Második hónapjába lépett a SAG-AFTRA szakszervezet sztrájkja, amely elsősorban a szinkronipart (voice acting) érinti. A mesterséges intelligencia működése sok helyen igazi vadkeleti állapotokat tükröz, így a visszaélések elkerülése végett és a korrekt bérezés reményében függesztették fel a munkát a videójátékokon dolgozó színészek. Cikkünkben most körbejárjuk, mit is szeretnének elérni a játékfejlesztők ellenében - és ha már itt vagyunk, megnézzük, hogy áll az EU és hazánk szénája a témában. 

Kik a szembenálló felek?

A SAG-AFTRA egy amerikai szakszervezet, amely leginkább arról ismert, hogy a hollywoodi színészeket képviseli. Mellettük azonban képviselik még a rádiósokat és televíziós előadókat, műsorvezetőket, bemondókat, újságírókat, zenészeket és egyéb médiaszakembereket - sőt a szinkronszínészeket is. Most ez utóbbi csoport, a Voice Actors (szinkronszínészek) szüntette be a munkát. Ez nagyjából 2600 sztrájkolót jelent.

A tárgyalóasztal másik oldalán olyan videójátékfejlesztő cégek ülnek, mint a legutóbb a Diablo IV-et kiadó Activision/Blizzard vagy éppen a Disney. A legfőbb résztvevő cégek listája: Activision Productions Inc., Blindlight LLC, Disney Character Voices Inc., Electronic Arts Productions Inc., Formosa Interactive LLC, Insomniac Games Inc., Llama Productions LLC, Take 2 Productions Inc., VoiceWorks Productions Inc., and WB Games Inc. (Forrás)

Mit szeretnének a sztrájkolók?

A sztrájk fő oka a mesterséges intelligencia (AI) használata körüli aggodalom, különösen a hang- és vizuális klónok létrehozásának lehetősége, amiket a színészek beleegyezése és megfelelő kompenzáció nélkül alkalmazhatnának a videójáték-fejlesztő cégek. A szakszervezet tagjai azt szeretnék elérni, hogy biztosítsák számukra a beleegyezési jogot és tisztességes díjazást, amikor hangjukat vagy képmásukat AI-alapú alkotásokhoz használják fel.

A felek álláspontjai

A fentiekből jól látszik, hogy a kiindulópontok nem is lehetnének messzebb egymástól. Megdöbbentő, hogy az olyan nagynevű cégek, mint az Activision vagy a Disney tulajdonképpen azt szeretnék elérni, hogy egy minimális kompenzációt követően ingyen generálgathassanak maguknak bármit - hangot, képet, színészi alakítást, miközben a videójátékipar csak az USA-ban évi 100 milliárd dolláros üzlet. (Forrás)

A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy van olyan vezető videójáték-fejlesztő cég, ahol egészen másképp állnak a témához. Egy neve elhallgatását kérő forrás a következőket osztotta meg velem:

• Az AI megoldások nem működnek minden helyzetben, ezért felhasználásuk eleve korlátos.
• Nem támogatják, hogy hús-vér színészek helyett generatív AI-val készüljenek a fő- és mellékszereplők hangjai vagy a hozzájuk tartozó színészi játék. 
• Vizsgálják, hogy az AI felhasználható-e olyan háttérbeszélgetések, avagy a szinkronban tömegnek nevezett hangsávok (pl. beszélgetés zaja egy étteremben) legenerálására, amely jelenleg egy nehézkes része bizonyos videójátékok készítésének.
• A megfelelő jóváhagyások és kompenzáció mentén viszont támogatják elhunyt színészek feltámasztását és idős színészek hangjának megfiatalítását.

A SAG-AFTRA tájékoztatói alapján azonban ez a hozzáállás egyáltalán nem általános a videójátékok gyártói között. Sokan a generatív AI megoldásokra úgy tekintenek, mint amikkel jelentős költségcsökkentés érhető el - akár a színészek jelentős kárára.

Hol tart most a folyamat?

A SAG-AFTRA sikeresen elérte egy törvényjavaslat elfogadását Kaliforniában, amely megvédi az előadókat a digitális másolatok és klónok engedély nélküli használatától. A törvényjavaslat megköveteli a színészek kifejezett beleegyezését, mielőtt a digitális másolatukat felhasználhatják. (Forrás)

1. Mire vonatkozna a szabály: Az AB 2602 törvényjavaslat kiterjed a filmekre, tévéműsorokra, videojátékokra, hangoskönyvekre, reklámokra, és akár a nem szakszervezeti munkákra is.

2. Cél: Megakadályozni, hogy a színészek elveszítsék a hangjuk és képmásuk feletti jogaikat. A szakszervezet különösen aggódik a szerződések széles körű nyelvezete miatt, amely lehetővé teheti az AI által létrehozott színészi játékokat a színészek beleegyezése nélkül. (Ez egyébként nagyon hasonló képet fest, mint a magyar szinkronpiac, ahol a szerződések bizonyos esetekben még jelenleg nem ismert, jövőbeni technológiákhoz kapcsolódó felhasználást is engedélyeznek.)

3. Az MPA álláspontja: A Motion Picture Association (MPA), amely a nagy hollywoodi stúdiók érdekeit képviseli, kezdetben ellenezte a javaslatot, mert szerintük a szabályzás a post-production folyamatokban (CGI, animáció) komoly nehézségeket okozott volna. Ezért néhány pontban finomítottak a szövegen,  úgyhogy az MPA végül semleges álláspontra helyezkedett.

A törvényt megszavazták, jelenleg kormányzói aláírásra vár. Ennek ellenére a szakszervezet és a munkáltatók között zajló tárgyalások eddig nem hoztak érdemi előrelépést. Míg a játékfejlesztők számára a legnagyobb veszélyt a megjelenési határidők csúszása jelenti – például a 2025 őszére várt GTA 6 esetében –, addig a színészeknek sem könnyű a helyzete.

A videojátékokban végzett munka ugyanis jelenleg jóval alacsonyabb bérezést kínál, mint a filmes szerepek, így nem egyértelmű, hogy rendelkeznek-e azokkal az anyagi forrásokkal – legyen szó személyes megtakarításokról vagy a szakszervezet közös alapjáról –, amelyek egy elhúzódó sztrájk átvészeléséhez szükségesek.

Mi a helyzet Magyarországon?

A legtöbb AI alkalmazást Kaliforniában fejlesztik, így világszerte befolyással lehet az, hogy ebben az államban milyen szabályok szerint kell működniük a cégeknek. Ugyanakkor az EU tagjaként ránk jóval nagyobb hatással van az EU úgynevezett AI rendelete, amely 2024. augusztus 1-je óta hatályos minden tagállamban, így hazánkban is.

Az AI rendelet által hozott újdonságok: 

• Kockázatalapú megközelítés: Az AI rendszereket kockázati kategóriákba sorolják (alacsony, közepes, magas), és ennek megfelelően szabályozzák őket. A magas kockázatú rendszerek, mint például az egészségügyben vagy a kritikus infrastruktúrákban használt AI, szigorúbb követelményeknek kell megfeleljenek. Várhatóan ide fogják sorolni a hangklónozást és más, személyiséglopásra alkalmas megoldásokat.

• Tiltott gyakorlatok: Az AI Act tiltja azokat az AI alkalmazásokat, amelyek elfogadhatatlan kockázatokat jelentenek, mint például a valós idejű biometrikus megfigyelés a nyilvános helyeken (ilyen példa a kínai megfigyelés alapú pontrendszer), vagy az emberek viselkedésének manipulálása anélkül, hogy tudnának róla.

• Átláthatóság és felelősség: A törvény előírja, hogy az AI-rendszerek működésének átláthatónak kell lennie, és a felhasználókat világosan tájékoztatni kell arról, ha egy rendszer AI-t használ. Emellett a fejlesztőknek és üzemeltetőknek felelősséget kell vállalniuk a rendszereikért, beleértve a potenciális károkért való felelősséget is.

• Innováció támogatása: Bár az AI Act szigorú szabályozásokat vezet be, egyben támogatja is az innovációt. Az úgynevezett „AI sandboxok” (olyan szoftveres környezet, ahol kontrollált körülmények között lehet tesztelni) lehetőséget biztosítanak a vállalatok számára, hogy kísérletezzenek és fejlesszenek biztonságos környezetben anélkül, hogy azonnal minden szabályozási követelménynek meg kellene felelniük.

Mit jelent az, hogy az AI hangklónozás magas kockázati kategóriába kerül?

• Mielőtt egy új hangklónozási megoldást nyilvánossá tesznek, részletesen elemezni kell a kockázatait, különös tekintettel a csalás lehetőségére.
  
  

• Meg kell jelölni, honnan származnak a hangminták, és biztosítani kell, hogy a felhasználók tudják, hogyan és milyen célokra használják fel a hangjukat.

• A felhasználóknak kifejezetten bele kell egyezniük abba, hogy a hangjukat klónozzák, és meg kell adniuk a jogot az adatok ellenőrzésére és módosítására.

• A hangklónozó rendszereket folyamatosan monitorozni kell, hogy megfeleljenek a szabályozásoknak és megelőzzék a visszaéléseket.

• Olyan intézkedéseket kell bevezetni, amelyek megvédik a hangadatokat a jogosulatlan hozzáféréstől és a kiberbiztonsági fenyegetésektől.

Mi következik mindebből a magyar szinkron számára?

A jó hír, hogy mind az amerikai sztrájk, mind ez EU által életbe léptetett szabályok pozitív irányba mutatnak. A korábban eléggé ködösen megfogalmazott szerződések korának vége. Innentől fogva semelyik oldalnak (megrendelők, szinkronstúdiók, stábtagok) nem lesz érdeke, hogy sokszor el sem olvasott sajtpapírok mentén készüljenek a magyar változatok. Az EU-s AI rendelet ugyanakkor nem jelent teljes védelmet a szakma számára, sőt pont a legnagyobb problémát nem tudja kezelni - a pénz teljes hiányát. 

Csak hogy kontextusba tegyük: az amerikai kollégák számára a szakszervezet a 2021-22-es kollektív szerződésben $956.75 minimum napidíjat állapított meg videójátékok szinkronizálására (legfeljebb 3 szereplőre és maximum napi 4 óra munkára). Ez a cikk írásakor 340.220 forint. Ugye emlékszünk, amikor néhány hónapja Csernák Jánosnak 40 ezer forintot ajánlottak egy kisebb film főszerepéért... Az is egy napi munka volt.

2023. augusztus 3-án a játékvilágot minden idők egyik legelismertebb szerepjátékának, a Baldur's Gate 3 megjelenése örvendeztette meg. A Dungeons and Dragons szerepjáték varázslatos fantasy világában játszódó, magával ragadó videójátékos történet már több mint 10 millió kalandozót varázsolt el az elmúlt évben. A The Witcher 3 szinkron- és casting csapatával készített interjúnk után úgy gondoltuk, izgalmas küldetés lenne feltárni egy újabb videójáték szinkronos kulisszatitkait.

Egy exkluzív interjú keretén belül lehetőségünk nyílt beszélgetni Tom Pallaival, azaz a magyar származású Pallai Tamással, aki a Baldur's Gate 3-at fejlesztő Larian Studios szinkronrendezője és casting igazgatója. Tom most először fedi fel a játék karaktereit életre keltő casting és szinkronszínészi munka folyamatát. Következzen egy igazi bennfentes csemege, amely legalább olyan izgalmas, mint egy kritikus találat egy gonosz Ilitid agyszívó ellen!

SzinkronJunkie: Szia, Tom! Pályafutásod során nemcsak a szinkronrendezésben, hanem az írásban is jeleskedtél. Mivel magam is foglalkozom szövegírással, nem kerülhetem meg a kérdést - hogyan jut el valaki az írástól a szinkronrendezésig és a castingig? Milyen lépéseken keresztül vezetett a karrierutad a Larian céghez?

Tom Pallai: Vezető forgatókönyvíróként kezdtem egy televíziós társaságnál, ahol egyszerre foglalkoztam az írással, rendezéssel és szerkesztéssel. Aztán átkerültem az animáció területére, ahol különböző epizódokat írtam és rendeztem a hozzájuk tartozó szinkronmunkát is. 

Később volt olyan munkahelyem, ahol csak forgatókönyvíróként dolgoztam, de ezt önmagában túlságosan magányosnak éreztem. Szeretek emberekkel dolgozni - például az animátorokkal és a színészekkel -, valamint jelen lenni a forgatásokon és a felvételeken. Ez indított el a rendezés felé, azon belül az animációs rövidfilmek és sorozatok rendezésére került a hangsúly. Itt-ott aztán még később is írtam egy-két epizódot, csak azért, hogy ne essek ki teljesen a rutinból. 

Ezt követően jött a lehetőség, hogy csatlakozhassak a Larian csapatához. Viszont itt már az elején azt gondoltam, hogy "Oké, a Larian túl komplex projekteken dolgozik ahhoz, hogy az írással foglalkozzak a cégnél". Őszintén szólva nem hiszem, hogy fel tudnám venni a forgatókönyvíró kollégáim által diktált elképesztő iramot. Aki játszott a Baldur's Gate 3-mal, láthatja, milyen őrült dolgokat találtak ki, és hogy mennyire összetett az egész játékmenet. 

A munkám a Lariannél főként a szinkronrendezésre koncentrál, és lehetővé tette számomra, hogy csak a színészekre fókuszáljak, ahelyett, hogy az írásra, a szerkesztésre és a rendezésre egyszerre kellene figyelnem.

SzinkronJunkie: A vezetéknevednek határozottan magyaros csengése van. Mesélnél egy kicsit ennek hátteréről?

Tom Pallai: Édesapám Budapesten született. Az 1956-os forradalomban elhagyta Magyarországot, Angliába jutott, találkozott anyukámmal, és megszülettem. Nagyjából 30 évvel ezelőtt aztán visszaköltözött Magyarországra. Emiatt rendszeresen járok Budapestre, sőt egy-két évente a Balatonra is eljutok. 

Az egyetlen vagyok a családban, aki egyáltalán nem beszél magyarul. A Bátyám beszéli a nyelvet, a Nővérem megérti, de nem igazán szólal meg rajta. Anyukám szintén tud magyarul, és persze Apukám is. Gyerekkoromban sajnos éjszakai műszakban dolgozott, ezért nem tanultam meg tőle magyarul beszélni, de azért elég sok mindent megértek. És tudok sört rendelni, szóval ez jó!

SzinkronJunkie: Ez egy fontos készség, különösen Magyarországon! Ha jól értelmezem a helyzetet, te vagy a legsikeresebb magyar gyökerekkel rendelkező nemzetközi szinkron- és castingrendező és szakmai igazgató. Milyen érzés volt egy olyan elismert projektben részt venni, mint a Baldur's Gate 3?

Tom Pallai: Biztos vagyok benne, hogy vannak nálam sikeresebb magyarok a kreatív iparban! 

Kezdem az elején. A Baldur's Gate első és második részeivel már a megjelenésükkor játszottam, így tulajdonképpen emiatt hallottam először a Larian-féle munkalehetőségről. 

Amikor interjúztam a pozícióra, azt hittem, hogy már felvették a játék összes szövegét, és én majd csak a következő projekttől veszek részt a munkában, hiszen az animációs projekteknél már jóval korábban stúdiózunk - minden más csak utána jön. Azonban a csapat még a felvételek felénél sem járt, amikor csatlakoztam. Szóval szerencsére sok mindent csinálhattam én. 

Őszintén szólva, egy álmom vált valóra azzal, hogy ezen a játékon dolgozhattam, és részese lehettem. A csapat annyira tehetséges, hogy minden nap úgy érzed, a munkatársaid egyszerűen zsenik.

SzinkronJunkie: Mik a Voice és Casting rendező céljai és mi tartozik a felelősségi körébe?

Tom Pallai: Biztosítanom kell, hogy a karaktereket hitelesen keltsük életre, megtartva a játék stílusát, amihez letisztult színészi játékra van szükség. Az a célunk, hogy a karakterek nagyon valóságosak legyenek, a játékosok a szereplőkkel együtt érezzenek, és hihető legyen a kapott alakítás.

SzinkronJunkie: Mikor csatlakozik a projekthez egy szinkron- és casting rendező?

Tom Pallai: Nos, a következő projektem már az előkészítési szakaszban van. Általában a szinkronrendezők a felvételek kezdetétől, esetleg az azt megelőző néhány nap valamelyikén csatlakoznak, hogy megismerkedhessenek a projekttel, a karakterekkel, a narratívával és az elvárt színészi játékstílussal. A következő játéknál már az elejétől fogva jelen tudok lenni, ami fantasztikus, hiszen így az ötleteimet idejében ki tudom fejteni.

SzinkronJunkie: Azért merült fel bennem ez a kérdés, mert úgy tudom, bizonyos produkcióknál a hangfelvételek még az animációs rajzok előtt készülnek el, máskor viszont pont fordítva. A Lariannél mi a jellemző megközelítés?

Tom Pallai: Az animációs produkciók esetében először a forgatókönyv készül el, utána jön egy storyboard és egy előkészítő animációs vázrajz, csak ezt követően veszik fel a hangokat. Utolsó lépésként pedig elkészül a végleges animáció - már az elkészült szinkron alapján. 

Egy videojátékban azonban először meg kell néznünk, hogy a jelenet működik-e, mielőtt túl sok szöveget vennénk fel. A technikai forgatókönyv-felelősök (scripters) és az írók felépítik a játékmenetet és a történetet, az átvezetőkért felelős csapat ellenőrzi a vizuális ütemezést, és a játékot hajtó motorban rögzíti a jelenetet a különböző pozíciók és a kamerák számára. Ez alapján készülnek majd a hang és a mocap felvételek. A házon belüli animátorok ezzel egy időben dolgoznak az egyedi animációkon, összeáll az egész jelenet, de a munka megy tovább, hogy a részletek és az arcjáték is a helyére kerülhessen. Tehát sok az oda-vissza mozgás a részlegeink között, de ez inkább egy körforgás, mintsem egy lineáris folyamat.

SzinkronJunkie: Mi a szereplőválogatás ideális folyamata? Megosztasz néhány kulisszatitkot arról, hogy milyen jellemrajz leírásokat használtok fel ehhez?

Tom Pallai: A szereposztási útmutató egyik kulcspontja minden nem-élőszereplős produkció esetében a karakterről készített vizuál, amely segít a színésznek elképzelni, hogy ki beszél, azaz megteremti a színészi játék alapjait. 

Fontos, hogy a meghallgatásra szánt forgatókönyvmintában az érzelmek széles skáláját adjuk át. Ha például a szereplőnek dühkitörései vannak - mint Karlach-nak a Baldur's Gate 3-ban - akkor azt kérjük a színésztől, mutassa meg, hogyan kiabálna. A legjobb meghallgatások saját ízt adnak a karakternek, különleges mélységgel és árnyalatokkal fűszerezve az eredeti elképzelést.

SzinkronJunkie: Kaptok az íróktól útmutatást a különleges szavak kiejtéséhez?

Tom Pallai: Igen, van egy belső szójegyzékünk tele fonetikus leírásokkal. Azonban a legtöbb esetben az akcentustól függ, ki hogyan ejti ki az adott szót. Van egy kollégánk az irodában, aki minden egyes ide kapcsolódó kifejezést ismer, és tőle jött az ötlet: aki először kimondja az adott szót - amíg a fonetikát jól eltalálja - a jövőben az ő változatát fogjuk alapul venni.

Mindig viccesnek találtam, de tényleg így működik - ha te mondod ki először, onnantól kezdve úgy kell ejteni, ahogy tőled hallottuk!

SzinkronJunkie: Ez egy igazi érdekesség! A felvétel elkészülte után mi a következő lépés?

Tom Pallai: A rögzített felvételeink az átvezetőkért felelős csapathoz és az animátorokhoz kerülnek, akik beépítik azokat a játékba. Miután átadtuk az anyagot, továbblépünk egy következő szerepre. A felvételeket utófeldolgozzuk, ha szükséges, effektezzük, újra rendereljük, majd elküldjük a megfelelő részlegnek. Ha pedig valamiért mégsem válik be a rögzített hanganyag, akkor újra felvesszük.

SzinkronJunkie: Gyakoriak a pót- vagy ismételt felvételek a videójáték szinkronok készítésekor?

Tom Pallai: A Baldur's Gate 3 komplexitása miatt ezek elkerülhetetlenek. Volt, hogy rádöbbentünk, hogy egy karakter mégsem mondhat valamit, mert már halott vagy olyan állapotban van, ami akadályozza őt a kommunikációban. Ilyenkor előfordul, hogy újra kell venni a jelenetet, hogy az jól működjön. Néha egy remekül előadott mondat sajnos mégsem illik a jelenethez, ezért újraforgatjuk, hogy jobban passzoljon hozzá.

SzinkronJunkie: Az Egyesült Államokban a videojátékokon dolgozó szinkronszínészek 2023-ban sztrájkolni kezdtek. Ez hatással volt a hangfelvételekre?

Tom Pallai: Szerencsénk volt, hiszen csupán néhány amerikai színésszel dolgoztunk, akik SAG-AFTRA-tagok - köztük J. K. Simmons-szal. De a felvételeket éppen a sztrájk indulása előtt fejeztük be. 

A legtöbb színész, akivel együttműködtünk, brit nemzetiségű volt, így rájuk a sztrájkok miatti leállás nem volt érvényes. Emiatt bár a helyzet közvetlenül nem befolyásolta a projekt egészét, együttéreztünk az amerikai kollégákkal. Nehéz időszak volt, és csupán néhány héten múlott, hogy minket is érintsen.

SzinkronJunkie: A Baldur's Gate 3 minden idők egyik legambiciózusabb RPG-je, elképesztő mennyiségű párbeszéddel és belső monológokkal. Mikor csatlakoztál a csapathoz?

Tom Pallai: 2022 végén. A Larian csapatával még 2022 nyarán kezdtem el beszélgetni a lehetőségről. Amikor először jelentkeztem a munkára, azt hittem, hogy már minden szöveget felvettek, de kiderült, hogy még rengeteg munka van hátra. Ennek igazán örültem, hiszen így annyi minden akadt, amibe belevághattam. A felvételek mellett számos castingt is várt rám.

SzinkronJunkie: Voltak olyan karakterek, akikhez már kifejezetten te castingoltál?

Tom Pallai: Orin és Wyll voltak számomra a legfontosabbak. Még a Larian interjúim során kaptam egy tesztet, amely során egy csomó meghallgatást kellett szemléznem. Theo Solomon - aki Wyll karakterét játssza - volt az egyikük. A demójáról szóló visszajelzésemben azt írtam, hogy ha egy sármos, hősies karaktert keresnek, akkor ő az a fickó, akire a cégnek szüksége van. Hat hónappal később újra kellett castingolnom Wyll figuráját, és eszembe jutott Theo. Bevettük a csapatba, és zseniális alakítást nyújtott. 

A másik Maggie Robertson volt, aki Orint játssza. Egyedi beszédmódja miatt Orin volt az egyik legnehezebb karakter, akit castingolnom kellett. Maggie meghallgatása az ő szerepére 10-ből 11 pontos volt! Habár meg kellett kérnem, hogy a legtöbb jelenetben vegyen vissza a játékából egy kicsit, még így is elképesztő alakítást nyújtott.

SzinkronJunkie: Ha már említetted ezeket az instrukciókat, vannak olyan általános utasítások, amiket felvételek során adsz?

Tom Pallai: Színészre válogatja. Van, aki magától rögtön elkapja a karaktert, míg másoknak időbe telik, mire belejönnek a színészi játékot is rögzítő motion capture ruhák használatába. Általában az a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, és megtalálják a karakterükhöz passzoló egyedi színészi játékot. Hagyjuk teret számukra, hogy megtalálják a saját hangjukat. A legtöbb esetben az utasítások inkább azt segítik, hogy a színészek le tudják követni a jelenethez szükséges érzelmeket, és az előadás illeszkedjen a többi színész által kialakított kontextusba.

SzinkronJunkie: Érkezett a színészektől olyan visszajelzés, hogy a játék vagy az átvezető animáció megtekintése előtt másképp képzeltek el egy-egy jeleneteket?

Tom Pallai: Gyakori volt, hogy azt mondták: "Hű, srácok, ezt nagyon odatettétek!". Nem számítottak arra, hogy néhány jelenet ennyire intenzív lesz. A felvételek során ugyan mutattunk nekik részleteket referenciaként, de a végeredményt látva gyakran meglepődtek.

SzinkronJunkie: A magyar szinkronok készítésekor - a hangsávok könnyebb kezelhetősége miatt - legtöbbször szólóban veszik fel a színészeket. A Baldur's Gate 3 esetében volt lehetőséged egyszerre több emberrel is dolgozni?

Tom Pallai: Mindenkit egyénileg vettünk fel a mocap stúdióban az időbeosztás és a helyszűke miatt. Azonban reméljük, hogy a jövőben más projektekhez már készíthetünk csoportos felvételeket is.

SzinkronJunkie: A játék egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a történet és a párbeszédek során kínált számos választási lehetőség. Hogyan tudtál mindent kézben tartani egy ilyen hatalmas projektben?

Tom Pallai: Elég nehezen! (nevet) Vannak párbeszédfáink, amelyek mutatják a jelenet vezérfonalát, a karakterek állapotát és a lehetséges válaszokat. A forgatókönyvek tartalmazzák ezeket az információkat, de nem mindet egyszerre, hogy ne váljon követhetetlenné a folyamat. Az íróknak viszont minden eshetőségre gondolniuk kellett, ami hatalmas kihívást jelentett. Ráadásul minél tovább jutottunk a történetben, annál több szélsőséges esetet kellett kidolgozni.

SzinkronJunkie: A játék szinkronhangjai között olyan hihetetlenül tehetséges sztárszínészekkel találkozhatunk, mint J.K. Simmons és Jason Isaacs. Milyen volt velük együtt dolgozni?

Tom Pallai: Igazi öröm! J.K. Simmons szinte minden animációs műsorban szerepel, amit nézni szoktam. A vele való közös munka olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra, sőt még annál is jobb! JK egy fantasztikus színész és igazán kedves ember. Nagyon barátságos és melegszívű volt. Több jelenetétől pedig egyenesen libabőrös lettem! 

Jason Isaacs szintén fantasztikus volt, egy vérbeli angol úriember. Hatalmas rajongója vagyok! Sok éve követem a filmjeit, ráadásul a felvételeken kívül is sokat tudtunk beszélgetni. Az utolsó alkalommal olyan hosszan diskuráltunk, hogy megkértek minket, hagyjuk el a stúdiót, mert azt már más is használná. 

Jasonnek nagyon kevés útmutatásra volt szüksége. Megértette a karakter motivációit, és olyannyira megtestesítette Enver Gortash nagyurat, hogy senki mással nem tudnám elképzelni a figurát. 

Külön kiemelném a részletekre való figyelmét. Amint megkapta a forgatókönyvet, máris tudta, miről szól az adott jelenet. Jason gyorsan megértette az egyes karaktereket és azok mozgatórugóit. Ha volt kérdése, azok is inkább a jobb megértést szolgálták. Például: “Hol történik ez?” “Mi a kontextus?” A javaslatai pedig egyszerűen zseniálisak voltak. Olyan helyzet is előfordult, amikor Jason nem értett egyet a forgatókönyvben szereplő egyik ponttal, mert úgy gondolta, hogy a karaktere nem mondana ilyet. Meggyőzött bennünket, így végül megváltoztattuk azt a néhány sorát.

SzinkronJunkie: A legtöbb színész több szereplőt is szinkronizált. Például, Theo Solomon nem csak az egyik főszereplőnek, Wyllnek, hanem az őrszem Bernardnak, egy rémült vadkannak, sőt a madár Tingmiaqnak is kölcsönözte a hangját.

Emellett meg kell említsük Andrew Wincottot, aki Raphael alakításáért BAFTA-díjat kapott. Mellette azonban ő volt az egyik pénzügyőr és egy halott Lángoló Ököl katona is. Hogyan döntitek el, hogy ki vállaljon több szerepet?

Tom Pallai: Amikor több szerepre castingolunk egyszerre, nagyon sokoldalú színészeket keresünk. Néhány színész négy vagy akár öt szereppel is remekül elbírt, színészi nagyszerűségük megmutatkozott a velük felvett tekercsekben. Volt olyan szinkronszínészünk, aki egymaga több mint 20 karakter hangját adta a játékban. Főleg NPC-ket (nem játékos karakter) szinkronizált, de mellettük megszólaltatott néhány fontosabb figurát is.

Amikor a szereplőválogatás során meghallgatjuk a színészek demóit, vagy az ügynökeik elküldik nekünk a korábbi felvételeiket, ki lehet hallani ezt a sokoldalúságot. Amíg az alakítás hiteles, jól hangzik, az akcentus és az érzelmek megfelelőek, és a szerep megtalálja a helyét a nagy egészben, addig mindig érdemes teret adni az ilyen kísérleteknek. Az olyan színészek számára, mint Theo és Andrew, szórakoztató élmény, hogy rövid időre teljesen más szerepekbe bújhatnak, hiszen előtte sokáig ugyanazt a karaktert formálták meg.

SzinkronJunkie: Melyik volt az utolsó jelenet, amit megrendeztél a Baldur's Gate 3-hoz?

Tom Pallai: Az utolsó jelenetet Andrew Wincott-tal vettem fel az epilógushoz. Nagyszerű volt, mert korábban még nem dolgoztam vele, és így egy teljes napot együtt tölthettük. Ő az egyik kedvenc színészem a játékban, aki a Remény Házának uraként, Raphael szerepében igazán remekelt.

SzinkronJunkie: Köszönöm, Tom! Fantasztikusan izgalmas volt betekinteni a kulisszák mögé. Sok szerencsét a következő projekthez! Alig várom, hogy újra beszélgethessünk, amint lehetőségünk nyílik rá! Még egyszer nagyon köszönöm!

Tom Pallai: Tényleg jót beszélgettünk! Köszönöm szépen a meghívást!

On August 3, 2023, the gaming realm was graced with the release of one of the most acclaimed RPGs of all time—Baldur's Gate 3. Set in the enchanting world of Dungeons and Dragons, its captivating storyline has mesmerized millions of adventurers over the past year. After our interview with The Witcher 3's voice and casting team, we thought it’d be a fantastic quest to uncover the secrets behind this unparalleled production.

In a truly exclusive interview, we had the rare opportunity to chat with Tom Pallai, the Voice and Casting Director for Baldur's Gate 3. For the first time ever, Tom reveals the magical process behind the casting and voice acting that brought the game’s characters to life. Prepare yourself for an inside scoop that’s as thrilling as a critical hit on a mind flayer!

SzinkronJunkie: Hi, Tom! Throughout your career, you've not only excelled in voice-over work but also writing, and as I have a copywriting background myself, I cannot avoid this question - How does one come from a writing background, and then arrive as a voice and casting director? What was your journey until Larian?

Tom Pallai: I started as a runner for a television company and from there I started writing, directing, and editing. Then moved into animation where I was writing and directing the animation and the voice actors. 

Then from there, I did some stints as a writer only but found that a little bit too isolating. I like working with people, being on set, working with animation teams and actors. So I moved more into directing and started to really focus on directing animated shorts and animated series. I still wrote one or two episodes here and there, just so I didn't completely lose the skill. 

And then, the Larian job came along, and at that point, I was like, “OK, Larian's too complicated to write for”. I don't think I could do it justice, to be honest, when you see the crazy stuff they come up with and how complex it is. My job at Larian is very specifically focused on directing and enabled me to hone in on the talent rather than spreading myself thin across writing, editing, and directing.

SzinkronJunkie: Your surname has a distinct Hungarian ring to it. Could you share a bit about your Hungarian heritage?

Tom Pallai: My dad was born in Budapest. He left Hungary in the 1956 revolution, ended up in England, met my mum, and I was born. About 30 years ago, he moved back to Hungary. I still go to Budapest and sometimes to Lake Balaton as well - like every year or two. We still go very regularly. 

I'm the only person in the family that doesn't speak Hungarian. My brother does, my sister understands it but doesn't speak it much. My mum speaks it, and my dad obviously speaks it. My dad was doing night shifts when I was a kid, so I never learned how to speak Hungarian, but I understand enough. And I can order a beer, so that's good.

SzinkronJunkie: That's an important skill, at least in Hungary! As far as I know, you are the most successful international voice and casting director with Hungarian roots. How did it feel to be part of such an acclaimed project as Baldur's Gate 3?

Tom Pallai: I'm sure there are more successful Hungarians in the creative industry than me! 

I'll start at the beginning. I played Baldur's Gate 1 and 2 when they came out, which is how I actually heard about the job in the first place. In animation, you record all the voices very early on and then do the rest later. So when I was interviewing, I thought they'd already recorded the whole game and I would just be there starting to work on the next project. But actually, the team was not even halfway through recording when I joined. So luckily I got to do a lot. 

Honestly, it's a dream come true for me, working on that game and being a part of it. The team is so talented, you go in every day and feel like everyone you're working with is a genius.

SzinkronJunkie: Do you get any guides from the writers for the pronunciations?

Tom Pallai: Yes, we have a glossary with phonetic spelling. However, depending on your accent, it affects how you pronounce it. We have a colleague in the office who knows every word, and that’s where the idea came from: if you say it first like this, as long as you get the phonetics right, that’s how we will pronounce it in the future.

There’s a bit of a thing where, if you’re the first person saying the word, however, you say it is how it’s pronounced, which I always found funny.

SzinkronJunkie: That’s a fun fact! What is the main goal and responsibility of the voice and casting director?

Tom Pallai: My job is to ensure we bring the characters to life in an honest way, keeping it in the style of the game, which is quite a grounded performance. You want the characters to be very real, feel their emotion, and be believable in their performances.

SzinkronJunkie: At what point does a voice and casting director join the project?

Tom Pallai: Well, I’m on the next project now in the pre-production stages. Generally, voice directors can come in when you’re recording, maybe a few days before recording, so they can get up to speed on the project, the characters, the narrative, and the style of acting. From my point of view, I’m there from the ground up on this next one, which is fantastic for me to get my ideas out there early on.

SzinkronJunkie: The main idea behind my question is that certain projects have voice recordings before the animation is done, and sometimes it's the other way around. What happens in this case?

Tom Pallai: In animation, you'd write the script, do the animatic and the storyboard, then record the voices to that. You do the animation to the voices as a last step. But in a video game, you need to check the scene is working first before recording too much. Scripters and writers set up the flow and narrative, cinematics team checks it for visual beats and blocks out the scene in the engine for the positions and cameras while the voices and performance mocap get recorded. The in-house animators work on any custom animations at the same time and then the whole scene gets put together and goes into further detail and the facial performance, so there’s a lot of back and forth between our departments, it’s more of a circle than a linear process.

SzinkronJunkie: What's the ideal process for casting, and can you share any secrets about what a good character brief looks like?

Tom Pallai: A key point in a casting brief, for anything not live-action, is character art, which helps actors see who is speaking and affects performances. Providing a range of emotions in the sample script for auditions is important. If the character has rage issues, like Karlach in Baldur’s Gate 3, show how they shout. The best auditions bring their own flavor to the character, adding depth and nuance.

SzinkronJunkie: After the recording is completed, what's the next step?

Tom Pallai: Essentially, they go to the cinematics team and animators to get built into the game. Once we've recorded and delivered, we move on to the next role. The recordings get post-processed for effects if needed, re-rendered, and then sent out. The recordings are passed to other teams to make it work in the game. If not, we do a retake.

SzinkronJunkie: Is it common to have retakes or edits during game development?

Tom Pallai: With the complexity of Baldur’s Gate 3, it’s inevitable. Sometimes you realize you can’t say something because a character is dead or in another condition. It's common to have retakes to ensure the scene flows well. Sometimes a brilliantly performed line doesn’t fit the scene, so we do retakes to make it work better.

SzinkronJunkie: Voice actors working on video games in the US went on strike in 2023. Did it affect any of the voice recordings?

Tom Pallai: We were lucky in that we worked with a few American actors who are SAG-AFTRA, like J. K. Simmons, but we finished recording them just before the strikes. Most actors we worked with were British, so the strikes didn’t apply. It didn’t affect the project as a whole, but we sympathized with the American colleagues. It was a hard time, but we narrowly missed it by a couple of weeks.

SzinkronJunkie: Baldur’s Gate 3 is one of the most ambitious RPGs ever, featuring a staggering amount of dialogue and internal monologues. When did you first get involved in this project?

Tom Pallai: I joined in late 2022. I started talking to Larian in the summer of 2022. When I initially went for the job, I thought it had all been recorded, but they told me there was a lot to record. So for me, it was a delight, there was a lot to get my teeth into, and a lot of casting still to be done. 

SzinkronJunkie: Were there any characters that you specifically did the casting for?

Tom Pallai: Two of the big ones for me were Orin and Wyll. During my interviews with Larian, they gave me a test with a bunch of auditions. Theo Solomon, who plays Wyll, was one of the auditions. I wrote in my feedback that if it was for a charming, heroic character, he was the guy Larian was looking for. Six months later, I had to recast Wyll and remembered Theo. We got him in, and he was brilliant. 

Another was Maggie Robertson, who plays Orin. Orin was one of the hardest characters to cast because of her specific way of speaking. Maggie’s audition was an 11 out of 10. I had to ask her to tone it down for most of the scenes, and she delivered an amazing performance.

SzinkronJunkie: Since you mentioned these instructions, are there any common instructions you give during the performance?

Tom Pallai: It depends on the actor. Some embody the character automatically, while others take time to get comfortable with the performance capture suit. Generally, the main thing is to make sure actors feel comfortable and find their own version of the truth in the performance. Let them find their voice and the character. The main directions are ensuring they hit the emotional beats and the performance fits the context with other actors.

SzinkronJunkie: Did you get any feedback from the actors about how they imagined the scenes differently after seeing the game?

Tom Pallai: A common one was, “Wow, you guys went so far!” They weren’t expecting some of the scenes to be as intense. We’d show them bits during recordings for reference, but seeing the final product often surprised them.

SzinkronJunkie: It's common in Hungarian localization and dubbing to record solo due to tracking management. Did you have a chance to record multiple people at a time?

Tom Pallai: Everyone was recorded solo due to scheduling and space constraints in the mocap studios. However, we are hoping to do group recordings in the future on other projects.

SzinkronJunkie: One of the game’s standout features is the array of choices it offers players. How did you manage to keep everything organized in such an enormous project?

Tom Pallai: With great difficulty! (laughs) We have dialogue trees that show the thread of the scene, character status, and responses. The scripts have this information but not all of it to avoid being unreadable. The writers have to think of every scenario, which is a huge challenge. The further you get into the game, the more edge-case scenarios there might be for the writers to deal with.

SzinkronJunkie: The game’s voice cast includes incredibly talented actors and stars like J.K. Simmons and Jason Isaacs. What was it like working with them?

Tom Pallai: A genuine pleasure! J.K. Simmons is in nearly every animation I watch. Working with him was like a dream come true and more on top of that. JK is such a fantastic actor and a genuinely nice person. He was very welcoming and warm during our sessions. Some of his deliveries gave me goosebumps! 

Jason Isaacs was also fantastic. I'm a huge fan and was happy to work with a fellow Englishman. I've followed his movies for many years, so we had a lot to chat about outside of the sessions. In fact, in our final session, we were talking so much that we got asked to leave the studio because they had another recording coming. He needed very little direction. He understood the character's motivations and embodied Gortash to the point where I can’t imagine anyone else playing him. 

His attention to detail was second to none. He just got the scripts and knew already what he was talking about. Jason quickly understood the characters and motivations. His questions were more logic-based ones. For example: Where is this? What's the context of this? The things he suggested were just brilliant. Jason actually argued with one of the things on the script because he thought his character wouldn’t say this, and we agreed with him, so we ended up changing a couple of his lines.

SzinkronJunkie: Most of the actors provide voices for several characters. For example, Theo Solomon played not only one of the key characters, Wyll, but also Bernard, a Scared Boar, and Tingmiaq, a bird! Or Andrew Wincott, who won the BAFTA award for his performance as Raphael, was also one of the cash guards and a dead Flaming Fist soldier. How do you decide who will do multiple voices?

Tom Pallai: When casting for multiple voices, we look for very versatile actors. Some actors can play four or even five roles. Their versatility is evident in their reels. I think one of our actors did over 20 character voices in the game, mainly NPCs, but also a couple of more major ones.

When you are in the casting process and listen to the actors’ demos or their agents send you their reels, you'll hear that versatility. As long as it's authentic, sounds correct, the accents and the emotions are right, and the performances are on point, there is always a place for such experiments. For actors like Theo and Andrew, it’s fun for them to jump into another character briefly after playing the same character for so long.

SzinkronJunkie: Which was the last scene you recorded for Baldur’s Gate 3?

Tom Pallai: The last scene I recorded was with Andrew Wincott for the epilogue. It was great because I hadn’t worked with him before, and we had a whole day working together. He is one of my favorite actors in the game, and his performance as the lord of the House of Hope, Raphael, was fantastic.

SzinkronJunkie: Thank you, Tom. It was a fantastic thrill to see behind the scenes. Good luck with your next project! We look forward to seeing you back as soon as we get the chance. Again, thank you very much! 

Tom Pallai: Absolute pleasure. Thanks very much for having me.

Kora tavasszal ez a kritika még úgy kezdődött volna, hogy Deadpool úgy kell a Disney-nek, mint egy falat kenyér, hiszen a legutóbbi fázis filmjei és sorozatai legalábbis nem mind váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azonban az élet (és Deadpool) egy nagy "Lófaszt, fogd meg a söröm!" felkiálltással közbeszólt, és a Deadpool & Rozsomák köré minden idők legnagyobb szinkronbotrányát kavarta.

A Disney a Bosszúállók 4. részével olyan magasra tette a mércét, amennyire csak lehetséges egy képregényfilm esetében. Utólag nézve érthető is a lejtmenet, hiszen egyszerre kellett megugorhatatlan nézői elvárásoknak megfelelni, fűteni a Disney részvényeseinek bevételi vágyait, megfelelni a folyamatosan változó szociális trendeknek, mindezt lehetőleg egyre kevesebb pénzből és leginkább egyre gyorsabban. Volt, hogy sikerült (Shang-Chi, Pókember 3. vagy éppen a remek Loki-sorozat) és jóval többször nem: hát... ide jöhet majdnem minden más. 

A Deadpool és Rozsomák alkotói, Shawn Levy és a főszereplőt alakító Ryan Reynolds, nem kis felelősséget kaptak a nyakukba. Úgy kellett egy pöpec harmadik részt összerakniuk, hogy abszolút nem volt tiszta, használhatják-e már rendesen a 20th Century Fox X-menes tartalmait (és főként, hogy milyen formában), és hogyan tud Deadpool értelmesen betagozódni ebbe a Marvel Filmes Univerzumba.

Az anekdota szerint Reynolds és Levy többedik forgatókönyv-változata sem győzte meg a tulajdonosokat. Így valódi isteni szerencse, hogy Hugh Jackman mégis képbe került. Állítólag egy 15 perces hangfelvétellel üzente meg a csapatnak, hogy benne lenne, ráadásul komoly ötletekkel is előállt a film koncepcióját illetően. Innentől már jóval könnyebben zöld utat kapott a produkció és elkészült a Marvel első valódi vígjátéka. 

A Deadpool és Rozsomák ugyanis mindennek paródiája, ami Marvel, sőt képregényfilm, de nem fékezi magát akkor sem, ha éppen saját színészein vagy más alkotókon köszörülheti a nyelvét. Nagy szükség volt már egy olyan filmre, amely idézőjelbe tudja tenni a komolynak szánt elődeit, és feloldja azt a sok feszültséget, amit a gyártó cég és a rajongók egyaránt éreztek. 

Hugh Jackman és Ryan Reynolds duója remekül működik, már-már a Szomszéd nője-filmeket idézően megvan közöttük a kémia. Rendesen osztják egymást szóban és fizikailag is. A film történetének többi szála és szereplője tulajdonképpen ehhez a véres évődéshez asszissztál - ennek minden előnyével és hátrányával. 

A film esetében pont az apró poénok, cameószerepek, és kikacsintások adják az építőkockák javát, így kár is lenne bármit elspoilerezni. Ez a mozi a színészeknek egyértelmű jutalomjáték volt, hiszen szinte tét nélkül tehettek meg bármit, a rajongóknak pedig egy több, mint két órás fan service. Borítékolható, hogy a képregényes buddy cop movie nagy siker lesz, és - egy időre legalábbis - újra fellángol majd a szuperhősös filmek kora. 

A magyar változat körüli botrány

Talán utoljára az kavarta fel a szinkronrajongók kedélyeit, amikor Náray Erikát lecserélték Györgyi Annára az X-akták 5-6. évadai erejéig. Áprilisban aztán atombombaként robbant a hír, hogy először az előzetest, majd a kész filmet sem a Hugh Jackmant 2000 óta magyarító Sinkovits-Vitay Andrással veszik fel. Míg a trailer esetében ez egyszerű szervezési nehézség volt, a kész film tekintetében a rajongók ezrei érezték úgy, hogy a döntést meghozó Disney az ő szórakozásuk kárára variál. 

Persze, ahány rendező, annyiféle elképzelés - és itt most olyan klasszikusokra gondolok, mint a Csillagok Háborúja, ahol például Darth Vader hangja nem csupán rendezőnként, de szinkrononként is változott. Korábban nem volt valódi igény (és persze, néha lehetőség) a folytonosság megteremtésére. Ezt éppen a nagy franchise-ok (azon belül pedig leginkább a képregényfilmek) hozták be a szakmába. Ma már nem készülhet el egy film komoly rendezői utánajárás nélkül, hiszen nem lehet tudni, ki-hol-mikor-milyen formában fog felbukkanni újra.

A nézők pedig teljes joggal várják el a szinkronhangok állandóságát - hiszen Eddie Murphy-t sem cserélték le a Beverly Hills-i zsaru főszerepéről 40 év után vagy James Earl Jones még 90 évesen is Darth Vader-kedett (igaz, utóbbi esetben a mesterséges intelligencia hathatós segítségével). Erről majd egy későbbi cikkben részletesebben is írok, de röviden: nem arról van szó, hogy a beszédhang állandóságának igénye néhány szinkronrajongó úri passziója lenne. A nézőben egy szinkronizált karakter hangja olyan ingereket vált ki, amelyekhez az agyunk kognitív elvárásokat társít. Ha ezek az elvárások nem teljesülnek, például azáltal, hogy megváltozik a színész hangja (vagy más játszik egy általunk kedvelt karaktert), az bizony zavart okoz az agyunk számára és kellemetlen érzést kelt.

Természetesen emellett számtalan egyéb egyéni preferencia (például érzelmi kötődés vagy biztonságérzet) is arra ösztönzi a nézőket, hogy állandóságot igényeljenek. Ez ráadásul az idő múlásával csak fokozódik, hiszen minél többször "találkozunk" egy megszokott párosítással, az agyunk annál több mintázatot fedez fel és raktároz el emlékként.

Nem állítom ugyanakkor, hogy az állandó magyar hangon kívül más ne tudná megoldani a feladatot. Gesztesi Károly remek Sylvester Stallone volt a Kobrában, Rudolf Péter élete egyik legjobb szinkronalakítását tette oda John Travoltaként a Rés a pajzsonban, vagy éppen Rátóti Zoltán is igen emlékezetes volt a Maszk főszerepében, Jim Carreyként. Ugyanakkor az ég kék, a fű zöld, Stallone Gáti Oszkár, Travolta Csankó Zoltán és Carrey pedig Kerekes József. Az életnek vannak ilyen axiómái, amiken nem jó érzés változtatni vagy éppen változást tapasztalni.

Bár a szakma láthatólag sosem barátkozott meg a Csörögi István által kitalált párosítással, a nézők számára ilyen evidencia volt eddig Hugh Jackman és Sinkovits-Vitay András is. Ezt a kontinuitást rúgták fel a döntéshozók akkor, amikor a csere mellett döntöttek. Hogy Weil Róbert jó-e a szerepben? Ehhez kétség sem férhet. Ahogy Nikodém Zsigmond szinkronrendező egy kommentben még a premier előtt beszámolt róla, Róbert valóban 150%-ban tette oda magát és ez minden mondaton jól hallatszik. Pont olyan morcosan káromkodja végig a filmet, ahogy a képregényes Rozsomáktól elvárnánk - jó és abszolút hiteles választás. De valóban szükség volt a váltásra?

Ne gondoljuk, hogy a megrendelők - habár nem beszélnek magyarul - teljesen érzéketlenek a hazai nézőkre. Nyilván a Disney-nek is érdeke, hogy egy-egy színészpáros a megszokott módon szólaljon meg. Ahogyan nem írták felül Hugh Jackman német szinkronpárját, a 62 éves Thomas Nero Wolffot, aki 2000 óta valamennyi filmjében lekísérte az ausztrál színészt, úgy keresni lehetett és kellett volna módot arra, hogy a hazai nézők is megkapják a megszokott hangot.

Galambos Péter egy teljesen más teóriával állt elő, mégha burkoltan is tette mindezt: Videójában azt sejteti, hogy Jackman magyar hangja "már nem a régi". Az áprilisi rajongói előzetes felvételei alapján e helyzet ellenkezőjét személyesen tapasztaltam meg.

Valószínűleg 70 éves kor felett kevés színész pörög úgy, mint évtizedekkel korábban, és ez valóban nem biztos, hogy könnyen összeegyeztethető azzal a futószalag jellegű munkatempóval, amibe a magyar szinkronszakma kényszerül. De ha hosszabb felvételi időre lett volna szükség, arra lehetett volna büdzsét találni - ha más nem - a rajongókon keresztül.

Szomorú, hogy nem sikerült megtalálni a megfelelő megoldást és a magyar változat pont a legfontosabb területen hagyta ki a ziccert, holott minden más gólt ügyesen berúgott. 

A magyar változat

Deadpoolt és Nagy Ervint egymásnak teremtette az ég. Kifejezetten nehéz szerep, sok beszéddel, folyamatos hangulatváltásokkal, aminek a tempóját Ervin könnyedén vette fel. A produkciós vezető/fordító Hagen Péter által magyarított poénok keményen betalálnak, érződik a filmen, hogy a rendező-főszereplő-dramaturg trió beérett, összeszokott, és a trilógia messze legjobb produkcióját tették le az asztalra. 

Weil Róbert Rozsomákja egy alapjaiban más karakter - dühös, minden mondatban káromkodik, és nagyon erőszakos. Nem is állhatna távolabb a Weil Róbert által korábban megformált figuráktól, például Iolausztól vagy legutóbb a fondorlatos Stanley Johnstontól, az Úriemberek című sorozatból. Akik viszont az eredeti szinkronhangot hiányolják, ezt úgy is értelmezhetik, hogy variánsonként bizony eltérő magyar hang dukál. Ezt a helyzetet a magyar stáb azzal támogatta meg, hogy más karakterek alternatív variánsai is más-más hangot kaptak. Így - ha jól hallottam - egyébként Sinkovits-Vitay András is hallható egy archív felvételes jelenet erejéig. 

A magyar csapatot dícséri, hogy több olyan lokalizált poént is bele tudtak csempészni a produkcióba, amiket a Disney korábban jellemzően nem engedélyezett volna. Ezek közül talán az Indul a bakterház említése lóg ki kissé, mert bár hazai kultfilmről (és annál még sokkal jobb könyvről) van szó, a Marvel-filmeket kedvelő fiatalok közül tippem szerint kevesen ismerik.

A Cassandra Novát szinkronizáló Sodró Eliza kellően félelmetes, egy-egy ponton azonban volt egy kisebb angry Tóth Gabi utánérzésem, de ezt nem a magyar, mint inkább az eredeti változat számlájára írom. Emellett mindenképpen kiemelném Zöld Csabát, aki szerintem szinkronpályafutása egyik legizgalmasabb alakítását nyújtja. Hihető, tűpontos - egyszerűen remekel Mr. Paradox szerepében.

A korábbi részek csapata, Elek Ferenc, Törőcsik Franciska, Ónodi Eszter, Hermann Lilla, és Joó Gábor ugyan ezúttal csak rövidebb szerepekhez jutnak, de emlékezetes jelenetek és mondatok kötődnek hozzájuk. A Vak Alt szinkronizáló Tóth Judit alakítása pedig nem csupán szuper vicces, de azért is jól esik őt hallani, mert kifejezetten a rajongók kedvéért tért vissza - tavaly ugyanis már bejelentette visszavonulását.

A Deadpool és Rozsomákot a körülmények teszik igazán izgalmas filmmé: Hugh Jackman 2017-es visszavonulása a szereptől, az MCU-ra és a képregényfilmekre járó ínséges idők, a Disney korábbi rossz döntései - ezek mind olyan kontextust teremtettek, amelyek a rajongók mellett az egyszeri mozinéző számára egyaránt valódi eseménnyé duzzasztják a produkciót. Ehhez pedig a magyar szinkron is fel tudott nőni - Nagy Ervin újabb szintet lépő Deadpoolja, Weil Róbert morcos Rozsomák variánsa, a lokalizált poénok a fordításban. Ezzel együtt tartom, nem csupán kár volt kihagyni a nagy ziccert, de a botrány komoly tanulságot rejt mindenki számára a kommunikáció, az összefogás lehetősége, és a közönség komolyan vétele terén is.

Az Indiana Jones 5. része óta nem jelentkeztem szinkronkritikával, így igazán ideje volt már annak, hogy a sűrűjébe vessem magam. A Dűne, azaz Arrakis sivatagos és tikkasztó világánál pedig keresve sem találhatna az egyszeri kritikus jobb témát. Vajon sikerült-e megismételni az első rész hatalmas sikerét? Miben hozhat újdonságot egy nagyszabású sci-fi második része? Adott-e választ a film a rajongói kritikákra? Maradt-e az első rész szinkroncsapata és kik az új magyar hangok?

A folytatások átka

Hollywood már a 90-es évek második felétől szemet vetett a folytatásbizniszre. Természetesen már ezt megelőzően is léteztek második részek, azok azonban sokkal inkább voltak az elődök organikus következő részei, mint befektetési céllal létrehozott termékek. Ezt pedig a Marvel-filmek által kimunkált univerzumépítés és annak financiális kényszere tovább erősítette. Az a biztonságra törekvés, amely a manapság igen ideges befektetőkkel rendelkező Disney-t jellemzi, egyúttal az egész iparágat is hajtja. Holott számtalan korábbi film bizonyítja, hogy hiába tűnik sima libának a "fejlesztés", a második-harmadik-sokadik részek esetében sokkal nehezebb valódi értéket és értelmet teremteni.

Vannak azonban olyan szerencsés helyzetek még ma is, amikor az alapanyag már eleve rendelkezésre áll, így inkább az jelent majd kihívást, hogyan lehet új magasságokba lökni a látványt, történetet, vagy éppen a drámát. A Dűne első részével a rendező, Dennis Villeneuve, az újkori Star Wars-filmek tökéletes ellenpontját hozta létre. Lassú mozgású mozija szép és mély filmmé állt össze - és a második részben valami olyat tett le az asztalra, amely még a korábbit is túlszárnyalja.

Úgy hallgatott a rajongók kéréseire, hogy közben nem engedett saját víziójából sem, a végeredmény pedig egy a korábbinál feszültebb, csavarosabb vezetésű, gondolkodásra ösztönző film, amely mellett úgy elreppen a közel 3 órás játékidő, hogy a néző még a popcornját is elfelejti majszolni. Ha valakinek az első rész nem is tetszett igazán (például nekem sem), akkor is érdemes a második résszel megpróbálkozni, mert önálló produkcióként is megállja a helyét.

A kiváló színész- és történetvezetéshez pedig elképesztő látvány, valamint remek zene is párosul. Hans Zimmer (és csapatának) aláfestése bár az előző rész miatt kapott Oscar-díjat, most mégis jóval inkább elemében volt. Egy elszállós kísérleti album helyett tűpontos hangulatkeltést ér el a Dűne világához nagyszerűen kapcsolódó organikus és szintetikus hangszerek segítségével.

Külön öröm, hogy a filmes csapat jelentős része hazai szakemberekből áll és már nem csupán azért, mert itt volt olcsó forgatni. Az előző részért Oscar-díjat nyert Sipos Zsuzsanna látványtervező mellett számtalan technikus, statiszta, színész, asszisztens, kosztümös, operatőr, kaszkadőr, effektes, hangmérnök, grafikus, sminkes, és koordinátor járult hozzá ahhoz, hogy az év egyik (ha nem A) leglátványosabb filmjét hozzák létre.

A magyar változat

"Valahogy felérni egy ilyen mesterműhöz. Megpróbálni elérni, hogy ha valaki beül a moziba és a szinkronizált verziót választja, el tudjon benne merülni és ne zökkentse ki semmi. Ez egy grandiózus film, elképesztő élmény! Szerintem erre találták ki a mozit." - mesélte Dóczi Orsolya szinkronrendező, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne a második rész magyar változatának készítése közben.

"Mindenki számára igazi nagybetűs Ügy volt a Dűne első és második részének elkészítése" - tette hozzá. A magyar változat minden pillanatán érződik, hogy ugyanazzal az odafigyeléssel és aprólékossággal készült, mint az eredeti. Orsolya az ehhez fogható mértékű produkcióknál ma már szinte szokatlan módon teljesen szabad kezet kapott a szereposztás kialakításában. A kiváló szinkronhoz azonban számtalan, a háttérben dolgozó csapattag munkájára is szükség volt. A csupa tapasztalt szakemberből álló stáb nem változott az első rész óta: Tóth Tamás Boldizsár fordítása és Tóth Péter Ákos hangmérnök felvételei nélkül nem kerülhetett volna ilyen magasra a léc.

Jéger Zsomborról eddig is tudtuk, hogy korának meghatározó színésze. Erőteljes jelenléte a szinkronban egyaránt érvényesül, nem csoda, hogy olyan filmeket és sorozatokat vitt el a már a vállán, mint a Te vagy éppen a Villám. Míg az első résznek pont az róttam fel egyik kritikámként, hogy Paul Atreides (Timothy Chalamet) nem beszél eleget, most bizony jutott bőven lehetőség Zsombor számára a kibontakozáshoz. Suttogó szerelmes, konfrontatív gyermek, küzdő lázadó és karizmatikus vezető egy személyben. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben Paul átadja magát a személyét övező mítosznak, döntésre jut és egy olyan monológot nyújt át a nézőnek, amely Jéger Zsombor közvetítésében minimum 2024 legerősebb alakításai közé emeli azt.

Bartsch Kata már közel 200 szinkronprodukciónál tart, számos kiváló filmet magyarított, de mind közül messze a Dűne 2. része biztosította a legtöbb izgalmas kihívást. Az általa megformált, időközben Tisztelendő Anyává váló Lady Jessica szinte bárkit és bármit feláldoz céljainak elérése érdekében. Figurája kívülről nézve legalábbis igazi szerepálomnak tűnik, hiszen suttog, kiabál, és a filmet dinamizáló karizmatikus szereplő. Számtalan érzelmet felvonultató karakter ez, amelyben Kata nem csupán bírja a Rebecca Ferguson által diktált tempót, de azonnal helyet is csinál magának a legjobb Szinkronszínésznők pantheonjában. Paul és Lady Jessica érzelmi hullámvasúttal felérő közös jelenetei a film csúcspontjai - nem véletlen, hogy a magyar stáb kedvencei közé is bekerültek.

Karakterével kapcsolatban külön öröm, hogy a Hang a magyar változatban is remekül szól. Nyoma sincs a Netflixen lassan megszokottá vált "túlkeverésnek". Tudniillik a netflixes produkciók egy részét Spanyolországban keverik, ahol - nem ismervén a magyar nyelv sajátosságait - gyakran lecsippentenek vagy túlkompresszálnak bizonyos hangzókat. Legutóbb pont az Avatár - Az utolsó léghajlító kapcsán hallottam erre példákat. Jó hír, hogy a Dűne Második részére azért sokkal több odafigyelés jutott.

Bár Törőcsik Franciska feltűnt az első részben is, akkor néhány mondatos megszólalása volt csupán, mostanra azonban prominens főszereplővé lépett elő. Jelenléte erős és jól hozza a néha furcsán, kissé érthetetlenül viselkedő Chanit (Zendaya). 

Érdemes külön kiemelni Fekete Ernő Tibort - persze, igazán nem meglepő, hogy kimagasló szinkront tett le az asztalra. Ez nem volt kérdés! Ugyanakkor az általa megszólaltatott karakter, Stilgar (Javier Bardem), minta egy kissé megváltozott volna az első rész óta. Figuráját szórakoztatóbbra hangolták, beszéde egyszerű, direkt hibás, ugyanakkor nem ripacskodó. Dóczi Orsolya szinkronrendező kiválóan egyensúlyozta ki ezt a szerepet, amelyben mintha Fekete Ernő több korábbi szinkronszerepe is nyomokban fellelhető lenne. (Főként talán a Trópusi vihart érdemes kiemelni.)

Az első részből hallhatjuk még Csoma Juditot, Máté Gábort, Schneider Zoltánt és Kőszegi Ákost, akik mind hozzáteszik a magukét karaktereikhez, szinesítve a korábban kialakult képet. 

 A csapat két izgalmas figurával bővült: Feyd-Rautha Harkonnen tá-bárót Ember Márk, míg IV. Shaddam császárt Újréti László szinkronizálta. A szinkronrendező mindkettejükkel csodát művelt: sok olyan különleges hangszínt hozott ki belőlük, amelyet kevesebbszer vagy éppen egyáltalán nem hallottunk. Talán a császárt alakító Christopher Walken esetében volt bennem egy pici hiányérzet: érdemes lett volna megpróbálni megszokott szinkronpárjával, Barbinek Péterrel. Azonban Újréti olyan kiválóan hozta az egyszerre mesterségesen méltóságteljes és romlott uralkodót, hogy egy pillanat alatt feledtette velem a nem várt cserét. Irulan hercegnőt Mikecz Estilla magyarította, az ő szerepe azonban a már készülő harmadik epizódban válik jelentősebbé, így Törőcsik Franciskához hasonlóan egyelőre be kellett érnie néhány mondattal.

A Dűne 2. tehát azon kevés folytatás közé csatlakozik, ahol nem csupán sikerült elérni az előd színvonalát, de egy azt jelentősen meghaladó, többször nézős, nagybetűs Moziélményt kap a néző. Ráadásul a magyar változat méltó módon teszi fel a koronát a filmre, a szinkron aranykorát idéző stábbal és színes színészi játékkal. 

Egy ötödik Indiana Jones-film mindig is benne volt a levegőben - legalábbis a karaktert kitaláló és az első négy film történetét (részben) jegyző George Lucas eredetileg 5 epizódra kötött szerződést. Ugyanakkor ezt egy 20 éves periódus alatt szerette volna megvalósítani az időközben Steven Spielberggel és Harrison Forddal kiegészült, ütős csapat. És hát ki gondolta volna 1981-ben, hogy az "utolsó" rész csak a főszereplő 80. születésnapja környékén jelenhet majd meg. 

Miközben az eredeti trilógia első és harmadik része zajos kritikai és nézői sikereket kapott, sem a második, sem pedig a 2008-ban defibrillátorral és tőkeinjekcióval újraélesztett negyedik epizód nem ütötte ki a ház falát. A 16 évvel ezelőtti döcögős sikerek után pedig hatalmas bukdácsolásba kezdett a franchise: tulajdonképpen legalább fél Hollywood pitchelt sztoriötleteket egy új részhez, született többféle verzió, alkotók jöttek-mentek, és volt, aki többször is kilépett a produkcióból. Közben Lucas és Spielberg is bedobták a törölközőt, előbbi a Fiatalúrhoz hasonlóan nyugdíjba ment, utóbbi inkább más filmeket rendezett meg. Úgyhogy új rendezővel és egy teljesen új forgatókönyvvel a háta mögött presszionálta az új forgalmazó (hiszen a Disney 2015-ben felvásárolta a franchise-t gyártó Lucasfilmet), hogy minél hamarabb jöjjön ki a film. Az eredetileg tervezett 2019-es premiert a kavaráson túl a járvány is erőteljesen megdobta. Ebből a hendikep-gödörből kellett aztán kimásznia a stábnak. 

A film minőségét éppen ezek miatt úgy lehetne a legjobban összefoglalni, hogy "ahhoz képest egész jó lett..." Például ahhoz képest, hogy Harrison Ford 80 éves, a legtöbb jelenetben ott van, sok párbeszedet kapott, és számtalan olyan kunsztot vállalt be, amelyet sokszor évtizedekkel fiatalabb kollégái sem mernek vagy akarnak manapság. Az, hogy közel 80 évesen egy éppen nyugdíjba készülő Indy-t hitelesen tud alakítani, sokat elárul aktív, sportos életmódjáról. Ugyanakkor a film alatt még a Kristálykoponya királyságánál is többször éreztem, hogy mintha Ford már rég nem akarná ezt az egészet. 

Viszont jól állt neki a fiatalítás, amihez ráadásul ezúttal a CGI-csapat végre megnézett néhány YouTube-videót arról, hogyan is kell rendesen digitálisan "arcot cserélni". Így a korábbi kínos fiatalítások (lásd például X-men kezdetek - Farkas, Az ír, vagy éppen legutóbbi a Mandalóri) sorát megszakítva egy korrekt, a vászonról csak néha-néha leugró megoldást deepfake-eltek össze. 

A film megpróbál leszámolni a negyedik rész hibáival (Dr. Jones újra régész és nem is sodorják úgy az események, mint korábban), azonban valahogy nem sikerül megteremtenie a karakterek közötti kémiát. Amennyire erős volt ebben a rendező, James Mangold, a Logan - Farkasban, mintha most annyira ügyetlenül vezette volna a színészcsapatát. Harrison Ford és a keresztlányát alakító Phoebe Waller-Bridge között szinte sosem működtek a párbeszédek. Helena karaktere a film, sőt a franchise egyik legfurcsábban megírt figurája lett.

Ahhoz képest, hogy John Williams már 91 éves, egész jó lett a zene. Természetesen a Mester 2005 előtti munkáiról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni - és bár az azóta eltelt időben kevésbé alkotott maradandót, már az is fantasztikus, hogy az ötödik résszel be tudta zárni azt a művet, amit 42 évvel ezelőtt elkezdett. 

A nagyon rosszul öregedett második rész, és a bugyuta negyedik után felüdülésként hat kicsit visszaszállni a nosztalgiavonatra - mégha lassan kezdenének is elfogyni oda a jegyek. 

A magyar szinkron

Bár a hosszúra nyújtott filmes franchise-ok egyben a szinkronkritikák létjogosultságát is zárójelbe teszik, az Indiana Jones ennek ellenére egy üdítő kivétel, amiről igenis lehet mit mondani.

Fotó: csernakjanos.hu

Kevés olyan főszerep van, amelyet egy színész ilyen sokáig vihet magával: Csernák Jánosnak azonban kettő is jutott - ráadásul mindkettő Harrison Fordhoz köthető. A Csillagok Háborúja Han Soloja és Indiana Jones nem csupán országos ismertséget, szakmai elismertséget és a közönség szeretetét hozták meg számára, de egyben páratlan lehetőséget is kínáltak. Csernák Jánoson kívül nagyon kevés olyan színész van ma, aki együtt "idősödhetett" hollywoodi kollégájával és egy szerepet az elmúlt néhány évtizedben többször is feldolgozhatott. (Azért az idézőjel, mert a számok ugyan nőttek, mi közben felnőttünk, de mindkét színész alsó hangon 20-20 évet tagadhatna le.) 

Csernák karrierjét szinte a diplomától napjainkig követte végig a régészprofesszor és jó hallani, ahogy amerikai partnerénél sokkal nagyobb lelkesedéssel és élettel tudja megtölteni a figurát. A közös évtizedek rendkívül hitelessé és izgalmassá tették ezt a szinkront és olyan extra töltettel látták el, amelyet senki más nem tudott volna így visszaadni.

A fiatalítás kapcsán felmerült a kérdés, hogy milyen technikával oldotta meg a magyar stáb, hogy Csernák János a 30 évvel ezelőtti hangján szólaljon meg. Ugyan ma már léteznek erre digitális megoldások, de János hangja ma is legalább olyan jól cseng, mint az első rész idején - így ezekre nem volt szükség. Egy picit magasabb lágéban beszél és máris kész a tökéletesen hiteles fiatalítás. A magyar Fiatalúr egyértelműen a film legnagyobb pozitívuma - akár egyedül miatta is érdemes beülni a moziba. 

Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Az Indy keresztlányát alakító Phoebe Waller-Bridge magyar hangja Mikecz Estilla mindent megtett ezért a karakterért, de a szerep annyira gyengén megírt és sajnos rosszul eljátszott volt, hogy a szinkronban ezen már nem lehetett érdemben segíteni. Valószínűleg akkor jártunk volna a legjobban, ha Estilla nem csupán szinkronizálja, de a filmben is játszhatja Helena Shaw-t. 

Dr. Schmidtet a gyanús akcentusú egyetemi professzort és freelancer fizikust a kiváló Madds Mikkelsenre bízták. Jó kérdés, hogy minek, hiszen egy ilyen kaliberű színésznek jószerivel mondatokat sem kellett volna írni, elég lett volna, ha hagyják nézni. De sajnos sokszor érthetetlen döntéseket hozó, furcsa és klasszikus bugyuta gonoszt csináltak belőle. Bár számomra nagyon hiányzott Kaszás Gergő hangja a figuráról, tény, hogy Mikkelsen Rába Rolanddal is jól működik. Kár, hogy neki sem éppen jutalomjáték volt ez a munka.

A Sallah-t alakító John Rhys-Davies ugyan az első és a harmadik rész után a negyedikben nem akart kameózni, de szerencsére most egy nagyobb szereppel kínálták meg, ami számára is elfogadható lezárás (?) lehet. Sajnos Gesztesi Károly halála miatt cserére volt szükség, bár ez a néhány mondat remek próbája lehetett volna a Respeecher technológiának. Az őt váltó Újréti László pedig kiváló választásnak bizonyult.

A Disney-t ismerve sejthetjük, hogy ha a Sors tárcsája jól teljesít, akkor sem a kalap, sem az ostor nem marad hosszú ideig szögre akasztva. Talán egy spinoff, talán sorozat, talán a főszereplő nélkül, talán egy új castinggal, de csodálkoznék, ha egy frissen összevásárolt franchise-t Mike egér csak úgy elengedne. Amíg ez kiderül, addig újrázzátok otthon a régi részeket és üljetek fel a gárdával a nosztalgiavonatra. Csak vigyázzatok a tetején való ugrálással!

A 2023-as blockbuster szezont (ismét) a folytatások dominálják. Már túl vagyunk a benzines Flintstone-család agyzsibbasztóan kellemetlen 10. részén (Halálos Iramban 10.), a Marvel Filmes Multiverzum 32. epizódján (úgyis mint Galaxis Őrzői 3.), de jön még az ötödik Indiana Jones, és lesz itt Mission: Impossible 7. is. Ezen a ponton már érezhetjük, hogy a dömpingből nem maradhatott ki a Transformers-franchise sem (Transformers - A fenevadak kora). Jó, de sikerült? - kérdezhetnénk hetykén, kormányszóvivősen. Nézzük!

Miközben a Vin Diesel által kisajátított autós-grillezős sorozat legalább minden esetben a semmiből születik, a Transformers-filmek alkotóinak nincs ilyen mentségük. Tengernyi rajzfilm, képregény, könyv, akciófigura, rajz, videójáték és miegymás áll(na) rendelkezésükre ahhoz, hogy kanyarítsanak egy izgalmas, jól működő történetet. A karakterek már a 80-as évek eleje óta adottak. Némi aktualizálás mellett ebből bármikor lehet egy csupaszív akcióorgiát készíteni. 

Innen nézve szomorú különösen az a tény, hogy a Fenevadak korával már hétrészesre duzzadt sorozat alkotóinak csupán egyszer sikerült egy valódi filmet kipréselniük magukból. Az Űrdongó, mégha nem is bírta elhagyni elődei valamennyi hibáját, összességében egy szerethető, a rajongókat legalább minimális mértékben tiszteletben tartó mozi lett. Sajnos viszont nem termelt a széria többi epizódjához mérhető bevételt, így a producerek vették az adást - vissza a Michael Bay által kijelölt útra!

A Fenevadak kora igen hamar rátalált a régi "színvonalra", amely a Transformers-t azzá tette, ami. Hús-vér, legalább hellyel-közzel kidolgozott szereplők helyett a korábbi alapanyagokat teljesen semmibevevő, féldimenziós akciófigurák és a helyszínek közötti menetelést összekötő robbanások kerültek a középpontba. 

A történet legtöbb eleme szinte ámulatba ejt "újszerűségével": egy autókat kedvelő fiatal új verdához jut, amelyről kiderül, hogy valójában egy rejtőzködő AUTOBOT. Néhány üldözéses jeleneten keresztül összeáll a robotokból álló csapat, akikre vadászik egy legyőzhetetlennek tűnő GONOSZ robotcsapat. Ők bizony nagyon szeretnék megszerezni A TÁRGYAT. Előkerülnek a múltból régi SZÖVETSÉGESEK, akikkel végül... (Nem lövöm le a poént, de van rá egy guruló százasom, hogy 11 év felett mindenki kitalálja magától.) 

Akinek kimaradtak volna a korábbi részek, annak egy apró segítség: a fenti leírás nem csupán a Fenevadak korára igaz, hanem szinte valamennyi Transformers filmre. A Vin Diesel-i változatosság szintjére nincsen mentség, és ez alapján külön várom (se), hogy a Reden és a Constantine-on kívül még semmi értelmeset készíteni nem képes Lorenzo di Bonaventura producer hogyan rontja majd el a Transformer One-t (ebben az animációs filmben tervezik elrontani elmesélni Optimus Fővezér és Megatron fiatalkorát). 

Ha igazi Transformers-t szeretnétek nézni, csekkoljátok inkább az eredeti rajzfilmsorozatot, amit a Hasbro volt oly' kedves feltenni az elérhető legjobb minőségben a YouTube-ra.

A magyar szinkron

Az alakváltó robotok eredeti rajzfilmes stábja a 80-as évek legjelentősebb szinkronszínészeivel voltak tele: Peter Cullen, aki immáron közel 40 éve adja Optimus Fővezér hangját, a zseniális Frank Welker, akinek a nevéhez nem csupán Megatron vagy éppen a Scooby Doo Fredje fűződik, de évtizedekig rengeteg állathangot is ő adott Hollywoodban, vagy éppen Chris Latta, akinek karakteres hangja máig, közel 30 évvel halála után is etalonnak számít.

Sajnos itthon nem kapott akkor figyelmet a rajzfilm, sőt a sorozathoz magyar változat sem készült. Így a 2007-es első Transformers-mozinak kellett volna letennie az alapkövet, azonban nem tudott felnőni a nagy elődhöz. A korrektség kedvéért azért mindenképpen tegyük hozzá, hogy a film eredeti hangjait sem válogatták ki tökéletesen.

Optimus Fővezér, a széria legikonikusabb alakja először Kristóf Tibor hangján szólalt meg, azonban a torzítás és az erőszakos hangmélyítés miatt sok finomság veszett el játékából és hangjának karcos basszusából. Szomorú halálával aztán Szélyes Imréhez került a karakter, aki - bár belenőtt a szerepbe - számomra idősebbé tette a figura érzetét a kelleténél. Mindazonáltal az ő időszaka alatt változott a producerek hozzáállása is, és szinte teljesen elvetették a robotok hangjának effektezését. Ez nagyobb teret engedett a magyar színészek számára, aminek hatására sokkal több élettel teltek meg ezek a karakterek.

Szélyes Imre elhunytát követően ismét szomorú stafétaváltásra volt szükség. Optimus Fővezér új hangja a mostanában rajongói körökben vegyes érzelmeket kiváltó Horányi László lett. Miközben a nézők imádják őt Professzor X-ként az X-men-szériában, Darth Vaderként nem mindenki tudta elfogadni. Valahogy azt a karaktert nem sikerült elkapnia, amelyhez nem csupán a legendás elődök (mint Kránitz Lajos vagy Hollósi Frigyes) által az egekig emelt léc, hanem a fajsúlyos hangszínbeli különbség is hozzájárult. 

A szinkronrajongói szívnek egyértelmű öröm, hogy Horányi László végre egyre több főszerepet kap és nem csak akkor gondolnak rá, ha Patrick Stewart magyarításáról van szó. Ugyanakkor a Transformers-szinkron végeredményét inkább szomorú volt hallani. Az új orgánum nem csupán az elment elődök hiányára emlékeztetett, de a külföldi hangstúdióban beállított, furcsán ide-oda ugráló pitch correction (hangmagasság állítás) olyan jegyeket hozott ki a színész hangjából, amelyek tovább idősítették a Fővezért. A film megerősítette bennem az előzetes alapján kialakult véleményemet, miszerint ide egy mélyebb alaphangot szerencsésebb lett volna választani.

Ahogy történt is Optimus Falkavezér esetében, ahol Gáti Oszkár hangjának kifejezetten jól állt a Transformer-lét. Az más kérdés, hogy valószínűleg nem a beszélő robotgorillát fogja élete szerepének tartani.

Tabák Kata szinkronrendező a szakma egyik úttörője, aki évek óta folyamatosan fedezi fel a jobbnál jobb tehetségeket és ad számukra karrierbeindító szereplehetőségeket. Szerencsére a forgalmazó marketingesei ezúttal nem erőltettek bele "celebeket" a magyar csapatba, így maradt tér az új hangoknak. Dér Zsolt, a Porschévé, majd kukásautóvá alakuló Délibáb szinkronhangjaként ugyan már 90-nél is több produkcióban szerepelt, de csak mostanság kezdik megtalálni a hangsúlyosabb megkeresések. A Transformers - A fenevadak korában nem csupán büszkén viszi a hátán a filmet, de Ember Márkkal közös duójuk a produkció egyik igazi pozitívuma. Szintén meghatározó lehetőséget kapott Menczel Andrea, aki a film másik főszereplőjeként remekelt.

Ha a történet - és sajnos már a látvány sem - érik meg a mozijegy árát, a Transformers esetében a szinkron maradt az utolsó érv a megtekintés mellett. Minden egyéb esetben irány a YouTube és nézzétek inkább a négy remek évadot megélt eredetit. 

Az eredetiben folyton változó, de a magyarban jobban követhető elnevezésű Halálos Iramban-franchise aktuális darabja e hét szerdától-csütörtöktől súlyosbítja a hazai mozikat. A jópofa és újító szellemű első rész után mindjárt lejtmenetbe kapcsoló széria a negyedik résszel új pályára állt. Azóta a filmsorozat az egész világ guilty pleasure-jévé vált, az utcai zugversenyzőkből álló szedett-vedett banda pedig profi tolvajokká, majd autós szuperhősökké avanzsált. 

A recept egyszerű: vedd az alapcsapatot (az előző rész szereplőit), adj nekik vagány verdákat, dobj be eléjük egy ellenséget, aki valamelyik főhős múltjából bukkan elő, és üldözzék egymást a film végéig a fizika törvényeire már nevetségesen fittyet hányó jelenetek közepette. A végén a rossz beáll a TSALÁDba és grillezés. Aki meghalt, annak 2-3 rész pihi-szuszi, utána lehet jönni sorbaállni a kassza elé újra.

Hiába jön ki a legtöbb ember sírva-nevetve a moziból, befelé a jegyet már kifizették. Ezt a franchise-szörnyet a közönség teremtette, így csak magunkat okolhatjuk, hogy még mindig létezik. És hogy a "lezáró" (nem állnék én addig fél lábon...) epizód nem egy, most már nem is kettő, hanem "a stúdió kérésére" három részből áll majd. Érzésem szerint van egy ki nem mondott megegyezés a közönséggel: amíg a stúdió mindig eggyel növeli a tétet és behúz egy újabb nagy nevet a sorozatba, addig nem lesz gond a bevételekkel. Az, hogy a Vin Diesel-vezette filmkoalíció már legalább 6. alkalommal tud nagyot nyerni, bizony az űrből is látszik. Ez pedig nem kis érdem, ráadásul nekik biztosan ellentétes irányba lejt a pálya.

Az új részben követik a bevált receptet, új ellenség tűnik elő a múltból. Miközben Jason Momoa tényleg üdítő színfolt a franchise palettáján és fizimiskájával is remekül illik a társaságba, a neki szánt karakter talán a leginkább random gonosz eddig. Bosszújának okát és hátterét ő maga érvényteleníti, és a film úgy mutatja be, mint aki nem is igazán képes felvenni a versenyt a Tsaláddal - inkább a forgatókönyvírók rugdossák tovább jelenetről jelenetre.

Aki az előző részben fogta a fejét az űrbe kilőtt autótól, az most sem fog csalódni. Szinte nincs olyan kunszt, amelyet a főszereplők ne tudnának "megugrani", sokszor szó szerint. Ha én a saját autómmal nekimegyek egy másiknak 130-as tempónál, akkor legjobb esetben is minden utas kórházba kerül. Ezzel szemben Vin Diesel átmegy a többi autón, ugrat róluk, és úgy ping-pongozik bontógolyó méretű bombákkal, hogy ha igazi filmként néznénk ezt az alkotást, akkor már egyáltalán nem tudnánk izgulni. De a Halálos Iramba 10. inkább egy amolyan showreel, amiben bemutatja a stáb a nézőnek, hogy "ilyet is tudunk".

A helyzet azonban még ezen a szinten sem bakimentes: már nagyon rég nem láttam ilyen magas költségvetésű filmben ennyire pocsék vágást, a CGI a Hangya 3. részét súrolja - sajnos alulról, és a korábban azért menő zenék is inkább csak hangosak, mint jók. Éppen a fentiek miatt nem működik a film cliffhangeres befejezése sem, hiszen előre lehet sejteni, hogy a hőseink a következő rész első két percében mindannyian megmenekülnek.

A magyar szinkron

Egyre több helyen olvasom azt, hogy a franchise-produkciók gyakorlatilag feleslegessé teszik a filmkritika egész műfaját. Ebben bőven van igazság és nem kevésbé vonatkozik a szinkronkritikák írására is. Nehéz kilencedik alkalommal újat írni arról, hogy Galambos Péter még mindig remek Vin Diesel, Solecki Janka pedig még mindig sokkal jobb színész, mint Michelle Rodriguez. 

Ugyanakkor a film kapcsán mégis van miről beszélni! Akik gyakran olvasnak bennünket, azok tudják, hogy viszonylag ritkán vagyunk egy véleményen a szereposztást illetően Báthory Orsolya szinkronrendezővel. Ha már ennek hangot szoktunk adni, akkor viszont jár az is, hogy megemeljük a kalapunkat a Halálos Iramban 10. részén végzett munkája előtt. A szériát az ötödik epizód óta rendezi és azóta egy igen konzisztens és nagyívű csapatot épített fel a franchise köré. 

Külön érdemes kiemelni Varga Rókust, aki Báthory Orsolyával szerintem élete egyik legjobb alakítását hozta össze. Ilyen szép tónusváltásokat rég hallottam szinkronban! Mondhatnánk, hogy ehhez kellett Jason Momoa is, azonban az ő játéka megmaradt az Aquaman szintjén - miközben Rókus és általa a magyar változat messze meghaladta azt.

A sorozat és különösen a 10. rész óriási mázlija, hogy a UIP-nél fut és ezért Speier Dávid fordította. Ilyen gyönyörű kínrímcsokrot és ropogós magyar mondatokat már rég adott át a nézőknek. Tovább megyek, talán a Kleopátra küldetés óta az egyik legkreatívabb szövegkönyve. 

Ha a sztori miatt nem is, de a magyar stáb munkája miatt mindenképpen érdemes egyszer megnézni Dominic Toretto aktuális kalandjait. Búcsúzunk egy Tsaládi előzetessel. Éééés grillezés! 

14 éves koromban kezdtem szerepjátszani, és bár a lendület alább hagyott, ezt 24 éve nem hagytam abba. A barátaimmal átküzdöttük magunkat középkori fantasy városokon, elmerültünk csatornákban, legyőztünk ősi démonokat, és több mázsányi popcornt. Voltunk vámpírok, 20-as évekbeli nyomozók, törpék és orkok, vagy éppen futurisztikus implantátumokkal felszerelt zsoldosok. Ennyi kaland után biztosan állíthatom, hogy a minőségi játékhoz mégcsak vaskos sztori sem kell - elég néhány rosszul sikerült dobás és máris ég a harci szellem (vagy a kocsma).

A Dungeons and Dragons 1974-es indulása óta már az ötödik verzióját éli, és ennyi idő alatt több száz könyv, több ezer fanfiction, és számtalan képregény jelent meg hozzá. Szinte se szeri se száma a jobbnál jobb (és persze néha a bűnrossz) történeteknek, amelyekből egy film készítéséhez össze lehet vadászni a legjobban működő elemeket. 

Hollywoodnak azonban van egy egyre súlyosbodó rossz szokása: ha egy létező franchise-hoz nyúl, szereti figyelmen kívül hagyni a már meglévőt, és mintha kényszeresen akarná bebizonyítani, hogy tud náluk jobbat. Pedig a legtöbbször ez nem sikerül. Erre eklatáns példa a Witcher-sorozat, ahová szinte erőszakkal tuszkolják bele a mai kor elvárásainak szellemében írodott új szereplőket és eseményeket. 

Sajnos pontosan ebbe a csapdába esett a DnD legújabb feldolgozásának rendező- és írócsapata is. Hiába szállították ők korábban a komoly tényezővé vált és csupaszív Pókember - Hazatérést, a játékadaptációk "átkát" nekik sem sikerült megtörni. Habkönnyű mozijuk ugyan helyenként valóban vicces, de közelebb van egy műfaji paródiához, mintsem ahhoz, amilyen történeteket ebben a világban mesélni lehet. Illetve a Betyárbecsület annyiban mégis autentikus, hogy nagyjából annyi izgalmat tartalmaz, mint a legelső DnD társas, ahol egy csőben előrehaladva mindig a következő szörnyet kellett legyőzni. 

A Betyárbecsület 10 éve sem lett volna jó film, de a Vox Machina legendájának árnyékában nagyon szomorú képet fest. Kár érte, hiszen ha nem kaszál a pénztáraknál, az megint 10 évre visszavetheti a studiók lelkesedését a pénztáraknál. Erre viszont sokkal több esélye lett volna egy kevésbé sablonos sztorival, izgalmasabb karakterekkel, szebb operatőri munkával, kevesebb, de egyedibb effekttel, és egy jobban passzoló, kevésbé ujjgyakorlatnak tűnő zenével.
 
A magyar szinkron

A Szinkronjunkie hasábjain sokszor mondjuk, hogy egy jó magyar szinkronnal szinte bármilyen film menthető. A Dungeons and Dragons - Betyárbecsület esetében adott is volt egy betonbiztos csapat, hiszen mind Tabák Kata szinkronrendező, mind Speier Dávid fordító neve garancia a magas minőségre. Az ismert színészek hangjai adottak voltak (kaptunk Hugh Grantet Stohl Andrással, Chris Pine-t Zámbori Somával, Michelle Rodriguezt Kéri Kittyvel, sőt a Jurassic Park franchise-ból még a Justice Smith - Penke Bence duót is átmentették). 

A nosztalgiafaktoron túl azonban nem volt valódi muníció a magyar csapatnál, ugyanis izgalmas szinkronjátékot csak akkor lehet készíteni, ha a film valamilyen. A Betyárbecsület egyik legnagyobb hibája pedig, hogy azt az érzést kelti, mintha minden színész számára egy unalmas kötelező meló lett volna. A vígjátéki jelenetek, mint a halott katonák kikérdezése vagy az éneklős részek viszont remekül sikerültek.

A Betyárbecsület sajnos egy újabb elpuskázott lehetőség, hogy menő játékadaptációk készülhessenek. Hiányzik belőle a bátorság, az egyediség, a történetbe való bevonás, a valódi látvány - egyszóval minden, ami egy filmet ma a sorozatok fölé tudna emelni. Így ez nem más, mint egy közepes pilot epizód, ami átvezet a következő részbe, de azt már nem fogja mindenki megnézni.

A hatalmas blockbusterek szinte teljesen áttolódtak a Disney térfelére - ráadásul ezek mostanság szinte kivétel nélkül szuperhősös filmek. Emiatt - mégha időközben ez is ugyanazon cégcsoport mérlegét duzzasztja - különösen fontos egy olyan komoly hype-ot kapó film megjelenése, mint az Avatar második része. 

Persze, tegyük a szívünkre a kezünket: egy éve ilyenkor, de akár még hónapokkal ezelőtt is kevesen hitték el, hogy a folyamatosan halasztgatott filmet belátható időn belül valóban megkapjuk. Voltak, akik már inkább ellene drukkoltak, ami nem csoda, hiszen az első rész rekorder bevételei ellenére is arcátlannak tűnő magabiztonsággal jelentették be a második, harmadik, negyedik, majd végül az ötödik epizódot. 

Hogy valóban sikersztori lesz-e ebből, azt csak hetek múlva tudjuk majd biztosan megmondani, de az tény, hogy James Cameron rendező valóban mindent megtett annak érdekében, hogy tucatmozi helyett valódi, minőségi élményt adjon. A Víz útja minden elemében (nemcsak a vízében... bocsánat, egyedül is kitalálok :D ) jól kidolgozott. Ezúttal nem csupán a látvány, de a sztori is nagyon a helyén van. Bár nem löki le az asztalról a korábban sebtiben odafittyentett Pocahontas-os, idiános vagy éppen "nagygonoszfehéremberes" elemeket, de sokkal nagyobb tisztelettel kezeli a nézőt. Az új karakterek színesek, szagosak, és a Sully-család szappanoperája vagy Vin Diesel-féle erőltetett, családozós köteléke helyett igazi dinamikát kapunk.

Van persze néhány megmosolyogtató jelenet, vagy olyan rész, ami erőltetettnek hathat - például néha karakterek csak úgy eltűnnek -, de a három óra így is gördülékenyen eltelik. Ráadásul az Avatar végre szakít a Star Wars-által felállított "egy bolygó, egy helyszín" hagyománnyal és Pandorát van lehetőségünk sokkal jobban megismerni.

A második rész kapcsán a legfontosabb kérdés az volt, mi újat tud mutatni nekünk Cameron. Mi lesz az a különlegesség, ami miatt többször is meg fogjuk nézni a filmet? Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a vízzel kapcsolatos látványvilág sokkal életszerűbbre és izgalmasabbra sikerült, mint a túlzóan sötét és egysíkú Fekete Párduc 2. Talokanja. Az úszás, a repülés, a helyszínek tényleg viszik előre a filmet - bár személy szerint csak ritkán éreztem azt, hogy olyan látványban van részem, amit még valóban ne láttam volna máshol.  Forradalminak semmiképpen nem nevezném, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy az előző epizód alapjait ügyesen görgeti tovább.

A látvány okozta élményből ugyanakkor egyértelműen elvesz, hogy Cameron is erőlteti a Hobbit-trilógia kapcsán a mozikból már sikeresen kiutált 60 képkocka per másodperces vetítési technológiát. A 60 fps-ű részek idegennek, furcsának hatnak a szem számára. Valamennyit sikerült persze javítani a technológián és nem hat annyira tévésnek vagy amatőr videósnak, mint a Hobbit, de a 3D-vel együtt sokszor kizökkenti az embert. Akinek még nem lett volna szerencséje ehhez a megoldáshoz, azt úgy érdemes elképzelni, mint a TV gyártók által erőltetett (de egyáltalán nem működő) képsimitás, amelyet a legtöbb felhasználó a készülék üzembehelyezésekor mindjárt ki is kapcsol. 

A film zenéjét a 2015-ben repülőgép-balesetben elhunyt Oscar-díjas legenda, James Horner, már nem írhatta meg, azonban helyére 3 évvel ezelőtt beugrott csapattársa, Simon Franglen, akivel mind a Titanicon, mind az Avatar első részén együtt dolgoztak. A korábbi témákat korrektül felhasználva fejlesztette őket tovább - igazi nagyívű score-t nem alkotott, de ahhoz képest, hogy eddig inkább a háttérben dolgozott, nagyon komoly teljesítmény egy három óránál is hosszabb filmhez szerethető muzsikát írni. 

A magyar szinkron

A szinkronszakma - legalábbis a magyar - olyan, mint átlagos popzenehallgató: akit megkedvel, azt egy ideig nem ereszti, agyonhallgatja, majd átszokik másra és a régi kedvenc felkerül a polcra. Ez a jelenség persze nem egyedül a rendezői hóbortnak köszönhető, vaskosan benne van maga Hollywood és az aktuális casting trendek. 

(Széles Tamás - Fotó: Jasinka Ádám - Műsorvízió)

Széles Tamás - bár univerzális képességeit a szakma szerencsére már idejekorán felismerte - helyzete annyiban különleges, hogy ő már legalább két "aranykort" megélt eddigi pályája során. Miközben a 90-es évek végén legtöbbször hősszerelmesként és fiatal kalandorként gondoltak rá a rendezők (a mi szerencsénkre igen sűrűn), addig a 2010-es évek első felében szinte minden akciófilmben őt hallhattuk. Tehetsége folytán nehéz volna őt megunni, így túlhasználtságot nem mondanék, de tény, hogy egyfajta szinonímájává vált a hősfiguráknak.

Emellett a szakmában eltöltött évtizedek alatt (Gondoljunk csak bele, több mint 1000 különböző alkotásban szerepelt már!) ő tudta az egyik legtöbb "állandó magyar hang" státuszt bezsákolni - Ben Affleck-et, Paul Ruddot, David Boreanazt, Sam Worthingtont, Guy Pearce-t, vagy éppen Joseph Fiennes-t egyaránt vele szerettük meg. 

Meglepő lett volna, ha az Avatar második részében nem őt hallhatjuk Jake Sully, azaz a na'vik vezére hangjaként. Ezúttal ráadásul sokkal fajsúlyosabb szerepben, több érzelemmel, réteggel - a filmre egyértelműen az ő profi munkája teszi fel a koronát.

Sajnos sokkal kisebb és talán az első részhez képest kevésbé átütő szerep jutott ezúttal Pikali Gerdának, aki az időközben anyává vált Néjtirit szinkronizálta. A Disney/20th Century ráadásul kihagyott egy ziccert, ugyanis Néjtiri dalát a na'vik kitalált nyelvén maga Zoe Saldana énekelte fel, ezt pedig izgalmas lett volna hallani Gerdától. 

A hogyant nem bontanám ki jobban, hiszen spoileres lenne, de már az előzetes alapján lehetett tudni, hogy visszatér az első rész főgonosza, Miles Quaritch ezredes. Magyar hangja a méltán legendás Kőszegi Ákos, akinek egyaránt remekül állnak a pozitív figurák, a főgonoszok, vagy éppen a narráció. És ez az Avatarbeli szerepe mennyivel jobban áll neki, mint amikben mostanság a YouTube-on hallhatjuk!

(Sarádi Zsolt - fotó: Terminál Workhouse)

A film egyik igazi nagy meglepetése a metkayinai nép vezetője, Tonowari és az ő magyar hangja, Sarádi Zsolt voltak. Már évek óta mondogatom, hogy Zsoltnak nagyon jól állnának a hangsúlyosabb szerepek, az ő hangja és kiváló képességei egyértelműen mozivászonra valók. Ráadásul Ónodi Eszterrel szuperül illettek össze, remekül hozták a vezetői párost. 

Ha volt valami, amin elúszhatott volna (esküszöm, nem direkt volt...) a szinkron, az a gyerekeket megformáló kis csapat. Hogy miért is került Tabák Katával a legjobb kezekbe a film, az itt mutatkozik meg igazán. A na'vi gyerekek és fiatalok ugyanis nem hogy nem lelketlen mellékszereplők, hanem az egész három óra valódi motorjai. Ha az itteni szereposztás nem sikerül, akkor szinte nem lett volna olyan jelenet, amely nem sérül. A jó választás azonban csak fél siker, ehhez kellett, hogy L. Nagy Attila, Kuttner Bálint, Bak Julianna, Koller Virág, Rohonyi Barnabás, Kretz Boldizsár és karaktereik között olyan "szinkronkémia" alakulhasson ki, amely csak egy igazán alaposan megválogatott csapatnál valósulhat meg. 

(Mentes Júlia - Fotó: Valery Hache / AFP)

Külön ki szeretném emelni Mentes Júliát, aki szinte életkortól függetlenül bárkit el tud játszani. Úgy szinkronizált egy fiatal gyermeket, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe az életkorbeli különbség - ráadásul a művésznő egy hónapon belül másodjára ejt arcra, mert a Wednesday című sorozatban is úgy alakított fele olyan idős figurát, hogy rendesen jobb volt, mint az eredeti. Le a kalappal!

Emellett a filmben hallható még többek között Király Attila, Mészaros Béla, Menszátor Magdolna és a nagyszerű Szirtes Ági, ráadásul tőle igen szokatlan szerepben! 

Az Avatar 2. mellett számtalan érvet felsorakoztathatunk: az év egyik legjobban várt alkotása, elképesztően látványos, végre nem szuperhősös film, de a magyar szinkron legalább ilyen erős ok a megtekintésre.

De azért az üdítő és a popcorn mellé azért nem árt bekészíteni egy mobil WC-t sem!