mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Dűne 2 - Szinkronkritika

2024. március 05. - merlinicus

dune-2-its-happening-900x506-1.jpg

Az Indiana Jones 5. része óta nem jelentkeztem szinkronkritikával, így igazán ideje volt már annak, hogy a sűrűjébe vessem magam. A Dűne, azaz Arrakis sivatagos és tikkasztó világánál pedig keresve sem találhatna az egyszeri kritikus jobb témát. Vajon sikerült-e megismételni az első rész hatalmas sikerét? Miben hozhat újdonságot egy nagyszabású sci-fi második része? Adott-e választ a film a rajongói kritikákra? Maradt-e az első rész szinkroncsapata és kik az új magyar hangok?

A folytatások átka

Hollywood már a 90-es évek második felétől szemet vetett a folytatásbizniszre. Természetesen már ezt megelőzően is léteztek második részek, azok azonban sokkal inkább voltak az elődök organikus következő részei, mint befektetési céllal létrehozott termékek. Ezt pedig a Marvel-filmek által kimunkált univerzumépítés és annak financiális kényszere tovább erősítette. Az a biztonságra törekvés, amely a manapság igen ideges befektetőkkel rendelkező Disney-t jellemzi, egyúttal az egész iparágat is hajtja. Holott számtalan korábbi film bizonyítja, hogy hiába tűnik sima libának a "fejlesztés", a második-harmadik-sokadik részek esetében sokkal nehezebb valódi értéket és értelmet teremteni.

Vannak azonban olyan szerencsés helyzetek még ma is, amikor az alapanyag már eleve rendelkezésre áll, így inkább az jelent majd kihívást, hogyan lehet új magasságokba lökni a látványt, történetet, vagy éppen a drámát. A Dűne első részével a rendező, Dennis Villeneuve, az újkori Star Wars-filmek tökéletes ellenpontját hozta létre. Lassú mozgású mozija szép és mély filmmé állt össze - és a második részben valami olyat tett le az asztalra, amely még a korábbit is túlszárnyalja.

Úgy hallgatott a rajongók kéréseire, hogy közben nem engedett saját víziójából sem, a végeredmény pedig egy a korábbinál feszültebb, csavarosabb vezetésű, gondolkodásra ösztönző film, amely mellett úgy elreppen a közel 3 órás játékidő, hogy a néző még a popcornját is elfelejti majszolni. Ha valakinek az első rész nem is tetszett igazán (például nekem sem), akkor is érdemes a második résszel megpróbálkozni, mert önálló produkcióként is megállja a helyét.

A kiváló színész- és történetvezetéshez pedig elképesztő látvány, valamint remek zene is párosul. Hans Zimmer (és csapatának) aláfestése bár az előző rész miatt kapott Oscar-díjat, most mégis jóval inkább elemében volt. Egy elszállós kísérleti album helyett tűpontos hangulatkeltést ér el a Dűne világához nagyszerűen kapcsolódó organikus és szintetikus hangszerek segítségével.

Külön öröm, hogy a filmes csapat jelentős része hazai szakemberekből áll és már nem csupán azért, mert itt volt olcsó forgatni. Az előző részért Oscar-díjat nyert Sipos Zsuzsanna látványtervező mellett számtalan technikus, statiszta, színész, asszisztens, kosztümös, operatőr, kaszkadőr, effektes, hangmérnök, grafikus, sminkes, és koordinátor járult hozzá ahhoz, hogy az év egyik (ha nem A) leglátványosabb filmjét hozzák létre.

1709308515-temp-hkcggi_cover.jpg

A magyar változat

"Valahogy felérni egy ilyen mesterműhöz. Megpróbálni elérni, hogy ha valaki beül a moziba és a szinkronizált verziót választja, el tudjon benne merülni és ne zökkentse ki semmi. Ez egy grandiózus film, elképesztő élmény! Szerintem erre találták ki a mozit." - mesélte Dóczi Orsolya szinkronrendező, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne a második rész magyar változatának készítése közben.

"Mindenki számára igazi nagybetűs Ügy volt a Dűne első és második részének elkészítése" - tette hozzá. A magyar változat minden pillanatán érződik, hogy ugyanazzal az odafigyeléssel és aprólékossággal készült, mint az eredeti. Orsolya az ehhez fogható mértékű produkcióknál ma már szinte szokatlan módon teljesen szabad kezet kapott a szereposztás kialakításában. A kiváló szinkronhoz azonban számtalan, a háttérben dolgozó csapattag munkájára is szükség volt. A csupa tapasztalt szakemberből álló stáb nem változott az első rész óta: Tóth Tamás Boldizsár fordítása és Tóth Péter Ákos hangmérnök felvételei nélkül nem kerülhetett volna ilyen magasra a léc.

Jéger Zsomborról eddig is tudtuk, hogy korának meghatározó színésze. Erőteljes jelenléte a szinkronban egyaránt érvényesül, nem csoda, hogy olyan filmeket és sorozatokat vitt el a már a vállán, mint a Te vagy éppen a Villám. Míg az első résznek pont az róttam fel egyik kritikámként, hogy Paul Atreides (Timothy Chalamet) nem beszél eleget, most bizony jutott bőven lehetőség Zsombor számára a kibontakozáshoz. Suttogó szerelmes, konfrontatív gyermek, küzdő lázadó és karizmatikus vezető egy személyben. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben Paul átadja magát a személyét övező mítosznak, döntésre jut és egy olyan monológot nyújt át a nézőnek, amely Jéger Zsombor közvetítésében minimum 2024 legerősebb alakításai közé emeli azt.

Bartsch Kata már közel 200 szinkronprodukciónál tart, számos kiváló filmet magyarított, de mind közül messze a Dűne 2. része biztosította a legtöbb izgalmas kihívást. Az általa megformált, időközben Tisztelendő Anyává váló Lady Jessica szinte bárkit és bármit feláldoz céljainak elérése érdekében. Figurája kívülről nézve legalábbis igazi szerepálomnak tűnik, hiszen suttog, kiabál, és a filmet dinamizáló karizmatikus szereplő. Számtalan érzelmet felvonultató karakter ez, amelyben Kata nem csupán bírja a Rebecca Ferguson által diktált tempót, de azonnal helyet is csinál magának a legjobb Szinkronszínésznők pantheonjában. Paul és Lady Jessica érzelmi hullámvasúttal felérő közös jelenetei a film csúcspontjai - nem véletlen, hogy a magyar stáb kedvencei közé is bekerültek.

Karakterével kapcsolatban külön öröm, hogy a Hang a magyar változatban is remekül szól. Nyoma sincs a Netflixen lassan megszokottá vált "túlkeverésnek". Tudniillik a netflixes produkciók egy részét Spanyolországban keverik, ahol - nem ismervén a magyar nyelv sajátosságait - gyakran lecsippentenek vagy túlkompresszálnak bizonyos hangzókat. Legutóbb pont az Avatár - Az utolsó léghajlító kapcsán hallottam erre példákat. Jó hír, hogy a Dűne Második részére azért sokkal több odafigyelés jutott.

46e2af99f2c941a9bfcfe7f57cde192c.jpg

Bár Törőcsik Franciska feltűnt az első részben is, akkor néhány mondatos megszólalása volt csupán, mostanra azonban prominens főszereplővé lépett elő. Jelenléte erős és jól hozza a néha furcsán, kissé érthetetlenül viselkedő Chanit (Zendaya). 

Érdemes külön kiemelni Fekete Ernő Tibort - persze, igazán nem meglepő, hogy kimagasló szinkront tett le az asztalra. Ez nem volt kérdés! Ugyanakkor az általa megszólaltatott karakter, Stilgar (Javier Bardem), minta egy kissé megváltozott volna az első rész óta. Figuráját szórakoztatóbbra hangolták, beszéde egyszerű, direkt hibás, ugyanakkor nem ripacskodó. Dóczi Orsolya szinkronrendező kiválóan egyensúlyozta ki ezt a szerepet, amelyben mintha Fekete Ernő több korábbi szinkronszerepe is nyomokban fellelhető lenne. (Főként talán a Trópusi vihart érdemes kiemelni.)

Az első részből hallhatjuk még Csoma Juditot, Máté Gábort, Schneider Zoltánt és Kőszegi Ákost, akik mind hozzáteszik a magukét karaktereikhez, szinesítve a korábban kialakult képet. 

 A csapat két izgalmas figurával bővült: Feyd-Rautha Harkonnen tá-bárót Ember Márk, míg IV. Shaddam császárt Újréti László szinkronizálta. A szinkronrendező mindkettejükkel csodát művelt: sok olyan különleges hangszínt hozott ki belőlük, amelyet kevesebbszer vagy éppen egyáltalán nem hallottunk. Talán a császárt alakító Christopher Walken esetében volt bennem egy pici hiányérzet: érdemes lett volna megpróbálni megszokott szinkronpárjával, Barbinek Péterrel. Azonban Újréti olyan kiválóan hozta az egyszerre mesterségesen méltóságteljes és romlott uralkodót, hogy egy pillanat alatt feledtette velem a nem várt cserét. Irulan hercegnőt Mikecz Estilla magyarította, az ő szerepe azonban a már készülő harmadik epizódban válik jelentősebbé, így Törőcsik Franciskához hasonlóan egyelőre be kellett érnie néhány mondattal.

A Dűne 2. tehát azon kevés folytatás közé csatlakozik, ahol nem csupán sikerült elérni az előd színvonalát, de egy azt jelentősen meghaladó, többször nézős, nagybetűs Moziélményt kap a néző. Ráadásul a magyar változat méltó módon teszi fel a koronát a filmre, a szinkron aranykorát idéző stábbal és színes színészi játékkal. 

Indiana Jones és a Sors tárcsája - Szinkronkritika

347551335_764016945728116_9113276517913727380_n.jpgEgy ötödik Indiana Jones-film mindig is benne volt a levegőben - legalábbis a karaktert kitaláló és az első négy film történetét (részben) jegyző George Lucas eredetileg 5 epizódra kötött szerződést. Ugyanakkor ezt egy 20 éves periódus alatt szerette volna megvalósítani az időközben Steven Spielberggel és Harrison Forddal kiegészült, ütős csapat. És hát ki gondolta volna 1981-ben, hogy az "utolsó" rész csak a főszereplő 80. születésnapja környékén jelenhet majd meg. 

Miközben az eredeti trilógia első és harmadik része zajos kritikai és nézői sikereket kapott, sem a második, sem pedig a 2008-ban defibrillátorral és tőkeinjekcióval újraélesztett negyedik epizód nem ütötte ki a ház falát. A 16 évvel ezelőtti döcögős sikerek után pedig hatalmas bukdácsolásba kezdett a franchise: tulajdonképpen legalább fél Hollywood pitchelt sztoriötleteket egy új részhez, született többféle verzió, alkotók jöttek-mentek, és volt, aki többször is kilépett a produkcióból. Közben Lucas és Spielberg is bedobták a törölközőt, előbbi a Fiatalúrhoz hasonlóan nyugdíjba ment, utóbbi inkább más filmeket rendezett meg. Úgyhogy új rendezővel és egy teljesen új forgatókönyvvel a háta mögött presszionálta az új forgalmazó (hiszen a Disney 2015-ben felvásárolta a franchise-t gyártó Lucasfilmet), hogy minél hamarabb jöjjön ki a film. Az eredetileg tervezett 2019-es premiert a kavaráson túl a járvány is erőteljesen megdobta. Ebből a hendikep-gödörből kellett aztán kimásznia a stábnak. 

A film minőségét éppen ezek miatt úgy lehetne a legjobban összefoglalni, hogy "ahhoz képest egész jó lett..." Például ahhoz képest, hogy Harrison Ford 80 éves, a legtöbb jelenetben ott van, sok párbeszedet kapott, és számtalan olyan kunsztot vállalt be, amelyet sokszor évtizedekkel fiatalabb kollégái sem mernek vagy akarnak manapság. Az, hogy közel 80 évesen egy éppen nyugdíjba készülő Indy-t hitelesen tud alakítani, sokat elárul aktív, sportos életmódjáról. Ugyanakkor a film alatt még a Kristálykoponya királyságánál is többször éreztem, hogy mintha Ford már rég nem akarná ezt az egészet. 

Viszont jól állt neki a fiatalítás, amihez ráadásul ezúttal a CGI-csapat végre megnézett néhány YouTube-videót arról, hogyan is kell rendesen digitálisan "arcot cserélni". Így a korábbi kínos fiatalítások (lásd például X-men kezdetek - Farkas, Az ír, vagy éppen legutóbbi a Mandalóri) sorát megszakítva egy korrekt, a vászonról csak néha-néha leugró megoldást deepfake-eltek össze. 

indiana_jones_fiatalon.jpg

A film megpróbál leszámolni a negyedik rész hibáival (Dr. Jones újra régész és nem is sodorják úgy az események, mint korábban), azonban valahogy nem sikerül megteremtenie a karakterek közötti kémiát. Amennyire erős volt ebben a rendező, James Mangold, a Logan - Farkasban, mintha most annyira ügyetlenül vezette volna a színészcsapatát. Harrison Ford és a keresztlányát alakító Phoebe Waller-Bridge között szinte sosem működtek a párbeszédek. Helena karaktere a film, sőt a franchise egyik legfurcsábban megírt figurája lett.

Ahhoz képest, hogy John Williams már 91 éves, egész jó lett a zene. Természetesen a Mester 2005 előtti munkáiról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni - és bár az azóta eltelt időben kevésbé alkotott maradandót, már az is fantasztikus, hogy az ötödik résszel be tudta zárni azt a művet, amit 42 évvel ezelőtt elkezdett. 

A nagyon rosszul öregedett második rész, és a bugyuta negyedik után felüdülésként hat kicsit visszaszállni a nosztalgiavonatra - mégha lassan kezdenének is elfogyni oda a jegyek. 

A magyar szinkron

Bár a hosszúra nyújtott filmes franchise-ok egyben a szinkronkritikák létjogosultságát is zárójelbe teszik, az Indiana Jones ennek ellenére egy üdítő kivétel, amiről igenis lehet mit mondani.

csernak_janos.jpgFotó: csernakjanos.hu

Kevés olyan főszerep van, amelyet egy színész ilyen sokáig vihet magával: Csernák Jánosnak azonban kettő is jutott - ráadásul mindkettő Harrison Fordhoz köthető. A Csillagok Háborúja Han Soloja és Indiana Jones nem csupán országos ismertséget, szakmai elismertséget és a közönség szeretetét hozták meg számára, de egyben páratlan lehetőséget is kínáltak. Csernák Jánoson kívül nagyon kevés olyan színész van ma, aki együtt "idősödhetett" hollywoodi kollégájával és egy szerepet az elmúlt néhány évtizedben többször is feldolgozhatott. (Azért az idézőjel, mert a számok ugyan nőttek, mi közben felnőttünk, de mindkét színész alsó hangon 20-20 évet tagadhatna le.) 

Csernák karrierjét szinte a diplomától napjainkig követte végig a régészprofesszor és jó hallani, ahogy amerikai partnerénél sokkal nagyobb lelkesedéssel és élettel tudja megtölteni a figurát. A közös évtizedek rendkívül hitelessé és izgalmassá tették ezt a szinkront és olyan extra töltettel látták el, amelyet senki más nem tudott volna így visszaadni.

A fiatalítás kapcsán felmerült a kérdés, hogy milyen technikával oldotta meg a magyar stáb, hogy Csernák János a 30 évvel ezelőtti hangján szólaljon meg. Ugyan ma már léteznek erre digitális megoldások, de János hangja ma is legalább olyan jól cseng, mint az első rész idején - így ezekre nem volt szükség. Egy picit magasabb lágéban beszél és máris kész a tökéletesen hiteles fiatalítás. A magyar Fiatalúr egyértelműen a film legnagyobb pozitívuma - akár egyedül miatta is érdemes beülni a moziba. 

mikecz_estilla.jpgFotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Az Indy keresztlányát alakító Phoebe Waller-Bridge magyar hangja Mikecz Estilla mindent megtett ezért a karakterért, de a szerep annyira gyengén megírt és sajnos rosszul eljátszott volt, hogy a szinkronban ezen már nem lehetett érdemben segíteni. Valószínűleg akkor jártunk volna a legjobban, ha Estilla nem csupán szinkronizálja, de a filmben is játszhatja Helena Shaw-t. 

Dr. Schmidtet a gyanús akcentusú egyetemi professzort és freelancer fizikust a kiváló Madds Mikkelsenre bízták. Jó kérdés, hogy minek, hiszen egy ilyen kaliberű színésznek jószerivel mondatokat sem kellett volna írni, elég lett volna, ha hagyják nézni. De sajnos sokszor érthetetlen döntéseket hozó, furcsa és klasszikus bugyuta gonoszt csináltak belőle. Bár számomra nagyon hiányzott Kaszás Gergő hangja a figuráról, tény, hogy Mikkelsen Rába Rolanddal is jól működik. Kár, hogy neki sem éppen jutalomjáték volt ez a munka.

A Sallah-t alakító John Rhys-Davies ugyan az első és a harmadik rész után a negyedikben nem akart kameózni, de szerencsére most egy nagyobb szereppel kínálták meg, ami számára is elfogadható lezárás (?) lehet. Sajnos Gesztesi Károly halála miatt cserére volt szükség, bár ez a néhány mondat remek próbája lehetett volna a Respeecher technológiának. Az őt váltó Újréti László pedig kiváló választásnak bizonyult.

A Disney-t ismerve sejthetjük, hogy ha a Sors tárcsája jól teljesít, akkor sem a kalap, sem az ostor nem marad hosszú ideig szögre akasztva. Talán egy spinoff, talán sorozat, talán a főszereplő nélkül, talán egy új castinggal, de csodálkoznék, ha egy frissen összevásárolt franchise-t Mike egér csak úgy elengedne. Amíg ez kiderül, addig újrázzátok otthon a régi részeket és üljetek fel a gárdával a nosztalgiavonatra. Csak vigyázzatok a tetején való ugrálással!

Transformers - A fenevadak kora - Szinkronkritika

348918835_259449659942775_8465938996818184099_n.jpg

A 2023-as blockbuster szezont (ismét) a folytatások dominálják. Már túl vagyunk a benzines Flintstone-család agyzsibbasztóan kellemetlen 10. részén (Halálos Iramban 10.), a Marvel Filmes Multiverzum 32. epizódján (úgyis mint Galaxis Őrzői 3.), de jön még az ötödik Indiana Jones, és lesz itt Mission: Impossible 7. is. Ezen a ponton már érezhetjük, hogy a dömpingből nem maradhatott ki a Transformers-franchise sem (Transformers - A fenevadak kora). Jó, de sikerült? - kérdezhetnénk hetykén, kormányszóvivősen. Nézzük!

Miközben a Vin Diesel által kisajátított autós-grillezős sorozat legalább minden esetben a semmiből születik, a Transformers-filmek alkotóinak nincs ilyen mentségük. Tengernyi rajzfilm, képregény, könyv, akciófigura, rajz, videójáték és miegymás áll(na) rendelkezésükre ahhoz, hogy kanyarítsanak egy izgalmas, jól működő történetet. A karakterek már a 80-as évek eleje óta adottak. Némi aktualizálás mellett ebből bármikor lehet egy csupaszív akcióorgiát készíteni. 

Innen nézve szomorú különösen az a tény, hogy a Fenevadak korával már hétrészesre duzzadt sorozat alkotóinak csupán egyszer sikerült egy valódi filmet kipréselniük magukból. Az Űrdongó, mégha nem is bírta elhagyni elődei valamennyi hibáját, összességében egy szerethető, a rajongókat legalább minimális mértékben tiszteletben tartó mozi lett. Sajnos viszont nem termelt a széria többi epizódjához mérhető bevételt, így a producerek vették az adást - vissza a Michael Bay által kijelölt útra!

A Fenevadak kora igen hamar rátalált a régi "színvonalra", amely a Transformers-t azzá tette, ami. Hús-vér, legalább hellyel-közzel kidolgozott szereplők helyett a korábbi alapanyagokat teljesen semmibevevő, féldimenziós akciófigurák és a helyszínek közötti menetelést összekötő robbanások kerültek a középpontba. 

qswu3bwz9b7ea9mlaqqdfa-1200-80.jpgA történet legtöbb eleme szinte ámulatba ejt "újszerűségével": egy autókat kedvelő fiatal új verdához jut, amelyről kiderül, hogy valójában egy rejtőzködő AUTOBOT. Néhány üldözéses jeleneten keresztül összeáll a robotokból álló csapat, akikre vadászik egy legyőzhetetlennek tűnő GONOSZ robotcsapat. Ők bizony nagyon szeretnék megszerezni A TÁRGYAT. Előkerülnek a múltból régi SZÖVETSÉGESEK, akikkel végül... (Nem lövöm le a poént, de van rá egy guruló százasom, hogy 11 év felett mindenki kitalálja magától.) 

Akinek kimaradtak volna a korábbi részek, annak egy apró segítség: a fenti leírás nem csupán a Fenevadak korára igaz, hanem szinte valamennyi Transformers filmre. A Vin Diesel-i változatosság szintjére nincsen mentség, és ez alapján külön várom (se), hogy a Reden és a Constantine-on kívül még semmi értelmeset készíteni nem képes Lorenzo di Bonaventura producer hogyan rontja majd el a Transformer One-t (ebben az animációs filmben tervezik elrontani elmesélni Optimus Fővezér és Megatron fiatalkorát). 

Ha igazi Transformers-t szeretnétek nézni, csekkoljátok inkább az eredeti rajzfilmsorozatot, amit a Hasbro volt oly' kedves feltenni az elérhető legjobb minőségben a YouTube-ra.

A magyar szinkron

l-intro-1683661317.jpgAz alakváltó robotok eredeti rajzfilmes stábja a 80-as évek legjelentősebb szinkronszínészeivel voltak tele: Peter Cullen, aki immáron közel 40 éve adja Optimus Fővezér hangját, a zseniális Frank Welker, akinek a nevéhez nem csupán Megatron vagy éppen a Scooby Doo Fredje fűződik, de évtizedekig rengeteg állathangot is ő adott Hollywoodban, vagy éppen Chris Latta, akinek karakteres hangja máig, közel 30 évvel halála után is etalonnak számít.

Sajnos itthon nem kapott akkor figyelmet a rajzfilm, sőt a sorozathoz magyar változat sem készült. Így a 2007-es első Transformers-mozinak kellett volna letennie az alapkövet, azonban nem tudott felnőni a nagy elődhöz. A korrektség kedvéért azért mindenképpen tegyük hozzá, hogy a film eredeti hangjait sem válogatták ki tökéletesen.

Optimus Fővezér, a széria legikonikusabb alakja először Kristóf Tibor hangján szólalt meg, azonban a torzítás és az erőszakos hangmélyítés miatt sok finomság veszett el játékából és hangjának karcos basszusából. Szomorú halálával aztán Szélyes Imréhez került a karakter, aki - bár belenőtt a szerepbe - számomra idősebbé tette a figura érzetét a kelleténél. Mindazonáltal az ő időszaka alatt változott a producerek hozzáállása is, és szinte teljesen elvetették a robotok hangjának effektezését. Ez nagyobb teret engedett a magyar színészek számára, aminek hatására sokkal több élettel teltek meg ezek a karakterek.

Szélyes Imre elhunytát követően ismét szomorú stafétaváltásra volt szükség. Optimus Fővezér új hangja a mostanában rajongói körökben vegyes érzelmeket kiváltó Horányi László lett. Miközben a nézők imádják őt Professzor X-ként az X-men-szériában, Darth Vaderként nem mindenki tudta elfogadni. Valahogy azt a karaktert nem sikerült elkapnia, amelyhez nem csupán a legendás elődök (mint Kránitz Lajos vagy Hollósi Frigyes) által az egekig emelt léc, hanem a fajsúlyos hangszínbeli különbség is hozzájárult. 

A szinkronrajongói szívnek egyértelmű öröm, hogy Horányi László végre egyre több főszerepet kap és nem csak akkor gondolnak rá, ha Patrick Stewart magyarításáról van szó. Ugyanakkor a Transformers-szinkron végeredményét inkább szomorú volt hallani. Az új orgánum nem csupán az elment elődök hiányára emlékeztetett, de a külföldi hangstúdióban beállított, furcsán ide-oda ugráló pitch correction (hangmagasság állítás) olyan jegyeket hozott ki a színész hangjából, amelyek tovább idősítették a Fővezért. A film megerősítette bennem az előzetes alapján kialakult véleményemet, miszerint ide egy mélyebb alaphangot szerencsésebb lett volna választani.

Ahogy történt is Optimus Falkavezér esetében, ahol Gáti Oszkár hangjának kifejezetten jól állt a Transformer-lét. Az más kérdés, hogy valószínűleg nem a beszélő robotgorillát fogja élete szerepének tartani.

Tabák Kata szinkronrendező a szakma egyik úttörője, aki évek óta folyamatosan fedezi fel a jobbnál jobb tehetségeket és ad számukra karrierbeindító szereplehetőségeket. Szerencsére a forgalmazó marketingesei ezúttal nem erőltettek bele "celebeket" a magyar csapatba, így maradt tér az új hangoknak. Dér Zsolt, a Porschévé, majd kukásautóvá alakuló Délibáb szinkronhangjaként ugyan már 90-nél is több produkcióban szerepelt, de csak mostanság kezdik megtalálni a hangsúlyosabb megkeresések. A Transformers - A fenevadak korában nem csupán büszkén viszi a hátán a filmet, de Ember Márkkal közös duójuk a produkció egyik igazi pozitívuma. Szintén meghatározó lehetőséget kapott Menczel Andrea, aki a film másik főszereplőjeként remekelt.

Ha a történet - és sajnos már a látvány sem - érik meg a mozijegy árát, a Transformers esetében a szinkron maradt az utolsó érv a megtekintés mellett. Minden egyéb esetben irány a YouTube és nézzétek inkább a négy remek évadot megélt eredetit. 

A Tsalád bemutatja - Halálos Iramban X

 346619341_6186512168053193_3685170598156345060_n.jpg

Az eredetiben folyton változó, de a magyarban jobban követhető elnevezésű Halálos Iramban-franchise aktuális darabja e hét szerdától-csütörtöktől súlyosbítja a hazai mozikat. A jópofa és újító szellemű első rész után mindjárt lejtmenetbe kapcsoló széria a negyedik résszel új pályára állt. Azóta a filmsorozat az egész világ guilty pleasure-jévé vált, az utcai zugversenyzőkből álló szedett-vedett banda pedig profi tolvajokká, majd autós szuperhősökké avanzsált. 

A recept egyszerű: vedd az alapcsapatot (az előző rész szereplőit), adj nekik vagány verdákat, dobj be eléjük egy ellenséget, aki valamelyik főhős múltjából bukkan elő, és üldözzék egymást a film végéig a fizika törvényeire már nevetségesen fittyet hányó jelenetek közepette. A végén a rossz beáll a TSALÁDba és grillezés. Aki meghalt, annak 2-3 rész pihi-szuszi, utána lehet jönni sorbaállni a kassza elé újra.

Hiába jön ki a legtöbb ember sírva-nevetve a moziból, befelé a jegyet már kifizették. Ezt a franchise-szörnyet a közönség teremtette, így csak magunkat okolhatjuk, hogy még mindig létezik. És hogy a "lezáró" (nem állnék én addig fél lábon...) epizód nem egy, most már nem is kettő, hanem "a stúdió kérésére" három részből áll majd. Érzésem szerint van egy ki nem mondott megegyezés a közönséggel: amíg a stúdió mindig eggyel növeli a tétet és behúz egy újabb nagy nevet a sorozatba, addig nem lesz gond a bevételekkel. Az, hogy a Vin Diesel-vezette filmkoalíció már legalább 6. alkalommal tud nagyot nyerni, bizony az űrből is látszik. Ez pedig nem kis érdem, ráadásul nekik biztosan ellentétes irányba lejt a pálya.

collage-maker-10-feb-2023-02-33-pm-1676057596592.jpgAz új részben követik a bevált receptet, új ellenség tűnik elő a múltból. Miközben Jason Momoa tényleg üdítő színfolt a franchise palettáján és fizimiskájával is remekül illik a társaságba, a neki szánt karakter talán a leginkább random gonosz eddig. Bosszújának okát és hátterét ő maga érvényteleníti, és a film úgy mutatja be, mint aki nem is igazán képes felvenni a versenyt a Tsaláddal - inkább a forgatókönyvírók rugdossák tovább jelenetről jelenetre.

Aki az előző részben fogta a fejét az űrbe kilőtt autótól, az most sem fog csalódni. Szinte nincs olyan kunszt, amelyet a főszereplők ne tudnának "megugrani", sokszor szó szerint. Ha én a saját autómmal nekimegyek egy másiknak 130-as tempónál, akkor legjobb esetben is minden utas kórházba kerül. Ezzel szemben Vin Diesel átmegy a többi autón, ugrat róluk, és úgy ping-pongozik bontógolyó méretű bombákkal, hogy ha igazi filmként néznénk ezt az alkotást, akkor már egyáltalán nem tudnánk izgulni. De a Halálos Iramba 10. inkább egy amolyan showreel, amiben bemutatja a stáb a nézőnek, hogy "ilyet is tudunk".

A helyzet azonban még ezen a szinten sem bakimentes: már nagyon rég nem láttam ilyen magas költségvetésű filmben ennyire pocsék vágást, a CGI a Hangya 3. részét súrolja - sajnos alulról, és a korábban azért menő zenék is inkább csak hangosak, mint jók. Éppen a fentiek miatt nem működik a film cliffhangeres befejezése sem, hiszen előre lehet sejteni, hogy a hőseink a következő rész első két percében mindannyian megmenekülnek.

A magyar szinkron

Egyre több helyen olvasom azt, hogy a franchise-produkciók gyakorlatilag feleslegessé teszik a filmkritika egész műfaját. Ebben bőven van igazság és nem kevésbé vonatkozik a szinkronkritikák írására is. Nehéz kilencedik alkalommal újat írni arról, hogy Galambos Péter még mindig remek Vin Diesel, Solecki Janka pedig még mindig sokkal jobb színész, mint Michelle Rodriguez. 

Ugyanakkor a film kapcsán mégis van miről beszélni! Akik gyakran olvasnak bennünket, azok tudják, hogy viszonylag ritkán vagyunk egy véleményen a szereposztást illetően Báthory Orsolya szinkronrendezővel. Ha már ennek hangot szoktunk adni, akkor viszont jár az is, hogy megemeljük a kalapunkat a Halálos Iramban 10. részén végzett munkája előtt. A szériát az ötödik epizód óta rendezi és azóta egy igen konzisztens és nagyívű csapatot épített fel a franchise köré. 

Külön érdemes kiemelni Varga Rókust, aki Báthory Orsolyával szerintem élete egyik legjobb alakítását hozta össze. Ilyen szép tónusváltásokat rég hallottam szinkronban! Mondhatnánk, hogy ehhez kellett Jason Momoa is, azonban az ő játéka megmaradt az Aquaman szintjén - miközben Rókus és általa a magyar változat messze meghaladta azt.

A sorozat és különösen a 10. rész óriási mázlija, hogy a UIP-nél fut és ezért Speier Dávid fordította. Ilyen gyönyörű kínrímcsokrot és ropogós magyar mondatokat már rég adott át a nézőknek. Tovább megyek, talán a Kleopátra küldetés óta az egyik legkreatívabb szövegkönyve. 

Ha a sztori miatt nem is, de a magyar stáb munkája miatt mindenképpen érdemes egyszer megnézni Dominic Toretto aktuális kalandjait. Búcsúzunk egy Tsaládi előzetessel. Éééés grillezés! 

Dungeons and Dragons - Betyárbecsület - Szinkronkritika

 333824142_930791181451638_2237480456882006314_n.jpg

14 éves koromban kezdtem szerepjátszani, és bár a lendület alább hagyott, ezt 24 éve nem hagytam abba. A barátaimmal átküzdöttük magunkat középkori fantasy városokon, elmerültünk csatornákban, legyőztünk ősi démonokat, és több mázsányi popcornt. Voltunk vámpírok, 20-as évekbeli nyomozók, törpék és orkok, vagy éppen futurisztikus implantátumokkal felszerelt zsoldosok. Ennyi kaland után biztosan állíthatom, hogy a minőségi játékhoz mégcsak vaskos sztori sem kell - elég néhány rosszul sikerült dobás és máris ég a harci szellem (vagy a kocsma).

A Dungeons and Dragons 1974-es indulása óta már az ötödik verzióját éli, és ennyi idő alatt több száz könyv, több ezer fanfiction, és számtalan képregény jelent meg hozzá. Szinte se szeri se száma a jobbnál jobb (és persze néha a bűnrossz) történeteknek, amelyekből egy film készítéséhez össze lehet vadászni a legjobban működő elemeket. 

Hollywoodnak azonban van egy egyre súlyosbodó rossz szokása: ha egy létező franchise-hoz nyúl, szereti figyelmen kívül hagyni a már meglévőt, és mintha kényszeresen akarná bebizonyítani, hogy tud náluk jobbat. Pedig a legtöbbször ez nem sikerül. Erre eklatáns példa a Witcher-sorozat, ahová szinte erőszakkal tuszkolják bele a mai kor elvárásainak szellemében írodott új szereplőket és eseményeket. 

dragon-12.pngSajnos pontosan ebbe a csapdába esett a DnD legújabb feldolgozásának rendező- és írócsapata is. Hiába szállították ők korábban a komoly tényezővé vált és csupaszív Pókember - Hazatérést, a játékadaptációk "átkát" nekik sem sikerült megtörni. Habkönnyű mozijuk ugyan helyenként valóban vicces, de közelebb van egy műfaji paródiához, mintsem ahhoz, amilyen történeteket ebben a világban mesélni lehet. Illetve a Betyárbecsület annyiban mégis autentikus, hogy nagyjából annyi izgalmat tartalmaz, mint a legelső DnD társas, ahol egy csőben előrehaladva mindig a következő szörnyet kellett legyőzni. 

A Betyárbecsület 10 éve sem lett volna jó film, de a Vox Machina legendájának árnyékában nagyon szomorú képet fest. Kár érte, hiszen ha nem kaszál a pénztáraknál, az megint 10 évre visszavetheti a studiók lelkesedését a pénztáraknál. Erre viszont sokkal több esélye lett volna egy kevésbé sablonos sztorival, izgalmasabb karakterekkel, szebb operatőri munkával, kevesebb, de egyedibb effekttel, és egy jobban passzoló, kevésbé ujjgyakorlatnak tűnő zenével.
 
A magyar szinkron

A Szinkronjunkie hasábjain sokszor mondjuk, hogy egy jó magyar szinkronnal szinte bármilyen film menthető. A Dungeons and Dragons - Betyárbecsület esetében adott is volt egy betonbiztos csapat, hiszen mind Tabák Kata szinkronrendező, mind Speier Dávid fordító neve garancia a magas minőségre. Az ismert színészek hangjai adottak voltak (kaptunk Hugh Grantet Stohl Andrással, Chris Pine-t Zámbori Somával, Michelle Rodriguezt Kéri Kittyvel, sőt a Jurassic Park franchise-ból még a Justice Smith - Penke Bence duót is átmentették). 

hugh-grant-in-dungeons-dragons-honor-among-thieves.jpegA nosztalgiafaktoron túl azonban nem volt valódi muníció a magyar csapatnál, ugyanis izgalmas szinkronjátékot csak akkor lehet készíteni, ha a film valamilyen. A Betyárbecsület egyik legnagyobb hibája pedig, hogy azt az érzést kelti, mintha minden színész számára egy unalmas kötelező meló lett volna. A vígjátéki jelenetek, mint a halott katonák kikérdezése vagy az éneklős részek viszont remekül sikerültek.

A Betyárbecsület sajnos egy újabb elpuskázott lehetőség, hogy menő játékadaptációk készülhessenek. Hiányzik belőle a bátorság, az egyediség, a történetbe való bevonás, a valódi látvány - egyszóval minden, ami egy filmet ma a sorozatok fölé tudna emelni. Így ez nem más, mint egy közepes pilot epizód, ami átvezet a következő részbe, de azt már nem fogja mindenki megnézni.

 

Avatar - A víz útja - Szinkronkritika

 318177838_597534022376410_6819581131485101874_n.jpg

A hatalmas blockbusterek szinte teljesen áttolódtak a Disney térfelére - ráadásul ezek mostanság szinte kivétel nélkül szuperhősös filmek. Emiatt - mégha időközben ez is ugyanazon cégcsoport mérlegét duzzasztja - különösen fontos egy olyan komoly hype-ot kapó film megjelenése, mint az Avatar második része. 

Persze, tegyük a szívünkre a kezünket: egy éve ilyenkor, de akár még hónapokkal ezelőtt is kevesen hitték el, hogy a folyamatosan halasztgatott filmet belátható időn belül valóban megkapjuk. Voltak, akik már inkább ellene drukkoltak, ami nem csoda, hiszen az első rész rekorder bevételei ellenére is arcátlannak tűnő magabiztonsággal jelentették be a második, harmadik, negyedik, majd végül az ötödik epizódot. 

Hogy valóban sikersztori lesz-e ebből, azt csak hetek múlva tudjuk majd biztosan megmondani, de az tény, hogy James Cameron rendező valóban mindent megtett annak érdekében, hogy tucatmozi helyett valódi, minőségi élményt adjon. A Víz útja minden elemében (nemcsak a vízében... bocsánat, egyedül is kitalálok :D ) jól kidolgozott. Ezúttal nem csupán a látvány, de a sztori is nagyon a helyén van. Bár nem löki le az asztalról a korábban sebtiben odafittyentett Pocahontas-os, idiános vagy éppen "nagygonoszfehéremberes" elemeket, de sokkal nagyobb tisztelettel kezeli a nézőt. Az új karakterek színesek, szagosak, és a Sully-család szappanoperája vagy Vin Diesel-féle erőltetett, családozós köteléke helyett igazi dinamikát kapunk.

11142_1668418837_119.jpg

Van persze néhány megmosolyogtató jelenet, vagy olyan rész, ami erőltetettnek hathat - például néha karakterek csak úgy eltűnnek -, de a három óra így is gördülékenyen eltelik. Ráadásul az Avatar végre szakít a Star Wars-által felállított "egy bolygó, egy helyszín" hagyománnyal és Pandorát van lehetőségünk sokkal jobban megismerni.

A második rész kapcsán a legfontosabb kérdés az volt, mi újat tud mutatni nekünk Cameron. Mi lesz az a különlegesség, ami miatt többször is meg fogjuk nézni a filmet? Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a vízzel kapcsolatos látványvilág sokkal életszerűbbre és izgalmasabbra sikerült, mint a túlzóan sötét és egysíkú Fekete Párduc 2. Talokanja. Az úszás, a repülés, a helyszínek tényleg viszik előre a filmet - bár személy szerint csak ritkán éreztem azt, hogy olyan látványban van részem, amit még valóban ne láttam volna máshol.  Forradalminak semmiképpen nem nevezném, inkább úgy fogalmaznám meg, hogy az előző epizód alapjait ügyesen görgeti tovább.

avatar2-e1652170665181-1024x576.jpg

A látvány okozta élményből ugyanakkor egyértelműen elvesz, hogy Cameron is erőlteti a Hobbit-trilógia kapcsán a mozikból már sikeresen kiutált 60 képkocka per másodperces vetítési technológiát. A 60 fps-ű részek idegennek, furcsának hatnak a szem számára. Valamennyit sikerült persze javítani a technológián és nem hat annyira tévésnek vagy amatőr videósnak, mint a Hobbit, de a 3D-vel együtt sokszor kizökkenti az embert. Akinek még nem lett volna szerencséje ehhez a megoldáshoz, azt úgy érdemes elképzelni, mint a TV gyártók által erőltetett (de egyáltalán nem működő) képsimitás, amelyet a legtöbb felhasználó a készülék üzembehelyezésekor mindjárt ki is kapcsol. 

A film zenéjét a 2015-ben repülőgép-balesetben elhunyt Oscar-díjas legenda, James Horner, már nem írhatta meg, azonban helyére 3 évvel ezelőtt beugrott csapattársa, Simon Franglen, akivel mind a Titanicon, mind az Avatar első részén együtt dolgoztak. A korábbi témákat korrektül felhasználva fejlesztette őket tovább - igazi nagyívű score-t nem alkotott, de ahhoz képest, hogy eddig inkább a háttérben dolgozott, nagyon komoly teljesítmény egy három óránál is hosszabb filmhez szerethető muzsikát írni. 

A magyar szinkron

A szinkronszakma - legalábbis a magyar - olyan, mint átlagos popzenehallgató: akit megkedvel, azt egy ideig nem ereszti, agyonhallgatja, majd átszokik másra és a régi kedvenc felkerül a polcra. Ez a jelenség persze nem egyedül a rendezői hóbortnak köszönhető, vaskosan benne van maga Hollywood és az aktuális casting trendek. 

szelestamas2.jpg(Széles Tamás - Fotó: Jasinka Ádám - Műsorvízió)

Széles Tamás - bár univerzális képességeit a szakma szerencsére már idejekorán felismerte - helyzete annyiban különleges, hogy ő már legalább két "aranykort" megélt eddigi pályája során. Miközben a 90-es évek végén legtöbbször hősszerelmesként és fiatal kalandorként gondoltak rá a rendezők (a mi szerencsénkre igen sűrűn), addig a 2010-es évek első felében szinte minden akciófilmben őt hallhattuk. Tehetsége folytán nehéz volna őt megunni, így túlhasználtságot nem mondanék, de tény, hogy egyfajta szinonímájává vált a hősfiguráknak.

Emellett a szakmában eltöltött évtizedek alatt (Gondoljunk csak bele, több mint 1000 különböző alkotásban szerepelt már!) ő tudta az egyik legtöbb "állandó magyar hang" státuszt bezsákolni - Ben Affleck-et, Paul Ruddot, David Boreanazt, Sam Worthingtont, Guy Pearce-t, vagy éppen Joseph Fiennes-t egyaránt vele szerettük meg. 

Meglepő lett volna, ha az Avatar második részében nem őt hallhatjuk Jake Sully, azaz a na'vik vezére hangjaként. Ezúttal ráadásul sokkal fajsúlyosabb szerepben, több érzelemmel, réteggel - a filmre egyértelműen az ő profi munkája teszi fel a koronát.

Sajnos sokkal kisebb és talán az első részhez képest kevésbé átütő szerep jutott ezúttal Pikali Gerdának, aki az időközben anyává vált Néjtirit szinkronizálta. A Disney/20th Century ráadásul kihagyott egy ziccert, ugyanis Néjtiri dalát a na'vik kitalált nyelvén maga Zoe Saldana énekelte fel, ezt pedig izgalmas lett volna hallani Gerdától. 

A hogyant nem bontanám ki jobban, hiszen spoileres lenne, de már az előzetes alapján lehetett tudni, hogy visszatér az első rész főgonosza, Miles Quaritch ezredes. Magyar hangja a méltán legendás Kőszegi Ákos, akinek egyaránt remekül állnak a pozitív figurák, a főgonoszok, vagy éppen a narráció. És ez az Avatarbeli szerepe mennyivel jobban áll neki, mint amikben mostanság a YouTube-on hallhatjuk!

saradi_zsolt-_szinesz.jpg(Sarádi Zsolt - fotó: Terminál Workhouse)

A film egyik igazi nagy meglepetése a metkayinai nép vezetője, Tonowari és az ő magyar hangja, Sarádi Zsolt voltak. Már évek óta mondogatom, hogy Zsoltnak nagyon jól állnának a hangsúlyosabb szerepek, az ő hangja és kiváló képességei egyértelműen mozivászonra valók. Ráadásul Ónodi Eszterrel szuperül illettek össze, remekül hozták a vezetői párost. 

Ha volt valami, amin elúszhatott volna (esküszöm, nem direkt volt...) a szinkron, az a gyerekeket megformáló kis csapat. Hogy miért is került Tabák Katával a legjobb kezekbe a film, az itt mutatkozik meg igazán. A na'vi gyerekek és fiatalok ugyanis nem hogy nem lelketlen mellékszereplők, hanem az egész három óra valódi motorjai. Ha az itteni szereposztás nem sikerül, akkor szinte nem lett volna olyan jelenet, amely nem sérül. A jó választás azonban csak fél siker, ehhez kellett, hogy L. Nagy Attila, Kuttner Bálint, Bak Julianna, Koller Virág, Rohonyi Barnabás, Kretz Boldizsár és karaktereik között olyan "szinkronkémia" alakulhasson ki, amely csak egy igazán alaposan megválogatott csapatnál valósulhat meg. 

c4d78a50b47942d8ad154e87fb9ba7c8.jpg(Mentes Júlia - Fotó: Valery Hache / AFP)

Külön ki szeretném emelni Mentes Júliát, aki szinte életkortól függetlenül bárkit el tud játszani. Úgy szinkronizált egy fiatal gyermeket, hogy egy pillanatra sem jutott eszembe az életkorbeli különbség - ráadásul a művésznő egy hónapon belül másodjára ejt arcra, mert a Wednesday című sorozatban is úgy alakított fele olyan idős figurát, hogy rendesen jobb volt, mint az eredeti. Le a kalappal!

Emellett a filmben hallható még többek között Király Attila, Mészaros Béla, Menszátor Magdolna és a nagyszerű Szirtes Ági, ráadásul tőle igen szokatlan szerepben! 

Az Avatar 2. mellett számtalan érvet felsorakoztathatunk: az év egyik legjobban várt alkotása, elképesztően látványos, végre nem szuperhősös film, de a magyar szinkron legalább ilyen erős ok a megtekintésre.

De azért az üdítő és a popcorn mellé azért nem árt bekészíteni egy mobil WC-t sem!

Fekete Párduc 2. - Szinkronkritika

 313294679_3758907774335881_9206329270497622254_n.jpg

A cikk írásakor éppen 93%-os Rotten Tomatoes értékelésen áll a film, amely nem lesz mindenki kedvence. Persze, azok a fránya kritikusok mindig mást gondolnak, mint az egyszeri mozinéző. Személy szerint nem értek velük egyet: a Fekete Párduc 2. nem egy könnyű darab. Ugyanakkor remekül illeszkedik abba a furcsa, de annál hosszabb filmes és sorozatos sorba, amelyben keresik az utat a Végjáték után. Nézzük, hogyan sikerült a Fekete Párduc legújabb kalandja!

A magyar cím meglepően félrevezető, ugyanis a film 99%-ban nem szól a Fekete Párducról. Ezért is lett volna szerencsésebb megtartani az eredeti gondolatot és Fekete Párduc - Vakanda, légy áldott címen futtatni a produkciót. Helyette azonban kapunk egy egybeszőtt, négy epizód hosszúságú mini-sorozatot, amely bármilyen korrekt iparosmunka is lett, jobban illett volna a Disney Plus-ra.

Persze, a Marvel sosem volt a rövid filmek szakértője, de a Fekete Párduc 2., a maga közel háromórás játékidejével majdnem húzott egy Végjátékot. Utólag érthető, de határozottan nem mentség erre, hogy a rendező/forgatókönyvíró nem akart engedni a koncepcióból. Chadwick Boseman halála miatt csak annyit változtatott a történeten, amennyit feltétlenül muszáj volt, de belerakott alsó hangon 40 percnyi gyász- és búcsúidőt. Távol álljon tőlem, hogy elvitassam ennek lehetőségét a néhai T'Challa király rajongóitól, ugyanakkor más színészek, hovatovább Stan Lee sem kapott ilyen komoly megemlékezést. A nemrég elhunyt William Hurtöt például nemes egyszerűséggel újracastingolták. (És csak remélhetjük, hogy a filmben nem jegyzi majd meg a Thaddeus Ross-t alakító Harrison Fordnak, hogy "de megváltoztál...")

screen_shot_2022_10_03_at_11_26_33_am.jpg

Más oldalról megközelítve a Bosemannel foglalkozó részek a történet legerősebb részei, mely a sztori többi eleméről már nem állítható ilyen határozottan. Az első epizód pozitív kultúrsokkja elmarad, sem zeneileg, sem vizuálisan nem veszi fel a Marvel a kesztyűt. Pedig az azték/mexikói gyökerekkel rendelkező Namor és népének víz alatti világa bőven kínált volna felfedeznivalót. Helyette elcsépelt atlantiszi látványt kapunk, nagyjából az 1999-es Baljós Árnyak szintjén (hozzátéve, hogy akkor az igen jónak számított) és, persze, szigorúan olyan sötétben, hogy alig lehessen kivenni valamit. 

Összességében a történetnek van valamennyi íve, de az utólag beledobált karakterek (ilyennek tűnik Riri Williams Vasszíve is), illetve az időközben áthelyeződött hangsúly miatt valószínűleg inkább azok fogják szeretni, akiknek bejött az Örökkévalók. Annál valamivel gyorsabb, eggyel koherensebb sztorit kapunk, de csodálkoznék, ha ez lenne a Marvel legsikeresebb filmje. 

A magyar szinkron

A címadás egy nehéz műfaj, hiszen a legtöbb esetben az előzetesek és a konkrét film ismerete nélkül kell kifundálni. Emiatt abszolút értelemben csak a Disney-re tudok haragudni, de rájuk nagyon, hiszen a Fekete Párduc 2. semmitmondó címe kategóriákkal jobb lehetett volna. 

Chadwick Bosemannel nézőként sajnos elveszítettük Debreczeny Csabát is, aki így valószínűleg jó ideig nem tűnhet fel újabb Marvel-produkcióban. Számomra egy sokkal erősebb főszereplőt hozott ki T'Challa karakteréből, aminek hiánya a szinkronon is érződik.

tf.jpg

(Fotó: Törőcsik Franciska saját Facebook oldala)

Bár Törőcsik Franciska, akit az első rész kapcsán nem tudtunk annyira megdícsérni, rendkívül sokat fejlődött, Shuri figurája egyszerűen nem volt elég mély ahhoz, hogy el tudja vinni a filmet a vállán. Ahogy az első epizód gyakran furcsa és erőtlen mellékszereplői próbáltak előlépni a félhomályból, úgy kapott több teret Trokán Nóra: a Nakiát alakító, egyébként rendkívül népszerű Lupita Nyong'o olyan rossz volt az egyik jelenetben, hogy míg az újságíró kollégák a térdüket csapkodták a nevetéstől, én szegény Nórát sajnáltam a szerep miatt. Radó Denise (Ramonda királynő - Angela Bassett) és Orosz Ákos (M'Baku - Winston Duke) szerencsére sokkal jobban jártak saját figuráikkal.

Részemről ez csak egy tipp, de mintha Görög László (Everett K. Ross - Martin Freeman) egyik jelenetét korábban vagy utólag, egy pótforgatás keretében rögzítették volna, mert László hangja kellemetlenül betegnek tűnt. Remélem, nincs gond és csak én hallottam valamit rosszul (vagy a nemzetközi keverés vált kavarássá, ahogy azt a Disney-nél szinte már hagyományőrző módon intézik).

lukacs_daniel.jpg

(Fotó: Éder Vera)

Lukács Dániel, aki Namorr hangját adja, üde színfolt a palettán. Még csupán néhány apróbb szerepen van túl, jellemzően további magyar hangként, de a Disney által diktált hangkeresési tempó miatt a korábbi "ranglétrának" vagy karrierútnak ma már nincs feltétlenül jelentősége. Bár sokszor nem értek egyet a teljesen random módon működő "Disney-szabállyal", az új tehetségek felfedezése és a kezdő színészek szinkronkarrierjének beindítása  terén komoly hatást gyakorolt a cég az elmúlt évtizedben. Dániel pedig remekül élt a szerep kínálta lehetőségekkel, szarkasztikus megszólalásai igazán emlékezetessé tették Namort.  

Összességében a Fekete Párduc 2. egy szép megemlékezés a néhai Chadwick Boseman előtt, amely közben a hátán cipel egy igazi főszereplő nélküli történetet, számtalan forgatási nehézséget, a vágószoba teljes hiányát, de le van öntve rengeteg szeretettel az afrikai és a mexikói/közép-amerikai kulturák iránt. A jó szinkron pedig elég ízletes hab a tortán ahhoz, hogy egyszer mindenképpen megnézzük.

Thor - Szerelem és Mennydörgés - Szinkronkritika

 289869358_3647979525428707_8973600830425170869_n.png

Csak én érzem úgy, hogy picit sok már a Marvelből? Bevallom, nagy rajongója vagyok a képregényfilmeknek - sok kifejezetten a kedvencem, amelyhez a magyar szinkron is vastagon hozzájárul. Ám mintha kezdenének látszani a repedések a multiverzumon. A Végtelen-szága (bár nem tetszik, hogy ezt a kifejezést használja a Disney, de azért jobb, mint a szaga :D ) óta nem volt igazán AHA-élményem. Bár még mindig vannak ütős jelenetsorok, de mintha mind a látvány, mind a zene, mind a történetek kezdenének egy lefelé tartó spirálba kerülni. No, persze azért még bőven nem tartunk T-Rexen lovagló zombinácik szintjén, de úgy érzem, hogy most nem a gázra, inkább a fékre kellett volna lépni. 

A Disney viszont nem így érezte, és Taika Waiti gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapott az új Thor-epizód megírásához és rendezéséhez, és elkészült a Marvel Filmes Univerzumának Utolsó Jedik-je. A Szerelem és Mennydörgés egész biztosan rendkívül megosztó alkotás lesz, és ezt nem az őrült kecskéknek vagy az LSD-tripszerű poénoknak köszönhető, inkább annak, hogy ez nem film, inkább amolyan mozis novelláskötet. A jeleneteket egy koherens és kimunkált sztori helyett csak a szereplők személye tartja össze, és minden a poénoknak van alárendelve. Ez nem lenne feltétlenül komoly gond, hiszen a Ragnarököt is azért imádtuk, mert nem egy száraz kamaradarab volt, de itt mintha a ló túlfelére sikerült elthorkodnia magát a rendezőnek. 

0e2859725167e6ab9229f614324ebd62_0_0_0_0.jpg

Gorrt már a premier előtt minden idők Marvel-gonoszának titulálták és bár tényleg végre egy VALAMILYEN figura, két rendezői döntésnek is áldozatul esett. Egyrészt bevallottan elrugaszkodtak a képregényes megjelenéstől, mert az Waititi szerint nagyon hasonlított volna Voldemortra (szegény hivatalosan az orrtalankodó gonoszok táborát erősíti), helyette lecserélték a külsejét a horrorfilmes Apácára, aki az utolsó helyet szerezte meg a kistarcsai God of War cosplay versenyben. Ez persze abszolút nem lenne zavaró, azonban a karakter igazi sava-borsát megadó háttérsztorit olyan szédítően rosszul adták elő, hogy az később minden érzelmi töltetet elmeszelt. Pedig nem lett volna ez nagy kunszt, egy sima TikTok videóban 3 percben egy rajongó úgy foglalta össze a sztoriját, hogy zokogtam a vécén. (Valld be, hogy te is ott nézed... ;) )

Az előzetesekben jól lelőtt női Thor (kár volt, mert poén lett volna, ha csak a filmből derül ki) sztorija helyett is egy katyvaszos 3 percet kapunk, ami megintcsak dezintegrálja a kapcsolódó érzelmi töltetet. Kár érte. Habár a filmben lett volna puskapor - és elvárások nélkül szerethető is - de az előző epizódot biztosan nem tudja megugrani. Talán majd idővel jobb lesz, ahogy a Shang-Chi-ról is sokaknak javult a véleménye a premier óta eltelt időben.

Az elmúlt két évben kezdődött a trend, hogy a nagy hollywoodi zeneszerzők végre nem csinálnak titkot abból, hogy egyáltalán nem vagy nem teljesen ők írják a filmek zenéit. Ma már tudjuk, hogy a James Bond új témáit nem Hans Zimmer, hanem a néhány éve még a YouTube-ra epikus fantasy zenéket készítő Steve Mazzaro írta, ahogyan nem Zimmer nevéhez fűződik az új Top Gun sem (helyette Lorne Balfe zenei csapata, a 14th Street Music rakta össze a felfrissített témákat).

Nem volt ez másképp valószínűleg most sem: Michael Giacchino helyett Nami Melumad (és a háttérben még vagy egy tucat másik zeneszerző) írták a témákat. Miközben ez a trend legalább hoz némi korrektséget a kezdőket elképesztő módon kihasználó iparágba, számomra érthetetlen, hogy miért kell állandóan cserélni a bevált kulcsembereket. Az új epizódban megint kukázták - most már az előző három rész - zenei témáit, helyette újra megírták a Dallas-sorozat zenéjét. Ezért is kár volt.

A magyar szinkron

Egyszerre áldás és átok is ez a sok képregényfilm a magyar szinkron számára. Áldás, hiszen ezek jobban fizető munkák, nem úgynevezett "olcsó mozik", másrészt bár szakmailag nem hatalmas kihívások, azért üdítő melók lehetnek a stáb számára. A nehézséget az jelenti, hogy szakítani kell az évtizedes hagyománnyal, miszerint egy magyar színész több külföldi kollégájának állandó hangja.

A Disney ugyanis magasról tesz a magyar igényekre, szinkron helyett lokalizációban gondolkoznak, ami teljesen más koncepció. Miközben persze a felrúgott status quo azért egyfatja esélyteremtés is, hiszen olyan színészek jutnak így nagyobb szerepekhez, akiknek a korábbi "rendszerben" még legalábbis hosszú éveket kellett volna várni hasonló munkákra.

A Thor 4. szereposztása jobbára áldozatul is esett ennek a magyar szemszögből nehezen érthető gondolkodásmódnak. Van ugyanis, aki megtarthatta a hangját, mások újat kaptak. Van, ahol teljességgel érthető a váltás, míg máshol nehezebben veszi be a gyomrom. Nézzük a konkrétumokat.

thor-love-and-thunder-tessa-thompson-natalie-portman.jpg

Thor, Jane Foster és Valkűr hangjai szerencsére nem változtak: Nagy Ervin, Zsigmond Tamara, és Gubik Petra triója kifejezetten jól működik. A film igazi meglepetése és egyben legnagyobb találmánya a Christian Bale és Pataki Ferenc duója. És itt látszik igazán, hogy mennyit számít a szinkronizált figura - emlékeztek még, hogy Ferenc volt Kro hangja az Örökkévalókban? Én sem. Azt viszont sokáig nem fogom elfelejteni, amilyen ügyesen hozta Christian Bale-t - pedig azt hittem, hogy Fekete Ernő Tibor nélkül nincs élet azon a tájékon. 

A végső szereposztás azonban több kérdést is felvet:

  • Hogy lehet az, hogy Csondor Katát cserélni kellett Darcy figurájáról (Csifó Dorinára), miközben Gubik Petra két aktuális Marvel-figurának (Valkűr és Katy a Shang-Chiből) is hangja?
  • Pataki Ferenc és Stohl András miért szinkronizálhatnak több figurát, miközben a filmben feltűnő Russell Crowe-t újra kellett osztani? Nem beszélve arról, hogy őt hogyan kaphatta meg Szabó Győző, aki már az előző Thor epizódban elkelt Skurge-nek. 
  • Talán az egyetlen, ami igazán érthető döntés a stúdió és/vagy a magyar stáb részéről, az Fekete Ernő Tibor cseréje. Az ő hangja annyira összeforrt Vasemberével, hogy mindenki azt hinné, hogy valamilyen kapcsolat van a két karakter között, ha más szerepre is behívnák.

Van tehát némi zavar a Disney háza táján, amikor szereposztásról kell végső döntést hozni. Attól tartok, hogy ez  a helyzet később, a folyamatosan érkező sorozatokkal, a tervezett filmekkel és a potenciálisan kezelhetetlen crossoverekkel (amikor két film szereplői találkoznak) csak egyre bonyolultabb lesz. Valószínűleg a jövőben le kell majd mondanunk a fix párosokról, és állandó magyar hangok helyett örülhetünk, ha egy-egy karakternek stabil magyar hangot lehet találni.

A fordítást a most már Marvel-veteránnak számító Gáspár Bence készítette, a "túl nagy volt a huss, Nagyapus" eddig messze az év ötlete. Bence marveles karrierjét a 2017-es Embertelenek-sorozat és a Thor - Ragnarök indították be, és azóta szinte valamennyi Marvel-produkció az ő kezében fut össze. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy a rendezés mellett a fordításnak is egy felelőse legyen, mert így elkerülhetőek a rendszerbe egyébként szinte belekódolt inkonzisztenciák.

Ha a film vidám is, mi azért szomorú hírrel zárjuk: sajnos a filmben három mondat erejéig feltűnő Darryl magyar hangja nem a Team Thor magyar változatában a szinkronba visszatérő Halasi Dani lett. Apropó, a Disney+-on a jelenlegi helyzet alapján valószínűleg nem is tervezik majd a rövidfilmek szinkronizálását (csak a legnagyobb nyelveken érhetőek el), így ha más vigaszunk nincs is, azért a Team Thor egyetlen szinkronját legalább veletek együtt készítettük el. 

Jurassic World: Világuralom - Szinkronkritika

banner.jpgKét-három éves korom óta komoly rajongója vagyok a dinoszauruszoknak. Az egész egy egyévados rajzfilmsorozattal, a Dino Ridersszel kezdődött, majd folytatódott a képeskönyvekkel (sőt saját dinoszaurusz határozó készítésével), majd kulminálódott a Kanári-szigetekről megmentett, nézhetetlenre másolt Jurassic Park videókazettával. Az őslénypark törzsközönségével szemben nekem a második rész, az Elveszett világ volt a kedvencem - ezért is örültem, hogy úgy hírlett, Jeff Goldblum (és Szabó Sipos Barnabás) komolyabb szerepet kapnak a második trilógia lezárásában.

Már a június 7-i premier előtt gyülekeztek a sötét fellegek a film körül, hiszen az első kritikák gyalázatosan lehúzták a filmet. Ezt megtámasztotta egy érdektelen előzetes, úgyhogy elvárások nélkül ültem be a nyár sikerfilmjének várt Jurassic World: Világuralomra.

we-had-a-bad-mistake-new-trailer-for-jurassic-world-3-new-trailer.jpeg

Nem kellett csalódnom - mármint az elvárások hiánya miatt, ugyanis ez a film megint a "fejlesztett filmek" vonalát erősíti. A történetbe nem is érdemes belemenni, hiszen pontosan ugyanaz, mint az előző 5 részben. Emberek kihasználják a természetet, gonosz vállalkozó jobbról színre be, T-Rex balról színre be - az pedig előre sejthető, hogy ki fog nyerni. Nyoma sincs már annak a léleknek és szívnek, amivel Steven Spielberg az első két epizódot készítette. Sokkal valószínűbb, hogy a filmhez forgatókönyv helyett jelenet vázlatok és látványtervek készültek csak, és ezt próbálták meg összekötni valami történetszerűvel. A film emiatt olyan, mint egy novelláskötet, jobb és rosszabb írásokkal, amikben az a közös, hogy egy vagy több magánszemély úgynevezett őshüllők elöl menekül. 

Persze, az egyszeri dínórajongó szíve azért meg-megdobban, hiszen nemcsak ismerős lényeket lát, de azt is megmagyarázzák a filmben, hogy eddig miért nem láttunk a legújabb kutatásoknak megfelelő dinoszauruszokat. Így több őslény tollazatot is kap, bár a hangjuk és méretük tekintetében azért még mindig nem a Jurassic World lesz a szakmai mérce.

A film rendezője, Colin Trevorow, megirigyelhette a Tenet hangzását és minden eddiginél magasabbra tekerte a hangerőt - IMAX-ben néha konkrétan bántó is volt (pont, mint a Tenet esetében). Ha hozzávesszük, hogy az előző két rész zeneszerzője, Michael Giacchino is inkább feszültségkeltő futamokat írt, akkor a moziból kijövet akár azt is érezhetjük, mintha a történet folyamának hiányát ezzel próbálnák palástolni.

Összességében egy látványos, de rendkívül furcsa alkotás, amely ugyan méltatlan a nagy elődökhöz, de a 4-5. rész szellemiségét azért érezni rajta. Egyszer érdemes megnézni a nagyvásznon, de valószínűleg kevesekben fog valódi nyomot hagyni.

Magyar szinkron

nevtelen.png

Sok változás a hatodik részre nincsen, Dóczi Orsi szinkronrendező a korábbi gárdát trombitálta össze a magyar változat elkészítéséhez. Jó volt hallani, hogy figyelembe vették a rajongók kérését és az előzetes után Vándor Éva visszakapta Laura Dern magyar hangjának szerepét. Párosuk közel 30 év után még mindig remekül működik, ahogyan meglepő módon a szokottnál lelkesebben szinkronizáló Dörner György és Sam Neil is. 

Csak Szabó Sipos Barnabást sajnáltam egy kicsit, aki az Elveszett világ után végre ismét nagyobb szerepben térhetett vissza - viszont karakteréről az alkotók nem tudták eldönteni, hogy a második rész hőse vagy a Thor Ragnarök Nagymestere legyen. 

Miller Zoltán és Ruttkay Laura párosa az előző két epizód után végre simulékonyabban működik - bár meglepően kevés jelenetben vannak együtt, így sajnos a szerelem igazi kibontakozását a film a fantáziánkra bízza.

Speier Dávid fordítása gördülékeny és magas szintű volt, de a végeredmény bekerült egy mondat, amin mindenki felszisszent. Két szereplő beszélget és az egyik megemeli a hangját, mire a másik: "Nem tetszik ez a HANGÜTÉS!" Nem jött volna ki a "nem tetszik ez a hangnem" a szájmozgásra? 

A szinkron - a film egészéhez hasonlóan - komoly épít a nosztalgiára, amelyet megkoronáz az is, hogy VÉGRE a film végén ismét megszólalhatott a legendás Bozai József, aki felolvasta a stáblistát. Ez azért számít különlegesnek, mert a mai filmeknél a legtöbb stúdió már csak azt engedi, hogy a magyar stáb a hivatalos stáblista után, egy külön listában jelenjen meg.

 

Top Gun: Maverick - Szinkronkritika

 top-gun-maverick-movie-banner.jpg

Valahogy így lenne (lett volna) érdemes feltámasztani a 80-as évek klasszikus akciófilmjeit. Az előzetesek nem ígértek egy különösebben izgalmas filmet, Bruckheimer és Cruise azonban nehogy nem lőttek mellé, de konkrétan az év egyik borítékolhatóan legnagyobb dobását hozták hangártető alá. 

A történethez úgy nyúltak az alkotók, hogy ugyan építkezik az első rész történéseire, de ha valaki nem emlékezne vagy nem látta, akkor is tökéletesen összerakható. Persze, ha hatótávolságon kívülről nézzük, akkor egy szögegyenes, klasszikus akciómozi. Főhős elvonult életet él, gond adódik, csak ő segíthet, rehabilitálják. Ez kis túlzással bármelyik Stallone, Schwarzenegger vagy éppen Seagal filmre ráhúzható. A Top Gun második részét nem is ez teszi izgalmassá, hanem hogy sikerült megtölteni ÉLETTEL. 

Nomeg persze az, hogy Tom Cruise megint emelte a szintet. A kaszkadőrök és a biztosítók örökös rémálma az elmúlt 36 évben letette a kisgépes és vadászrepülős vizsgákat is. Így az alkotók összehozhatták, hogy a kamera valóban ott legyen Cruise-zal, mikor repül és a kanyarokban nem CGI gyorsulás borzolja az arcát. Ha valamit, akkor ezt a filmet IMAX-ben érdemes megnézni! Elképesztő látványos, amikor közelről lehet látni, hogy milyen a repülés és mi történik a pilótával. Több jelenetnél rendesen szorítottam a karfát az izgalomtól. A két órás filmben elég hangsúlyos részt tesznek ki a gyakorlatok és a valódi harc - így a repülés szerelmeseinek pláne kötelező film!

Szerintem az alkotók az alaphelyzet elnagyolt felállításával is jó döntést hoztak, hiszen egy meg nem nevezett ország meg nem vezetett területére elképzelni a konfliktust sokkal egyszerűbb manapság. Az háborús áthallásokat azok aktualitása ellenére is sikerült elkerülni és a sztori is csak annyiban lett propagandafilm, hogy a nézése közben (és persze utána, a hatása alatt) azt érezhetjük, hogy harci pilótának lenni rendkívül menő.

A hangulathoz a gyönyörű fényképezésen túl a zene is nagyban hozzájárul. Élek a gyanúperrel, hogy Hans Zimmer szerepe itt már csak annyi volt, hogy eldöntötte, meghagyják a klasszikus témát, aztán Lorne Balfe-fal együtt átadták a lehetőséget a "gyerekeknek". Steve Massaro, Andrew Kawczynski és a Remote Control csapata ha nem is találták fel a spanyolviaszt a filmhez, a 80-as évek hangulatát ügyesen felidézték. Emellett jól eljátszottak a Harold Faltermeyer által komponált eredeti főtémával is. 

Szinkron

A klasszikus filmek folytatásai esetében gyakori kérdés, hogy a rendező a szereposztásnál mennyire vegye figyelembe az eredeti hangokat. Míg egy Star Wars esetében valószínűleg nem volt kérdés, hogy maradjanak-e a legnépszerűbb változat hangjai (Stohl András, Csernák János és Kovács Nóra), addig a Trainspotting második részéhez például újrakeverték a lapokat. Valószínűleg a népszerűség, illetve a szereposztások időközben változásai is komoly tényezők lehetnek a döntésben.

A COVID-járvány miatt többször halasztották a film premierjét, így a Top Gun: Maverick magyar változata is már jó ideje elkészült. Nikodém Zsigmondnak a szereposztás terén "rendet" kellett tennie, hiszen az első részt nem lehetett egy az egyben átörökíteni. A szinkron összességében igen szórakoztató lett, amelyhez hozzájárult a remek fordítás is. Akinek a film után nem az az új kedvenc szava, hogy drónkövetelő, az rosszkor ment ki a büfébe. ;)

rekasi-karoly-original-55883.jpg(Fotó: Földi Tamás)

Tom Cruise Rékasi Károly - iszonyatosan jól állnak egymásnak. Szerintem Cruise mérföldekkel tökösebb Rékasi magyar hangjával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az amerikai színész fiatal éveihez ne passzolt volna tökéletesen Kautzky Armand, de talán úgy tudom megfogalmazni, hogy a két színész fejlődési útjai elváltak egymástól. Kautzky Armand hangja ma már talán túl elegáns volna Cruise-nak, aki újkori akciósztár imidzséhez viszont ideális Rékasi karcos orgánuma. A sztori valódi csavarja, hogy az első részben szereplő Dr. Green Anthony Edwards a rendszerváltás környékén készült szinkronban Rékasi hangján szólal meg. 

A Val Kilmer alakította Iceman tengernagy esetében kevésbé láttam át a mögöttes logikát, hiszen Görög László (ő az első részben magyarította a figurát) és Kilmer más, megszokott magyar hangjai (Sörös Sándor és Forgács Péter) is elérhetőek lettek volna. A pár mondat erejéig nem volt zavaró a váltás, Kamarás Iván jól megoldotta a helyzetet. Itt azonban én valószínűleg adtam volna a nosztalgiafaktornak. 

nov_2_ki.jpg
(Fotó: Éder Vera / Színház és Filmművészeti Egyetem)

Az új szereplők közül Novkov Máté játékát mindenképpen érdemes kiemelni. Persze, suttyó figurát mindig hálásabb alakítani és ezen a fronton Jake 'Hangman' Seresin hadnagy szerepe bőven szolgál munícióval. Azonban a Máté játékával sokkal több élettel tölti meg a karaktert az eredetihez képest, hangja friss, izgalmas. Bár az ISZDB-n dokumentáltak szerint még csupán 47 produkcióban vett részt, biztosan fogunk még róla hallani. 

Összességében egyetlen egy döntés volt csupán, amit nem értettem a szereposztás kapcsán: Robert 'Bob' Floyd hadnagy Seder Gábor lett, aki bár hiba nélkül és rendkívüli rutinnal oldotta meg a feladatot, érzésem szerint a 91-es születésű szereplőhöz egy fokkal autentikusabb lett volna egy vele egykorú szinkronhang. Ugyanakkor -  csak hogy némi pszichológiát is csempésszek a cikbe - Gábor és a csapat többi tagjának ismerős hangja segít abban, hogy a nézők könnyebben azonosuljanak az új szereplőkkel is. 

A Top Gun: Maverickre érdemes volt várni, nemcsak jó folytatás lett, de nagyon magasra teszi a mércét a régi filmek folytatását illetően. Nem hiába, Jerry Bruckheimer és Tom Cruise is zseniális producerek - és mint kiderült, utóbbi a világ legmenőbb pilótája is.

Előzetes a majdnem teljesen végleges szinkronhangokkal

süti beállítások módosítása