mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Tahi Tóth Lászlóra emlékezünk

2018. február 22. - Karsa Tímea

28058475_1982585745089221_8507466979610220082_n.jpg

Tahi Tóth László a mai napon hirtelen elhunyt. Hirtelen, mert bár ugyan lehetett hallani az egészségügyi problémáiról, tavaly év végén azt nyilatkozta, hogy minden rendben, és boldog, mert újra játszhat. Sajnos mégsem volt minden rendben. Emlékezzünk rá!

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten. 1966-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és azóta a Vígszínházban játszott. A színpadi élet mellett összesen 362 filmben szinkronizált egészen a 60-as évektől napjainkig. Első szinkronjaira így emlékezett vissza: "Még másodéves főiskolás voltam, amikor kihívtak a Pannóniába. Az első két évben nem szerepelhettem nyilvánosan, ezért igencsak meglepődtem. A rendező viszont ragaszkodott hozzám és azt mondta, majd más néven mondanak be a főcímnél. Ez a film A hosszútávfutó magányossága volt, ahol Koncz Gábor szinkronizálta a főszereplőt, én pedig a haverját. A Bartók moziban többször is megnéztem a filmet, figyeltem, hogy rajta van-e a hangom a figurán, el lehet-e hinni, hogy ő beszél”.

Dustin Hoffman állandó "társa” volt, még a legutolsó, 2016-os szinkronjában is, a Kung Fu Panda harmadik részében, ahol Shifu mestert alakította. Ha már Dustin Hoffman, nem mehetünk el szó nélkül az Esőember szinkronja mellett, amiben zseniálisan, utánozhatatlanul interpretálta Dustin Hoffman játékát. A színész így emlékezett vissza erre a szerepre a Magyarszinkron.hu-nak: "Arra a munkára nagyon készültem, mert Dustin Hoffman mesterien játszott bene. Nagy volt a felelősség, nehogy elrontsam az alakítását. Többször meghallgattam és megnéztem egy-egy jelentet és sokszor én kértem, hogy hadd csináljam meg még egyszer. Talán ez volt a legérdekesebb munkám”.

 

Rögtön Dustin Hoffman után Pierre Richard-t említhetjük, hiszen 31 filmjéből 14-ben Tahi Tóth László volt a hangja, így rajta keresztül tanultuk meg azt is, hogy hogyan kell 52-es gatyót venni:

 

 

Mindezek ellenére én elsőként a Harry Potter sorozatban fedeztem fel a hangját, ahol az amúgy is félelmetesen jól játszó Alan Rickmant úgy magyarította, hogy Harryékkel együtt én is rettegtem Pitontól. Erről Tahi Tóth László így beszélt: "Belekerültem az első részbe, aztán jött a következő, és így tovább. Írták is akkor egy újságban, hogy Tahi Tóth azt sem tudja, mi az a Harry Potter. Ez így természetesen nem igaz, de azt valóban nem tudtam, hogy ennyire népszerű. Egyébként Alan Rickmant is szeretem szinkronizálni, mert nagyon jó színész.” A sors fintora, hogy a néhai Alan Rickman éppen a tegnapi napon ünnepelte volna 72. születésnapját.

 

 

Tahi Tóth László a szinkron mellett éneklésre is használta a hangját. Talán a legismertebb dal, amit előadott, az a Vinnélek, ami a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musicalben hangzott el:

 

 

Mi is vigyük magunkkal e nagyszerű színész emlékét!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr2313690576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltankiricsi 2018.02.23. 00:28:24

Jeremy Brett (sherlock holmes) kimaradt, pedig az egyik legzseniálisabb szinkronja volt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.23. 10:14:16

@zoltankiricsi: A Gyalog galoppban ő volt többek között a Fekete Lovag, az Egy Nehéz Nap Éjszakájában pedig John Lennon...

stim 2018.02.23. 10:16:59

meghalt Mátyás oda az igazság.

Karsa Tímea 2018.02.23. 10:29:07

Valóban kimaradt, elnézést.

Karsa Tímea 2018.02.23. 10:30:06

@Frady Endre: Tényleg, John Lennon is Ő volt!

stim 2018.02.23. 10:38:26

@SzinkronTájmi: igen, igazad van, most azért léptem be, hogy pontosítsak, rosszul emlékeztem. Kedveltem Tahi Tóthot és Helyeyt is de a névmemóriám néha vacak.

stim 2018.02.23. 10:41:26

Megnéztem a wikipédián is, hogy teljesebb képet kapjak, nem akármilyen életút:)

hu.wikipedia.org/wiki/Tahi_T%C3%B3th_L%C3%A1szl%C3%B3

Semper Fidelis 2018.02.23. 10:54:13

A szinkronjai valami félelmetesen jók. Hiányozni fog :(

Szakértő? az nem volt 2018.02.23. 11:11:24

Jeremy Brett szinkronja félelmetesen jó lett. Nagyon szeretem azt a sorozatot! Ez nagyban köszönhető Tahi Tóth Lászlónak! Isten nyugosztalja!

reptorwall 2018.02.23. 11:38:27

A halál mindig szomorú, de hogy nagy nevettető lett volna, hát, nem is tudom... Modoros volt, szinkronizált filmeket meg nem nézek.

paddydori 2018.02.23. 12:11:11

@reptorwall: Ha nem nézel szinkronos filmeket, akkor lehet, hogy nem a mi blogunk a megfelelő oldal számodra :) Illetve élnék a már elcsépelt, de igaz mondással, miszerint halottról jót, vagy semmit.

ételizésítő 2018.02.23. 12:18:36

@reptorwall:
Igen, ezt a nagy nevettetőt az Index-címlapról jó lenne levetetni, mert az pont nem volt. Egyéb érdemeit maximálisan elismerve.

"szinkronizált filmeket meg nem nézek"
Jaja, jó is az, amikor a filmnek max a negyedét érted. Imádom az ilyen idióta sznobokat.
Arról nem is beszélve, hogy nemcsak angol nyelvű filmek léteznek, de gondolom, a világ minden nyelvén beszélsz.

wkker 2018.02.23. 12:21:27

@reptorwall: Most kérdezhetném, hogy ennek a commentnek mi értelme volt, de persze nincs megtiltva senkinek, hogy egy megemlékező íráshoz leírd, hogy nem szereted. Biztos elfoglalt lehetsz, járod a temetőket és minden temetésnél megjegyzed, hogy "nem is volt kedves".

És az sem bűn, ha nem ismered, csak az furcsa, hogy így is véleményt mondasz róla. Amúgy én sem a nagy nevettető jelzőt használtam volna, de nagyon jó humora volt, aki ismerte, tudja. Az meg pláne nem tartozik ide, hogy mit nézel és mit nem nézel. És egyáltalán mi köze Tahi Tóth Lászlóhoz, az emlékéhez és a halálához?

paddydori 2018.02.23. 12:46:14

@ételizésítő: Igen, az nem a mi megfogalmazásunk volt.

Karsa Tímea 2018.02.23. 12:51:53

@ételizésítő: Szerintem simán belefér, hogy sokaknak a Szeszélyes évszakokból és egyéb humorral kapcsolatos műsorokból maradt meg a neve.

ételizésítő 2018.02.23. 12:55:14

@SzinkronTájmi:
Lehet, de humoristának pont elég gyenge volt, nagyon túljátszotta ezeket, ezért nem jó a nagy nevettető.
Nagy nevettető volt Kellér Dezső, Antal Imre, Hofi...

wkker 2018.02.23. 13:04:49

Én utoljára a Hattyúdalban láttam, abban szerintem benne volt minden, amit Tahi Tóth Lászlóban szerettem...

mafilm 2018.02.23. 13:44:58

Nyugodjék békében a Művész Úr!
Ismét egy pótolhatatlan veszteséget kell elkönyvelnie a színháznak és a magyar szinkronszakmának!
Nálam egyébként a legkiemelkedőbb szinkron munkája a Kínai negyed volt, ahol Jack Nicholson karakteréhez kiválóan társította a hangját. Az Esőemberes szinkronja szintén a szakma csúcsa volt!
Isten Nyugosztalja!

Andriska07 2018.02.23. 14:49:30

Végtelenül sajnálom, hogy elment. Jó lett volna megnézni színházban is, de erre már nem fog sor kerülni. Igazi karakter volt, a maga jellegzetes hangjával és stílusával.
Emlékszik még valaki a "Variációk" c. fél órás műsorra? Nagyon jó volt.

Szinkronszerepeiről még:
- Idétlen Időkig (Bill Murray)
- A Profi (a mesterlövész fazon, aki a végén lelövi Belmondo-t)

3negatívszó 2018.02.23. 15:16:06

@stim: Nekem arról Helyey László ugrik be, de lehet, hogy tévedek.

ételizésítő 2018.02.23. 15:20:40

@Andriska 07:
"- Idétlen Időkig (Bill Murray)" - ebben te biztos vagy?

Anak 2018.02.23. 16:33:01

Idétlen időkig:
"Hideg lesz, kurva nagy."
www.youtube.com/watch?v=6ymSrgayEbE

DocBulywood 2018.02.24. 00:10:20

Bármikor, bármennyiszer újra tudom nézni az Esőember-t.

Kíváncsi vagyok, vajon D.H. látta-e, hallota-e magyar szinkronnal ezt a filmjét? Mást nem is nagyon tudok elképzelni, aki alkalmasabb lett volna szinkronizálni, mint TTL.

A hangja szívünkben és fülünkben fog tovább élni, és a DVD kiadásokon!

ételizésítő 2018.02.24. 01:54:57

@Anak:
És tényleg.
Más hangra emlékeztem. Újra meg kell néznem.
süti beállítások módosítása