mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

A karácsonyi filmek karácsonyi filmje: Igazából szerelem

2017. december 30. - SzinkronTájmi

igazabol_szerelem.jpg

Az Igazából szerelem a 21. század legjobb karácsonyi filmjének is mondható, hiszen minden megvan benne, ami az ünnepi hangulathoz kell: karácsonyi zene, szeretet, kedves szereplők, ajándékvásárlás, és bődületes mennyiségű karácsonyfa. Személy szerint eredetiben, és szinkronnal is imádom, úgyhogy nem akarok spoilerezni, de nem valószínű, hogy bármi rosszat fogtok olvasni. Nézzük meg hát ennek a kultikus filmnek a szinkronját, és ha szerencsénk van, még néhány szereplő magyar hangját is sikerül megszólaltatni!

 

Képtalálat a következőre: „stohl andrás”Hugh Grant – Stohl András

A brit miniszterelnököt játszó Hugh Grantnek nem meglepő módon Stohl András adta a hangját. Ők ketten először 1987-ben lettek összepárosítva a Maurice című filmben. Az Igazából szerelemben Stohl András 18. alkalommal adta Hugh Grantnek a hangját, nem csoda, hogy azt nyilatkozta egy interjúban, hogy kívülről tudja Hugh Grant színészi megoldásait. Stohl András nekünk adott interjújában elmondta, hogy úgy érzi, jóban van a szinkronnal, aminek mint hallgatók, őszintén csak örülni tudunk.

 

Képtalálat a következőre: „zakariás éva”Martine McCutcheon – Zakariás Éva

Martine McCutcheonnak nem sok filmjét listázza az Adatbázis, összesen hármat, amiből csupán kettő szinkronja ismert, de mindkettőben Zakariás Éva adta a hangját, és mennyire jól! Az angol színésznő bájos mosolyát Zakariás Éva csak fokozta a csilingelő hangjával. Remélem, lesz még Martinenak filmje, de csak azért, hogy Zakariás Éva szinkronizálhassa! 

 

Képtalálat a következőre: „ráckevei anna”Emma Thompson – Ráckevei Anna

Igencsak meglepő a párosítás, hisz az esetek igen nagy részében (ha pontosak akarunk lenni 40-ből 29 filmben) Kovács Nóra adja Emma Thompson hangját, ám az Igazából szerelem esetében máshogy történt. Meglepő volt tehát a vállalkozás, ám annál jobban sikerült, mert Ráckevei Anna rendkívül hűen adja át a nő érzéseit, akit hosszú házasság után csalt meg a férje. Fantasztikus a pillanat, amikor egyik pillanatban könnyeivel küszködve, aztán a gyerekeit boldogan terelgetve halljuk őt megnyilvánulni.

 

Képtalálat a következőre: „helyey lászló”Alan Rickman – Helyey László

Sajnos egyikük sincs már közöttünk, pedig kitűnő párost alkottak, nem csak ebben a filmben. Legelső találkozásuk 1988-ban, a Die hard című akciófilmben volt, ami Rickman első mozifilm-szerepe is egyben. Egy interjúban Helyey Lászlótól kérdezték, hogy kiket szeret a legjobban szinkronizálni, és Alan Rickmant is kiemelte, hiszen szerette a színészi játékát. A Soproni Petőfi Színháznak elmondott interjújában Helyey László arról elmélkedik, hogy szinkronszerepeit talán inkább színészetbeli, mint karakterbeli hasonlóság alapján kapja. Tény, hogy mindketten kiváló színészek voltak.

 

Képtalálat a következőre: „kálloy molnár péter”Rowan Atkinson – Kálloy Molnár Péter

Rowan Atkinson mindössze egyetlen jelenet erejéig tűnik fel a filmben, de akkor nagyon. Kálloy Molnár Péter számára Rowan Atkinson nem volt, ,,ismeretlen terep”, hiszen az Igazából szerelmet megelőzően már kölcsönözte a hangját mindenki Mr Beanjének. Ezúttal a magyar színművésznek egy akkurátus, munkáját szenvedélyesen szerető, elegáns eladó bőrébe kellett bújnia hangban, s mennyire jól ment neki (ez is)! Arról kérdeztük Kálloy Molnár Pétert, hogy hogyan emlékszik a film szinkronjára, illetve, hogy szereti-e a filmet, amire nagyon kedvesen válaszolt a Szinkronjunkienak: ,,A szinkron készülésének körülményeire nem emlékszem, de arra határozottan, hogy munka közben is jó volt nézni a filmet. Az Igazából szerelem itthon is nagy siker lett, magam is bármikor végignézem újra, ha valamelyik csatornán megy, tuti karácsonyi közös kísérőprogram!”

 

Képtalálat a következőre: „harsányi gábor”Bill Nighy – Harsányi Gábor

Harsányi Gábor sem tétlenkedik, ami a szinkronmunkákat illeti, ugyanis eddig 757 filmben hallhattuk a hangját. Bill Nighyt eddig tizenegy alkalommal szinkronizálta. Személyes véleményem szerint zseniálisan hozza az életunt exheroinista rockert, aki próbál visszatérni a köztudatba. Minden jelenetben mond valami emlékezeteset, csak remélni meri az ember, hogy Harsányi Gábor is élvezte a szinkron készülését. Ahogy egy interjúban mondta, hisz abban, hogy egy színésznek a végletektől a végletekig kell tudni játszania – és abban biztosan egyetértünk, hogy a kiégett rocker karaktere igencsak egy véglet!

 

Képtalálat a következőre: „rajkai zoltán”Andrew Lincoln - Rajkai Zoltán

Andrew Linconnak a film egyik legemlékezetesebb jelenetét köszönhetjük, amikor is saját kézírásával vall szerelmet legjobb barátja feleségének. Lincolnt mostanában leginkább a The Walking Dead című sorozatban láthatjuk, és akárcsak az Igazából szerelem esetében, Rajkai Zoltán szólaltatja meg. A dolog érdekessége, hogy az Igazából szerelem volt a legelső alkalom, hogy kettejük párosa létrejött. Rajkai Zoltán így nyilatkozott a filmről, és Andrew Lincolnról a Szinkronjunkienak: ,,Régen láttam már, de nagyon jó kis filmnek tartom, igazi kultfilm lett belőle. Már a szinkronmunka alatt érdekelt a szereplő, és a története, hogy videókat készít a lányról, akibe szerelmes. Próbáltam maximálisan visszaadni, amit az eredeti szereplő csinál. Nagyon jó színésznek tartom Lincolnt, rendkívül visszafogottan és bensőségesen játszik, könnyű lekövetni.”

 

csankoz.jpgColin Firth – Csankó Zoltán

Colin Firthnek az esetek többségében Kőszegi Ágost választják, de bármennyire is jól passzolnak, ez a film elképzelhetetlen Csankó Zoltán hangja nélkül. Annyira jól adja az esetlen, magányos, szeretetre méltó figurát, és hát az sem utolsó, hogy egy ilyen hang csak még szimpatikusabbá teszi az amúgy is szimpatikus Colin Firth-t. Csankó Zoltán számos alkalommal megemlítette interjúkban, hogy kifejezetten szereti Colin Firth-t szinkronizálni, és ez teljesen átjön a munkáin.

 

Képtalálat a következőre: „kovács istván színész”Liam Neeson – Kovács István

Elsőként Csörögi István szinkronrendező párosította össze a két színészt a Baljós árnyakban, majd a Klónok támadásában, s habár az Igazából szerelem és a Star Wars filmek közt volt a New York bandái című film is (ahol Csankó Zoltán volt Neeson hangja), Csörögi István, az Igazából szerelem szinkronrendezője ragaszkodott Kovács Istvánhoz, és milyen jól tette! A filmben a Liam Neeson által eljátszott Daniel elveszti a feleségét, így egyedüliként marad a nevelt fiának. Kovács István fantasztikusan átadja az összetört férfit, akinek mégis tartania kell magát, és helyt állni a hirtelen kapott egyedülálló apa szerepében.

 

A szinkront elnézve tehát bátran állítom, hogy a film visszaadja az eredeti hangulatát, akárcsak az angol, a magyar színészek is zseniálisan teljesítenek benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5413519223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.