Haás Vander Péter 1963. februárjában látta meg a napvilágot Győrben Haás Péter néven. Nagyapja Hollandiában, flamand területen született Haás Vander-ként, ahonnan Magyarországra menekültek, itt a Vandert mellőzve magyarították nevüket. A színész ősei emlékezete miatt felvette volna a Vander nevet, ám hivatalosan sosem engedélyezték.
Diákéveit Győrben töltötte, tanulmányait az Építőipari Iskolában fejezte be. Első munkahelye a Győri Állami Főipari Vállalat lett volna, ha nem a színházba húzza a szíve, s áll be díszletépítőnek. Még az építészeti iskola alatt szólította meg őt a színház, amikor egy versmondó versenyen annyira jól szerepelt, hogy arra biztatták, legyen színész, s innentől nem is volt más út számára.
A főiskolára negyedjére vették fel a majdani Jászai-díjas művészt, s a várakozás évei alatt is színházakban töltötte az idejét: a Győri Balettnél dolgozott díszítőként, majd Nyíregyházán stúdiósként, s innen vezetett az út a fővárosba, a Színművészeti Főiskolára. Diploma után a József Attila, majd az Arany János Színházhoz került, ezután pedig a Budapesti Kamaraszínházba. Számára a közönség visszajelzése, a taps volt igazán fontos. Szerette azt az alkotási folyamatot, amit csak a színházban tudott megélni, amikor közösen gondolkodva alkottak valami újat a kollégákkal.

A Hang

Haás Vander Péternek csodás orgánuma volt, és erre a szinkronstúdiók is hamar felfigyeltek. Erről lánya, Zsófi mesélt:

,,Apa imádta a szinkront, ugyanolyan fontos volt számára, mint a színház. Nagyon büszke volt a szinkronmunkáira, szerette, ha felismerik a hangját, és kihívásnak élte meg, ha az amerikai kollégákat szólaltathatta meg. Mindig tiszteletben tartotta mások idejét, ezért rendkívül pontos volt, amit ő is elvárt másoktól. Fontos volt számára, hogy minőségi szinkront adjon ki a kezei közül, de az utóbbi időkben többször okozott gondot neki a rossz fordítás, ami hátráltatta a gördülékeny munkát. Egy építészettel kapcsolatos filmet kellett narrálnia, amiben barlangi festményekről volt szó, és biztos volt benne, hogy a szövegben szereplő korszak, ahová becsülték a festményeket, pontatlan. Utánanéztek a stúdióban, és kiderült, hogy igaza van, tényleg félrefordították a szöveget. Úgy gondolta, hogy ha mond valamit, kötelessége úgy a nézők elé tenni, hogy pontos információkat tartalmazzon.”

Legismertebb szinkronpárjai Michael C. Hall, a magyar származású Martin Csokás, vagy Tim Robbins, és olyan sorozatokban is hallhattuk, mint a Rex felügyelő, a Babylon 5, a Sebész és a Ki vagy, Doki?.

A színész számára mindig is fontos volt a minőségi munka, legyen szó akár szinkronról, akár színházról. Rajzfilmeket nem szinkronizált, csakis egyetlen kivételt tett, hogy ha a mesefilm sci-fi vagy fantasy volt, mert ezeket műfajtól függetlenül imádta. A Hobbit trilógiában is a fantasyt képviselte, mégpedig a sárkány, Smaug hangjaként, de a Majmok bolygója két részében is hallhattuk, ami különösen a szíve csücske volt.

Szinkronban a legnagyobb kedvence mindennel együtt Dexter figurája volt. Erre özvegye, Ágnes így emlékezett:

,,A Dextert keddenként ment szinkronizálni, ami a hét fénypontja volt számára. Alig várta, hogy lássa a következő részeket, és még a tévében is visszanézte, mert nagyon sok jelenetet nem látott a munka alatt. Nagyon büszke volt erre a szinkronjára, mert a főszereplő monológjait és a párbeszédeket is külön sávra kellett rögzíteni, hogy lehessen hallani a különbséget a kettő között, viszont ő a saját technikájával egy sávon megoldotta ezt. Rögtön tudott váltani beszédről a belső monológra.

Nagyon közel állt a szívéhez a Remény rabjai szinkronja, és Tim Robbins játéka is. Ebben a filmben ismerősként tekintett  amerikai kollégájára, ugyanis már "dolgoztak együtt” a Balhés vakáció című alkotásban is, majd később az Austin Powers második részében, és a Zathura – Az űrfogócskában is.

Haás Vander Péter szappanoperákat is vállalt, mert ezt a műfajt sem nézte le; ugyanolyan munkának tekintette és várta a következő kihívásokat, amiket egy-egy szinkron nyújtott. Kedvencei közé tartozott a Dumb és Dumber is, mely hűen tükrözte a művészre jellemző játékosságot.

Dumber "párja”, a jó barát, Kerekes József 15 éven át volt a Kamaraszínházban Haás Vander Péterrel közös öltözőben. Így emlékezett a színészről:

,, A Dumb és Dumber második része volt az utolsó közös munkám Péterrel. Megdöbbentő, hogy már öt éve nincs köztünk. Aki közel állt az ember szívéhez nem múlik; olyan, mintha nem telt volna el az idő, másfelől szörnyű, hogy már öt éve elment. Igazi galamblelkű, kafkai személyiség volt, aki nehezen viselte az igazságtalanságot”.

Vince Vaughn-nak szinte a teljes karrierjét végigkísérte a magyar színész, kezdve a Bárbarátok című filmtől az Üzlet bármi áronig, melyet halála évében szinkronizált. Legismertebb filmjeik közt említhetjük a Kertvárosi kommandót, a Páros mellékhatást, és a Szakíts, ha bírszt is. 

Családi kör

Ági és Zsófi éppen a színművész telkén voltak, amikor beszéltünk, és az együtt töltött másfél óránkat teljesen átjárta Haás Vander Péter szelleme. A színész imádta a tudományt és a csillagászatot, így rendszeres esti program volt éjszaka kiülni a csillagok alá, és csillagképekről, fényévekről beszélgetni. Erről is meséltek nekem:

"Itt voltunk a tanyán, és az Ördögűzőt kezdtük el nézni este 10-kor. Tízéves lehettem, és a nagy jelenetnél Édesapám egy hatalmasat ordított, mert úgy gondolta, hogy nagyon vicces lesz, én pedig ijedtemben kirohantam az erdőbe. Nappal, ha jó idő volt mindig bográcsban főzött valami isteni finomat; és ezeknek az alkalmaknak elmaradhatatlan kelléke volt a vállára vetett konyharuha.”

Zsófi és Ági minden nap beszélnek az öt éve elhunyt színészről, a színészhez, aki jelen van mozdulataikban, ételeikben, szokásaikban:

,,Már nem a múltban keressük, hanem a jövőt próbáljuk előrevinni. Péter mindig itt van velünk, és visszük magunkkal tovább”.

Nagyon köszönjük a képeket és a történeteket Haás Vander Zsófiának és Szabó Ágnesnek.

A képek egyéb felhasználása nem engedélyezett.