Szinkronjunkie: Ez már a többedik DC film, amelynek Ön rendezi a szinkronját. Ez egy hasonlóan tudatos döntés lesz a Mafilm részéről, mint a Tabák Kata - Marvel párosítás jó értelemben vett bebetonozása?

Nikodém Zsigmond: Ezt nem tudom megmondani, ez a Mafilm Audio Kft. vezetőségének hatásköre. Tény, hogy én már eléggé belemásztam a DC-filmek világába, és a logika azt diktálja, hogy egy kézben legyen a DC-univerzum karaktereinek sorsa, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül én látnám át a szövevényt, vagy ne lenne olyan, aki nálam jobban átlátja. Én örömmel csinálom, de benne van a pakliban, hogy bármikor valaki más viszi tovább.

SzJ: A Suicide Squadhoz több előzetes is készült - más és más szereposztással. Évek óta elég komoly kritikák érik az előzeteseket, sokszor érződik rajtuk, hogy minimális pénz és idő állt rendelkezésre. Holott régen külön csapat dolgozott a trailerek magyarításán. Ma hogy készülnek ezek a szinkronok?

NZs: Ez komoly gond, aminek megoldását mi is nagyon szeretnénk. A minimális pénz és idő az egész szakmára jellemző, hosszan fejtegethetnénk, hogy mi minek az oka és következménye. Ettől függetlenül az előzetesek szinkronizálása rém nehéz műfaj, sokszor a másodperc törtrészéig tartó villanásból kellene levenni, hogy miféle karaktert játszik a színész. Az ember lát valamit, és dönt valahogyan, aztán amikor megnézi a filmet, rájön, hogy az a villanás egészen másról szólt. A Suicide Squad egyik előzetesét sem én csináltam, úgyhogy nem tudom, mi vezérelte a szinkronrendezőt, de bárki készítette is, biztosan utána olvasott a karaktereknek, megnézte a szinkronadatbázisban, hogy ki szinkronizálta már korábban az adott színészt, és aszerint döntött. Az esetek többségében igyekszünk úgy kiosztani az előzeteseket, hogy legalább a főszereplőket illetően stimmeljen a várható végleges szereposztással. Azonban olyan sok körülmény befolyásolja az előzetes sorsát, hogy csak gyakoriság szerinti sorrendet tudok felállítani: kevés az idő, és nem tudjuk bevárni a dedikált színészt; az előzetest más rendezi, mint aki a filmet fogja, mert a filmnek akkor még nincs gazdája, amikor az előzetest már el kell készíteni; az előzetes rendezője mást lát egy alakításban, mint amit a film egészét ismerő rendező…

Nincs a trailerek készítésére szakosodott külön csapat. Valamikor valóban volt egy felelős hangmérnöke ezeknek a munkáknak, de a rendező személye mindig változott.

SzJ: A filmes univerzum építés egyik legnehezebb része a szinkron, hiszen a hatalmas színészgárda filmek közötti mozgását lekövetni nem könnyű, folyamatos tervezést igényel. Nem tudni ki, mikor, hol bukkan fel ismét, ezzel könnyen aláaknázva a szereposztást. Zsigmond hogyan kezeli ezt? Mennyire kell/lehet előre tervezni?

NZs: Már az Acélembernél lehetett tudni, hogy készül a Justice League, vagyis úgy kell szerepet osztani, hogy ne ütközzön majd a már bevezetett DC-hősökkel. Sőt, olyan híresztelések is szárnyra keltek, hogy a DC- és a Marvel-hősök együtt szerepelnek majd egy filmben. Tervezni, persze, nem nagyon lehet, legfeljebb óvatoskodni, hiszen Zack Snydernek volt már jónéhány meglepő húzása mind a szereposztást, mind a karakterek újraértelmezését illetően. Az egyik ilyen meglepetés Ben Affleck választása volt Batman szerepére. Szépen bele is futottam a csapdába. Ben Affleck dedikált hangja ugyanis Széles Tamás, aki viszont az Acélemberben is szerepelt Zod tábornokként. Nagyon reménykedem benne, hogy Zod tábornok már sosem támad fel, és nem fut össze Batmannel. Szóval, most már jóval óvatosabb vagyok, de néha egyszerűen csak bizakodom, hogy a két képregény-univerzum mégsem keveredik, illetve Nagy Ervinnek Deadpoolként sem kell szembenéznie majd Thorral. Biztos információink nincsenek, csak híresztelések, találgatások, sejtések, ezekre próbálok építeni. És gyanakszom. A Suicude Squad dizájnja ugyan jelentősen eltér Snyder világától, de arra számítok, hogy a szálak valahol össze fognak futni. Igen szerencsétlen eset lenne, ha több szereplőnek is ugyanaz lenne a megszokott magyar hangja, és az ütközés miatt kényszerülnénk cserékre. A szereposztásnál tehát kiemelt szempont volt, hogy a kiválasztott magyar színész ne legyen elkötelezve egyik korábbi DC-hőshöz se, valamint ne utazzon gyakran külföldre, hogy legalább esélyünk legyen az egyeztetésre.

SzJ: Az Öngyilkos osztag egyik főszereplője Harley Quinn, akit Margot Robbie alakít. Peller Mariann és Zsigmond Tamara is szinkronizálták már őt. Az időbeosztás, a casting vagy a konkrét szerep volt az ügydöntő?

NZs: Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Margot Robbie-t annak ellenére választotta a rendező, hogy a Warner Bros. Emma Roberts-et szemelte ki a szerepre. Margot Robbie-t alig két héttel korábban a Tarzanban egy egészen másfajta szerepben, arisztokrata, finom úrinőként szinkronizálta Peller Mariann, Tabák Kata rendezésében. Na, most, a következőket kellett mérlegelnem: 1. Imádom Peller Mariannt (mondjuk, Tamarát is, meg Bartsch Katát is, aki szintén szinkronizálta már, igaz, akkor nyúlfarknyi mellékszerepben), 2. Tabák Kata ritkán nyúl mellé, tehát érdemes átvenni a szereposztását, 3. a folytatólagosság Mariann mellett szólt, 4. teljesen azonos a két szőkeség hangszíne, 5. a forgalmazó őt kérte, ami annak a csalhatatlan jele, hogy tökéletesen elégedettek voltak vele a Tarzanban. Hát, ennyi.

SzJ: Anger Zsoltot mostanában egyre nehezebb szinkronstúdióba hívni, Jai Courtney hangjaként pedig igazi meglepetés. Courtney még nem találta meg az állandó magyar hangját, Zsolt lesz az?

NZs: Megint jósolnom kéne? Nem tudom. A Suicide Squad-ban egy simlis, ausztrál tolvajt játszik, akihez nagyon, de nagyon passzolt Anger Zsolt hangja. Ugyanakkor tény, hogy 15 év a korkülönbség köztük. Zsolt egyébként egészen elképesztő alakításokra képes pusztán a hangjával is. Egy szemvillanásból leveszi a karaktert, és valami briliáns stílusérzékkel, apró finomságokkal tökéletesen dimenzionálja. Nagy színész, aki sokat filmez, emiatt - akármennyire is szeretné - sajnos kevesebb ideje jut a szinkronizálásra.

SzJ: Ahogy nincsen állandó hangja Jarred Letonak sem, aki a filmbéli Jokert alakítja. A karakter -Sinkó László Denevéremberbeli szinkronját leszámítva- magyarul többnyire elhasalt (úgy a Stohl András féle változatban, mint a rajzfilmek esetében). A mostani esetben jutott kellő idő a figurára? Gáspár András rizikós választásnak tűnhet (egyébként előzetesen úgy tippelném, nagyot fog szólni), hiszen a mai közönség többnyire Stifflerként (Amerikai Pite) vagy Kung-fu Pandaként ismeri, azaz homlokegyenest mást szerepekben. Hogy került mégis ő a képbe?

NZs: Joker karaktere iszonyú nehéz, mert végtelenül összetett. Jared Leto úgy játssza Jokert, hogy abszolúte elhiszed neki, hogy bárkit behúz, bárkit megigéz és bárkit halálra kínoz a legnagyobb kéjjel. Félelmetes és vicces, hisztérikusan vihogó bohóc és karizmatikus férfi egyszerre. Néha infernálisan lemélyül, máskor gyerekként ujjong és élvezi a saját gonoszságát, de képes önfeláldozóan szeretni. Tehát nekem is egy olyan színészt kellett találnom, akinek a hangi adottságai engedik a szélsőségek eljátszását. Sokáig gondolkodtam, ki lenne a legmegfelelőbb, és végül két színész hangja tért vissza a fülembe újra és újra. Az egyikük Gáspár András volt, a másik pedig szintén nagyon jó színész, de a mély hangjai kevésbé lettek volna meggyőzőek. Így Andrást választottam. Keményen megküzdött a szereppel, nem volt egyszerű menet. Ami nekem korábban nem is tűnt fel, az a szinkronizáláskor nagyon pregnánsan kiütközött: Joker játéka telis tele van alig követhető tempóváltásokkal, és ez fokozza a fűtöttségét.

SzJ: Mikor készült a szinkron és mennyi idő jutott a munkálatokra?

NZs: Két héttel ezelőtt lett készen. Szokásosan 5 napig forgattuk, és Jacsó Bence hangmérnök kollégám 5 napig keverte.

SzJ: Zsigmondhoz mennyire állnak közel a képregényfilmek?

NZs: Az nagyon erősen függ attól, hogy milyen színvonalon sikerül elkészíteni egy-egy darabot, és itt most nem elsősorban a látványra gondolok, hanem a színészvezetésre, a játékra és a humorra. A Deadpoolt nagyon kedveltem, A Suicide Squadot is nagyon szórakoztató mozinak tartom annak ellenére, hogy az én értékrendem szöges ellentétben áll az efféle, a gonoszságot és embertelenséget relativizáló felfogással. Ugyanakkor olyan erényeket fedeztem fel benne, amik teljesen váratlanul értek, és az alkotók szellemiségét dicsérik. De az is lehet, hogy ők nem is gondoltak arra, amit én belelátok, és óriási pozitívumnak tartok.

A szinkron térnyerése nem véletlen, hiszen – nyelvtudástól függetlenül – a hazai fül számára egyszerűen kényelmesebb és érthetőbb a filmeket anyanyelvünkön hallgatni. A legtöbb kritika azonban egyértelműen a fordításokkal kapcsolatban éri a szakmát. A tét pedig óriási, ugyanis az angol nyelvtanulás általánossá válásával a fiatalok közül egyre többen térnek át az eredeti nyelvű megtekintésre, vagy éppen nézik kritikus szemmel a magyar nyelvű változat hibáit – hiszen van választásuk és összehasonlítási alapjuk.

2016. április 8-án, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem munkatársai éppen ennek apropóján szerveztek kerekasztal beszélgetést a szakma képviselőinek részvételével leendő fordítók számára. Jelen voltak: Pópa Júlia az RTL Klub szinkronért felelős osztályvezetője, Pataricza Eszter dramaturg, Tabák Kata és Nikodém Zsigmond szinkronrendezők, Csőre Gábor színművész, a SZIDOSZ elnökhelyettese.

 

A jó és a rossz szinkron

Nikodém Zsigmond szerint nem az a cél, hogy a nézők elhiggyék, a színészek magyarul beszélnek a filmben, hanem hogy úgy érezzék, ugyanazt a nyelvet beszélik. Gyakori hiba típus a kényszerű magyarítás, amikor a fordító egy nálunk ismeretlen csokoládé márkát Balaton-szeletre magyarít vagy éppen egy amerikai vállalkozást KFT-vé minősítenek. Ezzel azt az illúziót keltik, hogy a szereplők magyarul beszélnek, és hogy a film magyar kultúrkörben játszódik, holott ez messze áll az eredeti alkotói szándéktól. A jó szinkronszövegben a kimondott szó és a színészi metakommunikáció egy hullámhosszra kerülnek.

Ahhoz, hogy a szinkron színvonalassá váljon a film készítőinek elképzelését a fordítónak és a szinkron rendezőjének is egyformán alázattal kell kezelnie. A készítés folyamata a következő: megkapják a jó esetben dramaturg által elkészített, rossz esetben a Google Fordító által kiköpött, már magyar nyelvű szövegkönyvet, melyet ráolvasnak az eredeti nyelven – mely az esetek 80%-ban angolt jelent – vetített filmre. A szöveget részegységekre, ún. tekercsekre bontják, mely a munkafolyamatok és többnyire a kifizetések alapegysége is egyben.

A magyar szövegkönyv elolvasásakor szembesülhet a rendező először fordítási hibákkal, de ehhez alapfeltétel, hogy beszéljen idegen nyelveket. Ebben a fázisban túlnyomó részt félrefordítási, illetve stilisztikai hibákat lehet felfedezni. Fontos fordítói feladat, hogy a szöveg korhű, a film és figurák stílusához alkalmazkodó legyen. Ez egy nagyon komoly kihívás, hiszen a fordítónak nem csupán az adott idegen nyelvet szükséges behatóan ismernie, hanem a magyart is, azon belül is a fiatalos szlenget ugyanúgy, mint az irodalmi stílust – állapította meg Tabák Kata.

A szinkront akkor érezzük rossznak, ha a szöveg túl rövid vagy éppen hosszabb és emiatt nem passzol a filmben látható szájmozgásra. Sajnos, ha ezek csak a felvételkor buknak ki, akkor csak jelentős többletmunka árán, csapatban lehet a helyzetet megoldani. A színészeknek egy olyan, kvázi kottára van szükségük, amely nem csupán a szöveget tartalmazza, hanem abban is segítséget nyújt, hogy az adott szereplő mikor, honnan kezd el beszélni. Gyakran előfordul, hogy a szereplők háttal vagy képen kívül kezdenek el beszélni. Ilyenkor szükséges egy mankó, amely a folyamatot nagyban gyorsítja.

 

Akcentusok

A magyar szinkronban ritkán, főként kifejezett megrendelői kérésre hallhatóak csak akcentussal beszélő karakterek. Ennek oka, hogy a magyar nem világnyelv, az angolhoz képest kevésbé elterjedt, így idegen nyelvként kevesen alkalmazzák – azaz ezek az akcentusok tulajdonképpen nem léteznek magyarul. A szinkronban így gyakran maradnak ki spanyol, afrikai vagy éppen távol-keleti nyelvekhez szokott beszélők, ennek helyét az adott karakterhez, társadalmi elhelyezkedéséhez passzoló szavak, mondatok és stílus veszi át. Kivételt képez ez alól az orosz és a német akcentus, amely magyarra jól „fordítható” és a néző által is érthető, anélkül, hogy feleslegesen nevetségessé válna.

Tabák Kata az Amerika Kapitány – A tél katonája című filmet hozta fel példaként, amelynél a megrendelő kifejezett kérése volt, hogy minden akcentus jelenjen meg a magyar szinkronban is. Az orosz és német szereplők esetében ez nem okozott gondot, azonban a svéd és különösen a brit akcentus a magyar nyelvre csak nagyon nehezen érvényesíthető. Ez az erőltetés pedig könnyen vígjátékká változtathat akár komoly filmeket is.

 

Káromkodás

Ahogy nő a nálunk vetített sorozatok és filmek száma, úgy futnak bele a készítők egyre gyakrabban a káromkodás fordítási nehézségeibe. A bevett gyakorlat szerint a szinkronstúdió ezekben az esetekben egyeztet a megrendelővel, hiszen a korhatár besorolásnak meg kell felelnie a szinkronnak is.  Pataricza Eszter többek között a Die Hard – Drágán Add az Életed című film esetében találkozott ilyen kéréssel, azonban ezeket csak indokolt esetben vállalja el.
Pópa Júlia szerint azonban ez a fajta öncenzúra a Médiatörvény szabályzásai miatt elkerülhetetlen. Az egyes filmek besorolását és ezáltal azt is, hogy mikor kerülhetnek műsorra, nagyban befolyásolja a szereplők által használt nyelvezet. Így kerülhetnek akciófilmekbe olyan kifejezések, mint a francba, ejnye vagy éppen a kutya fáját, holott a néző világosan látja, hogy az eredeti szájmozgás szerint az a bizonyos F betűs szó hangzik el.

 

Felirat vagy szinkron

Kimutatható, hogy a TV műsorok esetében a feliratos filmről az átlagnéző egyszerűen elkapcsol. Ettől függetlenül a felirat elérhető, hiszen a halláskárosult nézők érdekében törvény kötelezi erre a TV csatornákat. Az ún. Prime-sávban (este 7-11 óra között), amely a legnagyobb nézettséget hozza a kereskedelmi csatornák számára, a sugárzott tartalom 25%-át eredeti nyelven is elérhetővé kell tenni. Így akár a Szulejmán is nézhető török nyelven.

Az sem segíti a helyzetet, hiszen a jogszabályi előírás szerint a felirat és a szinkron szövegének teljesen egyeznie kell. Ez azonban a három soros szövegmaximum miatt majdnem lehetetlen, azaz a kereskedelmi televíziók jobbára kénytelenek szélesre tárni pénztárcájukat és - ha a hatóság nem fogadja el az érvelést - fizetni.

A gyakran felmerülő kérdést a beszélgetés résztvevői is megválaszolták - a szinkron pedig 3:2 arányban nyerte meg ezt a csatát. Csőre Gábor szerint a felirat két okból nem nyújthat teljes élményt a néző számára: a magyar nyelv hosszabb mondatokban gondolkozik, mint az angol, mely a limitált felirat-karakterszám miatt komoly gondot okoz a feliratozóknak, másrészt a felirat olvasását nem lehet időzíteni, ezért a poénok és a fordulatok más időben csattannak, mint a vásznon.

 

 

A felemásra sikeredett Superman után, egyfajta második esélyként mindenki várta a filmet, ahol a DC univerzum két legismertebb szuperhőse gyepálja le egymás arcát. Aztán kijött az előzetes, amiből már akkor lehetett sejteni, hogy ez a film túl sok mindenről akar szólni. A szomorú valóság azonban az, hogy az előzetes minden fontos momentumot lelőtt jó előre, a trailereket követő rajongók számára már csak percekig tartó lebegés maradt Superman részéről, illetve azok a jelenetek, ahol Batfleck néz ki a fejéből - mindezek a Tarr Béla-örökség vaskos köpenyébe csomagolva. Néhány nap távlatából is úgy tűnik, nem ez a film fogja meghozni a nézők kedvét a DC univerzumához, és ezt leginkább rendezői és forgatókönyvírói hibák okozzák. 
A zenéjére viszont nem lehet panaszunk, hiszen bár az igazán markáns témák az Acélember előzményfilm trackjeiből táplálkoznak, szépen felépített, hangulatos és megjegyezhető. Többszöri hallgatás után viszont jól átjön, hogy a dallamok és effektek Hans Zimmer korábbi munkáinak egyvelegeként jöttek létre - és így érthető az is, hogy miért nyugdíjazta magát a szuperhősfilmek világából.

Amiért azonban mégis megéri megnézni ezt a filmet, az a szinkron. A legnagyobb kérdés természetesen az volt, vajon ki lesz Ben Affleck, azaz Bruce Wayne/Batman hangja, hiszen az ő állandó szinkrontársát, Széles Tamást már "ellőtték" az előző részben, mint Zod tábornok. Emlékeim szerint annak idején nem igazán voltam kibékülve ezzel a párosítással, mert nekem Tamás hangja annyira pátoszos, hősies és markánsan pozitív, hogy nehezen emésztem meg negatív szerepekben. A magyar szinkrongárda napvilágra kerülése előtt sokan aggódtunk, hiszen ha a filmben valamilyen módon mégis megszólaltatják Zod tábornokot, akkor a rendező igen nehéz választás elé kerülhet. Szerencsére erre nem kerül sor, így a hang-transzfúzió gond nélkül megtörténhetett. És bár Ben Affleck egyedül is remek színész, Széles Tamással együtt betonbiztos párost alkotnak Batmanként.

Széles Tamás Welker Gábor ellen ;)


Welker Gábor (Superman) és Ruttkay Laura (Lois Lane) ügyesen újrázzák korábbi szerepeiket, és hozzáteszem, az ő játékuk jelentősen javítja az eredetit mindkét esetben. Welker acélos hangja egyre többször hallható nemcsak Supermanként (vagy éppen Batmanként), hanem komolyabb filmek komoly szerepei is egyre gyakrabban találják meg. 

Különös "bukét" ad a filmnek Hirtling István, mint Jeremy Irons, azaz Alfred, hiszen ő maga volt az első Denevérember (akkor még Michael Keaton alakításában). Ironsnak természetesen senki sem fog soha olyan jól állni, mint Szakácsi Sándor, de jó volt hallani, hogy az előzetesben őt szinkronizáló Rosta Sándor és Hirtling István is jól passzolnak a színészhez. 

Változott azonban Laurence Fishburne hangja, akit az előző Superman-filmben még Gáti Oszkár szólaltatott meg. Egyeztetési akadályok miatt azonban váltani kényszerült Nikodém Zsigmond szinkronrendező. Választása pedig Borbiczki Ferencre esett. Az előző részhez képest a karakter a szigorú főszerkesztői szerepből néha kikacsintó, a kollégáival pajtársias légkört kialakító, a pimaszkodást és ellenkezést is el-eltűrő emberré vált, amelyet Borbiczki meglepő ügyességgel követ le. Számomra azért volt ez meglepő, mert hangja számomra a legtöbb filmben kifejezetten félelmetes és a legtöbb karaktert katonássá, túl határozottá teszi.

Hamvas Dani régóta nagy kedvencem és örülök neki, hogy újra kezdik megtalálni a rendezők komolyabb szinkronszerepekkel. Elsőre nem örültem azonban annak, hogy Kovács Lehel helyett ő kapta Jesse Eisenberget. A film megtekintése után felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Megértem a választást, hiszen a hangjuk tényleg nagyon hasonló és Dani nagyon ügyesen követi le azt az őrült dinamikát, amit Eisenberg a kissé gyerekessé formált Lex Luthorként bemutat. Viszont továbbra is azt hiszem, hogy ha egy páros jól működik, akkor a kiválasztott színészek többnyire rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amik a karakterek hiteles bemutatásához szükséges. Ez persze nyilván ízlés dolga is, de engem zavar, hogy egy színészt minden rendező más hanggal képzel el. A nagymamám sem kezdett el egyik reggel Bánsági Ildikó hangján beszélni, másnap pedig Oroszlán Szonjaként.

Az mindenkinek megvan, hogy Superman magyar családja Kovácsék? :) Kovács Nórát és Kovács Istvánt is öröm hallgatni a filmben, mégha rövid játékidőt is kaptak.

Igazi "earcandy" a fülnek, amikor kiderül, hogy a magyar változatban ugyan az a Szabó Máté szinkronizálja Villámot (Flash), aki a sorozatbéli hangja is, így a film mégis megteremti a sorozat és mozi közötti átmenetet, ami az eredeti változatokban teljesen el fog veszni.

A filmből az is kiderül, hogy a másfél év múlva, 2017 novemberében mozikba kerülő Igazság Ligája - Első részben szereplő csapat tagjai kik lesznek:

- Batman (Széles Tamás)
- Superman (Welker Gábor)
- Csodanő (Horváth Lili)
- Villám (Szabó Máté)
- Aquaman ( ? )
- Cyborg ( ? )

Horváth Lili helyett jobban örültem volna Nagy-Németh Borbálának, aki sokkal színesebb hangot adhatott volna a karakternek, azonban meg kell hajolnom a saját korábbi érvem alatt, hiszen Horváth Lili már a többedik filmben adja Gal Gadot magyar hangját. 

Az utolsó két karakter sajnos nem szólal meg a filmben, így őket majd jövőre, az első előzetesek megjelenésekor elkezdhetjük találgatni.

 

Magyarországon a mai napon kerül mozikba a Deadpool ("a zsoldos, akinek szája van", csak hogy a legjobb szinkronfordítói trendeket idézzük ;) ), a világmindenség legfilmrevihetőbb képregényhőse. Ennek apropóján, néhány kérdés erejéig megkerestük a magyar változat rendezőjét, Nikodém Zsigmondot.

SzinkronJunkie: Mikor készült a szinkron?

Nikodém Zsigmond: Idén januárban készült és - más mozifilmekhez hasonlóan - öt napot irányoztunk elő a dialógfelvételre. Ez elég is volt, bár mind az öt napot felhasználtuk. A magyar szinkronfelvételéel párhuzamosan Amerikában még folytak a film utómunkálatai, finomítottak, változtattak a párbeszédeken, így jónéhány jelenetet újra kellett vennünk, vagy azért, mert újrafogalmazták a szöveget, vagy azért, mert kimaradt-, illetve bekerült egy-két mondat.

A főszereplőt szinkronizáló Nagy Ervin mind az öt napon kora délutántól késő estig mikrofon előtt állt. Meg is jegyezte, hogy még sosem tellett öt napba, hogy megformáljon egy szinkron főszerepet. Lassan haladtunk, és ennek oka volt. Amikor elkészültünk a dialógusokkal, egy összmuszteren végignéztük a filmet olyan hibákra vadászva, amiket a felvétel során esetleg nem vettünk észre. Találtunk ilyet, bár nem sokat. Ezeket egy újabb felvételi napon kijavítottuk, majd kiküldtük az anyagot külföldre a keverőstúdióba, ahol további négy napon át dolgoztak vele. A kevert hangot visszaküldték nekünk, hogy ellenőrizzük, minden szó, minden mondat jól érthető-e. Néhány ponton apró módosításokat kértünk, amiket ők készséggel végrehajtottak. Így készült a Deadpool szinkronja.

SzJ: A képregény alapú filmeket manapság egyre nagyobb hype és kötelező titoktartás övezi. A Deadpool esetében mennyire volt ez szigorú?

NZs: A Deadpool esetében nem volt olyan szigorú a védelem, amely miatt elhomályosították volna a képet, vagy kitakarták volna a beszélő fején kívül eső részeket. Ha így tettek volna, az is csak fél védelmet jelentett volna, hiszen a film a káprázatos akciójelenetek mellett jelentős mértékben épít a verbális humorra, s azt mindenképpen szükséges hallatniuk. De természetesen a kópiaazonosító feliratok keresztül-kasul szaladgáltak a képmezőben. Ezeknek az a szerepük, hogy ha valahogy mégis idő előtt kikerülne film, pontosan be lehessen azonosítani, melyik munkafázisban, melyik munkaállomás vétett a biztonsági előírások ellen. Kissé zavaróak, de nem teszik lehetetlenné a munkánkat. Az ilyen típusú védelmet abszolút elfogadhatónak tartjuk.

SzJ: Szükség volt-e castingra vagy szabad kezet kapott a szereposztás terén?

NZs: Nem kértek külön hang-castingot, de azért voltak előírásaik, elvárásaik. A szinkronrendező ilyenkor egy ún. kreatív levélben megkapja a film főbb karaktereinek részletes leírását, a cselekményben betöltött szerepüktől kezdve a motivációt adó élményeken és viszonyrendszeren át a legpontosabb jellemrajzig. Leírják, milyen tónusú hangot igényel a figura, és milyen érzelmeket kell szállítania annak a hangnak. E kreatív levél felhasználásával a szinkronrendező a film megnézése és elemzése után elkészíti a szereposztási javaslatát, amit egyeztet a magyarországi forgalmazóval. Ha ő áldását adja, megkezdődik a színészek leszervezése. Ez így történt a Deadpool esetében is, szigorú protokoll szerint.

SzJ: Deadpool karaktere korábban már jelent meg filmen, méghozzá szintén Ryan Reynolds tolmácsolásában. Czvetkó Sándor akkor színvonalasan, beleéléssel adta a karakter magyar hangját. Miért történt a hangcsere és miért pont Nagy Ervinre esett a választás?

NZs: Természetesen nagy tisztelője vagyok Czvetkó Sándornak, remek karakterszínésznek tartom. Deadpool figurája azonban több ponton ellenáll az ő hangjának ebben a filmben. Sándornak elegáns, érett, kiegyensúlyozott férfihangja van, amit nagyon erős szarkazmus jellemez. Ennek megfelelően az egyébként közismerten kiváló humorát is inkább a fentiek jellemzik. A rebootolt Deadpool azonban teljesen más karaktert kívánt. Nem elegáns, nem érett, nem kiegyensúlyozott, nem szarkasztikus. Szélsőséges, gátlástalan, infantilis, alpárian trágár bohóc, de mindezen negatív jelzők ellenére nagyon is szerethető, kedves figura. Esetében nagyon fontos, hogy a vér, az erőszak, a brutalitás mögött lássuk a féltékenyen őrzött gyermeki énjét, amit a film szinte minden képkockája megerősít. Fontos, hogy a szerethetősége elérje azt a mértéket, amikor együtt tudunk menni vele; hogy kedvesen csibészes fenegyereknek, és ne megfontolt gyilkológépnek lássuk őt.

Ryan Reynolds hangilag is megformálja a szélsőségeket: hol infernálisan mély és fenyegető, hol érzelmesen lágy, hol pedig falzettben rikoltozik, mint egy túlfűtött ripacs; gyakorlatilag egy érzelmileg gazdagon színezett szerepjátékban létezik. Hihetetlen energiákat mozgósít, és ez az energikusság nem viselt volna el semmiféle kiegyensúlyozottságot. A karakter újratükrözését – ami a szinkronrendező elsődleges feladata – Nagy Ervin szertelenségével véltem megoldhatónak. Tudom, van egy nyugtalanító kérdés: mi lesz, ha Thor találkozik Deadpoollal? Erre elenyésző az esély, ezért nem válhat zavaróvá.

SzJ: Deadpool az eredeti változatban nagy amplitúdóval kommunikál, trágár és a nézőhöz is gyakran kiszól. Mennyire volt ezt nehéz átültetni a magyar változatba? 

NZs: Embert próbáló feladat volt! Deadpool rengeteget beszél, egy szövegláda. Be nem áll a szája és minden mondatában legalább egy olyan váltás van, amit ha nem követünk le, akkor elveszítünk egy poént, nem értünk meg egy motivációt, vagy nem élünk át egy érzést. Mindig hihetetlenül magas fordulatszámon pörög, szinte állandóan a piros tartományban, és onnan szól ki a nézőkhöz, rendre áttörve a negyedik falat. Ez az a láthatatlan fal, ami a nézőt elválasztja a cselekmény helyszínétől.

A trágárságát nem finomítottuk, hiszen az nagyon is hozzátartozik. Nagy Ervin ezt olyan természetességgel oldotta meg, hogy egy pillanatig sem tűnik durvaságnak, inkább sajátos, de nagyon is szórakoztató humorforrásként működik. Egyébként felettébb vicces és dinamikus az egész film.

SzJ: Morena Baccarin egyre komolyabb karriert befutó amerikai színésznővé válik. Általánosan elfogadott magyar hangja viszont még nincsen, tulajdonképpen eddig minden rendező más hanggal képzelte el őt. Hogy esett az egyébként ritkán hallható Ónodi Eszterre a választás?

NZs: Morena Baccarinnak két követelménynek kellett megfelelnie Vanessa megformálásakor. Legyen olyan eszement és bevállalós, mint Deadpool, és legyen sokkal érettebb, mint ő. A hangjában egyszerre kell érződnie a szerető ellenállhatatlanul édes csábításának és a szeretetével kordában tartó anya odaadó gondoskodásának. Nem lehet sem csak az egyik, sem pusztán a másik. Ez az izgalmas kettősség fogja meg főszereplőt, és el sem ereszti soha többé. Ónodi Esztert az egyik legizgalmasabb színésznőnknek tartom, aki magától értetődő természetességgel tud nagyon bonyolult tartalmakat kifejezni. Szükség volt az ő esszenciális karakterformáló képességére, mert főhősnőnk nem kapott annyi mondatot, amennyivel szíve minden rezdülését meg tudná fogalmazni.

Ezúton köszönjük szépen az interjút Nikodém Zsigmondnak, aki példátlanul gyorsan és profi módon reagált a megkeresésre. 

Ezt is megértük! Úgy tűnik, hogy mégsem csak a George Lucas-i úton közelíthető meg a régi Csillagok háborúja filmek világa. Itt nincsen "visszafelé fejődő" technológia, csak a régi ütött-kopott roncsok, jelentősen kevesebb CGI és sokkal több maszk, smink és gumiszörny. De ettől mégis élettel telibbé válik a film. Közelebb érezzük magunkhoz és hihetőbbnek is tűnik. 
A régi karakterek visszatérésének sokan örülünk, viszont nincsenek annyira túlhasználva, hogy ne lehessen a korábbi trilógiák ismerete nélkül is élvezni ezt a filmet. Az új szereplők pedig ha túlzott mélységeket nem is mutatnak, van jellemfejlődés és imitt-amott még bizonyos árnyalatokat is felfedezhetünk.
A történet érdekes, bár kifejezetten frissnek azért nem mondanám. A forgatókönyv talán legnagyobb hibája, hogy olyan hatást kelt, mintha patikamérlegen számolták volna ki az egyes jeleneteket. Finn karaktere például néhány humoros beszóláson kívül egyszerű "plot device" (~ a történet előrehaladását szolgáló szereplő), illetve a karakter leírásában egyetlen szó szerepelt: jellemfejlődés. Mert az kell. Viszont a honnan és a hova igazából kimaradt belőle.
Számomra két ponton volt komolyabb csalódás a film: az egyik maga a zene. Sajnos John Williams amekkora császár volt még az első Harry Potter idején is, az új Star Wars filmhez írt zenéből hiányoznak az új, friss, de könnyen megjegyezhető dallamok. A másikat próbálom igazán spoilermentesen körülírni. A film nagy csavarja számomra kissé öncélúnak tűnt. Nem éreztem a jeleneten, hogy igazán hasznos lett volna a történet szempontjából. Sőt, utána szinte egyik karakter sem reflektált rá, holott a Star Wars - univerzumot komolyan befolyásoló dolog történt. Mindenesetre én nem ebbe az irányba vittem volna a történetet.

No, de a szinkron! Bár a második előzetes silány minősége némi aggodalomra adott okot, a film első pár percében kiderült, hogy ez alaptalan. A minőség a stúdióváltás (ti. a szinkron a Mafilm Audio helyett az SDI-ban készült) ellenére sem változott az előző részekhez képest. Ennek ellenére a szinkronrendező nem az Ébredő Erő kapcsán fog mennybe menni. Sajnos több karakter is nem a megszokott vagy kissé oda nem illő magyar hangot kapott. Persze, ilyenkor könnyű lehet a külföldi stúdiók elektronikus voice casting rendszere mögé bújni, de ezt a legtöbb hazai rendező csípőből játssza ki. Több olyan film is került már a mozikba, ahol a szinkronrendező akarata a hollywoodi stúdiók ellenére is érvényre jutott. Ehhez elég csupán több, teljesen oda nem illő hangot kiküldeni és így a rendező kiválasztottja máris jobb helyre pozicionálható. 2015-ben az egy jogos igény lehet a nézők részéről, hogy a színészek/színésznők hangja sorozatokból is átkerüljön a vászonra. Szomorú, egyszersmind kissé megdöbbentő az az általános helyzet, hogy sok szinkronrendező nemhogy nem követi a legújabb sorozatokat és filmeket, de még csak hallomásból sem ismeri őket (és lehet, hogy eleve nem is érdekli...). Mindenesetre lehetett volna ezt ügyesebben is összerakni.

Rey - Daisy Riley - Sallai Nóra
Sallai Nórát eddig többnyire sorozatokban, illetve kisebb szerepekben hallhattuk - neki egyértelműen az Ébredő Erő fogja meghozni a szinkronsikert. Az elején kissé zavart és még nem is volt mindenhol tökéletes, de összességében ügyesen megoldotta. Bár inkább Pálmai Annát választottam volna a szerepre (az ő hangja az eredetivel angol hanggal szinte teljesen egyezik), de az új hangokat bemutató törekvést kifejezetten üdvözlöm. A karakter vezetékneve értelemszerűen spoileres lenne, de annyit elárulhatok, hogy a ciki - faktor elmarad, hiszen egyszer sem mondják ki direktben a film alatt.

Finn - John Boyega - Szatory Dávid
Szeretném azt hinni, hogy rendező gyakori olvasónk és megfogadta a tanácsomat a hangválasztásnál, hiszen korábban én is Szatory Dávidot ajánlottam a szerepre az egyik cikkben. :) Szatory generációjának legismertebb hangjává vált, a folyamatos fejlődés pedig filmről filmre hallható. Megkockáztatom, hogy jelentősen jobb alakítást nyújtott, mint John Boyega.

Kylo Ren - Adam Driver - Zöld Csaba
Ezzel a szereppel kissé bajban vagyok, úgyis mondhatnám, hogy több problémám van. Az egyik, hogy már az eredeti hangeffekt is elég ügyetlenre, óvodásra sikeredett. Kájlóka Darth Vader akart lenni, de nem lett - jelleggel. A másik, hogy bár Zöld Csaba hangja Adam Driveréhez hasonlóan mély, komoly karcokkal és savakkal, de ez csupán addig működik, amíg le nem veszi a maszkját. Az Overdose-arcú színész túlzottan fiatalos Zöld Csaba acélos hangjához, aki inkább félelmetes és nyugodt, mint fiatalos, pedig a karakterben a zavaros tini srác egyaránt megtalálható lenne.

Han Solo - Harrison Ford - Csernák János
Jutalomjáték ez Fordnak, hiszen több jelenetben látszik, hogy a legtöbb effekt az ő arcára került és ő mégis ott volt, odatette magát. Csernák János pedig amerikai kollégájánál legalább kétszer jobb színész, hiszen például tud artikuláltan és színesen beszélni, ezért a magyar, nemzeti Han Solo sokkal jobb, mint a külföldi! Az első trilógia felvételeinél még nem érződött a két színész közötti korbéli különbség, de így a mi Solónk legalább élettel telibb is.

Leia Organa hercegnő, szenátor, tábornok - Carrie Fisher - Kovács Nóra
Sajnos akkor, amikor kedvenc hercegnőnk már kevésbé mutat jól a szegecses bikiniben, bizony kiütközik, hogy Carrie Fisher sosem volt egy nagy színész. Az Ébredő Erőben is inkább csak nosztalgiából örülünk neki. Kovács Nóra viszont pont emiatt áll jól a Leiának, hiszen így az a kevéske mondat is pontos, jól eljátszott és mondanivalóval telivé válik. A magyar Leia most közelebb áll Galadrielhez, mint Leiához, de ezzel mi, nézők csak nyerhetünk.

Snoke Fővezér - Andy Serkis - Fekete Ernő Tibor
Andy Serkis kapcsán felmerül az az érdekes állapot, miszerint ha számítógéppel animált karaktert alakít, akkor a Gyűrűk ura Gollamja óta Láng Balázst hívják, ha pedig, mint hús-vér színész szerepel, akkor pedig rendezőre válogatja. Ezért talán evidens lett volna, ha Snoke hangját Láng Balázs tolmácsolásában hallhatjuk. Fekete Ernő Tibor viszont némi effektelés után ki tudta hozni ugyan azokat a - erre nincsen jobb szó - karcokat a hangból, amit Andy Serkis már az első előzetesben is megvillantott. Megkockáztatom, hogy az animált szereplő-szinkronban Gollam óta ez a hang áll a legközelebb az eredetihez. Szép munka!

Poe Demeron - Oscar Isaac - Rajkai Zoltán
Kissé meglepődtem, amikor az első jelenetekben felbukkanó Oscar Isaac hangjaként a Rajkai Zoltánt hallottam, hiszen előzetesen nálam ő lett volna Fekete Ernő. Összességében teljesen szokható, bár az eredetitől kissé távolinak éreztem. Rajkai Zoltán ennek ellenére betonbiztos alapokat rakott le a karakterrel. Más kérdés, hogy a jövő májusban mozikba kerülő X-men - Apokalipszis címszereplőjeként (a kékbőrű Apokalipszis maszkja mögött szintén egységnyi Oscar Isaac található) majd mást választanék.

Hux tábornok - Domhnall Gleeson - Fehér Tibor
Ez a karakter azért messze nem sikerült olyan erősre, mint a többi. Bár a készítők elég sokat foglalkoztatják, az Első Rend mini-Adolfja elég egydimenziósra sikeredett és ehhez most a magyar hangnak is sikerült felnőni.

Phasma százados - Gwendoline Christie - Ruttkay Laura
Kivétel nélkül minden csatornán lepattantunk abban a kérdésben, miszerint terveznek-e vajh' névváltoztatást a magyar változatban F*szma százados tekintetében. Kezdjük ott, hogy őszintén remélem, hogy a karakter később kap valamilyen konkrét szerepet is, mert ebben a filmben nemhogy nem jelentős, de kifejezetten röhejesre sikerült. FAZMA százados (csak senki se köhögjön, amikor kimondja...) csak a PC jegyében lett női szereplő. Egy nettó hencsmen, konkrét cél és értelem nélkül. Ennek fényében nem igazán értettem, hogy Gwendoline Chrisitie miért örvendezett annyira, amikor a szerep mélységeiről beszélt. Lehet, hogy a fogatókönyv helyett rögtön a csekket olvasta el. Ettől függetlenül többen felszisszentünk a moziban, amikor meghallottuk a moziban Ruttkay Laurát, aki - bár nagyszerű színésznő és éljen a Mentalista -, de teljes tévedés a szerepre. Vele még annyira sem volt félelmetes a szereplő, mint eredeti nyelven - hovatovább Gwendoline Christie-nek van már rendes, becsületes, bejáratott magyar hangja (lásd Trónok harca): Bognár Gyöngyvér.

C3PO - Anthony Daniels - Józsa Imre
A karakter kissé hányatott sorsú szinkron pályafutását próbálták helyre rázni azzal, hogy a IV-V-VI. rész helyett az I-II-III. epizódbeli hangját, Józsa Imrét hallhatjuk az Ébredő Erőben. Pedig az igazán profi az lett volna, ha Maros Gábort kérik fel a szerepre, hiszen így most azt gondolhatjuk, hogy valaki ide-oda kapcsolgatta C3PO hangmodulját. Még jó, hogy Kis Grofós beszédszoftvert nem lehetett hozzá letölteni. Természetesen Józsa Imre az előzmény-trilógiához hasonlóan, színvonalasan oldott meg ezt kisebb, szintén inkább a nosztalgia faktorra építő szerepet.

Fun fact 1: Kisebb casting-malőr, hogy a Hősökben évadokon keresztül jól teljesítő Greg Gunberg (a gondolatíró/olvasó Matt Parkman szerepében) hang Kerekes József helyett sikerült megtalálni Barabás Kiss Zoltánt. Egyrészt valahogy mostanában neki ilyen beugrások jutnak inkább, ami szomorú, másrészt viszont ennél szebben már le sem eshetne a vászonról a hang.

Fun fact 2: Csőre Gábor a IV. epizódban egy random rohamosztagos hangját adta. Úgy tűnik, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét, hiszen azóta hajóstiszté sikerült előrelépnie a karakternek. :)

SPOILER ON (ha a szöveg kijelölés után elolvasható)


Luke Skywalker - Mark Hamill - Stohl András

A Vasember 3. Mandarin-fordulatához hasonló mélyütést vittek be az alkotók azzal, amit Luke-kal az Ébredő Erőben műveltek. Legalább egy fél mondatot írhattak volna a karakternek, de ehelyett egészen más szerepet szántak neki. Nekem ez kicsit hesstegelmenteka... Viszont így Stohl András hangját is csak az előzetesben élvezhetjük. Sebaj, majd a VIII-ban.

UPDATE: Stohl Andrásnak mégis van egy mondata a filmben, méghozzá a fénykardos-emlékezős jelenetben. 




SPOILER OFF

Azért összességében nem panaszkodhatunk. A keverést a Skywalker Ranchen végzik, az effektek egy az egyben az eredetiek. Hol van ide már az az idő, amikor külön nemzetközi sávot (zajokat, zörejeket) kellett gyártani magunknak?! A kisebb hibáktól (néhány szuszogás még mindig az eredeti hangot történik, ami elég hülyén hangzik akkor, ha az a magyartól jelentősen eltér), illetve néhány casting malőrtől eltekintve a szinkron hozza az elvárt minőséget. Szerintem a negyedik legjobb Star Wars szinkron. 

A Filmbuzi Blogon olvastam egy igazán találó címet, amely kifejezi minden érzésemet a 007-es ügynök legújabb kalandjával kapcsolatban: "A legdrágább f*ck you...". Sajnos egyszerű földi halandóként nem láthatunk be a kulisszák mögé, azaz nem fog kiderülni, hol is csúszott el ennyire ez a film. A forgatókönyvön? Eleve komoly banánhéj, ha egy könyvet heten írnak, különösen, ha egyszerre. Az sem jó előjel, ha a rendező ennyire látványosan nem akarja. Korábban azt mondtam volna, hogy ez biztosan csak egy ügyes tárgyalástechnikai fogás. De nem, de nem, de nem. Sam Mendez tényleg nem akarta leforgatni ezt a filmet. Tulajdonképpen filmet nem is forgatott, csak hosszabb jeleneteket, amiket Jack Sparrow lazaságával kötött össze az ukrán titkosügynök-arcú Daniel Craig jelenléte. A 30. perctől kezdve már nem volt kérdés, hogy James Bond hamarosan egy óriási robotpókkal fog küzdeni. 

Mondanám, azaz írnám, hogy ezt a filmet a szinkron menti meg. De sajnos úgy tűnik, hogy ahogy a Mafilm Audió kezdi elveszíteni a mozis piaci egyeduralmát, úgy kezdenek egyre többet hibázni. Ráadásul olyan bakiról, illetve bakik sorozatáról beszélek, amik bizony komolyan rombolják a filmélményt. Mondjuk, mintha annak idején a Ford Fairlane kalandjait Nagy Feró helyett Koós Jánossal vették volna fel. 

Egy cikket már szenteltem az előzetes kapcsán a Szpektrö-nek. Merthogy az van itt, kérem, SZPEKTRÖ. Egész pontosan SZPEKTRÖ - A fantom visszatér. Ez azért is remek cím, mert egyszerre idézi meg Louis De Funes szellemét, kávzi-spoilerezi el a film - amúgy elég semmilyenre vett - csattanóját, gyalázza meg az általános iskolai angol tanulmányainkat és veri agyon James Bondot egy fagyott mammut... fülével. Viszont szépen rákontráz az ukrán titkosügynök vonalra, hiszen úgy, ahogy mi ejtjük, nem ejti úgy senki sem. Legfeljebb erős szláv akcentussal. SZPJEEKTRÖ? DA, SZPJEKTRÖ.

Az Eötvös 10-beli szinkrontalálkozókon sokszor nevetünk a Google Fordító gyakori használatán. A mondás az, hogy bár mozis szinten ez egyáltalán nem jellemző, de DVD-re készülő szinkronok, hangalámondások esetében sajnos gyakori a software-es fordító segítségül hívása. Ebben az esetben viszont pont, hogy segített volna... Van ugyanis egy remek funkciója: kimondja a beírt szavakat.    

Ha valaki nem olyan peches, mint én és a film címének (amelyet a játékidő alatt három alkalommal is kimondanak) - mondjuk finoman, hogy - elbakizása nem zavarja, akkor a szinkronra más különösebb panasz nem érkezhet. És, ami jár, az jár: az előző részben elszúrt szerepkiosztást, mely - tudomásom szerint - a külföldi megrendelő hathatós közbenjárására siklott ki, sikerült korrektül rendberakni. Ralph Fiennes végre visszakapta megszokott magyar hangját, Forgács Pétert. A nézőnek kedves barter üzlet eredményeképpen Csankó Zoltán (a Skyfallban ti. ő kölcsönözte Ralph Fiennest) kiváló interpretárorává válhatott Christoph Waltznak. 

Szerintem a főszereplő Daniel Craig talán ebben a részben beszél a legkevesebbet és teszi mindezt különösebb humorbonbonok nélkül. Ettől függetlenül Stohl András hozza a tőle alap, brutálisan jó szintet. Annak ellenére, hogy iparági pletykák szerint nem túlzottan szereti előre lepróbálni a szinkronszerepeit, ennek hiányát az ominózus Sötét Lovag Jokerén kívül sosem éreztem. 

Ami szintén üdítően hatott, hogy az új Bond lány, Lea Seydoux "friss" hangot kapott, Bozó Andreát, akit többnyire mellékszerepekben, illetve további magyar hangként hallhattunk eddig. Monica Bellucci viszonylag rövid és súlytalan szerepe a szinkronban sokat javult, hiszen Tóth Enikő szólaltatta meg profi módon. Ezzel némi konzisztenciát hozva a szinkron szempontból igen hányatott sorsú olasz színésznő "hangadói" közé. A korábbi tendencia szerint ugyanis ahány szinkronrendező annyi elképzelés keringett a magyar hangot adó színésznőről. (Személyes kedvencem a sorban Kováts Adél, aki az Asterix és Obelix 2 - A Kleopátra küldetésben verselt felejthetetlent.) 

Fun fact: egészen eddig a pillanatig abban a hitben éltem, hogy a Naomi Harris, azaz Ms. Moneypenny magyar hangja a rendezőként rendszeresen trollkodó Báthory Orsolya, de kiderült, hogy Nádasi Veronika. Hangjuk egyébként meglepően hasonló. 

Fun fact 2: Ha a Facebook oldalunkig ellátogattok, akkor láthattok egy képet Rajkai Zoltánról (a filmben Andrew Scott, azaz C hangja), amin Moriarty és Sherlock szembenállását játssza el egy képben (hiszen mindkét karaktert aktívan szinkronizálja). A Moriartyt alakító színész esetében a hasonlóság döbbenetes. És bár a hangjuk nem is lehetne különbözőbb, mégis jól bemutatja a "magyar iskolát", ti. hogy a mai napig gyakran külső hasonlóság alapján osztanak szerepeket. Ez óriási különbség például egy amerikai vagy német szinkronhoz képest, ahol a fő cél, hogy minél precízebben lekövessék az eredeti hangot. Erről később még értekezünk, mert egy igen izgalmas témának ígérkezik!

Szeretném összegezni a SPECTRE szinkronját, de zavarbaejtően felemás lett. Mondanám, hogy jó, hiszen a korábbi szereposztásbeli bakik a helyükre kerültek és az új hangok is adják. De közben ott van ez a szpektrö. Ez fájt. Ha a megrendelők egyre többször szeretnének az angol brandre építeni és az eredeti címet használni (Warcraft, SPECTRE, stb.), akkor bizony kellene lassan egy lektor, aki segít ezeket a szavakat kimondani. Hogy ne legyen több Wórkraft és Szpektrö. Mert 2015-ben ez azért fáj. 

 

 

Korbuly Pétertől már az előzetesből tudjuk, hogy a Sicario azt jelenti: bérgyilkos. Adódik –ugyebár –  a költői kérdés, hogy vajon ki a pék adta a filmnek azt a címet, hogy Bérgyilkos – A bérgyilkos. Ha viszont túl tudunk lépni a kreativitás eme google fordítótól gőzölgő, „5percangol”-tól lápos, végtelen mélységű mocsarán, akkor bizony egy kifejezetten szórakoztató filmet tekinthetünk meg.

Ha bárki megkérdezné, azt mondanám, hogy ez egy kísérleti akciófilm. Keveset lőnek, viszont azok nagyon szólnak, a durrogtatások közötti szünetet pedig ízlésesen tölti ki az empíriokriticizmus Tarr Bélai ábrázolása. Nyílván itthonról nézve más súllyal húz a mexikói drogkartellek brutális sztahanovizmusa – mert hát szeretik a munkájukat, na –, de a feszültség viszont ennek ellenére majdnem olyan magasfokú, mint mikor George Clooney – kissé félreszinkronizálva – pörgött a Föld körül a Gravitációban. Az ügyes, de nem világrengető forgatókönyvet viszont kimondottan feldobja a színészi játék, és persze a szinkron.

A szinkron, ami több meglepetést is tartogat a gyanútlan szinkronrajongó számára. A magyar változat ugyanis a Pannonia Sound System stúdiójában készült, ahonnan átlagos munkanapokon nem ömlenek a mozis szinkronok.

Ha a dolgok mögé nézünk, akkor felsejlik egy viszonylag friss forgalmazó, a Freeman Film. Korrekt dolog, hogy már a mozis vetítéshez is rendeltek szinkront a filmhez. Kissé meglepő is, hiszen a Sicario – a mainstream gárda ellenére – eléggé rétegfilm. Annak fényében viszont érhető, hogy a Metropol mérése szerint a mozis közönség több, mint 78%-a - ha teheti - inkább a szinkronos verziót nézi meg.

A magyar változat valószínűleg kisebb pénzből készülhetett, hiszen a gyanútlan szinkronrajongó joggal feltételezhetné, hogy az átlag mozis szinkron a Mafilm vagy az SDI műhelyeiből kerül ki.  Szerintem most ezt sikerült korrektül megoldani. Reméljük, hogy a trend máskor sem megy a mozis szinkron-minőség rovására.

Az újabb meglepetés, hogy a főszereplő Emily Blunt a jól megszokott hangján szólal meg. Innen is köszönjük meg Nagy-Németh Borbálának, aki kismamaként is a mikrofon elé állt a kedvünkért. A másik főszereplőt, Josh Brolint hivatalos magyar hangja, Kőszegi Ákos ebbe a filmbe is követte. Valószínűleg nem is működne már mással a színész. Mindkettő egy-egy életre szóló párosítás.

Benicio Del Toro viszont egészen más tészta. Johnny Depphez hasonlóan nagy kvalitású színész, ennek megfelelően mindenki más magyar hanggal képzeli el őt. Csak az ISzDB adatbázisában 16 megszólaltatót listáznak ki és ebben nincsenek benne a sorozatok. Részemről Kaszás Gergővel és Viczián Ottóval is kiegyeznék. A magyar szinkron viszonyait jól jellemzi, hogy a két színész ugyan annak a szereplőnek a hangját adta két különböző filmben (Thor 2 – Sötét világ/Mafilm és A galaxis őrzői/SDI). Kosztola Tibor szinkronrendező 19-re lapot húzott és bemondta „a Sarádi Zsoltot”. Egyrészről megértem, hiszen egy kiváló színészről beszélünk, másrészt – bár már évek óta szinkronizál, mégis – friss hangnak számít, aki ráadásul egyre több helyen hallható. A végeredmény mégis kicsit disszonánsnak hat, ugyanis a végeredmény finom, túlzottan lágy és csendes lett. Hiányzik belőle az a hozzávetőleg 40 évnyi masszív láncdohányzás, amit Benicio a hangszálai ellen vagy a színészetért (nézőpont kérdése) elkövetett. Holott Sarádi Zsolt az egyik legmélyebb és legkarcosabb hangú színészünk, mégis túl fiatalos érzetet kelt. Különösen zavarbaejtő, hogy Sarádi több alkalommal is volt egy olyan színész (John Bernthal) magyar hangja, aki a filmben szintén szerepel és helyette Király Attila szólaltatja meg.

Az viszont komoly plusz (nekünk), hogy fontosabb mellékszerepekre Dunai Tamást és Laklóth Aladárt is sikerült megnyerni.

A film hátborzongatóan hatásos, a szinkron pedig el- és befogadható kiegészítője annak. Üdvözlendő, hogy kisebb stúdiók is szóhoz jutnak a nagyok közötti, mozis ügyekért folyó csatában. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ez ilyen esetekben sajnos túlontúl a pénzről és nem a legjobb minőség hajszolásáról szól. Gondoljunk csak a nemrég beszivárgott „olcsó mozi” díjazásra. A Sicario viszont üdítő kivétel, ha ez egy trend előjele, akkor már csak az ISzDB-t kellene gyakrabban olvasgatni.

II. rész
(avagy interjú Nagy Ervinnel és Takátsy Péterrel)

 

Nagy Ervin

Szinkronjunkie: Kérlek, mutasd be a Katona József Színházat!

Nagy Ervin: 21. századi művészszínház, amely szélesebb közönséget igyekszik megszólítani azáltal, hogy sokkal nagyobb nyitottságra tör, mint az elmúlt húsz évben. Mindemellett egy – jó értelemben vett – Művelődési Ház szerepet is betölt, hiszen a színpadi előadásokon túl különböző programokkal szeretnénk kedvet csinálni egy fiatalabb generációnak is a Katonához. Indítottunk például junior programokat, amely kifejezetten gyereket céloz, és nemcsak azt tanítja, hogyan kell színházat csinálni, hanem azt is, hogyan kell nézni azt.

A fiatalabb színészeink kijárnak középiskolákba, gimnáziumokba és megpróbálják becsábítani az arra fogékony diákokat. Ezt régen úgy mondtuk volna, hogy lasszóval megyünk a nézők után, de ez ma már kiegészül az internet adta lehetőségekkel. Erős a jelenlétünk a közösségi médiafelületeken, melynek az egyik legizgalmasabb példája a Gifszínház nevű kezdeményezésünk.

Ebben a színházban nőttem fel és nagyon szeretek itt dolgozni. Viszont más színházakban is gyakran vannak előadásaim, hiszen a könnyedebb, táncos-zenés műfajok is közel állnak hozzám.

SzJ: Mit jelent az életedben a szinkron?

NE: Emlékszem, régebben sokat dolgoztunk a Mikroszinkron Stúdióban Fekete Ernő Tibor kollégámmal. Nagyon megörültünk, amikor a gyártásvezető, Rácz Gabriella felhívott bennünket. Ez két okból is nagyon fontos szegmense volt az életemnek: egyrészt anyagilag sokat segített, hiszen akkor még arányaiban jobban fizettek, másrészt Aprics Lászlótól megtanulhattam szinkronizálni. A mai napig azon kevés rendezők egyike, aki folyamatosan keresi az új hangokat, a fiatal, tehetséges színészeket a színházakban.

A szinkron folyamatát megtanulni egy fontos ügy a színész számára, hiszen sokat fejleszt a ritmuson, sok hangszínt lehet kikísérletezni, ami aztán visszaköszön a színpadon is. Sokan félnek attól, hogy később a színpadon is manírosan beszélnek majd ettől, de ez inkább főiskolai hecc.

Sokáig inkább a megélhetés miatt tartottam fontosnak a szinkront – például egy Vadak ura 3 nyilván nem az ember művészi ambícióiról szól. Az elmúlt 15 év alatt semmit nem változott a tekercsek ára, azaz reálértéken nézve manapság már nem éri meg minden filmre igent mondani és a családommal töltött idő kárára.

Természetesen vannak olyan rendezők, akik ha hívnak, akkor kisebb szerepekre is igent mond az ember. Aprics László hívott ki egyszer egy Andrzej Wajda filmre, ahol cigányul kellett 20 tekercset improvizálni, ráadásul a karakter leghátul állt és még életlen is volt. Arra szívesen mondtam igent. A jelenlegi, minősíthetetlen fizetések mellett az ember próbálja kiszelektálni azokat a munkákat, amikben nem leli örömét.

Néhány évvel ezelőtt bele is fáradtam a futószalagon való szinkronizálásba. Évekig nem is okozott igazán örömet. Akkor jött el a fordulat, amikor olyan színészeknek lettem a hangja, mint Matthew McConaughey és Johnny Depp. Ezt egyfajta szakmai beérésnek is érzem, illetve ők sokat és többnyire jó filmeket forgatnak, úgyhogy újra imádok szinkronizálni.

SzJ: Hogyan látod a szakma változásait?

NE: A nemrég alakult szinkron-szakszervezet egyik mozgatórugója igyekszem lenni. A Katonában rendszeresek a kultúrpolitikával foglalkozó beszélgetések. A legutóbbi épp’ a szinkronról szólt, ahol elég markánsan fogalmaztam meg a véleményemet. Azt gondolom, hogy aki ma meghatározó hang a magyar szinkronban, annak kell csak igazán kiállnia a szakmánkért.

Fontos felelősségünk, hogy az egyetemről kikerülő kezdő színészek is meg tudjanak élni a munkájukból. Ha régen, még főiskolásként kaptam egy nagyobb szerepet, akkor az a hét már anyagilag rendben volt. A szinkronizálásból nem lesz senki milliárdos, sőt milliomos sem, de azért annak idején tisztességesen meg lehetett belőle élni. Ha pedig most mi nem küzdünk, akkor a legvégén a fiatalok majd 120 forintért fognak felvenni egy tekercset. Azt gondolom, hogy most jött el az idő, hogy kiálljunk a fiatalokért és a teljes szakmáért.

Ez egy hosszú harc lesz, úgyhogy jobb tudatosítanunk magunkban, hogy nem magunkért küzdünk, hanem már a következő generáció körülményeiért.

SzJ: Sokszor említed, hogy mi

nőségi filmeken szeretsz dolgozni. Milyen számodra a jó film?

NE: A Csillagok között (Interstellar) szerintem fantasztikus. Miután elkezdték vetíteni, beültem és szinkronosan, „magammal” hallgattam meg. Esküszöm, soha többé nem csinálok ilyet! (nevet) Minden tízedik perc arról szólt, hogy morogtam magamban amiért nem mondtam hangosabban a mondat végi „T” hangot - ezt nem lehet hallani, az pedig túl hangos. (nevet) Szóval első alkalommal nem tudtam élvezni a filmet, pedig ennyire lelkes már nagyon régen nem voltam felvétel során. Minden momentumra igyekeztem odafigyelni, állandóan visszatekertünk, újravettünk, rengeteget próbáltam, hogy a lehető legjobb lehessen.

A végső keverés nem igazán tetszett. Ennek alapvetően az lehet az oka, hogy a szinkron felvételekor zene nélkül dolgozunk, csak az úgynevezett vezérhangot kapjuk meg. (A legtöbb mozifilm esetében a zenét a magyar szinkron készítésekor – azaz 1-3 hónappal a premier előtt – még javában írják. – a szerk.) A kész változatban aztán hiába tolják fel a magyar beszédhang sáv hangerejét, intonációban és energiaszintben érzetre a zene alatt marad és ez zavaró. Úgyhogy, amikor csak van lehetőségem arra, hogy zenével és hangeffektekkel együtt halljam az eredeti beszédhangot a felvétel során, mindig kérni szoktam – még reklámok esetében is. Kerek egészet csak így lehet alkotni. 

Emellett a kosztümös filmeket is nagyon szeretem, de az abszolút kedvenc stílus egyértelműen a komolyan vehető sci-fi. Otthon is főként ilyen filmeket nézünk.  A fő szempont viszont az, hogy a film színészcentrikus legyen. Például a Marvel-filmekben Thornak vagyok a magyar hangja, de az nagyon messze áll az ízlésemtől. Komoly, Oscar-díj közeli fickók hungarocell pörölyökkel rohangálnak egy erdőben…(nevet).

 

Takátsy Péter

Szinkronjunkie: Bemutatnád a Katonát?

Takátsy Péter: Magas művészi igényességgel készült produkciók jellemzik. Több, mint egy színház – egy igazi műhely.

SzJ: A társulattal összefuttok a szinkronban?

TP: A felvétel módja miatt ez ma már kevésbé jellemző. Ha mégis van alkalmunk összefutni, az mindig jó érzés, hiszen ismerjük már egymás rezdüléseit is és így a munka is könnyebben megy. Szerintem az érezhető is a szinkronon, ha van benne egy ilyen apró, kis plusz.

A csapatunk színházon belül és kívül is összetart, ami egy nagy előnye a társulati létnek. A színjátszás mélységeit nehéz megélni és bemutatni egy frissen megismert emberrel, ehhez azért jól jön, ha ismered a másikat.

Fekete Ernő Tiborral volt egy vasemberes sztorink (A Marvel-filmekben Fekete Ernő Tibor Robert Downey Jr., azaz Tony Stark hangja, míg Takátsy Péter Don Cheadle, azaz Rhodey ezredesé –  a szerk.): Új mozifilmek szinkronizálásakor manapság gyakran előfordul, hogy pótfelvételekre vissza kell mennünk a stúdióba, hiszen a film még nincsen kész, folyamatosan alakul. Előfordulhat, hogy komplett jeleneteket vágnak ki vagy tesznek be teljesen újakat, azaz nekünk is le kell követnünk a mozifilm változásait. Az egyik Vasember filmnél is készültek ilyen pótfelvételek. Viszont közben hallottam, hogy Tibor mennyire odatette magát a közös jeleneteinkben, úgyhogy nagyon sok tekercset visszakértem és újra leszinkronizáltam, hogy az én válaszaim is legyenek olyan jók. (nevet)

SzJ: Melyik a kedvenc szereped?

TP: Dwight Schrut az Office sorozatból. Ez a karakter egy komplett őrült. A színész olyan gyors váltásokkal dolgozott, hogy muszáj volt előre megtanulni és begyakorolni a  következő 10-15 sornyi szöveget. Néha szerencsére a mondatok végén – ahol a felvételt le lehet állítani – jöttek a nagy váltások, ilyenkor könnyebb volt a helyzet, de a legtöbbször bizony kihívás volt.

A szinkron igényel egy speciális koncentrációt, hiszen egyszerre kell figyelni a képre, a vezérhangra, a szövegre, illetve a mondanivalóra is. Ezt szerintem csak évek alatt lehet elsajátítani, legalábbis nekem 8 év kellett hozzá (nevet). Azonban ez annyira más, mint a színházi koncentráció, hogy tulajdonképpen felüdülésnek éli meg az ember.

SzJ: Visszahallgatod magad?

TP: Mindenképpen igyekszem, igen. Sokat lehet tanulni abból, ha hallja az ember, hogy hol hibázott vagy éppen hol oldott meg valamit jobban. Eleinte nehéz volt, hiszen meg kell szokni, hogy mást hallunk vissza a filmből, mint amilyennek egyébként halljuk a saját hangunkat. Ha ettől el tudunk tekinteni, akkor nagyon fontossá és jó segítséggé válhat ez a fajta kontroll.

SzJ: Mi a véleményed a szinkron megújításáról?

TP: Rajkai Zoltán kollégám egy rendkívül alapos és tisztességes ember, úgyhogy őmiatta mindenképpen bízom a sikerben. Igyekszem tájékozott maradni a kérdésben. A minőségi változásnak nagy híve vagyok – nagy szégyennek tartom az olyan történeteket, mint az MGM csatorna kivonulása a kritikán aluli szinkronminőség következményeként. A kis büdzsé sem lehet indok arra, hogy az utcáról tereljünk be embereket szinkronizálni, akik néha még baki nélkül sem tudnak olvasni. Ezt nem lehet megtenni a nézőkkel. Az ilyen megoldásoknak felmérhetetlenül káros a hatása. 

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett a szervezésben!
(Az első rész.)

I. rész
(avagy interjú Rajkai Zoltánnal és Elek Ferenccel)

Ismét egy új rovatot indítunk! Ezúttal azt a kérdést szeretném feszegetni, ami sokakban felmerült már: hol találkozhatunk a kedvenceinkkel? 

A rövid válasz az, hogy színházban. A hosszabb válasz pedig, hogy néhány szinkronhang gazdáját színházban, másokkal fellépéseken, megint másokkal pedig - sajnos - legfeljebb a nyílt utcán tudunk összefutni.

A magyar színházi élet az elmúlt néhány években egyértelmű felívelés jeleit mutatja. Egyre modernebb, emészthetőbb, emberközelibb kísérletek zajlanak a nézők becsábítására. A szinkronrendezők is egyre gyakrabban fordulnak meg a nézőtéren - az igényes rendezők körében újra divatba jött a fiatal tehetségek felfedezése. 

Katona József Színház. A Katona. Művészszínház Budapesten, a belvárosban. Szinte kivétel nélkül minden előadás telt házzal fut, mégis rétegszínház. Nem harsány, nem operett, bár a zenék díjnyertesek, mégsem énekelnek esténként jól csengő musicaleket. A színház, amit nem ismer mindenki, pedig mégis. Hiszen, ha azt mondom, hogy itt dolgozik Thor, Vasember és Batman, Harcigép, Hulk, Lock kapitány, az Építész és MINDKÉT Merovingi a Mátrixból, Hókuszpók a Hupikék Törpikékből, Nyuszi a Micimackóból, dr House, Sherlock Holmes, a Facebook alapítója és a leendő Lex Luthor... Ugye, hogy mindenkinek beugrik?! 

Négy kiváló, katonás színész mesél a Katonáról, szinkronról, kedvenc figurákról - röviden. Olvassátok őket, aztán irány a Katona József Színház!

Rajkai Zoltán

Szinkronjunkie: Kérlek, mutasd be nekünk a Katona József Színházat!
Rajkai Zoltán: A Katona nem egy szokványos bulvárszínház vagy népszínház, hanem igényes művészszínháznak mondanám. Minden előadás elkészítése mögött értékes gondolatok, művészi ambíciók rejtőznek, melyek reflektálnak az aktuális és egyetemes társadalmi, politikai folyamatokra vagy éppen az emberi kapcsolatokra. Mindemellett egy kísérletező színház is, amely keresi az új színházi formákat, lehetőségeket - mindezt progresszív, de fogyasztható, közérthető, igényesen szórakoztató módon teszi, kerülve a "lila" művészkedést. A Katonában egyszerre lehet sírni és nevetni is!

 

SzJ: A budapesti színházakat áttekintve szembetűnő, hogy nálatok szinte kivétel nélkül minden színész szinkronizál. A legfiatalabbaktól kezdve egészen a nemrég Nemzet Színészévé választott Szacsvay Lászlóig, illetve a színház igazgatójáig, azaz Máté Gáborig bezárólag mindenki aktív a szakmában. Mennyire van jelen a szinkron a társulat életében?

RZ: Szoktunk azzal viccelni, hogy mi, Katonások vagyunk a szuperhősök, hiszen a Marvel képregényfilmekben mi adjuk Vasembert (Fekete Ernő Tibor), Thort (Nagy Ervin), Harcigépet (Takátsy Péter), Dr. Erik Selvig (Máté Gábor) professzort és Hulkot (Rajkai Zoltán) is. Napi szinten a társulati életre azért ez nincsen befolyással. Viszont a színészek között sokszor szóba kerül maga a szinkron szakma. Nemrég megalapítottuk a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezetét, amellyel megpróbáljuk elérni, hogy a magyar szinkront helyén és értékén kezeljék, mert az utóbbi évtizedekben romlott a színvonal és az anyagi megbecsülés. Ennek része volt többek között az is, hogy Katonában renszeresen megrendezésre kerülő Kultúrpolitika c. kerekasztal beszélgetés egyik előadása kifejezetten a szinkron aktuális helyzetét járta körül.

 

SzJ: Sokfelé halljuk mostanában a hangod: reklámokban (UPC), sorozatokban (Sherlock és Watson, Sherlock, Walking dead), illetve mozifilmekben (Bosszúállók 2.). A sok munka közül mi áll hozzád a legközelebb?

RZ: Szeretem a változatosságot, ilyen tekintetben mindenevő vagyok. Ami viszont nagyon fontos számomra, az a minőség. Abban a tekintetben is, hogy amit létrehozunk, minőségi munka legyen, de olyan tekintetben is, hogy az alapanyag, amit kapunk, milyen minőséget képvisel. Ez lehet egy 20 perces kisfilm vagy éppen a Sopranos, a Girls, illetve a Walking dead című kiváló sorozatok. Egy nagy kedvencem volt például a Városfejlesztési Osztály, amely kimagaslóan jó sorozat volt.

 

SzJ: Ha „katonás” kollégákkal dolgoztok együtt, vannak nagy összekacsintások?

RZ: Sajnos a hangfelvételek során legtöbbször ma már egyedül vagyunk, de mikor mégis van szerencsénk találkozni, annak mindig örül az ember. Ilyenkor otthonosabb a közös munka, hiszen egy összeszokott társulat vagyunk. Kiemelkedően jó a munkakapcsolatunk egymással. Például voltunk egyszer közösen egy külföldi workshopon. Míg a nyugati kollégáknak egy témában 7-8 ötletük támadt, addig a mi társulatunk 78-at tett le az asztalra.  A szinkronban is sokat segít, ha az ember közös hullámhosszon van a többiekkel.  

 

SzJ: Ha már szóba kerültek a képregényfilmek: hogy tetszett a Bosszúállók 2. része?

RZ: Számomra a filmből az jött át, az volt az érdekes, hogy az amerikai kollégák mennyire jól szórakoztak forgatás közben. A Bosszúállók nem egy mély, komoly színészi kihívásokkal teli munka. Szerintem a színészek konkrétan végighülyéskedték az egészet és mellesleg felvettek néhány jelenetet is. (nevet) Valahogy a szemük sarkában állandóan ott bujkál valami kis huncutság, amivel ezt a képregény világot idézőjelbe teszik.

 

SzJ: Mindkét, jelenleg is futó Sherlock Holmes – sorozatban szinkronizálsz, ráadásul az egyikben a címszereplőt, míg a másikban legismertebb ellenlábasát, Moriarty-t alakítod.

RZ: Sokat tanulhatunk ezekből. Az a fajta gondolkodás, következtetési képesség, amit Sherlock a Sherlock és Watson című sorozatban mutat, valahogy átszivárog az emberbe. Otthon már több alkalommal sikerült így, ilyen Sherlock féle következtetésekkel megtalálnom a gyerekek által elhagyott dolgokat. (nevet)

Az angol sorozat, illetve Moriarty karaktere bonyolultabb, hiszen sok komoly, nehéz jelenete volt a színésznek. Majoros Eszter (a Sherlock című sorozat szinkronrendezője – a szerk.) amint meglátta az angol színészt, egyből én jutottam eszébe mivel nagyon hasonlítunk. Moriarty belépő jelenetét igencsak élveztem, szép kihívásnak tartom.

 

SzJ: A SzíDoSz Szinkron Alapszervezetének elnökségi tagjává választottak. Mi az elnökség célja, illetve milyen feladatokat lát el?

RZ: A mostani célunk, hogy olyan stratégiát dolgozzunk ki, aminek a mentén haladva elérhetjük, hogy a szakmánkat újra értékén kezeljék és a minőség újra eljusson oda, mint, amikor azt mondták, hogy a magyar szinkron világszínvonalú. Tárgyalunk a stúdióvezetőkkel, megrendelőkkel, a forgalmazókkal. Tulajdonképpen egy több százmilliárd forint forgalmú piac közepén van a szinkron szakma, ahol a mozifilmek forgalmazásától kezdve a televíziós társaságokon át a reklámokig nagyon sok szereplő van. Ennek ellenére a szinkronra olyan kevés pénz jut, ami nem tükrözi a hozzáadott értéket. Az világosan látszik a forgalmazók kimutatásaiból is, hogy szinkronizálásra szükség van. A magyar szinkron a magyar kultúra alpavető és fontos része. Egyidős (80 éves) a magyar televíziózással. Társadalmi igény. A kultúránkban a legnagyobb teret elfoglaló televíziós és filmes média következtében a szinkron szakma a magyar nyelv megőrzésének és ápolásának fontos oszlopa. Ezért szükséges, hogy feladatának megfelelő minőséget és rangot képviseljen.

A szinkron szakma a rendszerváltáskor elkövetett egy komoly hibát. Kihagyta az érdek- és jogérvényesítés intézményét. Szerdán még szocializmus volt, csütörtökön már kapitalizmus, de a díjazás nem változott. Ezzel akkor mindenki elégedett volt, mert még nem láttuk, hogy 20-25 év múlva hova vezet a kapitalizmus: az exponenciálisan növekvő mennyiség, a rövidülő határidők, a stúdiók közötti árverseny előidézte a minőség romlását, a színészi állomány "felhígulását" és a bérek radikális csökkenését. A Szinkron Szakszervezetben ezzel a kifelejtett érdek- és jogérvényesítéssel megpróbáljuk helyre tolni a szakmát.

 

Elek Ferenc

SzJ: Kérlek, mutasd be a Katonát a leendő nézők számára!

Elek Ferenc: A mai korra reagáló, igényes, jó értelemben vett művészszínház. Egy szórakoztatóan komoly színház.

SzJ: Hogyan jelenik meg a szinkron az életedben?

EF: Általában délután, két próba között vagy előadás előtt van rá idő. Szerencsére engem a szinkron nem fáraszt, inkább pihentet, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt csinálhatom. Másfajta koncentrációt igényel

Amikor pedig kapsz egy kiváló filmet, sorozatot vagy akár hangalámondást, az külön bónusz. A stílus számomra nem is különösen fontos, inkább a színészi játék, amit a képernyőn látni. A jó színészt mindig kihívás magyarul hozni, de a rossz színészben is van jó, hiszen őket pedig lehet javítgatni. Élvezetes meló például egy kevésbé jól eljátszott karakter hanghordozását megpróbálni emberibbé varázsolni.

De beszélhetünk akár a rádiózásról is, hiszen ott is a hangunkkal dolgozunk. Számomra különleges élmény, ha a hangommal építkezve hozhatok létre egy karaktert.

SzJ: Az utóbbi időkből melyik szerep volt a kedvenced?

EF: Izgalmas feladat volt a Wall Street farkasában Jonah Hillt szinkronizálni, de hasonlóan szerettem a Pénzcsináló című filmben is. Furcsának tűnik, hogy őt főként a Jump Street – típusú vígjátékokkal azonosítják, holott a komolyabb filmekben isteni színjátszást mutat be.

A Revolution című sorozatot és az ottani karakteremet szintén kedvelem. De ugyanennyire közel állnak hozzám a mesék is: a Csizmás Kandúrban a Tojás nevű figurának, a Maci Laciban pedig Bubu hangja voltam.

Pusztaszeri Kornéllal nemrég készítettünk egy rajzfilm sorozatból négy vagy öt évadot. Ő egy gonosz hóembert alakított, én pedig egy pingvin, a szolgálóját. Hihetetlenül vidám munka volt, amin szinte végig nevettünk. Ilyenkor különösen jól telik az idő, ami hallatszik az elkészült szinkronon is.

Jó dolog, ha az ember egy vígjátékban szinkronizálhat, hiszen gyakran szoktunk nevetni munka közben is. Egy komoly karakter, egy komoly szerep újrateremtése magyar nyelven viszont akár még élvezetesebb lehet. De a legfontosabb számomra, hogy minden feladatot kellő tisztelettel és maximális odaadással végezzek el.

SzJ: Visszahallgatod magad?

EF: A legtöbbször nincs alkalmam rá, bár a legnagyobb filmeket azért igyekszem megnézni én is.

SzJ: Mi a véleményed a szakma megújítását célzó kezdeményezésről?

EF: Üdvösnek tartom, hiszen van mit rendbe tenni a szakmánk körül. Nem vagyok élharcos típus, de támogatom a többieket, Rajkai Zolit, Galambot, hogy érjék el a kitűzött célokat.

Rosszak ezek a támadások, amik például a „felirat-párti” irányból érkeznek. Inkább azon kellene dolgoznunk, együtt, hogy a szinkron egyre jobb és jobb legyen.

A folytatásban Takátsy Péterrel és Nagy Ervinnel beszélgetünk.

Az elmúlt hetek eseményei végre valahára felkavarták az idén 80 éves Magyar Szinkron állóvizét. Az első csepp – és sokak számára rögtön az utolsó is – a magyarszinkron.hu által felkarolt kezdeményezés a „Legyen a Magyar Szinkron Hungarikum!” volt. Mostanában úgyis divat támadni a civil kezdeményezéseket, tehát hagyományőrző módon a fenti ötlet is kapott hideget és még hidegebbet.

Pedig az alapötlet jó! Mármint, ha figyelembe vesszük, hogy nem állami és még csak nem is szakmai kezdeményezésről van szó. Milyen más eszköze lehet erre civileknek? Ha kellően hosszú ideig lamentálnánk rajta, biztosan lennének ennél jobb ötletek is, de most 80 éves a Magyar Szinkron! Valamit tenni kell! A kivitelezés már sokkal inkább ingoványos, hiszen hiányzik mögüle a két legfontosabb pillér: a megfelelő sajtó és az igazi szakmai támogatás. Sőt, igazából a kezdeményezést ért támadások jelentős része is ezekből az irányokból érkezett. A 444.hu cikke saját szellemiségét szembeköpő módon, igazán undorítóra sikeredett. A többi újságírónál pedig szimplán csak az érdektelenség homályába veszett az egész.

A szakma hozzáállásán viszont még ennél is jobban meglepődtem. Többen – köztük neves, rangos színészek is – jelezték, hogy ezt az egészet kikérik maguknak és nem támogatják. Nos, abban lehet valami, hogy – bár minden Tiszteletem Dóráé, de – ide egy ismert arc kellett volna. Valaki, aki mögé sokan, jó szívvel tudnak beállni. Hogy voltak vagy vannak-e erre irányuló próbálkozások, azt nem tudni. Egy viszont biztos, most már valóban sokkal nehezebb lesz ebből egy érdemi eredményeket felmutatni képes valamit összehozni.

Gyerekek! Idén 80 éves a Magyar Szinkron! Azzal fogjuk megünnepelni, hogy összeveszünk? Hogy civil partizánkodásra hivatkozunk akkor, amikor a szakma jelentős része semmit nem tesz azért, hogy a szinkron, mint olyan kedveltebb legyen? És itt be kell, szúrjam, hogy természetesen vannak üdítő és örömteli kivételek. Olyan szakmabeliek, akik igenis sokat tesznek a Magyar Szinkronért (függetlenül annak életkorától). Akik felismerték, hogy ha a néző megunja vagy ne adj’ Isten megutálja a szinkront – amit most mindenféle kritika ellenére szívből szeret –, akkor az mindenkinek rossz helyzetet szülne.

Idén 80 éves a Magyar Szinkron! Ünnepeljük a következőkkel ezt a remek évfordulót:

1. Vegyünk tudomást róla, hogy van egy történelmi lehetőségünk.

2. A szakmának komolyabb sajtóvisszhangra van szüksége.

3. Tartsunk nyílt napokat, közönségtalálkozókat! Ez utóbbiból többet. (Természetesen innen is hálás köszönet Keönch Annának és az Eötvös10-nek a fantasztikus közönségtalálkozókért!)

4. A színházak is tegyenek hozzá az ünnephez, hiszen remek felületet tudnak biztosítani ahhoz, hogy a szinkronizáló Művészeket a közönség is jobban megismerhesse.

5. Hangoljuk össze az eseményeket! Szóljon erről 2015!

Még egyáltalán nem késő, de ehhez mindenkire szükség van. Ünnepeljünk! Van mit.