Dolmány Attilával beszélgettem sorozatokról, filmekről, a szakmáról és az emberről a hang "mögött". Az interjú folytatása következik:

SZINKRONJUNKIE: A filmek terén is vannak visszatérő szerepeid. Például a Marvel szuperhősös filmjeiben Coulson ügynök (01.50-től - a szerk.), aki 2008-ban indult a Vasemberrel…

Dolmány Attila: Szerettem, hiszen az is egy érdekes figura volt, egy érdekes színész alakításában. Úgy érzem, hogy az a szerep már többek között köszönhető volt a Mentalista béli szerepnek is, hiszen mindkét szerep esetében egy kimért, néhol humoros, de azért mégiscsak a munkáját végző emberről beszélünk, akibe szorult valami kis emberség is. Aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bosszúállókban megölték. De az egy isteni finom munka volt, nagyon szerettem csinálni. 

Azért mozira mindig egészen más dolgozni, hiszen ott végig egyedül van az ember és egészen másfajta igények szerint kell dolgozni. Sokkal magasabban van a léc a megrendelő felől, mint például akár a tv csatornáknál. Az ismert sorozatokat például sokszor már úgy vesszük fel, hogy bemegyünk, és már rögtön indul is a felvétel. Tehát nem olvassuk el előre a szöveget, nem próbáljuk el, hanem vesszük fel rögtön és csak, ha durvább hibát követtünk el, akkor javítunk. A mozinál viszont mindenre kell ügyelni, mindennek nagyon tűpontosan szájravághatónak kell lennie, hogy nehogy a megrendelő azt mondja, hogy ez nem jó és visszadobja. Olyankor ki kell javítani és akkor már csak a macera van a felvételekkel.

SZJ: Szokott ilyen jellegű visszaküldés előfordulni?

DA: Természetesen előfordul. Sőt olyan is volt, hogy nem azért küldték vissza a tekercset, mert hiba volt benne, hanem, mert átírtak utólag szövegrészeket. Ilyenek előfordulnak, sajnos. Persze, van olyan is, hogy találnak benne egy-egy rossz hangsúlyt vagy véletlen félrecsúszott a mondat a színész szájáról. Lehetnek ilyen típusú hibák, de ezek túlnyomórészt nem jelentősek.

SZJ: Az előbb említetted a megrendelőket. Ők tulajdonképpen kicsodák? A hazai vagy külföldi forgalmazók, esetleg más?

DA: A mozik esetében van egy hazai forgalmazó, aki az elkészült anyagokat átnézi, teszteli. A forgalomba helyezés előtt megnézik a felvett anyagot, hogy az kiadható-e.  Ne legyen benne például olyan – amiket egy-egy hangalámondásnál lehet néha hallani –, hogy egy-egy szereplő hangja egyszer csak eltűnik, mert vagy elfelejtették felvenni vagy esetleg a másolás közben törlődött az anyag és miután a stúdióból már kiment a színész, nem tudtak javítani rajta. Emiatt ezeket mindig több körön keresztül vizsgálják, hogy ne legyen belőle baj. Most gondolj bele, ha nézel egy filmet a moziban és egyszer csak valaki hang nélkül tátog. Na, az egy nagy bukás, amit mindenki szeretne elkerülni. Persze a Disney és néhány egyéb filmnél akár külföldi gyártó is elkéri az anyagot ellenőrzés céljából.

SZJ: Van olyan, hogy egy munkát már előre vársz vagy egyszerűen csak jön egy-egy telefon és bemész dolgozni?

DA: Ha tudom, hogy egy olyan színésznek jön ki filmje, akit már jópárszor csináltam – például… Na, most a szerep nevét akartam mondani. Ki is játszotta a Christian Troyt?

SZJ: Julian McMahon.

DA: Julian McMahon, igen. Őt már szinkronizáltam négy vagy öt filmjében is, úgyhogy igen, olyankor már várom, hogy kinél fogják az új filmet gyártani, melyik stúdióból és ki fog felhívni, hogy akkor én csináljam. Ilyenkor már tűkön ülök, és előbb-utóbb befut a telefon. De sajnos nagyon ritka, hogy ennyire előre lehet tudni ezeket. Annyira nem követem sem a nyugati, sem az egyéb filmbemutatók időrendi sorrendjét. Van, hogy véletlen megtudom valamiről, hogy lesz majd, sőt volt már olyan is, hogy rajongóktól tudtam meg, hogy jönni fog még egy új évad Kés/alatt vagy még egy-két Family Guy vagy South Park. Ilyenkor az ember üldögél és gondolja magában, hogy: „Jó, akkor még pár hetet várok és végre jön az új évad.” Természetes, hogy mindig várja az ember, hogy legyen munka – minél több és minél jobb, de ez sajnos kiszámíthatatlan.

Nagyon sokszor előfordul ma már, hogy annak megsegítése érdekében, hogy minél több gyerek nyelvet tanulhasson, minél többen gyakorolhassák az adott nyelvet, csak feliratosan jön ki egy-egy film vagy utólagosan lesz csak leszinkronizálva. Személy szerint azért vagyok még mindig a magyar szinkron híve, mert bár most már választható opció a magyar nyelv vagy a felirat, de legalább a magyar nyelvet – mint olyat – tovább lehet vinni. A magyar nyelv – akárhogy is nézzük – egyedülálló a világon. A kínai után az egyik leggazdagabb, legnehezebb nyelv. Ha ezt is elvesszük az utókortól, akkor felesleges erről beszélnünk és nem kell a magyar nyelv érdekében tenni semmit.

SZJ: Én is úgy látom, hogy a magyar nyelv különleges. Ha csak film és szinkronszempontból nézzük, akkor is sok esetben hozzátesz az adott alkotás minőségéhez.

Ha már Julian McMahonról beszéltél, ő azért szerepelt korábban két olyan szuperhősös filmben (A Fantasztikus Négyes, illetve A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó), ahol nem te kölcsönözted neki a hangod. Egy Kés/alatt után ez hogy fordulhat elő?

DA: Ez egy nagyon furcsa dolog. Ha emlékszel, a South Park – Nagyobb, hosszabb, vágatlan (A sorozat alapján készült mozifilm – a szerk.) első verziójába például a sorozat hangjainak jórésze nem került bele, mert más stúdió csinálta. Akkoriban még nem biztos, hogy annyira híres volt Julian McMahon vagy ők, ott a másik stúdióban nem tudták, hogy kik a hangok – nem néztek utána. Nagy valószínűséggel, mikor a Fantasztikus Négyes készült, a Kés/alatt annyira még nem élhetett a köztudatban.  Viszont utána egy vagy két évvel jött ki a színész „Megérzés” című filmje, ahol Sandra Bullockkal játszott együtt. Ott már felhívtak a Mafilmből, hogy: „Őt te csinálod a Kés/alattban, úgyhogy szinkronizáld itt is te.” De emlékszem, hogy annak idején a „Bűbájos boszorkák” című sorozatban még Kautzky Armand adta a színész hangját, aztán valaki mondta is, hogy: „Hogyan képzelitek, hogy elveszitek az Armandtól ezt a szerepet?!”. Mondtam neki, hogy: „Ne rám nézz, nem én osztottam!” (nevet) Aztán végül is rám ragadt Julian McMahon, aki szerintem egy kifejezetten árnyalt és finom színész. Nagyon jól állt neki, amit a Kés/alattban csinált. Pláne onnan nézve, hogy a való életben gyerekes apuka – de, hát a színész ezért színész. Nagyon jó családapa és ehhez képest, amit a Kés/alattban játszott, az homlokegyenest más volt. Aztán szinkronizáltam őt az „Arcmásban”, illetve a „Red”-ben is,  de azóta nem tudok róla, hogy jött volna ki olyan filmje, amit leszinkronizáltak itthon.

SZJ: A színészet kapcsán gyakran emlegetnek álomszerepeket. A szinkronnál lehet egyáltalán ilyenről beszélni?

DA: A szinkron esetében nem igazán. Mindig azt mondom, hogy legyen kihívás, a munka mindig legyen valamiben más, mint, amiket eddig készítettem. Vannak persze bizonyos karakterek, akiknek nagyon szeretem kölcsönözni a hangom. Például azon jellegű kihívások, mint maga Stewie, akivel rengeteg színt lehet megcsinálni vagy a Kés/alattban Christian Troy szerepe. Ez mind-mind azért is kihívás, mert hosszú időn keresztül kell szinten, illetve szint felett tartani a nézők érdeklődését egy szereplő iránt – pusztán a hangoddal. Személy szerint úgy vagyok vele, a lényeg, hogy munka legyen, hogy igenis átadhassunk az embereknek történeteket ezen a nyelven – ahogy te is mondod – hozzáadva a minőséghez. Bár nem a fiatalok fülére való, de, ha csak a South Park vagy akár egy Tarantino film szinkronját meghallgatod, az sokkal gazdagabb lesz a magyar nyelv csodálatos káromkodásai miatt – míg az angolban van vagy három. (nevet)

Úgyhogy kifejezett szerepálmom nincsen. Mostanára, mire idáig eljutottam, hogy ezeket a szinkronokat készíthetem – hiszen lassan 20 éve szinkronizálok – nem mondhatom, hogy nem kaptam volna meg azokat a szerepeket, amikről azt gondoltam, hogy márpedig ezeket én nagyon meg akarom csinálni. Biztos vagyok benne, hogy lesz még olyan, amire azt fogom mondani, hogy nagyon jó vagy ez milyen kuriózum. Azért is jó, hogyha minél többféle szinkron van, mert így legalább nem unja meg az ember és nekem – hál’ Istennek – az a szerencsém, hogy a mai napig élvezem. Legalább annyira szeretek szinkronizálni, mint színpadon vagy filmben játszani. Nem is nagyon teszek különbséget.

SZJ: Erősíts vagy cáfolj meg, kérlek! Amikor átnéztem az általad készített filmes szinkronok – interneten található – listáit, akkor azt láttam, hogy a mainstream filmekben inkább mellékszerepekre hívnak (lásd. Vasember, A Sötét Lovag: Felemelkedés). Ezt elég disszonánsnak tartom annak tükrében, hogy közben a sorozatoknál az egyik legkeresettebb hang vagy, sok főszereppel, különleges szerepekkel.

DA: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mozikban a filmeknek csak kis része megy szinkronizálva, többnyire például a rajzfilmek. Amik mainstream filmek, de DVD-n jönnek ki, azokban nagyon sokat szoktam dolgozni. A direkt mozikba kerülő filmeknél valóban kisebb szerepeket osztanak rám inkább, talán egy vagy két olyan film volt, amik moziban mentek és nagyobb szerepem volt bennük.

SZJ: Valahol ez akkor is furcsa, mondjuk egy Stewie és a South Park tükrében.

DA: Úgy tudom, hogy mozis szinkronizálással csak a Mafilm, illetve talán rajtuk kívül még egy stúdió foglalkozik. De nem igazán ismerem ennek az okát. Lehet ez – tegyük fel – a stúdión belüli figyelmetlenség vagy az, hogyha egyszer elkezdek színházi munkák miatt ritkábban járni a stúdióba, akkor már nem én leszek az első, aki az adott szerepre eszükbe jut. Illetve nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rettenetesen telített a szakma. Egyszerűen sokan vagyunk, főleg, amióta szinkroniskolák is vannak. Tehát rengeteg ember próbál munkához jutni, de közben ennyi embert nem bír el a szakma. Nagyon kevés a pénz is, hiszen még mindig 20 évvel ezelőtti árakon dolgozunk, sőt, sok esetben még olcsóbban kell dolgoznunk. Sokszor hangzik el: „Figyelj, muszáj, hogy te csináld, mert a korábbi filmekben is te voltál, de nem tudunk annyit fizetni érte, mint 20 évvel ezelőtt.” Sokszor van olyan is, aki erre nemet mond – véleményem szerint egyébként teljes joggal. Ez mindenkinek a saját lelkiismeretén múló kérdés, illetve válasz.

SZJ: A szakma szempontjából nézve abszolút hátrányban vagyunk például Németországgal szemben, ahol a számítógépes játékoktól kezdve a filmekig mindent szinkronizálnak – noha ott jóval magasabb az angolul beszélő emberek abszolút és relatív száma is.

DA: Igény Magyarországon is lenne rá. Jómagam is vállaltam játékokban szinkront, nem is egyben. Azt láttam, hogy például, amikor az EA Games kihoz egy új játékot, az először eredeti nyelven jelenik meg. Egyrészt feliratot könnyebb is a játékhoz gyártani, másrészt, mire leszinkronizálod, az legalább fél év és addig biztosan felkerül a netre, illetve, akkor már senki sem veszi meg, hiszen eljutott hozzá az eredeti nyelvű verzió. Az pedig, hogy hány ember jár moziba és közülük hányan néznek meg egy szinkronos filmet és hányan egy feliratosat, az már egy másik kérdés. Természetes, hogy azokat a filmeket, ahol multi-giga sztárok szerepelnek, leszinkronizálják, hogy minél többen menjenek el a moziba. Azonban egyre inkább terjed a nézők között, hogy egy-egy filmet feliratosan vagy akár eredeti nyelven néznek meg, esetleg önjelölt fordítóként valaki kiad egy feliratos fordítást.

A szinkronnal kapcsolatban van egy olyan belső probléma is, hogy hiába csinálsz meg egy filmet, nem kapsz jogdíjat. Ez azt jelenti, hogy a kész filmet – szinkronszempontból – bármelyik csatorna leadhatja a te hangoddal, bármelyik DVD forgalmazó eladhatja, te a munkád után a tekercsdíjon kívül egy buznyákot nem kapsz. Ilyen szempontból egyrészt olcsóvá is vált a szakma, másrészt pedig egy gyárrá változott. Már réges-régen nem az a helyzet, mint anno a Pannónia Filmstúdióban, hogy mindenki megkapta előre a filmek forgatókönyvét lefordítva, megnézték a filmet egyben, stb. Egészen más világ volt! A mai digitális világban minden folyamatosan pörög. Nagyon sokszor kérdezik tőlem, emlékszem-e, hogy abban a bizonyos filmben benne voltam.  Nem tudok válaszolni, mert van, hogy egy nap négy vagy öt filmen is dolgozom, különböző szerepeken. Majd aztán megveszek egy DVD-t, berakom otthon, elkezdem nézni és: „Jé, hát ebben benne vagyok!” (nevet) És nem emlékeztem rá, hiszen iszonyú a hajtás.

Összességében azt tudom mondani, hogy szerintem nincsen jó helyzetben ma a szinkron, a magyar szinkronszakma. Nincs is eléggé megbecsülve és az a szörnyű, hogy attól, hogy ennyire sok TV-csatorna és emiatt különálló megrendelő jelent meg, illetve rengeteg a szinkronstúdió is – amik egymás elől veszik el a munkát – egy folyamatos minőségi romláson kezd keresztülmenni a magyar szinkron. Lett légyen az, hogy egy fordító már nem figyel annyira oda a fordításra, a rendező számára már nem olyan fontos a szereposztás vagy a szinkron szakmai minősége, vagy éppen, hogy sok olyan ember került be a szakmába, akiknek egyáltalán nem biztos, hogy ezt kellene csinálnia. Nem lehet valakinek jó hangja, de közben beszédhibája és közben mégis szinkronizál. Ezekre a szakma ma már egyre kevésbé figyel oda. Ettől romlik a minőség és veszít a magyar változat is az értékéből. Például nagyon sok olyan rajongóval beszéltem annak idején a South Park sorozat kapcsán, akik nem értették, hogy miért nem a sorozatban megszokott hangok szerepelnek a filmben. Eltelt 10 év, amikor is – tudomásom szerint – a Filmmúzeum csatorna vette meg a játszási jogokat és ők újraszinkronizáltatták az egész filmet, a régi gárdával. Nagyon ritkán, de ilyen pozitív példa is van. Mind a szakmának, mind a nézőknek el kéne fogadniuk, hinniük, és megérteniük, hogy a szinkronizálás is, ahogy a színészet is egy hivatás! Ezt olyan emberek gyakorolják, akik megtanulták, érzik, értik, hogyan kell. Mert a szinkron is egy szakma, hozzá tartozik egy fajta kulturális körhöz. Azoknak kéne csinálni, akik erre alkalmasak, akiknek ez a szakmája. Tisztelet a kivételnek. Nem beszélve a ma olyan divatos „celeb” kulturáról... De valahol érthető ez a fajta minőségromlás, hiszen legtöbbször egy nap alatt kell megcsinálni egy sorozat akár négy részét, mert az rögtön adásba megy, és már a szinronos filmek is csak a profitot kell termeljék...

SZJ: Zárásul – hogy egy kicsit jobban megismerjünk téged –: mi az, ami a színészeten, a szinkronon kívül foglalkoztat téged? Említetted például a csillagászatot, ami azért viszonylag egy ritka hobbi.

DA: Ez azért alakult így, mert szüleim matek-fizika szakos tanárok voltak, tulajdonképpen a fél családom tanár, jómagam is annak készültem. Az ELTE matek-fizika szakán tanultam, csillagász szerettem volna lenni. Furcsamód egy nap alatt változott meg az életem. A tanulás mellett hobbiból amatőr színjátszottam is. Érettségi után minden évben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, csak nem vettek fel, mindössze ötödjére. Egyik reggel bementem az ELTÉ-re, halasztottam, átsétáltam a Színművészetire, de a második rostán kirúgtak. Aztán átmentem a Madách Színházba és leszerződtem oda stúdiósnak. Ott töltöttem el három évet, amatőr, illetve félprofi módon dolgoztam a színház mellett , és közben rendszeresen mentem felvételizni. Aztán egyszer csak elsikkadt a csillagász történet, viszont megmaradt hobbiból az is, illetve a számítástechnika is. Utána a két dolog felcserélődött, ami korábban hobbi volt – a színház –, az lett a munkám, a hivatásom, és a hivatás jellegű tervek pedig hobbivá váltak. Ezen kívül a gyerekeim és a főzés a kellemes időtöltések netovábbjai.

SZJ: Milyen sportpályán találkozhatunk veled?

DA: Most már nem nagyon lehet velem sportpályán találkozni. (nevet) Gyerekkoromban szertornáztam, azt egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Nagyon sokáig futottam, illetve sokfélét sportoltam, viszont tavaly nagyon csúnyán eltörtem a lábamat – még mindig benne van egy csavar. Úgyhogy a kutyám melletti kocogáson kívül túl sok mindent már nem sportolok. (nevet) De remélem, azért színházban és filmeken mozoghatok majd, illetve remélem, hogy meg fog ez gyógyulni.

SZJ: Mielőbbi gyógyulást kívánunk akkor ehhez! Köszönöm szépen az interjút!

 SZINKRONJUNKIE: Munkából jössz?

DOLMÁNY ATTILA: (nevet) Munkából jövök és munkába megyek. Ez általában így van, hál’ Istennek. Addig jó, amíg van. (nevet) Most éppen szinkronból jöttem, ahol egy 1840-es években játszódó filmsorozat 6-7-8. részét –éppen most csöppentem bele – szinkronizáltuk. Nagyon helyes kis történet egyébként. Aztán innen megyek tovább egy másik munkára. De most jön a hétvége, úgyhogy ezek után már csak ez az egy munka lesz.

SZJ: Ha választani kellene, filmek, sorozatok vagy a narráció áll hozzád a legközelebb? Melyik az, amelyik a legizgalmasabb számodra?

DA: Igazság szerint teljesen mindegy. Olyan nagyon nem vagyok oda az ilyen, mindenféle latin-amerikai és egyéb sorozatokért. Egy jó szinkron az nagyon jó munka lehet, de akár egy hangalámondás is. Engem például nagyon érdekelnek a csillagászati témájú dolgok, ezeket nagyon szeretem. De igazság szerint teljesen mindegy. Tehát, hogyha egy jó csapattal tud az ember együtt dolgozni vagy csak egyedül, de egy jó filmmel, ahol jó az anyag, az mindig felüdülés. Sokkal kevésbé fárad el az ember egy jó film alatt, mintha például – ahogy azt mi szoktuk mondani – fel kell javítani a filmet. Az igencsak fárasztó. Vagy akár egy, nem igazán az én ízlésemnek való rajzfilm...

SZJ: Rajzfilmek vagy filmsorozatok? Teszel-e különbséget közöttük? Melyik áll közelebb hozzád?

DA: Rajzfilm vagy filmsorozat? Nincs igazán különbség. A sorozatok mindig jók, hiszen ameddig egy külföldi sorozatról van szó, addig azokat muszáj szinkronizálni. Nagyjából bízhat az ember abban, hogy lesznek fix munkák, fix csapatokkal, ami mindig nagyon jó szokott lenni. Ezen belül, hogy rajzfilm vagy filmsorozat – teljesen mindegy. Ugyanúgy kihívás mindkettő. Én nem nagyon teszek különbséget ebben a munkaminőség szempontjából.

SZJ: Ha már szóba kerültek a rajzfilmsorozatok, akkor veled kapcsolatban először két, méltán híres sorozat ugrik be az embereknek: a South Park (Kyle Broflovski hangjaként) és a Family Guy (Stewie Griffin hangjaként – a szerk.). Szinkronhangként elér-e téged is az emberek rajongása vagy ez megmarad a sorozat eredeti alkotóinak?

DA: Ez általánosságban nálunk is így van. Ha belegondolsz, akkor a South Parkot 13-14 éve kezdtük el csinálni és ez egy iszonyú hosszú idő ahhoz, hogy beleékelődjön az emberek agyába,  tulajdonképpen részévé váljon az életüknek. Közben pedig valahol össze is raknak téged azzal a bizonyos figurával, akit ott csináltál. Ettől függetlenül – hál’ Istennek – nem sütötték még rám azt a bélyeget, hogy „egy figura - egy karakter - egy színész”.

Mind a Family Guynál, mind a South Parknál iszonyatos méretű rajongótábor alakult ki. Nagyon sok olyan találkozó volt már, ahol a rajongók találkozhattak az alkotókkal. A Family Guynál például nem is olyan régen – a nyár elején – történt meg, hogy a Vígszínházban próbáltam éppen, mikor Kerekes Pubi (Kerekes József – a szerk.) barátom – aki Peter Griffint csinálja a Family Guyban – egyszer csak megjelenik és azt mondja: „Figyeljetek már, itt sétálok a Pannónia utcában és egyszer csak azt látom, hogy Vándor Évi (Louis Griffin magyar hangja a Family Guyból – a szerk.) itt ül egy kis csapattal, illetve Alex Borsteinnel”, aki az eredeti, amerikai verzióban adja Louis Griffin hangját. Behozták őt a Vígszínházba, ahol tulajdonképpen, mint egy kis család, összejöttük: apa, anya, kisgyerek és az eredeti „anyahang”. Ez egy nagyon meglepő dolog volt, nagyon-nagy szeretettel fogadott minket. Alex egyébként magyar származású, tulajdonképpen látogatóba jött rokonokhoz. Ez egy szerencsés véletlen volt, hogy így alakult, illetve, hogy ő hajlandó volt arra, eljöjjön a Vígszínházba és ott körbevezessük, beszélgessünk vele.

Azt érzem, hogy ezek a sorozatok pont jókor, jó időben kerültek be Magyarországra és ettől nagyon aktuális lehet  annak a nézői rétegnek, akiket ez a fajta humor, ezek a gondolatok érdekelnek. A 21. század elején ez pont egy jó időszak ehhez és az egy szerencsés dolog, hogy részese lehetek ennek.

Az is egy furcsa dolog, hogy milyen nehezen indult be például a Family Guy, hiszen pont  Stewie figurája volt az egyik legnehezebb találmány nekünk. Eredetiben ő brit akcentussal beszél, azonban magyarban nem tudunk ilyen akcentust utánozni. De akkor hogyan találjuk ki? Igazából az első négy részben kezdtük el azt kialakítani, hogy milyen legyen a karakter végleges hangja.

SZJ: Hogy jött, hogy te lettél Stewie?

DA: Dóczi Orsiék hívtak fel engem a Balogh Mix Stúdióból, hogy lenne-e kedvem ehhez a sorozathoz. Akkor én már szegről-végről ismertem a Family Guyt, hiszen korábban elkezdték adni az MTV-n (Music Television). Ott lehetett látni, hogy van egy ilyen hülye formájú fejű kisgyerek. Állítólag Orsi azért gondolt rám, mert kellett neki egy olyan hangtónusú színész, aki tisztán és mindemellett nagyon széles skálán is tud beszélni, illetve bánni a hangjával. Emiatt gondolt rám, hiszen a South Park és a Kés/Alatt sorozat kapcsán is elég sokféleképpen kellett játszanom a hangommal. Erre ő azt mondta, hogy próbáljuk meg. Mondjuk az elején azért ő is megijedt, amikor még nem tudtuk pontosan, hogy mi lesz a jó megoldás. Aztán valahogy elkaptuk. Egyszer csak kijött ez a figura. Azóta vele és másokkal – nemcsak rajongókkal, hanem kollégákkal is – találkoztam, akik szerették és sokan gondolták, hogy a magyar szinkron jobban sikerült, mint az eredeti. Amihez az is hozzájárult, hogy Orsinak szerintem sikerült úgy osztania a sorozat teljes szereposztását, hogy nagyon szépen eltalálta az eredetihez közel álló, illetve jól működő hangtónusokat és stílusokat.

SZJ: A sorozat – véleményem szerint – azért is nagyon különleges, mert azon ritka sorozat-szinkronok egyike, ahol figyelnek arra is, hogy ha csak akár egy hárommondatos mellékszereplő jelenik is meg, az is a máshol megszokott hangját kapja meg vagy annak hiányában „csak” egy nagyon jó hangot kap. Ez azért egy nagyon ritka dolog még manapság is.

Hogyan képzeljük el: kaptál kifejezett instrukciókat is Stewie karakterének megformálásához vagy ez egy naturális fejlődés volt?

DA: Voltak instrukciók természetesen, voltak dolgok, amikre Orsi különösen odafigyelt. Például, ha én valamit nem úgy csináltam, vagy amikor hangszálgyulladással kellett szinkronizálnom. Ott Orsi segített, hogy hova „pakoljuk” a hangomat, hogy az a lehető legkevésbé váljon el a korábban kitaláltaktól. Tulajdonképpen Orsinak nagyon jó szeme és füle volt ahhoz, hogy folyamatosan terelgessen engem, illetve én is folyamatosan figyeltem, hogy hol lehet változtatni, variálni, finomítani a felvetteken, hogy minél inkább az eredeti Stewie karakter jelenjen meg. Ehhez muszáj volt egy nagyon kiművelt beszédmodort alkalmazni, hogy minél közelebb kerülhessünk a karakter akcentusához – ezért lett egy arisztokratikus hanglejtése Stewie-nak. Miután kitaláltuk, utána ez elindult magától és most már, hogy 8 évad lement, ha álmomból ébresztenek, akkor is kijön. (nevet)

SZJ: Hogyan képzeljük el a szinkronmunkát? Egyenként szinkronizáljátok vagy többen vagytok bent ilyenkor a stúdióban? Bent van az egész család? (nevet)  

DA: Többnyire egyedül dolgozunk, de azért van olyan is, hogy kettesével. Nagyon ritka, hogy hárman vagyunk bent a stúdióban, ugyanis sokkal egyszerűbb vágni, ritmusában összehozni és helyrerakni a felvett anyagot, ha mindenki külön megvan. Hiszen fontos egy ilyen sorozatban, hogy milyen ritmusban jönnek egymás után a poénok. Ezeket a magyar változatban is meg kell tartanunk.

Nekem volt egy kedvenc jelenetem, amikor Brianről (Brian Griffin, a kutya – a szerk.) kiderül, hogy Quagmire (a kanos szomszéd – a szerk.) átműtött apjával töltött el egy pásztorórát, akkor Briannek van egy nagyjából 48 másodperces gyomorürítése. Ezt a jelenetet előbb láttam, mint Schnell Ádi (Brian magyar hangja) és tudtam, hogy jönni fog mellém a közös jelentebe, úgyhogy  már előre röhögtem. Megérkezett, leült mellém. Mondtam neki, hogy: „Ádám, van egy  olyan jeleneted, hogy húú… Meg kell nézni majd vagy háromszor. Nem lesz könnyű felvenni.” Aztán közeledett-közeledett a tekercs, én már előre röhögtem magamban és, amikor eljött a jelenet, mondtam Ádámnak, hogy ezt most előbb nézze meg és csak aztán vegyük fel. Ádám elkezdte nézni, az arca teljesen lefagyott, de végignézte. Azt mondta, hogy: „Jó, akkor ezt most vegyük fel!” És tulajdonképpen úgy, ahogy volt, egyben felvettük a jelenetet. Úgyhogy Ádám előtt le a kalappal ezért, hogy az egész jelenetet egyben végig tudta csinálni gyomorral. Én természetesen visítva röhögtem. Ilyenkor például nagyon jó az, amikor nem egyedül dolgozik az ember, hanem lehet így kontaktálni a kollégákkal is. Azért jó, hogyha néhanapján „összetalálkoznak a szereplők” – legalább 4-5 tekercset csináljunk meg ilyen módon –, mert valahogy feldobja az embert az is, hogy nemcsak magához képest kell tökéleteset teljesíteni, hanem a kollégával szemben, illetve mellett is. Az ilyenek mindig inspirálják az embert.

SZJ: Nekem az egyik kedvenc jelenetem, amikor Brian és Stewie a kanapén Brian készülő könyvéről beszélgetnek.

DA: Az legendás. Nagy kedvenc még a „Mami, mami” című jelenet is. Alex Borsteinnek el is kellett mondjam a „Mami, mami”-t. (nevet)

SZJ: A filmsorozatok közül melyik a kedvenced?

DA: Sok van. (nevet) A CSI: New Yorkot nagyon szerettem csinálni. Vagy például, amiben nem vagyok benne, vagy talán csak egy részében lehettem benne, az a Doktor House. De éppúgy nagyon szerettem a Kés/Alattot is. Volt egy „Szerelem ösvényei” című, közel 400 részes, dél-amerikai sorozat, amit egy dolog miatt szerettem nagyon: szerintem annyira rossz volt, hogy az már jó. (nevet) Imádtuk a felvételeket, állandóan hülyéskedtünk közben, hiszen egy idő után nagyon nehéz az ilyen jellegű sorozatokat napjában 3-4 órában, folyamatosan csinálni. Elnézést kérek azoktól, akik szeretik az ilyen jellegű sorozatokat, de nekem ezek nem jönnek be. De, hát meg kellett csinálni ezt is, és hihetetlen felvételek lettek, amikor bakizott valaki, de mi hagytuk a felvételeket továbbmenni, aztán ráimprovizáltunk. Ezek később egyébként megvágva felkerültek az internetre, bakiparádé címszó alatt. Ezenkívül rengeteg olyan sorozat van, amik érdekeltek és jók voltak. Ott volt még a Jóbarátok (02.30-tól - a szerk.) is, aminek utolsó két évadjában dolgozhattam, és bizony nagyon büszke voltam, hogy belekerülhettem. Néhány éve  csináltuk például a „Drót” című sorozatot, azt is nagyon élveztem. A Gengszterkorzót szintén.

SZJ: Ha már a Gengszterkorzót említed: az hogyan jött? Az ottani hangod azért elég távol esett a korábban megszokottaktól.

DA: Aprics Laci rendezi azt a sorozatot és Lacinál az esetek 90%-ában feketéket szoktam csinálni. Annak idején még így is kezdtem, hogy színesbőrű figurákat kellett csinálnom. Ez valahogy így alakult és a Gengszterkorzóban játszó fickót (a Chalky White-ot alakító Michael Kenneth Williams) már korábban a Drótban szinkronizáltam, úgyhogy, amikor megjelent a Gengszterkorzóban, akkor Lacinak egyértelmű volt, hogy én leszek. De volt már olyan kérdésem szinkronrendezőhöz, amikor reggel 8-ra kihívtak dolgozni és megláttam a monitoron egy 2 méteres, benga, fekete embert, hogy: „Ez most hogy jött? Láttad magad előtt őt, meg engem, de ezt hogy sikerült?” (nevet) Persze, tudjuk, hogy a legtöbb esetben hangkarakter alapján osztanak szerepeket. Nekem pedig az a szerencsém, hogy ezzel a hangszínnel elég sokféle karaktert meg tudok csinálni.

SZJ: Várod a Gengszterkorzó harmadik évadját?

DA: Hogyne! Az igazság az, hogy nagyon várom még a Family Guy következő évadját is, de egyelőre semmit nem tudni róla.

SZJ: A jelenleg is futó sorozatok közül a Mentalista például hogyan került képbe? Mennyire áll közel hozzád az ottani szereped?

DA: Azt is szeretem. (nevet) Azt tudom, hogy annak a színésznek (a Kimball Cho ügynököt alakító Tim Kang – a szerk.) valami olyasmi a háttértörténete, hogy ő ír, fest is, egyszóval mindenfélét csinál. Ráadásul iszonyatos nagy komikus az USA-ban. Itt pedig egy teljesen mozdulatlan arcú faembert játszik. Én pedig szeretek úgy is beszélni, amely Stewie-féle ezerféleségtől távol áll, hogy ezt a nagyon monoton, nagyon egyszerű, kopogós hangot használom. Talán ezért jöhetett ez a szerep.  

SZJ: Igen, ez egy szignifikáns különbség, ha mondjuk összehasonlítjuk Cho ügynököt azzal, amikor például Stewie-ként rendszeresen különböző női hangokat kell is adnod.

DA: Valóban, ez nagy váltás, de közben ezek az igazi kihívások is. Míg nagyon sok olyan színész van, akit hangkarakter vagy beszédi adottságok alapján egyvalakihez kezdenek el kötni a nézők és világ életében ugyan azt a figurát csinálja, addig én örülhetek neki, hogy nagyon-nagyon széles palettán kaptam és kapom a szinkronszerepeket. Tényleg az őrült gyilkostól kezdve, a rajzfilmfigurákon át, az édes-bájos, kedves apucikán keresztül, a pozitív orvoson át nagyon sokféle, különböző színt tudtam magam is megmutatni és ezáltal nem lettem skatulyába zárva.

SZJ: Többedik alkalommal magyarítod az Alex O’Loughlin által játszott karaktereket (Hawaii Five-O – Steven McGarrett; Holdfény – Mick St.John). Ezekről a szerepekről mi a véleményed? 

DA: Mindkét sorozatot kedveltem szinkronizálni, pláne, hogy a Holdfényt szinkronszavazáson kaptam meg. Alex O’Loughlin nagyon érdekes figurákat hoz, amolyan laza, sármos stílusban. Aztán jött a Hawaii Five-O, amit azért szeretek, mert egy igazi limonádé-sorozat, de marha jól van megcsinálva. A sztorija nem egy akkora durranás, de végül az is jól ki van találva. Szépen van fényképezve, teljesen rendben vannak a színészek. Az pedig, hogy három Attila (Dolmány Attila, Király Attila, Epres Attila – a szerk.) állt bent a mikrofon előtt, sőt, volt, hogy négyen-öten álltunk bent Attilák, és jött az instrukció, hogy: „Attila, itt bakiztál. Ezt vegyük újra!”, és akkor néztünk egymásra, hogy: Jó, de mégis melyikünk? A legjobbak egyike? (nevet) Az is nagyon jó volt benne, hogy isteni volt a csapat, kiváló kollégákkal dolgozhattam.

SZJ: A Hawaii Five-O szerintem abszolút a ’90-es évek hangulatát, világát idézi – amolyan Magnum/Baywatch stílusban. Nagyon hangulatos sorozat, de egyúttal butácska storyval. Viszont tipikusan azon sorozatok közé tartozik, ahol a szinkron minősége messze felhúzza a látottak színvonalát.

Ha már említetted ez a szinkronszavazást: milyennek láttad ezt „belülről”?

DA: Bevallom őszintén, az ilyen dolgok iránt nem lelkesedem túlságosan, mert úgy érzem, hogy ezeket befolyásolni lehet. Egyáltalán nem biztos, hogy pont egy olyan emberre szavaznak a legtöbben, akire érdemes lenne vagy nem biztos, hogy nem lehetne jobb színészre osztani az adott szerepet. A Holdfény szavazásban hárman voltunk: Haás Vander Péter, Csík Csaba Krisztián és jómagam. Viszont egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bármelyikük ne tudta volna akár nálam jobban is megcsinálni. Részemről az internetes szavazásokat kicsit falvédő jellegűnek tartom. 

Folytatása következik...

Az aktuális mozifilmek után egynéhány sorozat kritikáját is szeretném elkészíteni, hiszen az elmúlt években egyre több nívós, hetven év alatt is élvezhető sorozat kerül a magyar csatornák műsorára. A nívós sorozat pedig nagyobb (ez természetesen relatív) büdzsét eredményezhet, azaz több ismertebb szinkronhangot a számunkra.

Ez egyébként egy furcsa helyzetet is eredményez. Ti éreztétek már, hogy előre tudjátok, ki a gyilkos – már a magyar hangja alapján? Nos, ennek oka, hogy a nyomozós sorozatok tematikája szerint a gyilkosig való eljutás során 2-4 emberrel kerülnek szorosabb interakcióba a nyomozók. Ebből a legtöbb szövege általában a gyilkosnak van, hiszen az USA-ban az a totális tévképzet uralkodik a filmkészítésben, hogy a habzó szájú sorozatgyilkosok az epizód végi lebukás után szomorkás arccal minden esetben hosszan, részletesen be kell vallják bűnüket. „Igen, én, a komornyik tettem, a gyertyatartóval, a nappaliban. Satöbbi, satöbbi…” – azaz nekik, a gyilkosoknak, extra monológ is jut. Így viszont a büdzsébe még beleférő extra, ismertebb hangok rendszeresen a gyilkos szerepét kapják, hiszen nem hívják őket be egy-egy stúdióba dolgozni egy 2 mondatos szerepért. Ez a tendencia talán pont manapság, a Dr. Csont és a Mentalista c. sorozatoknál látszik megszakadni, ahol az anyagi keretbe több, extra, ismert hang is befér, így az ember nem szúrja ki a gyilkost 3 másodperc után.

Az RTL Klub először 2007-ben tűzte műsorra az amerikai Fox csatorna Bones című műsorát. A cím a magyar keresztségben Dr. Csont lett, amely megfelelt az akkori trendeknek: a jó hangzást és az értelmet akár teljesen mellőző, direkt üzenetet kötelezően közvetítő címek születtek.

A gyenge címen túl azonban a Dr. Csont az RTL egyik legnézettebb sorozata, főként a 18-49-es korosztályból hoz jó számokat. A történet szerint Dr. Temperance Brennan, elismert, amerikai antropológus szakértő a főként történelmi-társadalmi kutatásait való életbeli esetekre kénytelen cserélni, mikor felkéri az FBI, hogy segítsen továbbgördíteni egy nyomozást. Innentől aztán nincsen megállás: egy csapatot hoznak létre, amely évadokon keresztül különböző helyekről előkerült csontok és holttestek alapján gyilkosokat kapnak el. A sorozat legtöbb epizódja élvezetes és, bár a hideg futkos a hátamon az olyan helyzetektől, amikor az antropológus szakértő FBI kihallgatást vezet, vagy éppen fegyvert kap, a laborasszisztensek pedig külső helyszínre mennek nyomozni, DE a sorozat kontinuitásához ezekre sajnos szükség van. Gondoljunk csak bele, milyen remek sorozatrészek lennének, amikor a magyar egészségügyben dolgozó Dr. Desanel Emília a gyilkos felderítése, kihallgatások vagy pisztolyharcok helyett 60 napig vár a rendőrségi postára (természetesen tértivevényes küldemény), míg megérkeznek a tárgyi bizonyítékok…

Emily Deschanel (Dr.Temperance „Bones” Brennan) – Bertalan Ágnes

Bertalan Ágira két okból eshetett a választás: egyrészt 1998. óta bizonyít különböző sorozatok főbb és mellékszerepeiben (pl. Szex és New York), így érett neki egy „saját” sorozat, másrészt – talán ennél még dominánsabb szempontként – a két színésznő külseje és hangtónusa egyaránt hasonlít egymásra. Ágit jó választásnak gondolom, hiszen az elmúlt öt évben hibamentesen szórakoztat a karakter szerepében. Már az első résztől kiválóan eltalálta azt a hideg, racionális hangot, amelyet a karaktert alakító amerikai színésznő is megüt.

David Boreanaz (Seeley Booth ügynök) – Széles Tamás

Széles Tamás napjaink egyik legfoglalkoztatottabb, „A” listás szinkronszínésze. Bár szinkronos pályáját nem ma kezdte (Fekete Vipera, Trópusi hőség, Lois és Clark – Superman legújabb kalandjai – Na, jön az a nosztalgia?) a Temperance Brennan karakterének ellensúlyozásául szolgáló FBI ügynök, Seeley Booth mégis az egyik első sorozatbéli főszerepe, amelyet azóta számtalan követetett már. Tamás hangja biztos pont bármely sorozat számára, hiszen egyszerre érzelmes és férfias. Tamás karrierje egyébként kettéágazó: míg a tévében és a mozifilmekben rendre amerikai szépfiúk és akcióhősök (Ben Affleck, Sam Worthington) hangját kölcsönzi, addig színházban visszahúzódóbb, mélyebb karaktereket osztanak rá.

Michaela Conlin (Angela Montenegro) – Kéri Kitty

A jónéhány szappanoperabeli szinkronszerepet maga mögött tudó Kéri Kitty manapság ritka vendég a tv képernyőjén. Szerencsére a „Brazil éra” háttérbeszorulása óta már csak olyan nívós produkciókban hallhatjuk, mint a Lost, Maffiózók, Róma, Szex és New York. A szereposztás jól sikerült, hiszen vidám, cserfes, a tudósokból álló társaságból fél lábbal kilógó Angela karakterét Kitty remekül hozza. A választás rá inkább a külső hasonlóság miatt eshetett és – bár Michaela Conlin sem játszik rosszul – Kéri Kitty hangjátékával közelebb hozza hozzánk és több élettel tölti meg a karaktert.

T. J. Thyne (Dr. Jack Hodgins) – Viczián Ottó

Viczián Ottó, Széles Tamáshoz hasonlóan főként amerikai akcióhősök szerepeiben hallható (pl. Brendan Fraser a Múmia filmekben). Színházban őt is igen érdekes volt látni mélyebb szerepben, miközben az ember ahhoz van szokva, hogy főként halottak üldözik vagy éppen Predatorokra lövöldözik. A szó szerint is bogaras Dr. Hodgins szerepére unikális választás volt Ottó, hiszen sem hangilag, sem kinézetileg nem hasonlítanak. Viczián Ottó egyik sajátossága, hogy hangja egyszerűen nem tud nem kedves lenni. Így, amikor pl. gyilkost alakít a Mentalista c. sorozatban (eddig két részben is), az számomra nem működik. Dr. Hodgins karakterénél viszont az amerikai színész hidegségét és az USA-beli Steven Seagal School for Gifted iskola drámatagozatán elsajátított, a valóságban nem túl kifejező arcjátékát remekül ellensúlyozza. A karakterhez egyszerűen kellett egy tapasztalt, profi hang, ahhoz, hogy jó legyen.

Tamara Taylor (Dr. Camille Saroyan) – Törtei Tünde

Tamara Taylor színésznő eredeti hangját hallgatva nem is kaphatott volna jobb hangot, hiszen gyakorlatilag egy az egyben Törtei Tünde. Na, jó, talán Törtei Tünde + napi fél karton cigi. Tünde manapság nem a fősodor tagja, gyakran inkább „további magyar hang”, azonban kiválóan megállja a helyét főbb szerepekben is (pl. Dexter c. sorozat – Julie Benz).

John Francis Daley (Dr. Lance Sweets) – Molnár Levente

Molnár Leventét már a Pókember film kapcsán kiveséztük. Ha az eredeti hangot is meghallgatjuk, kiderül, hogy az amerikai színész hangja nem is lehetne távolabb Leventéétől. Ez klasszikus felállás a magyar szinkronban (pl. Széles Tamás és David Boreanaz hangja is erősen eltér), ilyen esetekben a választás alapja a külső hasonlóság vagy a karakter típusa (itt talán a színész fiatalsága lehetett igazán döntő) lehettek. Ez pedig egy ütős egymásra találás, mert Levente kiválóan hozza az esetlen, okoskodó, kezdő, mégis profi pszichológust.

Összegzés: A ma futó szériák közül a Bones volt az egyik első, így az általa felvonultatott szinkrongárda manapság már jónéhány helyen hallható, ilyen-olyan kombinációban. Köszönhetően a sokszor elismert, komoly, hazai színészek alkalmazásának, a sorozat a magyarításnak köszönhetően több élettel telt meg, emberközelibb lett, mint korábban. És, bár a gyilkost még mindig sokszor ki lehet találni szinkron alapján, nekem 10/10.

Kiemelkedően szép bevételeket, a kritikusok és a rajongók tetszését zsebeli és zsebelte be az új Pókember trilógia első része. Bár örök fanyalgóként személy szerint nem voltam túlzottan elégedett, egy IMAX-popcorn kombinációval egész szórakoztató filmnek mondanám. Amiben 100%-ig egyetértek a lelkes rajongókkal, hogy az új szereposztás messze erősebb, mint a Sam Raimi trilógia filmjeié – amely filmeknél a stílusos gonoszokon kívüli színészi munka elveszett a statisztikai hibahatár alatt. Térjünk is át az új film szinkronjára!

Andrew Garfield (Peter Parker / Pókember) - Molnár Levente

Garfield korábbi munkái alapján adta volna magát egy érdekes kombináció, hiszen őt eddig az előző Pókembert alakító Tobey Maguire magyar hangja, Csőre Gábor szinkronizálta. Ilyen módon egy színes kontinuitást kaphatott volna a Pókember sorozat újrája, hasonlóan ahhoz, mikor az Asterix és Obelix filmek 3. részében az Asterixet játszó színészt (Christian Clavier) lecserélték egy másik francia színészre, Clovis Cornillacra. A magyar hang azonban Galkó Balázs maradt, így az itthoni mozikban szinte fel sem tűnt a váltás.

Több okot is el tudok képzelni a váltás hátterében: Molnár Levente egyre ismertebb, egyre komolyabb szerepeket kap (lásd. dr. Csont – a pszichológus, Dr. Sweets vagy éppen a Madagaszkár filmsorozatban Marty, a zebra), így érett már egy nyári blockbuster film főszerepe számára. Másrészt – ez, már amennyiben helyes a tippem, igazi szakmai előrelátásra utal (Végre!!!) – a Marvel filmek esetében a jövőben is egyre több crossoverre számíthatunk, azaz szuperhősök jönnek-mennek egymás filmjeiben. Erre a legjobb példa az Avengers, amely csapat ugyan egyelőre a vásznon hiányos még, de, ha a stúdiók leküzdik a jogi akadályokat (azaz képessé válnak fair módon felosztani a profitot egymás között), akkor nemcsak az X-men, de Pókember is feltűnhet a csapat tagjaként. Csőre Gábor viszont már Lokinak, Thor féltestvérének kölcsönzi a hangját, így Molnár Levente „behozásával” elkerülhetővé vált a szinkronütközés.

Emma Stone (Gwen Stacy) – Parti Nóra

Emma Stone valóságos talány lehet a magyar szinkronszakma számára, hiszen, ha megtekintjük eddigi hangjait bizony, látható, hogy kétszer még nem kapta meg ugyan azt a hangot. Lassan azonban dönteni kellene, hiszen Ms. Stone egyre felkapottabb színésznővé válik, egyre több szerepe jut el hozzánk is, a moziba be. Parti Nóra is új hangként került össze Emma Stone-nal, azonban őt nem érzem jó választásnak. Amúgy sem vagyok nagy híve a fiatalosabb hangú, de egyébként jóval idősebb színészek gimnazistaként való alkalmazásának (de erről majd egy másik postban). Hozzáteszem, nem lehet egy szavunk sem, hiszen a 17 éves főszereplőt alakító Andrew Garfield 29 éves….

Parti Nóra mindenesetre nem fog a magyar szinkronszakma állócsillagává válni, bár színésznőként kétségtelenül tehetséges, hangját egyáltalán nem tartom „szinkronbarátnak”. Nem hozta számomra azt a kedves, fiatalos üdeséget, amit Emma Stone sugárzott. A poénosnak szánt jelenetek (lásd gyakornokok idegenvezetése az Oscorp épületében) nem jöttek át, ritmusbeli problémák is voltak. És bár a végére érezhetően belejött a dologba, azt gondolom, hogy egy nyári sikerfilmnek szánt produkció esetében ezek nem megengedhető dolgok.

Martin Sheen (Ben Parker) - Szersén Gyula

Szersén Gyula régi motorosként remekül hozta a karaktert. Tipikus példája annak, amikor a magyar hang egy kis plusz élettel tölti meg az amerikai színész játékát.

Sally Field (May Parker) - Kovács Nóra

Kovács Nóra már a Transformers részekben is kiváló anyukahang volt. A Pókemberben a szerep természetesen mélyebb, színesebb. Nóra kiválóan hozza a karaktert. Hangjából árad a tapasztalat, a bölcsesség, amely többek között már a Gyűrűk ura trilógiában is sokunkat szórakoztatott – a szó legnemesebb értelmében.

Rhys Ifans (Dr. Curt Connors / a Gyík) – Schnell Ádám

Schnell Ádám és Rhys Ifans régi bajtársak együtt és bár a walesi aktort jópár hazai színész megszólaltatta már, szerencsére itt is Schnellre esett a választás. Schnell Ádám az utóbbi években szintén egyre inkább előtérbe kerül, ami számunkra igazi szerencse, hiszen bármely produkcióban (Family Guy, Weeds) a maximumot hozza ki karakteréből. Ha már Dr. Connors karaktere szóba került, nem maradhat ki a Pókember rajongók által oly régóta várt és a korábbi epizódban folyamatosan lebegtetett Gyík nevű Pókember ősellenség. Szerencsére a karakter ebben a formában nem beszél túl sokat, hiszen a hangját már az eredeti verzióban is inkább agyonpitchelték (az eredeti hangszint mellé vagy helyett egy sokkal mélyebb, basszusintenzívebb hangot raktak), ami a 90-es években még elment, viszont ma már annyira sok helyen használják (a legkisebb költségvetésű rajzfilmekben is feltűnik), hogy egy ilyen nagy költségvetésű produkciótól realisztikusabb kivitelezést várna el az ember. A magyar verzió az eredetit hűen követi.

Denis Leary (Stacy kapitány) – Mihályi Győző

Denis Leary (a legtöbben talán a Ments meg! című sorozat főszereplőjeként vagy a Jégkorszak Diegójaként ismerhetitek) szintén jó pár magyar hangot „megjárt” már az elmúlt évek során. Mihályi Győző karizmát és bölcsességet kölcsönöz a rendőrkapitány karakterének, így szerintem jó választás volt. Győzőt véleményem szerint egyre több alkalommal hallhatjuk majd ismét szinkronizálni, hiszen nemrég – a sajtóban írtak alapján – botrányos körülmények között kényszerült távozásra a Magyar Színházból. Győzőt egyébként – a Pókember film szinkrongárdájának legalább egy, másik tagjához hasonlóan – a nyár vége egyik sikerfilmjének ígérkező Feláldozhatók 2-ben is jó eséllyel hallhatjuk, mint Jean-Claude Van Damme magyar hangja.

Mindannyiunk Berényi Andrása (R. Kárpáti Péter), mint Dr. Ratha és Jakab Csaba, mint Peter Parker apja megjelenése üde színfoltjai voltak a filmnek, hiszen mostanság egyiküket sem hallhattuk ilyen kaliberű produkciókban. Bár Jakab Csaba szinte biztos befutó a nyár vége egyik slágerfilmjének magyar változatában: a Feláldozhatók 2. részében Chuck Norris is vendégeskedik pár golyó erejéig.

Fordítás: A magyar szinkronmunka – az egyik főszereplő rossz hangválasztásától eltekintve – ugyan jól sikerült, azonban sokat rontott rajta a számomra a néhol meglepően gyenge fordítás. Különösen a célközönségre való tekintettel a film eredeti szövege egyszerű, érthető szavakból, aktuális média vagy politikai utalásoktól, illetve nehezen értelmezhető poénoktól mentes volt. így érhetetlenül álltam az előtt, hogy a film egyik alappillére, a – sajnos még az eredeti verzióban is csak ritkán felfedezhető – humor interpretációja miért is sikerült ilyen erőtlenre. A film egyik legjobb jelenetének szánt beszélgetés, a már ereje teljében lévő Pókember és a piti autótolvaj közötti csetepaté közbeni beszólások fordítása egyszerűen nem sikerült. „You have found my greatest weakness! It’s small knives!” (~Megtaláltad a gyenge pontom, a pirinyó késeket!) A magyar keresztségben ez: „A kiskésit!” lett. Pély Barnásan szólva: nekem nem jött át.

Összegzés: Pozitívum, hogy a magyar hangok ismét több élettel és mélységgel töltötték meg a filmet, mint amivel az eredetileg bírt. Nagyon örültem Schnell Ádám, Mihályi Győző és R. Kárpáti Péter hangjainak, minőségi munkát végeztek. Sajnos azonban a néhol „át nem jövő” fordítás, illetve Emma Stone gyenge magyar hangja miatt: 7/10.

A film általános minőségére csak pár mondatot szánnék, hiszen ez nem feltétlen befolyásolja egy-egy szinkron minőségét. Az első két rész nagyon tetszett. Sajnos szerintem Nolan (és a Jokert alakító Ledger) túl magasra tette a lécet, amelyet ezúttal már nem volt képes megugrani. A történet magva - ha a Batman részeket kivonjuk belőle - egy sima atombombás akciófilm, amihez most a Batman mitológia nem pakolt elég muníciót.

No, de számunkra nem is - kizárólag - ez a lényeg, hanem, hogy az első két résszel ellentétben a Sötét Lovag: Felemelkedés már rögtön szinkronizált változatban került a mozikba. Ez a belső misztériumokban jártas szinkronrajongó számára azt jelentheti, hogy bizony egy hangyányival több pénz és idő, azaz jobb minőség kerül majd az asztalra. Fontos ez, hiszen a mai napig sokan kelünk fel álmunkból verejtékezve Joker újkori magyarítását hallván, amely - számomra legalábbis - egyértelműen az elmúlt évek egyik legnagyobb rendezői bakija. (BTW: Egyáltalán nem a mi Bandink - Stohl András - hibájának tartom, hogy a Heath Ledger szinkron ilyen pocsék lett. Véleményem szerint rendes, valamire való rendezői instrukciók mellett a magyarításkor nem veszett volna el a karakter veleje.)

Christian Bale (Bruce Wayne/Batman) - Fekete Ernő Tibor

Fekete Ernő egyike a legnépszerűbb szinkronszínészeknek, hiszen nemcsak Christian Bale, hanem Robert Downey Jr. állandó hangja is. Christian és Ernő hangja között némi hasonlóság is tetten érhető, így könnyen hozza a karaktert. Két dologra figyeltem volna jobban: egyrészt Bruce Wayne-t alakítva kicsit már „robertdowney-s” hangja van, ami azért a korábbi részekben megkülönböztethető volt (kicsit kevesebb életöröm, visszafogottabb tónus), másrészt a „Batman beszéd” (az eredetiben is Batman tulajdonképpen félig-meddig végigordibálja a filmet) lehetett volna erőtejesebb bizonyos jelenetekben (ez a korábbi két filmre is igaz).

Tom Hardy (Bane) – László Zsolt

A rendezés először itt lepi meg az egyszeri szinkronrajongót. Tom Hardy, mint Keanu Reeves…akarom mondani, László Zsolt? Nos, Király Attilát nem váltották le, csupán, ha már a Lost című sorozat után az előző Batman epizódban is Nestor Carbonell (gothami polgármester) hangját kölcsönözte, így maradt pozícióban – Bane-nek pedig új hangot kellett keresni. László Zsolt színészként és szinkronhangként is egy stabil pont, itt sincs ez másképp. Remekül hozza a karaktert, sőt Tom Hardynak jól is jön egy kicsit idősebb hang. Sajnos a Bane-t alakító Hardy játékán a magyarítás sem tud sokat segíteni…valahogy fordítva érzem ezt most, mint a Joker magyarításnál, azaz, mi, magyarok ( ;) ) most felhúztuk a minőséget!

Anne Hathaway (Selina Kyle/Macskanő) – Bogdányi Titanilla

Bogdányi Titanilla a Prometheus után ismét főszerepel. A karakter illik hozzá, jól áll neki. A Hardy – László Zsolt párosításhoz hasonlóan itt is sok pluszt ad a hang a karakter mélységéhez. Személy szerint jobban örültem volna Németh Borbálának (ahogyan az egyik előzetesben el is találták), de őt már sajnos „ellőtték” az előző részben, mint Rachel Dawes.

Michael Caine (Alfred Pennyworth) – Fülöp Zsigmond

A fenti párosítás már legalább 22 alkalommal bizonyított – így alakul ez most is. Hibátlan.

Gary Oldman (Gordon rendőrfőnök) – Epres Attila

Kaszás Attila sajnálatos halála miatt már az előző rész esetében is Epres Attilát bízták meg a ranglétrán egyre feljebb lépő Gordon felügyelő hangjának kölcsönzésével. Epres Attila hangja ma már szinte bármely sorozatban vagy filmben hallható, hiszen igen sokat foglalkoztatott szinkronhang. Gordon megformálása már az előző részben is kifogástalan volt, jól hozta a figurát. 

Morgan Freeman (Lucius Fox) – Reviczky Gábor

Az új Batman trilógia igen erős stábjából Kristóf  Tibor sincsen már közöttünk, az ő helyét a második rész óta Reviczky Gábor vette át. Az előző részben még kicsit „robertdenirósnak” éreztem a karaktert, mostanra ez teljesen elmúlt. A szomorú csere ellenére a karakter erősödött.

Marion Cotillard (Miranda Tate) – Györgyi Anna

Bár Annát az egyik legsokoldalúbb és legselymesebb hangú színésznőnknek tartom, Marion Cottilarddal való párosítását már az Eredetben sem értettem. A karakter szájába kevés szöveget adtak, így ez igazán nem zavaró, de mégis szerencsésebb lett volna a már jól bevált hangnál, Orosz Helgánál maradni.

Joseph Gordon-Levitt (John Blake R.) – Csőre Gábor

Az előzővel ellentétben ennek a választásnak igazán örültem, hiszen – ha már több okból is adja magát az Eredettel való párhuzam – jó esélyünk volt rá, hogy ismét Hujber Ferenc kapja a Gordon-Levitt által megformált karaktert. Annak ellenére, hogy pont az említett szerep nem sikerült rosszul, Hujber az utóbbi évek más sikerfilmjeiben finoman szólva sem szakította át a versenyszallagot. Nagy szerencsénkre azonban a rendező nem vállalt rizikót és egy veterán „képregényhangra” osztotta a szerepet. Gábor az utóbbi időkben a Thorban és a Bosszúállókban is bizonyította, nem idegen terep neki a képregényhasáb.

További magyar hangok: Lux Ádám, Király Attila, Csernák János, Széles Tamás, Görög László, Sipos Imre, Welker Gábor, Rajkai Zoltán, Sörös Sándor, Körtvélyessy Zsolt, Papp Dániel, Perlaki István, Varga Tamás, Tarján Péter, Gulás Fanni.

Nagyon örültem Lux Ádám szereplésének, aki mostanában nemigen tűnt fel moziban, annál inkább a TV képernyőjén. 2010. óta adja Simon Baker, a Mentalista főszereplőjének magyar hangját, amiben élete legjobbját nyújtja (de erről majd egy későbbi postban).

A Sötét Lovag előző részéből ugyan kimaradt (ha valaki tudja az okát, megírhatná), de Jonathan Crane/Madárijesztő karakterét most is csípőből hozza Széles Tamás, ami megnyugtató, mert az előző rész szinkronjának egy elég komoly bakija volt ez.

A meglepetés „vendég” pedig Görög László, mindenki kedvenc „taxisofőrje”, akit a francia taxis akciófilmek vége óta valahogy elfelejtettek. Azaz dolgozik ő, azonban elsősorban kisebb filmek, kisebb szerepeiben hallható. Bár látszik a halvány reménysugár az alagút végén: a Sherlock című sorozatban a Dr. Watson doktort alakító Martin Freemannek kölcsönzi hangját. Ez jó hír, hiszen egyrészt egy népszerű sorozatról van szó, amely még jónéhány epizódot és évadot megélhet, másrészt Martin Freeman alakítja a fiatal Zsákos Bilbót az év végén mozikba kerülő Hobbitban (A babó, tudom…) – így az egyszeri szinkronrajongó reménykedhet abban, hogy talán, némi következetességgel, esetleg nem lesz ott is „melléosztás” és végül Görög László kapja meg a karaktert.

Összegzés: A film ugyan legnagyobb jóindulattal is csak közepes, azonban ez nem a szinkron hibája. A fordítás nem ment félre, a sajnálatos kényszerváltások beértek és olyan szinkronhangok is „előkerültek a tarsolyból”, akiket öröm volt újra hallani. Szerintem 7/10.