mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Már 20 éve Bérgyilkos a szomszédom

2020. február 17. - paddydori

the-whole-nine-yards-desktop-wallpaper.jpg
A Matthew Perry és Bruce Willis főszereplésével 2000-ben elkészült maffia-komédia ugyan nem tartozik a kritikusok által nagyra értékelt filmek közé, a közönség azonban szerette, szereti is a mai napig. A forgatásnak köszönhetjük többek között azt, hogy Willisnek szerepelnie kellett a Jóbarátokban – méghozzá ingyen, azért, mert elvesztett egy fogadást Perryvel szemben.

A Perry és Willis által alakított két karakter sokban hasonlít a színészek által korábbi filmjeikben játszott szerepekre, előbbi a vicceskedő, kicsit ironikus és idegeskedő fogorvost, utóbbi pedig a kemény, hidegvérűnek látszó, de aztán-kiderül-hogy-mégsem-az bérgyilkost jelenítette meg. Párosuk és beszélgetéseik pedig sok humoros helyzetet teremtenek a film során.
A film eredeti címe "The Whole Nine Yards" volt, ami egy magyarra csak szerencsétlenül lefordítható amerikai mondás, nagyjából "az egész"-t vagy "minden"-t jelenti. A magyar cím ugyan elég árulkodó, ám mivel a film első tíz percében kiderül, hogy a főszereplő szomszédja egy bérgyilkos, így nem hibáztathatjuk érte a megalkotóját (amit nem győzök hangsúlyozni, hogy ez a legtöbb esetben nem a szinkrondramaturg, hanem a forgalmazó).
A szinkronstáb itt is profi volt, hiszen ott találjuk Csörögi István szinkronrendezőt, a tavalyi Szinkronikum Életműdíjas Fék György és Illés Gergely hangmérnököket, és Farkas János fordítót is.

Idézzük fel hát 5+1 jelenettel a filmet és szinkronhangjait!

 „Istenre esküszöm, amikor rácsapják a majonézt, olyankor gyilkolni tudnék.” 

Főhőseink első találkozása, és Oz borzasztó felismerése – egy bérgyilkos költözött a szomszédjába. Dörner György, Willis állandó szinkronpárja zseniálisan hozza Tulipán Jimmy egy beszélgetésen belüli hangulatingadozásait. Érdekesség, hogy a felvillanó újságcímlapokon látható fotók némelyike Willis korábbi filmjeiből származik, például a Die Hard második részéből, vagy A Sakálból.

„Mindenki meghal. Előbb-utóbb.” 

Bár Perry szinkronjaként a Jóbarátok során Sinkovits-Vitay Andrást szoktuk meg, így amikor ebben a filmben Széles László lett hangja, sokan rosszallásukat fejezték ki. Ennek ellenére nekem nem hatott annyira idegenül, mint "kellett volna" a 10 évadnyi sitcom megnézése után. Sőt, szerintem még jobban is illett Ozhoz.
Kis érdekesség a jelenethez: A virágoskocsinál folytatott kellemetlen párbeszéd közben az Oz és Jimmy között elszaladó gyerekek Bruce Willis lányai voltak. 

„A fülünkbe jutott, hogy ismeri Tulipán Jimmy tartózkodási helyét.” 

Michael Clarke Duncan, azaz Füge Frankie színrelépése – hangja nem is lehetett más, mint Vass Gábor.

„Aruba nem is olyan jó hely.” 

Janni Gogolak (Kevin Pollak), a hírhedt magyar maffiózó (vicces, hiszen szlávos akcentusa van a filmben) Józsa Imre hangján szólalt meg.

„A legnagyobb rajongója vagyok!

A film egyik csavarjának számító jelenetben a csinos fogászati asszisztens Jillről lehull a lepel. A magyar változatban Tóth Auguszta tolmácsolta nekünk Amanda Peet/Jill rajongását Jimmy iránt.

„Grillezünk? Grillezünk!"

Oznak szerencsétlen módon sikerült beleszeretnie Jimmy volt feleségébe, Cynthiába, aminek a volt bérgyilkos koránt sem örült. Ezért felajánlott neki egy lehetőséget arra, hogy nyomtalanul eltűnhessen a hatóságok és a maffia elől - Cynthiáért cserébe. Avagy mire jók a fogorvosok és egy plusz holttest. 

 Ti szerettétek a filmet?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinkronjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9715477432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2020.02.18. 08:20:01

IMádtam, ebben még volt humor dögivel, ellenben a mai erőltetett vígjátéknak titulált fosokban

carp3tm0nster 2020.02.18. 08:34:52

"Megyek, pisilek egy kis vért" :D

al Dajjal 2020.02.18. 09:23:09

Már egy sima blogon is kötelező reklámos video van? Akkor inkább megnézem újra az egész filmet egyben.

paddydori 2020.02.18. 10:28:09

@al Dajjal: Az indavideónak panaszold, hozzánk nincs köze :)

Muhammad Balfas 2020.02.18. 11:17:40

Nekem A bankrabló az albérlőm jobban bejött Tom Hanksszel..
süti beállítások módosítása