mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Hol találkozhatunk kedvenc hangjainkkal? A Katona József Színházban! - II. rész

2015. október 21. - merlinicus

II. rész
(avagy interjú Nagy Ervinnel és Takátsy Péterrel)

 

Nagy Ervin

Szinkr8d0a1673a_small.jpgonjunkie: Kérlek, mutasd be a Katona József Színházat!

Nagy Ervin: 21. századi művészszínház, amely szélesebb közönséget igyekszik megszólítani azáltal, hogy sokkal nagyobb nyitottságra tör, mint az elmúlt húsz évben. Mindemellett egy – jó értelemben vett – Művelődési Ház szerepet is betölt, hiszen a színpadi előadásokon túl különböző programokkal szeretnénk kedvet csinálni egy fiatalabb generációnak is a Katonához. Indítottunk például junior programokat, amely kifejezetten gyereket céloz, és nemcsak azt tanítja, hogyan kell színházat csinálni, hanem azt is, hogyan kell nézni azt.

A fiatalabb színészeink kijárnak középiskolákba, gimnáziumokba és megpróbálják becsábítani az arra fogékony diákokat. Ezt régen úgy mondtuk volna, hogy lasszóval megyünk a nézők után, de ez ma már kiegészül az internet adta lehetőségekkel. Erős a jelenlétünk a közösségi médiafelületeken, melynek az egyik legizgalmasabb példája a Gifszínház nevű kezdeményezésünk.

Ebben a színházban nőttem fel és nagyon szeretek itt dolgozni. Viszont más színházakban is gyakran vannak előadásaim, hiszen a könnyedebb, táncos-zenés műfajok is közel állnak hozzám.

SzJ: Mit jelent az életedben a szinkron?

NE: Emlékszem, régebben sokat dolgoztunk a Mikroszinkron Stúdióban Fekete Ernő Tibor kollégámmal. Nagyon megörültünk, amikor a gyártásvezető, Rácz Gabriella felhívott bennünket. Ez két okból is nagyon fontos szegmense volt az életemnek: egyrészt anyagilag sokat segített, hiszen akkor még arányaiban jobban fizettek, másrészt Aprics Lászlótól megtanulhattam szinkronizálni. A mai napig azon kevés rendezők egyike, aki folyamatosan keresi az új hangokat, a fiatal, tehetséges színészeket a színházakban.

A szinkron folyamatát megtanulni egy fontos ügy a színész számára, hiszen sokat fejleszt a ritmuson, sok hangszínt lehet kikísérletezni, ami aztán visszaköszön a színpadon is. Sokan félnek attól, hogy később a színpadon is manírosan beszélnek majd ettől, de ez inkább főiskolai hecc.

Sokáig inkább a megélhetés miatt tartottam fontosnak a szinkront – például egy Vadak ura 3 nyilván nem az ember művészi ambícióiról szól. Az elmúlt 15 év alatt semmit nem változott a tekercsek ára, azaz reálértéken nézve manapság már nem éri meg minden filmre igent mondani és a családommal töltött idő kárára.

Természetesen vannak olyan rendezők, akik ha hívnak, akkor kisebb szerepekre is igent mond az ember. Aprics László hívott ki egyszer egy Andrzej Wajda filmre, ahol cigányul kellett 20 tekercset improvizálni, ráadásul a karakter leghátul állt és még életlen is volt. Arra szívesen mondtam igent. A jelenlegi, minősíthetetlen fizetések mellett az ember próbálja kiszelektálni azokat a munkákat, amikben nem leli örömét.

Néhány évvel ezelőtt bele is fáradtam a futószalagon való szinkronizálásba. Évekig nem is okozott igazán örömet. Akkor jött el a fordulat, amikor olyan színészeknek lettem a hangja, mint Matthew McConaughey és Johnny Depp. Ezt egyfajta szakmai beérésnek is érzem, illetve ők sokat és többnyire jó filmeket forgatnak, úgyhogy újra imádok szinkronizálni.

SzJ: Hogyan látod a szakma változásait?

NE: A nemrég alakult szinkron-szakszervezet egyik mozgatórugója igyekszem lenni. A Katonában rendszeresek a kultúrpolitikával foglalkozó beszélgetések. A legutóbbi épp’ a szinkronról szólt, ahol elég markánsan fogalmaztam meg a véleményemet. Azt gondolom, hogy aki ma meghatározó hang a magyar szinkronban, annak kell csak igazán kiállnia a szakmánkért.

Fontos felelősségünk, hogy az egyetemről kikerülő kezdő színészek is meg tudjanak élni a munkájukból. Ha régen, még főiskolásként kaptam egy nagyobb szerepet, akkor az a hét már anyagilag rendben volt. A szinkronizálásból nem lesz senki milliárdos, sőt milliomos sem, de azért annak idején tisztességesen meg lehetett belőle élni. Ha pedig most mi nem küzdünk, akkor a legvégén a fiatalok majd 120 forintért fognak felvenni egy tekercset. Azt gondolom, hogy most jött el az idő, hogy kiálljunk a fiatalokért és a teljes szakmáért.

Ez egy hosszú harc lesz, úgyhogy jobb tudatosítanunk magunkban, hogy nem magunkért küzdünk, hanem már a következő generáció körülményeiért.

SzJ: Sokszor említed, hogy mixt022341_small.jpgnőségi filmeken szeretsz dolgozni. Milyen számodra a jó film?

NE: A Csillagok között (Interstellar) szerintem fantasztikus. Miután elkezdték vetíteni, beültem és szinkronosan, „magammal” hallgattam meg. Esküszöm, soha többé nem csinálok ilyet! (nevet) Minden tízedik perc arról szólt, hogy morogtam magamban amiért nem mondtam hangosabban a mondat végi „T” hangot - ezt nem lehet hallani, az pedig túl hangos. (nevet) Szóval első alkalommal nem tudtam élvezni a filmet, pedig ennyire lelkes már nagyon régen nem voltam felvétel során. Minden momentumra igyekeztem odafigyelni, állandóan visszatekertünk, újravettünk, rengeteget próbáltam, hogy a lehető legjobb lehessen.

A végső keverés nem igazán tetszett. Ennek alapvetően az lehet az oka, hogy a szinkron felvételekor zene nélkül dolgozunk, csak az úgynevezett vezérhangot kapjuk meg. (A legtöbb mozifilm esetében a zenét a magyar szinkron készítésekor – azaz 1-3 hónappal a premier előtt – még javában írják. – a szerk.) A kész változatban aztán hiába tolják fel a magyar beszédhang sáv hangerejét, intonációban és energiaszintben érzetre a zene alatt marad és ez zavaró. Úgyhogy, amikor csak van lehetőségem arra, hogy zenével és hangeffektekkel együtt halljam az eredeti beszédhangot a felvétel során, mindig kérni szoktam – még reklámok esetében is. Kerek egészet csak így lehet alkotni. 

Emellett a kosztümös filmeket is nagyon szeretem, de az abszolút kedvenc stílus egyértelműen a komolyan vehető sci-fi. Otthon is főként ilyen filmeket nézünk.  A fő szempont viszont az, hogy a film színészcentrikus legyen. Például a Marvel-filmekben Thornak vagyok a magyar hangja, de az nagyon messze áll az ízlésemtől. Komoly, Oscar-díj közeli fickók hungarocell pörölyökkel rohangálnak egy erdőben…(nevet).

 

Takátsy Péter

8d0a2422a_small.jpgSzinkronjunkie: Bemutatnád a Katonát?

Takátsy Péter: Magas művészi igényességgel készült produkciók jellemzik. Több, mint egy színház – egy igazi műhely.

SzJ: A társulattal összefuttok a szinkronban?

TP: A felvétel módja miatt ez ma már kevésbé jellemző. Ha mégis van alkalmunk összefutni, az mindig jó érzés, hiszen ismerjük már egymás rezdüléseit is és így a munka is könnyebben megy. Szerintem az érezhető is a szinkronon, ha van benne egy ilyen apró, kis plusz.

A csapatunk színházon belül és kívül is összetart, ami egy nagy előnye a társulati létnek. A színjátszás mélységeit nehéz megélni és bemutatni egy frissen megismert emberrel, ehhez azért jól jön, ha ismered a másikat.

Fekete Ernő Tiborral volt egy vasemberes sztorink (A Marvel-filmekben Fekete Ernő Tibor Robert Downey Jr., azaz Tony Stark hangja, míg Takátsy Péter Don Cheadle, azaz Rhodey ezredesé –  a szerk.): Új mozifilmek szinkronizálásakor manapság gyakran előfordul, hogy pótfelvételekre vissza kell mennünk a stúdióba, hiszen a film még nincsen kész, folyamatosan alakul. Előfordulhat, hogy komplett jeleneteket vágnak ki vagy tesznek be teljesen újakat, azaz nekünk is le kell követnünk a mozifilm változásait. Az egyik Vasember filmnél is készültek ilyen pótfelvételek. Viszont közben hallottam, hogy Tibor mennyire odatette magát a közös jeleneteinkben, úgyhogy nagyon sok tekercset visszakértem és újra leszinkronizáltam, hogy az én válaszaim is legyenek olyan jók. (nevet)

SzJ: Melyik a kedvenc szereped?

TP: Dwight Schrut az Office sorozatból. Ez a karakter egy komplett őrült. A színész olyan gyors váltásokkal dolgozott, hogy muszáj volt előre megtanulni és begyakorolni a  következő 10-15 sornyi szöveget. Néha szerencsére a mondatok végén – ahol a felvételt le lehet állítani – jöttek a nagy váltások, ilyenkor könnyebb volt a helyzet, de a legtöbbször bizony kihívás volt.

A szinkron igényel egy speciális koncentrációt, hiszen egyszerre kell figyelni a képre, a vezérhangra, a szövegre, illetve a mondanivalóra is. Ezt szerintem csak évek alatt lehet elsajátítani, legalábbis nekem 8 év kellett hozzá (nevet). Azonban ez annyira más, mint a színházi koncentráció, hogy tulajdonképpen felüdülésnek éli meg az ember.

SzJ: Visszahallgatoxt022790_small.jpgd magad?


TP:
Mindenképpen igyekszem, igen. Sokat lehet tanulni abból, ha hallja az ember, hogy hol hibázott vagy éppen hol oldott meg valamit jobban. Eleinte nehéz volt, hiszen meg kell szokni, hogy mást hallunk vissza a filmből, mint amilyennek egyébként halljuk a saját hangunkat. Ha ettől el tudunk tekinteni, akkor nagyon fontossá és jó segítséggé válhat ez a fajta kontroll.

SzJ: Mi a véleményed a szinkron megújításáról?

TP: Rajkai Zoltán kollégám egy rendkívül alapos és tisztességes ember, úgyhogy őmiatta mindenképpen bízom a sikerben. Igyekszem tájékozott maradni a kérdésben. A minőségi változásnak nagy híve vagyok – nagy szégyennek tartom az olyan történeteket, mint az MGM csatorna kivonulása a kritikán aluli szinkronminőség következményeként. A kis büdzsé sem lehet indok arra, hogy az utcáról tereljünk be embereket szinkronizálni, akik néha még baki nélkül sem tudnak olvasni. Ezt nem lehet megtenni a nézőkkel. Az ilyen megoldásoknak felmérhetetlenül káros a hatása. 

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett a szervezésben!
(Az első rész.)

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr178010733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása