mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Jurassic World: Világuralom - Szinkronkritika

2022. június 08. - merlinicus

banner.jpgKét-három éves korom óta komoly rajongója vagyok a dinoszauruszoknak. Az egész egy egyévados rajzfilmsorozattal, a Dino Ridersszel kezdődött, majd folytatódott a képeskönyvekkel (sőt saját dinoszaurusz határozó készítésével), majd kulminálódott a Kanári-szigetekről megmentett, nézhetetlenre másolt Jurassic Park videókazettával. Az őslénypark törzsközönségével szemben nekem a második rész, az Elveszett világ volt a kedvencem - ezért is örültem, hogy úgy hírlett, Jeff Goldblum (és Szabó Sipos Barnabás) komolyabb szerepet kapnak a második trilógia lezárásában.

Már a június 7-i premier előtt gyülekeztek a sötét fellegek a film körül, hiszen az első kritikák gyalázatosan lehúzták a filmet. Ezt megtámasztotta egy érdektelen előzetes, úgyhogy elvárások nélkül ültem be a nyár sikerfilmjének várt Jurassic World: Világuralomra.

we-had-a-bad-mistake-new-trailer-for-jurassic-world-3-new-trailer.jpeg

Nem kellett csalódnom - mármint az elvárások hiánya miatt, ugyanis ez a film megint a "fejlesztett filmek" vonalát erősíti. A történetbe nem is érdemes belemenni, hiszen pontosan ugyanaz, mint az előző 5 részben. Emberek kihasználják a természetet, gonosz vállalkozó jobbról színre be, T-Rex balról színre be - az pedig előre sejthető, hogy ki fog nyerni. Nyoma sincs már annak a léleknek és szívnek, amivel Steven Spielberg az első két epizódot készítette. Sokkal valószínűbb, hogy a filmhez forgatókönyv helyett jelenet vázlatok és látványtervek készültek csak, és ezt próbálták meg összekötni valami történetszerűvel. A film emiatt olyan, mint egy novelláskötet, jobb és rosszabb írásokkal, amikben az a közös, hogy egy vagy több magánszemély úgynevezett őshüllők elöl menekül. 

Persze, az egyszeri dínórajongó szíve azért meg-megdobban, hiszen nemcsak ismerős lényeket lát, de azt is megmagyarázzák a filmben, hogy eddig miért nem láttunk a legújabb kutatásoknak megfelelő dinoszauruszokat. Így több őslény tollazatot is kap, bár a hangjuk és méretük tekintetében azért még mindig nem a Jurassic World lesz a szakmai mérce.

A film rendezője, Colin Trevorow, megirigyelhette a Tenet hangzását és minden eddiginél magasabbra tekerte a hangerőt - IMAX-ben néha konkrétan bántó is volt (pont, mint a Tenet esetében). Ha hozzávesszük, hogy az előző két rész zeneszerzője, Michael Giacchino is inkább feszültségkeltő futamokat írt, akkor a moziból kijövet akár azt is érezhetjük, mintha a történet folyamának hiányát ezzel próbálnák palástolni.

Összességében egy látványos, de rendkívül furcsa alkotás, amely ugyan méltatlan a nagy elődökhöz, de a 4-5. rész szellemiségét azért érezni rajta. Egyszer érdemes megnézni a nagyvásznon, de valószínűleg kevesekben fog valódi nyomot hagyni.

Magyar szinkron

nevtelen.png

Sok változás a hatodik részre nincsen, Dóczi Orsi szinkronrendező a korábbi gárdát trombitálta össze a magyar változat elkészítéséhez. Jó volt hallani, hogy figyelembe vették a rajongók kérését és az előzetes után Vándor Éva visszakapta Laura Dern magyar hangjának szerepét. Párosuk közel 30 év után még mindig remekül működik, ahogyan meglepő módon a szokottnál lelkesebben szinkronizáló Dörner György és Sam Neil is. 

Csak Szabó Sipos Barnabást sajnáltam egy kicsit, aki az Elveszett világ után végre ismét nagyobb szerepben térhetett vissza - viszont karakteréről az alkotók nem tudták eldönteni, hogy a második rész hőse vagy a Thor Ragnarök Nagymestere legyen. 

Miller Zoltán és Ruttkay Laura párosa az előző két epizód után végre simulékonyabban működik - bár meglepően kevés jelenetben vannak együtt, így sajnos a szerelem igazi kibontakozását a film a fantáziánkra bízza.

Speier Dávid fordítása gördülékeny és magas szintű volt, de a végeredmény bekerült egy mondat, amin mindenki felszisszent. Két szereplő beszélget és az egyik megemeli a hangját, mire a másik: "Nem tetszik ez a HANGÜTÉS!" Nem jött volna ki a "nem tetszik ez a hangnem" a szájmozgásra? 

A szinkron - a film egészéhez hasonlóan - komoly épít a nosztalgiára, amelyet megkoronáz az is, hogy VÉGRE a film végén ismét megszólalhatott a legendás Bozai József, aki felolvasta a stáblistát. Ez azért számít különlegesnek, mert a mai filmeknél a legtöbb stúdió már csak azt engedi, hogy a magyar stáb a hivatalos stáblista után, egy külön listában jelenjen meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7417851089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.06.08. 20:21:29

Az előzeteseit és a YT-on adott részleteket néztem meg belőle eddig és a kritikákkal egyetértve nekem is vannak bőven gondjaim vele. Túl sok a kamu klissé jelenet benne. A James Bond szerű másolt óvásos lépcsős falai mentén való üldözési jelenetnél , csak itt ugye egy dinó volt az üldöző ... már felröhögtem ... hogy ne ez azért sok. Ennek ellenére van benne jó operatőri és rendezői munka is, ahogy részek alapján megítélheti valaki ... de nagyon nevetségessé lett téve az ilyen és hasonlóakkal, mint amelyek közül csak ezt az egyet említettem.
süti beállítások módosítása