Vannak olyan évek a filmtörténelemben, amelyekben a szokásosnál több, a későbbiekben kultfilmként emlegetett remekmű születik - ilyen volt például 1994, mely így erős év volt az Oscar-jelölések szempontjából is. Tudom, hogy mára már sokan vannak - mind a filmiparban, mind pedig a nézők között - akik kételkednek az Oscar-díjátadó jelentőségében és szakmaiságában, ám az akkori nívós társaságot elnézve kijelenthetjük, hogy 25 éve még nemcsak a szakma, de a közönség elismerését is jelentette a díj. Az sem véletlen, hogy az akkor az átadóig eljutott filmeket a mai napig a popkultúra emlékezetes alkotásaiként emlegetjük, és ehhez nem is volt “kötelező” a győzelem. 
Többek között olyan alkotások versenyeztek egymással a ‘95-ös, a Shrine Auditoriumban rendezett gálán a legjobb film kategóriában, mint A remény rabjai, a Ponyvaregény, a Négy esküvő és egy temetés, és a Forrest Gump. A legjobb színésznek járó szobor elnyerésére John Travolta, Morgan Freeman, Paul Newman és Tom Hanks is esélyes volt, a legjobb rendezőnek járó díjra pedig Woody Allent, Quentin Tarantinot, Robert Redfordot és Robert Zemeckist egyaránt jelölték.  
Végül mindhárom, fent említett kategóriában a Forrest Gump szereplőgárdája és stábja győzedelmeskedett, “bónuszként” pedig hazavitték még a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb vágás és a legjobb képi effektusok díját is - összefoglalva tehát a film tizenhárom jelöléséből hatot válthatott szoborra aznap este Los Angelesben, ami egészen jó arány.

Csakúgy, mint jelölttársait, a Forrest Gumpot is a szívünkbe zártuk. Vagyis nem mindenki, bírálói szerint túl “hollywoodi” a történet, sok benne a túlzás, a klisé és az idealizálás, mert egy ilyen hendikeppel induló, együgyű srácból sosem lesz háborús hős, pingpong bajnok és egy rákrészvénytársaság vezetője - szerintem meg elfelejtik, hogy nem egy életrajzi drámáról van szó. Hiszen természetesen nem létezett olyan ember, aki a huszadik század második felének amerikai történelmét ily módon befolyásolta volna, és ott lett volna annak majdnem az összes nagy eseményénél, de ez gondolom nem meglepő. Sok esemény persze úgy és akkor történt, ahogyan azt a filmben láttuk, csak épp nem azért, mert Forrestnek köze lett volna hozzájuk. Más történések pedig ugyan nem a főszereplővel, de különböző emberekkel ténylegesen megestek, hiszen a film alapját képező 1986-os könyv írója, Winston Groom több személyből gyúrta össze a karaktert.

A film születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk 10 okot, amiért szerettük a 25 éves Forrest Gumpot.

 1. Mert felér egy interaktív történelem órával

Aki soha nem látta a filmet, bizonyára az is tudja, hogy Forrest életének alakulása mellett végigkövethetjük a múlt század Amerikájának fontos történelmi és társadalmi eseményeit – melyeknek néhol elszenvedője és/vagy tanúja, néhol pedig alakítója volt főhősünk. Az előbbiek közé tartozik például a vietnámi háború, a holdra szállás, a Carmen hurrikán, a pingpong-diplomácia ("Mi voltuk az első amerikaiak akik Kína országába látogattunk legalább egymillió vagy hány év óta."), vagy amikor Wallace szenátor nem engedte be az alabamai egyetemre a színesbőrű diákokat. Forrest keze (vagy épp lába) pedig benne volt a film szerint Elvis híres táncmozdulatainak kitalálásában (akit a filmben Kurt Russel játszott), a Watergate botrányban, a John Lennon-féle Imagine szövegének ihletésében, vagy például a smiley és a „Shit happens” szlogen megszületésében.
A technika, mellyel megjelenítették Forrestet az archív felvételeken, még ma is lenyűgöző, és megállja a helyét. Profi módon varázsolták rá a készítők Tom Hankset a felhasznált részletekre, így foghatott kezet három amerikai elnökkel és ülhetett egy kanapén John Lennonnal (abban a részben eredetileg Yoko Ono ült a Beatles-alapító mellett). Tudván, hogy Kennedy magyarhangja Mihályi Győző (lásd a lenti filmrészletben), Johnsoné Gruber Hugó, Nixoné pedig Kránitz Lajos volt, biztosak lehetünk benne, milyen igényes szinkron készült a filmhez, ha három mondatos szerepekre is ekkora színészeket hívtak be.

2. … és mert egy állóképet kapunk az akkori amerikai társadalomról

A főszereplők más-más társadalmi rétegből jönnek, B.B. édesanyja, aki őt és tucatnyi testvérét nevelte, egész életében gazdagokra főzött, Forrest pedig egyedülálló szülő gyereke, mert az apja "szabadságra ment". Jenny édesapjával élt iskoláskoráig, az ő életén keresztül ezenkívül remekül figyelemmel követhetjük a divat és a zenei stílusok változását, na meg a droghasználat elterjedését Amerikában. A háborúellenes demonstrációk, a Fekete Párducok polgárjogi mozgalma, a hippik mind-mind megjelentek a filmben.

3. Mert nagyon jól vannak összeválogatva a zenék, és a betétdala is emlékezetes

A film zenéjét Alan Silvestri szerezte, akinek nem mellesleg a Bosszúállók, a Számkivetett, a Dredd bíró, a Lilo és Stitch, a Van Helsing, a Vissza a jövőbe-trilógia és Predator zenéjét is köszönhetjük. A betétdalok kiválóan és korhűen voltak összeválogatva, ezt mutatja például, hogy négy Doors-szám is szerepel a filmben, illetve ott az elmaradhatatlan Sweet home Alabama, vagy a Fortunate Son. Még a kevésbé fontos jeleneteknek is van háttérzenéje.

4. Mert sok kis apró, rejtett dolgot fedezhetünk fel benne, amikor már sokadszorra nézzük

Például tudtátok, hogy amikor lépünk egyet az időben, és Forrest életkorában változás történik, egy dolog mindig állandó – az, hogy minden ilyen első jelenetben kék kockás inget visel? Aztán, akármilyen fotó készült róla a filmben, mindegyiken csukva van a szeme. Ha már a szemeknél tartunk, pingpongozás közben viszont sosem pislog - hiszen a katona, aki megtanította őt játszani, azt az egyet kötötte a lelkére, hogy soha ne vegye le a szemét a labdáról. (Egyébként Hanks pingpong-játéka csupán számítógépes trükk, a forgatáson csak az ütőt mozgatta, a labda később lett odaszerkesztve.)

5. Mert olyan utalások vannak benne, amiket néha csak másodjára ért meg az ember

... főleg persze akkor, ha fiatalon nézi meg első alkalommal. Ilyen volt az a rész is, amikor a nevének eredetéről beszél – amit Nathan Bedford Forrest tábornoktól örökölt, aki „arról híres, hogy ő alapította azt a Ku Klux Klán nevű klubot. (...) Mama azt mondta, hogy a Forrest név arra emlékeztessen, hogy mindenki csinál néha olyasmit, aminek nincs értelme.” Nos, amíg az ember nem olvas vagy tanul a „klubról”, fogalma sincs, hogy ez a rész mennyire ironikus és vicces. Ugyanilyen helyzet a Nixon elnökségének végét jelentő Watergate-botrány, amire csak annyi utalás van az elemlámpával villogós jelenetben, hogy mutatnak egy irattartót „The Watergate Hotel” felirattal.
A John Lennon-sztorit már említettem, na azt viszont csak nagy sokára raktam össze – amikor megnéztem angolul is. Úgy már világos volt, hogy Forrest kérdésére az Imagine konkrét dalszövegét mondja el a talkshow-ban Lennon.
Ezzel szemben egyáltalán nem vicces, inkább megrázó volt felnőtt fejjel rájönni, hogy Jenny édesapja, aki „nagyon kedveskedő ember volt, és folyton simogatta, meg csókolgatta őt meg a nővérét” valószínűleg rég túllépett az apa-gyerek kapcsolaton.

6. Mert egy rakás - néhol klisés, de attól még - szerethető mondással, idézettel lettünk tőle gazdagabbak

A legtöbbet a „Mama azt szokta mondani, hogy az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel belőle.” – idézetet szokták hangoztatni, Facebook borítóképekre írni és motivációs üzenetként eladni, nekem mégsem ez maradt meg a legjobban a filmből. Azokat sokkal inkább szeretem, amikor Forrest édesanyja az igazgatónak szegezi a kérdést, miszerint “Egyébként is, mit jelent az, hogy normális?”, vagy amikor Forrest a Kennedy-gyilkosság kapcsán megjegyzi, hogy “Nagyon nehéz lehet két testvérnek lenni. Én nem is tudnék.” Na és persze az "Az a hülye, aki mondja", ami a "Stupid is as stupid does" angol mondás tökéletes átemelése a magyar változatba.
Amelyiken pedig sokszor elérzékenyülök, és tudom, hogy ez már-már giccsbe hajlik, de mégis annyira közel áll a szívemhez, az, amit Jenny sírjánál mond:
“Jenny, én… én nem tudom, hogy mamának volt-e igaza, vagy pedig Dan hadnagynak. Komolyan, nem tudom, hogy van-e mindegyikünknek rendeltetése, vagy csak úgy ide-oda sodor bennünket a véletlen, mint a szél, de én azt hiszem, mind a kettő igaz. Talán mind a kettő megtörténik velünk egyszerre.” Az idézet angolul is szép, ám magyarul még szebb, ezt Asztalos József szinkrondramaturgnak köszönhetjük.

 7. Mert akármilyen együgyű, és néha bosszantó, Forrestet csak szeretni lehet

Sokan sokat vitatkoztak arról, hogy Forrest autista-e, vagy sem. Nos, nem az, a film alapjául szolgáló regény alcíme kisegíti a kételkedőket: Egy együgyű fickó följegyzései. Tehát mai szóhasználattal élve Forrest „hülye” (bár én inkább használnám a buta vagy alacsony IQ-jú kifejezést, a hülyében van valami rossz szándék is). Mindezek mellett vagy ellenére, valószínűleg nagyrészt Tom Hanks játékának köszönhetően Forrest Gump egy olyan karakter, akinek az ember az elejétől szurkol, mert szerethető, mindenkiben a jót látja. “Én nem vagyok egy okos ember, de azt tudom, mi a szerelem."

8. ... és bár egyszerű lélek, példát vehetnénk róla.

Nem mindig gondolja át cselekedeteit, a szíve vezérli, gondolkodás nélkül a szerelme védelmére kel, nem mérlegelve a helyzetet - megver bárkit bárhol, aki bántani meri Jennyt, legyen az egy kollégista fiú egy autóban, vagy egy radikalista diák egy szélsőséges mozgalom bázisán. 
Egyszer csak kedve támad futni - és keresztül-kasul fut Amerikán át 3 évig, 2 hónapig, 14 napig és hat óráig. 
Legjobb barátjával rákászatba akarnak fogni a háború után, de ő nem tér haza a frontról, Forrest így egyedül kezd bele - és amikor sikeres lesz, elküldi a nyereség részét B.B. családjának, hiszen szerinte "Az ígéret szép szó, ha megtartják."
Elutasít egy lányt, mert annak cigaretta szaga volt. (Kapós Carlát egyébként a nagyszerű Andresz Kati szinkronizálta)
Ezek tűnhetnek béna dolgoknak is, de el is lehet rajtuk gondolkozni - manapság vagyunk egy páran, akik túl ritkán cselekszünk a szívünk szerint, és nem elég gyakran tartjuk be az ígéreteinket bármi áron.
De ekkora távra futni azért nem biztos, hogy el kellene indulnunk.

9. Mert akarva-akaratlanul is társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet

Jenny és az apja közti viszonyt már említettük, hiszen a családon belüli erőszak abban az időben sem volt ismeretlen. Azonban ott van a másik hangsúlyos szál, Dan hadnagy sorsa veteránként. Rengeteg katona került hozzá hasonló helyzetbe a háború után, akik nem kaptak megfelelő segítséget az államtól. A karaktert játszó színész, Gary Sinise szerepe miatt fordult a veteránok, katonák és családjaik felé, majd később emiatt hozta létre a Gary Sinise Alapítványt, mely célja az ő megsegítésük. A színésznek idén jelent meg egy memoárja erről a több évtizedes munkáról, a könyv megjelenésének apropóján pedig kollégái, a katonaság és még rengeteg más ember egy köszönővideót készítettek a számára: 

10. Mert olyan zseniális a szinkronja, mint az eredeti nyelvű változat

A szinkronrendező Juhász Anna volt, neki köszönhetjük a csodás szereposztást.
A néhai Bubik István volt Tom Hanks magyar hangja, és utánozhatatlanul játszott a hangjával, mesterien hangsúlyozva és átemelve a délies akcentust a hazai változatba. Azt az akcentust, amit a rendező Robert Zemeckis eredetileg nem akart használni, de végül Hanks meggyőzte. A fiatal Forrestet játszó Michael Conner Humphreys beszédét utánozva alakította ki azt a stílust, amit hallhatunk a filmben eredetileg. Alább pedig Petőfi Sándor versét hallhatjuk Hanks/Bubik tolmácsolásában:

Forrest Jennyjét Robin Wright alakította, akinek szinte állandó szinkronpárja Spilák Klára színésznő, szinkronrendező, a Kártyavárban is őt halljuk például. A néhai Haás Vander Péter volt Dan Taylor hadnagy megszólaltatója, B.B. (vagyis Benjamin Buford Blue, az eredetiben Bubba becenévvel) párja pedig Mikula Sándor volt a magyar változatban. Őt például a Robin Hood, a tolvajok fejedelméből ismerhettük, ott Will Scarletet szinkronizálta. Sally Fieldnek leggyakrabban Kovács Nóra a szinkronhangja, itt viszont Szabó Évát hallhattuk Forrest anyukájaként.
Egyébként ami forgalomba került, az nem az első verziós szinkron volt, az ISzDb szerint az először elkészült változat nem tetszett a Paramountnak, így új hangmintákat kértek több színésztől is. Így lett Kaszás Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Sörös Sándor, Kálid Artúr helyett a fenti stáb. Hogy hogy hangzott volna úgy a film? Íme: