mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Chef Anger vacsoraestje - riport

2018. március 04. - merlinicus

img_6216-796x800_1.jpgValószínűleg mindenki őszinte megkönnyebbülésére most egy füst alatt hagynám ki az összes Anger Zsolt-viccet. Nem lesz sem Anger Management, sem HAngry. Viszont - ha velem tartotok - röviden elmesélem, milyen volt a vacsoraest, és hogy miért lenne jó ebből precedenst teremteni.

Anger Zsoltot mindenki ismeri. Van, aki filmjeiből (Nyomozó, Budapest Noir), még többen a sorozataiból (Hacktion, Aranyélet, Fapad), természetesen sokan színpadról, ahol színészként és rendezőként is sokat alkot. Mi pedig leginkább a szinkronból. Az elmúlt néhány év vitathatatlanul róla, de legalábbis róla is szólt, hiszen nem jöhetett létre olyan produkció, ahol nem számítottak volna a munkájára. Jópár hazai színésszel ellentétben Angerrel sokat nyert a közönség, hiszen rengeteg arca van és mindegyikben masszívan hiteles. 

Aztán egy nap gondolt egyet és úgy döntött, beleáll a tévézésbe is. Azt nem mondanám, hogy celeb lett, hiszen ennek manapság jelentős negatív töltete alakult ki. Inkább mondjuk úgy, simán többet látjuk a képernyőn. Az RTL Konyhafőnök című műsorának celebes spinoffjában egészen a döntőig jutott, ami logikus előszobája a vacsoraestnek. A Pane Vino, a BAH-csomópontnál lévő, kedves, barátságos étterem szolgált helyszínül. Az est menete a következőképpen alakult: Chef kijön, mesél az ételről, előkerül egy, az adott fogáshoz tartozó történet, majd a pincérek kihozzák az ételt és uccu.  Lássuk a menüt!

Előétel: Lecsó, vér és agyvelő

img_8757.JPG"Ez az Aranyélet. Endre bá’ hármas iskolája: lecsó, sült vér kocka, velős pirítós." Bár gyakorlatilag disznóvágásokon nőttem fel, valahogy a sült vér és az agyvelő eddig kimaradt nekem. Bánhatom, mert ízletes, kellően sós vér-kockák vártak, amik jól illettek a jól elkészített libamájhoz hasonló agyvelőhöz. A lecsó picit nekem túl borsos lett, de összességében egy bevállalós előétellel indítottunk.

Leves: Nyomozó-lé

img_8761.JPG"A körte és az édesburgonya véletlen találkozása Malkáv Tibor boncasztalán. Körtés édesburgonya leves, vörösborban marinált körte, bacon chips." Az este vitathatatlanul legütősebb fogása. Eleve odavagyok a sós-édes kombókért, de az aranyra fújt, roppanós bacon chips és a körtés-édesburgonya krémleves teljesen betalált. Ezen a ponton Séfünk felvette a Heczeg Zoltán tervezte séf-kabátját is.

Főétel 1.: Hacktion burger

img_8762.JPG"Szondi főhadnagy uzsonnája. Bárányburger, kacsamáj, korianderes pesto, tejszínes stilton sajtos gombaragu, fürj-tükörtojás, fokhagymás sült paradicsom." A hamburger mellé megérkezett az első sztori is, amely a Hacktion című sorozat forgatásáról szólt. A közönség jót derült és végre sokkal oldottabb lett a hangulat. A leírás alapján a burger kicsit a régi, balaton-parti "mindent bele" szendvicseket juttatta eszembe és előre féltem, hogy kezelhetetlen mennyiségű elem érkezik majd a tányéron. Szerencsére kellően kis méretű buciban, egészen pici, mégis finom ételek érkeztek. Tudjátok, ez tipikusan az az étel, amivel rengeteg idő megy el a konyhában, aztán 2 perc alatt eltűnik a tányérról. A tányér két legjobb eleme a házi buci (rég ettem ilyen finomat) és a kacsamáj (megállná a helyét bárhol a világon) voltak. 

Főétel 2.: Muflon vacsora

img_8764.JPG"Fapad fedélzeti menü, ahogy azt Szemlő Róbert elképzeli. Muflon steak, mentás zöldborsópüré, sült burgonyakocka, tintahal tuille." Tegye fel a kezét, aki tudja, mi fán terem a muflon. Bevallom, én is csak teljesen véletlenül voltam képben, pont egy másik vacsora kapcsán. A hely méltán lehet büszke erre az ételre, mert ha az étlapon tartják és még kiforrja magát, bármely este jó apropója lehet. Életem első muflonja jóízű és puhára sütött volt. Talán a tintahal tintából készült roppanós rácson lehetne még dolgozni, mert bár jól néz ki, nem éreztem, hogy olyan sokat adna a tálhoz. Borsópürét pedig többet nem eszem menta nélkül!

Desszert: Kedvencem a citrom

img_8766.JPG"Anger Zsolt citrom-variációk." Itt kissé gondban voltam, mert nem vagyok egy nagy desszertes, így viszonylag szűk összehasonlítási alapom van. A citrom, mint savanyú íz és az édes sütemények/desszertfélék találkozása azonban mindig szerencsés. A grillázs és a házi citromfagyi kombinációja olyan, amiért nyáron bármelyik délután szívesen beugranék majd az étterembe. 

Az este kapcsán két dolog jutott eszembe: egyrészt igenis lenne helye annak, hogy színészeink ehhez hasonló "civil" közegben is megmutassák magukat, kicsit beengedjenek az életükbe és ezáltal az egész szakmát közelebb hozzák a nézőkhöz, másrészt bőven van fantázia a Chef Anger vonalban. Szerintem sokan szívesen vennének részt hasonló vacsorákon.

Az este izgalmasra sikerült, Anger Zsolt új oldalát ismerhettük meg. A közönség kétségtelenül finomakat evett és szerintem ezzel az étterem is jól járhatott, hiszen bizonyára lesznek olyan vendégek, akik vissza-visszanéznek majd. Egy következő alkalomra majd az interakció részén lenne érdemes csavarni egyet: menő lenne, ha a Chef néhány jó szó erejéig végiglátogatná az asztalokat. És természetesen sokkal több szinkronnal kapcsolatos történetet kérünk majd! ;) Ha lesz folytatás (Legyen!), akkor mi ott leszünk és arról is tudósítunk majd nektek.   

Botor mód elfelejtettem olyan képet készíteni, amin csak Zsolt látható, így - bár tudjátok, hogy nem igazán szoktunk szelfiket megosztani - most álljon itt zárásként egy közös kép.

img_8768.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4513713426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zirowe 2018.03.05. 08:18:39

Paradicsomos kóla nem volt? :D

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2018.03.05. 08:24:43

@Zirowe: Valószínűleg az étterem szerette volna, ha a közönség legközelebb is visszamegy ;) De ebből a gondolatból született az édesburgonya/körte - krémleves.

Főmuci 2018.03.05. 15:26:15

Tetszett a Lautreamont-os felvezetés, (kevesen ismerik), de ami még jobban tetszett, az a tematika. Férjem volt a gyártásvezetője a Haction és a Fapad c. sorozatoknak, úgyhogy megdobbant a szívünk ezek olvastán. Volt alkalmunk kóstolni Zsolt főztjét, egyszer a Haction forgatás során tette közzé ez irányú tehetségét szűk stáb körben. Gondoltuk, hogy Zsolt esetében még nincs vége a kulináris vonalnak, és íme... :D Sajnáljuk, hogy nem tudtunk most ott lenni.

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2018.03.05. 15:58:55

@Főmuci: Akárki akármit is mond, a Fapad - a maga őrültségével - az egyik legmeghatározóbb, magyar sorozatélményem volt. A mai napig szeretem újranézni :)

Iparági pletykák szerint a vacsoraestnek lesz folytatása, úgyhogy a pótlásra lesz még lehetőség. A fejleményekről mindenképpen tudosítunk majd!
süti beállítások módosítása