Ma 25 éve annak, hogy elsőként került a képernyőre a zöldszemű világtalan lány, Esmeralda története. A szappanoperák megkerülhetetlen szereplője ő, akit az újgenerációs közép-és dél-amerikai sorozatok tömkelege követett.

1997. május hatodikán mutatták be Mexikóban az Esmeralda első epizódját. Hozzánk a következő évben ért el a történet. A 137 epizódos sorozatnak már a bevezetője is emlékezetes volt: a romantikára éhes közönség számára nemcsak a látvány, hanem a zene is kellemes élményt nyújtott.

Már a legelső részből kiderül az alap történet: egy szegény nő belehal a szülésbe, miután életet adott egészséges fiának, míg a tehetős családban látszólag egy halott lány születik. Mivel ezt a ház ura rosszul fogadná, a szolgák kicserélik a gyerekeket, nem számítva arra, hogy a kislány ugyan vakon született, életben van, és pár évvel később egymásba szeretnek az elcserélt fiúval.

A széria az 1970-es venezuelai sorozat feldolgozásra volt, ám az általunk ismert Esmeraldának már egy 2004-es és egy 2017-es változata is lement a brazil és a mexikói televíziókban.

A szereplőknek nem sok beleszólásuk volt sorsuk alakulásába: az Esmeraldát alakító Letícia Calderón azt szerette volna, ha karaktere a sorozat végén nem José Armandóval él boldogan, hanem azzal az orvossal, aki megoperálta a szemét. Elmondása szerint Alvaro, a szemorvos méltóbb volt Esmeralda szerelmére, ám ez a készítőket nem hatotta meg.

 Alvaro, akit Esmeralda megformálója befutónak remélt

A sorozat alatt Esmeralda egyik segítője, a Fermint játszó Noe Murayama eltűnt a sorozatból, ugyanis nem volt módja végigkísérni a világtalan lány kalandjait: májrákban hunyt el, helyette lett tehát egy másik sírásó, a Trulebús nevű szereplő.

Ugyan a kedves szolgálót, Crisantát játszó Dian de Marco végigvitte a sorozatot, nem sokkal élte túl a befejezést: alig egy évre rá ő is elhunyt, így neki is az Esmeraldában nyújtott alakítása volt az utolsó.

Esmeralda – Letícia Calderón – Nyírő Beáta

Esmeralda megformálója a kelet-európai országokban megtapasztalhatta, hogy milyen a hollywoodi hírességek élete: imádták, sikoltozva fogadták mindenhol. Budapesten még a Vakok Intézetébe is elhívták, egy dologról feledkeztek meg, hogy az intézet lakói csupán a hangjáról ismerik Esmeraldát, így nem tudtak mit kezdeni a mély hangon, spanyolul megszólaló Letíciával.

Magyar hangját, Nyírő Beátát elfelejtették meghívni az eseményre, de mi felkerestük, hogy meséljen nekünk a sorozatról, és 25 év ide, vagy oda, nagyon sok mindent megtudtunk tőle!

Szinkronjunkie: Egy interjúban azt mondtad, hogy az az egyik legnehezebb a színészi hivatásban, hogy megválogassa az ember azt, hogy mit vállal el és mit nem. Az Esmeralda esetében mit mérlegeltél?

Nyírő Beáta: Amikor az Esmeralda elkezdődött, még eléggé ismeretlen voltam. Úgy tudom, hogy valaki engem ajánlott, ezért behívtak egy próbára. Nem szóltak, hogy miért, csak megnézték, hogy milyen gyorsan dolgozom, és hogy mennyire vagyok pontos. Nagyon gyorsan sikerült megcsinálnom 20-30 tekercset, és ez a rendezőnek elég volt ahhoz, hogy lássa, mit tudok. Akkoriban nem volt ekkora dömping a sorozatokban, úgyhogy nagyon örültem, hogy megkaphattam Esmeralda szerepét. Akkoriban még nem válogathattam a kendermagban, arról nem is beszélve, hogy egy kifejezetten jó csapattal dolgozhattam.

Nyírő Beáta - Fábián Borbála fotója

SzJ: Nézőként megéltem azt, hogy cikiztek, amiért követem a sorozatot. Színészként nem volt ciki egy ilyen jellegű sorozatban szinkronizálni?

NyB: Nem, és a mai napig sem az. Persze sokkal elegánsabb, ha egy mozifilmet szinkronizál az ember, és anyagilag is lényegesen más a szorzó. Nagyjából akkortájt készült, amikor a Thelma és Louise-ban szinkronizáltam Geena Davis-t, akivel jobban meg is szenvedtem, mert többször megnéztük és visszahallgattuk, hogy tökéletes minőségű legyen a szinkron. A dél- és közép-amerikai sorozatoknál, vagy akár a Jóbarátoknál az ember a negyedik-hatodik rész után ráérez a figurájára, és ahogy meglátja, már át is lényegül.

SzJ: Nem zavaró, hogy a fülhallgatóban nem a megszokott, angol hangokat halljátok, hanem a hadaró, pörgő spanyolt?

NyB: Inkább az volt a zavaró, hogy rettenetesen hangosan beszélnek. Ki is volt írva a szinkronstúdióba a képernyő mellé egy papírra, hogy ,,Beus, ne üvölts!”. Letícia Calderón elképesztő hangosan beszélt, ezért próbáltam őt lekövetni, de Magyarországon nem kiabálva beszélünk. Nálunk a naiva kis kedves, kicsit levegősebben beszél, náluk pedig az a jellemző, hogy mély, rekedtes hangja van a legszebb nőknek is.

SzJ: Miben más egy ilyen jellegű szappanoperát szinkronizálni, mint mondjuk a Jóbarátokat?

NyB: Az Esmeralda esetében jellemzően egyedül voltam a stúdióban. Összegyűjtötték azokat a jeleneteket, amikben benne vagyok, és reggel 8-tól délután 4-ig dolgoztunk, ami nagyjából 100-120 tekercset jelentett. Abban biztos, hogy kimerültem volna, ha közben a kollégák jönnek-mennek. Néha előfordult, hogy ketten álltunk a mikrofonnál, de a rendező nagyon vigyázott arra, hogy ne fáradjunk el, hiszen az is rendkívüli koncentrációt igényel, ha figyelni kell a másikat munka közben.

SzJ: A sorozat akkora siker volt, hogy még a dalokat is felénekeltétek Lux Ádámmal. Erről milyen emlékeid vannak?

NyB: Megkeresett bennünket az EMI Quint. Az ő gondozásukban jelentek meg a legnagyobb világslágerek, úgyhogy hatalmas megtiszteltetésként éltük meg. Megkérdezték, hogy tudunk-e énekelni: Lux Ádám nagyon jól tud, én pedig akkoriban a Marica grófnőt énekeltem, úgyhogy nagyon benne voltam. Anyagilag nem volt nagy durranás, de nem is emiatt vállaltuk el, hanem mert ritkaságnak számított egy ilyen lehetőség. Megvették az alapot, és írtak rá magyar szöveget. Hatalmas siker lett, majdnem aranylemez. Ezen kívül egy Sztárcsengő című karácsonyi válogatáslemezen is előadtunk egy karácsonyi duettet.

SzJ: A lemezbemutató roadshowkon pedig tomboló közönség fogadott benneteket.

NyB: Az Rtl Klub rendszeresen szervezett roadshow-kat, és az Esmeralda idején mi is elmentünk a nagyobb városokba. Hatalmas színpadokon léptünk fel több tízezer ember előtt, akik őrjöngtek, amikor megláttak bennünket. Azt sem tudták, kik vagyunk, de úgy viselkedtek, mintha maga Esmeralda és José Armando lenne előttük. Nagyon érdekes volt, imádtuk ezt az egészet, világsztárnak éreztük magunkat.

SzJ: Többször előfordult a színpadi – különösen vidéki - fellépéseken hogy a nézők összesúgtak, amikor megláttak a színpadon, hogy ,,ott van Esmeralda”. Milyen érzéseket váltott ez ki belőled? Bántott, hogy így látnak?

NyB: Ez Phoebe esetében is előfordult, de Esmeraldaként sokkal többen felismerték a hangomat. Egyáltalán nem bántott, sőt, nagyon jó érzés volt! A Jóbarátok: Újra együtt is ezért volt jó, mert az ember úgy érezhette, hogy központi helyet tölt be. Nagy balgaság lenne megsértődni azon, hogy felismernek vagy hogy szeretnek, hiszen ezért csináljuk, hogy szeressenek bennünket. Ez a mi fizetségünk.

SzJ: Mi volt az Esmeralda titka? Miért szerették jobban, mint sok más szappanoperát?

NyB: Az Esmeralda magyarországi sikere elsősorban a szinkronrendezők érdeme. Azon túl, hogy jó csillagzat alatt született, a szinkronrendező jó hangokat választott ki, és ott vagyunk mi is, akik a hangunkat és a tehetségünket adtuk hozzá. Ha felismernek miatta, ugyanolyan elismerést jelent, mintha egy színpadi szerep miatt emlékeznének rám. Persze egy kicsit más, de színházba sokkal kevesebben járnak, és el sem várható, hogy az emberek kis vidéki falvakból feljárjanak. Annak is örülni kell, ha egy filmben vagy sorozatban hallja a hangunkat, mert ha ezzel tudunk örömet okozni valakinek, akkor ezzel okozunk.

SzJ: Az Esmeralda után voltak még itthon is bemutatott sorozatai Letícia Calderónnak, de már csak a Julietában szinkronizáltad, utána jellemzően Orosz Anna vette át. Ennek mi volt az oka?

NyB: Akkoriban Sopronban játszottam, és ugyan Budapesten zajlottak a próbák, a premierek idején egy-egy hétre leköltöztünk Sopronba, és a szinkronstúdió nem tudott megvárni. Annyira nem bántam, mert az Esmeralda után valamivel vissza is vonult egy időre, viszont most nem régen láttam őt, és még mindig eszméletlenül jól néz ki. Játszott is valamiben, de szerintem az én hangommal már nem passzolna. Az utóbbi sorozataiban Orosz Anna talán jobb volt rá, ezt nem vitathatjuk, arról nem is beszélve, hogy nem tartottam olyan fontosnak, hogy mindenáron megtartsam őt. Lisa Kudrow-t nem szívesen adnám oda senkinek, érte utaznék egész éjszaka is akár, hogy leszinkronizáljam. Ennek ellenére, ha felkérnének, hogy nézzük meg, hogyan állunk egymásnak 25 év elteltével Letícia Calderónnal, elmennék, mert jó színésznő, így javítani sem kell rajta.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy meséltél nekünk!

José Armando – Fernando Colunga – Lux Ádám

Fernando Colunga ma is aktívan dolgozik. Ritka eset ez, de elmondhatjuk, hogy egyedüli magyar szinkronpárjaként tudhatja maga mellett Lux Ádámot, hiszen a színész mindvégig kísérte őt munkája során. Az Esmeralda után tizenegy sorozatban hallhattuk a párost, legutóbb 2016-ban a Csábítások földjén címűben. A magyar színész több szériában is feltűnt, így az Acapulco akciócsoportban, a Youngerben, a Mentalistában, a Varg Veum – Baljós jelben, de egyik legismertebb szinkronszerepe kétség kívül José Armando karaktere, hiszen női szíveket megdobogtatva hozta a romantikus, latin sármőr szerepét.

További magyar hangok

A sorozatban rengeteg szereplő feltűnt, így mi most csak a legfontosabbakról emlékezünk meg. Ott volt José Armando, majd Esmeralda apja, Rodolfo Peñarreal, akit Melis Gábor szólaltatott meg rendkívül szigorú, mély hangján. A magyar színész kiválóan aládolgozott a különböző érzelmeket megélt szerepnek, és lett félelmetes, mogorva emberből szerethető családapa. Feleségét, Blancát Menszátor Magdolna magyarította, akit több sorozatban láthattunk már főgonoszként is, de a naivát is tökéletesen megoldotta. Andresz Kati ezzel ellentétben a rendkívül ellenszenves, és velejéig gonosz Fátimát szinkronizálta, aki a sorozat végére szintén megmutatta, hogy van szíve. Andresz Kati megállíthatatlan elánnal vezetett végig minket a szerepen, és nem volt könnyű dolga, mert hangban pont az ellenkezőjét kellet hoznia annak, amilyen ő valójában. Orosz Anna szinkronzálta Fátima lányát, Gracielát, aki a kezdetekben meglehetősen ellenszenves karakter volt, ami azért is érdekes, mert az Esmeralda után, Orosz Anna a Paulia és Paulinában két főszerepben is hozta a jót és a rosszat. Graciela figurája valójában gyakorlás volt, hiszen rossznak indult, de virágként nyílt ki a néző szeme előtt.

Ebben a részletben szinte mindenki feltűnik

Bessennyei Emma szólaltatta meg a jóságos, ám határozott Domingát, Esmeralda nevelőanyját, aki szintén remek találat volt a ,,jó boszorkány” szerepére. A másik, rettegett gonosz a sorozatban Dr. Lucio Malaver volt, akit nemcsak leégett arca, hanem személyisége is rettenetessé tett. Kárpáti Tibor szinkronizálta, akinek tökéletesen elhittük a kiszámíthatatlanságot, az összetörtséget, és a reményt, ami a karakterben dolgozott.

Ők voltak tehát az Esmeralda főbb szereplői. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy Ti kivel néztétek a sorozatot, miért szerettétek, és hogy ki volt a kedvenc szereplőtök a stáblistából! Várjuk élményeiteket és emlékeiteket!