Ha eddig nem érezte magát öregnek a Kedves Olvasó, ez most bizonyára megváltozik, ugyanis 2001. június 11-én, azaz kereken húsz éve ért véget a Hódító hódok című sorozat. Sokak gyermekkorának azon varázslatos korszakát jelentette ez, amikor még egytől-egyig szuper meséket sugárzott a Nickelodeon, és ezek éppen annyira voltak csak debilek, hogy  szórakoztatóak maradjanak.

Mielőtt belevágnánk az olvasnivalóba, hangolódjunk a sorozat bevezetőjével!

A négy évadból álló 62 dupla részes sorozat 1997 áprilisában indult ,,hód-ító” útjára. Két főszereplője a hód-testvérpár Dugó és Norbert volt, akik kis faházukban élték az agglegények életét. Természetesen több kalandba keverednek, úgyhogy ez a magányosnak tűnő lét korántsem volt unalmasnak mondható.

A sorozat a ’90-es években játszódik, így főszereplőinknek több, csak abban az időszakban átélhető problémával kellett szembenéznie: a mai gyerekeknek valószínűleg nem akkora dráma, ha a videoszalagot bekapja a lejátszó, mint Dugónak és Norbinak volt.

A sorozat kitalálója Mitch Schauer, kinek az ötletet egy hódcsalád adta, akiket akkor látott gyakran, amikor hajléktalanként a folyó mellett élt. Állítása szerint nagy hatással volt rá a Frédi és Béni, a Rocky és Bakacsin és a Rózsaszín párduc is, így ezek négyeséből jött létre a sorozat.

A Hódító hódok különleges utolsó résszel zárult, amikor Norbi és Dugó számára kiderül, hogy ők csupán rajzfilmfigurák, és a sorozat elkaszálásával az ő történetüknek is vége.

Dugó folyton bajba került, némiképp értetlenebb volt, ám érzelmei sokkal fokozottabban jelentek meg, mint Norbi esetében. Eredeti hangja Richard Steven Horvitz volt, aki jól ismert szinkronhang Amerikában; hallható volt a Sabrina, a tiniboszorkányban, a Mulánban, a Született kémekben és a Dragon Ball Superben is.

Norbit, a testvérpár idősebbik és okosabbik felét eredetileg egy magyar felmenőkkel rendelkező színész, Nick Bakay szólaltatta meg. Neki is volt köze a fent említett Sabrina-sorozathoz, ugyanis nem csak írta a sorozatot, hanem a fekete macskát, Salemet szinkronizálta. A szinkron mellett írróként, és producerként tevékenykedik: dolgozott a Két pasi meg egy kicsi és az Ifjú Sheldon című sorozatokon is.

Most következzenek a várva-várt magyar hangok! Voltak mellékszereplők, de nagyon ritkán tűntek fel, így a főszerepet nálunk is a két hód magyar hangja, Vass Gábor, és Bolba Tamás kapja.

Vass Gábor hangját senkinek nem kell bemutatni: erős, férfias, megnyugtató, magabiztos, és ha kell, bohókás. Lehetetlen felsorolni, hogy hol találkozhattunk a színész orgánumával, így egy szóval fejezzük ki: mindenhol. Filmben, sorozatban, rajzfilmben, animációs filmben, rádióban, tévében, dokumentumfilmekben és olykor versmondóként is. A színész rendkívül színes egyéniség volt. Ugyan komoly benyomást kelthetett, sosem állt tőle távol a humor és a jókedv. Ilyen figurát jelenített meg Norbi karaktereként is, ám jelentősen higgadtabb volt, mint testvére, Dugó, akit Bolba Tamás magyarított nekünk lehengerlően. A Madách Színház zenei vezetője rendkívül kedvesen mesélt nekünk a sorozatról, a szinkronról, és a pótolhatatlan Vass Gáborról.

Szinkronjunkie: Nem volt mindennapi élmény az első színpadra lépésed, mert abban a szerencsés helyzetben voltál, hogy Hofi Géza partnere lehettél. Milyen út vezetett innen a szinkronhoz?

Bolba Tamás: Kétlépcsős folyamat volt, de a fő kiindulása a Szinetár Miklós által rendezett Liszt Ferenc élete című koprodukciós alkotása volt. Iskolai válogatás során kerestek szereplőt a filmbe. Az egyik tornaórán beállított egy asszisztens, és kihívott minket egy zenés meghallgatásra, aminek alapján úgy gondolták, alkalmas leszek arra, hogy én játsszam el a gyermek Liszt Ferencet. A szinkronnal is ekkor ismerkedtem meg, mert a film utószinkront kapott, azaz a képekhez utólag gyártották le a hangot, hogy tisztább és sterilebb legyen. Ennek a munkálata a Pannónia Filmstúdióban készült, én pedig ott ragadtam.

SzJ: Somló Andrea volt a Hódító hódok szinkronrendezője. Volt casting, vagy egyenesen téged hívott?

BT: Andival gyerekkorom óta sokat dolgoztam, és a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk. Emlékeim szerint engem hívott, nem volt casting a szerepre.

SzJ: Hogyan zajlott egy Hódító hódos napotok?

BT: Beültünk reggel 8-kor egy kisebb stúdióba, és nyomtuk, mint süket a csengőt. Abban az időszakban már elkezdődött az, hogy fülesen keresztül hallgattuk a hangot, és amilyen gyorsan csak lehetett, haladtunk a munkával. Végigüvöltöttem a 6-8 órát, és két hét múlva folytattuk.

SzJ: Mesélj nekünk a Norbit szinkronizáló Vass Gáborról! Hogyan ment vele a közös munka a sorozatban?

BT: Gáborral nagyon jóban voltunk, a Hódító hódok a sokadik közös munkánk volt. Volt már számtalanszor a haverom, az apukám, a kutyám, ezerféle kapcsolatban voltunk a szinkron által. A Hódító hódok egy speciális idiótaság volt.

SzJ: Szeretted a sorozatot?

BT: Először nem kedveltem, sőt, talán még másodjára sem. Ez már abban az időszakban készült, amikor a rajzfilmeket nem feltétlenül gyerekeknek gyártották. Talán ezt a megrendelők sem igazán tudatosították. Ez mai napig nincs tisztázva szerintem, hogy a gyerekek olyan rajzfilmeket néznek, amiknek sem a nyelvezete, sem a sztorija nem való nekik, mert nem ismerik azt a jelenséget, amire alapszik a film.

SzJ: Banyek…- ahogy Dugó mondaná.

BT: Emlékszem erre az epizódra, amiben ez volt, de nem erre gondoltam. Szerintem a gyerekek már akkor is csúnyán beszéltek, úgyhogy ilyen tekintetben nem számított, de azóta már nagyon sok olyan rajzfilm volt, amiről egyértelműen kiderült, hogy felnőtteknek írták a poénokat. Szerintem a Hódító hódok is ilyen lehetett, mert ezek ketten az orrukat turkálták és a körmüket piszkálták. Egy gyerek lelkéhez ez nem feltétlenül való.

SzJ: Mennyire volt megterhelő a hangodnak Dugót leszinkronizálni?

BT: Ahogy a legtöbb esetben, a Hódító hódoknál sem tudtuk a legelső alkalommal, hogy miről szól a film. A két idióta hód közül Gábor volt a kicsit lassúbb, okosabb, megfontoltabb. Ugyan szinkronizáltam már hősszerelmes figurákat is, de jellemzően a leghülyébb karakterekkel találnak meg, akik mind pszichopaták vagy kiabálnak. Olyan is van, akivel minden megtörténik, Donald kacsa és Dugó is ilyen. Természetesen amellett, hogy nehéz feladatok ezek, hálás vagyok értük, mert megtisztelő, hogy azt gondolják a rendezők, hogy meg tudom oldani az ilyen feladatokat. A hódok esetében, amikor Gábor azt mondta a jellegzetes, mély hangján, hogy ,,Dugókám, mit csinálsz?”, addig Dugónak kigyulladt a farka, fölrobbant, elrepült a Holdra, beverte a fejért a fába, visszarohant Kínából, és ezt hangban végig kellett csinálni. Amikor három perc üvöltés után vér csorgott a torkomon, Gábor megkérdezte: ,,Hol voltál?”

SzJ: Jó hangulatban telt a szinkron?

BT: Nagyon sokszor fulladt röhögőgörcsbe a munka: míg én vért izzadtam, hogy véghezvigyem a feladatot, addig Gábor természetesen mindent elkövetett, hogy akár arccal, akár tevékenységgel megnevettessen.

SzJ: Jóban voltatok?

BT: Volt egy közös játékunk: nehezen viseltem, hogy a hajam hamar elkezdett hullani, és amikor Gábor látta, hogy ez nekem kínos, fennmaradt egy 25 évig tartó játék: ahogy meglátott, úgy ölelt meg, hogy szanaszét kócolta a maradék hajamat, amit szépen megfésültem, hogy kinézzen valahogy. Voltak olyan beszélgetéseink és pillanataink, amikor egyszer-kétszer nagyon közeli kapcsolatba kerültünk, amiért nagyon hálás vagyok, mert ő egy igazán fantasztikus személyiség volt. Igazából az egész szinkroncsapatnak van egy nagy, családi jellege, és különösen régen volt ez jellemző. Őszinte szeretet volt köztünk nagyon sok irányban, és persze biztos voltak rossz kapcsolatok is, de valójában ez egy nagy család volt: mindenki örült a másiknak, őszinte szeretettel fogadtuk egymást, és ha ketten állunk a mikrofonnál, vagy ha öten-hatan, akkor sem volt kérdés, hogy elférünk-e egymás mellett.

Vass Gábor és Bolba Tamás szinkronban - Pócsföldi Balázs vizsgafilmje (részlet)

SzJ: A sorozat után miben dolgoztatok még együtt Vass Gáborral?

BT: Zongoraművészként végeztem, így az eredeti mesterségem a zene, és ez mára összeért a szinkronnal. Sokat dolgozom szinkronstúdióban mint zenei rendező, és a szinkronos tapasztalataimnak hála a színészeknek is tudok segíteni. Akár a Micimackóban, akár a Mickey egér játszóházában, rengeteg Disney-rajzfilmben, amiben Gábor szerepelt és énekelt is, én voltam a zenei rendező, de akár az egyik szereplőtársa is.

SzJ: Az ő hangja pótolhatatlan. 

BT: Gábornak olyan fantasztikus orgánuma volt, hogy ha egy nap 50 órából állt volna, ő mindet kitöltötte volna valamelyik stúdióban. Úgy érzem, hogy kettőnk közt ténylegesen volt egy olyan közvetlen kapcsolat, hogy bármikor találkoztunk, nem volt óvatoskodás vagy felszínesség. Gondolkodás nélkül a szórtuk a poénokat, amik olykor bántóak is lehettek, de mindketten tudtuk, hogy a másik a legnagyobb szeretettel mondja. Nagyon váratlanul ért a halála, még nem gondoltam bele, hogy többször nem fogunk találkozni valamelyik stúdióban. Kikerült a körforgásból, de az űrt senki nem fogja betölteni. Jönnek majd újak, jönnek mások, de őt nem lehet pótolni.

Végül álljon a végén még pár részlet a sorozatból, és Titeket is arra biztatunk, hogy nosztalgiázzatok, és meséljétek el, hogy Nektek melyik volt a kedvenc részetek!

 ,,Amikor három perc üvöltés után vér csorgott a torkomon, Gábor megkérdezte: ,,Hol voltál?”

 Bulizni jaj de rossz! - részlet a 3. évad utolsó részéből

 Dugó szerelmes lesz (3. évad utolsó rész)

,,Frappáns visszavágás, megsebeztél"