mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

25 éve dobolt először a Jumanji

2020. december 15. - paddydori

jumanji804.jpg

Zulu nyelven a “jumanji” annyit tesz: “many effects”, amit magyarul nagyjából “számos hatás”-nak lehetne fordítani - legalábbis Robin Williams ezt mondta az őt kérdező rajongóknak. Máskor pedig azzal poénkodott, hogy egy karibi sziget, ahová érdemes hamar repjegyet foglalni. Ha igaz a jelentése, ha nem, annyi biztos, hogy a Jumanji számos hatást gyakorolt a filmiparra. Rengeteg másik moziban utaltak rá, és folytatások is készültek hozzá 2017-ben és '19-ben, melyek szerencsére nem akarták szétcincálni az eredetit.

A Polar Express írójának, Chris Van Allsburgnek Jumanji című regénye alapján forgatott film 1995 decemberi premierje után kis idővel széles körben ismert lett, és alighanem az egyik legjobb gyerekeknek szóló kalandfilmek közé sorolhatjuk. Felnőtt fejjel is szívesen nézzük újra, és bizonyára az új franchise készítői is így voltak ezzel. Sikerét ismerve nem gondolnánk, hogy megjelenésekor nem igazán volt a kritikusok kedvence.
Rendezője Joe Johnston volt, akinek ezen kívül például a Drágám, a kölykök összementek!-et, a Jurassic Park 3-at, és az Amerika kapitány: Az első bosszúállót is köszönhetjük.

A főszereplő Alan Parrisht Robin Williams, Sarah Whittle-t pedig Bonnie Hunt alakította. A Shepherd-testvéreket Kirsten Dunst (Judy) és Bradley Pierce (Peter) játszották, de Judy szerepére annak idején Scarlett Johansson is jelentkezett.
- Nem biztos, hogy ez sokaknak új információ, de azért álljon itt: Jonathan Hyde, aki Sam Parrisht, Alan távolságtartó, de szerető apját alakította, kapott a filmben egy másik szerepet is - történetesen vadász Van Peltét, a játék főgonoszáét. 
5401229216201_image.jpg- A film helyszíne a képzeletbeli Brantford, a forgatások pedig New Hampshire állam Keene városkájában zajlottak, ahol a mai napig megtalálható a Parrish Shoes felirat egy házfalon. Williamset nagyon megszerették a város lakói, nem csoda hát, hogy halálakor az említett helyszínen mécsesekkel és virágokkal emlékeztek meg róla.
- A legutolsó, karácsonyi partis jelenetet forgatták le elsőként, hiszen akkor a Parrish-ház még teljes pompájában kellett, hogy díszelegjen. A forgatás többi napján aztán, ahogy haladt előre a társasjáték, úgy kellett lerombolni a kúriát.
- Ugyan nem “fun fact”, de mindhárom színésztársa (Hunt, Dunst és Pierce is) úgy nyilatkozott Williamsről, mint akivel öröm volt együtt dolgozni, és végigpoénkodta a forgatást.
- A Jumanji könyv folytatása a Zathura, melyből ugyancsak készült film (Zathura, az űrfogócska címmel), ám utóbbiban semmi utalás nincs az 1995-ös alkotásra. A film alapján alkottak egy rajzfilmsorozatot is, melyet 1996-tól 99-ig sugároztak, de nem ért el akkora sikereket, mint elődje.

Kik voltak a magyar változat munkatársai?

A magyar szöveget Pataricza Eszter írta, a hangmérnök Kardos Péter volt. Rendezőasszisztensként és vágóként dolgozott a Jumanjin Simkóné Varga Erzsébet, aki a 2019-es Szinkronikum Díjátadón a Legjobb vágó díját is hazavihette. A film szinkronját, melyet Magyarországon 1996 márciusában mutattak be, Juhász Anna rendezte. 

A sztori kezdetén, 1969-ben a fiatal Alan Parrish és Sarah Whittle egy dobszóval járó társassal kezdenek el játszani, amelyik egy kockadobás után beszippantja a kamasz srácot - még mai fejjel is ezt tartom az egyik legijesztőbb résznek a moziból. A gyerekeket Hamvas Dani és Csondor Kata szinkronizálták.


Hangok: Hamvas Dani és Csondor Kata

A felnőtt, a játékból huszonhat év után visszatérő Alanhez a szinkronrendező Mikó Istvánt párosította. Nem véletlenül, hiszen előtte már az Aladdinban Dzsiniként, a Mrs. Doubtfire és az Áldatlan állapotban című filmekben is ő volt Williams magyar kollégája.
Az üresen álló Parrish-házba beköltöző Shepherd-gyerekeket Vadász Bea és Előd Álmos szinkronizálták, előbbi esetében ez egy meghatározó szereposztás volt, hiszen attól kezdve Dunst kisasszony előszámú magyar hangjává lépett elő. Az ISzDb szerint az azóta eltelt időben legalább tizennyolc filmjében kölcsönözte neki a hangját, ilyen volt például a Mona Lisa mosolya, az első Pókember-trilógia, a Wimbledon, a Marie Antoinette, az Úton vagy a Véres románc. 

Hangok: Vadász Bea, Előd Álmos, Mikó István

Ha nem csak engem lepett meg, hogy Van Pelt és Sam Parrish alakítója ugyanaz, az azért lehet, mert a magyar változatban különböző szinkronhangokat kaptak. A vadász Fodor Tamás, a cipőgyáros édesapa viszont Végvári Tamás hangján szólalt meg. Mrs. Parrish Borbás Gabit kapta szinkronpárjául.


Hangok: Végvári Tamás, Borbás Gabi és Hamvas Dani 

Nora nénit a néhai Prókai Annamária magyarította nekünk, Carl Bentleyt, a cipőgyári dolgozóból lett járőrt pedig Vass Gábor. Bonnie Huntot, csakúgy, mint a Halálsoronban, Kovács Nóra szinkronizálta.


Hangok: Vadász Bea, Kovács Nóra, Vass Gábor, Mikó István, Előd Álmos 

Remélem, megegyezhetünk abban, hogy a Jumanji önmagában is nosztalgikus és idővel ikonikussá vált gyerekfilm, de a magyar szinkron dobott rajta még egyet, elég csak átböngésznünk a szinkronlistát.

Tudtok még ilyen alkotást mondani?

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4316336218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hogyan történt 2020.12.16. 08:45:44

Tényleg nagyon jó film lett, de a második része sem lett rossz a wrestlerből színésszé avanzsált Dwayne Johnsonnak. Jól áll neki a szerep, de a többiek játéka is nagyon jó.

gigabursch 2020.12.16. 12:52:27

VIcces. Éppt egnap néztük meg családilag.
Egyébiránt a másik két Jumanjin személy szerint nagyon jól szórakoztam,

kéki béla 2020.12.16. 14:13:19

A Zathura nálam kicsapta a biztosítékot, annyira nyilvánvaló koppintásnak tűnt. Hónapokkal később, egy sokadik ismétlést unalmamban végignéztem, azt követően derült ki, hogy nem koppintás, csak egy második bőr lehúzása.
süti beállítások módosítása