A kérdés ugyan minden film előtt aktuális, most külön foglalkozzunk a spoiler fogalmával. Aki semmit nem tud a filmről, direkt nem látott egy plakátot és előzetes sem - azaz május óta kvázi csukott szemmel jár-kel a világban, az a biztonság kedvéért most hagyja abba az olvasást! Ígérem, nem fogok lelőni semmit a filmből, azonban az előzetesekben látottakra muszáj támaszkodnom.
J. J. Abrams megcsinálta!
Annyi szenvedéssel teli, megosztó, önmásoló film után végre született egy olyan Csillagok Háborúja-kaland, amely méltó a régi, nagy trilógiához. Mert mi is történt eddig? A klasszikus trilógiát egy George Lucas rendezte előzmény trilógia követett. Ha kivennénk belőle néhány apróbb elemet és átneveznénk néhány karaktert, egy önálló univerzum filmjeként minden további nélkül megállná a helyét. Azonban a korábbi filmek bája helyett az előzmény mindenkinek és mindenről IS szeretett volna szólni, amelybe a rendezőként legfeljebb közepes Lucas bicskája először kicsit, a második és harmadik részbe pedig egyre jobban beletört. A Lucasfilm felvásárlása után azonban a Disney a felélesztés mellett döntött és vérfrissítésként olyan alkotókat hozott be, akik - papíron legalábbis - merőben új szemléletet hoztak az új (utózmény) filmeknek. A hagyományőrző trilógia formátum mellett kisebb spinoffok is útjukra indultak. A 2015 óta készült 5 film közül azonban a legtöbb ismét minimum megosztóra sikeredett. Az Ébredő Erő tulajdonképpen az Új Remény replikája, a Han Solo egy nagy fura tini-kalandfilm, az Utolsó Jedik a Star Wars széttrollkodása. Egyedül a Zsivány Egyes tetszett sokaknak, hiszen relatíve sikeresen idézte meg az Új Remény hangulatát.
Miután a Han Soloval és az Utolsó Jedikkel leértünk a gödör aljára, "innen szép nyerni" érzéssel ültem be a sajtóvetítésre. És a film már az első pillanatokban megragadott. Egy hatalmas fan service, avagy a rajongók kiszolgálása - a minőségi fajtából. Végre sikerült eltalálni az újszerű és nosztalgikus elemek arányát, hogy a film izgalmas is legyen, de a Csillagok Háborúja érzetet is adja. Szórakoztató kalandfilm, amely csupán néhány pillanat, illetve konkrétan két jelenet erejéig enged el. Abrams ügyesen keverte újra a kártyákat, és úgy kötötte össze az Ébredő Erőben elindított, az Utolsó Jediben összekuszált történetfonalakat, mintha kezdettől fogva ezt tervezték. Mintha a Lucasfilmnél/Disneynél végre megértették volna, hogy mit is kérnek évek óta a rajongók.
John Williams fantasztikus életművet tett le az asztalra. Ráadásul 87 évesen még mindig aktív, koncertezik, komponál. Talán nem az új trilógia filmjei lesznek filmtörténeti jelentőségű portfóliója ékkövei, de néhány izgalmas zenei téma még mindig volt a tarsolyban. A régi motívumokat jól használva követi vagy éppen ő maga hozza létre a hangulatot. Stílusa, tehetsége, zenei érzéke megkérdőjelezhetetlen.
A magyar szinkron
Sajnos nincsen lehetőségünk Dobay Brigitta szinkronrendezővel interjút készíteni és kiemelt filmek esetében az SDI Stúdió is teljesen megközelíthetetlen (évek óta lepattanunk róluk, pedig becsülettel próbálkoztunk sok filmmel kapcsolatban). Pedig jó lett volna többet megtudni arról a hatalmas munkáról, ami a film mögött van. Mert bár a Bosszúállók - Végjáték az év legkomolyabb melója, az egyértelmű, hogy nem semmi teljesítmény, amit Dobay és csapata tető alá hoztak.
A Star Wars egyik szakmai nehézsége, hogy nagyon sok néhány mondatos szereplő van benne, akikhez már a 80-as években is a legnagyobb formátumú színészeket hívták. Tulajdonképpen kész szerencse, hogy a technológiai követelményeknek hála nem kell például Zöld Csabát és Sallai Nórát egy időben, egy mikrofon elé összeszervezni - ami régen még megoldható volt Reviczky Gáborral, Kránitz Lajossal és Stohl Andrással, az ma már kivitelezhetetlen lenne.
A fordításra korábbi filmek esetében sem lehetett panasz, számomra egyedül a fordítótól egyébként teljesen függetlenül született magyar cím disszonáns. Oké, az eredetit sem bonyolították túl... A "Rise of" (Felemelkedés) típusú címekkel már a 80-as évek óta tele van filmtár. Egy gyors kereséssel mindjárt találtam is belőlük 79-et! (sic!) Az XY kora ugyanakkor erős anglizmus, legalábbis abban az értelemben, amire a címből következtethetünk. Magyarul ezt szerintem élő ember így nem használja. Akkor már inkább Skywalker-kor. Vagy a Skywalkerek-kora (ez kiesett, hiszen a Disney már az első előzetes lokalizációs csomagjában egyértelművé tette, hogy egyes számban gondolkodik a címről). Szóval ez ilyen formában nem lett sem szép, sem magyaros, ugyanakkor jelentésében is eltér - szándékában is, de a film történetét ismerve különösen. Kétségtelen tény, hogy nehéz lenne jobbat kitalálni a komoly kötöttségek miatt, így valószínűleg a forgalmazó a legjobb rosszat választotta.
Magyar hangok
9, illetve végül is három rész után nehéz igazán újat mondani a szinkronstábról. Ami a jó hír, hogy nincsenek kényszerű hangváltások, azaz a szereposztás maradt az, amilyet az elmúlt részekben megszokhattunk. A filmet most inkább Zöld Csaba és Sallai Nóra kettőse viszik a vállukon, hiszen az ő karaktereiket sikerült mélyíteni, formálni. Egymással, a körülményekkel és saját magukkal való vívódásuk kézzel fogható és ebben a részben egyáltalán nem bárgyú szenvedés. Mindketten sokat emelnek az eredeti színészeken, ez különösen akkor derül ki a szinkront követő nézők számára, mikor egy-egy apróbb jelenetben megszólal a nemzetközi hangsáv (zajok, zörejek) és Daisy Ridley eredeti zihálása hallatszik.
Szatory Dávid és Rajkai Zoltán figurái, Finn és Poe brománca tovább folytatódik, de mindkét karakter súlytalan marad - 16 év felett legalábbis nehéz izgulni értük. Hiába mindkét karakter plot device, azaz a sztorit előrelökő figura, Abrams-ék mégsem tudták őket igazán kidolgozni. Súlytalan szituációkban pedig vajmi kevés esély volt izgalmas szinkronra.
Szomorú tény, hogy annak ellenére, Carrie Fisher és magyar hangja, Kovács Nóra egyidősek, a vállaltan droggal és alkohollal kikövezett, rögös életutat megjárt Fisher fizikailag és hangban is legalább 15 évvel tűnik idősebbnek. A Skywalker korában ugyanakkor az alkotók mindent elkövet, hogy méltó emléket állítsanak a néhai színésznő előtt. A magyar változatban - Kovács Nóra egyértelmű érdemeként - Leia erős, méltóságteljes és messze hitelesebb.
Többször leírtam, de nem tudom kihagyni, hogy az új trilógia kihagyott ziccerének tartom, hogy Józsa Imre tragikus halálát követően nem állították helyre a korábbi status quot és nem hívták vissza Maros Gábort az aranyló droid, C3PO szerepére. Próbáltam kideríteni, de egyelőre nem sikerült felfejteni, annak idején miért kellett sort keríteni a váltásra. A nézők azonban vele szerették meg a karaktert, így innen nézve felesleges volt - az amúgy egy másik karaktert szinkronizáló - Galbenisz Tomaszt is bevonni. A korábbi kis szerepekhez képest ez a film Anthoy Daniels számára jutalomjátéknak bizonyult, így Tomasz is nagyobb teret kapott a karakter korrekt kidolgozásához. Ha a meg nem ült nosztalgialovat szomorúan kihúzzuk a képből, egy erős, korrekt szinkronjátékot kapunk.
Uralkodó - Ian McDiarmid - Reviczky Gábor
20 éve már, hogy zavar keletkezett az erőben Palpatine körül. A Baljós Árnyakban ugyanis a még kvázi pályája elején lévő Palpatine fiatalabb, ránctalanabb és több jelenetben csuklya nélküli változatához túl direkt lett volna Reviczky Gábor hangja, ezért nyúlt vissza Csörögi István szinkronrendező az eredeti trilógia első szinkronváltozatában szereplő Gruber Hugóhoz - legalábbis a városi legenda szerint. A Skywalker korában azonban helyreállt a rend, és az Uralkodót újra abban a formában hallhatjuk, ahogy a legtöbben - az 1995-ös változat alapján - megszoktuk. Az első két mondat kivételével, amelyek kissé nagypapásra, még inkább idős Robert De Nirosra sikerültek, Reviczky felvette a film diktálta horrorisztikus tempót. Palpatine ijesztőbb, mint valaha: a magyar és az eredeti változatban egyaránt. Kiváltképp kedveltem azt, hogy a Jedi visszatérhez hasonlóan Palpatine ijesztő angol beszédét a magyarban ízes szópörgetéssel helyettesítették és ezt sikerült a Skywalker korába is igényesen átmenteni.
Lando Calrissian - Billy Dee Williams - Gesztesi Károly
Az 1995-ös szinkron egyik hátránya - amelyre akkoriban álmukban sem mertek volna gondolni a Mafilm Audiónál -, hogy a 70-es és 80-as években készült részekhez a 90-es években fiatalnak számító színészeket kértek fel, akik így értelemszerűen nem idősödtek úgy, mint amerikai kollégáik. Az előző részekben sem volt ez másként: Stohl és Mark Hamill között 16 év, Csernák János és Harrison Ford között 10 év a korkülönbség. Míg Billy Dee Williams 1937-es születésű, azaz 82 éves, addig Gesztesi Károly csupán 56. Természetesen a szinkronizáló színészeink rendelkeznek a kellő eszköztárral, hogy idősítsék hangjukat, azonban ilyen korkülönbséget teljesen ledolgozni lehetetlen. Míg Han Solonak jól állt Csernák fiatalos hangja és csibészsége, addig sajnos Gesztesi Károly hiába hozta a Birodalom visszavág óta ismert Lando-figurát, az pont Billy Dee Williamsnek nem ment igazán. Ugyanakkor a mindig jókor, jó helyen lévő Calrissian látványa így is fullba nyomja a nosztalgiafaktort.
Pryde admirális - Richard E. Grant - Gáspár Sándor
Ez csak tipp, de miután Hirtling István már elkelt a Zsivány Egyesben, így Richard E. Grant állandó magyar hangja helyett mást kellett keresni Dobay Brigittának. Gáspár Sándor meglepő választás a hűséges és katonás Pryde szerepére. A karakter vele egyértelmű telitalálat, hiszen magyar hangjától még szigorúbb képet fest. Végre egy kompetens birodalmi vezető!
Sajnos azonban egy "leeső" hang is jutott a filmbe: személy szerint kifejezetten kedvelem Posta Victor karakteres hangját, azonban fiatalos mivolta miatt egyáltalán nem működik idős(nek tűnő) birodalmi tisztként. A Simon Paisley Day játszotta Engell tábornok magyar változata leesik a képről és kissé ki is zökkenti a nézőt.
A spoilermentesség jegyében más karaktereket, jeleneteket nem mutatunk be ebben a körben. Ugyanakkor hamarosan jövünk a spoileres kiegészítéssel!
Zárásként pedig szokásos rovatunk következik, a nemzetközi kitekintés az előzetesek frontjára.
Magyar
Angol
Német
Olasz
Orosz
Spanyol
Fotók: velvet.hu, papageno.hu, femina.hu
