mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

Szinkronlegendák Portrésorozat: Sinkó László

2020. március 17. - SzinkronTájmi

24_sinko_laszlo-1024x623.jpg

Sinkó László egyszer tőle kért interjúkról emlékezett meg, s ezt mondta: ,,készültek velem televíziós riportok is, szóval ha most elszólítana a Jóisten, lenne miből összeállítani a nekrológot”.

A színművész 1940. március 18-án született Budapesten. Munkáját Jászai Mari-díjjal és Kossuth-díjjal, illetve a Nemzet Művésze titulussal is elismerték. Azon színészeink közé tartozik, akinek játékát színházban, filmben és szinkronban egyaránt élvezhettük. Életéről ennek ellenére mégis kevés információ található, azonban vele készült interjúból számtalan szembe jött. A riportok során újabb és újabb dolgokat tudtam meg a színművészről, ám három dolog szinte az összes beszélgetésben elhangzott a szájából, jelesül a szakmai elismerés, a természet, illetve a család fontossága. Állítása szerint, ha ez a három megvan, ebből minden más következik.

Szakmai elismerés

Már a főiskolán gátlásos volt, nem szerette az iskolarendszert, a folytonos bizonyítást, viszont bátyja, Sinkovits Imre révén korán megfertőzte a színház, ezért mindenképpen színész akart lenni. Úgy fogalmazott egy 1988-as interjúban, hogy kényszer érzett arra, hogy embereket mutasson meg embereknek. A ’70-es években nem szerepelt annyit színházban, mint amennyit szeretett volna, ám gyakran feltűnt a tévé képernyőjén, s a nézők elsőként ezáltal ismerték meg őt.

Egyik legnagyobb színpadi szerepe a Katona József Színházhoz kapcsolódik, melynek alapító tagja is volt. Az Übü király című darab az egyik legkedvesebb volt számára, olyannyira, hogy a műben szereplő, általa használt vödröt eltette emlékbe, melyet 9 éven és 270 előadáson át püfölt. Így emlékezett erről az időszakról: ,,Nekem már reggel úgy indul a napom, hogy átgondolom, lesz-e este előadásom. Minden szerep másfajta erőfeszítést, felkészülést igényel. Amikor a Katona József Színházban az Übü királyt játszottam, rendszeresen futóedzéseket tartottam, mert ott a fizikai állóképességemre is nagy szükség volt. Bármekkora is a szerep, mindig tekintettel vagyok az esti előadásra, úgy osztom be az időmet, ettől függ, hogyan étkezem, mozgok, pihenek”.

Ebben az időszakban külföldön is sokat játszottak a Katona József Színház tagjai, több színházi fesztivált meg is nyertek darabjaikkal. Történt egyszer, hogy Párizsban adták elő az Übü királyt, s Sinkó László szokásához híven előadás után beült egy étterembe. Míg a helyi specialitást fogyasztotta, egy francia társaság ment az asztalához, és gratuláltak neki, mint ,,Übü Roi”-nak, s erre rendkívül büszke volt. A Színház falán a mai napig láthatóak ezekről a fesztiválokról szóló újságcikkek, s ezen arany-korszak szellemiségét a Társulat igyekszik a mai napig fenntartani és továbbvinni.

Sinkó László a színházi próbáknak is legalább akkora figyelmet szentelt, mint az előadásoknak. Úgy gondolta, a színésznek szüksége van a próba élményére, és fontos, hogy a kollégákkal együtt építsék fel a darabot, s merjenek rosszak lenni a próbafolyamat alatt.

1994-ben Székely Gábort követve az Új Színházhoz ment, majd 1998-tól szabadúszó lett egészen 2003-ig, míg vissza nem tért a Nemzeti Színházba.

A színészt – állítása szerint – a filmesek időről-időre felfedezték, de nem tudtak vele mit kezdeni. Ennek ellenére nagyon sok filmben és sorozatban szerepelt, például a Fügefalevélben, a Hídemberben, a Szomszédokban, és az Üvegtigris második részében.

Sinkó László a szinkronban is feledhetetlen alakításokat nyújtott, több amerikai színésszel is összenőtt a hangja. Egyszer azt mesélte, hogy gyakran gratuláltak neki, amiért olyan jól vív és lovagol, s egy idő után már nem állt neki magyarázni, hogy nem őt látják a képernyőn, ő csak szinkronizálja Roger Mooret. Egyik legemlékezetesebb szinkronszerepe talán mégis egy magyar filmhez, a Macskafogóhoz kötődik, amiben Grabowskit szólaltatta meg. Külföldi rajzfilmekben hallhattuk még a Pocahontasban Ratcliffe kormányzóként, míg a szintén Walt Disney Studios készítette Gumimacikban Gregor király hangja volt. Szinkronba egy idő után nem járt, mert ugyan nagyon élvezte ezt a típusú munkát, mégis úgy látta, hogy sokat romlottak a munkakörülmények, zavarta, hogy gyorsan, rutinból kellene dolgozni. Úgy gondolta, hogy nem elég egy amerikai színész hangját leutánozni, hanem az idegrendszerét és az intellektusát kell szinkronizálni. Ez határozottan jól ment neki, ugyanis a filmtörténelem legőrültebb szereplőinek kölcsönözte a hangját, például Sir Anthony Hopkinsnak a Bárányok hallgatnakban, és Jack Nicholsonnak a Denevéremberben, ahol a szinkronizálás magasiskoláját mutatta meg. 

A Színművészeti Főiskola diákjai Sinkó Lászlót kérték fel tanáruknak, így a színész a filmek, a színház és a szinkron mellett oktatóként is tevékenykedett. Rendkívüli módon élvezte azt a nyolc évet, amíg tanított: rajongott diákjaiért, és ők is érte.

Természet

Sinkó László nagy természetjáró hírében állt, mely kedvtelése a Szomszédokban alakított karakterének is jellegzetes tulajdonságává lett. Elmesélése szerint a ’70-es években falura jártak gyűjteni, ismerkedtek a helyiekkel, fényképeztek, jegyzeteket készítettek. Ezután jött a Rockenbauer Pállal készített Másfélmillió lépés Magyarországon című tévésorozat, melyben igyekezett minél többet részt venni, ám ha színházi elfoglaltságai miatt nem tudott, akkor is örömmel vállalta a narrátor szerepét. Az akkor összeverődött stáb (,,A csapat”) a mai napig összejár Sinkó Lászlóéknál – immáron a színész nélkül.

,,A vadászat tőlem távol áll” –fogalmazott egykor. ,,Én az őzikék pártján vagyok., erdészként pedig mindig ugyanazt az erdőt járnám. A színészet mellett nyugodtan túrázhatok, és én döntöm el, melyik erdőbe megyek. A hosszú gyalogtúrák helyett ma már az is elég, ha a kertben sétálhatok. Ott is tökéletesen egyedül tudok lenni, négyszemközt a természettel”.

A színészet mellett a sport is rendkívül fontos volt Sinkó László életében. E kedvtelés már az Óbudai Árpád Gimnáziumban töltött évei alatt megfertőzte, ugyanis testnevelés tanára volt a kor sztáredzője, Iglói Mihály, s rendszeresen vitte diákjait szurkolónak különböző versenyekre.

Ugyan a művész emlékezetesen helyt állt színházban, televízióban és szinkronban is, soha nem volt elégedett magával.

,,Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad.”

Család

26734470_1829057834059267_892135608035843425_n.jpgSinkó László már fiatal éveiben sok időt töltött színházban bátyja, Sinkovits Imre révén. Ugyan két teljesen különböző ember voltak ők ketten, nagyon szerették egymást. Színpadon nem sokszor szerepeltek együtt, a szakmát nem ugyanúgy látták. Konfliktusok mindennek ellenére nem voltak köztük, még akkor sem, amikor Sinkó László édesapja engedélyével módosította a Sinkovits nevet, így kerülvén el a testvérével való összehasonlítást.

A fiatalabb Sinkovits úgy látta, hogy a színész szakmában farkastörvények uralkodnak, mely rengeteg nehézséggel jár, s nem tudja, a családja hogyan éli meg, amikor ő hazaviszi e színházi sérelmeket. Hátországa volt felesége, Gabriella, magyar-történelem szakos tanárnő, aki amellett, hogy dolgozott, s nevelte két gyermeküket, biztosította férjének azt a közeget, amiben tudott apa és alkotó színész maradni.

Ugyan a sport szeretete ellenére színész lett, amit sosem bánt meg, lánya, Andrea sikerei által mégiscsak átélhette a sportolói létet. Andrea azt mesélte nekem, hogy édesapjától kapta a kitartást, és a maximalizmust, s mindig ő volt a példa, így neki is köszöni olimpiai hatodik helyezését ritmikus gimnasztikában.

A kiváló művész nem csak gyermekeit, hanem unokáit is megfertőzte a természet és a túrázás szeretetével. Sokat bolondozott családjával, és különleges játékokat talált ki unokáinak: bohócorrot húzott fel a gyerekekkel, s ebben a jelmezben készítettek előadást karácsonyra, de a kicsik által mozgatott bábokat is örömmel leszinkronizálta szűk családi körben.

Sinkó László egész életében szeretett egyedül lenni, gondolkodni, és azon merengeni, hogy merre tart: ,,nem tudom, hogy hol tartok, és úgy is szeretnék majd elmenni ebből az árnyékvilágból, hogy nem tudom.” Mi tudtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7215517052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.03.18. 09:58:39

Nagyon szerettem a hangját. Kösz a posztot!

Tartalom 2020.03.18. 10:50:01

Sir Anthony Hopkins hangját szinkronban tőle hallva még jobb mint az eredeti. A Hannibál filmekben és a Vadon foglyaiban is egyedülállót alkotott.

tupamaro 2020.03.18. 11:24:31

Nagyon jó színész volt , igazán kellemes hanggal, de szeretnélek kijavítani. Roger Moore magyar hangja Láng József volt.

Fikalnyik Eugén 2020.03.18. 11:36:35

Két film ami nekem emlékezetes és nem került említésre.
Egyik a Végső visszaszámlálás:
youtu.be/CdrCRPSo-j0?t=220
A másik a Csupasz pisztoly 3:
youtu.be/ucvyW_NIL4A?t=38

sikonda 2020.03.18. 12:40:46

Szinkronizálta Leslie Nielsent is valamelyik csupasz pisztoly epizódban. Nagyon emlékezetes orgánuma volt Az egész megjelenésében, kisugárzásában nagyon tiszteletreméltó benyomással volt. Több ismeretterjesztő filmnek is ő volt a narrátora.

Ph0en1x 2020.03.18. 12:51:20

@Tartalom:
Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt Sir Anthony Hopkinst, ahogy a hangján beszél.
Ő az egyik legnagyobb színész, a személyes kedvencem, tehát a szinkronhangja is egyértelműen ebben a státuszban van nálam.

Sajnos Sinkó úr örökre elment, de szerencsére a hangját még mindig hallhatjuk kedvenc filmjeinkben.

Nyugodjon békében!

RCH 2020.03.18. 14:03:54

Kedveltem. Hiányzik.
(Nem is tudtam, hogy Sinkovits a testvére. Az egész családnak nagyon jó orgánuma van, lásd: Sinkovits-Vitay András)

SzinkronTájmi 2020.03.18. 19:39:42

@tupamaro: Egy interjúban mesélte Sinkó László ezt a történetet Roger Moore-ról, de utánanézve én sem találom, hogy valaha szinkronizálta volna.