mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

"Egy színész úgy marad halhatatlan, ha rajzfilmhez adja a hangját" - Szinkronlegendák Portrésorozat: Csákányi László

2020. január 12. - SzinkronTájmi

csakanyi.jpg

"Szinkronlegendák" portrésorozatunk legújabb részében a legendássá vált színészek gárdájának egyik oszlopos tagjára, Csákányi Lászlóra emlékezünk. Gyerek, felnőtt, humor- és drámaszerető egyaránt élvezhette játékát. Jellegzetes hangját nem csak a színpadon hallatta, hanem filmekben, dalokban és hangjátékokban is. Munkáját 1959-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták, 1979-ben pedig Érdemes, majd 1984-ben Kiváló Művész lett. Szentgotthárdon egy filmszínház viseli a nevét.

"Kirúgni, fasiszta!”

A színész 1921. január 13-án született a ma már Ausztriához tartozó Németújváron Zsigovits Lászlóként. Habár apja papnak szánta, egy színházi látogatás alkalmával Csákányi rájött, hogy valójában mit szeretne csinálni, így 1942-ben diplomázott a Színművészeti Akadémián, majd a Nemzeti Színház tagja lett. Három év szovjet hadifogság után visszatért, ám a Nemzeti Színház nem várta tárt karokkal. Erről így emlékezett: „Major Tamás titkárnője közölte, hogy az igazgató elvtárs házon kívül tartózkodik, amit én tudomásul vettem. Bár az ajtórésen láthattam, amint a tükör előtt áll, és borotválkozik. A szakszervezeti titkár aztán közölte, hogy nincsen státus számomra. Évekkel később mesélte, hogy mielőtt odaértem volna, megcsörrent a telefonja. Elhangzott az utasítás: Kirúgni, fasiszta!”. E lelketlen fogadtatás után zenés paródiákkal és burleszkekkel járta a vidéket, míg 1948-ban a Pesti Színházhoz nem került, majd számos színház után végleges helyét a Vidám Színpadon találta meg 1974-ben, és ezután 1992-es haláláig itt játszott.

Ugyan a kottát nem ismerte, első igazi sikerét az 1955-ben bemutatott Szabadság, szerelem operettben elhangzó Doktor úr című dalának köszönhette. A Vén budai hársfák című nótát is nagyon szerették az ő verziójában, melynek előadását a közönség meg is követelte tőle.

"Gyüjjön má’ elő én mondom, most már másodszor!”

Csákányi Lászlónak filmes sikerei is megkérdőjelezhetetlenek voltak. Egyik főszereplője volt az Indul a bakterház című vígjátéknak, illetve játszott az 1978-ban készült Rab ember fiaiban. Egyik kedvence a Sose halunk meg című film, melyben tánctanárt alakított, de gyerekfilmek készülésében is örömmel vett részt. Televízióban a filmeken kívül rendszeres szereplője volt különböző kabaréjeleneteknek is.

"A fiúk a bányában dolgoznak”

Csákányi László a Rádiókabarénak is rendszeres szereplője volt, és a Hófehérke és a hét elgyötört törpe című kabaréban ,,a művész úr hét törpét játszik egyszerre”. Agárdi Gáborral nem csak ebben a jelenetben tűntek fel együtt, hanem évekig játszották a két krahácsi atyafit. Rádiójátékokban is rendszeresen hallhattuk hangját, hiszen ő volt Viktor Szíriusz hangja a Szíriusz kapitányban, mely 13 éven keresztül volt hallható a rádióban.

"Ami nem sikerül elsőre, sikerülni fog másodszorra”

Csákányi László azon színészek közé tartozik, akik a szinkronban is legalább akkorát alkottak, mint színpadon, illetve a filmvásznon. Generációk nőttek fel a hangján, legyen az magyar, vagy külföldi produkció. Hallattuk Döbrögiként a Lúdas Matyiban, és Loncsárként a Szaffiban, ám egyik legemlékezetesebb szerepe kétség kívül Karak volt, az öreg, bölcs róka, aki az ifjú Vuk útját egyengette.

Kifejezetten szeretett szinkronizálni, ám ha a külföldi színészt egy magyar gyártású filmben kellett megszólaltatni, azt lehetőség szerint visszautasította. Egy ilyen alkalommal egy kubai szereplő szinkronjára kérték fel, és csak azzal a kitétellel fogadta el a szinkronszerepet, ha ugyanannyit kap a munkájáért mint a kubai. A gyártásvezető nem tudta lebeszélni erről a művészt, így eshetett meg az, hogy Csákányi a stúdióban szembesült azzal, hogy egy majmot kell szinkronizálnia, és honoráriumként egy adag banánt kapott –akárcsak a kubai kolléga.

Nem mehetünk el szó nélkül a klasszikussá vált Frédi és Béni szinkronja mellett, ami méltán hatalmas sikert jegyzett a Csákányi-életműben. Márkus László, Béni magyar hangja így emlékezett meg a rajzfilm szinkronjáról Dallos Szilvia: Magyar hangja – A szinkronizálás története című könyvében: "Béni valóban az én figurám, ahogy Frédi Csákányi Lászlóé. Őket mi csináltuk ilyenné. Ugyanis az eredeti kőkorszaki szakik teljesen "normálisan” beszéltek, s ez kissé nehézkessé tette a társalgást. Az az igazság, hogy Romhányi József bravúros szövege is inspirált bennünket a figurák megalkotásában, hiszen azokkal a káprázatos rímpárokkal csak így lehetett dobálózni. Tréfálkoztunk, játszadoztunk, míg egyszer csak a figurák bennünket kezdtek fedni, Gerhard Pál ekkor felkiáltott: "Ez az! Ez marad”! Örültünk, amikor azt hallottuk:" Jobb, mint az eredeti!”

Frédi mellett Csákányi László egy másik Hanna-Barbera karakternek, Foxi Maxinak is magyar hangja volt, a rajzfilmfiguráknál maradva fontos még kiemelni a Dzsungel könyve Disney változatában Balu hangjaként, amivel szintén belopta magát a gyerekek szívébe.

 "Nem vagy buta. Csak még keveset tudsz”

Dallos Szilvia könyvében Bor Zoltán így emlékszik vissza egykori mesterére: "Sosem felejtem el, Csákányi Laci bácsi hogyan segített át a kezdeti lámpalázon. Nagyon kezdő voltam még, és szörnyen izgultam. Ő kedvesen nézett a szemüvege fölött, és nyugodt, dörmögő hangon megkérdezte: "Ideges vagy, öcsi?” - "Igen” – hebegtem. "És miért?” - "Mert nagyon kezdő vagyok, és nekem óriási megtiszteltetés, hogy Laci bácsi mellett állhatok, emiatt is nehéz”."Ne búsulj, majd segítek. Én is voltam fiatal és gyakorlatlan. Most meg már háttal is tudok szinkronizálni.” Azzal megfordult, és hibátlanul rámondta a képre a szöveget. Teljesen kikészültem. Amikor Laci bácsi és a stáb jót nevettek rajtam, már tudtam, hogy valami svindli van a dologban. Ki is derült hamarosan. "No, ide nézz, öcsi! Látod ott azt a kis ablakot?” Hátrafordultam, felnéztem, s ekkor már én is elnevettem magam. Ugyanis ahol a vetítőgép sugara kijött, volt egy kicsi üvegablak, ahová a kép odatükröződött. Ezt a fizikai jelenséget felhasználva oldotta el a bennem lévő feszültséget a nagyon segítőkész Csákányi László”.

csakanyi2.jpgNem Bor Zoltán volt az egyetlen, akivel a nagy színész eljátszotta ezt a trükköt. Kútvölgyi Erzsébet így emlékezett vissza élete legelső, 1969-es  szinkronszerepére: "Az izgalomtól, a lámpaláztól alig tudtam megszólalni. Egyre-másra jöttek a nagymenők, a szinkronizálni nagyon tudó kollégák. egyszer csak bejött a műterembe Csákányi László. Leült mögém, és hallgatott. Amikor a többi kolléga már végzett, és csak mi ketten maradtunk a műteremben, odajött hozzám, megveregette a vállamat, és azt mondta: "Ide figyelj, gyerek! Egészen jól csinálod! De tudod, mikor fogsz majd igazán jól szinkronizálni? Ha úgy tudod, ahogy most én!” Azzal hátat fordított a vászonnak, és pontosan ,,szájra” elkezdte mondani a szöveget. (…) Maradék önbizalmam is köddé vált. Legjobb, ha azonnal abbahagyom. Már-már azon a pontom voltam, hogy elbőgöm magam, amikor Lacikából kitört a nevetés: "Te gyerek! Nehogy pityeregni kezdjél már! Hiszen ezt te is meg tudod csinálni! Odanézz!” – mutatott fel a vetítőház piciny ablakára. Belőlem is kirobbant a nevetés. Azt hiszem, ez a nevetés gyógyított ki mindennemű görcsből, gátlásból, félelemből, és attól kezdve mertem igazán felszabadultan szinkronizálni.

Straub Dezső korábbi, a szinhaz.org-nak adott interjújából idézünk: "Csákányi Laci bácsi minden előadás végén, amikor legördült a függöny, azt mondta: Köszönöm a férfias munkát, aki nem azt végzett, az szégyellje magát!”

Csákányi Eszter szerint édesapja kifejezetten játékos ember volt, ám néha, ha szükség volt rá, keményebb oldalát is megmutatta. A művésznő 2018-ban így emlékezett édesapjáról a Somogy Megyei Hírportálnak: "Nem vettek fel a pesti Színművészetire, lementem hát Kaposvárral húsz csodás évre. Csak ezernyolcszáz forint volt a kezdő fizetésem, és rezsi helyett sokszor inkább ruhákra szórtam el a pénzt. Ha ilyenkor kértem apámtól, végig kellett hallgatnom, hogy minek költök ennyit, miért nem spórolok, de a végén mégis mindig adott. Amikor beteg lett, és a halála előtt rengeteget beszélgettünk, egyszer elárulta azt is, hogy mindig tudta, amikor ruhát vettem, de mondjuk fotelt hazudtam helyette. Nem volt rest párszor leautózni Kaposvárra, és később a pesti előadásaimat is mind megnézte. Teljesen más műfajban játszottam, mint ő, de tudta, hogy értékes az is, amit én csinálok, csak szembe sosem dicsért.”

Ugyan az év első napján kerestük meg, másnap már érkezett is a válasz, és a Művésznő nekünk is szívesen mesélt édesapjáról.

csakanyi_eszter_kep.jpgSzinkronJunkie: Azt mesélte egy interjúban, hogy édesapja rendkívül kritikus és maximalista ember hírében állt. Önmagával szemben is kritikus volt?

Csákányi Eszter: Az tud igazán kritikus lenni, aki önmagával szemben is támaszt elvárásokat. A maximalizmust nem csak másokon kell számon kérni, hanem önmagunkon is, és ő magával szemben is nagyon kritikus volt.

SzJ: Emellett viszont kifejezetten segítőkész volt, mert nem egy kezdő szinkronizáló színész mesélte, hogy milyen trükkel oldotta fel a gátlásaikat.

CsE: Ez egy jópofa játék volt, amiket kezdő főiskolásokkal csinált. Nagyon szerették őt, és tényleg csodálatosan szinkronizált. Abban az időben a szinkron még nehezebb munka volt, mint ma, hiszen fülhallgató nélkül dolgoztak.

SzJ: Az édesapja nem szeretett olyan magyar filmet szinkronizálni, amiben külföldi karakternek kellett adnia a hangját. Ennek mi volt az oka?

CsE: Azért idegesítette, mert nem értette, hogy ha egy külföldi színész játssza a szerepet, de az ő hangját akarják, akkor miért nem ő maga játszhatja el. Nyilvánvalóan egy rendező ehhez máshogy áll hozzá, nem szabad haragudni emiatt. Ezt neki is mondtam, és én is próbálok ezen az úton menni, hogy ezen a pályán nem szabad megsértődni, mert a színész és a rendező szemszöge is más.

SzJ: Ha az embert hadifogság után nem veszik vissza a Nemzeti Színházhoz, akkor azért meg lehet sértődni.

CsE: Az egy brutális történet volt, ami egész életében fájt neki. Ezeket a dolgokat ki kellett volna beszélni, de nem volt rá lehetősége, hogy akár Major Tamással, akár a többi rendezővel megbeszélhesse.

SzJ: Visszatérve a magyar filmben való szinkronra: történt egy eset, amikor annyi fizetést kért, mint a "kubai kolléga”, akiről kiderült, hogy egy majom, így Csákányi László is banánt kapott fizetség gyanánt. Tudott magán nevetni?

CsE: Mindig őrjöngött, hogy milyen kevés a pénz, de nagyon nevetett az eset után, nagyon jó humora volt. A Nagy utazás című, utolsó filmjében már nagyon beteg volt. A rendező, Koltai Róbert kitalálta, hogy készít vele egy dokumentumfilmet, az Utolsó tangót, amiben csak történeteket mesélt. Olyan csodálatos volt az Apám, egyik poén követte a másikat. Ott kérdezték tőle, hogy melyik volt a legemlékezetesebb szinkronszerepe. Azt mondta: ,,egy orosz katona fülzsírja”. Kérték, hogy mutassa meg, hogy hangzott, és ő megtette.

SzJ: Csákányi László a szinkront egyenrangúnak tartotta a színpadi játékkal?

CsE: Abszolút egyenrangúnak, imádott szinkronizálni. Amiket mindenki ismer a Foxi Maxi, a Frédi és Béni, Karak, de amire tudom, hogy nagyon büszke volt az a Vád tanúja című film, amiben Charles Laughton magyar hangja volt. Szenzációsan szinkronizálta a karaktert, s habár a film szinkronját pár éve felújították, én nemrégiben mégis az ő hangjával láttam a televízióban.

SzJ: Nem zavarta az édesapját, hogy a rajzfilmekhez köthető szinkronjai ismertebbek?

CsE: Dehogy zavarta, imádta a rajzfilmeket is. A mai napig leszólítanak a piacon, és mondják, hogy ,,emlékszem a papájára, milyen jó volt a Frédi és Béniben”. Kollégák esetében is észrevettem hasonlót, és tényleg így van: egy színész úgy marad halhatatlan, ha rajzfilmhez adja a hangját.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4215396492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Weißkopf 2020.01.13. 12:26:14

Ne feledjük, hogy Csákányi László volt Tücsök Tihamér magyar hangja a Pinokkió c. Disney-rajzfilmben. (És ha nem tévedek, Guszti egéré is a Hamupipőkében.)

Irwine 2020.01.13. 12:51:29

Annak a filmnek nem "Sose halunk meg" volt a címe és nem "Nagy utazás"? Az tudtommal a Dés-Presser-dal címe volt...
Ezt leszámítva nagyon jó kis cikk volt ez egy hatalmas színészlegendáról.

SzinkronTájmi 2020.01.13. 20:48:16

@Irwine: Köszönöm az észrevételt, jogos, javítottam.

Ernő Koska 2020.06.09. 14:10:24

Csákányi Lászlónak rendkívül különleges, karakteres hangja volt, amivel kiválóan tudott bánni (önmagában a szép hang kevés). Rajzfilmfigurától a kemény detektívig mindenkit nagyszerűen szinkronizált. A régi szinkronrendezőknek könnyű dolga volt, mert jobbnál jobb színészek, különlegesebbnél különlegesebb hangon tudtak megszólalni - Pl. Szabó Ottó, Bitskey Tibor, Sztankay István, Láng József, Mécs Károly, Almási Éva, Domján Edit, Latinovits Zoltán. Szenzációs névsor!