Kimondani is elképesztő ezt a számot, hiszen a film első része már ,,újgenerációs” filmnek számított, és bátran állíthatjuk, hogy témáját tekintve az első volt. Jöttek utána replikák, mint a Hangyák a gatyában, vagy Pite-sorozat feledhető epizódjai, de az első rész a maga nemében mérföldkő.

Számunkra a húgommal az Amerikai pite már-már létfontosságú filmnek számított, pláne 12-13 éves fejjel, amikor már sejtesz valamit, de még senkitől sem mersz rákérdezni. Nem büszkén, de kijelentem, hogy a Kék lagúna mellett az Amerikai pite szolgált annak idején nekünk felvilágosításul – és biztos vagyok benne, hogy korosztályomból nem egyedüliként vagyok így vele. (Ezen elméletemet megcáfolja, hogy a férfi, akit ma már a férjemként mutathatok be, irtózott a filmtől, ám amikor a húgommal ezen írás miatt újra megnéztük, ő is becsatlakozott, és láss csodát, másnap már a második részt is megnéztük, mert kiderült, hogy nem is olyan rossz ez!)

- A főszereplő Jimet az akkor 21 éves Jason Biggs játszotta, és Hevér Gábor magyarította nekünk. Jason Biggsnek nem volt könnyű dolga, ugyanis az édesapját játszó Eugene Levy csak úgy volt hajlandó eljátszani a szerepét, ha improvizálhat. Valószínűleg ezt a magyar hangját adó Rosta Sándor nem tehette meg, de így is nagyon emlékezetes jeleneteket szereztek nekünk a színészek és magyar hangjaik.

- Michelle, azaz Alyson Hannigan először az énekes lány, Heather szerepére hajtott (akit végül a Mena Suvari – Molnár Ilona páros alakított), ám a forgatókönyv elolvasása után ő maga kérte, hogy hadd legyen inkább Michelle. A Jimmel való szexjelenetben eredetileg nem volt szöveg, s ez Alysont úgy idegesítette, hogy a felvétel alatt rögtönözte a ,,Mondd ki a nevem! Gyerünk, te férfi állat!” – mondatot, amit Simonyi Piroska hangján hallhattunk.

- Vickyt Tara Reid játszotta, s Vadász Bea adott neki hangot. Érdekesség, hogy Vadász Bea és Simonyi Piroska nem először dolgoznak együtt, hisz a Váratlan utazás és a Farm, ahol élünk című sorozatokban is hallhattuk őket.

- A Stiflert alakító Sean William Scott 8 ezer dollárt kapott a film első részéért, ám később, a Találkozó című Pite-filmnél már 5 milliót kapott amikor Stifler bőrébe bújt. A színész nem szerette volna, ha édesanyja is megnézi a filmet, ám ezt nyilván nem sikerült elkerülnie, sőt, a hölgy a következő kérdéssel járta a dvd boltokat: ,,megvan önöknek az Amerikai pite? Én vagyok Stifler mamája”. A valódi Stifler mamáját Jennifer Coolidge alakította, és Orosz Anna kölcsönözött neki vadító magyar hangot.

- Ha már a pénzt említettük, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az első filmmel a bemutató utáni hétvégén több, mint 18 millió dollárt kerestek, a másodikkal 45-t, a harmadikkal pedig 55 milliót. Ezek elég nagy számok, tekintve, hogy az első részt 10 millióból forgatták le.

- Az Oz-t játszó Chris Kleint nagy meglepetés érte, amikor a film harmadik, ,,Az esküvő” című részébe még csak nem is hívták, ám a negyedik részre visszatért, de akkor már nem Stohl András, hanem Széles Tamás hangján.

- Hangváltás történt Thomas Ian Nicholas, azaz Kevin esetében is, ugyanis az első két részben Crespo Rodrigo szólaltatta meg, míg a harmadikban és negyedikben a szintén kiváló Rajkai Zoltán.

- Stiflernek igencsak meggyűlik a baja a ,,fehér sörrel”, amit állítólag sörből és tojásfehérjéből kevertek ki Scottnak, de szegénynek nem kellett megjátszania, hogy rosszul van.

- John Cho (az egyik ,,debasz!” srác) 26 évesen játszotta a gimnazistát. A film után utazgatott, és el is feledkezett róla, amikor Amerikába visszatérve úgy állították meg az utcán, hogy ,,debasz!” (az eredeti verzióban: milf!)

- A ,,ficsúr Finch úr” megszemélyesítője, Eddie Kaye Thomas ezzel ellentétben a legfiatalabb volt az egész bandában, hisz a film első részében 19 éves volt, akárcsak szerepe. Az elit, komplexusos fiatalt Minárovits Péter magyarította nekünk.

- Összesen egyébként nyolc Amerikai pite film van, de ebből csak (négyet tartok megtekintésre érdemesnek) négyben szerepelnek a srácok. Egyedüliként az apukát alakító Eugene Levy tűnik fel az összes filmben – s vele együtt Rosta Sándor is.

Szóba került már Stifler, de a magyar hangját még nem említettük, pedig igazán feledhetetlen alakítást hallhattunk Gáspár Andrástól, aki nagyon kedvesen mesélt nekünk Stiflerről.

SzinkronJunkie: Volt casting a szerepre?

Gáspár András: Igen, volt casting. Csörögi István választott ki a szerepre, s ez igen nagy vállalás volt a részéről, hiszen én abszolút névtelen voltam akkor. A színművészetis évek alatt nem jártam szinkronizálni, mivel amikor az osztálytársaimat elkezdték hívogatni, én külföldön tanultam, így kimaradtam az első körökből. Miután visszajöttem, Juhász Anna rakott be a Szívtipró Gimi című ausztrál sorozatba. Az volt a szerencsém, hogy az elején a karakterem nagyon keveset szerepelt. Anna ezért is bízta rám, ám lassacskán a karakter igencsak főszereplővé nőtte ki magát, így volt időm folyamatosan tanulni a szakmát. Ugyanez történt a Beverly Hills 90210-ben is, ahol Ian Ziering igen keveset szerepelt az első évadban, azután szintén erősödött a jelenléte, így én amolyan ,,belenövős” voltam a szinkronmunkáimba. Kicsire hívtak, aztán egyszer csak komoly szereplő lettem. Ami érdekes, hogy mindkét szerep nagypofájú, szélsőséges figura volt, miközben én született jófiú vagyok. Olyanok ezek a karakterek, mintha Dr Jekyll mögül előbújna Mr Hyde: nyilván bennem vannak ezek a figurák, és imádom kijátszani ezt a rejtőzködő felemet.

SzJ: Együtt szinkronizáltak az Amerikai Pitében, vagy külön-külön?

GA: A Pite nagy amerikai mozifilm, ezeket mindig külön csináljuk. Fura ez, ugyanakkor elmélyültebb munkát hozhat a rendezővel.

SzJ: Mi volt az első benyomása Stiflerről?

GA: Stifler abszolút nem én vagyok. Ő látszólag egy tahó, és egy olyan lazának tűnő csávó, amilyen én (és sok-sok kamasz srác) csak szerettem volna, de soha nem mertem lenni. Kérdeztem is Csörögi Pistát, hogy hogyan jutottam eszébe, és hogyhogy az amerikaiak engem választottak. Ő azt mondta: ,,hallottam az eddigi munkáidat, és azt éreztem, ez a felszínen nagyon rossz fiú benned van. Te nem fogod rutinból megoldani, neked ez nagy találkozás lehet.” Valóban nagy találkozás volt, ugyanis ez a srác csak látszólag tapló. A nagy hangján és jófejkedő beszédén túl teli van rejtett komplexusokkal, bizonyítási kényszerekkel és frusztrációkkal, így a karakter ,,mélyebb” rétegeire is mindig gondoltam, amikor éppen nagyon csúnyákat kellett mondanom. Embert próbáltam ábrázolni, nem dallamosan rikoltozni. Imádtam Pistával dolgozni – aki sajnos már nincs velünk. Ő castingolt a Cápamesére és a Kung Fu Pandára is, és a jó szemének és fülének hála mindkettőt megkaptam. Ő meghallotta azt, amit még meg sem csináltam, és ha kellett, hússzor vettünk fel egy-egy tekercset. Nem volt rutinmunka, hanem izzadás, kínlódás, és jól eltalált végeredmény. Emberábrázolás.

SzJ: Rögtön ráérzett Stifler szerepére?

GA: Az az igazság, hogy nem emlékszem arra, hogy kínlódtam volna vele. Ez a karakter az első filmben csak epizodista, de nagyon erős kontúrokkal, így könnyen ráéreztem a reakciói indítékaira, a tempóváltásaira, a szélsőséges hangszíneire. Nem hittem a casting után, hogy Seann William Scott az enyém lesz, de nagyképűség nélkül mondhatom: tisztelem a kollégákat, akik birkóztak vele, de ő itthon az enyém!

SzJ: Ezek szerint Stiflerre ráérzett. Volt olyan a szinkronmunkássága során, ami nem ment ilyen könnyen?

GA: Nikodém Zsigmonddal a Suicide Squadban Joker szerepénél kínlódtam. Zsiga nem kímélt, össze akarta rakatni velem a legjobb megoldásokat, a legigazibb hangokat. Csupán az volt a baj, hogy maga a film nem volt igazán jól összerakva, a karakterem helyzetei pedig végképp nem. Sok helyzetben Jared Leto is külsőségeket nyomott, mert nem volt igazi szituációja a kapcsolatépítésre, jellemfejlődésre, Zsiga pedig az eredetit szerette volna átadni. Én megpróbáltam, de ez a munka eléggé megizzasztott. Nagyon szeretném szinkronizálni Letót jobb filmekben, mert a magaménak érzem, úgyhogy remélem, lesz még alkalmam összenőni vele!

SzJ: Zavarta, hogy majdhogynem folyton-folyvást káromkodásra kötelezi Önt Stifler?

GA: Nagyon jó szövegeket kapott, szlogenekké váltak a gusztustalan mondatai. Egy szöveg csak akkor ízléstelen, ha lelóg a karakterről vagy a szituációról, de ő eltalált, pontos és jó szövegeket kapott. Sokszor utáltam a mondatait, de tudtam, hogy működnek, mert nem öncélúak. Ráadásul olyan is volt, hogy egy nehéz szituációból mentettek ki ezek a szövegek! Egyszer az ÁSZ Színjátszó Táborunkba részeg fiatalok szöktek be és agresszívak voltak a tanítványainkkal. Én keltem fel hajnalban, mert hívtak a seniorok, hogy segítsek. Az első nyugtatómondatom után az egyik részeg szeme tágra nyílt és boldogan üvöltötte: STIIIIFLEEER!” – majd megkért arra, hogy idézzek néhány mondatot a filmből. Nos…megtettem. A részeg srácok boldogan ölelgettek és megígérték, hogy soha nem jönnek vissza a tábor területére. Búcsúzóul még kértek pár klasszikus mondatot, előre mondták, én pedig Stifleresítettem. Életük egyik legboldogabb estéje volt ez…

Jim, Stifler és Finch magyar hangjai a további részek során sem változtak

SzJ: Tetszenek Önnek ezek a filmek? Melyik a kedvence a négy közül?

GA: Nem vagyok tinivígjáték fan. A Találkozót szerettem igazán, mert ott már nem tinik, így kicsit több dimenzió is megjelent. Magam inkább Chaplin, Tarkovszkij és Lars von Trier filmjeit nézem a legszívesebben, ugyanakkor ez a srác, Seann William Scott a Halálos fegyver sorozatban kifejezetten jó színészetet mutatott, és remek volt a Pitében is, csak sajnos ráégett az idióta szerepe.

SzJ: Melyek a legemlékezetesebb szinkronszerepei?

GA: Jamie Oliver jó szórakozás, a Kung Fu Panda iszonyatos színésztréning, de én voltam Facundo Arana hangja is a Te vagy az életem című szappanoperában. Csináltam igényes művészfilmeket is, de ami számomra fontos, az az, hogy a természetfilm hangalámondását is ugyanazzal a művészi igényességgel igyekszem megcsinálni, mintha nagy mozin dolgoznék, világsztárok mögé rakva önmagam. Én csak így tudom, és szerintem csak így érdemes.

SzJ: Mi volt a legutóbbi szinkronszerepe?

GA: Most csináltuk a 100 – A túlvilág kódja című skandináv sorozatot, amelyben Máté Gábor partnere lehettem, és a Gyűrűk Urában is játszó Dominic Monaghannek kölcsönözhettem a hangom. Ez a sorozat például sokkal minőségibb, lélekre hatóbb munka volt.

SzJ: Szeret szinkronizálni?

GA: Szeretem ezt a szakmát, és a kollégák tudják, hogy a munka nem derogál, mindig szívesen megyek, ha ráérek, akár kisebb szerepekre is. Olyan nekem a szinkron, mint a desszertbor: a túl sok megfekszi a gyomromat és másnapos, fáradt és ingerült leszek tőle, de amíg jólesik, addig boldogan fogyasztom.

SzJ: Milyen színházi munkái vannak most?

GA: Épp egy komoly rendezésben vagyok, készül egy vadonatúj, igen izgalmas zenés játék, amelynek címe a Petőfi-játék. Szentendrén lesz a premier augusztus 9-én a Szentendrei Teátrum programjában, és nagyon nagy izgalommal várom ezt az előadást. A Petőfi-játékon túl (ami Pesten október elején lesz látható a hatalmas UP rendezvényterében) folytatjuk a S.ö.r. és a G.ö.r.c.s. című előadásokat a Hatszín Teátrumban, valamint tovább fut egy 2017-es rendezésem, az Adrian Mole újabb szenvedései a felnőttkor küszöbén. A Pinceszínházban folytatódik egy tavalyi rendezésem Meghallgatás címmel Kálid Artúr és Murányi Tünde főszereplésével.

A film a Vicky-t megszólaltató Vadász Beának is emlékezetes volt, ő is mesélt nekünk a filmek szinkronjáról.

Szinkronjunkie: 20 éves lett az Amerikai pite. Milyen érzéseket vált ki belőled ez az évforduló?

Vadász Bea: Az emlékek nem kopnak el, csak amikor kimondod, hogy 20 év, akkor kapsz a fejedhez. Nagyon szerettem ezt a filmet, mert jó volt mind nézni, mind a szinkronon dolgozni.

SzJ: Emlékszel arra, hogy hogyan kaptad meg Vicky szerepét?

VB: Egyáltalán nem. Azt gondolom, hogy valószínűleg ugyanazt történt, mint ahogy általában szokott: a gyártásvezető felhívott és akkor kaphattam egy hosszabb diszpót a filmből.

SzJ: Mit tudtál Vickyről mielőtt nekikezdtetek a szinkronnak?

VB: Az Amerikai pite esetében a szinkronrendező Csörögi István volt, s elmondta, hogy miről szól a film, ki-kicsoda, és hogy Vicky honnan indul és hová fog tartani. A kezdet nem egyszerű, de a szinkronmunka során általában minden kikristályosodik.

SzJ: Van Vickynek egy emlékezetes jelenete…

VB: Ez mindig előjön. Amikor kérdezik tőlem, hogy milyen filmekben hallhattak és megemlítem az Amerikai pitét, akkor mindenkinek beugrik, és olyankor jön a következő kérdés, hogy tök jó, de ki voltál benne? Én erre válaszolom, hogy Vicky, de ez nem mindeninek mond bármit is, és akkor szoktam bedobni a varázsmondatot: ,,tudod, a szexjelenet, amikor Vicky és Kevin…” és akkor jön a felismerés.

SzJ: Forgatásokkor egy-egy szexjelenet alkalmával csak azok a stábtagok maradnak benn, akiknek a legszükségesebb. Szinkronban ez hogyan történik?

VB: Nem gondolom, hogy az intimitás eben a légkörben ennyire meglenne. Mindannyian csináltunk már hasonló filmet, nincs olyan kollégám, aki ne került volna munkája során szexjelenetbe, úgyhogy szerintem itt ilyen nincs, hogy kimegyünk, és magára hagyjuk. Lehet, hogy előfordul ilyen, hogy egy-két ember kimegy, de nem igazi hálószoba-jelenet, ezen is túlleszünk két perc múlva, így nem hiszem, hogy tabutéma lenne.

VB: Melyik rész volt a kedvenced?

Az elsőt mindenképpen mondanám, hiszen jó és meghatározó film volt. A második sem volt rossz, de a harmadiknál már kezdett elcsépelt és erőltetett lenni. Az első film viszont igazi, jópofa amerikai humorral fűszerezett, amolyan ,,kötelezően ajánlott” film.

SzJ: A negyedik, a Találkozó című filmnél, ami hat éve került a mozikba örültél, hogy újra mehetsz ,,pitézni”?

VD: Őszintén megmondom, hogy nem emlékszem a filmre. Retro hangulat vesz körül bennünket, nincs ez másképp a filmeket illetően sem. Sok filmet leporoltak, újra elővettek aztán egy folytatással ismét kasszasikert vártak. De ez a Találkozó nem lett sokatmondó.

SzJ: Ha a legkedvesebb szinkronjaidról kérdeznének, az Amerikai pite benne lenne?

VB: Persze! Büszke vagyok rá, mert a maga nemében nagyon jó film, úgyhogy biztosan megemlíteném. Egy jó film magával ragadja az embert, lehet haladni a sztorival, és szerintem az Amerikai pite pontosan ilyen volt.

További magyar hangok: Breyer Zoltán, Murányi Tünde, Timkó Eszter, Csere Ágnes, Bicskey Lukács, Szokol Péter, Mics Ildikó, Szentesi Gergő, Molnár Levente, Tátrai Zita, Csondor Kata, Szénási Kata, Szuchy Péter, Borbíró András, Csatlós Vilmos, Markovics Tamás, Jenei Petra, Sótonyi Gábor, Fehér Mónika, Barabás Kiss Zoltán, Szatmári Attila, Bódy Gergely, Honti Molnár Gábor.

Rátok milyen hatással volt ez a film? Van kedvenc a szériából?