mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Vasember Három – szinkronkritika (SPOILERES)

2013. május 12. - merlinicus

Iron-Man-3-Banner-600x200-Dragonlord.jpg

Az első és a második silány előzetes után kicsit félve vártam az egyik legnépszerűbb szuperhős új kalandjait. Az előzetesek azonban nem csupán a félrefordítások miatt okoztak meglepetéseket – konkrétan félre lettünk vezetve általuk. Azért ez egy erősen tudatos rendezői húzás része, ami a Mandarin karakter átírásában kulminálódott. Aki már képregények szintjén barátkozott a Vasemberrel, annak talán nehezebben veszi ezt be a gyomra (nekem is), de egy biztos: igencsak merész ötlet (talán a Tűzparancs c. filmhez tudnám hasonlítani, amit annak ellenére reklámoztak Steven Seagallal, hogy ő a film 20. percében meghal). A film tulajdonképpen egy látványos és humorban is erős folytatása a második résznek – színvonalban a második rész elé, de a Bosszúállók, illetve az első rész mögé tenném.

A film szinkronjának rendezését ismét Tabák Kata, a hazai Vasember veterán végezte el. Bár a szinkron ezúttal sem hibamentes, az azonban tény, hogy az eredeti színvonalától nem marad el szignifikánsan és a hibák is inkább csak akkor ütköznek ki szembetűnően, ha az ember mindkét nyelven megnézi a filmet. Mondjuk a Downton Abbey „Dáuntáun Ebi”-ként kicsit durva volt…. : )

Ami az eredeti film kapcsán tény, hogy a rendezőváltás következtében a korábban elsősorban csak a főszereplőtől eredő humort univerzálisabbá tették – azaz minden szereplőnek fel kellett vennie a „dumakesztyűt”. Zavaró volt, hogy sokszor elmaradtak a poénok előtti vagy utáni hatásszünetek, így az embereknek nem is mindenhol tűnt fel, hogy itt bizony elhangzott egy vicc.

 

Magyar hangok

 

fekete ernő.jpg

Robert Downey Jr.  – Tony Stark/Vasember – Fekete Ernő Tibor

Jelentem a duó idén 10 éves lett. Meg is látszik ez a kettejük összhangján. Bár Downeynak már rengeteg kiváló színés

zünk kölcsönözte a hangját, kimondhatjuk, Fekete Ernő telitalált bármely szerepére. Sherlock Holmesként és Tony Starkként annak ellenére egyaránt megállja a helyét, hogy Fekete Ernőt elsősorban komoly színpadi színészként tartjuk számon.

 

Don Cheadle – James Rhodes / Vashazafi – Takátsy Péter

Takátsy_Péter_800.jpgTabák Katát sokszor szídják a neten Takátsy Péter kiválasztása miatt (még 2001-ben, az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi c. film kapcsán került össze Don Cheadle-vel). Nekem speciel tetszik ez az összeállítás, mert bár Takátsy Péter kicsit egyszínű a szerepben, de, ha hallottátok az eredetit – nos, akkor szembetűnő a párhuzam. Abszolút megszokható a párosítás - a Gátlástalanok c. sorozatban nekem már hiányzik is (ott Don Cheadle-t Kálid Artúr szinkronizálja).

Az tény, hogy ma a színesbőrű színészek magyar hangjaként a rendezők szinte kizárólag 3 színész közül válogatnak (és ezzel nem az ő teljesítményüket, hanem a rendezők kreativitását értékelem) – Galambos Péter, Vass Gábor, Kálid Artúr –, úgyhogy mindig üdvözlöm, ha valaki húz egy merészebbet. Hol van már ide a „Ford Fairlane kalandjai”, ahol a néger rappert Melis Gábor formálta meg ?!....

 

Gwyneth Paltrow – Pepper Potts – Major Melinda

major melinda.jpgBár Paltrow hangja 2008 előtt elsősorban Nagy-Kálóczy Eszter volt, szerintem jót tett a karakternek a váltás. Major Melinda hangjával fiatalosabb, bájosabb és szerethetőbb lett a színésznő játéka. Pepper Potts hangjához pedig erre van szükség.

 

 

 

 

Sir Ben Kingsley – Mandarin – Szilágyi Tibor

09_szilagyi3.jpgAhogyan egy korábbi posztban is megemlékeztem róla, a szuperhősös filmek egyre nagyobb kihívásoknak fogják kitenni a magyar szinkronszakmát, hiszen az amerikai kollégák elkezdtek jobban odafigyelni arra, hogy az egyes szereplők hangja markáns, karakteres legyen – többnyire valamilyen speciális beszédstílussal megfűszerezve. Az eredeti hangokhoz viszonyítva, ahogy Stohl András a Sötét lovagban Jokerként, úgy sajnos - az egyébként kiváló - Szilágyi Tibor is eléggé elvérzett Mandarinként ebben a filmben. Persze, ha nem futószalagon kellene szinkront gyártani, akkor biztosan könnyebb lenne átültetni magyarra a színészek és rendezők többhavi vagy akár több éves közös munkájának és gyakorlásának gyümölcseként létrejövő beszédstílusokat. Viszont azt gondolom, hogy azért ennél több energiát kellene erre fordítani, mert így a film egy érdekes rétege veszik el. A Vasember 3. része esetében a helyzetet tovább nehezítette a nagyszerű Végvári Tamás halála, hiszen így többek között „Ben Kingsley hangja is elveszítette hazai gazdáját”.

Sokat gondolkodtam, hogy tudtam-e volna jobb vagy más választást és bár az igazat megvallva van egy nagyon ritkán szinkronizáló színész, aki hangi hasonlóságok miatt lehetne Végvári Tamás „helyettese”, de sehol sem találtam meg a nevét, így ezt a vonalat most hagyjuk is. Azt kell, mondjam, hogy a rendező nem választott rosszul.  

Viszont egyértelműen rendezői hibának tudom be azokat a részeket, ahol Ben Kingsley, mint Trevor, a színész jelenik meg. Az eredeti változatban markánsan eltér a kiejtés, hogy a két szerepet egyértelműen ketté lehessen választani. Ben Kingsley Mandarinként félelmetes és furcsa hanglejtéssel beszél, míg egyszerű színészként brit akcentussal. Szilágyi Tibor néhány mondatával egyértelműen eltalálta ezt, azonban a „színészes” jeleneteknél a beszédstílus elég kavargós volt, sokszor ugyan azon a hangon szólalt meg, mint, amikor Mandarint alakított. Így itt csak arra tudok gondolni, hogy a jó mondatok inkább a véletlen művei, mintsem határozott rendezői utasításra születettek, holott itt egyértelműen azokra lett volna szükség.

 

Guy Pearce – Dr. Aldrich Killian – Stohl András

1.jpgAkik rendszeres olvasóink, tudják, hogy nem rajongok a megszokott hangok és a jól működő csapatok leváltásáért. Ebben az esetben viszont egyet kell értenem a rendezői döntéssel. Guy Pearce megszokott hangja Széles Tamás lenne, aki viszont – legalábbis számomra – nehezen működik gonoszként. Talán a sok pozitív szerep, illetve a kedves, barátságos hangja miatt sokkal inkább illik a heroikus szerepekhez, mintsem a gonosz karakterekhez (Lásd pl. A Zöld Lámpás c. film Hector Hammondjaként is nagyon furcsa volt). Emiatt örültem Stohl Andrásnak, aki a szerepet igen jól hozza. A „Pepper! Pepper! Pepper!” mondatok a falhoz préselős jelenetben különösen jól sikerültek – megkockáztatom: jobbak, mint az eredeti.

 

Rebecca Hall - Dr. Maya Hansen - Németh Borbála

Németh-Bori2.jpgNémeth Borbálával mostanság nehéz nem „összefutni” – filmek, sorozatok, TV csatorna hang, azonban ez főként annak köszönhető, hogy az egyik legszebb, fiatal, női hangról és színésznőről van szó, akivel nagyon nehéz mellényúlni.

 

 

 

 

 

Ty Simpkins - Harley Keener - Boldog Gábor

boldog gábor.jpgA 1998-as születésű Boldog Gábor ügyesen és hitelesen hozza az érdeklődő és segítőkész, vidéki kisgyereket.  Párosuk Fekete Ernővel színvonalas, csipkelődéseik magyarul is remekül működnek.

A Mafilm mindig is erős volt a gyerekszereplők castingolásában is – lásd pl. Harry Potter filmek szereplői. Boldog Gábor már korábban is bizonyított, hiszen például szerepelt Disney sorozatban is.

 

 

 

További magyar hangok:

Paul Betthany – JARVIS – Kárpáti Levente

Jon Favreau – Happy Hogan – Kálid Artúr

William Sadler - Ellis elnök - Rosta Sándor

James Badge Dale - Savin -  Zámbori Soma

Stephanie Sosztak - Brandt - Kovács Patrícia

Shaun Thoub - Dr. Ho Yinsen - Fazekas István

 

Összességében

Valahogy fordításból egyre csehebbül állunk (hogy ezzel a csinos képzavarral kezdjem)… És bár maga a film nem hemzseg fordítási hibáktól, de az előzetesek minőségét egyszerűen nem tudom elfelejteni. Ahogy az eredetit Rober Downey Jr., a magyar változatot Fekete Ernő rutinosan elviszi a vállán – szerencsére azonban a néhol szinte csak statisztaként jelenlévő többi színész magyarítása is jól sikerült. Az már viszont most látszik, hogy a magyar szinkron nagyon nehezen tudja csak követni azt a trendet, hogy az amerikai filmekben (főleg a szuperhősös filmekben) egy nagyobb hangsúly fektetnek a különleges hangképzésre, beszédstílusokra, akcentusokra. Talán ez lesz az évtized egyik legkomolyabb kihívása szinkron terén (a pénztelenségen, az erőltetett tempón és az egyéb, ismert akadályokon túl, persze). Azt azért sajnáltam, hogy az első részből nagy átkötésnek szánt dr. Ho Yinsen karakterének feltűnése magyarul elsikkadt, hiszen Sipos Imre helyett Fazekas István kölcsönözte a szereplő hangját. Ilyenekbe azért 2013-ban már jó lenne nem belefutni.

943676_296716227128703_727786267_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1005296247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toto_652 2016.01.13. 13:33:54

Szerintem a Végvári Tamáshoz hasonló hang Barbinek Péteré. Viszont ő szinkronizál, nem is keveset. Ahogy öregszik, egyre öblösebb és legutóbb, mikor halottam, már vetekedett a jó öreg Végvárival.
süti beállítások módosítása