem, hogy tudom, 2016-ban jön egy újabb X-men film, az Apokalipszis. Reviczky Gáborban azért is gondolkodom - ha el tudom őt érni -, mert már előre, 2016-ra is gondolnunk kell. Nagyon nehéz lenne részenként változtatni az idősebb szereplőket.

Papp Jánoshoz először is hozzá kell tennem, hogy igencsak kedvelem őt. Intelligens és erőteljes hang, de olyan mértékben robosztus orgánum, hogy az a fajta arisztokratikus finomság, az a fajta finom kívülállás, ami Ian McKellen gesztusaiból és az általa játszott karakterből árad, egyszerűen eltűnne a hangzuhatagban. Mádi Szabó Gábor járt hasonló cipőben, aki a szakma egyik felsőfoka volt. Papp Jánost is hasonlóan csodásnak érzem, de olyasféle számomra, mint egy rendkívül erős fűszer. Ebben a produkcióban nem szabad felborítani azt a kényes egyensúlyt, amely Magneto és Xavier professzor között áll fenn. Ez egy kiegyenlített meccs kell legyen, amelyben az egyik fél kicsit karcosabb, a másik pedig finomabb, puhább. Magnetót ez utóbbinak szántam. 

SZJ: Igen komoly tábor fejezte ki az interneten ellenérzéseit Hujber Ferenc, mint az ifjabb Magneto beválasztásakor. Michael Fassbender már több alkalommal kapott jóval markánsabb hangokat: Viczián Ottó, Anger Zsolt. Utólag is helyesnek érzed ezt a döntést?

CSI: Mindketten remek színészek, akikkel problémamentesebb is együtt dolgozni, mint Hujber Ferenccel. A celebesnek mondható allűrjei a szinkronizálás során is megmutatkoznak. Az X-men: Elsőkben sokkalta kisebb volt a szerepe, nem gondoltam volna, hogy ez az idősebb generáció "kárára" megfordul. Ez az én óvatlanságom volt. A feladatot el tudja végezni, de, ha tudtam volna, hogy a szerep ilyenné érik, mint amilyen az Eljövendő múlt napjaival lett, akkor Viczián Ottót választottam volna. Az előző részhez azonban egy kekec fiatalra volt szükség, ahogy az "öreg" tündekirály, Thranduil szerepe esetében, a Hobbit 2. részében is. Hujber kiválóan teremt spontán jövő, kicsit ellenszenves kontextust. Magnetónál, aki a koncentrációs tábori háttértörténet miatt a gyűlöleten keresztül, illetve később a bosszún keresztül közelíti meg a természetfeletti képességeket, helyénvalónak érzem ezt a kicsit negatív megközelítést.

 

SZJ: A legújabb epizódot hova helyeznéd a sorban a korábbiakhoz képest?

CSI: Nagyon látványos. Mint, ahogy a filmek manapság igyekeznek egyre több és több show-elemet felvonultatni a cselekményfonálban. Azt mondanám, hogy látványosabb, mint amennyire mély - többet tár fel, mint, amennyit rejt. Szórakoztató és engem is megérintettek a tulajdonképpen filozofálásig elmenő gondolatok - például az időparadoxonról. A legutóbbi epizódnál szerintem jobban sikerült. Mondhatnám úgy is, hogy a jövőbe mutat! (nevet)

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr696157287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mjolnir 2014.06.21. 19:36:40

kizárólag hujber miatt nem néztem meg szinkronosan a filmet, pedig az X-meneknek eddig nagyon jó szinkronjai voltak (Sinkovits-Vitay a kedvencem és mindig zavar, ha nem ő Jackman, vagy Sean Bean hangja). Nem kétlem, hogy a mostani is színvonalas lett, de ha meghallom hujber hangját, a maradék hajam is kitépem.

reugen 2014.06.21. 19:36:42

Már régóta vártam ezt az írást.
A filmet még mindig nem láttam, de majd ha összejön minden, akkor beülök egy üres terembe és nyugodtan végig(nézem/)hallgatom a filmet.
Ha megkérdezhetem Merlinicus, hogy van ez, csak bemész egy stúdióba, aztán ráveted magad a színészekre, rendezőre, vagy valahogy megszervezel egy interjút? Remélem nem indiszkrét a kérdés. :)

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2014.06.21. 19:39:39

@mjolnir: Hujber Ferit személy szerint utoljára a Valami Amerikában szerettem - ott jó volt. Ott volt jó. Nála szinte csak erősebb választást találhatott volna a rendező - pl. az általa is említett Viczián Ottóval kibékültem volna, vagy akár Anger Zsolttal is, aki az X-men - Az elsők előzeteseiben adta Fassbender hangját. DE az eredetit meghallgatva nem olyan szörnyű, Fassbendernek elég hasonló hangja van. Csak el vagyunk kényeztetve :))

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2014.06.21. 19:42:35

@reugen: Rengeteg szervezés, időpont egyeztetés, engedélykérés, kapcsolatépítés - ez utóbbi kvázi évek munkája. No meg ott van az interjú utáni gépelés (ez nekem néha hetekig tart...). Nem könnyű feladat. De, ha kitartó vagy, akkor rádöbbensz, hogy rengeteg a segítőkész, kedves ember a szakmában.

reugen 2014.06.22. 07:35:25

@merlinicus: Hát gratulálok a kitartásodhoz és köszönöm/köszönjük az áldozatos és igényes munkádat. :)

tumi 2014.06.22. 07:35:32

Hujber valóban nem megfelelő hang a Fassbender-nek. Sinkovits-Vitay András néha elég furán hangsúlyozott, de nálam még mindig az elsőszámú és egyetlen hiteles hang Hugh Jackman-nek.

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2014.06.22. 07:43:59

@tumi: Hugh Jackmant szinte már mindenkivel próbálták összeboronálni, akinek kicsit is macsós hangja van. Egyértelműen Sinkovits-Vitay Andrással volt a legélvezhetőbb, sőt kvázi csak vele működött. Talán egyedül a Fogságban c. film volt élvezhető még Laklóth Aladárral.

De azt mondják, hogy nem könnyű vele dolgozni. És sok rendező pedig lusta annyira, hogy másokat hívjon be helyette és ne a nézői érdekeket tartsa szem előtt.

A mostani filmben egyértelműen flegmára vették a figurát, az eredetitől szinte teljesen eltér. Nekem az ötlet nagyon tetszett, hiszen a jövőből jövés miatt abszolút hiteles volt, de egy kicsit sajnos túlnyomták a flegma-pedált.

tumi 2014.08.07. 16:44:01

Az Ian McKellen - Fülöp Zsigmond párosítás szerintem jól működött. Helyey tényleg jobb volt, de Fülöp Zsigmondot gond nélkül eltudtam fogadni.