mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Szinkronlegendák Portrésorozat - Hacser Józsa

2021. április 04. - paddydori

hacser.png

90 éve született Kispesten Hatscher Jozefin Mária, akit kis hazánk Hacser Józsaként ismert. Portrésorozatunk áprilisi részével a kétszeres Jászai Mari-díjas színésznőre emlékezünk.

"A világot jelentő deszkák”

Nem volt könnyű gyermekkora, édesapja a Donnál harcolt, ő pedig édesanyjával Budapest bombázása alatt fél évig egy pincében húzta meg magát, mint akkor oly sokan. 1948-ban, 17 évesen felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Gellért Endre, a nagy pedagógus-rendező osztályába. Társai között ott volt Psota Irén, Váradi Hédi, Horváth Teri, Berek Kati, Szemes Mari, Szénási József, Tarsoly Elemér és Buss Gyula is – micsoda nívós társaság!

Miután megszerezte a diplomát, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja lett, és ott is maradt négy évadon keresztül. Itt játszhatta el többek között Opheliát és az Antigoné Iszménéjét. 1956 és '93 között Budapest színházaiban láthatta a közönség, ilyen volt a néhai Úttörő Színház, a Jókai, a Radnóti és a Thália.  

A színházlátogatók számára elsősorban groteszk karakterek, illetve drámai szerepek megformálása miatt volt emlékezetes. Eljátszotta sok egyéb mellett Nyilas Misit, a Szentivánéji álomban Puckot, Vörösmarty Csongor és Tündéjének női címszereplőjét, a Sörgyári Capriccio Maryskáját (mely karrierjének utolsó, hatalmas sikert arató szerepe volt), Örkény Tóték c. drámájának Ágikáját is - utóbbit Latinovits Zoltán oldalán.hacser_jozsa_mti.jpg

(Hacser Józsa színésznő Gáli József: Erős János című mesejátékában az Úttörő Színházban Fotó: Farkas Tamás / MTI)

1994-ben otthagyta Budapestet és csatlakozott a Soproni Petőfi Színházhoz, ahol egészen 2001-ig játszott. Mikó István igazgatóságával szinte teljesen egybeesett ottani karrierje, aki így mesélt róla: „Nagyon sokat dolgoztunk együtt, de szinkronban is rengeteget találkoztunk, főleg a Muppet Show miatt. A Pannónia Filmstúdióban már tízévesen szinkronizáltam vele, csodáltam a humorát.”

A képernyő és a vászon

Elsőként az 1952-es Ütközet békében című alkotásban tűnt fel. Közel ötvenéves pályafutása során láthattuk többek között a Hintónjáró szerelem, az Alfa Rómeó és Júlia, A világ legrosszabb gyereke, az Égigérő ,  a Miniszter félrelép, az Apám beájulna című filmekben és az Üvegtigris 2-ben is. Láthattuk megannyi kabaréjelenetben is, például a Szeszélyes évszakok keretein belül.

Sok pályatársához hasonlóan a Szomszédokban is feltűnt. A történet szerint karakterét, a mindig ittas Margit nénit Békéscsabáról kerítették elő, mert azt hitték róla, hogy ő Vágási Feri édesanyja, aki annak idején intézetbe adta. A tévedésre aztán fény derült egy pár epizóddal később. Az internetbe beszállós Ferit alakító Nemcsák Károly a sorozaton kívül színházban is játszott együtt a színésznővel, és ezt mesélte róla az Origónak a színésznő halála után: “Nagyon tudta a szakmáját, nagy hatást gyakorolt mindenkire, élvezet volt nézni, már a próbákon is. Nem volt egy hétköznapi, de nem volt egyszerű ember sem. A Szomszédokban is elvarázsolta a környezetét, csodás figurát talált ki, imádtuk nézni, ahogy dolgozik.”

Utoljára a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című filmben forgatott 2006-ban.

Miss Röfi, Hiéna Léna és a többiek

"Az ország egyik legkedvesebb hangú színésznője”, írta róla az Origo 2014-ben bekövetkezett halálakor, és nem túlzás azt állítani, hogy így is volt. Ugyan főleg színpadon és tévében volt ismert, de azért volt közel kétszáz szinkronja. Gyermekek generációi nőttek fel a hangján, hiszen olyan szerepeket tudhatott magáénak, mint Hiéna Léna a Roger nyúl a pácban című filmben, Nils Holgersson aranyhörcsöge, Pocok, vagy Riggodon (Willy Fogg inasának) kabalaállata, Ticó.

A Kukori és Kotkoda rajzfilmsorozatban Psota Iréntől vette át Kotkoda szerepét a második évadban.

Az elsüllyedt világok című francia rajzfilmsorozatban Popócici, Walt Disney Hamupipőke című rajzfilmjében az egyik mostohatestvér, Drizella, a Muppet Showban pedig Miss Röfi magyar hangja volt. A Brémai muzsikusok című spanyol  rajzfilmsorozatban Durmolt, illetve Kópét szólaltatta meg.
A Folytassa…! sorozat társulatának tagja, Joan Simms is nem egyszer "kapta" magyar társául a színésznőt, csakúgy, mint Olympia Dukakis az Acélmagnóliákban, vagy Josephine Tewson a Clarence című sorozatban. Az 1964-es My Fair Ladyben Mrs. Pearce is Hacser Józsa hangján szólalt meg, aki Higgins házvezetőnője volt. Ő volt továbbá Jirina Bohdalová, Liz Fraser, és Peggy Pope színésznők leggyakoribb magyar hangja.

Utolsó szinkronmunkája a 2001-es Kísértés esküvő előtt című alkotásban volt, ahol Gisea Trowe német színésznőt szólaltatta meg magyarul.

A nyolcvanas évek végén Kárpáti Ildikó készített vele egy félórás interjút, melynek egyik mondata leírja e csodás színésznő egész pályáját:

Nekem mindig volt kapcsolatom a közönséggel, engem mindig szerettek, én is szerettem a közönséget."

Hacser Józsa 2014. március 4-én hunyt el siófoki házában. Emlékezzünk rá szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8916483126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2021.04.04. 16:10:32

"Nils Holgersson aranyhörcsöge, Pocok, vagy Riggodon (Willy Fogg inasának) kabalaállata, Ticó.
Az elsüllyedt világok című francia rajzfilmsorozatban Popócici,"

Eme három miatt örökre megmarad bennem a hangja, na és persze a neve.

gigabursch 2021.04.05. 08:54:37

Így felnőtt fejjel visszaolvasva a gyerekkor emlékeit... Köszönöm a rendcsinálást.

Hihetetlen gazdag hangú volt.
süti beállítások módosítása