Évente csak kétszer tudok hazalátogatni, s emiatt általában minden szinkronos eseményből kimaradok. Szerencsére most ez nem így volt, hisz éppen akkor adták elő a havonta csupán egyszer műsoron lévő Hangemberek című darabot az Új Színházban, amikor otthon voltam, így nem volt kérdés, hogy megnézzük mi együtt, Szinkronjunkiesok.
A szereposztás egészen mesés, olyan színészek játszanak benne, akiket már életem első tíz évében nem csak, hogy tudtam hova tenni, hanem vártam az alkalmat a tévében, hogy lássam, vagy halljam őket. Ez okból rendkívül izgatott voltam az előadás előtt, hiszen most végre élőben is hallhattam régi nagy kedvenceimet, nem is akármilyen darabban, hisz a Hangemberek a szinkronról szól.
-Mintha miattam írták volna! – tette hozzá e sorok írója szerényen.
Előadás előtti izgalmamat csak fokozta, hogy nagyjából két méterre tőlem foglalt helyet az Új Színház igazgatója, Dörner György, aki szintén ,,megdobogtatja a fülem” s legnagyobb meglepetésemre velünk együtt végig ott ült az előadáson, hiába lát(hat)ta már többször is.
A Hangemberek nem csupán a szinkronról szól, és a szinkron készüléséről, hanem azon igaz történetről, hogy hogyan alakult ki a szinkron hazánkban, s hogyan fejlődött azzá, aminek ma ismerjük. Abba is nyerhetünk betekintést, hogy a szinkronizáló színész, hogyan éli meg a szinkronon átvonuló nehéz időszakokat – úgy szakmailag, mint emberileg, s hogyan éli meg a barátságokat, emberi kapcsolatokat, szerelmeket a mikrofonok mögött.
A szereposztás több ízben változott, hiszen kezdetekben a rendező, Kautzky Armand is játszott a darabban. Helyére Csernák János volt várható, aki csak nem akart megjelenni a darab második felvonására sem, így arra a következtetésre jutottam – helyesen – hogy helyette Viczián Ottót láthatjuk. Viczián Ottó nagyon nagy tapsot kapott érthető okból, hiszen régen léphetett utoljára színpadra. Ő s a hangja maga az elegancia elegye, kifinomult játékával kelti életre a mindenki által imádott színészt, aki a mikrofon mögött találja meg a szerelmet.
E fent említett szerelmet Kökényessy Ági jeleníti meg a színpadon. A Művésznőt megszólalása után senkinek sem kell bemutatni, mert övé talán az egyik legjellegzetesebb női hang Magyarországon. S milyen jó volt színpadon is látni, hisz teljességgel elfelejtettem, hogy Jennifer Aniston hangja áll előttem, mert Kökényessy Ágit láttam, és akit játszott: egy nőt, aki szerelembe esik egy kollégája és a munkája iránt, s mindkettőért a végsőkig küzd.
Esztergályos Cecíliát természetesen én is a ’90-es évek sorozatából, a Família Kft-ből ismerem, s egy 1985-ös kártyanaptárról Anyukám gyűjteményéből. Számos interjúban láttam Őt, és nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon a színpadon is olyan-e, amilyennek az interjúk során megismertem. Pontosan olyan. Csodálatos, pörög, játszik, élvezi, amit csinál, ennélfogva élmény Őt nézni. A Művésznő ekképpen osztotta meg velem gondolatait az előadásról: A darab négy éve megy, kifejezetten szeretjük játszani. Kautzky Armand rendezte és már a próbák alatt is szabadjára engedett, sőt, a mai napig vannak jelenetek, amiket ott, előadás alatt rögtönzök. Élvezem ezt a szerepet, mert szabad lehetek benne. A szinkron világába nem kerültem bele, hiszen sokat dolgoztam és dolgozom, viszont nagyon jó műfajnak tartom, rengeteget lehet tanulni belőle. Másnak adni a hangomat, átvenni a szereplő játékát nagyon izgalmas feladat.”
Lux Ádám is nagy közönségkedvenc, nem véletlenül: számos sorozat főszerepében hallhattuk őt, legyen az szappanopera, dráma, vagy akció. Szerepe némiképp ellenszenves lehet, ám ahogy kollégáit, őt is a jó ügy vezérli, és az az ügyefogyottság, amit szereplőjébe visz, igazán szeretni való.
Mihályi Győző alakítja a darabban Bánáti Mihályt, azaz a Művész Urat, aki a színpad, a haknik, és a szinkronstúdiók rendszeres látogatója. Mihályi Győző ,,szinkronos ébredésem” egyik legkorábbi szakaszába tartozik. Úgy 1993 tájékán hallottam először a Kisasszony című sorozatban, amikor is rögtön megjegyeztem magamnak a nevét. A szinkronban számomra Ő az egyik legnagyobb tényező, így nagyon vártam, hogy élőben hallhassam csodásan jellegzetes orgánumát. S e jellegzetes hang tulajdonosa volt olyan kedves, és mesélt nekem a darabról.
Szinkronjunkie: Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy egy szinkronról szóló darabban fog szerepelni? Tetszett az ötlet?
Mihályi Győző: Nagyon tetszett az ötlet. Albert Péter írta a történetet, a kitalálója pedig Imre István, aki a vidéki fellépései során olyan visszajelzéseket kapott, amelyekből azt szűrte le, jó lenne egy ilyen témájú darabot színpadra állítani. Nagyon reméltem, hogy a szereplők hasonlítani fognak azokra a színésztípusokra, akiket látok magam körül, és valóban, nem csak magamat, hanem sok kollégát is felismertem bennük. Emiatt is nagyon jó a darab, mert van igazság-magva, mindegyik figurának megvan a saját alanya, akiről készült. Tudom is, hogy kire gondolt a szerző, amikor ezt a figurát írta, akit én játszom. A darabban szereplő sorsok össze vannak sűrítve, de teljesen magunkra ismerünk bennük, hiszen a szerző nagyon jól ismeri szinkron világát és a színésztípusokat.
SzJ: Ön is hozzátett valami saját történetet a szövegkönyvhöz?
MGy: A Hangemberek mindenképpen a valóságból indult ki, de amikor elolvastuk, az volt az első kérdésünk, hogy hogyan fogjuk ezt jól játszani? A rendező, Kautzky Armand találta ki, hogy legyen egy stúdió és egy vászon, és ily módon lehessen belelátni egy szinkronstúdió műhelymunkájába. Ez is a valóság, hogy szinkronmunka alatt szerelmek szövődnek, vagy színészek meghalnak, vagy az élet épp a sztrájk miatt alakul másképp. Mi, színészek is beletettük a részünket a darab végleges formájába. A szöveghez nem nyúltunk hozzá, legfeljebb javasoltuk, hogy ha egy-egy kifejezést jobbnak tartottunk. Esztergályos Cili volt a legmarkánsabb ez ügyben: a próba során elmesélt egy történetet, ami végül belekerült a darabba. Alakítottuk, formáltuk a szöveget, majd a szerző megnézte és áldását adta rá.
SzJ: Szeret szinkronizálni?
MGy: Nagyon szeretek szinkronizálni, de az alapvetés a színházi színészet. A főiskolán is így tanítják, elsősorban a színészetet, majd a táncot és a szinkront. Ha az ember a diploma megszerzése után Pesten marad, elkezd szinkronstúdiókba járni tömegjelenetekbe, majd egy-két tekercsre, és ezalatt megtanulja a gyakorlatban is a szinkronizálás művészetét. A színészi szakma vékony szelete a szinkronizálás. Olyan kvalitásokat igényel, mint a jó reflex, a jó beszédtechnika, és a gyors reagálás, hiszen nagyon könnyen kell idomulni a figurához és szolgálni azt, amit a vásznon látunk.
SzJ: Változások készülődhetnek a szinkronban. Gondolja, hogy a Hangemberek része lehet ennek a változásnak?
MGy: Nem hiszem, ezek a dolgok nem a színházban dőlnek el. A célunkat csak úgy lehet elérni, ha a tárgyalásokon leszögezzük, hogy nemleges válasz esetén mi történik. Egy színházi előadás nem elég erőteljes ehhez, inkább beszédtéma lehet arról, hogy a szinkronizáló színészek valóban olyan alulfizetettek-e. Mi nagyon régóta próbálunk küzdeni. Amióta a Színházi Dolgozók Szakszervezetének az elnöke vagyok, létrehoztam egy Szinkron Alapszervezetet, amibe elég sok gyártásvezető, vágó, rendező és színész belépett. Reméljük, hogy ha ezek az emberek egyszerre kérnek valamit, talán meg fog történni a változás. Egy tanulmányt is készítünk, melyben leírjuk, hogy más országokban százalékosan mennyit fordítanak a szinkronizálásra, illetve arról is van adatunk, hogy a szinkronizált filmeket 98%-ban nézik meg a moziban, míg a feliratos filmeket csupán a nézők 2%-a. A televízióban ugyanez az arány, mert az emberek átkapcsolnak, ha nem az anyanyelvükön hallják a filmeket. A célunk az, hogy a fogyasztók dönthessék el, hogy felirattal vagy szinkronizált változatban nézik a filmeket, és sorozatokat.
További szereplők:
Farkasházi Réka
Incze József
Szakács Tibor
Jánosi Dávid
Erdei Krisztián
Ha érdekel a szinkron háttérvilága, és szívesen néznéd azokat a színészeket, akiket általában hallani szoknál, mindenképp érdemes ellátogatni az Új Színházba a november 20-i vagy december 19-i előadásra. S ha már láttátok, meséljétek el, Nektek hogy tetszett!
Képek: Puskel Zsolt