A Szinkronjunkie szerkesztőjeként eltöltött közel két év során rá kellett jönnöm, hogy a szinkronszakma Magyarországon mennyire zárt közeg, ahová kívülről igen nehéz bejutni, de az, aki részese lesz, ezzel egy második családot szerez magának. A rendezvények nem fényűző gálákra, hanem sokkal inkább (nagy létszámú) baráti összejövetelekre hasonlítanak, így az is otthon érzi magát, aki csak érdeklődőként, szinkronrajongóként vesz részt rajtuk. Nincsen vakuvillogás, kordonok és biztonságiak, a nagy felhajtás helyett humorral és sztorizgatásokkal találja szemben magát az ember. Ettől szép az egész, és ezért megyek szívesen minden alkalomra, amire csak tudok.
Így az április hatodikai nap ismét a szinkron jegyében telt, délután két órától vette kezdetét a 11. Szinkronos Közönségtalálkozó a Pannónia Stúdióban. Már az épületbe belépve megérint a hangulat mindenkit, aki egy kicsit is jártas a szinkronizálás és/vagy a magyar rajzfilmek történetében, hiszen tudjuk, hogy itt kezdődött minden. Az 1957-ben alapított Pannónia Filmstúdió hazánk legnagyobb rajz- és filmstúdiója volt, a magyar rajzfilmgyártás és a szinkronizálás fénykora is a nevéhez köthető.
Az idei közönségtalálkozó meghívott vendégei Zakariás Éva színésznő, Szalay Éva szinkronrendező, Balog Mihály hangmérnök és szinkronrendező, a Balog Mix Stúdió alapítója és a beszélgetés második felére érkező Barbinek Péter színész voltak (akivel így sajnos pont elkerültük egymást), a beszélgetés moderátora pedig az Egyesület a Magyar Szinkronért szóvivője, Kelemen Zoltán volt. Ők beszélgettek néhány órán keresztül az 1. emeleti Nagykeverőben, erről hoztam egy rövid élménybeszámolót.

Az első kérdés arról szólt, hogy a beszélgetés résztvevői vajon használják-e az Internetes Szinkron Adatbázist? Mindhárom válasz megerősítette a tényt, hogy az ISzDB igen fontos szerepet játszik a szakma életében, hiszen kiderült, hogy nem csak mi szerkesztők szoktunk innen „puskázni” a cikkek írásakor. A rendezők elmesélték, hogy sokszor használják a honlapot a szereposztások összeállításakor, illetve Zakariás Éva (Zaki) is kapott már szerepet azért, mert megtalálták őt egy-egy karakter nevénél egy korábbi munkájával kapcsolatban.

Ezután arról meséltek hogy melyikük hogyan került kapcsolatba a szinkronizálással. Szalay Éva (balról a második) a drámatagozatos gimnáziumi érettségi után kezdett a Pannóniában dolgozni Mezei Éva szinkronrendezőnél, Balog Mihály (balról az első) is hasonló módon, 1965-ben került a stúdióhoz és végigjárta a szamárlétrát. Kamerásként kezdett, ami a legalacsonyabb pozíció volt akkor, mégis szeretettel emlékszik vissza arra, hogy mennyire egyenrangúként kezelték őt az ott dolgozó művészek. A legelső szinkron, amit ott elkészülni látott, a Básti Lajos-féle Nyomorultak volt – az pedig annyira beszippantotta, hogy ott maradt. Később nemzetközi készítő lett, és mivel erről sokunknak fogalmunk sem volt, hogy mit takarhat, elmesélte, hogy a külföldről érkező filmekbe a különböző, még hiányzó háttérzajokat és hangokat kellett összeszednie. Mivel azonban nem mindig volt megfelelő hang „készleten”, ezért sokszor kimentek például a közeli piacra felvenni a kofák beszélgetését, vagy épp ellátogatott az állatkertbe, hogy órákat álljon a majomketrec előtt a mikrofonnal. A majom azonban csak nem volt hajlandó megszólalni, így Balog kénytelen volt saját maga produkálni egy erre hasonlító hangot, hogy legyen mit berakni a film alá. Hangmérnöki és stúdióvezetői munka után pedig ’97-ben otthagyta a Pannóniát, hogy két évvel később megalapítsa a Balog Mix Stúdiót, innen pedig már tudjuk a történetet. Zakariás Éva (jobbról az első) Gór Nagy Mária Színitanodájának növendéke volt, amikor beajánlották Rehorovszky Bélához azzal a szöveggel, hogy nem-e kell neki egy „Domján Edit-hangú színésznő”.  Aztán Zákányi Balázs szinkronrendezőnél kezdett el dolgozni 1993-94 környékén, sorra kapva a főszerepeket, ezzel párhuzamosan viszont a Mafilm-nél rendszeresen tömegezett is (vagyis adta a hangját tömegjelenetekhez, amiről minden színész jó emlékekkel, kiváló tanulási lehetőségként szokott mesélni).

A kilencvenes években nagy változások történtek a szinkronizálás világában is, többek között a technológiai újításoknak köszönhetően hirtelen sokkal több anyagot, sokkal gyorsabban lehetett egyszerre felvenni, így viszont hamar elvárássá is vált a gyorsabb munka. Mindhárman elmondták, hogy sajnos a gyorsaság számos esetben a minőség rovására is ment, és az egyre bővülő tévécsatorna kínálat több filmet hozott az országba, így egy-egy felvételre sokkal kevesebb idő jutott. Zakinak például hiányoznak azok a pannóniás évek, amikor volt idő próbálni és megbeszélni a filmet. Balog Mihály szerint nem mindig indokolt ez a hatalmas tempó, amit ma diktálnak egyes stúdiók, és az is sajnálatos, hogy nincs konszenzus az árakat illetően. Tizenhárom szinkronstúdió van ma Budapesten, és a megrendelők természetes módon ahhoz viszik a filmeket, aki a legkevesebb összegért, a legrövidebb idő alatt végzi el azokat, ezért van az, hogy a tizenöt-húsz évvel ezelőtti árakat képtelenség feljebb tornázni. Szerencsére a SziDoSz-nak vannak ezzel kapcsolatos törekvései, melyek remélhetőleg sikerrel járnak majd.

A moderátor ezután az emlékezetes szerepekről, filmekről kérdezte a meghívottakat, és jó volt hallani, hogy nagy az átfedés a közönségkedvenc filmek és az alkotók saját kedvencei között. Zakinak például a Némó nyomában Szenillája az egyik szíve csücske (itt elmorzsoltam egy könnycseppet, mert nekem is, nem viccelek), de a Shrek-beli Jótündér keresztanya, a Truman-show-ban Meryl Burbank, illetve az Igazából szerelemből Natalie is a kedvenc szerepei közé tartoznak. Ha már a rajzfilmeknél tartottunk, hozzátette, hogy azokat is nagyon szereti szinkronizálni, és attól, hogy valami rajzfilm, nem feltétlenül „hülye”, ugyanolyan átéléssel kell csinálni, mint egy „emberfilmet”. A Szalay Éva nevéhez köthető filmek közül a rendezőasszony a Brian életét és A remény rabjait emelte ki kedvencként. Balog Mihály még a hangmérnökségének idejéből említette meg a Volt egyszer egy vadnyugat és a Piszkos tizenkettő című remekműveket, a saját stúdiójának éveiből pedig a Keresztapát, és a Ha eljön Joe Blacket. Utóbbihoz egy közönségkérdésre hozzáfűzte, hogy ebben azért nem Sinkó László szinkronizálta Anthony Hopkinst, mert őt éppen operálták, így gondolta, maradjon családban a munka, és felkérte Sinkovits Imrét. A rendezés pedig azért „maradt rá” stúdióvezetőként, mert a rendező Dóczi Orsolya épp szabadságon volt akkor.

A záró kérdés a legendás párosításokra vonatkozott, és arra, hogy hogyan alakul ki egy jó szereposztás. Zakariás Éva karrierjében megfigyelhető egy érdekes folytonosság, amire ott hívták fel a figyelmét – történetesen az, hogy rendkívül gyakran szinkronizál szőke nőket, holott ő a valóságban vörös hajú. A Dörner György – Eddie Murphy párost Szalay Évának köszönhetjük, aki a Katona József Színházban látta a Stílusgyakorlatokat Dörnerrel, innen jött az ötlet, hogy ő legyen Murphy magyar megszólaltatója a Beverly Hills-i zsaruban, hiszen remekül tudja majd utánozni az ő hangszínét. A Stohl András – Matt Damon, illetve a Széles Tamás – Ben Affleck párosításokat pedig a Good Will Huntingban hallhattuk először, ez pedig Balog Mihály érdeme.

A beszélgetés második felét sajnos nem volt alkalmam meghallgatni, így attól, aki ott volt, szívesen várjuk a beszámolót arról is. Köszönjük a szervezést az Egyesület a Magyar Szinkronért kollégáinak, és köszönjük az élményt a meghívott vendégeknek, a fotókat pedig Jurecskáné Fülöp Anikónak.

Végül pedig egy kis anekdota, hogy meglegyen a kattintásvadász-cím is – Balog Mihály elmesélte, hogy Tordy Géza rendszeresen masszíroztatta a vállát vele egy-egy felvétel szünetében a keverőpultra borulva, és néhány ilyen alkalommal elhangzott az is, hogy olyan jó dolga van, menjen hozzá feleségül. 

A Mátrix (és mi most a komplett trilógiával foglalkozunk az első rész 20 éves évfordulója kapcsán) említésekor még a legelnézőbb szinkronrajongók is szívükhöz kapnak, hiszen oly' sokszor hangzik el a főszereplő neve. Igen, az. Neo. Ami igazából Nióként ejtendő és bár az angol kiejtés tartása a legtöbb szereplő esetében sikerült (nem hangzik egyszer sem, hogy Smitt ügynök és Cypher (Szájfer vagy Szájför) helyett sem mondanak Cipert, a legtöbb nézőben Keanu Reeves filmbéli nevének említése komoly sebeket tép fel. 

Ennek ellenére számtalan szakmai izgalmat rejt a trilógia szinkronja, amelyet az alábbi pontokban mazsolázgathattok.

László Zsolt, mint Keanu Reeves

Régi motoros követőink tudják, hogy nem vagyok Báthory Orsolya szinkronrendezői munkásságának híve, azonban tény, hogy komoly párosokat köszönhetünk a szabályokat kényszeresen felrúgó szereplőválasztásainak. Nélküle ugyanis nem lenne Robert Downey Jr. Fekete Ernő Tibor párosunk, és meglepő módon Keanu Reeves sem az azóta betonbiztos László Zsolt hangján szólalna meg. Ha hiszitek, ha nem (engem nagyon meglepett), ez volt a legendás duó első találkozása.

A Hugo Weaving - ámokfutás

Nem hittem a szememnek, mikor az ISzDB-n megláttam, hogy gyakorlatilag egy komplett színészgeneráció szinkronizálta már Hugo Weavinget. Pedig bátran kijelenthető, hogy aki Lux Ádám, Józsa Imre és Borbiczki Ferenc hangján is megszólalt már, ott bizony nincs komolyan vehető szakmai konszenzus. Még azt sem mondhatom, hogy Rátóti Zoltán és Rosta Sándor lennének a "fix" hangok, ugyanis ők jól láthatóan kizárólag azért szerepelnek többször Weaving neve mellett, mert a rájuk osztott filmeknek több része készült el (Mátrix-trilógia, Gyűrűk ura-filmek).

Nagy-Kálózy Eszter, a titokzatos/kemény csaj hang

Eszter sajnos sokkal ritkább vendég a szinkronban, mint ahogy legalábbis mi, nézők igényelnénk. Pályáját nézve azonban felfedezhetünk egy izgalmas vezérfonalat: őt bizony két típusú karakterre szokás hívni. Ha kemény csajra van szükség, vagy ha titokzatosnak kell lenni. A Mátrix Trinity-jében (Hozzáteszem, nem is értem, miért nem TY-nek ejtették a szóvégi hangot, ha már Neo nem lett Nió...) mindkét jellemvonást felfedezhettük, így Eszter utólag visszanézve is remek választásnak tűnik.

Szabó Éva és az Orákulum állandósága

Szabó Éva szerepeltetése a második és a harmadik részben nem az első példa arra, hogy egy-egy színészcsere esetén a szinkron tökéletes állandóságot tud biztosítani a hazai nézők számára. Ami Galkó Balázs és az Asterix-filmek esetében történt, azt a megoldást választotta Báthory Orsolya a Mátrix - Forradalmak esetében, azaz a sajnálatos módon elhunyt eredeti színésznő nem kapott új magyar hangot. Tovább megyek: miután a harmadik részben konkrétan beszélnek is a "csere" szükségességéről, így Szabó Éva komoly plusz töltetet tudott adni a sztorinak.

Haumann Péter szinkronban!

Néhány kivételtől, valamint a Hupikék Törpikék törvényszerű ismétléseitől eltekintve kijelenthető, hogy Haumann Péter nem túl gyakori vendég a tévében. A szinkronrendező azonban egy meglepő húzással őt kérte fel az Építész szerepére. Az már nem lepett meg senkit, hogy a közönség nagyrésze számára máig érthetetlen mondatokban beszélő figura magyar hangjaként remekelt Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész.

Kézdy György szinkronban!

(Oké, ez a jelenet nyilvánvalóan nem a filmből van.) A Mátrix-trilógia a meglepetések szinkronját hozta el, ugyanis ha Haumann Pétert ritka vendégként könyveljük el, úgy Kézdy György gyakorlatilag fehér holló volt akkortájt. A Virág doktor szerepéről közismert, Jászai Mari-díjas érdemes művészt sok karakter hangjaként el tudtam volna képzelni, de a Kulcskészítő abszolút nem tartozott közéjük. Zseniális húzás volt! 

Bezerédi Zoltán szinkronban!

(Sajnos ide sem találtam a filmekből megfelelő jelenetet.) Bezerédi Zoltánt mintha nem fedezték volna fel maguknak a szinkronrendezők. Sokadik mellékszerepek, további magyar hang figurák és évente legfeljebb néhány szinkron. Arról nincsen információm, hogy ennek mi lehet az oka, mindenesetre az ő nem-szerepeltetése komoly űr a filmek világában. Lock szerepe, de hogy egy másik évtized másik sikerfilmjét említsem, John MacLane kollégája (Lambert) a Die Hard 3-ból, passzol ebbe a sorba. Hangja kiválóan illeszkedik a szigorú, de igazságos kapitány eredeti karcosságához. Kár, hogy Zion városát nem Zájonnak mondta.  

+ 1 "Mintha selyemmmmmelllll töhölném ki a seggem..." (Máté Gábor - Merovingi)

Aztán pont a fenti idézet hiányzik a lenti videóból. No, sebaj! A magyar szinkron évtizedek óta küzd az akcentusok megjelenítésével. Legyen vagy ne legyen? Azért a magyar beszédhez tudunk párosítani néhányat: németet, oroszt, franciát, spanyolt, kínait. Ilyen finom, diszkrét francia akcentust, mint amit Máté Gábor letett az asztalra, szerintem előtte soha és azóta sem hallhattunk.

Úgy hozta a sors, hogy pont akkor töltök Magyarországon egy hetet, amikor a Dumbót mutatják be. Bár régóta terveztem kritikát írni, nem feltétlenül ezzel indítottam volna, hiszen gyerekfilm – gondoltam. Aztán elkezdtem utánanézni, mi is várható. Tim Burton a rendező – el is bizonytalanodom rögtön, mert Tim Burtonnek elég elborult dolgai vannak (mindenkire rábízom, hogy jó, vagy rossz értelemben elborult). Engem eddig valamilyen szinten minden Tim Burton filmtől kirázott a hideg, nem én vagyok a közönsége. De már elvállaltam, úgyhogy nem volt mit tenni. Megnéztem a Dumbót.

Még érlelem a dolgot, éppen ezért, míg ezen folyamat lejátszódik bennem, hadd osszak meg pár érdekességet. Mielőtt a Disney rajzfilmet készített volna, a Dumbo egy mesekönyv volt Helen Aberson tollából. A történet szerint eredetileg Jumbónak keresztelték a kiselefántot, ám a nagy fülei miatt a Dumbo csúfnév ragad rá, hiszen így benne van a "dumb" szó, melynek jelentése: buta. A Disney felkarolta a történetet, és nem kevesebb, mint két éven keresztül egyeztettek az írónővel, mire végül 1941-ben bemutatták a rajzfilmet, amely a Disney legrövidebb egész estés filmje a maga 64 percével. A rajzfilm készítése közben voltak nézeteltérések az alkotók között; a rajzolók még sztrájkoltak is, ami végül semmilyen kárt nem okozott a Disneynek, és a rajzolók is megkapták a "jussukat": az a jelenet, amikor a rajzfilmben az átöltöző bohócok árnyékát látjuk, és halljuk, amint arról beszélgetnek, hogy hogyan kéne megvágni jobban a főnököt, valójában a Disneynél balhézó rajzolókról szól. A film végül 1942-ben megnyerte a legjobb filmzenének járó Oscar díjat.

A mostani Dumbo esetében természetesen egyelőre nem tudni, hogy milyen fogadtatása lesz, ám a színészek lelkesen meséltek a forgatásról. Colin Farrell a díszlet szépségét emelte ki: a forgatási szünetekben többször járkált a díszletben és azon merengett, milyen csodálatos, hogy ennek a részese lehet. Eva Greent, aki Colettet, az artistát játszotta, az érzelmi szál ragadta meg, szerinte igazán jó film a léleknek. Danny DeVito néhány kulisszatitkot is mesélt egy interjúban, például azt, hogy nem élő elefántokkal dolgoztak, úgyhogy ő a valóságban nem azt látta, hogy Dumbót simogatja az anyukája, hanem azt, hogy egy zöld öltönyös srác hozzábújik egy zöld vászonhoz.

A film első percében már hallom Forgács Gábor hangját, úgyhogy ami a szinkront illeti, rosszra már nem számítok. A film alapvetően követi a Disney által megrajzolt történetet, sőt, számos jelenet felismerhető a rajzfilmből, még olyanok is, amikről nem is gondoltam, hogy megoldható. Az elefántok alapvetően hasonlítanak az igazi elefántokra, csak Dumbóról lehet megmondani teljes bizonyossággal, hogy animáció, ám ez szükséges volt ahhoz, hogy olyan aranyos legyen, amilyen. A színészek kiválóak, Colin Farrell szerepe kísértetiesen hasonlít a Banks úr megmentése című - szintén Disney által készített - filmre, ahol hasonlóan kétségbeesett apát játszik, hasonló korszakban. Eva Green karaktere nagyon szép jellemfejlődésen megy keresztül, s habár nincs nagyon idő kifejteni az ő részét, szépen változik a szerepe. Danny DeVito hozza a formát, jól áll neki a szerep és jól is csinálja. A két gyerekszereplővel sincs bajom, bár a kislány kicsit kimért, ennek ellenére jól játszanak. A film üzenete átjön és gond nélkül lehet azonosulni a szegény kiselefánttal, akit elszakítanak az anyjától. Feltűnik az emberi gyarlóság, és a filmet nézvén az fogalmazódik meg az emberben, hogy az állatok mennyire ki vannak szolgáltatva nekünk, embereknek, és ez elkeserítő – egészen addig, amíg az emberek össze nem fognak, és meg nem mentik az állatokat.

Összességében számos elem szerepel benne az eredeti rajzfilmből, de önálló filmként is megállja a helyét, hiszen a színészi játékon túl számos olyan üzenetet is közvetít, amit a rajzfilm nem.

Holt Farrier (Colin Farrell) - Cvetkó Sándor

Cvetkó Sándor a számomra legkedvesebb hangszínét hozta, amivel mindig nagyon megnyerő. Mint már fentebb említettem, Farrell szerepe kísértetien hasonlít a Banks úr megmentése című filmben játszott szerepére, de szerencsénkre a végkifejlet nem azonos. Akkor Kaszás Gergő volt a hangja, aki talán valamivel fiatalosabb volt, mint Cvetkó Sándorral, ám bölcs apaként igen is megnyerő hangot hallhattunk.

Eva Green (Colette Marchant) - Varga Gabriella

Eva Greent leggyakrabban Nagy-Németh Borbála szólaltatja meg, s bár ez esetben nem ez történt, ez egyáltalán nem vesz el a magyar változat minőségéből. Varga Gabriella nem szinkronizál annyira gyakran, leginkább a Fülledt utcák című sorozatban hallhattuk. Munkái csekélysége ellenére nagy reménységnek mondanám, mert igazán jól szólaltatta meg Eva Greent, nagyon passzoltak egymáshoz.

Max Medici  (Danny DeVito) - Forgács Gábor

Mint már feljebb is említettem, Forgács Gábor szinte rögtön a film kezdete után megszólal, ami egyből nyugtatóan hatott rám. Bár filmekben leginkább Harkányi Endre szokta megszólaltatni Mr DeVitót, egyáltalán nem bántam, hogy Forgács Gábort hallottam, hiszen nagyon jól hozta a humort, a lelkesedést, az őrületet, a meleg szívet: mindent, amit a pénzéhes cirkuszigazgató felmutat.

V.A. Vandevere (Michael Keaton) - Csankó Zoltán

Azt már a Hupikék törpikék filmváltozatából is megtudtuk, hogy Csankó Zoltán nem ragadt le a jófiú Bobby Ewingnál, hanem a negatív karaktereket is tűpontosan hozza – emlékezzünk csak a már említett Hókuszpókra, vagy a The Walking Dead Neganjére. Ez esetben sincs ez másképp, s e páros működése igazán nem meglepő, hiszen többször szerepeltek már együtt.

Nico Parker (Milly Farrier) - Vida Sára

Ennek a kislánynak a játékával voltam a legkevésbé kibékülve, de nem tudom, hogy eredetiben is ilyen kimért és visszafogott-e, vagy Vida Sára tette ezt hozzá. Mindenesetre azt bizton állíthatom, hogy Sára hangja túl idős volt Nico Parkerhez, szerintem egy kislányosabb hang jobban passzolt volna hozzá – de ez nem Sára hibája.

Finley Hobbins (Joe Farrier) - Sándor Barnabás

Sándor Barnabást most hallottam szerintem életemben először, de nagyon tetszett, ahogy hangot adott Finley Hobbinsnak, átjött a lelkesedés, a gyermeki lélek, minden, amit az amerikai színészpalánta mutatott.

További magyar hangok: Szilágyi Tibor, Bozsó Péter, Konrád Antal, Orosz Ákos, Both András.

Szinkronrendező: Dobay Brigitta

Magyar szöveg: Boros Karina

Zenei rendező: Posta Victor

Dalszöveg: Nádasi Veronika

A smaragd románca 1984-ben készült, s ez volt a férfi főszereplő, Michael Douglas első akciófilmje. Magyar szinkron elsőként 1986-ban készült hozzá, ám igen kalandos utat járt be, tekintve, hogy három különböző is készült hozzá. Mielőtt belemerülnénk a részletekbe, lássuk, milyen érdekességeket lehet tudnia film a forgatásáról!

Maga a cím, „Romancing the stone” egy ékszerészeti eljárást takar, ez az az eljárás, amikor előkészítik a drágakövet arra, hogy az ékszerbe illeszthetővé váljék. A szerepek kiosztása nem volt magától értetődő, hiszen Jack Colton szerepét visszautasította Clint Eastwood, Jack Nicholson, és Sylvester Stallone is – ez utóbbi az Énekes izompacsirta című film kedvéért, ám később nagyon megbánta a döntését. Paul Newmannek is felajánlották a szerepet, ám szerinte túl sok szükségtelen durvaság van a filmben, így visszautasította a felkérést. Michael Douglas sem mondott rögtön igent rá, ám nem hagyta nyugodni a film, s végül rábólintott a dologra, hiszen örömmel mutatta meg hegymászás-tudását, melyet édesapjával fejlesztett tökélyre 16 éves korában a Spartacus forgatási szüneteiben. A női főszereplő személye is kérdéses volt egy darabig. Michael Douglas (aki a film producere is volt) eredetileg Debra Wingernek szánta a szerepet ám végül a közös munka nem jött létre, így került a képbe végül Kathleen Turner. Ralph szerepe is többesélyes volt, hiszen először Bob Hoskinsnak ajánlották fel, aki nem élt a lehetőséggel. Érdekesség, hogy később a Roger nyúl a pácban című filmben mégis együtt dolgozott Kathleen Turnerrer, aki Jessica Rabbit hangját adta. Ralph szerepét végül Danny DeVito kapta, aki karrierjük kezdetén közös albérletben élt Michael Douglassel, akinek ugyan a San Francisco utcáin című sorozatban hamarabb beindult a karrierje, mint kollégájának. Danny DeVito elismerte, milyen nagy segítségére volt karriere indulásában az, hogy Michael Douglas szerepet ajánlott neki A smaragd  románcában.

A forgatás sem ment teljesen zökkenőmentesen, hiszen az eredetileg Kolumbiába tervezett forgatást végül Mexikóban kellett megcsinálni, mert Kolumbiából akkoriban számos emberrablásos rémtörténet terjedt el, így a készítők nem mertek kockáztatni. Kathleen Turner nem szeretett együtt dolgozni a filmet rendező Robert Zemeckcisszel, mert szerinte a rendező sokkal többet foglalkozott a forgatás technikai oldalával – így a kamerákkal és az effektekkel – mint azzal, hogy a színészek hogyan fognak megoldani egy-egy feladatot. A rendező egy jelenethez segítségül hívta Alan Silvestrit, ám végül mégsem tartotta szükségesnek a munkáját, viszont a zenéjét annyira szerette, hogy végül őt kérte meg, hogy írjon zenét a filmhez. A film folytatása a Nílus gyöngye című film, ami nem volt akkora siker, mint elődje, így a harmadik résznek tervezett film, melyben Jack és Joan a gyerekeikkel Thaiföldön keverednének egy szoborlopási ügybe végül nem készült el.

Michael Douglas – Jack Colton

Ahogy a bevezetőben említettem, nem kevesebb, mint három szinkron készült a filmhez: 1986-ban, 1995-ben, és még egy szinkron a 2000-es évek után a DVD-re. Az első szinkronban a ma már megszokott, ám akkoriban még új párosításnak számító Dörner György adta Michael Douglas magyar hangját. Nemrég így nyilatkozott a szinkronról: ,,a saját egyéniségemet mindenképpen hozzáteszem a külhoni kolléga alakításához – ez adja a többletet. Az adott színész karaktere és az általa megformált figura mindenképpen alakít az én hanghordozásomon is. Igyekszem tartani a stílust: aki laza, annál én is laza vagyok, aki keményebben beszél, ott én is így teszek”. Az 1995-ös verzióban hallható Kőszegi Ákos is hasonlóképpen vélekedik az aktuális munkák megközelítéséről: ,,elég változatosan szinkronizálok, nem minden szerepet a saját hangomon oldok meg. Próbálok alkalmazkodni a képernyőn látható színészhez, mind a játékához, mind a hangjához. Emiatt többször hallom vissza rajongóktól, hogy először nem ismerték fel a hangomat, de végül mégis rájöttek, hogy én vagyok az. Én meg erre mondom, hogy igen, mert az a figura azt igényelte, hogy kicsit másmilyen hangszínben szólaljak meg.” Kőszegi Ákosnak ez volt az első és utolsó ,,találkozása” Mr Douglasszel. Nekünk ez a változat volt meg videókazettán, és bár tudtam, hogy Michael Douglasnek nem ő a megszokott hangja, egyáltalán nem zavart, annyira jó volt. Érdekesség, hogy Kőszegi Ákos amerikai kollégája édesapját, Kirk Douglas-t is megszólaltatta az Utolsó cowboy című filmben.

A DVD változatban Kaszás Attila adta Jack Colton hangját, aki szokatlan választás, ám nyers hangja jól ment a laza életvitelt folytató kalandorhoz. Kaszás Attila hangját leggyakrabban Sean Penn szájából hallhattuk.

Kathleen Turner – Joan Wilder

Az első, 1986-os változatban Bánsági Ildikó magyarította nekünk a kalandos sorsú írónőt. Bánsági Ildikó Turner kisasszony mellett (akit egyébként ezen kívül a Rózsák háborújában is szinkronizált) a legkiválóbb amerikai színésznőknek volt rendszeres magyar hangja, így Meryl Streepnek, Helen Mirrennek és Diane Keatonnek.

A második verzióban Kubik Annát hallhattuk, akit manapság leginkább a Walking dead című sorozatban hallhatunk, Carolként. Kérésemre a Művésznő így emlékezett vissza a filmre: ,,Azóta sem láttam viszont sehol – igaz, keveset tévézek. Nagyon élveztem a film szinkronját, mert nagyon jó a humora, és a színészek is kiválóak voltak – ahogy a forgatókönyv is, Turner kisasszony pedig gyönyörű volt. Mindig jó ilyen filmet szinkronizálni”.

A harmadik verzióban Udvaros Dorottyát hallhattuk, aki az 1997-es Csiri Bá! című filmben is hangot adott amerikai kolléganőjének. A magyar színésznő nem szinkronizál olyan sokat, mint a már említett kollégái, de ne menjünk el amellett szó nélkül, hogy szinkronizálta már Madonnát is, és Renée Zellwegger hangja is volt mindhárom Bridget Jones filmben.

Danny DeVito – Ralph

 Danny DeVitónak jó páran adtak hangot, ám a leggyakoribb szinkronhangja nem más, mint Harkányi Endre. Az első változatban is őt hallhatjuk, ám nem ez az első találkozásuk, ugyanis a magyar színész a Becéző szavak című filmben adta először hangját amerikai kollégájának. Harkányi Endre egy interjúban jó szívvel emlékezett vissza Danny DeVitóra, szerinte nagyon ,,jól tudtak együtt dolgozni” ellentétben például Louis de Funès-szel, akit annyira nem bírt követni, hogy vissza is kellett adnia a szerepet. A második verzióban Harsányi Gábort hallhattuk, aki összesen háromszor szinkronizálta a színészt. Háda János is elég gyakran adta Danny DeVito hangját, de azt hiszem, most az a legjobb, hogy ha magatok hasonlítjátok össze a színészek munkáját!

Harkányi Endre és Gáti Oszkár:

 Harsányi Gábor és Csuja Imre:

Háda János és Rosta Sándor:

További magyar hangok voltak: Gáti Oszkár/Csuja Imre/Rosta Sándor, Horváth László/Melis Gábor/Végh Péter.

 Nektek van kedvenc szinkronotok a három verzió közül? Melyik az?

A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából több állami kitüntetést is kiosztottak művészek és alkotók között. Többek közt a Kiváló Művész díj és Jászai Mari díjak találtak megérdemelt gazdáikra, és a munkájukért jutalmazott színészek közül igen sokuk érdekelt a szinkronban is. Lássuk hát, kik a díjazottak, és hogy hol hallhattuk hangjukat!

Dózsa László

A Magyarország Kiváló Művésze díjat 1963-ban alapították, ekkoriban a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjnak hívták, majd 1991-ben átkeresztelték a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjra, és csupán 2011-től nyerte el a név mai formáját. Idén Dózsa László kapta e kitüntetett címet, aki nem csak a színpadon, hanem szinkronban is igen sok szerepet tudhat maga mögött, hiszen nem kevesebb, mint 342 szinkronszerepe volt. A ’90-es évek gyermekei Kvák kapitányként emlékezhetnek rá, pedig kölcsönözte a hangát Robert Duvallnak és még Jean-Paul Belmondónak is.

Ahogy az megszokott, többen is Jászai Mari-díjban részesültek. A díjat 1953-ban alapították, és rendezők, színház-igazgatók, színészek vagy akár díszlettervezők is megkaphatják.

Horányi László

Idén Horányi László, az Esztergomi Várszínház színművésze is átvehette a díjat, és azon túl, hogy számos szerepben volt látható a színpadon, a szinkronban is jeleskedik. Legismertebb szerepe a Star Trek Picard kapitányának magyarítása, de ha az X-men vagy a Csillagok háborúja szériáról van szó, akkor is megtalálhatjuk a hangját valamely szerepben.

Huszárik Kata

Huszárik Kata korát meghazudtolóan bájos, kedves hangú színésznőnk. Számos filmben és sorozatban hallhattuk a hangját, több alkalommal úgy, hogy csak a stáblistából derült ki – számomra – hogy őt hallom, például a Harry Potter és a Titkok kamrája esetében, ahol Hisztis Myrtill hangját adta felismerhetetlenül.

Létay Dóra

Létay Dórát is gyakran hallhatjuk szinkronban, hiszen ő magyarította nekünk a Kim Cattrall által megformált Samantha Jonest a Szex és New York sorozatban. Hat évadon hallhattuk őt a sorozat egyik főszereplőjeként, és további két Szex és New York egész estés filmben is.

Lux Ádám

Lux Ádám hangja maga az ájulat, ő birtokolja az egyik legkellemesebb férfi magyar hangot. Tán nem erre a szerepére a legbüszkébb, de az Esmeralda című sorozatban sokunk örömére hallhattuk José Armandóként, de a Mentalista című sorozatban is hallhattuk főszereplőként. Kedvenc színészei közt említi Johnny Deppet a Kilencedik kapuban, továbbá Kenneth Branagh-t, és Hugh Lauriet, akinek a Majd a komornyik című sorozatban kölcsönözte a hangját. Saját honlapján így emlékszik meg az egyik legemlékezetesebb szinkronjáról: ,,a legkomolyabb szinkronos szakmai kihívásom talán a ,,V mint vérbosszú” című filmben akadt, ahol is a főszereplő (Hugo Weaving) végig egy merev álarc mögött játszott, tehát a magyar hangnak óriási szerep jutott”.

Szente Vajk

Szente Vajk nem csak szinkronhangként érdekelt a szinkron világában. Ő volt például Paddington medve magyar hangja, de számos rajzfilm dalszövegét is ő írta, mint például a Jégvarázsét, a Hercegnő és a békáét és a Csingilingét.

Gratulálunk a művészeknek, és kívánunk nekik további sikeres munkát a színpadon, és mikrofon mögött is!

Alapvetően nem tartoznak a kedvenceim közé a megfilmesített musicalek, és nagyon ritka az, hogy dramaturgiailag értelmét látom a film közbeni dalbetéteknek - ez alól három alkotás képez kivételt. Ezek pedig a Jézus Krisztus Szupersztár, a Grease és a Hair, rajtuk nőttem fel, főleg azért, mert anyukám nagyon szereti őket, és ezt a szeretetet idővel én is átvettem tőle. Ez a cikk pedig azért íródott, mert a Hair most március közepén lett 40 éves.
Bármikor ülök le megnézni a filmet, mindig eszembe jutnak Anyu kommentárjai kicsi koromból, például mikor a legelején a busz előtt vesztegelő öszvéres kocsit mutatják, azon mindig nevettek az emberek a moziban, amikor ő nézte. Vagy hogy volt egy posztere a falán, ami Bergert ábrázolta a csillárral a kezében, az asztalon táncolva.  Meg az is eszembe jut, hogy Anyu melyik srácot mutatta mindig a film végső jelenetében, a Fehér Ház előtt összegyűlt, háborúellenes demonstráció tömegében. Ilyenkor gondolatban nemcsak a hatvanas évek Amerikájába repülök vissza, amikor maga a film játszódik, hanem a nyolcvanas évek Magyarországára is. Na de ennyit rólam, mit tudunk a filmről?

Az eredeti musicalt James Rado és Gerome Ragni színészek jegyzik, mely 1967-ben debütált, majd a Broadwayre következő év áprilisában került.
1979-ben az a Miloš Forman cseh rendező vitte vászonra a történetet, akinek a Száll a kakukk fészkére filmadaptációját, az Ember a holdont és a nyolc Oscart nyert Amadeust is köszönhetjük. Zenéjét pedig a színpadi musicalhez hasonlóan Galt MacDermot szerezte, a betétdalokat tartalmazó album 1969-es megjelenésekor  pedig Grammy-díjat is nyert.
Hozzánk az amerikai premierhez képest egy évvel később érkezett meg a mozikba, és a legtöbb bevételt termelő film is lett abban az évben. 
A történet valószínűleg senkinek sem ismeretlen, középpontjában Claude Bukowski (John Savage), a (vietnámi háború miatti) bevonulása előtt New Yorkba látogató fiatalember és a hippi, háborúellenes felfogást valló, szabadelvű George Berger (Treat Williams) és társai állnak. A film nem közvetlenül a háborúról szól, hanem annak hatásáról, az általa érintett társadalmi rétegekről, és a hozzá kapcsolódó ellenállásról, amelynek magja a fiatalság volt. A humorral teletűzdelt, zenés alkotás a könnyedsége mellett komoly társadalomkritikát is megfogalmaz, főleg a faji előítéletről. Treat Williamsnek ez indította be a pályáját, a többi színészről azonban ez sajnos nem mondható el.
Anyu annak idején moziban, felirattal látta ezt a filmet először, én viszont már szinkronosan. Így sokan lesznek, akik nem értenek majd egyet velem, de nekem - sok gyerekkori filmhez hasonlóan - a magyar változat az "igazi". Megnéztem persze aztán eredeti nyelven is, és megállapítottam, hogy nem vont le az értékéből kicsit sem a szinkron. Persze, ehhez hozzátartozik az is, hogy a dalokat nem fordították le, így igazi valójukban élvezhettem azokat.
Az első magyar változat a Magyar Televízió megbízásából készült, ennek a szereposztása a legelterjedtebb és legismertebb itthon (így ezzel foglalkozom a későbbiekben), a másodikat az Intercom rendelte meg 2007-ben, illetve készült még egy harmadik változat is, de erről kevés információt találtam a neten. 

Összeszedtem ez alkalomból hét számomra kedves, emlékezetes jelenetet és párbeszédet a szülinapos filmből, a lista persze szabadon bővíthető.

7. "Dinnyemagokat fog köpni a pofádba."

Amikor Claude megkérdezi a várandós Jeannietől (Annie Golden), hogy kitől van a születendő baba, a lány nem ad egyértelmű választ, úgy tűnik, Woof (Don Dacus) és Lafayette/Hud (Dorsey Wright) is esélyesek az apaszerepre. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a hippik inkább hittek a szabad szerelemben, mint a klasszikus párkapcsolatokban. Ekkor hangzik el a következő párbeszéd, ami magyarul is éppolyan frappáns, mint angolul, ez főleg Welker Gábornak és Galambos Péternek köszönhető:
Hud: Ha a kisbaba fehér lesz és nyálas, és bömböl egész nap, akkor biztosan Woof az apja. Ha viszont gyönyörű csokoládébarna lesz, akkor az enyém.
Woof: Fehér és nyálas?
Hud: Igen, fehér és nyálas.
Woof: Ha megszületik és meglátja a fekete seggedet, dinnyemagokat fog köpni a pofádba. 
Hud: Mindig hamarabb jár a szád, mint az eszed! Figyelj, ha ez a gyerek meglát engem, akkor boldog lesz. És büszke. 
... majd pedig az afroamerikaiak szinte összes akkori gúnynevét beleszövi a következő dalba, és büszkén énekli azokat. Tökéletes megjelenítése annak, hogyan próbálják az ellentétére fordítani az őket érő elnyomást és előítéleteket.

6. "Egy pillanat... Csak elszívjuk a füvet."

Sheila (Beverly D'Angelo), a New York-i elithez tartozó jókislány az elsőbálozó partijára való készülés közben a szobájában füvezik barátnőivel, cseppet sem zavarja, hogy szülei odakint várják, és türelmetlenül kopogtatnak az ajtaján. Itt halljuk először hosszabban beszélni őt, és máris megdől a feltételezés arról, hogy a sznob családból származó lány ugyanolyan szabálykövető és konzervatív lenne, mint a szülei. Bertalan Ágit leginkább Kate Hudson és Cherly Hines magyarhangjaként ismeri a közönség, itt Beverly D'Angeloval párosította össze a szinkronrendező Juhász Anna - sajnálom is, hogy később nem hallottuk őket együtt.

5. "Van bőr a képén fiatalember!"

Amikor Berger összetűzésbe kerül Sheila nagybátyjával (utóbbi szinkronhangja a nagyszerű Izsóf Vilmos volt), aki próbálja őt először szépen, majd csúnyán kiküldeni a villájukból, világossá válik, hogy a fiatalember milyen önzetlen tud lenni olyan valakivel, akit alig 24 órája ismer. Csankó Zoltán szájából hangzottak el ezek a mondatok: "Figyeljenek, Claude szerelmes. És a lány, akibe szerelmes, itt ül most. Nem akar mást, csak annyit, hogy öt percig itt ülhessen és nézhesse. Nem akar mást, csak nézni a lányt, hogy emlékezzen rá, amikor a dzsungelben harcol." Ki az, akit nem hatottak meg ezek a szavak?? Nos, a nagybácsit semmiképp, úgyhogy Berger egy dallal nyomatékosította mondandóját.

4. "Hát Mick Jaggert nem rúgnám ki az ágyamból."

Berger asztaltánca nem igazán nyerte el a gazdag népség tetszését (kivéve a rózsaszín ruhás nénit), a jelenet végén láthattuk is, hogy megérkeztek a rendőrök. A következő ikonikus pillanatom Woof és a hajvágástól való ódzkodása a börtönben. Remekül lefesti az akkori társadalomképet, amikor az őt kikérdező női alkalmazott (valószínűsítem, hogy pszichológus) a hajvágás elleni tiltakozásból és a hosszú haj szeretetéből arra következtet, hogy Woof meleg. Nekem az ez után következő "Hair" című betétdal az örök kedvencem az egész filmből, pedig igen nehéz volt győztest hirdetni közülük.

3. Claude és Sheila a tóparton 

Claude akkor lesz még inkább szimpatikus, amikor felajánlja, hogy hazakíséri Sheilát, ahelyett, hogy az utolsó szabad estéjét szórakozással, teszem azt, meztelen fürdéssel töltené, mint a többiek. A lány kicsit beképzelten visszautasítja, Claude ezek után nem köti az ebet a karóhoz, hanem bemegy a tóba és csatlakozik a már bent fürdőző társaihoz. A lányt egészen megdöbbenti, hogy így faképnél hagyták, de végül ő is megy, és részt vesz az egyértelműen törvénybe ütköző programban - hogy aztán közben a többiek elcsórhassák a ruháit, és neki félmeztelenül kelljen taxit fognia. A főszereplő srác hangja az Cvetkó Sándor volt (az egyetlen színész, aki az magyar szinkron első és a második változatában is szerepet kapott), aki az egyik legfoglalkoztatottabb férfi szinkronhangunk, közel ezer szerepével.

2. "Nem foglalkozom olyasmivel, hogy például ki az apja, nem érdekel. Mindketten szépek, nem?"

Ebből a kis párbeszédből is nagyon jól át tudjuk érezni a hippik életfelfogását. Hud feleségét érthető módon érdekli, hogy vajon a férjéé-e a gyerek, amit Jeannie a szíve alatt hord, a leendő anyuka viszont egyáltalán nem tartja ezt fontos kérdésnek.
"(...)Tény, hogy gondolkodtam már rajta, de hamarosan úgyis kiderül. Ez nem olyan nagy probléma, mint egy világháború, nem értem, hogy téged miért idegesít." Itt találkozhattam először az akkor még kezdőnek számító Csondor Kata hangjával, amely később nekem egybeforrt Scarlett Johanssonnal. A két külföldi színésznő semmiben sem hasonlít, míg ScarJo általában a dögös, sejtelmes végzet asszonya szerepeket játssza, addig Annie Golden egy törékeny kislányt alakít itt, mégis mindkettőnél nagyon el van találva a szereposztás.

1. "Bukowski!"

"Húzza ki a fejét a seggéből katona, mozgás. Erre katona, szedje össze magát, mozogjon!" - Nem tudok még egy olyan jelenetet, ami ennyire összetörné a szívem minden egyes alkalommal, amikor megnézem. Ahogyan Berger próbálná elmondani, hogy csak csere történt, és ő nem az, akinek el kell mennie Vietnámba, ahogy Claude megdöbbenve látja az üres hálókörletet, és rájön, hogy elkésett, aztán ahogyan előbbi sorsába beletörődve menetel a többi katonával együtt az óriási repülőgép gyomrába - és végül amikor Claude már hiába fut az egyre feljebb emelkedő gép felé, nem éri utol. Rendkívül hatásos az egész, főleg az utána következő vágóképpel, amikor a megszámlálhatatlan fehér sírkőből álló temetőt mutatják, köztük az egyiken Berger nevével, aki mindössze 22 éves volt. A hippiével, aki annak az áldozata lett, amitől a leginkább távol akart maradni, és amit a legjobban ellenzett. 

Az előző cikkünkben beszámoltunk az egyik legnépszerűbb budapesti iskoláról, ahol a szinkron szakma utánpótlása zajlik. A Németvölgyi úton található Talent Studioban négy hónapon keresztül okítják a felvételt nyert gyerekeket a szakma rejtelmeire, és a képzés után még két évig segítik őket abban, hogy a különböző munkalehetőségekről értesülhessenek - legyen az szinkronizálás, vagy akár sorozat- és filmbeli szerep. Ahogyan olvashattátok, Hován Nikolett ügyvezető megkeresésére és felkérésére neves színészek és rendezők dolgoznak itt azért, hogy tehetségeket találjanak, és kineveljék a magyar szinkron újabb generációját.
Azonban van egy olyan vélekedés, mellyel sok színész egyetért, miszerint egy szinkronizálásra felkészítő képzést elvégzése soha nem lesz egyenértékű azzal, ha valaki olyan áll a mikrofon mögé, aki a Színművészeti Egyetemről jön. Erről is kérdeztem az oktatókat, - Faragó József szinkronrendezőt, Balázs Andrea, Lippai László és Gesztesi Károly színművészeket - megkértem őket, hogy meséljenek arról, mikor és miért csatlakoztak a Talent Studiohoz, illetve kíváncsi voltam arra is, hogy mit gondolnak a szinkron szakma hanyatlásáról. 

SzinkronJunkie: Hogyan kerültél a Studiohoz, és milyen területtel foglalkozol, mit tanítasz a gyerekeknek?

Faragó József: Az egyik kollégám ajánlotta Nikolettet, gondoltam, miért ne próbáljuk ki, hiszen tehetségeket keresünk, a szinkront és a médiát valamilyen szinten fel kell virágoztatni, utánpótlás szükséges mindenhol. Tulajdonképpen megismertetem a gyerekeket az egész szinkron szakmával, mi az, hogy média, szinkronstúdióba történő bejutás, hogyan kell ott viselkedni, megjelenni, milyen hozzáállásunk és felkészültségi szintünk kell, hogy legyen. Arra tanítom őket, hogy a beszédtechnikától kezdve a nyelvképzésen át mindenféleképpen olyan felkészültnek kell lenni, hogy amikor beérkeznek egy stúdióba, legyen az egy sorozatfelvétel, modellkedés, egy szinkronstúdió vagy akár egy filmfelvétel, be tudják mutatni, hogy mennyire tehetségesek. Nem mindegy a hozzáállás.
Az a célunk, hogy tehetségeket találjunk, hogy a film minősége nőjön, hogy a gyerekek szeressék meg a történetet, hiszen rettenetesen sok ifjúsági és gyerek, animációs és rajzfilm van, amiket szeretnénk, ha megszeretnének a gyerekek. A cél nem butítani, hanem nevelni, megismertetni és megszerettetni az egész kultúrát. Még egy fontos dolog, hogy ha találunk valakit, akkor őket támogatjuk, és megpróbáljuk minél többet megmutatni, hogy a szinkronban mit lehet csinálni, hiszen nagyon sok gyerek jár jelen pillanatban is olyan szinkronstúdiókba, ahol akár kisebb, akár főszerepekben dolgoznak.

Lippai László: Amióta működik ez a stúdió, azóta nagy büszkeségemre és boldogságomra itt vagyok, Niki megkeresett már az elején, és nagy örömmel vetettem bele magam. Én még soha nem csináltam ilyet. Rendezni már rendeztem, de fiatalokkal foglalkozni nagy kihívás és nagy szerelem lett, életem egyik legjobb döntése volt. Színészmesterséget tanítok, ebben van beszéd, testbeszéd, improvizációs illetve helyzetgyakorlat.  A rengeteg improvizációs gyakorlatban sok olyan készségfejlesztő elem van, amiket hasznosítani tudnak.
A visszajelzések is nagyon jók. Volt egy anyuka, aki felhívott, hogy nagyon köszöni a hétvégi munkánkat, nem ismer rá a lányára. Úgy kinyílt otthon, közlékeny, barátságos, felszabadult lett, mindenről mer beszélni a családjával, és ez már egy olyan kis piros pont, ami az én lelkemet is boldoggá teszi. Volt még olyan is, hogy egy 13-14 éves lány egy óra után azt mondta, hogy „Lipi” – mert így hívnak, kérem mindig, hogy tegeződjünk – "én nem akarok még hazamenni.” Ez is egy olyan élmény, egy plusz energia, ami az embert inspirálja és feldobja.

Balázs Andrea: Nemsokára kettő éve vagyok a stúdió egyik csapattagja, azért mondom így, mert ez tényleg egy csapat. Hován Niki, az igazgatónő keresett meg, mert nagyon népszerű vagyok a gyerekek körében és színésznőként több, mint 17 éve játszom. Az órám lényege alapvetően az önbizalomfejlesztés, nagyon nagy hangsúlyt fektetek erre amellett, hogy a gyerekek megkapják a szinkronizáláshoz szükséges képzést. Természetesen színészmesterséget is tanítok nekik játékos formában, de ez inkább csak arra van, hogy jobban megismerjék egymást, merjenek kommunikálni és ne szégyelljék egymás előtt magukat. Amikor bekerülnek egy szinkronstúdióba és jönnek a feladatok, akkor se görcsöljenek be, ha esetleg valaki kineveti őket, ne legyen félelem bennük, hanem jól tudjanak velük dolgozni.

Gesztesi Károly: Megkértek rá, majd megnéztem, hogy kik tanítanak itt, és tulajdonképpen ez adta a garanciát. A tulajdonos hölgyet nem ismertem előtte, ő egyből odatolta a listát azokról, akik tanítanak, és ez nekem elég volt. Illetve elmentem megnézni a körülményeket, és amikor az is stimmelt, és a csapat is, akkor azt mondtam, hogy fussunk egy próbakört. Két csoportot vállaltam be a színészmesterség órából, és azt mondtam, hogy utána eldöntöm, hogy akarom-e vagy nem, és úgy sikerült, hogy itt ragadtam. Tavasszal lesz ennek egy éve. Emeljük ki, hogy én majdnem tanítottam egy másik iskolában. Oda is bementem, és ez itt azért jó, és addig maradok - márpedig úgy néz ki, hogy fogok is - amíg garantálva van a szellemisége. Ugyanis amikor engem felkértek, onnantól kezdve szabad kezet kaptam. Addig jó itt lenni, amíg ilyen szabadság, jókedv van. Rosszkedvű helyekre nem is megyek dolgozni.
Alapvetően az, amit én vállaltam, nem arról szól, hogy színészek és szinkronszínészek “képződnek”. Például most az első óra első felében koncentráltan a „három, kettő, egy”-et, vagyis a „zöld lámpa, zöld lámpa, zöld lámpa, piros lámpát” - amivel a szinkronban, forgatáson, színházban is találkoznak, és ami tulajdonképpen a felelésnél, vagy tárgyaláson is van - gyakoroltuk. Az én tanítványaim ezentúl ha felelni kell, akkor felállnak, magukban visszaszámolnak háromtól, a tanár szemébe néznek, és partnerként felelnek.

SzJ: Arról mit gondolsz, hogy vannak, akik szerint egy ilyen képzés nem egyenértékű azzal, ha valaki Színművészeti Egyetemet végez és azután kezd el szinkronszínészként is dolgozni?

Balázs Andrea: Én azt hiszem, hogy nagyon sokan vannak úgy szinkronszínészként számon tartva, hogy nem színészek voltak eredetileg. Nem tartom hátránynak egy pillanatig sem, ha valaki nem végez el egy Színművészeti Egyetemet és úgy szinkronizál, hogyha megvan hozzá egy alapképzés. És az a csodálatos ebben az iskolában is, hogy megad hozzá egy mankót. Ha ezután oda kerül egy gyerek szinkronizálni, akkor nem történhet olyan például, hogy nem tudja a példányt kezelni. Érdekes, mert ez egy összetett dolog, hogy azokat a színészek sem kultiválják a színházakban, akik csak úgy a “semmiből” jönnek. De hát a történelem erre számtalanszor rácáfolt már. Én hiszem azt, hogy a jó szinkronszínész jó színész, és fordítva, de bizony, előfordul olyan, hogy valakinek csak a szinkronizálás van az életében, abban viszont tű.

Gesztesi Károly: Nekem teljesen mindegy, én ebben nem vagyok konzervatív. Azt úgysem lehet visszahozni, ami régen volt, ebben biztos vagyok. Egy egyetem van, és azon végez minden évben tizenöt színész, ez már teljesen más. Viszont ott csak egy ember tanított, egy nagyszerű szinkronrendező, de kevés óraszámban, és nagyon sok tehetséges ember elsikkadt abban az időben, amikor én végeztem. Én maximálisan ennek vagyok a híve, ahogy a híres Jurassic Park mondás szól, „Az élet utat tör”, hát törjön is utat. Kétségtelenül felhígult a szakma, és nagyon megértem azokat a színészeket, akik azt mondják, hogy már mindenki lehet színész, mindenki szinkronizálhat.

SzJ: Hogyan lesz valakiből jó szinkronszínész?

Balázs Andrea: Mindenkinek megvan a maga profilja szerintem. Tudok olyan kollégát a színházból, aki remek hangalámondó,  de ha egy filmben meghallom, hogy valakinek a hangját adja, már nem olyan jó. Szerintem az a jó szinkronszínész, aki tiszta szívből csinálja, aki nagyon jól oda tud figyelni, aki jól el tudja hanggal játszani az esetleges szituációt.

Faragó József: Mindenféleképpen gyakorlás kell hozzá. Nem csak havi, vagy heti, hanem napi gyakorlás, ami annyit tesz, hogy egy nyolc - tizenhat éves gyereknek napi kettő óra szükséges ahhoz, hogy lehessen belőle valami. Itt a beszédhibáról, az olvasási hiányosságokról nem beszélek. Hangosan, érthetően és artikulálva kell olvasni. Nagyon fontos, hogy a szinkronban teljesen mindegy, hogy valaki színész vagy amatőr. Vannak nagyon jó amatőrök és kevésbé jól megfelelő művészek is, akik nem szeretnek szinkronizálni. Vannak olyan amatőr közreműködők, akik rettenetesen jól szinkronizálnak, és szinte naponta hallhatóak a televízióban. És vannak nagy színpadi művészek is, akik szintén nem szeretnek szinkronba járni. 
Aztán a narrációban egész más a történet. Nagyon sokszor mellényúlunk vagy mellényúlnak a kollégák a szereposztáskor, és ezekkel a film minőségét lehet rontani. De nagyon fontos, hogy a pici szereplők, akik miatt most itt vagyunk, nagyon jól tudjanak olvasni, jól kezelhetők legyenek, hogy lehessen őket irányítani úgy, hogy végre tudják hajtani azokat az utasításokat, amiket a rendező vagy az éppen ott jelenlevő segítők.

SzJ: Tehát akkor könnyebb egy hozzájuk hasonló gyermeket „kinevelni”, mint olyan valakit, aki felnőttként kerül a szinkron világába?

Faragó József: Igen, mert a gyerekeket sokkal egyszerűbben lehet rávezetni a szinkronizálásra, az egész médiaszeretetre.

SzJ: Számos kommentelőnk úgy véli, hogy a régi magyar szinkron sokkal jobb volt, mint a mai. Mi a véleményed erről, van-e alapja, ha igen, mi az oka?

Gesztesi Károly: Financiális oka lehet, mert a tizenöt évvel ezelőtti gázsikat kapják az emberek, ebből pedig nem lehet megélni. Illetve meg lehet, de az ember nem megy el ennyi pénzért, van egy pont, amikor azt gondoljuk, hogy ne nézzenek hülyének. Plusz, mellettem ne álljon egy negyedosztályú színész, mert akkor az sajnos nem olyan lesz, mint Csákányi meg Márkus a Flintstone családban.

Faragó József: Nehéz kérdés. Jelen pillanatban is rengeteg nagyon jó színész van ma Magyarországon. Rengeteg nagyon jó színész nem akar és nem is jár szinkronizálni, így azokat hívjuk, akik szeretnek ezzel foglalkozni. A másik oldal a gazdasági oldal, hogy amíg egy filmet forgatok, addig egy szinkronizálással sokkal kevesebbet keresek, tehát az arányokat is kell nézni. Ami nagyon hiányzik még, hogy az igazán nagy „bölények” ma már nem igazán szeretnek szinkronizálni. Nem azért, mert nem szeretik a nézőket, hanem mert fárasztja őket. Ők inkább a saját művészi attitűdjeiket szeretnék megmutatni, mintsem másokat utánozni - hiszen a szinkronizálásnál azt kell csinálni, amit látunk a képen, ami ott történik, méghozzá ugyanúgy. Ha nem ugyanúgy csináljuk, akkor elveszünk belőle vagy hozzáteszünk, de nem magát a filmet csináljuk. Egy Sinkovits Imre ma már sajnos ebben a formában nincs, nagyon szeretnénk, ha lenne. Nagyon jó lenne, ha lenne sok Horkai János meg Csákányi László, és még sok mindenki más, akikkel nagyon sokszor dolgoztunk és dolgoztam, és nagyon hiányzik jelen pillanatban a szinkronizálásból és a filmekből is, de azt hiszem, hogy végsősoron az a lényeg, hogy a filmet megértsék, akik nézik.
Amire még kitérnék, az az, hogy a feliratozásnak az egyetlen problémája, hogy a nézőknek megosztjuk a figyelmét, vagy a szövegre, vagy a filmre összpontosítanak. Kérdeztem a gyerekeket, hogy ti mit szoktatok nézni a mozikban, ha feliratos a film? Azt válaszolták, hogy akkor a feliratot – és értitek így a filmet? Abból semmit. A szinkronizálásnak a lényege az összgondolkodás, a film értelmének a megtaníttatása, és az a probléma, hogy a feliratozásnál elveszik a film értelme, nem lesz hatással a nézőre. Csak akkor lesz hatással rá, ha összességében érti azt – és persze ha jól van fordítva.

Lippai László: Régen rangja volt, voltak szinkronfesztiválok, megmérettetések több kategóriával, ahol kiválasztották a legjobbat. Ma már annyira felhígult a szakma, hogy szinte követhetetlen. A mai generációt sajnos etikett-problémák is érintik, bejön egy fiatal a stúdióba, és be sem mutatkozik. Kezébe veszi a példányt, fülére teszi a fülest, és „Vegyük!”. Én pedig mondom, hogy „Rossz helyen vagy, nem vesszük. Először megnézzük, miről van szó, fiút, lányt vagy állatot szinkronizálsz, és utána egy próba, két próba, addig, amíg nem megy.” Ilyenkor visszaereszkednek a földre. Azért is jó, hogy van ez az iskola, mert azt gondolom, hogy itt olyan színészek okítják a mesterséget, akik minőséget képviselnek. És ha a gyerekek ebben a korban meglátják, hogy mi a jó, az nagyon hamar ragad rájuk, és igényesek lesznek magukkal szemben is.

Nagyon köszönjük a Talent Studionak, hogy megszervezték az interjúkat!

A kedvenc szösszenetemmel zárom soraimat, amit Lippai László osztott meg velem:
"Múltkor a hentesnél voltam egy piacon, nagyon nagy sor volt, és azt mondta a hentes, hogy művész úr, addig nem szolgálom ki, amíg nem mondja, hogy „Kamehameha”. Hátranéztem és baromi sokan voltak, gondoltam, hogy ez ciki, ha itt a piacon nekiállok, mert ez egy elég hangos felkiáltás ugyebár. De elmondtam (itt be is mutatta azt a bizonyos kiáltást, amiért minden Dragon Ball rajongó irigyelhet! - a szerk), mint az őrültre, úgy néztek rám a vásárlók, viszont ingyen hoztam el a húst."

Fotók: talentstudio.hu

Manapság sokan aggódnak, hogy eljöhet egy pont, amikor a közönség már nem lesz annyira kíváncsi a szuperhősfilmekre, hogy évi 5-6 is moziba kerüljön. A tempót a Marvel diktálja, akik az eddig felépített DC filmes univerzum kvázi felszámolása után még hosszú ideig tuti befutók maradnak. Mégsincs könnyű dolguk, hiszen filmről filmre kell új körítést alkotva megújítaniuk a zsánert. Ez azonban nem jöhet be mindig. Mai mesénk is egy pont ilyen történet.

Ha láttátok az előzeteseket, akkor - sajnálattal mondom, hogy - sok újdonságot a film nem fog hozni. Néhány minimálisan meglepő történeti csavart (azért Vasember 3 - Mandarin mértékű, arcleszakajtó meglepetésekre ne számítsatok) kivéve sablonosan halad előre a korábbi eredettörténetek által kikövezett úton. A 90-es évekbe való kacsintások nem lennének rosszak (az informatikai poénok például rendesen ütnek, különösen, ha anno szembesültél már velük), de ennél sokkal kifinomultabban adta át az életérzést tavaly a Bumblebee. Mondanám, hogy a női szuperhős megjelenítésében viszont úttörő filmet tudott letenni az asztalra a Marvel, de a Wonder Womannel összehasonlítva és az előbb említett Űrdongóval szemben is elhasal.

Azért elszomorító ez a helyzet, mert láthatóan nem a pénz hiányzott. Ugyanennyi pénzből válogathattak volna jobb, 90-es évekbeli slágereket (kölcsön adtam volna nekik a Bravo Hits 9-et a polcról), írhattak volna ütősebb poénokat, feszesebb sztorit és karaktereket és pont ugyanennyibe került volna, ha Carol Danvers nem néz ki Son Gokunak. Nem lennék meglepve, ha legkésőbb néhány hónap múlva felbukkanna a YouTube-on egy Lippai Lászlós változat a filmből ;)

A film zenéjét illetően szívből jövő sajnálatomra ismételten nem tudok pozitívan nyilatkozni. Ha nem láttátok, érdemes megnézni a "Marvel Szimfonikus Univerzum" című videót, amely pontosan bemutatja, mi is a baj a Marvel zenék háza táján. A folyamatos variált zeneszerzők, az előző részek "eldobott" zenei témái után a Marvel lépett egy merészet - sajnos a rossz irányba. Pinar Toprak, aki a Marvel első női zeneszerzője (sőt hosszú idő óta az első női zeneszerző, akit blockbuster film közelébe engedtek) gyakorlatilag semmilyen zenei összefüggést nem teremtett az egyes jelenetek között. A komponálás igényes, a dallamok hatásosak, de az egész score mégis megmarad hatásvadásznak és még egy rendes téma sem hangzik el - világos, hogy rendezői utasítás alapján, hiszen Toprak Hans Zimmer-növendék, így 100%, hogy tudott volna ennél jobbat, hallgathatóbbat is.

Magyar hangok

Carol Danvers / Marvel Kapitány (Brie Larson) – Mórocz Adrienn

Ha emlékeztek, sokáig tippelgettük a blogon, ki is lehetne passzos magyar hang Brie Larsonnak. A trailerekhez képest változott a helyzet és végül Mórocz Adrienn került ki győztesen a casting folyamatából. Adriennt eddig kevés főszerep találta meg, illetve nagyobb filmekben inkább sokadik mellékszerepben tűnt fel. Mondanám, hogy a Marvel Kapitány igazi kiugrási lehetőséggé vált számára, azonban sajnos a való életben cserfes és jó fej Brie Larson annyira egyszerű játékot mutatott, hogy ezen az egyébként szuperül eltalált magyar hangja sem tudott sokat javítani. Talán majd a Bosszúállók következő részében.

Nick Fury (Samuel L. Jackson) – Vass Gábor

A sok komolykodás és/vagy akció után Vass Gábornak jutalomjáték lehetett ez a vicces(nek szánt) szerep. Szerintem a film rendezői kissé túltolták a karaktert, ugyanis számomra hiteltelennek tűnik, hogy egy ilyen félpancser figurából hogyan lesz 13 év alatt menő csapatvezér. Hogy a poénok csak magyarul nem ültek igazán vagy az eredetiben sem voltak túl acélosak, azt csak később tudjuk majd kideríteni. 

Talos (Ben Mendelsohn) – Mihályfi Balázs

Ha követitek a Facebook oldalunkat (ha nem, akkor tegyétek, érdemes!), akkor láthattátok, hogy az embargó hírzárlat lejártát követően már ájuldoztam Mihályfi Balázs munkájáról. Nos, a helyzet úgy áll, kedves Hölgyem és Uraim, hogy Balázs az utóbbi idők legnagyobb találata. Nem csupán azért, mert olyan színészt hallhatunk, aki nem szól hozzánk minden mosóporreklámból, nem ajánl Advil Ultrát és nem kelt fel reggelente a rádióból - aka nincsen "agyonhasználva", hanem mert valami zseniálisat tett le az asztalra. Ha lehetett mondani, hogy a 80-90-es évek ultimate "gonosz" hangja Kránitz Lajos, akkor én most ki merem jelenteni, hogy Mihályfi Balázs az elmúlt évek legizgalmasabb magyar hangja. Őszintén remélem, hogy a film után többet nem gondolkodik el egy szinkronrendező sem azon, kit osszon Ben Mendelsohnra (aki egyébként már a fél szakmának megvolt). Több Balázst a szinkronba ;) 

Yon-Rogg (Jude Law) – Dévai Balázs

A Marvel Kapitány legnagyobb kérdése volt, hogy vajon ki is lesz a magyar Jude Law. Friss olvasóinknak egy kis gyorstalpaló: a Disney hozott (nagyon helyesen) egy olyan belső szabályt, hogy az összeakadások elkerülése végett, aki már volt egy fontos karakter, az nem szinkronizálhat mást a Marvel Univerzumon belül. Miután a mi Stohl Bucink már elkelt Sólyomszem figurájára (a szabály előtt pedig több más karakternek is kölcsönözte a hangját), így ő kiesett. Egyértelműen nem tolhatta a szekeret Nagy Ervin sem, hiszen ő Thor hazai helytartója, illetve Deadpool is, akit ha minden igaz egy-az-egyben átvesznek a Marvel Filmes Univerzumba. Főhet is a szinkronrendezők feje, ha találkoznak. Kis segítség: mi már megkérdeztük Ervint, hogy mit tenne, ha. Dévai Balázs azonban szabad préda volt és őszintén szólva teljesen jól működik. Talán a keménykedős jelenetek tűntek kissé idegennek az ő hangjával, hiszen általában jó fej, vidám szerepekben hallottuk. De a lényeg, hogy több Balázst a szinkronba! :)

Legfőbb Intelligencia (Anette Bening) – Tóth Enikő

Anette Bening esetében is kompromisszumot kellett kötni (és ez már minden évben csak nehezebb lesz), hiszen legtöbbet foglalkoztatott magyar hangja, Kovács Nóra már elkelt Michelle Pfeiffer hangjának. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a két szereplő találkozzon, de a szabály az bizony szabály. Tóth Enikő sem jár idegen terepen, mert bár ez az első Marvel-filmje, amerikai kolléganőjével már négyszer is találkoztak korábban. Az ő esetében is az a bajom, mint Dévai Balázsnál: annyira sok kedves szerepben hallottam már, hogy idegennek tűnik számomra a figura hidegsége, de nem bántóan, csak szokni kell.

Coulson ügynök (Clark Gregg) – Dolmány Attila

Ugyan Coulson bántóan keveset szólal meg, azonban - még a Shield Ügynökei sorozat mellett is - jól esett látni/hallani őket újra a nagy vásznon. A múltban járunk, így Attilának is fiatalabb hangra kellett váltani, azonban ő a Family Guyban - Stewieként - ezt már tökélyre fejlesztette, úgyhogy ez pár év "visszautazás" meg sem kottyant. 

További magyar hangok: Azurák Zsófia, Barabás Kiss Zoltán, Beke Márton, Czető Roland, Eke Angéla, Fehér Péter, Fehérváry Márton, Gacsal Ádám, Galambos Péter, Hannus Zoltán, Harcsik Róbert, Hegedűs Miklós, Holl Nándor, Horváth-Töreki Gergely, Kajtár Róbert, Kobela Kíra, Laurinyecz Réka, Láng Balázs, Lipcsey Colini Borbála, Mesterházy Gyula, Mohácsi Nóra, Nádasi Veronika, Novkov Máté, Pallai Mara, Pásztor Tibor, Sörös Sándor, Szórádi Erika, Téglás Judit, Törtei Tünde, Turi Bálint, Vári Attila, Zöld Csaba

magyar szöveg: Gáspár Bence
felvevő hangmérnök: Jacsó Bence
rendezőasszisztens és vágó: Kajdácsi Brigitta
gyártásvezető: Kincses Tamás
szinkronrendező: Tabák Kata

Fotó: MTI

Mindig méltóképpen igyekszünk megemlékezni azokról, akik a szinkronban tevékenykedtek és akiknek hangját haláluk után is akkor hallhatjuk filmekben, amikor csak kedvünk tartja. Koós Jánossal sincs ez másképp, s habár nem a szinkron volt a fő irány, amiben tevékenykedett, mégis megtisztelte jelenlétével a szinkronstúdiókat. 

Ugyan Koós Jánost főleg dalai tették ismertté, már a Hofi Gézával való közös munkája során is megmutatkozott, hogy nem áll messze tőle a színészkedés, és a hangjáték.

Első szinkronszerepe az Asterix és Kleopátra című filmben volt a ’80-as évek végén, majd ezt követte a Macskarisztokraták. Bár a film 1970-ben készült, hozzánk csak a ’90-es években jutott el. A rajzfilmben Koós János egyenest főszerepet kapott, hiszen nem csak énekhangja, hanem beszédhangja is ő volt a rafinált és megnyerő Thomas O’Pamacskának:

 És a dal, ami gyerekkorom egyik kedvence volt:

 Ne feledkezzünk el az alapvető életfilozófiáról: ,,Minden ember macska nem lehet!"

Egy lelkes amerikai Youtuber arra vette a fáradságot, hogy 32 nyelven összehasonlítsa Thomas O' Pamacska dalát, rangsorolja, és egyenként kommentálja. E rangsor szerint Koós János a nyolcadik legjobb Thomas O' Pamacska. A készítő szerint egyre jobban és jobban tetszett neki amit hallott, mert szerinte Koós János teljesen értette, hogy ,,mitől döglik a légy".

Ezután egy  rövid Pocahontas szerep következett, ahol Dobránszky Zoltánt váltotta Koós János énekre, Pocahontas apja, Powhatan Nagyfőnök szerepében: 

Köszönjük Koós Jánosnak, hogy hangjával nem csak a dalok, hanem a szinkron világában is alkotott, és olyat hagyott nekünk hátra, mint Thomas O' Pamacska.

Kora este érkezett a hír, hogy 92 éves korában elhunyt a Jászai Mari-díjas színművész, Kautzky József színészlegenda. Ezzel a rövid gyűjtéssel szeretnénk róla megemlékezni, áttekinteni irigylése méltó életpályáját.
Több, mint ötven éves pályafutása során többek között a debreceni Csokonai Színház, a pécsi Nemzeti Színház, a Magyar Néphadsereg Színháza, a Jókai Színház, valamint a Thália Színház színpadán láthatta őt a közönség.
Legalább százötven színdarabban örülhettek neki a nézők, és olyan színészek kollégája volt, mint Márkus László, Mensáros László, Soós Imre, Zenthe Ferenc, Ajtay Andor, Bulla Elma, Darvas Iván, Lázár Mária, Latinovits Zoltán, Páger Antal, vagy Sulyok Mária.1983-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták kiemelkedő és meghatározó színészi pályafutásáért.
Színpadi szerepei mellett 71 játék- és tévéfilmben is játszott, az ország olyan alkotásokból ismerte őt, mint például A tizedes meg a többiek, a Szegénylegények, a Hahó, Öcsi! és az Égigérő fű.

A kilencvenedik születésnapján adott interjúban így mesélt: “Mindent eljátszottam, amit csak szerettem volna, együtt alkothattam Latinovitscsal, Ruttkaival, Bessenyeivel, Kozák Andrással, Sinkovitscsal... erre szívesen gondolok, és a régi színházra is.”
Élete szerelme és társa, Kállay Ilona színésznő volt, akivel 1955-ben a Buborékok című darab olvasópróbáján ismerkedtek meg. Így mesélt róla: "Valahonnan késve érkeztem az olvasópróbára, és csak hátulról láttam meg őt, könnyű nyári ruhában. Különös megérzéssel azt mondtam magamnak: ő kell nekem. Még azt sem tudtam, ki lehet, hogy néz ki, három orra vagy egy szeme van-e. Csak odaszippantott maga mögé a figurája."
Kállay 2005-ben bekövetkezett haláláig éltek együtt, ő pedig attól kezdve nem állt többé színpadra. Nem akart.
2016-ban a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SziDoSz) Szinkron Életmű-díjában részesült, melyet Hirtling István adott át a színművésznek. Erről az alkalomról készült is egy felvétel, melyben Kautzky a Pannónia Stúdióban szinkronnal eltöltött évekről mesél, majd megdicséri, hogy a plakett szebb, mint a Jászai-díj. Itt is szó esik feleségéről, aki szerinte a szinkronba született, olyan csodás orgánuma volt, mégsem szeretett szinkronizálni. Nagyon aranyos videó, érdemes megnézni.

Ezt a díjat sem alaptalanul ítélték oda neki, hiszen 284 filmben hallhattuk szinkronizálni, ő még a nagy "Pannóniás-korszak" színésze volt. Denholm Elliott (Mindenből a legjobbat, Tébolyult gyilkosság, A híd túl messze van), Marcel Bozzuffi (Egy férfi, aki tetszik nekem, Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája), vagy Bernard Cribbins (Finom kis börtön.., Folytassa, Jack!) magyarhangjaként is ismerhették sokan, rajtuk kívül pedig ő volt a Beethovenben a gonosz orvos hangja, vagy például az Űrgolyhókban az elnöké.

Nagyon fog hiányozni!


Fotók: Borsonline, MTI/Jávor István