Volt idő, amikor Batmant még Denevérembernek fordították - mára ebből annyi maradt, hogy a magyar változat címéből lekerült a határozott névelő ("the"). A figura hazai, filmes pályafutása 1989-ben kezdődött, amikor a Tim Burton-rendezte változat elkészült. Azóta számtalan további mozi és sorozat látott napvilágot, jellemzően hatalmas sikerrel. (Néhány kivételtől eltekintve a minőségre sem lehetett komoly panasz.) Legutóbbi Batmanünk Ben Affleck (avagy Batfleck, esetleg magyarul Denevér Géza) volt, aki - bár a hírek szerint visszatér még egy kaland erejéig -, a Warner elképesztően kusza és erőltetett univerzumépítési mániája miatt letette a köpenyt. Hogy mennyire nincsen rend a DC univerzum háza táján, azt az is mutatja, hogy közben bizonyos projektekre már inkább az első igazi Denevérembert, Michael Keatont hozzák vissza. 

Mondhatnánk, hogy emiatt komoly igény volt egy új Batmanre, de a túltengés miatt sokan már inkább a szünetet vágyták. Nos, eközben egy Matt Reeves nevű író néhány itthon kevésbé felkapott és közismerté vált rendezés után úgy döntött, hogy saját Batman-filmet fejleszt, méghozzá a DC filmes univerzumától függetlenül. Ez pedig önmagában is nagyon jót tett a filmnek - azóta persze kiderült, hogy a Warner nem bír magával és mindjárt két sorozatot is készítenek a DCEU-független Batman univerzumhoz... 

Szerencsére ez a hányattatott előélet sem volt képes tönkretenni a filmet, ami 3 órás, eposzi játékideje ellenére is kifejezetten friss, többször nézhető alkotás lett. Reeves 19-re húzott lapot Robert Pattinson castingolásával, a mára profi színésszé érett egykori tinisztár pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A film unikalitása ellenére sem szakít teljesen a denevértradíciókkal: visszaköszön benne a Nolan-trilógián túl a 1990-es évek eleji Batman-rajzfilmsorozat és az Arkham játékok hangulata is. 

Ha leradíroznánk a denevér logót az égről, tulajdonképpen az egész film közelebb áll egy krimihez, egy kiválóan megírt CSI-epizódhoz, mint a mai kor képregényfilmjeihez. A csodálatosan fényképezett Gotham (végre egy film, ahol látni lehet, hogy mi történik a képernyőn a sötétben!) és a benne élő emberek kiválóan asszisztálnak ehhez a vízióhoz.

Számomra két apró negatívum volt ebben a három órában:

• Egy képregényfilmen persze eleve botor dolog számonkérni a fizikát, de ha már realisztikusságra törekszik egy mozi, akkor a vasággyal 40 kilós főszereplő, 30 kilós testpáncél, és a minden jelenetben őt ért lövések triumvirátusában azért el tudtam volna képzelni jobb megoldásokat. Alapból nem volna ez zavaró, de az alkotás újra és újra az orrunkba dörgöli, hogy a főszereplő beírta a halhatatlanság kódot. 
• A film alapját egy csavaros detektívtörténet adja, amely a teljes Batman-világ újraértelmezése, több friss képregény felhasználásával. Ugyanakkor a végefelé mintha belezavarodna saját magába és az izgalmas csavarok helyett visszalök a "tudtam előre" tudatállapotba.

Zene

Ha egy-egy korábbi Batman-film nem is vált feltétlenül ikonikussá, arra mindig vigyáztak, hogy a zenéje komoly nyomot hagyjon. (Erre - szerintem - egyedül a Tom Holkenborg-témák nem voltak képesek.) Nem véletlen, hogy Matt Reeves Michael Giacchinót kérte fel a táncra (szigorúan sápadt holdfényben). Bár véleményem szerint kezdik egy kicsit túlhasználni az amerikai zeneszerzőt, az biztos, hogy a Batmanbe apait-anyait beletett. 

A score minden mai trendet megül, miközben örömmel nyúl vissza a klasszikus Batman-hangulathoz. Kicsit punk (olykor szó szerint), kicsit gótikus, kicsit szerelmes - és szerencsére csak ritkán repetitív. A legtöbbször a fogós melódiákat választja az akciójelenetekben manapság kötelező, generikus hegedűfutamok helyett. 

Interpollációból azért nincs hiány: számomra nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy Batman főtémája a Birodalmi induló. Igen, tudom, hogy az sem teljesen eredeti, de itt egy olyan legendás zenéről beszélünk, amit ha valaki használ (miért ne tehetné), akkor vállalni kell a következményeket. Giacchino valószínűleg megküzdött azzal a zeneszerzőknek évtizedek óta problémát okozó jelenséggel is, miszerint a direktor beleszeretett egy másik Batman-filmből kölcsönzött, ideiglenes (temp) zenébe (ezt a vágáshoz használják). Ennek eredményeképpen a film egyik dalát szinte hangról hangra Hans Zimmertől kölcsönözték. Ezt 2022-ben már el lehetne kerülni, de tény, hogy összességében az utóbbi évek egyik legerősebb filmzenéjét hozta össze a csapat.

Szinkron

Bruce Wayne/Batman - Robert Pattinson - Hajdu Tibor

(Fotó: Hajdu Tibor hivatalos Facebook-oldala)

Nikodém Zsigmond választása két szempontból is igazán érdekes: egyrészt Pattinson az elmúlt években tudatosan módosított karrierívet és lett az ügyeletes tinibálványból karakteres arcú színésszé, másrészt Batman szerepe biztosan fel- vagy újra felhelyezi a térképre azt a magyar színészt, aki a szinkronfeladatot kapja. Pattinsonnal kapcsolatban korábban sem volt tökéletes szakmai konszenzus - az Alkonyat-filmekben Szvetlov Balázs kölcsönözte neki hangját, de többször Szatory Dávid is beugrott egy-egy szinkron erejéig. Hajdu Tibor a Tenetben hozott egy új színt Pattinson munkásságába és bizony már ott is remekül működtek együtt. Emiatt már előre valószínűsíthető volt, Nikodém Zsigmond megtartja a bevált párost. Batmannek nagyon jót tett egy asszociációktól mentes, friss hang - Hajdu Tibor pedig kiemelkedően autentikusan követte le az eredetit. 

Selina Kyle/Macskanő - Zoë Kravitz - Földes Eszter

(Fotó: 24.hu)

Földes Esztert legtöbbször Jennifer Lawrence-filmekben szoktam hallani, amikben - bevallom - nem a kedvencem. Zoe Kravitz-ként azonban kifejezetten jól működik, ráadásul Hajdu Tiborral mintha egy csipetnyivel több kémiát tudnának a filmbe csempészni, mint amennyit a Pattinson-Kravitz duótól éreztem. 

James Gordon - Jeffrey Wright - Törköly Levente

(Fotó: Puskel Zsolt)

Törköly Levente igazi szinkronveterán, azonban mégis mintha a képességeihez mérten alulértékelnék. A korábbi munkásságát áttekintve jól látszik, hogy túlnyomó többségében kisebb mellék- és további magyar hang szerepek esetében jut a rendezők eszébe. A Westworld sorozat egyik vezető(vé avanzsált) szerepe alapján (is) azonban bátran kimondhatjuk, hogy Levente ízlésesen és kifinomult eszközökkel játszik, és kellően sokoldalú ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit rá lehesen bízni. Bár Jeffrey Wright jól működik Rába Rolanddal, sőt nekem Jantyik Csabával is szimpatikus páros voltak, de személy szerint Törköly Leventével érzem őket a legautentikusabbnak. A Batmanben Pattinson/Hajdu Tiborral alkotott nyomozópárosuk adja a film savát-borsát, a felkínált lehetőséggel pedig mindketten remekül élnek. 

Oz/Pingvin - Colin Farrell - Czvetkó Sándor

(Fotó: Jegy.hu)

A szinkronszakma egyik nagy vitakérdése, hogy egy elmaszkírozott külföldi színész esetében mennyire érdemes a nézők által megszokott hanghoz ragaszkodni. A Colin Farrell által alakított Pingvin maszkja annyira jól sikerült, hogy állítólag sokan a forgatáson sem ismerték meg az ír színészt. A maszkmesterek (Oscar-díjat nekik, de izibe'!) 4 órás munkával varázsoltak a szálkás testalkatú Farrellből nagydarab, rosszarcú gengsztert. Ránézésre logikus döntés lett volna akár Faragó András, akár Schneider Zoltán, azonban Nikodém Zsigmond szinkronrendező a nézőknek kedvezve és Czvetkó Sándornak páratlan esélyt adva az eredeti páros megtartása mellett döntött. A feladat nem volt könnyű: az eredeti akcentus helyett egy olyan kemény beszédstílust kellett kitalálni, amely illeszkedik a szerephez, nem válik komikussá, és visszaadja azt a kiszámíthatatlanságot, amelyet a Farrell által megformált figura magában hordozott. A végeredmény alapján az alkotók jó döntést hoztak, egyedül talán az autós üldözés egy-egy mondata lehetett volna picit energikusabb. 

Rébusz - Paul Dano - Fehér Tibor

(Fotó: Meglepetés)

Ha az ember sok szinkronos filmet néz, előbb-utóbb megismeri azokat a hangkarakterbeli jegyeket, amelyek segítségével egy elváltoztatott hangú színész is könnyen felismerhető. Szerencsére a kilétének titkára rendkívüli módon vigyázó Rébusz hangját az alkotók nagyon profin változtatták el - személy szerint többször elbizonytalanodtam, hogy biztosan az előzetesben is hallott Fehér Tibor lett-e a végső választás. A NIncs idő meghalni James Bond főgonosza után felüdülés volt Fehér Tibort egy színészi képességeket valóban próbára tévő, nagy amplitúdót és dinamikát kívánó színészi szerepben hallani. A film legjobb szinkronteljesítménye!

A további magyar hangok közül mindenképpen kiemelném Schnell Ádámot, aki Carmine Falcone szerepében valódi fenyegetéssé válik Gothamben, valamint Zámbori Somát, aki újfent bebizonyította, hogy nem csupán amerikai szuperhősök szinkronizálását érdemes rábízni. 

A film előzetese a majdnem teljesen végleges stábbal