Tabák Kata nevével az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhatunk a stáblistákon - főleg mozis szinkronok kapcsán. Legtöbben akkor találkozunk vele és munkájával, mikor egy-egy képregényfilmet nézünk. Személyében egy vidám, segítőkész és végtelenül profi embert ismertem. Beszélgetésünk nem titkolt célja, hogy az Olvasók többet tudjanak meg a szinkronkészítés szakmai hátteréről, fordításokról, konkrét munkákról, illetve, hogy kiderüljön a titok: "Neki most akkor miért nem az a színész a hangja?" 

SZINKRONJUNKIE: Hogyan kerültél a szakmába?

Tabák Kata: A Bölcsészkaron, magyar-cseh szakon tanultam, de a színház és a színészet mindig is érdekelt. A férjem akkoriban dramaturgként egy szinkronstúdiónak fordított filmeket, így ismertek meg ott engem is. Tudták, hogy beszélek angolul, éltem az Egyesült Államokban, és hogy a Bölcsészkarra járok, ezért megkérdezték, lenne-e kedvem asszisztálni náluk, mert több, kis műtermet is nyitnak még a stúdión belül. Így lettem Nikodém Zsigmond szinkronrendező asszisztense nagyjából fél évig. Eközben folyamatosan adott át nekem először kisebb, majd nagyobb munkákat, majd eljutottunk oda, hogy már önállón dolgozhattam egész filmeken és sorozatokon. Miután innen eljöttem, filmeket fordítottam a Pannónia Filmstúdiónak – ekkor még mindig egyetemistaként. Amikor a MAFILM Audio Kft-hez kerestek mozis szinkronasszisztenst, az akkori vezető, Háber Ferenctől lehetőséget kaptam, hogy ott dolgozhassak. Az első 2-3 évben Csörögi István szinkronrendező asszisztense voltam, illetve alkalmanként Kiss Beának is asszisztáltam. Fokozatosan bíztak meg egyre komolyabb munkákkal: először tévéfilmek, DVD-re készülő filmek szinkronjával. Emellett 2001-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre adás- és tévérendező szakra, amelyet már kifejezetten a szinkronrendezés miatt végeztem el. 2003-ban kaptam az első moziba készülő munkát – erre pontosan emlékszem: a Bad Boys 2 – Már megint a rosszfiúk volt az. (nevet)

SZJ: Ha már a Bad Boys 2. része került szóba: a pályádon relatív sűrűn fordulnak elő olyan filmsorozatok, amelyeket az első rész után vettél át mástól. Ilyen esetekben a hangok is változtak néha.

TK: Reisenbüchler Sándorra gondolsz?

SZJ: Többek között.

TK: Mikor a Bad Boys második részének szinkronja készült, ő már nem szinkronizált, mert nem volt jó állapotban. Ha ez nincs így, biztosan vele dolgoztam volna. A filmsorozatoknál – például a Batman-trilógia – mindig megnézem az első részt vagy előző részeket, hiszen például a Transformersből csak a harmadik részt készítettem én. Sok kritikát kaptam – például a Batman-filmek esetében –, hogy volt, akiket átosztottam. Morgan Freemanre gondolok itt elsősorban, akinek a magyar hangja korábban Kristóf Tibor volt. (A második résztől pedig Reviczky Gábor lett. – a szerk.) Azt tudni kell a dolog hátteréről, hogy amikor a Sötét lovag készült, Kristóf Tibor már nagyon beteg volt és nem tudott szinkronizálni járni. Emiatt keresnem kellett egy másik hangot. Hogy valakinek Reviczky Gábor tetszik-e Morgan Freemanként – azt gondolom – az már szubjektív dolog. A Bad Boys 2. esetében is hasonló ok miatt kellett másnak adnom az egyik főszerepet. Ebben a filmben osztottam Will Smith-t először Kálid Artúrra, akivel azóta sok Will Smith szinkront készítettem már.

De, ha már Bad Boys 2., akkor eszembe jut, hogy Ganxsta Zolee-val akkor dolgoztam először együtt. (nevet) A filmben nagyon sok rosszarcú drogdíler volt, akikhez olyan hangokat kerestem, akik kicsit furábbak, szokatlanabbak. Összességében jó emlék számomra a film. Jó volt csinálni.

SZJ: Mesélted, hogy korábban rendezőasszisztensként is dolgoztál. Mi volt a feladatod? Illetve mi a helyzet ma ezzel a feladatkörrel? Mintha a legtöbb esetben már együtt lenne a vágóval…

TK: Nálunk ma már a rendezőasszisztens egyben vágója is a szinkronnak. Én soha nem vágtam, asszisztens voltam, amikor a MAFILM-hez kerültem. Az asszisztens egyik legfontosabb feladata a szétszedés. Ilyenkor a filmet körülbelül 30 másodperces részekre bontjuk – ún. tekercsekre. Régebben ezek szó szerint ollóval vágott filmtekercsecskék voltak. Egy átlagos film hozzávetőleg 250 tekercs. A szétszedés alapján készíti el a gyártásvezető az ún. krumpli-listát. Erre az kerül fel, hogy melyik szereplő melyik szereplővel van együtt egy-egy tekercsben. Bár mozifilmeknél nem együtt rögzítjük a hangokat, ez inkább DVD-re készülő filmek, sorozatok esetében fontos, ahol a közös jeleneteket sokszor valóban több szereplővel egyszerre vesszük fel.

SZJ: Melyik a jobb megoldás: az együttes vagy a külön-külön felvétel?

TK: A külön rögzítésnek nagyon sok előnye van. Egyrészt a vágónak könnyebb a dolga, amikor a többszereplős, beszélgetős, vitatkozós részeket vágja meg. Másrészt a rendező csak egy adott színészre kell, hogy koncentráljon, így jobban tud instruálni és több ideje van a részletek kidolgozására, a többszöri újrafelvételre.

A közös felvételek esetében viszont sokkal jobb a hangulat – annak varázsa van. A színészek egymást inspirálják, így jobb közös jelenetek születhetnek. Mivel a DVD filmek felvételi ideje legfeljebb 2 nap – nincs rá több idő –, ezért ott muszáj két, három, sőt néha négy színészt is egyszerre felvenni. Ez mindenkitől jóval nagyobb koncentrációt igényel, hiszen, amikor négy emberre kell egyszerre figyelni, mindenkinek más instrukciót adni, az jóval nehezebb feladat.

Visszatérve az asszisztens feladataira… tehát szétszedi a filmet, előkészíti az anyagot. Ezt követően a szinkronrendező kiosztja a szerepeket. Néha egyeztetni kell a szereposztást a forgalmazóval és/vagy a gyártó filmstúdióval, hiszen nekik is vannak elképzeléseik, igényeik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy szerepre a rendezőnek lehetnek jobb, de szokatlan ötletei, a forgalmazó mégis a bevett hangokat kéri. Ilyenkor van egy kis küzdelem, ahol valamelyikünk győz. (nevet)

SZJ: Általában ki nyer?

TK: Ez elég változó. Megértem persze a forgalmazókat is, akik azt mondják, hogy a néző már megszokta az adott színészt valakinek a hangjával, ezért ők is ahhoz a hanghoz ragaszkodnak. Hiszen nekik a nézői igényeket kell elsősorban kielégíteniük. Viszont a szinkronrendezőnek azt a hangot kell megtalálnia, aki szerinte a legalkalmasabb a szerepre. Amikor egy több évadon keresztül futó sorozatban hallja például folyamatosan a néző az adott színészt a rá osztott hanggal, akkor azt megszokja. De amikor a sorozat indulásakor a szinkronrendező kolléga kiosztotta a szerepeket, az az ő egyéni ízlését tükrözi. Aztán meg, ha a sorozatban szereplő színész szerepet kap egy mozifilmben, előfordulhat, hogy nekem valamilyen okból nem tetszik az a hang. Mondjuk, mert úgy érzem, nem megfelelő erre a másik szerepre. Ilyenkor van az, hogy nem tartom meg a mozifilmhez vagy DVD filmhez a hangot, amelyet a nézők megszoktak. És ilyenkor van az, hogy kapom a szitkozódó leveleket. A legdurvább talán pont a Sötét lovag kapcsán érkezett – amikor Kristóf Tibor már nem tudott munkát vállalni és Reviczky Gábort hívtam helyette –, hogy legszívesebben lelőnének, hogy meg fognak várni a MAFILM előtt és lelőnek. Az emberek sokszor felháborodnak egy-egy választáson, miközben az én feladatom az, hogy a lehető legalkalmasabb színészre osszam az adott szerepet.

SZJ: És a rendezői feladatok?

TK: A hangok kiosztása előtt végignézem a teljes filmet eredeti nyelven, de, akkor már magyar szövegkönyvvel együtt. Ha úgy látom, hogy nem jó a magyar szöveg, tehát például nem megfelelő hosszúságú mondatokat írt a dramaturg, valamit félrefordított vagy kifelejtett, akkor javítom. Ha nem ismerek egy-egy kifejezést, inkább utánanézek, hogy ne maradjon a szövegben olyan dolog, ami nem megfelelő. Ezután egyeztetünk még egyet a dramaturggal is. Közben elkészítem a szereposztást. A mozis szinkronok esetében nálunk még van ún. besoroló vetítés, amikor eljön hozzánk a megrendelő (általában egy kreatív szakember), tőlünk a hangmérnök, a rendező és az asszisztens, a dramaturg pedig felolvassa a szöveget. Megnézzük együtt így a filmet és a felmerülő kérdéseket, technikai ügyeket leegyeztetjük. A felvétel közben az asszisztens az elmondott szövegek hosszúságát figyeli és segít a színészeknek a ritmussal. Bent ül a színésszel egy légtérben. A rendező pedig a hangmérnökkel a vezérlőben.

Ma már ritka az, hogy a kész eredeti filmmel dolgozhatunk. A Marvel filmek esetében például rendszeresen fordul elő, hogy először nem a végleges képet kapjuk meg. Érkezik egy első változat, aztán egy második, harmadik… Átvágják közben az egész filmet. Ilyenkor szegény vágó/asszisztens dolga, hogy átvágja a hanganyagot az új változatra. A Thor első részét például ötször kellett felvennünk! De régebben például az Ausztrália című, Baz Luhrmann film volt ilyen, amit kétszer kellett kompletten felvennünk. A főszerepet alakító László Zsoltnak volt nagyjából 250 tekercse és ki kellett jöjjön még vagy 180 pótra, mert annyira átalakították a filmet. Ilyenkor a vágó feladata, hogy megnézze, mit tud felhasználni a korábbi felvételekből, illetve melyek azok a jelenetek, amelyek teljesen megváltoztak.

A rendezői munkának ugyan nem része, de szoktam javaslatokat tenni arra, hogy ki legyen a fordító. Hogy konkrét példát említsek: A Vasember 3.-hoz szerettem volna megtartani az első két részen is dolgozó Speier Dávidot, hiszen ő nagyon otthon van a marveles világban. Ráadásul szeretek is vele dolgozni, mert bár gyakran ütközünk, mindig nagyon jó lesz a végeredmény. Viszont sajnos nem tudta elvállalni. Úgyhogy ezután annyi volt a kérésem, hogy az új dramaturgnak legyen kötelező megnézni az előző részeket, hogy a fordulatokat, a szereplők beszédstílusát át tudja venni. Általában nem én választok dramaturgot, hanem ez adott.

Fontosnak tartom elmondani, hogyan alakul ki egy film végleges szereposztása. A színészek kiválasztásában segít például az ISZDB és hasonló oldalak, de én mindig készítek egy saját elgondolású kiosztást is. Muszáj első, második, sőt harmadik szereposztást is készíteni, mert nagyon sokszor van az, hogy az ember elkészít egy remek összeállítást, de a kiszemelt színészek nem érnek éppen rá. Nemrég készítettem egy mozifilmhez szinkront. A két főszereplő adott volt, a mellékszerepekre pedig zseniális, isteni, színházi színészeket szerettem volna hívni, és azt gondoltam, hogy ez aztán nagyon jó szinkron lesz. Ehhez képest az egyikük külföldön volt, egy másik éppen megbetegedett, a harmadiknak pedig főpróbahete volt, úgyhogy egyszerűen – a két főszereplőn kívül – senki nem az lett, akit eredetileg szerettem volna. Ez sokszor nekem is csalódást okoz, mert az ember elképzeli, hogy egy-egy színész hogyan fogja mondani majd abban a jelenetben azt a mondatot, és aztán ez mégse jön össze. Itt szerencsére remek lett azért a szinkron így is. A szereposztással kapcsolatban gyakran ér kritika minket, de az emberek nem tudják, hogy a színészek is elutazhatnak, megbetegedhetnek, más munkájuk lehet. Sokszor próbáljuk egyébként tolni a munka leadását – például, ha Reviczky Gábornak főpróbája van és egy Robert De Niro filmet veszünk. De gyakran előfordul, hogy nem lehet húzni a leadást, mert tartani kell a mozis megjelenési dátumot, a DVD-k esetében pedig a gyártás miatt nem lehet halogatni a felvételt. Nem lehet azt mondani, hogy bocsánat, de a magyarok most két héttel később küldenék az anyagot, mert egy színész éppen külföldre utazott.

A felvétel során rendezőként a színész instruálása a dolgom. Amikor valamelyik színész megérkezik a stúdióba, elmesélem neki, miről szól a film, milyen figurát alakít, mi történik vele és milyen fejlődésen megy keresztül. A mozifilmet mindig kronologikus sorrendben vesszük fel, hiszen egy ember áll a mikrofonnál, és így szépen lehet építkezni. A DVD-re készülő filmeknél ez másképpen van: lehet, hogy a film közepénél kezdünk. Itt különösen fontos, hogy a színészeknek mindent elmondjunk, ami fontos a filmmel kapcsolatban, mert ők nem látják, csak a saját jeleneteiket. Amikor egy mondatot háromféleképpen is lehet hangsúlyozni, akkor az az én feladatom, hogy megmondjam a színésznek, melyik hangsúly a helyes, mert ő nem látta a filmet, nem feltétlenül tudja, hogy mi történt az előző jelenetben. Figyelnem kell tehát a hangsúlyokra, arra, hogy ne bakizzanak, és, hogy a színészi játék megfelelő legyen. Ezek alapján kell instruálnom és segítenem a munkájukat, ami egyébként néha nem könnyű feladat. A szinkronrendezéshez szükséges némi pszichológiai ismeret is, mint minden munkához, ahol emberekkel kell dolgozni. Előfordul, hogy nehezebb emberekkel kell együttműködni, akik ugyan remek színészek, de nehezebben kezelhetőek. Vannak olyan szituációk – például valaki ittasan érkezik a felvételre vagy dühkitörései vannak stb. –, amelyeket nehéz kezelni. Ilyenkor tudatosítani kell magamban, hogy ez nem rólam szól, hanem az adott színésznek az adott pillanatban van valamilyen problémája, amin át kell segítenem. A néző szerencsére ezt a legtöbbször nem érzi, mert a végeredményen nem látszik meg ez a küzdelem.

Szerintem a szereposztás nem kérhető számon 100%-ig a szinkronrendezőn, hiszen egyéb tényezők is közrejátszhatnak. Persze az, hogy jó színészeket hívjon egy rendező – főleg egy mozifilmhez – az alapvető. Ha már Vasember 3., akkor Fekete Ernő Tibor, aki eszembe jut ennek kapcsán. Szerintem az egyik legjobb színész ma Magyarországon, imádom színházban is és nagyon szeretek vele együtt dolgozni. Iszonyatosan alázatos és mindenből a maximumot akarja kihozni. A Szerelem a kolera idején és a Goya kísértetei című filmek esetében is előfordult egy-egy olyan jelenet, amikor a könnyektől nem tudtam megszólalni, mert Tibor olyan pillanatokat teremtett, amelyek olyan hatással voltak rám, mint egy katartikus színházi jelenet. Ezekért a pillanatokért is érdemes csinálni ezt a munkát. Ezek a felvételek örökre megmaradnak bennem. De a Vasember-filmek minden szinkronhangjával nagyon szeretek együtt dolgozni. Major Melindával, Kálid Artúrral stb.

A Vasember filmekben például a főszereplő dialógusai elég nehezek, mert Tony Stark intellektusa miatt csak úgy sorjáznak, pattognak a mondatok. Nagyon kell figyelni, hogy mindig minden hangsúly a helyén legyen, hogy amikor a következő szereplőt is felvesszük mellé, akkor értelmes párbeszédek alakuljanak ki a szereplők között. Ez például külön kihívás. A Tony Stark féle csibészség egyébként Robert Downey Jr. minden szerepében ott van. A Sherlock Holmesban is például. Tiborral pedig már annyira összenőttek, hogy nélküle számomra elképzelhetetlen Robert Downey Jr. magyarul.

SZJ: A szinkronjunkie.blog.hu-n több alkalommal is írtunk a Vasember 3. részének előzeteseiről – amelyek sajnos elég rosszul sikerültek. Az előzetesek hogyan készülnek nálatok?

TK: Az lenne az ideális, ha a film későbbi szinkronrendezője készítené a filmhez tartozó előzeteseket. A cégünk törekszik is erre, de sajnos előfordul, hogy más dolgozik az előzetesen és más a filmen. Elképzelhető, hogy az adott rendező éppen nem ér rá, mert egy másik filmen dolgozik, vagy egyéb feladatai vannak. Ilyenkor egyébként én is szoktam mérgelődni, mert az nagyon rossz, ha felveszek egy filmet, de az előzetest nem én készítem. Régebben volt a MAFILM-nél egy ún. reklámstáb, amelyik csak az előzetesekkel, illetve a tévé- és rádióreklámokkal foglalkozott. Ma már annyira össze-vissza jönnek az előzetesek, hogy nem lehet egyetlen stábot erre ráállítani. Azt gondolná az ember, hogy „á, egy előzetes…”, de ez az egyik legnehezebb műfaj, ugyanis kiragadott mondatok hangzanak el a filmből. Ilyenkor nem könnyű úgy instruálni a színészt, hogy sem ő, sem a rendező nem lát többet a jelenetből, mint egy-egy villanást. A dialógusoknak pedig sokkal élénkebbeknek kell lenniük. Egy mozis előzetesben sokszor van, hogy a film egy halkabb, intimebb jelenetét kell pörgősen, izgalmasan előadni. És arra is nagyon oda kell figyelni, hogy a dialógusok érthetőek maradjanak, miközben általában rengeteg a hangeffektus és sokszor beszél közben a narrátor. 5 évig foglalkoztam az előzetesekkel, reklámspotokkal és imádtam őket. Nagyon sokat lehet belőlük tanulni.

Á, igen, a fordítás. Ez a harmadik dolog, ami szerintem számon kérhető egy szinkronrendezőn – a végleges szövegkönyv. Igaz, hogy ez elsősorban a dramaturg felelőssége, azonban a fordító után a rendező is dolgozik a szöveggel, és, ha az a szöveg nem stimmel hosszban vagy esetleg értelmetlen, akkor a rendezőnek kell átjavítani. Ezért is fontos, hogy egy szinkronrendező tudjon idegen nyelveken. Előfordulhat velem is persze – például egy francia film esetében –, hogy nem értem az eredeti szöveget, de ilyenkor is megpróbálom kiszúrni a félrefordításokat, amiben segít a kép és a dialógusok belső logikája. Ha a magyar fordítás nincs összhangban a filmben történtekkel vagy két figura elbeszél egymás mellett, lehet sejteni, hogy valami baj van a szöveggel. Ilyenkor konzultálok a dramaturggal vagy valaki mással, aki szintén tud az adott nyelven, és javítunk a fordításon.

SZJ: Az előbb a rendezői feladatokról beszélgettünk. Mi az, ami ebből a kedvenc részed, és mi az, amit nem annyira szívesen végzel el?

TK: Igazából nem nagyon van utált feladat, még az előkészítő munkát is kedvelem. De – ha valamit meg kell neveznem – akkor, amit legkevésbé szeretek, az az adminisztrációs rész. Mondok is egy példát: nagyon sok mozifilmhez kell hangmintát küldenünk külföldre. Nemrég például a RIO című animációs rajzfilm második része volt ilyen. A folytatásban lesz hat új szereplő, és ezekhez a figurákhoz kért a külföldi stúdió hangmintákat. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a készülő filmből rövid jeleneteket küldenek az egyes karakterekhez, amelyekre nekem három-három színészt kell hívnom. A RIO 2. esetében ez 18 embert jelentett. És a hangminták kiküldése előtt mindhez értékelést kell készíteni. Először sorrendbe állítom a hangokat – ki az első, ki a második és ki a harmadik –, majd indoklásokat írok mindegyikhez, természetesen angolul. Szívesen felveszem a hangmintákat, még a rangsorolás is oké, de az értékelések megírása… (nevet).

SZJ: Kicsit visszatérve a fordításokra: baráti körben sűrűn szoktam hallani – de olvastam ilyet már az interneten is –, hogy emberek azért nem mennek be szinkronos filmekre a moziba, mert rossznak tartják a fordítást. Sajnos úgy látszik, hogy a fordítást és magát a szinkronmunkát sokan nem választják külön. Hogy látod, lehet-e tenni valamit, hogy ez a helyzet javuljon?

TK: Sokszor gondoltunk arra, hogy összehívjuk a dramaturgokat, akikkel dolgozunk, hogy átbeszéljük velük az általánosabb hibákat. Korábban voltak is erre próbálkozások. Főként a hangalámondások fordítóit szoktuk megkérni, hogy üljenek be, nézzék meg velünk a filmet, beszéljük meg, hogy mit rontottak el. Sokan azt gondolják, hogyha van egy középfokú nyelvvizsgájuk, akkor már tudnak fordítani is. Csak azt felejtik el, hogy a fordítás egy külön mesterség, amit tanulni kell, és nem elég az idegen nyelv tudása, magyarul is tudni kell hozzá.

Itt a MAFILM-nél szerencsésnek érzem magam, mert a mozifilmeknél három kiváló dramaturggal is dolgozhatom: Speier Dáviddal, Tóth Tamással (ő fordította többek között a Harry Potter könyv- és filmsorozatot – a szerk.) és Heltai Olgával. Három nagyon különböző ember, de élmény velük együtt dolgozni. Okosak, igényesek és fantasztikus szövegeket írnak. Hogy egy vígjátékban például hogyan tudod feltalálni magad, hogyan tudod megoldani a magyarra egyszerűen átültethetetlen poénokat – ezek nagyon összetett dolgok. De másoktól sokszor én is kapok olyan fordításokat, amelyeknél 8-10 órám megy el arra, hogy rendbe tegyem a szöveget. Ez ugyan nem az én feladatom, de, ha nem javítom ki, akkor nem tudom felvenni a filmet. Egy közepes vígjátékot zseniális magyar hangokkal és ütős magyar szöveggel nagyon fel lehet dobni. Lehet belőle készíteni egy fantasztikusan jó filmet. De ennek az ellenkezője is igaz: egy félreosztott szereposztással és egy rossz magyar szöveggel tönkre lehet tenni egy filmet.

A saját filmjeimet általában meg szoktam nézni moziban, mert érdekel, hogyan reagál a közönség.

SZJ: A rendező egyik legfontosabb felelőssége a szereplők, azaz a magyar hangok megválasztása. Te melyik irányt képviseled: megtartod a bevett, megszokott hangokat, vagy inkább szerepek szerint, karakterek szerint osztasz?

TK: Előfordult már olyan helyzet, hogy egy amerikai színész egyik filmjében a megszokott hangját kapta tőlem, míg egy másikban annyira más, a szokásostól eltérő karaktert alakított, hogy mást osztottam rá. Érdekes, hogy például a rajzfilmek esetében általában nem a figura eredeti hangját kölcsönző amerikai színész alapján osztunk.

Talán azt mondanám, hogy középen helyezkedem el ebben a kérdésben. Szívesen fordítok arra időt – főleg egy mozifilm esetében –, hogy olyan emberrel dolgozzak, aki esetleg nem annyira gyakorlottan szinkronizál, de kiváló színész. Szívesen dolgozom a bevált hangokkal, de emellett szeretek kísérletezni és szeretek olyan színészeket behozni, akiket inkább a színház világából ismerünk.

SZJ: Ezzel kapcsolatban akkor hadd kérdezzem meg: sokat jársz a Katonába? (nevet)

TK: (nevet) Nagyon szeretek oda járni és nagyon szeretem az ottani társulatot. Külön helyet foglal el a szívemben Nagy Ervin, Rajkai Zoltán és Fekete Ernő Tibor. Mindhármukat másért szeretem, mindhárman borzasztó tehetségesek, élmény velük dolgozni. De az Örkénybe, a Vígbe, a Nemzetibe, a Radnótiba és más színházakba is sokat járok. Olyan sok színházi színésszel dolgozunk és dolgozom a MAFILM-ben, hogy kötelességemnek is érzem, hogy megnézzem őket a színpadon. Például Csőre Gábort, Fesztbaum Bélát, Für Anikót, Csuja Imrét, Söptei Andreát, László Zsoltot és még sorolhatnám kiket, mindig igyekszem megnézni színházban is. Sokszor elvetődöm így olyan előadásokra és társulatokhoz is, ahová másként nem jutnék el. Az egyik színész, akivel így találkoztam, az Mertz Tibor. Őt hívom mostanában John Malkovich magyar hangjaként, ami miatt egyébként szintén értek kritikák. John Malkovichot a Rochester grófja – A pokoli kéj című filmben Kulka Jánosra osztottam. Amikor a Red című filmet készítettük, akkor Kulka János éppen sokat forgatott, sokat játszott és jelezte, hogy az életébe nem fér bele a szinkron. Tehát bár első körben rögtön ő merült fel, nem tudta vállalni, így el kellett gondolkodnom, kivel tudnám elképzelni ezt a szereplőt. Ekkor ugrott be Mertz Tibor. A MAFILM-nél mindig tartunk „összmuszter” vetítést, amikor a kész filmet megnézi a vezetőség, a megrendelő, illetve a szinkronstáb. Ilyenkor készül még egy utolsó hibalista. Ezen a vetítésen is volt, akinek Tibor furcsa volt Malkovichként, nehezen szokták meg. Én viszont pont azt gondoltam, hogy Tibor sajátos hangja egyértelműen stimmel ehhez az őrült, különc figurához.

 Folytatása következik!