mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

,,Beus, ne üvölts!” - 25 éve gyűjtöttünk Esmeralda szemműtétjére

2022. május 05. - Karsa Tímea

esmeralda_main.jpg

Ma 25 éve annak, hogy elsőként került a képernyőre a zöldszemű világtalan lány, Esmeralda története. A szappanoperák megkerülhetetlen szereplője ő, akit az újgenerációs közép-és dél-amerikai sorozatok tömkelege követett.

1997. május hatodikán mutatták be Mexikóban az Esmeralda első epizódját. Hozzánk a következő évben ért el a történet. A 137 epizódos sorozatnak már a bevezetője is emlékezetes volt: a romantikára éhes közönség számára nemcsak a látvány, hanem a zene is kellemes élményt nyújtott.

Már a legelső részből kiderül az alap történet: egy szegény nő belehal a szülésbe, miután életet adott egészséges fiának, míg a tehetős családban látszólag egy halott lány születik. Mivel ezt a ház ura rosszul fogadná, a szolgák kicserélik a gyerekeket, nem számítva arra, hogy a kislány ugyan vakon született, életben van, és pár évvel később egymásba szeretnek az elcserélt fiúval.

A széria az 1970-es venezuelai sorozat feldolgozásra volt, ám az általunk ismert Esmeraldának már egy 2004-es és egy 2017-es változata is lement a brazil és a mexikói televíziókban.

A szereplőknek nem sok beleszólásuk volt sorsuk alakulásába: az Esmeraldát alakító Letícia Calderón azt szerette volna, ha karaktere a sorozat végén nem José Armandóval él boldogan, hanem azzal az orvossal, aki megoperálta a szemét. Elmondása szerint Alvaro, a szemorvos méltóbb volt Esmeralda szerelmére, ám ez a készítőket nem hatotta meg.

juanpablogamboa.jpg

 Alvaro, akit Esmeralda megformálója befutónak remélt

A sorozat alatt Esmeralda egyik segítője, a Fermint játszó Noe Murayama eltűnt a sorozatból, ugyanis nem volt módja végigkísérni a világtalan lány kalandjait: májrákban hunyt el, helyette lett tehát egy másik sírásó, a Trulebús nevű szereplő.

Ugyan a kedves szolgálót, Crisantát játszó Dian de Marco végigvitte a sorozatot, nem sokkal élte túl a befejezést: alig egy évre rá ő is elhunyt, így neki is az Esmeraldában nyújtott alakítása volt az utolsó.

 

Esmeralda – Letícia Calderón – Nyírő Beáta

Esmeralda megformálója a kelet-európai országokban megtapasztalhatta, hogy milyen a hollywoodi hírességek élete: imádták, sikoltozva fogadták mindenhol. Budapesten még a Vakok Intézetébe is elhívták, egy dologról feledkeztek meg, hogy az intézet lakói csupán a hangjáról ismerik Esmeraldát, így nem tudtak mit kezdeni a mély hangon, spanyolul megszólaló Letíciával.

Magyar hangját, Nyírő Beátát elfelejtették meghívni az eseményre, de mi felkerestük, hogy meséljen nekünk a sorozatról, és 25 év ide, vagy oda, nagyon sok mindent megtudtunk tőle!

Szinkronjunkie: Egy interjúban azt mondtad, hogy az az egyik legnehezebb a színészi hivatásban, hogy megválogassa az ember azt, hogy mit vállal el és mit nem. Az Esmeralda esetében mit mérlegeltél?

Nyírő Beáta: Amikor az Esmeralda elkezdődött, még eléggé ismeretlen voltam. Úgy tudom, hogy valaki engem ajánlott, ezért behívtak egy próbára. Nem szóltak, hogy miért, csak megnézték, hogy milyen gyorsan dolgozom, és hogy mennyire vagyok pontos. Nagyon gyorsan sikerült megcsinálnom 20-30 tekercset, és ez a rendezőnek elég volt ahhoz, hogy lássa, mit tudok. Akkoriban nem volt ekkora dömping a sorozatokban, úgyhogy nagyon örültem, hogy megkaphattam Esmeralda szerepét. Akkoriban még nem válogathattam a kendermagban, arról nem is beszélve, hogy egy kifejezetten jó csapattal dolgozhattam.

nyirobea.jpeg

Nyírő Beáta - Fábián Borbála fotója

SzJ: Nézőként megéltem azt, hogy cikiztek, amiért követem a sorozatot. Színészként nem volt ciki egy ilyen jellegű sorozatban szinkronizálni?

NyB: Nem, és a mai napig sem az. Persze sokkal elegánsabb, ha egy mozifilmet szinkronizál az ember, és anyagilag is lényegesen más a szorzó. Nagyjából akkortájt készült, amikor a Thelma és Louise-ban szinkronizáltam Geena Davis-t, akivel jobban meg is szenvedtem, mert többször megnéztük és visszahallgattuk, hogy tökéletes minőségű legyen a szinkron. A dél- és közép-amerikai sorozatoknál, vagy akár a Jóbarátoknál az ember a negyedik-hatodik rész után ráérez a figurájára, és ahogy meglátja, már át is lényegül.

SzJ: Nem zavaró, hogy a fülhallgatóban nem a megszokott, angol hangokat halljátok, hanem a hadaró, pörgő spanyolt?

NyB: Inkább az volt a zavaró, hogy rettenetesen hangosan beszélnek. Ki is volt írva a szinkronstúdióba a képernyő mellé egy papírra, hogy ,,Beus, ne üvölts!”. Letícia Calderón elképesztő hangosan beszélt, ezért próbáltam őt lekövetni, de Magyarországon nem kiabálva beszélünk. Nálunk a naiva kis kedves, kicsit levegősebben beszél, náluk pedig az a jellemző, hogy mély, rekedtes hangja van a legszebb nőknek is.

SzJ: Miben más egy ilyen jellegű szappanoperát szinkronizálni, mint mondjuk a Jóbarátokat?

NyB: Az Esmeralda esetében jellemzően egyedül voltam a stúdióban. Összegyűjtötték azokat a jeleneteket, amikben benne vagyok, és reggel 8-tól délután 4-ig dolgoztunk, ami nagyjából 100-120 tekercset jelentett. Abban biztos, hogy kimerültem volna, ha közben a kollégák jönnek-mennek. Néha előfordult, hogy ketten álltunk a mikrofonnál, de a rendező nagyon vigyázott arra, hogy ne fáradjunk el, hiszen az is rendkívüli koncentrációt igényel, ha figyelni kell a másikat munka közben.

SzJ: A sorozat akkora siker volt, hogy még a dalokat is felénekeltétek Lux Ádámmal. Erről milyen emlékeid vannak?

NyB: Megkeresett bennünket az EMI Quint. Az ő gondozásukban jelentek meg a legnagyobb világslágerek, úgyhogy hatalmas megtiszteltetésként éltük meg. Megkérdezték, hogy tudunk-e énekelni: Lux Ádám nagyon jól tud, én pedig akkoriban a Marica grófnőt énekeltem, úgyhogy nagyon benne voltam. Anyagilag nem volt nagy durranás, de nem is emiatt vállaltuk el, hanem mert ritkaságnak számított egy ilyen lehetőség. Megvették az alapot, és írtak rá magyar szöveget. Hatalmas siker lett, majdnem aranylemez. Ezen kívül egy Sztárcsengő című karácsonyi válogatáslemezen is előadtunk egy karácsonyi duettet.

SzJ: A lemezbemutató roadshowkon pedig tomboló közönség fogadott benneteket.

NyB: Az Rtl Klub rendszeresen szervezett roadshow-kat, és az Esmeralda idején mi is elmentünk a nagyobb városokba. Hatalmas színpadokon léptünk fel több tízezer ember előtt, akik őrjöngtek, amikor megláttak bennünket. Azt sem tudták, kik vagyunk, de úgy viselkedtek, mintha maga Esmeralda és José Armando lenne előttük. Nagyon érdekes volt, imádtuk ezt az egészet, világsztárnak éreztük magunkat.

SzJ: Többször előfordult a színpadi – különösen vidéki - fellépéseken hogy a nézők összesúgtak, amikor megláttak a színpadon, hogy ,,ott van Esmeralda”. Milyen érzéseket váltott ez ki belőled? Bántott, hogy így látnak?

NyB: Ez Phoebe esetében is előfordult, de Esmeraldaként sokkal többen felismerték a hangomat. Egyáltalán nem bántott, sőt, nagyon jó érzés volt! A Jóbarátok: Újra együtt is ezért volt jó, mert az ember úgy érezhette, hogy központi helyet tölt be. Nagy balgaság lenne megsértődni azon, hogy felismernek vagy hogy szeretnek, hiszen ezért csináljuk, hogy szeressenek bennünket. Ez a mi fizetségünk.

SzJ: Mi volt az Esmeralda titka? Miért szerették jobban, mint sok más szappanoperát?

NyB: Az Esmeralda magyarországi sikere elsősorban a szinkronrendezők érdeme. Azon túl, hogy jó csillagzat alatt született, a szinkronrendező jó hangokat választott ki, és ott vagyunk mi is, akik a hangunkat és a tehetségünket adtuk hozzá. Ha felismernek miatta, ugyanolyan elismerést jelent, mintha egy színpadi szerep miatt emlékeznének rám. Persze egy kicsit más, de színházba sokkal kevesebben járnak, és el sem várható, hogy az emberek kis vidéki falvakból feljárjanak. Annak is örülni kell, ha egy filmben vagy sorozatban hallja a hangunkat, mert ha ezzel tudunk örömet okozni valakinek, akkor ezzel okozunk.

SzJ: Az Esmeralda után voltak még itthon is bemutatott sorozatai Letícia Calderónnak, de már csak a Julietában szinkronizáltad, utána jellemzően Orosz Anna vette át. Ennek mi volt az oka?

NyB: Akkoriban Sopronban játszottam, és ugyan Budapesten zajlottak a próbák, a premierek idején egy-egy hétre leköltöztünk Sopronba, és a szinkronstúdió nem tudott megvárni. Annyira nem bántam, mert az Esmeralda után valamivel vissza is vonult egy időre, viszont most nem régen láttam őt, és még mindig eszméletlenül jól néz ki. Játszott is valamiben, de szerintem az én hangommal már nem passzolna. Az utóbbi sorozataiban Orosz Anna talán jobb volt rá, ezt nem vitathatjuk, arról nem is beszélve, hogy nem tartottam olyan fontosnak, hogy mindenáron megtartsam őt. Lisa Kudrow-t nem szívesen adnám oda senkinek, érte utaznék egész éjszaka is akár, hogy leszinkronizáljam. Ennek ellenére, ha felkérnének, hogy nézzük meg, hogyan állunk egymásnak 25 év elteltével Letícia Calderónnal, elmennék, mert jó színésznő, így javítani sem kell rajta.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy meséltél nekünk!

 

José Armando – Fernando Colunga – Lux Ádám

josearmando_luxadam.jpgFernando Colunga ma is aktívan dolgozik. Ritka eset ez, de elmondhatjuk, hogy egyedüli magyar szinkronpárjaként tudhatja maga mellett Lux Ádámot, hiszen a színész mindvégig kísérte őt munkája során. Az Esmeralda után tizenegy sorozatban hallhattuk a párost, legutóbb 2016-ban a Csábítások földjén címűben. A magyar színész több szériában is feltűnt, így az Acapulco akciócsoportban, a Youngerben, a Mentalistában, a Varg Veum – Baljós jelben, de egyik legismertebb szinkronszerepe kétség kívül José Armando karaktere, hiszen női szíveket megdobogtatva hozta a romantikus, latin sármőr szerepét.

 

További magyar hangok

A sorozatban rengeteg szereplő feltűnt, így mi most csak a legfontosabbakról emlékezünk meg. Ott volt José Armando, majd Esmeralda apja, Rodolfo Peñarreal, akit Melis Gábor szólaltatott meg rendkívül szigorú, mély hangján. A magyar színész kiválóan aládolgozott a különböző érzelmeket megélt szerepnek, és lett félelmetes, mogorva emberből szerethető családapa. Feleségét, Blancát Menszátor Magdolna magyarította, akit több sorozatban láthattunk már főgonoszként is, de a naivát is tökéletesen megoldotta. Andresz Kati ezzel ellentétben a rendkívül ellenszenves, és velejéig gonosz Fátimát szinkronizálta, aki a sorozat végére szintén megmutatta, hogy van szíve. Andresz Kati megállíthatatlan elánnal vezetett végig minket a szerepen, és nem volt könnyű dolga, mert hangban pont az ellenkezőjét kellet hoznia annak, amilyen ő valójában. Orosz Anna szinkronzálta Fátima lányát, Gracielát, aki a kezdetekben meglehetősen ellenszenves karakter volt, ami azért is érdekes, mert az Esmeralda után, Orosz Anna a Paulia és Paulinában két főszerepben is hozta a jót és a rosszat. Graciela figurája valójában gyakorlás volt, hiszen rossznak indult, de virágként nyílt ki a néző szeme előtt.

Ebben a részletben szinte mindenki feltűnik

Bessennyei Emma szólaltatta meg a jóságos, ám határozott Domingát, Esmeralda nevelőanyját, aki szintén remek találat volt a ,,jó boszorkány” szerepére. A másik, rettegett gonosz a sorozatban Dr. Lucio Malaver volt, akit nemcsak leégett arca, hanem személyisége is rettenetessé tett. Kárpáti Tibor szinkronizálta, akinek tökéletesen elhittük a kiszámíthatatlanságot, az összetörtséget, és a reményt, ami a karakterben dolgozott.

esmeralda_szereplok.jpg

Ők voltak tehát az Esmeralda főbb szereplői. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy Ti kivel néztétek a sorozatot, miért szerettétek, és hogy ki volt a kedvenc szereplőtök a stáblistából! Várjuk élményeiteket és emlékeiteket!

 

Doctor Strange az őrület multiverzumában - Szinkronkritika

docotor_strange_inthemultiverseofmadness_wallpaper_pc.png

A Marvel most először tette meg azt a bátor lépést, hogy egy filmjét kifejezetten az előzmény sorozatokra építette. A magyar közönség emiatt hátrányban is van, hiszen hivatalos forrásból, szinkronizált formában majd csak június 14-től nézhetjük meg a WandaVíziót és a Lokit, amelyekre sokkal szélesebben építkezik a Doktor új filmje, mint ahogy azt az új Pókember mozi tette. 

A film készítésének előzményei sem voltak problémamentesek (soha nem azok, csak a legtöbbször nem kerülnek nyilvánosságra a nehézségek). Az első rész direktora, Scott Derrickson állítólag azért lécelt le az előkészítési folyamat során, mert sokkal sötétebb, horrorisztikusabb verziót képzelt el, mint amilyet a Disney és a Marvel gyomra elbírt volna. Ennek némileg ellentmond az egyik legegyedibb horrorrendező - Sam Raimi - szerződtetése, aki bár leszállította nekünk a klasszikus Pókember-trilógiát, filmes gyökerei azért inkább az ijesztgetés irányában keresendők. Azt spoiler nélkül állíthatom, hogy a végeredmény kellően sötét, ijesztő, és a címhez méltóan őrült lett. 

Hiába a sok varázsige, szellem, káosz mágia, téboly és alternatív univerzum, ez a film egyszerűen elsüllyed a saját súlya alatt. Túl sokat akar, erre pedig - a kötelező akciójelenetek árnyékában - egyszerűen nem jut elég idő. Tipikusan az a film, ahol szuper volt a rendező, remek színészekkel dolgozott, viszont a producerek és forgatókönyvírók örök csatájában elesett. Ettől még kihagyni vétek lenne - bár nem ez lesz az a Marvel-film, amit egymás után 292 alkalommal újra fogunk nézni.

Azt nem tudom felróni a filmnek, hogy aktívan használja az előzményeket - sőt, hányszor hiányoltuk ezt már eddig?! De aki a WandaVízió sorozatot nem látta, az be se üljön. A 2021 februárjában debültált minisorozat sztoriját azoknak is megéri felfrissíteni, akik annak idején a premiereket követték. A Marvelnél is érezhették ezt, mert teljesen elengedték a bemutatkozást, a film egyből az akció közepébe visz. 

sanctum-sanctorum-doctor-strange-multiverse-of-madness.jpg

A kusza és kissé szívtelen sztoriért viszont komoly látvány, teljesen elborult jelenetek, és több vérbeli fan service cameo is kompenzálnak. A TikTokon már konkrét kívánságlisták készültek, hogy kiket szeretnének látni a rajongók. Sajnos ezek a szereplők nem kapnak akkora súlyt, mint Tobey és Andrew Pókemberei a Nincs hazaútban. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönnek a YouTube-ra azok a kamerás felvételek, amin hallani majd a mozis közönség üdvrivalgását. 

Az egyetlen igazi csalódás a zene területén ért. Az "új" rendező "új" zeneszerzőt is hozott magával: Michael Giacchinót Danny Elfman váltotta. Ha valakinek két elképesztően ikonikus szuperhős témát (és megannyi zseniális filmzenét) köszönhetünk - hiszen Elfman szerezte a Denevérember és Pókember zenéit is -, akkor joggal magasak az elvárásaink. Ugyanakkor a zeneszerző marveles debütálása már a második Bosszúállók filmnél megvolt és ott is bizonyította, hogy mostanában megelégszik az átlagossal. Ahogy az Ultron korát, úgy az Őrület univerzumának zenéjét is szerezhette volna bárki. Aláfestésnek teljesen rendben volt, de egy fél megjegyezhető taktus nincs benne. Ezeket pedig mindig óriási kihagyott ziccereknek érzem - és nem is értem, hogy egy szuper rendező és zeneszerző páros hogyan elégedhet meg egy ennyire generic cuccal. 

A szinkron

A film által körüljárt káosz és őrület ellenére a szinkron higgadt, jól összerakott és átgondolt munka. A 28. Marvel-filmről, amelyek közül csak háromnak (Vasember és a két Galaxis őrzői-film) nem Tabák Kata rendezte a szinkronját, nehéz igazán újat mondani. A megszokott szereplők hangján szerencsére nem kellett változtatni, így a Strange-ben megszokott trió, azaz Simon KornélRuttkay Laura és Hajdu Steve is maradtak. Ahogy az előzetes alapján lehetett sejteni, csatlakozott hozzájuk az első rész Mordója, Király Attila is. Itt érzek egy kis inkozisztenciát a Disney részéről: ha Király Attila egyszerre lehet Mordo és Eddie Brock/Venom, akkor Csondor Kata miért nem maradhatott Darcy a WandaVízióban? Ha már WandaVízió, akkor nem hagyhatjuk ki a film másik főszereplőjét, Szilágyi Csengét, aki egy sokkal mélyebb, rétegeltebb és komorabb Wandát hoz már az első felbukkanása óta. Ez pedig kifejezetten jól jön ebben a kalandban.

A szinkronfelvételeket mindenesetre Simon Kornél élvezhette a legjobban, hiszen ő - ahogy azt az előzetesben lehetett látni - többféle Doctor Strange karaktert is megformálhatott. 

29688917_b2ac042bf29c1dbb26407ea37eab049c_wm.jpg

Ugyanakkor nincsen film új karakterek nélkül, mi pedig kaptunk egy szuper America Chavezt, méghozzá Koller Virág hangjával. Fiatal kora ellenére a színésznő máris több, mint 100 szinkronprodukción van túl és ez meg is látszik, hiszen az MCU-t régóta koptató színészekkel azonnal felvette a tempót. A Xochitl Gomez által alakított karakter dinamikus, sok különféle helyzetbe keveredik, így izgalmas, valódi megnyilvánulási lehetőséget ad a magyar kollégája számára. 

Emellett feltűnik a filmben néhány titkos szereplő, akikről spoileres lenne megemlékezni, de nem hagyhatjuk ki, így kifehérítjük ezt a részt. Az előzetesek legnagyobb dobása volt Professzor X behozása, amelyet mindenki kitörő örömmel fogadott. Horányi László immáron 22 éve hozza a figurát - jó volt őt ismét hallani. A film emellett gurított egy másik nagyot, hiszen néhány jelenet erejéig feltűnik benne a Fantasztikus Négyes vezetője, a gumikarú Reed Richards, méghozzá a rajongók által várt John Krasinski alakításában. Szegény John eddig minden filmjében új hangot kapott. Ezúttal a szinkronban kevéssé ismert Ódor Kristóf lett a magyar hangja. Párosuk nekem egy kicsit furcsának, lassúnak tűnt. Itt most nem érzem, hogy ne lett volna egy erősebb választás. Azonban az is tény, hogy a szinkronban sokat próbált, fiatal vagy fiatalos hangú színészeink lassan fogyatkoznak, így a frissítésre folyamatosan szükség van és lesz is a jövőben. 

Összességében a film nagyban építi az MCU negyedik fázisának sztoriját, használja a Disney+ sorozatokat, emiatt sem érdemes kihagyni. Azt viszont nem érzem, hogy akkora katarzist okozna, mint a Pókember - Nincs hazaút. 

 

 

Szinkronlegendák Portrésorozat Különkiadás - Sinkovits-Vitay András

dscf2950a2_small_1.jpgSorozatunkban eddig olyan színészek életművét összegeztük, akik már nincsenek velük, így külön öröm, születésnapján kapcsán egy nagyon is élő szinkronlegendát köszönthetünk. Sinkovits-Vitay András 70 éves! Ez alkalommal pedig nagy örömmel mutatjuk be a közkedvelt színész eddigi pályáját, különös tekintettel a magyar szinkronban elvégzett komoly munkára. 

"Van egy ilyen hivatás, hogy színész."

Ha valaki ennyire tehetséges és közkedvelt színészek között nő fel - édesanyja, Gombos Katalin és édesapja, Sinkovits Imre - akkor vagy nagyon messze kerül a pályától, vagy maga is erre az útra lép. Számos olyan család van, ahol a tudás és a szakma szeretetének átadása nem sikerül a generációk között, de Sinkovits Imre mindkét gyermeke színésznek tanult. Míg András 1976-ben, Mariann a rákövetkező évben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. András először pap szeretett volna lenni, majd határozottan elkötelezte magát a színészélet mellett - bár kitanulta az építészszakmát is.

Egy 2009-es interjúban így emlékezett a korai évekről: "Tizenkét éves koromban volt egy dackorszakom. Amikor édesapám megkérdezte, hogy „fiam, mégis kivel vagy hajlandó szóba állni?”, azt válaszoltam: „Egy ilyen ember van, Latinovits Zoltán.” Zoli bácsi azt mondta, először legyen egy tisztességes polgári foglalkozásom, szerezzek építész diplomát, és ha úgy alakul az életem, később még lehetek színész."

A diplomát követően továbbtanult a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban Helmut Schwarz és Bruno Dallansky rendezők irányítása alatt. A híres Schönbrunn-palota közvetlen közelében működő akadémia már az 1928-as alapítása óta "alternatív", világszínházi oktatást nyújtott. Sinkovits-Vitay András - akkor még Vitay András néven -  Bécsben maradt és belvárosi Theater An Der Wienben gyakornokoskodott. Éppen ezek az évek alapozták meg, hogy nem csupán Magyarországon, de több más, külföldi színházban is játszott. 

Pétervári István igazgató idejében a Veszprémi Petőfi Színházban lépett színpadra, majd 1990-ig többek között a Pécsi Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és a József Attila Színházban. Olyan szakmai kiválóságokkal kötött barátságot, mint Kálmán György, Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Bubik István, Bessenyei Ferenc vagy éppen Szakácsi Sándor.

15375086469398363_800x600.jpgÉdesapjával való kapcsolatáról a Demokratának így emlékezett meg: "Kilenc évembe telt, amíg ismét felfedeztem őt. Megéltem, milyen csodás az, amikor az ember rátalál az édesapjára, és nem az édesapját találja meg, hanem a legjobb barátját és kollégáját, és utána esték százait vele együtt tölti. Volt egy közös, önálló estünk." Sinkovits Imre és Vitay András pedig 15 éven keresztül szórakoztatták a közönséget közös produkciójukkal, Lélekben összenőve címmel. 

Filmek

Filmes, sorozatos munkái elsősorban a 70-es, 80-as évekhez, a magyar film aranykorához kötődnek. Még főiskolásként játszotta el a Petőfi '73 főszerepét, majd olyan korszakos sorozatokban követhette a nagyérdemű, mint a Sipsirica (Wildhagen György), a Petőfi (Orlai Petrich Soma),  vagy a Mint oldott kéve (Wildenburg herceg). Ahogy Józsa Imre portrénkban már említettük, a Petőfi-sorozat igazi szinkronparadicsom, olyan szereplőkkel, mint Józsa Imre, Kovács Nóra, Márkus László, Helyey László, Sinkovits Imre, Udvaros Dorottya és Dunai Tamás. Emellett a színész látható volt olyan korszakos sorozatokban is, mint a Szomszédok vagy a Kisváros.

"Hogyne szeretnék szinkronizálni?!"

A számtalan színpadi szerep, filmes és sorozatbeli alakítás mellett a szinkron hozta meg Vitay, illetve édesapja 2001-es halálát követően Sinkovits-Vitay András számára az igazi népszerűséget. A szinkron szeretete bizonyosan öröklődött a családban, hiszen Sinkovits Imre mellett András nagybátyja, Sinkó László is igazi szinkronlegenda volt. Meglepő, de hármójukat egyszerre egyetlen egy filmben sem kérték fel a szinkronrendezők.

 A szinkronizálást a főiskolai évek alatt kezdte, amelyre vele készült interjúnkban így emlékezett vissza: "Egyfajta természetes szelekció működött, amikor valaki alkalmas volt rá, akkor kipróbálták. Volt néhány kolléga, akik meghallgatták. Például Zákányi Balázs, Mauchner József, Mohácsi Emil, Vajda István – a teljesség igénye nélkül. Anno szinte csak a Pannónia Filmstúdió volt, öt vagy hat stúdióval az épületben. Volt egy közös, nagy előtér, ahol ott ültek Szendrő Józseftől kezdve, Máthé Erzsin, Latinovits Zoltánon keresztül Édesapámig… Óriási színészek. Aztán oda ülhettünk mi, pelenkás főiskolások is."

A szakmában rendkívül elismert szülei ellenére - vagy talán pont ezért - további magyar hangként, tömegezéssel kezdte. Első munkái között olyan filmek szerepeltek, mint a Magas szőke férfi visszatér, a Csendes-óceán kalózai vagy éppen a Kis hableány japán anime-változata. A rendszerváltást követően a Pannónia Filmstúdióban történő szinkronizálás megszűnt, a korábban ott dolgozó szinkronrendezők pedig saját céget alapítottak. Sinkovits-Vitay András ekkortájt kapta az első főszerepeit. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan melyik szerep volt az első, amely meghozta a közönségsikert, de a következő néhány biztosan hozzájárult: Mad Max (Toecutter), Monty Python: Brian élete (Napkeleti bölcs), Nagy zűr kis Kínában (Jack Burton).

Az bizonyos, hogy Andrást sok rendező elsősorban akciófilmekben képzelte el. Karakteres, karcos hangjával könnyedén jelenítette meg a jófiúk aktuális ellenfeleit, de több esetben osztották rá a hős figuráját is. Néhány meghatározó akciófilm, amelyben szórakoztatta a közönséget: Indiana Jones 1.: Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói (Jock), Hegylakó (Sunda Kastagir), több Magnum-epizód (több szerepet is alakított), Karatetigris (Sensei Lee), Mission: Impossible - Az akciócsoport (több szerepben), Börtöncsapda (Louis Burke), Ölve vagy halvaAz 57-es utas (Charles Rane), Tökéletes katona (Luc Deveraux / GR44), Száguldó erőd (Travis Dane). Ikonikus figura volt a Tango és Cash börtönlakója is, Slinky, akit aztán Cash (Hegedűs D. Géza) néhány jelenet alatt helyre is tett. 

Egyik legismertebb szerepe is az akciófilmekhez kötődik, az Utolsó cserkészben a Damon Wayans által megformált Jimmy Dixet szinkronizálta. Dezsőffy Rajz Katalin rendhagyó szinkronjában többek között Sörös Sándor, Szerencsi Éva és Varga Tamás voltak a partnerei. 

Az akciófilmek vonalán pedig eljutunk a képregényfilmekhez, ahol nem mehetünk el a modern magyar szinkron egyik legütősebb castingja mellett. A 2000-ben készült X-men - A kívülállók rendezője, Csörögi István, Sinkovits-Vitay Andrást osztotta ki a Hugh Jackman által megformált Rozsomák/Farkas/Logan szerepére. Ezzel pedig egy csapásra létrehozta a film sikerén messze túlmutató párost, amely máig a rajongók kedvence. A Jackman-Sinkovits duót eddig 11 alkalommal hallhatta a nagyközönség, főként az X-men-filmekben. A közönség legnagyobb sajnálatára a rendezők ma többnyire mással képzelik el Jackmant.

A Szalay Éva által rendezett, kiváló Brian élete című film magyar változatában Sinkovits-Vitay András azt is bebizonyította, hogy remek érzéke van a vígjátékokhoz. Sokoldalúságát olyan alkotásokban mutatta meg, mint a Drakula halott és élvezi, Nicsak, ki beszél még, az Olsen-banda filmek, a Jöttünk, láttunk, visszamennék, a Rendőrakadémia 6., vagy éppen a Nagy durranás 2. A színész komikusi vénáját leghosszabb ideig próbára tévő karakter azonban Chandler volt, a Jóbarátok-sorozat egyik főszereplője. Az egyes számítások szerint gyanúsan drága apartmanban lakó fiatalok életét 10 évadon keresztül követte az egész ország - ismétléseit pedig közel 30 évvel az első rész után is megtalálhatjuk szinte bármelyik tévé csatornán. 

A Jóbarátok - Újra együtt kapcsán készült interjúnkban így emlékezett az általa szinkronizált, közönségkedvenc Chandlerre: "Nagyon sok mindenben hasonlítunk Chandlerrel. Én is mindig onnan lógok ki, ahol éppen vagyok. A humorunk is hasonló, a szarkazmus is közös pont, és ő is egyik pillanatról a másikra tud az érzelmeivel játszani. Nagyon megszerettem ezt a fiút az évek során. (...) Nagyon édes társaság volt akkor is, és most is. Tíz év volt az életünkből a sorozat. Amikor elkezdtük szinkronizálni, Kun Márti a gyártásról főzte a kávét, megittuk, majd beszélgettünk Mohácsi Emil rendezővel, tüneményes csapat volt, jó hangokkal és szakemberekkel."

Matthew Perryt a sorozat sikerét követően ritkán osztották másra (néhány kivétel sajnos azért akadt), így a népszerű duót hallhattuk több filmben és sorozatban is. András interjúnkban így emlékezett vissza ezekre a munkákra: "A Bérgyilkos a szomszédom második részében én szinkronizáltam, a Fapofákban, a Megint 17-ben, és voltak sorozatai is, a Csoportban marad és a Színfalak mögött, ahol szintén követhettem a munkáját."

A mutáns Logan és a "fénymásolós" Chandler figurái mellett több más, közönségkedvenc karaktert is magyarított - ezek közül kiemelkedik a Gyűrűk ura Boromirja. A művész mesélt nekünk a felvételek készítésének körülményeiről: "Sean Bean esetében például a Gyűrűk ura felvételeit nagyon szerettem. A felvétel körülményei nem „hétköznapiak” voltak. Hadd meséljem el! Pontosan egy Junoszty televízió nagyságú képernyő volt előttünk. A felső egyharmadában egy fekete csík egy angol felirattal. Középen volt egy „closed” felirat, ahol pedig szintén egy fekete sáv, amiben „Másolni tilos!” felirat volt. Időnként ez a középső rész „felpattant” és láttál valamit a filmből. A szájakat sohasem, csak a filmet. Amikor végre, remegve megnéztem a kész filmet, akkor láttam, olyanok voltak, hogy a képen mutattak egy ezer darabra törött kardot és azt kellett mondani: „Előttem ez a kettétört penge.” Ha ezt látod, akkor kijavítod. Bár sokszor az eredeti, könyvi szövegen sem lehetett változtatni. Nomeg a vágót, Kajdácsi Brigittát dícséri, hogy a filmben a körülmények ellenére egyetlen egy elcsúszás nem volt."

Sinkovits-András legutóbbi munkája a korábban említett Jóbarátok - Újra együtt volt. Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük, neki (és persze magunknak is) azt kívánjuk, hogy még sokszor hallhassuk hangját magyar szinkronos filmekben.

Egy rém rendes család ünnepel évfordulót – Halasi Dani mesélt!

p7896471_b_h13_aa.jpg

A ’90-es évek egyik legsikeresebb sitcomja kétség kívül az Egy rém rendes család volt. Ugyan nem irigyeltük Bundy-ék életét, nagyon is jól szórakoztunk a nyomorukon, beszólásaikon, kárörvendő nevetésükön. 35 éves lett ma ez a fura család.

1987. április 5-én mutatták be a sorozat első részét, mely a többi műsorral ellentétben azt tűzte ki céljául, hogy ne egy ideális család képét fesse le az embereknek. Így született meg Al, Peggy, Kelly és Bud karaktere, akik mindenfélék voltak, csak megszokottak nem!

Al boldogtalanul élt saját házában, amikor pedig nem ott töltötte idejét, egy cipőboltban robotolt. Haza várta ,,szerető” felesége, Peggy, és két civakodó gyereke.

A sorozat tizenegy évadot élt meg, ami manapság is kimagasló hosszúságúnak számít. A végéről olyan hirtelen döntötték, hogy még lezáró epizód sem készült. Olyannyira váratlanul jött a döntés, hogy még az Al Bundy-t megformáló Ed O’Neill is egy nyaraláson szembesült vele – akkor sem a vezetőségtől, hanem egy nyaraló pártól, akik egy helyi lapban olvasták a hírt.

Ne rohanjunk ennyire előre, először idézzük fel közösen, hogyan is kezdődött a sorozat! A készítők egy Frank Sinatra-dalt, a Love and Marriage-t választották hozzá.

A sorozat a kezdetekkor még nem örvendett nagy népszerűségnek Amerikában, ugyanis azon túl, hogy alacsony költségvetésűnek gondolták, soknak ítélték az altesti humort és a szexuális utalásokat is. Idővel azonban mégis megkedvelték az emberek, Magyarországon pedig szinte a kezdetektől magas nézőszámot vonzott.

Nem kis szerepe volt ebben a magyar hangoknak, nézzük hát, kik is voltak ők!

Ed O’Neill – Al Bundy – Csuja Imre

al_csujaimre.jpgCsuja Imre nevét számtalan filmből és szinkronból ismerhetjük, de az egyik első nagy szerepe kétség kívül Al Bandy-é volt. A színész szereti belevinni a saját ötleteit egy-egy szerepbe, nem volt ez másképp az Egy rém rendes család esetében sem, hiszen a magyar színész találta ki Al jellegzetes hanghordozását és nevetését. Ez utóbbit a szemfülesek néhol fel-felfedezhetik a Mi kis falunk című sorozatban, ahol a színész Füleki Károly polgármestert alakítja. Ahogy Csuja Imre egy interjúban elmondta, nagyon sokat nevettek a felvételek alatt, és improvizáltak is! Olykor olyan is előfordult, hogy sikerült szellemesebbet kitalálni a leírt szövegnél, és végül ezeket használták fel.

Katey Sagal – Peggy Bundy – Básti Juli

peg_bastijuli.jpgCsuja Imre szavaival élve, Básti Julit ,,pofán csapta” a szerep. Ugyan a szinkronrendező, Rehorovszky Béla nem bízott abban, hogy a színésznő elvállalja a munkát, nagyot tévedett, ugyanis Básti Juli nemcsak elvállalta, nagyon meg is szerette a szerepét. A kezdetekben minden egyes jelenetet előre megnéztek, hogy tudják, mi történik szereplőjükkel, ám amikor jól ismerték a karaktereket, egyből mondták a szöveget a színészek. Ekkortájt jött divatba a fülhallgató is, ami szintén könnyítette a munkát. Volt egy rövid időszak, amikor Kovács Nóra szólaltatta meg Peggy-t. Ennek az volt az oka, hogy Básti Juli kétszer volt várandós a sorozat alatt, és gyermekei születése után egy-két hétre ágyba kényszerült. Mivel szerette az Egy rém rendes családot, három héttel a szülés után már vissza is tért a munkába.

Christina Applegate – Kelly Bundy – Zsigmond Tamara

kelly_zsigmondtamara.jpgZsigmond Tamara a magyar szinkron egyik legderűsebb csillaga. Kedves hangját azonban általában pozitív szerepekhez használja, és nem volt ez máshogy Kelly esetében sem, mert ugyan nem volt épp a legokosabb, alapvetően nem volt rosszindulatú. Zsigmond Tamara a SzinkronVideók interjújában kollégáihoz hasonlóan úgy emlékezett, hogy nagyon sokat nevettek a felvételek alatt, de ehhez kellett Csuja Imre és Básti Juli profizmusa is. Ugyan nem mindig őt hívták Christina Applegate szinkronjára, az utóbbi pár filmben együtt dolgoztak – legutóbb 2017-ben, a Rossz anyák karácsonyában.

 

Bud Bundy - David Faustino - Halasi Dániel 

Halasi Dániel mindössze 12 éves volt, amikor a Budot megformáló David Faustinót kezdte szinkronizálni. Dani ma már báb- és gyermekelőadásokat rendez, illetve a Pesti Magyar Színiakadémia egyik osztályának vezetője, de szívesen emlékezett leghosszabban tartó szinkronszerepére.

 halasidani.jpg

Fotó: Szinhaz.org

Szinkronjunkie: Úgy tudom, Földessy Margithoz jártál, aki kiajánlott színházba és szinkronba is. Milyen emléked van az első szinkronodról?

Halasi Dániel: A legelső szinkronomat 7-8 éves korom körül kaptam a Kis gézengúzok című filmben. Casting útján választottak minket, és emlékszem, mennyire izgatott voltam, hogy vajon az enyém lesz-e a szerep. Stymie-nak hívták a karakteremet, és iszonyatosan jó kalandként él bennem, ráadásul ebben a történetben rengeteg gyerek volt, úgyhogy a kortársaimmal együtt szinkronizálni hatalmas buli volt.

SzJ: Hétévesen már olyan magabiztosan és folyamatosan olvastál, hogy ment a szinkron?

HD: Alapvetően nem volt gondom az olvasással, és akkoriban még volt rendezőasszisztens, aki bent ült velünk a stúdióban. Mindig nagyon sokat segített: megérintette a vállunkat, amikor el kellett kezdeni egy szöveget, úgyhogy ez nagyon kezdetleges, tanuló pálya volt. Nagyon jó hangulat uralkodott, és olyanokkal dolgoztam együtt, akik gyerekszínészként már akkor is nagyágyúk voltak a szinkronban: Előd Álmos és Molnár Levente is rendkívül segítőkészek voltak.

SzJ: Mennyire álltál készen a szinkronra, amikor először odakerültél? Földessy Margit iskolájában volt szó a szinkronizálásról?

HD: Nem, teljesen idegen terep volt a szinkronstúdió. Alapvetően nem rettegtem tőle, mert színházi- és színpadi gyakorlatom már volt, és mindig számíthattam arra, hogy segítenek. Úgy tűnt, hogy van hozzá affinitásom, ezért nem ütköztem nagyobb nehézségekbe.

SzJ: 12 éves voltál, amikor megkaptad Bud szerepét. Emlékszel, hogyan jött az életedbe a Rém rendes család?

HD: A sorozat első szinkronrendezője, Rehorovszky Béla választott ki a szerepre. Addigra már sokat szinkronizáltam, casting nem volt, konkrétan engem hívott. Amikor elkezdtük, nem tudtuk, hogy mekkora fába vágjuk a fejszénket, és hogy egy kultikus sorozatba csöppentünk. Nagyon szerettem a közös munkát, amikor a ,,családommal”, Csuja Imrével, Básti Julival és Zsigmond Tamarával álltam a mikrofon előtt. Volt egy időszak, hogy külön dolgoztunk: amikor Básti Juli a kisfiát várta, máskor vették fel az ő jeleneteit, mint a mieinket.

SzJ: A sorozat akkor került Magyarországra, amikor Amerikában befejezték a forgatását. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan dolgoztatok a tizenegy évadon?

HD: Igen, azt hiszem, hogy összesen négy évet dolgoztunk. Egy darabig együtt nőttem Buddal, aztán lett egy hirtelen ugrás, így jóval idősebb lett nálam. El is gondolkodtak rajta, hogy leváltsanak-e, mert kérdéses volt, hogy az akkori hangi adottságaimmal meg tudok-e szólaltatni egy tizennyolc éves srácot, de végül a szinkronrendező úgy döntött, hogy maradjak én.

SzJ: Hogyan szembesültél vele, hogy sikeres a sorozat?

HD: Nagyon sok olyan helyzet volt, amiből egyértelmű lett, hogy sikeres. Ha a nevem előkerült, általában tudták, hogy mihez köthető. A gimnáziumi éveim alatt nagyon sokszor kérték, hogy beszéljek ,,Budul”, és az igazat megvallva a végére rettentő nyomasztó és unalmas volt. Előfordult olyan is, hogy egy rendőri igazoltatás jófajta csevejjé alakult, amikor látták a személyi igazolványomon a nevemet.

SzJ: Hogyan tudtad összeegyeztetni a szinkront az iskolával?

HD: Egy idő után sehogy, úgyhogy hetedik és nyolcadik osztályban magántanuló kellett, hogy legyek. Az első évben, amikor a Rém rendes család szinkronján dolgoztunk, még megoldottuk, de akkor is sokat hiányoztam az órákról, így könnyebb volt magántanulóként folytatni a munkát. Ettől függetlenül, amikor volt rá lehetőségem, bejártam az iskolába, de külön kellett vizsgáznom. Semmiféle hátrányát nem éreztem, ez volt a természetes, úgyhogy egyáltalán nem éltem meg nehézségként.

SzJ: Egy interjúban azt mondtad, hogy a bábművészet alázatra, koncentrációra és önfegyelemre tanít. A szinkronból mit tanultál?

HD: Leginkább talán a spontaneitást és az improvizációt lehet elsajátítani belőle. Nagyon gyors a munka, ezért azonnal kell reagálni, és fejben maximálisan jelen kell lenni. A koncentrációt is rendkívüli módon fejleszti, mert sokfelé kell figyelni az adott pillanatban. A diákjaimnak is mindig mondom, hogy milyen amplitúdókon lehet hangban és verbálisan közölni, és ebben nagyon jó gyakorlat a szinkron. Valamelyest utánzó műfaj, mert el kell kapni annak a színésznek az éppen aktuális hozzáállását, és mindezt pillanatok alatt.

SzJ: Volt előnyöd azáltal, hogy gyerekkorodban csöppentél bele a szinkronizálásba azzal szemben, aki az egyetem alatt találkozik először a szinkronnal?

HD: Szerintem gyerekként sokkal természetesebben és könnyedebben veszi az ember az ilyen jellegű feladatokat: nem munkának vagy megélhetésnek fogja fel, hanem egy jó bulinak. Ha már képzett színészként megy először az ember, akkor biztos tele van frusztrációval, mert ez teljesen más, mint a színpad, máshogy kell jelen lenni egy ilyen helyzetben. Biztos van olyan is, akinek nem megy a szinkronizálás, de ettől még csodás színpadi színész, de olyan szinkronizáló színész is sok van, akik nem játszanak színpadon.

SzJ: 2010 óta nem szinkronizálsz. Ennek mi az oka?

HD: Amikor felvételt nyertem a Színművészeti Egyetemre a leterheltség miatt kevesebb időm volt a szinkronra, és nem is szívesen adják ki a diákokat munkára, így sok hívásnak nem tudtam eleget tenni. Ez egy olyan szakma, hogy ha egy ideig nem érsz rá, kikopsz, és nagyon nehéz visszakerülni. Néha-néha hívnak egy-egy kisebb szerepre, és remélem, hogy a jövőben lesz lehetőségem gyakran megfordulni a stúdiókban!

SzJ: Aki szeretné látni valamelyik rendezésedet, hova mehet?

HD: Kaposváron látható az Alice Csodaországban, a Pesti Magyar Színházban pedig a Tündér Lala és a Kincses sziget. Most egy Háry János előadáson dolgozunk, amit a Pécsi Bóbita Bábszínházban rendezek a Pécsi Filharmonikus Zenekar közreműködésével. A Pécsi Kodály Központban mutatjuk be a darabot május 12-én.

SzJ: Nagyon köszönjük a beszélgetést, és reméljük, hogy még sokszor fogunk hallani a szinkronban!

A mellékszereplők között láthattuk Marcy- és Steve Darcy-t is, akiket Götz Anna és Kálid Artúr szólaltattak meg. Később jött a képbe Marcy második férje, Jefferson, akit Bognár Zsolt szólaltatott meg.

Bizonyára sok emléket előhoztak a részletek, de ennek ellenére bízunk benne, hogy Nektek is van olyan kedvenc jelenetetek, amikről meséltek nekünk!

 

50 éves a levágott lófej - A keresztapa szinkronhangjai

marlon_brando.jpg

A keresztapát minden joggal hívhatjuk a maffiafilmek alfájának és omegájának, hiszen Coppola alkotása egyszerre rakta le a műfaj alapjait és emelte azt a magasba. Ma, ötven évvel a film mozikba kerülése után nosztalgiázzunk kicsit.

Mario Puzo, egy Szicíliából Amerikába vándorolt olasz család fia írta meg 1969-ben A keresztapa című maffiaregényt, azonban az írás idején pénzszűkében volt, így már a regény elkészülte előtt eladta a megfilmesítés jogait a Paramount Pictures egyik neves producerének. Robert Evans látta a potenciált a könyvben, így elkezdett hozzá rendezőt keresni, és számos nagy név (Arthur Penn, Sergio Leone) után végül egy kezdő, félig olasz származású fiatalemberre esett a választás – ő volt Francis Ford Coppola, aki akkor még nem tudta, mennyire megváltoztatja majd az életét a munka.

Az Amerikai Filmintézet (AFI) által a történelem harmadik legjobb mozijának tartott A keresztapa (A Citizen Kane és a Casablanca után) sok tekintetben kiemelkedő, akár a trilógiát nézzük egyben, akár külön a három alkotást. A sikerfilmek folytatásaival kapcsolatban mindig megjelenik a félelem, miszerint a második rész nem lesz olyan jó, mint az első volt. Ezt a mítoszt sikerült megdöntenie A keresztapa II-nek, hiszen az elsőhöz hasonlóan Oscar-díjra jelölték és nyert is. Erre azóta csak A Gyűrűk Ura volt képes, így láthatjuk, milyen nagy dolog ez. Az 1972-es év legjövedelmezőbb filmjeként debütált gengszterfilm közel 245 millió dollárt hozott a stúdiónak, évekig tartotta a világ legmagasabb bevételét hozó mozijának címét is, és bezsebelt három Oscar-díjat (a legjobb színész, a legjobb forgatókönyv és a legjobb film kategóriákban). A legjobb színészi alakításért járó szobrocskát azonban a főszereplőt alakító Marlon Brando nem ment el átvenni, maga helyett az amerikai őslakoslányt, Sacheen Littlefeathert küldte el, így tiltakozva az őslakosokat érő atrocitásokkal szemben. Littlefeather felolvasott egy Brando által írt levelet, majd tüntetőleg nem vette el a szobrocskát Roger Moore-tól – emiatt az incidens miatt született meg az az Oscar-szabály, hogy a posztumusz-díjak kivételével minden elismerést a győztesnek kell átvennie személyesen, mást nem küldhet maga helyett.

Ha már Brandonál tartottunk, egyetérthetünk abban, hogy senki mást nem tudnánk elképzelni Vito Corleone szerepében – Mario Puzo is így volt ezzel, olyannyira, hogy levelet írt a színészlegendának arról, hogy mennyire szeretné, ha ő játszaná el a karaktert. A stúdió fejesei azonban aggódtak, hiszen Brando mindig nehéz természet hírében állt, aztán a castingon meggyőzte őket az az alázat, ahogy szinte beleolvadt a Don karakterébe. A legfiatalabb fiát alakító Al Pacinónál mindössze tizennégy évvel idősebb Brando Ernest Borgnine-t ütötte ki a nyeregből, amikor arra került a sor, hogy ki legyen Vito. Állítólag az ő ötlete volt, hogy vattapamacsot tesz a szájába, előhozva ezzel a jellegzetes szájtartást és stílust, melyet a forgatások alatt aztán egy speciális protézisre cseréltek.

Sokan nem tudják, de számos ikonikus jelenetet és mozzanatot – mint oly sok más filmben, itt is – a véletlennek köszönhetünk. Például a Donnak eredetileg nem volt macskája, de a forgatás helyszíne körül sündörgő állat annyira megtetszett Coppolának, hogy az egyik nap bevitte és Brando kezébe nyomta. Az sem volt megírva, hogy Luca Brasi karaktere ennyire izguljon, mielőtt bemegy a Donhoz, azonban az ő játszó Lenny Montana tényleg teljesen kész volt attól, hogy Marlon Brandoval egy jelenetben szerepel, és a stressz miatt nem tudták rendesen felvenni a párbeszédet. Ezért aztán Coppola felvett vele egy részt, amint a szobán kívül felmondja magának a szövegét, és ez bekerült a végleges verzióba olyan formán, mintha Brasi izgulna, és nem az őt alakító színész.

Na és az ágyban hagyott lófej! Nem, az nem a véletlenek közé tartozik, de érdekes infó, hogy bizony nem kelléket láttunk, hanem egy kutyaeledel-gyártótól kölcsönzött igazi fejet, így a Jack Woltzot alakító John Marley sikolya teljesen őszinte volt.

A magyar változat

Míg Amerikában 1972 tavaszán láthatták először a nézők, a magyaroknak „kicsit” várniuk kellett a klasszikusra, hozzánk tíz évvel később érkezett meg A keresztapa. Két szinkronváltozat is készült: az első a magyar premierkor 1982-ben, majd pedig 1997-ben, amit széles körben ismerünk. És milyen pazar szereposztás volt ez!

Don Vito Corleone (Marlon Brando) – Tordy Géza

A legendás Brandót sok színművészünk megszólaltatta már az évtizedek során, többek között Vass Gábor és Makay Sándor is, azonban itt Tordy Gézára esett a választás (aki egyébként a Sonny-t alakító James Caan gyakori hangja volt) és aki a Queimada, valamint Az utolsó tangó Párizsban című filmekben szintén hangját kölcsönözte már neki. Így tehát bármikor is idézzük a klasszikust ( “Viselkedj férfi módra!”, “Egy napon, ami el sem jön talán soha, majd én is kérek tőled valami szívességet!”), akkor az ő rekedtes hangja csendül fel a fülünkben.

Michael Corleone (Al Pacino) – Végvári Tamás

Sokszor emlegetjük azokat a klasszikus szinkronpárosításokat, amelyek a tévének és a mozinak köszönhetően minden magyarnak ismerősek lettek az évek során. Így van ez a Végvári Tamás – Al Pacino duóval is, hiszen amikor utóbbit látjuk a képernyőn, az előbbi hangjára számítunk. A harmincas éveiben járó Pacinónak ez volt a legelső nagy szerepe, és ez alapozta meg karrierjét Hollywoodban. Utána nem egy alkalommal játszott még hasonló gengszterszerepet, valljuk be, fizimiskájának köszönhetően nem csodálkozunk ezen. A több, mint tíz éve elhunyt Végvári pedig több tucatszor volt „párja”, A keresztapa-trilógia után ott volt még A sebhelyesarcú, az Egy asszony illata, a Szemtől szemben, a Minden gyanú felett, a Fedőneve: Donnie Brasco, Az ördög ügyvédje, a Minden héten háború, az Álmatlanság, legutoljára pedig A törvény gyilkosa.

Sonny Corleone (James Caan) – Szakácsi Sándor

Idén ünnepelné hetvenedik születésnapját Szakácsi Sándor - viszont idén volt 15 éve az is, hogy elhunyt. A színházi élet pótolhatatlan alakja a szinkronban is letette névjegyét, Kevin Costnert, Richard Gere-t vagy Steven Seagalt nehezen tudtuk elképzelni nélküle. A keresztapában (és a második részben is) a legidősebb Corleone-fivért, Sonny-t szinkronizálta, akinek forrófejűsége és öntörvényűsége bajba sodorja a családot.

Pete Clemenza (Richard S. Castellano) – Koroknay Géza

Clemenza volt a Corleone család egyik caporegimeje, Don Vito fiatalkori barátja, akit a magyar változatban Koroknay Géza hangján hallottunk beszélni, ügyeket intézni. A több, mint másfél ezer szinkronmunkát jegyző színművészünk John Goodman, Dan Aykroyd, James Belushi filmjeiben volt hallható a legtöbbször, az ő neve is ismerős lehet mindenki számára, aki a kilencvenes években sokszor bámulta a tévéképernyőket.

Tom Hagen (Robert Duvall) – Helyey László

Alighanem Mátyás királyként írta be magát a szívünkbe és az emlékeinkbe a 2014-ben elhunyt Helyey László. De volt ő szemét főszerkesztő (az első Pókember-trilógia), Asterix (tulajdonképp Gerard Depardieu bármilyen szerepben), Csodabogár (és aztán rengeteg más alkalommal Donald Sutherland) és még sorolhatnánk. Mai szülinapos filmünkben a család ügyvédjét, Vito örökbefogadott fiát, Tom Hagent magyarította.

Balog Mihály rendező a további szerepekbe is nagy neveket válogatott be, nézzük csak:

McCluskey (Sterling Hayden) – Csurka László

Jack Woltz (John Marley) – Szokolay Ottó

Kay Adams (Diane Keaton) – Kovács Nóra

Salvatore Tessio (Abe Vigoda) - Gruber Hugó

Connie (Talia Shire) - Vándor Éva

Fredo (John Cazale) - Incze József

A további hangokból itt tudtok szemezgetni. Az első filmhez hasonlóan a második és a harmadik részeket is Balog rendezte, a szövegért Nikowitz Oszkár (Zorro álarca, Philadelphia, Az ártatlanság kora) volt felelős. Ha már a folytatásoknál tartunk, nektek melyik a kedvenc részetek a trilógiából?

Borítókép: Northfoto

Batman - Szinkronkritika

the-batman-2022.jpg

Volt idő, amikor Batmant még Denevérembernek fordították - mára ebből annyi maradt, hogy a magyar változat címéből lekerült a határozott névelő ("the"). A figura hazai, filmes pályafutása 1989-ben kezdődött, amikor a Tim Burton-rendezte változat elkészült. Azóta számtalan további mozi és sorozat látott napvilágot, jellemzően hatalmas sikerrel. (Néhány kivételtől eltekintve a minőségre sem lehetett komoly panasz.) Legutóbbi Batmanünk Ben Affleck (avagy Batfleck, esetleg magyarul Denevér Géza) volt, aki - bár a hírek szerint visszatér még egy kaland erejéig -, a Warner elképesztően kusza és erőltetett univerzumépítési mániája miatt letette a köpenyt. Hogy mennyire nincsen rend a DC univerzum háza táján, azt az is mutatja, hogy közben bizonyos projektekre már inkább az első igazi Denevérembert, Michael Keatont hozzák vissza. 

Mondhatnánk, hogy emiatt komoly igény volt egy új Batmanre, de a túltengés miatt sokan már inkább a szünetet vágyták. Nos, eközben egy Matt Reeves nevű író néhány itthon kevésbé felkapott és közismerté vált rendezés után úgy döntött, hogy saját Batman-filmet fejleszt, méghozzá a DC filmes univerzumától függetlenül. Ez pedig önmagában is nagyon jót tett a filmnek - azóta persze kiderült, hogy a Warner nem bír magával és mindjárt két sorozatot is készítenek a DCEU-független Batman univerzumhoz... 

Szerencsére ez a hányattatott előélet sem volt képes tönkretenni a filmet, ami 3 órás, eposzi játékideje ellenére is kifejezetten friss, többször nézhető alkotás lett. Reeves 19-re húzott lapot Robert Pattinson castingolásával, a mára profi színésszé érett egykori tinisztár pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A film unikalitása ellenére sem szakít teljesen a denevértradíciókkal: visszaköszön benne a Nolan-trilógián túl a 1990-es évek eleji Batman-rajzfilmsorozat és az Arkham játékok hangulata is. 

Ha leradíroznánk a denevér logót az égről, tulajdonképpen az egész film közelebb áll egy krimihez, egy kiválóan megírt CSI-epizódhoz, mint a mai kor képregényfilmjeihez. A csodálatosan fényképezett Gotham (végre egy film, ahol látni lehet, hogy mi történik a képernyőn a sötétben!) és a benne élő emberek kiválóan asszisztálnak ehhez a vízióhoz.

the-batman-tv-spot-vengeance-the-riddler-paul-dano-1.jpg

Számomra két apró negatívum volt ebben a három órában:

  • Egy képregényfilmen persze eleve botor dolog számonkérni a fizikát, de ha már realisztikusságra törekszik egy mozi, akkor a vasággyal 40 kilós főszereplő, 30 kilós testpáncél, és a minden jelenetben őt ért lövések triumvirátusában azért el tudtam volna képzelni jobb megoldásokat. Alapból nem volna ez zavaró, de az alkotás újra és újra az orrunkba dörgöli, hogy a főszereplő beírta a halhatatlanság kódot. 
  • A film alapját egy csavaros detektívtörténet adja, amely a teljes Batman-világ újraértelmezése, több friss képregény felhasználásával. Ugyanakkor a végefelé mintha belezavarodna saját magába és az izgalmas csavarok helyett visszalök a "tudtam előre" tudatállapotba.

Zene

Ha egy-egy korábbi Batman-film nem is vált feltétlenül ikonikussá, arra mindig vigyáztak, hogy a zenéje komoly nyomot hagyjon. (Erre - szerintem - egyedül a Tom Holkenborg-témák nem voltak képesek.) Nem véletlen, hogy Matt Reeves Michael Giacchinót kérte fel a táncra (szigorúan sápadt holdfényben). Bár véleményem szerint kezdik egy kicsit túlhasználni az amerikai zeneszerzőt, az biztos, hogy a Batmanbe apait-anyait beletett. 

A score minden mai trendet megül, miközben örömmel nyúl vissza a klasszikus Batman-hangulathoz. Kicsit punk (olykor szó szerint), kicsit gótikus, kicsit szerelmes - és szerencsére csak ritkán repetitív. A legtöbbször a fogós melódiákat választja az akciójelenetekben manapság kötelező, generikus hegedűfutamok helyett. 

Interpollációból azért nincs hiány: számomra nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy Batman főtémája a Birodalmi induló. Igen, tudom, hogy az sem teljesen eredeti, de itt egy olyan legendás zenéről beszélünk, amit ha valaki használ (miért ne tehetné), akkor vállalni kell a következményeket. Giacchino valószínűleg megküzdött azzal a zeneszerzőknek évtizedek óta problémát okozó jelenséggel is, miszerint a direktor beleszeretett egy másik Batman-filmből kölcsönzött, ideiglenes (temp) zenébe (ezt a vágáshoz használják). Ennek eredményeképpen a film egyik dalát szinte hangról hangra Hans Zimmertől kölcsönözték. Ezt 2022-ben már el lehetne kerülni, de tény, hogy összességében az utóbbi évek egyik legerősebb filmzenéjét hozta össze a csapat.

Szinkron

Bruce Wayne/Batman - Robert Pattinson - Hajdu Tibor

47689584_195160744759626_7887460980995653632_n.jpg(Fotó: Hajdu Tibor hivatalos Facebook-oldala)

Nikodém Zsigmond választása két szempontból is igazán érdekes: egyrészt Pattinson az elmúlt években tudatosan módosított karrierívet és lett az ügyeletes tinibálványból karakteres arcú színésszé, másrészt Batman szerepe biztosan fel- vagy újra felhelyezi a térképre azt a magyar színészt, aki a szinkronfeladatot kapja. Pattinsonnal kapcsolatban korábban sem volt tökéletes szakmai konszenzus - az Alkonyat-filmekben Szvetlov Balázs kölcsönözte neki hangját, de többször Szatory Dávid is beugrott egy-egy szinkron erejéig. Hajdu Tibor a Tenetben hozott egy új színt Pattinson munkásságába és bizony már ott is remekül működtek együtt. Emiatt már előre valószínűsíthető volt, Nikodém Zsigmond megtartja a bevált párost. Batmannek nagyon jót tett egy asszociációktól mentes, friss hang - Hajdu Tibor pedig kiemelkedően autentikusan követte le az eredetit. 

Selina Kyle/Macskanő - Zoë Kravitz - Földes Eszter

tzihz20130521035-e1508311323972.jpg(Fotó: 24.hu)

Földes Esztert legtöbbször Jennifer Lawrence-filmekben szoktam hallani, amikben - bevallom - nem a kedvencem. Zoe Kravitz-ként azonban kifejezetten jól működik, ráadásul Hajdu Tiborral mintha egy csipetnyivel több kémiát tudnának a filmbe csempészni, mint amennyit a Pattinson-Kravitz duótól éreztem. 

James Gordon - Jeffrey Wright - Törköly Levente

torkoly.jpg(Fotó: Puskel Zsolt)

Törköly Levente igazi szinkronveterán, azonban mégis mintha a képességeihez mérten alulértékelnék. A korábbi munkásságát áttekintve jól látszik, hogy túlnyomó többségében kisebb mellék- és további magyar hang szerepek esetében jut a rendezők eszébe. A Westworld sorozat egyik vezető(vé avanzsált) szerepe alapján (is) azonban bátran kimondhatjuk, hogy Levente ízlésesen és kifinomult eszközökkel játszik, és kellően sokoldalú ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit rá lehesen bízni. Bár Jeffrey Wright jól működik Rába Rolanddal, sőt nekem Jantyik Csabával is szimpatikus páros voltak, de személy szerint Törköly Leventével érzem őket a legautentikusabbnak. A Batmanben Pattinson/Hajdu Tiborral alkotott nyomozópárosuk adja a film savát-borsát, a felkínált lehetőséggel pedig mindketten remekül élnek. 

Oz/Pingvin - Colin Farrell - Czvetkó Sándor

jegyhu.jpg(Fotó: Jegy.hu)

A szinkronszakma egyik nagy vitakérdése, hogy egy elmaszkírozott külföldi színész esetében mennyire érdemes a nézők által megszokott hanghoz ragaszkodni. A Colin Farrell által alakított Pingvin maszkja annyira jól sikerült, hogy állítólag sokan a forgatáson sem ismerték meg az ír színészt. A maszkmesterek (Oscar-díjat nekik, de izibe'!) 4 órás munkával varázsoltak a szálkás testalkatú Farrellből nagydarab, rosszarcú gengsztert. Ránézésre logikus döntés lett volna akár Faragó András, akár Schneider Zoltán, azonban Nikodém Zsigmond szinkronrendező a nézőknek kedvezve és Czvetkó Sándornak páratlan esélyt adva az eredeti páros megtartása mellett döntött. A feladat nem volt könnyű: az eredeti akcentus helyett egy olyan kemény beszédstílust kellett kitalálni, amely illeszkedik a szerephez, nem válik komikussá, és visszaadja azt a kiszámíthatatlanságot, amelyet a Farrell által megformált figura magában hordozott. A végeredmény alapján az alkotók jó döntést hoztak, egyedül talán az autós üldözés egy-egy mondata lehetett volna picit energikusabb. 

Rébusz - Paul Dano - Fehér Tibor

meglepetes.jpg(Fotó: Meglepetés)

Ha az ember sok szinkronos filmet néz, előbb-utóbb megismeri azokat a hangkarakterbeli jegyeket, amelyek segítségével egy elváltoztatott hangú színész is könnyen felismerhető. Szerencsére a kilétének titkára rendkívüli módon vigyázó Rébusz hangját az alkotók nagyon profin változtatták el - személy szerint többször elbizonytalanodtam, hogy biztosan az előzetesben is hallott Fehér Tibor lett-e a végső választás. A NIncs idő meghalni James Bond főgonosza után felüdülés volt Fehér Tibort egy színészi képességeket valóban próbára tévő, nagy amplitúdót és dinamikát kívánó színészi szerepben hallani. A film legjobb szinkronteljesítménye!

további magyar hangok közül mindenképpen kiemelném Schnell Ádámot, aki Carmine Falcone szerepében valódi fenyegetéssé válik Gothamben, valamint Zámbori Somát, aki újfent bebizonyította, hogy nem csupán amerikai szuperhősök szinkronizálását érdemes rábízni. 

A film előzetese a majdnem teljesen végleges stábbal

Elhunyt Lippai László

1645607993-temp-djcele_cover.jpg

Fotó: Madách Színház

Mi a közös Son Gokuban, Mike Wazowskiban, Matthew Broderickben és Ben Stillerben? Egy ember: Lippai László, aki ma súlyos betegség után, a közönség számára mégis váratlanul elhunyt. Rá emlékezünk.

 

A szinkronon túl

Lippai László Budapesten látta meg a napvilágot 1959. december 28-án. Diplomáját 1985-ben vehette át a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd rögtön a Madách Színház tagja lett. Számos szerepet eljátszott, így a Cabarét-ban, a Producerekben és az Operaház fantomjában is feltűnt. Emellett kisebb színházakban is megcsillogtatta tudását, leginkább a fővárosban vagy környékén.

A televízióban is gyakori vendég volt, a Kisváros című sorozat, az Angyalbőrben és a Jóban rosszban is tárt karokkal várta a színészt. Látható volt továbbá a Hamis a baba című filmben, amiben Ötvös Csöpi egyik ikonikus ellenfelét alakította. 

Szenvedélye volt a tenisz, és a futballt is szerette. A Vasas öregfiúk és a Színészválogatott csapatában is lelkesen focizott. Ez is játék volt számára, akárcsak a színészet.

 ,,Szinkron Rt.”

Vannak színészek, akik szívesebben beszélnek színpadi szerepeikről, mint a szinkronban nyújtott alakításaikról, ám Lippai László nem tartozott közéjük. Az országos ismertséget a Dragon Ball című sorozat hozta meg neki, és ugyan nem feltétlenül értette a népszerűség okát, fürdött a szeretetben. Gyakorta hívták animés eseményekre, mint Son Goku magyar hangját, és ő készséggel elment, sőt az ikonikus ,,káme háme hááá!!” felkiáltást is bemutatta, ha a közönség kérte, és hogyne kérte volna!

Bár Son Goku szerepe a legismertebb, mégsem ez volt az egyetlen rajzfilm-karakter, akinek a bőrébe bújt. 1996-ban a Walt Disney-s Notre Dame-i toronyőr Quasimodójaként debütált. Erről így nyilatkozott nekünk tavaly:

,,Gyönyörű a grafikája, a történet, és a dalok is. Ebből egy színpadi adaptáció is született, amiben nagyon szerettem volna eljátszani Quasimodót, de nem adta meg a sors. Az is nagy szívfájdalmam, hogy a rajzfilmben a dalokat nem énekelhettem el. Akkoriban épp a karrierem csúcsán voltam, mert a Madách Színházban futó összes musicalnek főszerepét játszottam, és egy picit fájt, hogy meg sem hallgatták a színészeket, hogy el tudjuk-e énekelni a dalokat. Mivel a Notre Dame-i toronyőr egy kimagasló rajzfilm volt, ez máig fájó pontja az életemnek, de el kell ismernem, hogy Nyári Zoltán gyönyörűen énekelte Quasimodo dalait.”

 

Ugyanebben az interjúban elmondta, hogy színpadon Frollót, a gonosz bírót játszaná el, mert nagyon szereti megjeleníteni a negatív karaktereket. Erre a szinkronban meglehetősen kevés példát találni, mert általában kedves, jópofa alakoknak adta a hangját. Ez történt Mike Wazowski esetében is. A Szörny Rt. az egyik legismertebb szinkronszerepe volt, ahol filmbéli társával, a Gesztesi Károly megszólaltatta Sulley-val próbálták megoldani azt a lehetetlennek tűnő helyzetet, amikor egy veszélyesnek hitt kislány szökik be a Szörny Rt-be.

A filmből sorozat is készült, ami ugyan még nem látható, de a színész nagyon várta, hogy visszatérjen ebbe a szerepbe.

Még egy mesés karaktert hoztunk, mégpedig Rexet a Toy Story-ból. A mindentől rettegő dinoszauruszt rendkívül szerethetővé tette a magyar színész hangja, és mindegyik Toy Story történetben végigkísérte ,,dínó jó barátját”.

Természetesen a filmek és sorozatok szinkronja sem kerülte el Lippai Lászlót.

Egyik legismertebb filmszinkronja az Apádra ütök című filmben és annak folytatásában volt, amelyben Ben Stillert szólaltatta meg. Elmondása szerint nagyon jó színésznek tartotta amerikai kollégáját.

 Részlet a Vejedre ütök című filmből

Előálltak érdekes helyzetek, amikor a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című filmben az általa gyakran szinkronizált Ben Stiller és Matthew Broderick játszotta a főszerepet. A szinkronrendező, Nikodém Zsigmond jóvoltából választhatott, hogy kit szinkronizálna inkább. Lippai László Matthew Brodericket választotta, mert kicsit közelebb érzi magához, ám mivel ő kevesebbet volt látható a vásznon, így a fizetés is kevesebb volt, ám a színész ezt egyáltalán nem bánta.

A szinkron mellett a Talent Stúdióban tanította a szinkronmesterséget. A kezdetektől fogva adta tovább tudását az újabb nemzedéknek. Úgy fogalmazott, hogy a fiatalok tanítása nagy szerelem lett az életében. Ezt mesélte nekünk élményeiről:

,,A visszajelzések is nagyon jók. Volt egy anyuka, aki felhívott, hogy nagyon köszöni a hétvégi munkánkat, nem ismer rá a lányára. Úgy kinyílt otthon, közlékeny, barátságos, felszabadult lett, mindenről mer beszélni a családjával, és ez már egy olyan kis piros pont, ami az én lelkemet is boldoggá teszi. Volt még olyan is, hogy egy 13-14 éves lány egy óra után azt mondta, hogy „Lipi” – mert így hívnak, kérem mindig, hogy tegeződjünk – "én nem akarok még hazamenni.” Ez is egy olyan élmény, egy plusz energia, ami az embert inspirálja és feldobja.”

Lippai László a mai napon az égi szinkronstúdió tagja lett. Utolsó szinkronja 2020-ban a Hubie, a halloween hőse volt, ahol ismételten Ben Stillert szólaltatta meg, ezúttal utoljára.

Hiánya pótolhatatlan, de hangja örökké velünk él.

Isten Veled, Lipi!

30 éves lett itthon a Gumimacik - Gyagyás Tódi hangja, Botár Endre mesélt

disneys-adventure-of-gummy-bears.jpg

Ma, január 5-én van 30 éve annak, hogy a Magyar Televízió bemutatta a Gumimacik című sorozatot. A 65 epizódos szériát Amerikában a szombat reggeli műsorsávban kezdték el játszani 1985-ben, nálunk viszont 1991-től vasárnap délután 4 órakor adták két másik sorozat társaságában.

Emlékeztek még, hogy hogyan kezdődött a Walt Disney bemutatja?

Na és a Gumimacik főcímdalára is emlékeztek? Nem más énekelte, mint ,,István, a király", avagy Varga Miklós.

A Gumimacik volt az első Disney-sorozat, és nem véletlen az áthallás a gumimaci, mint édesség és a macik története között: 1984-ben a Disney frissen megválasztott vezérigazgatója, Michael Eisner valami újat szeretett volna mutatni. A gyermeke egy táborban gumimacikat evett, ekkor jött az ötlet, hogy színes medvék legyenek a főszereplők az új sorozatban. A tervezők nem voltak elragadtatva az elképzeléstől, sőt, de mint tudjuk, Eisnernek bejött az ötlet.

A projektre szánt pénz nem volt túl sok, így minimális finanszírozásból kellett kihozni a legjobbat. Mivel minden erőfeszítés ellenére sem voltak teljesen elégedettek az animációval, sokan javasolták a cégtől, hogy a Disney neve nélkül jelenjen meg a sorozat, ám Eisner nem hagyta, mert további tervei voltak: a Disneylandekben is be akarta mutatni a figurákat. Végül maradt a név, és nem is jártak rosszul vele, mert a Gumimacik nem várt sikert arattak.

A rajzolók nagyjából 20 ezer rajzot készítettek epizódonként, és ez kiugró számnak számított, mert egy 10-12 perces rész egy hasonló, nem Disney-sorozatban ,,csupán” 12 ezer rajzból állt.

A Gumimacik magyar verziójában a korszak legnagyobb színészei szinkronizáltak, nézzük, kik voltak ők!

A Macik

gumimacik_hangok1.jpg

A morgós Gruffit Balázs Péter szinkronizálta, akit számtalan rajzfilmből ismerhetünk, többek közt a Szépség és a Szörnyetegből, a Macskarisztokratákból vagy a Susi és Tekergőből is. Horkai János jellegzetes hangján szólalt meg Zummi, a Gumimaci-kódex őrzője és tudója. A színésznek több, mint ezer szinkronmunkája van, egyik legismertebb szerepe a Polip című sorozat Alfredo Ravanusa karaktere. Grammit Feleki Sári szólaltatta meg, aki a sorozat után pár évvel, 1995-ben sajnálatos módon elhunyt. Rá szinkronból a Házibuli Poupette-jeként emlékezhetünk.

Ma már George Clooney-val kötjük össze Szabó Sipos Barnabás hangját, pedig a ’90-es évek elején kedvesen dörmögött Tummi szerepében. Györgyi Anna főiskolai évei után szinkronizálta Sunni-t, míg a mára már rendezővé vált Tóth Barnabás volt az, aki Cubbit, a rózsaszín kis mackót formálta meg hangjával.

A gonoszok

igthorn.jpg

A Gumimacikból tanultuk meg a ,,zsarnok” kifejezést, és ugyan nem feltétlenül tudtuk, hogy pontosan mit jelent, abban bizonyosak voltunk, hogy Igthorn herceg az. A karakterhez hozzájárult egy jellegzetes hang, mégpedig Csurka Lászlóé. Gyakran hallhattuk még a Petrocelli című sorozatban Pete Ritter szerepében, és a Négy páncélos és a kutya című sorozatban az egyik főszereplőt, Gustlikot szólaltatta meg. Hangja már-már összenőtt George Kennedy-ével, akin Láng Józseffel osztoztak.

A ,,feneséges henceg” több szörnnyel volt körülvéve, akik közül a legemlékezetesebb kétség kívül ,,Gyagyás Tódi” volt. A csúnyácska, ám kétségkívül szerethető kis lényt a József Attila Színház művésze, Botár Endre szinkronizálta, kinek játéka bizonyosan hozzátett ahhoz, hogy Tódit minden tulajdonsága ellenére a szívünkbe zártuk.

Erről a kedves karakterről beszélgettünk a színművésszel, a beszélgetés során még az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád is szóba került.

botarendre.jpg

Fotó: József Attila Színház

Szinkronjunkie: A ma már Csíkszeredához tartozó Csíktaplocán, Erdélyben született és élt egészen 1968-ig. Nézőként mi az első emléke a szinkronról?

Botár Endre: Nagyváradon voltam színész, és onnan is fogható volt a Magyar Televízió adása, úgyhogy rengeteg szinkront és magyar filmet láttam. Itt ismerkedtem meg a kor nagyjaival: Sinkovits Imrével, Básti Lajossal, Kálmán Györggyel, és a többiekkel.

SzJ: Mi volt az első szinkronszerepe?

BE: A legelső szinkronom a Pannónia Filmstúdióban volt. Csodálatos hely hírében állt: öt műterem volt, és a legnagyobbak is kijártak oda dolgozni. Amikor átjöttem Magyarországra, jelentkeztem, és a gyártásvezető, Kamarás Annamária Lujza hívott az első szerepemre. Egy táncost alakítottam az Anna Kareninában: annyi volt a szövegem, hogy ,,szabad”. Nálunk Erdélyben nem tanítottak szinkronizálni, így teljesen új helyzetben találtam magam. Somogyvári Rudolf és Szabó Ottó voltak rajtam kívül a műteremben, én pedig nem tudtam, mit kell csinálni, ezért belemondtam a tömegbe, hogy ,,szabad”. ,,Csináljuk már kérem, ki a táncos?!” – kérdezte Somogyvári Rudolf. Bemutatkoztam neki, odajött az asszisztens, elmondta, hogy mikor mondjam a szöveget, és így már gond nélkül ment.

SzJ: Az egyik rendező barátja azt mondta, hogy azért jó Önnel dolgozni, mert kabaréban, vígjátékban és szomorújátékban is ,,bevethető”. A szinkronban – ezzel szemben – az elesett és mókás karakterek jutottak. Mi lehet ennek az oka?

BE: Az igazán erős karakterrel rendelkező figurákat a legjobb játszani, legyen szó színpadról, vagy szinkronról. A vágott szemem miatt rengeteg kínait szinkronizáltam, de a rendezők részéről bizonyára hozzájárult a választáshoz az is, hogy mit látnak bennem. A nagy karaktereket olyanok szinkronizálták, mint Szersén Gyula, Fülöp Zsigmond, Sztankay István és még sorolhatnám, mert erre volt hangjuk. Nekem arra, hogy kisebb, de jellegzetes karaktereket szólaltassak meg: voltam például fülzsír is, de leginkább a gonoszokat szerettem, mert azok mindig ,,valamilyenek” voltak.

 

SzJ: 1991-ben egy igazán különleges karakter, Tódi szerepét kapta meg. Emlékszik rá, hogy hogyan?

BE: A Gumimacik alkalmával volt életem első castingja, amikor is a hangot kiküldték a Disney-nek, akik kiválasztották, hogy kik szinkronizálják a szereplőket. Nagyon boldog időszak volt ezeket a gyönyörű meséket szinkronizálni. Nem gyilkoltak benne, hanem egy szörpért harcoltak: bátran meg merném mutatni a gyerekeknek, ellentétben a mai mesékkel.

SzJ: 65 részes volt a sorozat, melynek többségében szerepelt. Mennyi ideig tartott akkoriban felvenni egy ilyen hosszú rajzfilmsorozat szinkronját?

BE: Akkoriban rengeteget szinkronizáltam, úgyhogy nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig tartott a munka. Általában a próbák és az előadások után, éjszaka szinkronizáltunk. Somló Andrea volt a szinkronrendező, és egy orosz fiú, Vitya a hangmérnök, a csodás nyelvezetet pedig Somló Éva, Andrea anyukája alkotta.

SzJ: Ezek szerint neki köszönhetjük a ,,feneséges henceg” kifejezést.

BE: Olykor bakiztunk, és kivett belőle vagy saját ötletet is hozzáadott, így jött létre ez a mára klasszikussá vált összetétel. Nagyon szerettük ezt a munkát, mert minőségi volt. Nem véletlenül mondták, hogy a magyar szinkron világhírű. Akkoriban a gyártásvezetők mindenhez értettek, beleértve a szinkron technikai részét is: az alapoktól kezdve mindent megtanultak. Nyelvpótlékot is kaptunk, úgyhogy ha valami hiba benne maradt a felvételben, és újra kihívtak, plusz pénz járt érte.

SzJ: Hogyan kapcsolódik az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád, Tódihoz?

BE: Elérkezett az életemben a pillanat, amikor megkaptam a Köztársasági Érdemrendet. A Parlamentben adták át, eszméletlen nagy emberek ültek a történelmi zászlók alatt. Elérzékenyülve álltam, amikor a fogadáson Árpi bácsi odajött hozzám, és intett a feleségének, hogy jöjjön oda, majd azt mondta nekem: ,,a feleségem annyira szereti a Tódit, beszélj úgy, mint ő!” Én tehát a Parlamentben, szépen kiöltözve, azt mondtam, hogy ,,Feneséges Henci, a csupa-csupa ész Tódi zsámolyod szeretne lenni!” Ennyire népszerű volt ez a szerep, és a mai napig előfordul, hogy leszólítanak miatta: legutóbb épp a Velencei-tó kellős közepén.

SzJ: Nagyon köszönjük a beszélgetést, és kívánjuk, hogy még sokszor előforduljon ehhez hasonló!

 

Tódi volt az egyetlen kicsi szörny, társai sokkal nagyobbak voltak nála. Ők ritkán beszéltek, így hangjuk változó volt. Többek közt Kránitz Lajos, Beregi Péter, Balázsi Gyula és Hollósi Frigyes is hangot adtak a szörnyeknek.

Az emberek közt három főbb szereplőre emlékezünk: Dunwin várának uralkodója, Gregor király, aki higgadt és bölcs volt, így tökéletesen passzolt hozzá Sinkó László hangja. Lánya, Calla szőke hajfonatát minden kislány irigyelte a ’90-es évek elején. Őt Somlai Edina csilingelő hangján hallhattuk megszólalni, aki a Csipet Csapatban Sziporkát is szinkronizálta. Cavin a gumimacik jó barátja volt, akinek úgy gondolták, hogy Petrik Péter lesz a legjobb választás.

Úgy elkapott a nosztalgia, hogy egy egész epizódot megnéznétek? Ezen ne múljon!

 Mi sokat meséltünk, most Ti jöttök! Mondjátok el, melyik volt a kedvenc epizódotok! 

Mátrix: Feltámadások - Szinkronkritika

gzpdp9ivqhqfraq9e6qceng1ys.jpgA Mátrix ugyan megosztó filmként vonult be a történelembe, de az vitathatatlan, hogy óriási hatással volt az őt követő filmekre. Mérföldkő volt a történetírás, a látvány, a karakteralkotás, az Easter Eggek terén, ráadásul ezt úgy tudja a mai napig fenntartani, hogy az 1999-es alkotás egyáltalán nem öregedett rosszul. Nem úgy a folytatások, amelyek nem tudták emelni a szintet - egy-egy ikonikus jelenet vagy szereplő kivételével. A látványosnak szánt akciójelenetekbe csomagolt filozofálásba beletört az alkotók bicskája és bár a történet végére mindenki kíváncsi volt, a legtöbben egyetértettünk abban, hogy a filmsorozatot ideje volt lezárni legkésőbb a harmadik résszel. 

Manapság azonban a rebootok idejét éljük és miután az HBO Maxre az idei karácsonyi szezonban is kellett egy húzónév, az alkotók előkapták a Mátrixot. Szükség volt az új részre? Nem. Voltak bennünk kérdések, amelyek nem hagytak esténként nyugodni? Nem, vagy bevettünk rá gyógyszert. Hiányzott a Neo-Trinity páros? Nem igazán, főként, hogy legfeljebb kétévente kapunk egy új akciófilmet Keanu Reeves-szel. Akkor miért készült ez a film? Volt az alkotóknak egy új ötlete, amelyet nagyon szerettek volna bemutatni? Nem. Csak kellett a kontent a streaming csatornára. 

Ebből már sejthetitek, hogy az új Mátrix-film nem lett az év mozija. De hogy mennyire nem, az még engem is meglepett. A film ugyanis szó szerint önmagát parodizálja ki azzal, hogy videójátékká avanzsálja az eredeti trilógiát, a szereplőket pedig kívül helyezi ezen a történeten. Lehetne persze Thomas Anderson története feszültséggel teli, a valóságot és a képzelt világot elválasztani nem tudó, az őrület határán mozgó, de ezt nem sikerül bemutatni. Helyette kapunk egy szétesett, sokszor inkább nevetséges történetet, amelynél még a nosztalgia sem képes ellensúlyozni a sztori banalitását. 

Semmi gond, a Mátrix végtére is egy akciófilm, így legalább abban biztosan hoz valami újat. Rossz hírem van: ez annyira nem sikerült, hogy még a korábbi szintet sem ugrotta meg a csapat. A régi harcok attól voltak igazán hatásosak, hogy kevés vágással, nagy totálban láthattuk őket. Újszerű koreográfiák voltak, amelyekről messziről látszott, hogy a színészek hónapoking tanulták. A Feltámadásokban azonban ütésenként háromszor vágnak, a kamera össze-vissza rázkódik, pont ahogy Michael Bay szokta elrejteni a rossz koreót a filmjeiben. Szomorú, de majd a szinkron menti... vagy mégsem?!

A szinkron

A nosztalgia faktor a szinkronnal rögtön beütött, amint meghallottam azt a nevet, hogy NEÓ (a Nió helyett). Bevallom, ezt már a korábbi filmekben is nehezen viseltem, hiszen számomra értelmezhetetlen, hogy a nevek egyik felét magyarul mondjuk ki, a másikat az eredeti kiejtéssel. Vagy legyen TriniTY (ty-vel, nyilván röhejes lenne) a Triniti helyett, vagy akkor a Neó is Nió.

Neo - Keanu Reeves - László Zsolt

laszlo_zsolt_foto_falus_krisztina.jpgKeanu Reeves-t 1999 előtt gyakorilatilag az összes magyar férfiszínészünk szinkronizálta már Gálffy Lászlótól Holl Nándorig. A Mátrix kapcsán született meg a legendás párosuk László Zsolttal, amely azóta már huszonsok filmben tűnt fel. Bár izgalmas lett volna, a korábban Reeves-t legtöbbet szinkronizáló Rudolf Pétert hallani, mára a főszereplőt nem tudnánk (és persze, nem is akarnánk) elképzelni Neót más hangjával: László Zsolt 22 évvel később pontosan ugyanakkora lendülettel és szakmai profizmussal követi le külföldi kollégája legkisebb rezdülését is. Sajnos a film azonban kevesebb teret enged az alakításra, a főszereplő ugyanis jellemzően suttog, visszafogott, és már nem az a Neo, akire emlékszünk.

Trinity - Carrie-Anne Moss - Nagy-Kálózy Eszter

nke_mticzimbal_gyula.jpgÉrdekes, hogy Nagy-Kálózy Eszter esetében éppen fordítva történt, mint Reeves-szel: a Mátrix óta ugyanúgy szinte minden filmjében más szinkronizálja Moss-t, igaz ehhez az is hozzájárul, hogy Esztert kevés mozifilmben hallhattuk mostanában (időközben érkezett információink szerint azonban mostanában több sorozatban is találkozhatunk majd vele). Párosuk azonban most is remekül működik, jó őket együtt látni és hallani. Az új epizód - bár fókuszba helyezi Trinity figuráját - sajnos neki sem hagy helyet különösebben erős alakításra, így itt is inkább a viszontlátás öröme az, ami építi a karaktert.

pad-768x489.jpgMorpheus - Yahya Abdul-Mateen II - Pál András

Fiatalítani kellett, ez az alkotói szándék világosan látszik, ugyanakkor pont Morpheus esetében érthetetlen, miért nem dolgoztak ismét Laurence Fishburne-nel. Fishburne helyett megkaptuk tehát a viszonylag ismeretlen Abdul-Mateent, aki egy agilisebb, furcsább, viszont direktebb Morpheus-t hoz - értelemszerűen más magyar hanggal. Pál András régi kedvencem, és jó lenne őt hallani több mozifilmben, ugyanis már sokszor bizonyította, hogy képes ellopni a showt. Itt sincs ez másképp, igaz persze, hogy az ő figurája adta a legtöbb teret az izgalmas színészi játékra. Ő viszont élt is vele! Miatta érdemes megnézni ezt a filmet.

sodro.jpgBugs - Jessica Henwick - Sodró Eliza

A Henwick-Sodró párost még Majoros Eszter találta ki a 2019-es Árok című filmhez - és milyen jól tette?! Remekül működnek együtt: akár akcióról van szó, akár csak egy feszültséggel teli beszélgetésről, Eliza hihetően hozza a Kiválasztottat szinte megszállottan kutató Bugs figuráját. Sodró Eliza és Pál András azok, akik valódi mélységgel rendelkező karakterrel dolgozhattak és ha külföldi kollégáik máskor is feltűnnek a vásznon, jó lenne ismét őket hallani magyar hangként.

meszarosbela1632.jpgMr. Smith -  Jonathan Groff - Mészáros Béla

Mészáros Béla a magyar szinkron Jolly Jokere. 2003 óta van a pályán, de meglepő módon a szakma csak 2019-ben fedezte fel magának igazán. A Pókember - Idegenben Mysteriója, valamint a felemásra sikerült Mortal Kombat reboot film egyetlen valódi karaktere, Kano is miatta emlékezetes igazán. Bár képességei messze túlmutatnak az akciófilmek világán, friss hangjával és üdítő stílusával jól passzol az új Mátrixban érthetetlen módon szintén megfiatalított Smith ügynökhöz. Sajnos az új epizódban nyoma sincs a Mátrix első részében még oly izgalmasra megírt figurának, amelyet ráadásul Jonathan Groff túl is erőlködik. Az viszont biztos, hogy Mészáros Béláról bőven fogunk hallani még a szinkronban.

kaszas-gergo-474-279-130764.jpgAz elemző - Neil Patrick Harris -  Kaszás Gergő

 Az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy elismerjük a jó és a rossz döntéseket egyaránt. Báthory Orsolya szinkronrendezőként bizony szeret világot megváltani, korábban megszokott párosokat felrúgni és újraértelmezni. Voltak már nagy ötletei, amiket a szakma kivétel nélkül átvett - például a fent már említett László Zsolt - Keanu Reeves duó. Ezekben az esetekben közös, hogy korábban nem volt egy olyan szakmai konszenzus a külföldi színészek magyar hangját illetően, amely a nézők fejében is kialakított volna egy megszokott status quot.

Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor a külföldi színészekhez már kialakult egy (legfeljebb kettő) asszociált magyar hang. Az ilyen helyzetekben a csere nemcsak kényszeresnek, de szó szerint idegesítőnek hat, hiszen egy olyan vendég kezd el egy új hangon beszélni, akit már korábban többször láttunk és hallottunk az otthonunkban. Ilyen volt az Aljas Nyolcasban Kurt Russel és Gáspár Sándor közös munkája, ahol a több ikonikus hang helyett sikerült a szerepet egy olyan színészre osztani, aki korábban csak egy 90-es évekbeli alternatív szinkronban találkozott Russellel. Nem azt mondom, hogy rossz volt, hiszen Gáspár Sándor egy kiváló színész, a feladatot elvégezte, azonban egy hatalmas kihagyott ziccer maradt a karakter.

Nos, hasonló érzések rohantak meg már a Mátrix 4. előzetese alatt is (ott Neil Patrick Harris magyar hangja Zámbori Soma volt), de a film kezdetéig nyugtatgattam magam. Azt gondoltam, hogy 2021-ben azért már alap, hogy figyelembe vesszük azt, hogy a néző mit szeretne. Azt gondoltam, hogy 2021-ben egy szereposztásnál nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2000-es évek egyik legnagyobb sikerű és hazánkban máig elképesztően sok rajongóval rendelkező sorozatát, az Így jártam anyátokkalt. Nos, jelentem: sajnos sikerült.

Természetesen a kialakult helyzet nem Kaszás Gergő hibája - hogy is lehetne, hiszen kiváló színész és zseniális szinkronista. Nem kérdés, hogy a feladatot magas szinten oldotta meg, de az egész film alatt az motoszkált bennem, hogy miért nem sikerült behívni Markovics Tamást?! Különösen egy olyan karakter esetében, amelynek a megnyerő modor, a kifinomultság (lásd még Így jártam anyátokkal című sorozat) volna az alapeleme... a Markovics - Harris duó még nagyobbat ütött volna. Kár volt érte.

Az már csak hab volt a tortán, hogy a filmben feltűnő Merovingi karakteréhez most már egy harmadik hang is kapcsolódik. Előfordulhat persze, hogy logisztikai/szervezési/anyagi okokból nem lehetett most Máté Gáborral dolgozni (Kulka János sajnos egészségi állapota miatt nem vállal szinkronmunkát). Ugyanakkor a film magyar változata ezzel egy újabb komoly ziccert hagyott ki. Már csak azért is, mert a Mátrix 2. legnagyobb jelenete és monológja pont Máté Gábor zseniális szinkronja miatt vált ikonikussá. 

Sajnos a Mátrix 4. egy rossz alkotás, ereiben kreativitás helyett a pénz csörgedezik, de az is csak úgy ímmel-ámmal. A sokszor látott látvány, az unalmas zene, a kreatív, elvont és egyedi ötletek helyett a korábbi gondolatok újrahasznosítása maradt csak. Ami sikerült idén - nem is akárhogy! - a Szellemirtóknak, abba a Warner mátrixos bicskája bizony beletört. Ezen javíthatott volna a magyar változat, de sajnos kevés tér jutott a fordulatos színészi játékra. A szereposztás melléfogásai pedig tovább árnyalják ezt a képet - sajnos ezúttal nem a pozitív irányba.

Pókember - Nincs hazaút - Szinkroninterjúk

267481735_3469522959941032_3673731618051355975_n.jpg

2021. eddig nem volt túlzottan kegyes hozzánk mozis szempontból. Sőt a Marvel is hiába dobott be olyan, komolyabbnak szánt projekteket, mint a Fekete Özvegy és a Shang-Chi, egyik sem mozgatta meg igazán a rajongókat. Nem úgy a harmadik (Nyolcadik? Hatodik?) Pókember-film, amellyel kapcsolatban annyi teória született, amennyit talán még összesen sem láttunk eddig. A rajongók naponta találgatták, hogy ki bukkan majd fel, kit vágtak ki honnan, és persze, hogy éppen aktuálisan ki lesz majd Mephisto (akit lassan már minden Marvel-projektbe vizionálunk :D). A nagy hype ugyanakkor nagy felelősséggel is jár (pun intended), ugyanis az elképesztő elvárások miatt sokkal könnyebb a csalódás. 

Anélkül, hogy bármilyen poént vagy sztori részletet lelőnénk a filmből, bátran kimondhatjuk, hogy jól sikerült! Ugyanakkor nagyon sok minden IS történik benne, így szinte pislogni sincs idő. Ha nagyon negatívumot szeretnék keresni a filmben, akkor talán azt mondhatnám, hogy pont a túl sok történés miatt nincs idő már arra a barátságos és közkedvelt Pókemberre, akinek a sarki büfé megmentése a célja. De hát hogy is lehetne, ha az előző rész végén odalett az anonimitás?! 

Tervezünk még további kritikát is írni a filmről, de csak napok múlva, hogy mindenkinek legyen ideje megnézni és lehessen beszélgetni spoilerekkel is az alkotásról. De egyáltalán nem érkeztünk üres kézzel! Az elmúlt napokban rengeteget konspiráltunk, hogy interjúzhassunk két meghatározó szereplővel. Elsőként Baráth Istvánnak tettünk fel néhány kérdést.

barath_istvan_2.jpg(Fotó: Készítő: Szabolcs Kollo, XO Creative Studio)

Szinkronjunkie: Legutóbb 2019-ben beszéltünk, a második önálló Pókember-film kapcsán. Azóta mindannyiunk élete nagyban megváltozott. Te hogy életed meg az elmúlt időszakot?

Baráth István: Az én esetemben nem volt olyan szörnyű, mint másoknak. Volt egy minimális home office, de szerencsére nem veszítettem el a munkámat. Legszebb heteim voltak a lockdown hetek. Sokkal több időm volt magamra. Megnéztem régi kult filmeket, amiket még nem sikerült anno, és tanultam is. Jó volt ez a nyugalom, meg szerencsére nem kellett szocializálódnom. Imádtam.

SzJ: Ez a 6. Pókember-filmed, amely egyben a valaha volt legtitkosabb Marvel-projekt is. Itthon is extrém volt a szigor a filmmel/spoilerekkel kapcsolatban?

BI: Csak a szokásos... � Inkább csak anniy a difi, hogy most nem is faggattak az emberek, mert mindenki nagyon meg szeretne lepődni.

SzJ: 2016 óta viszed a karaktert. Hogy látod, ez idő alatt milyen utat járt be?

BI: Szép lassan felnő, de remélem a stáb nem szeretne mini Stark-ot csinálni belőle �

SzJ: Pókember az egyik legösszetettebb karakterként izgalmasabb feladat lehet, mint más szuperhősök. Az új epizódot mennyire találtad kihívásnak?

BI: Nagy változást nem éreztem az előző részhez képest a karakterben. Talán azért nem volt nehezebb dolgom, mert most nagyon sok karakter kerül a rivaldafénybe rajtam kívül. Nincs annyi idő kibontakozniuk.

SzJ: Az eddigi hat epizódból melyik sztori fogott meg a legjobban?

BI: Talán ez, mert egy óriási fan service � Szerintem a Marvel-filmek ezért készülnek, nem azért, hogy tanuljunk belőle. A hatalmas látvány a lényeg.

SzJ: Előtted három ikonikus színész szinkronizálta a karaktert: Megyeri János a klasszikus rajzfilm sorozatban, Csőre Gábor a Tobey Maguire-féle filmekben, és Molnár Levente az Andrew Garfield-os két részben. Ha közülük kellene választanod, ki a legjobb Pókember?

BI: Azért ennél többen is voltak: Ott van még Rajkai Zoltán, Magyar Bálint, Moser Károly, és akkor még nem beszéltünk az Into the Spider-verse-ről� Inkább kikerülném a kérdést azzal a válasszal, hogy mindegyik Pókembernek más az eredeti színésze, így nem lehet dönteni. Szerintem mindenki hozta a formáját az adott karakternél.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút!

Ritkán esik meg hasonló, de a Kálid Artúrral készült interjúnk közben leesett az állunk. Az izgalmas válaszokon túl ugyanis egy GIGAMEGABRÉKING hírt is megosztott velünk. A szinkron szempontjából spoileres tartalom lehet, de a sztoriból természetesen nem árulunk el részleteket. Csak annyit mondunk: le a kalappal Tabák Kata merész húzása előtt. Tökéletesen működött.

kalid_a.jpg(Fotó: MTI/Kallos Bea)

Szinkronjunkie: Az új Pókember-epizód világszerte hatalmas lázban tartja a rajongókat, szinte naponta bukkannak fel újabb teóriák a lehetséges sztorival vagy éppen a szereplőkkel kapcsolatban. A hazai rajongók körében a szinkron tekintetében is rengeteg volt a találgatás, különösen a te személyeddel kapcsolatban. 

Kálid Artúr: A gyermekem nagy Pókember-rajongó és rajta keresztül egy bejegyzés eljutott hozzám. Ő talált rá - talán pont a Szinkronjunkie-n - a "Happy vagy Electro" témára. Bevallom, nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ez foglalkoztatja a közönséget. 

SzJ: Mi többször beszéltünk róla, sőt szavazást is szerveztünk, mert rendkívül izgalmasnak találtuk, hogy szakmailag hogyan lehet jól kezelni egy ilyen "hangütközést". Hiszen Happy esetében a Vasember első részét kivéve minden filmben te kölcsönözted a hangod, Jamie Foxxot pedig nemcsak a Csodálatos Pókember 2-ben szinkronizáltad, de még további 20 filmben. A szavazáson aztán az derült ki, hogy minden opcióra nyitott a közönség, de a legtöbben annak örülnének...

KA: 
Ha egyiket sem én vinném. (nevet) 

SzJ: Bátran merjük állítani, hogy ilyen nem volt! Sőt a legtöbben arra gondoltak, hogy miért is ne lehetne mindkét szerep a tiéd? De a Disney eddig megismert szabályai alapján ez sajnos kivitelezhetetlen. Hogy dőlt el, hogy melyik szerepet fogod szinkronizálni végül?

KA: A helyzet az, hogy végül sikerült megoldani, hogy mindkét szerepet megcsinálhassam. Jon Favreau-t a Marvel-filmek szinkronját is rendező Tabák Kata találta ki nekem még 2008-ban, a Páros mellékhatás című filmben. A Vasember 2-től már én magyarítottam a figuráját a Marvelnél is. Különösen azért örültem a lehetőségnek, mert a rendezőknek elsősorban akkor jutok eszébe, ha színesbőrű szerepet kell szinkronizálni. Azt persze nem tudtuk még akkor, hogy ilyen sokszor feltűnik Happy különböző Marvel-filmekben. Később Favreau Chef Show-ja kapcsán "találkoztunk", akkor Szentesi Dorottya rendezésében.

Jamie Foxxot pedig egész egyszerűen nagyon szeretem szinkronizálni. Az mindig jó érzés, ha egy magyar hangot kötnek egy külföldi színészhez és 2004 óta egyre többször alakult úgy, hogy Jamie Foxxot én szinkronizáltam. Ha döntenem kellett volna, hogy Happy vagy Electro, akkor minden bizonnyal a Jamie Foxx által játszott utóbbira voksoltam volna. 

Viszont ilyen kérdés nem hangzott el, helyette Tabák Kata rendkívül agilisen és elszántan tárgyalta le a Disney-vel, hogy erre a kísérletre engedélyt kapjunk. Az a korábbi filmek miatt adott volt, hogy Happy-t nekem kell csinálnom, így a kérdés inkább az lett, hogy engedik-e Jamie Foxxot is.

SzJ: Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy ez az utóbbi évek legizgalmasabb szinkronos híre! Electro hangja az előzetesek alapján erősen eltorzított (effektezett) - ez mennyire nehezítette meg a felvételek elkészítését? 

KA: Hála Istennek ritkán találkozunk olyan mértékű titkolózással, mint a Pókember esetében. A felvételekkor minden ki volt takarva, kizárólag a színész száját láttam. Nagyon kevés kapaszkodóm volt a szinkronizáláshoz: tulajdonképpen csak a natúr hangot hallottam, tán még olyan jelenet is akadt, amelyben Foxx helyett egy hangdublőrt lehetett hallani. Sok film esetében direkt rontják a kópiát biztonsági okokból, olyankor néha úgy kell vadászni a figurát, de ilyen mértékű szigorral már évek óta nem találkoztam. Ez azért jelentett kihívást, mert a szinkronizáláshoz folyamatosan figyelem a másik színész szemét - amire itt egyáltalán nem volt lehetőség. 

SzJ: Jamie Foxx mellett Denzel Washington és Will Smith is állandó "párjaid". Kivel a legjobb a közös szinkronmunka? 

KA: Sokáig kapásból rávágtam volna, hogy Denzel Washington - ez talán nem is lehet kérdés, hogy miért. Amerikában rengeteg jó színész van, de ő egy legenda, egy állócsillag. Nemrég szinkronizáltam egy Meryl Streeppel közös filmben, ahol egy még sosem látott arcát mutatta. Számomra megunhatatlan az ő filmjein dolgozni. De éppen most, a héten készítettük a King Richard magyar változatát és rájöttem, hogy azért Will Smith-t is nagyon szeretem.

Viszont a Nagy Pénzrablás című netflixes sorozat erősen billegteti a mérleg nyelvét. Ezt a munkát egy nagy ajándéknak éltem meg, hiszen már akkor követtem, amikor még szó sem volt arról, hogy készülhet hozzá magyar változat. Ha valakit úgy megfertőzött a szinkronimádat, mint engem, és mégis eredeti nyelven néz egy sorozatot, akkor titokban elgondolkodik, hogy egyik-másik szerepet hogy csinálná. Viszont a Nagy Pénzrablásnál igazán meglepett, hogy Báthory Orsi szinkronrendező kihívott castingra.

Már két vagy három évadot is megcsináltunk a sorozatból, mikor kiderült, hogy a Berlint alakító Pedro Alonsóval már "találkoztam" korábban, méghozzá a Gran Hotel című sorozatban, ahová még 10 évvel ezelőtt Dezsőffy Rajz Katalin hívott ki. Nemrég pedig örömmel olvastam, hogy készül egy előzménysorozat, amelynek pont Berlin lesz az egyik központi figurája. 

Nagyon élveztem a munkát, ráadásul elég pozitívak voltak a szakmai visszajelzések is. Jól esik az embernek, ha megállítja egy kolléga és elmondja hogy mennyire tetszett neki. Sajnos ezt szűken mérjük a szakmában, a szinkronban legalábbis meglepődik az ember, ha ilyennel találkozik. Legutóbb Anger Zsoltra írtam rá, hogy elmondjam, tökéletesnek gondolom az Amerikai Pác című filmhez készült szinkronmunkáját.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút!

süti beállítások módosítása