Ha valakit a munkája a nyilvánossághoz, a közönséghez köt, például színész vagy énekes, a sok “mellékhatás” egyike, hogy felismerik az utcán számára idegen emberek is. Azonban mi van akkor, ha valakinek csak a hangját ismerjük, és arcot nem tudunk hozzá rögtön párosítani? Netán a nevét is tudjuk, de ha szembejön velünk, nem kapjuk fel a fejünket. A szinkronszínészek élete épp ilyen, bár ritka eset, ha valaki csak ebből él meg, sokan általában emellett színpadi vagy épp televíziós szerepekben is láthatóak.
Éppen az ilyen rejtély, „balladai homály” miatt volt nagyon érdekes a szombat esténk, részt vettünk ugyanis a II. Szinkronikum Díjátadó Gálán a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.
A főszerkesztőnk, Balázs, aki immáron hat éve vezeti a blogot, sokkal otthonosabban mozog ezekben a körökben, mint én - nekem szűk másfél év után is az ő, a Google, és az IszDB segítsége kellett, hogy összepárosítsam az arcokat/neveket a szinkronszerepekkel. Elégedett lennék, ha egész életemben ilyen kellemes nehézségek érnének.

Az egésznapos program reggel diafilmvetítéssel indult, melyet Mezei Kitty, Andrádi Zsanett, Molnár Ilona és Penke Bence vezényelt le. Ezt követően Spilák Klára vezetésével 12 és 16 óra között a Szinkron Színház elnevezésű program keretein belül különleges meghívottak beszélgetéseit hallgathatták az érdeklődők. Németh Kriszta (színésznő), Nikodém Zsigmond (szinkronrendező), Puskás Kata (Bodor Tibor Egyesület Elnöke), és Helle Maximilian a fotózásról, a képek és a hangok kapcsolatáról folytatott eszmecserét. Dallos Szilvia októberben megjelenő, "Magyarhangja" c. kötetének harmadik kiadása kapcsán elevenítette fel a szinkronizálás történetét Varga T. József színművész és Balog Mihály szinkronrendező társaságában. Sereg Judit és Kozma Borbála szinkrondramaturgok Molnár Levente fordító-színész beszélgetésén pedig a fordításról hallhattak az érdeklődők.

Mi a programba a délután négykor kezdődő, Banner Géza moderálásával lezajlott szakmai kerekasztal-beszélgetéskor csatlakoztunk be. Ennek keretein belül Liszkai Szilvia (dramaturg), Nikas Dániel (szinkronrendező), Rajkai Zoltán (színművész, a SziDoSz Szinkron Alapszervezetének elnöke), Riz-Herczeg Krisztina (TV2), Nevelős Zoltán (MTVA), és Dr. Békés Gergely (EJI) beszélgetett arról, hogyan, milyen úton lesz az eredeti nyelvű filmből vagy sorozatból szinkronizált, kész anyag, kinek mi a feladata a folyamat során, és mit vár el a megrendelői, illetve a készítői oldal egymástól. Szó esett ezután - nem meglepő módon - a szakma jelenkori nehézségeiről is. A fogyasztói társadalom gyorsan-jót-olcsón szentháromsága ide is beférkőzött, és emiatt készülhetnek kevésbé jó szinkronok, mindemellett az anyagi és technikai háttér sincs biztosítva - de a határidő, a megrendelések továbbra is nyomás alatt tartják a készítőket.

Az eszmecsere után kötetlen beszélgetésre volt lehetőség a sajtó és a színészek, rendezők, dramaturgok között, így kicsit kiélhettem a rajongásomat. Igyekeztem palástolni a lelkesedésemet, de valljuk be, nem sokszor alakul úgy, hogy az ember Jim Carrey hangja (a drága Kerekes József) mellett szedhet magának enni a hidegtálból, és Natalia Oreiro (Kiss Virág, a tündér) sem beszél hozzá nap, mint nap ilyen kedvesen, Varga Rókusnak (Aquaman) pedig ezúttal is köszönöm, hogy egy év távlatából is emlékezett rám.

Hétkor vette kezdetét az est gála része, amely már zártkörű volt, és amelyet a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar (Gémes Antos, László Zsolt, Cserna Antal, Fillár István, Puskás Péter, Pethő Gergő) nyitott meg - a nyáron szerettem volna elmenni egy koncertjükre, végül nem sikerült, és most nagyon boldog voltam, hogy hallhatom őket. Ahogy tavaly, úgy idén is “furcsa” kettőssége volt az eseménynek, hiszen egyrészt egy komoly díjátadóról van szó, így indokolt a nagy színházterem, de a résztvevők miatt mégis családias a légkör, és az együttes olyan hangulatot teremtett minden egyes eljátszott dallal, hogy azokban a percekben nem értettem mit keresek a helyemen, miért nem csápolok az első sorban - jó, persze, senki sem tett így, de értitek a lényeget.
A megnyitó után, melyet Dr. Tomori Páltól (az Előadói Jogvédő Iroda igazgatója) és Mihályi Győzőtől (a SZIDOSZ elnöke) hallhattunk, kiosztásra kerültek az elismerések. Elsőként a legjobb film, vagy sorozatszinkron kategóriában hirdettek győztest, mely a Coco című rajzfilm szinkronja lett. 

A Szidosz Szinkron Alapszervezet Életmű-díját vehette át Szersén Gyula, akinek felsorolva a szerepeit, egy 60 oldalas füzetet kapunk, és Konrád Antal, aki elmesélte, hogy legelső szinkronszerepe egy doboz volt.
Életmű-díjat kaptak még Somló Andrea és Mauchner József szinkronrendezők is, mindketten 55 éves pályafutásra tekinthetnek vissza a magyar szinkron területén. Sajnos egyikük sem tudott eljönni személyesen, Andrea már augusztusban megkapta a díjat, amiről felvétel is készült, Józsefnek pedig a helyszínen készített videóüzenetet Rajkai Zoltán és a gála közönsége.
A legjobb dramaturgnak járó díjat Liszkay Szilvia kapta, míg a legjobb gyártásvezető Újréti Zsuzsa, a legjobb hangmérnök Bederna László lett.
Ezután következtek a Színes RTV által támogatott  közönségdíjak, melyet legjobb színésznő kategóriában Zsigmond Tamara vihetett haza, a legjobb színész pedig László Zsolt lett - az est fénypontja pedig az volt, amikor kiderült, hogy fordítva kapták meg a díjakat, így Zsolt a műsor végén a mikrofonhoz lépett, és megkérdezte, hogy “Tamara itt vagy még? Nyilván nem véletlenül nekem a színésznő díjat adták...". 
Hogy a műsorvezető Seszták Szabolcsot idézzem: “jelen és jövő nincs múlt nélkül”, így idén is megemlékeztünk egy összeállítással azokról, akiktől az elmúlt egy évben vettünk búcsút a szinkronszakmán belül.
A videó után pedig kiosztásra kerültek a szakma által megszavazott legjobb színésznek és legjobb színésznőnek járó díjak. Előbbit Dolmány Attila, utóbbit pedig Andresz Kati vehette át, akinek ez azért is fontos díj, mert igen meglepő módon még sosem volt díjazva szinkronszerepeiért.
Az este utolsó díja pedig a Selmeczi Roland Tálentum-díj volt, melyre a forgalmazók és a tévécsatornák jelölhettek az ő sikerfilmjeikben és/vagy -sorozataikban szinkronizáló művészeket mozi, illetve televízió kategóriában. Horváth Illés, a tavalyi győztes volt a díj átadója, Selmeczi Roland családja kíséretében. A mozi kategóriát Balsai Móni (Tulipánláz - Alicia Vikander), míg a televízióét Varga Gábor (Londoni rémtörténetek, Velvet Divatház, A vidéki doktor, Hazárd megye lordjai, Egyszer volt, hol nem volt) nyerte meg.
Végül, de nem utolsósorban a legjobb szinkronrendező díja került átadásra, amit Orosz Ildikó vihetett haza.

Rajkai Zoltán beszédével zárult az este, és örömmel hallottam, hogy már a minisztériumig sikerült juttatni a szinkronnal kapcsolatos kezdeményezéseket. “A szinkronizált tartalom az egész lakosságot érinti, a csecsemőtől az aggastyánig.” - mondta Rajkai, és hangsúlyozta, hogy az lenne az ideális, ha a szinkronos és az eredeti nyelvű, feliratos filmek nem kizárnák egymást, hanem mindkettő elérhető lenne minden médiaszolgáltatónál, hogy a döntés kizárólag a nézőé legyen. Így senki sem szenvedne hátrányt semmiben, sem a nyelvet tanulni akarók, sem pedig azok, akik magyarul szeretnek filmeket nézni.
Nagyon örültem, hogy ismét részt vehettem az eseményen, a Szinkronjunkiek ezúttal is gratulálnak a díjazottaknak!

 

Köszönjük a fotókat a Szinkronikum Egyesületnek és Góz Tamásnak.