A szinkron szakma utánpótlása mindig aktuális kérdés, korábbi cikkeinkben írtunk már a Talent Studiorol, amely Budapest legnevesebb iskolája ezen a téren. Meséltek nekünk az ott folyó munkáról az ottani diákok és azok a színészek is, akik őket tanítják a szinkronizálás rejtelmeire. Nagyon készségesen válaszoltak, öröm volt az ottani interjúkat elkészíteni és visszahallgatni is. Tovább kutakodva a neten, rábukkantam még számos másik intézményre, közülük ma a Thália Tanodáról olvashattok.
A Róbert Károly körúton található Tanodát 2010-ben alapították, és az iskolákhoz hasonlóan ősztől tavasz végéig tart egy-egy tanév, mely mindig egy közösen begyakorlott, közönség és szakmai zsűri előtt előadott produkcióval zárul. Képzéseik között megtalálható az OKJ-s gyakorlatos színész képzés és az OKJ táncos is, de ami minket a legjobban érdekelt, az a gyermek és a felnőtt szinkronképzés volt. Ezekről kérdeztem Seszták Szidónia művészeti vezetőt.
SzinkronJunkie: Mesélnél egy kicsit a kezdetekről?
Seszták Szidónia: 2010-ben jött létre a Tanoda, OKJ-s színészképzéssel pedig 2015 óta foglalkozunk. Nagyon fontosnak tartottuk ez utóbbin belül a szinkronképzést is, mert úgy értesültünk, hogy sem a Színművészeti Egyetemen, sem pedig a különböző színitanodákban nincs ilyen. Ezért felépítettünk magunknak egy szinkronstúdiót, ahol felkészültünk filmekből, melyek már timecode-ozva vannak, és ahol hozzáértő szakemberek tanítanak. Ilyen például Walla Ervin hangmérnök, Zsurzs Katalin, Háda János, Kökényessy Ági, Koncz István, illetve Anga K. István.
SzJ: Olvastam a honlapon, hogy van gyermek- illetve felnőtt szinkronképzés is, mesélnél ezekről?
S.Sz.: Összefoglalva úgy néz ki, hogy van a szinkrontanfolyamos csoport, ezen belül a felnőttek, akik csak ki akarják próbálni hobbi szinten, hogy milyen a szinkronizálás. A másik csoport a gyerekek korosztálya, ami azért fontos, mert gyerek szinkronhangból kevés van, és azok közül is nagyon sok a rossz, főleg a helytelen hangsúlyozás miatt, mi ezen szeretnénk javítani. A harmadikat pedig már említettem, ez a hároméves OKJ-s színészképzésbe beleépített szinkronképzés, mely végén diplomát tudunk adni. Ez pedig azért lényeges, mert a leendő színész így nem csak a színpadi- illetve a filmszínészetet tanulja meg, hanem a szinkronizálást is, ami akár harmadik szakmának is mondható.
SzJ: Milyen az órák elosztása?
S.Sz.: Heti rendszerességgel vannak az órák, hétvégenként jönnek a gyerekek, hiszen ők hétköznap iskola után már eléggé ki vannak purcanva, a felnőttek pedig hétköznap öt után tudnak hozzánk jönni. Négy órákban képezzük a fiatalokat, két óra beszédtechnika, művészi beszéd, színészmesterség – hogy amikor bekerülnek a stúdióba, ne csak technikailag legyenek felkészülve. A mesterséget pedig azért kell tanulniuk, mert itt is ugyanúgy színészkedni kell, csak hanggal. A rajzfilmektől kezdve az akciófilmen keresztül a hangalámondáson, dokumentumfilmen, szappanoperán át a kosztümös, klasszikus filmekig minden stílust oktatunk.
Általában hat-nyolc fős csoportok vannak, azért nem dolgozunk nagyobb létszámmal, hogy mindenki mikrofonhoz tudjon jutni az órák keretein belül.
SzJ: Biztosítotok-e utánkövetést a nálatok végzetteknek?
S.Sz.: Persze, amikor elvégzik a tanfolyamot, mi igyekszünk nekik munkát adni. Itt is ranglétra van, az illető először valószínűleg tömegezni fog, aztán kisebb szerepeket kap majd, de legalább felkészülten jelenik meg a szinkronstúdióban, és ez a legfontosabb. Hiszen élesben egy hangmérnöknek, vagy szinkronrendezőnek nincs ideje őt megtanítani és újra és újra rászólni, ha valamit nem jól csinál.
SzJ: Milyen a jó jelentkező?
S.Sz.: Jól tudjon olvasni, és ne legyen javíthatatlan, erős beszédhibája. Ha mégis van, akkor vagy megpróbáljuk a beszédtechnika és a logopédus tanárokkal együtt ezt kijavítani, de ha nem tudjuk ennyi idő alatt, akkor természetesen elmondjuk a szülőknek a kezdeti szintfelmérőn.
SzJ: Ha már szóba jött, hogyan kell elképzelni a szintfelmérőt?
S.Sz.: A jelentkezőnek hoznia kell egy A4-es oldalnyi szöveget, amit oda vissza ismer, és felolvasni azt megfelelő hangsúllyal, majd különböző stílusokban. Utána kap egy ismeretlen szöveget, ez a blattolás. Ezenkívül vannak helyzet- és beszédgyakorlatok, és kiderül, hogy milyen például az instrukcióérzékenysége. A felvételiztető művészek pedig az összbenyomás alapján döntik el, hogy érdemes-e őt felvenni a képzésre.
A beszélgetés után lehetőségem volt testközelből is megtapasztalni egy felnőtt szinkronképzéses órát, és szó szerint a közepébe csöppentem a dolgoknak, mert a kis stúdióban, ahol éppen folyt a gyakorlás, pontosan középen volt egy üres szék. Így letettem a csendes megfigyelő szerepéről, amire készültem, és beültem a tanulók közé, ezúton is köszönöm nekik, hogy nem néztek ki maguk közül. Walla Ervin és Anga K. István instruálta éppen a mikrofon előtt álló srácot, aki A nagy Gatsby egyik jelenetéből Joel Edgerton szinkronhangja igyekezett lenni. "Valahol azt olvastam, hogy a Nap évről évre forróbb lesz” – hangzott el újra és újra és újra, a „tanár urak” pedig minden alkalommal javítottak kicsit a hangsúlyon, a lendületen, és én ez alatt a pár perc alatt döntöttem el, hogy nem nekem való a szinkronizálás. Eddig is tudtam, hogy nagyon nehéz, kihívásokkal teli szakma, hiszen tényleg rengeteg dologra kell figyelni egy időben, de most ha lehet, még nagyobb elismeréssel gondolok bárkire, aki sikereket ért el a szinkronizálásban. Maradok hát a szinkronról való tudósításoknál.
Fotók: Thália Tanoda
