Az első részben a Direct Dub Studios munkatársai, Molnár Kristóf szinkronrendező, és Hollósi Péter hangmérnök meséltek nekünk arról, hogy számukra mivel járt a home office szinkron kialakítása.

A második részben ugyanezt a kérdést járjuk körbe, ám ezúttal a színészek oldaláról. Három művész mesélt nekünk a döntéshozatalról, a stúdió kialakításáról és az otthoni szinkron nehézségeiről.

Miután életbe léptek a korlátozások, a Szídosz-Szinkron Alapszervezet köre-mailt küldött a szinkronizáló színészeknek, melyben felhívták a figyelmüket az otthoni munka lehetőségére. Az Alapszervezet azt javasolta a színészeknek, hogy gondolják át, van-e annyi hangalámondásos munkájuk, hogy megérje beruházni az eszközökre (szinkronos szlenggel élve: a ,,cuccra”).

A színészek addig nem kezdhettek el dolgozni, amíg el nem küldtek egy, a hangmérnök által hibátlannak minősített hangmintát. Kezdetben az otthoni munka hangoskönyvek és dokumentumfilmek hangalámondására lett kitalálva, ám idővel már sorozatok szinkronját is elkezdték rögzíteni.

Ugyan a szinkronstúdiók szépen lassan újra megnyitották kapuikat, az otthoni szinkron továbbra is működik, immáron kiegészülve a stúdiós munkákkal.

Az otthoni szinkron Forgács Gábornak igazi újdonság volt, de mivel rengeteg munkát kap, számára nem volt kérdés, hogy belevágjon-e. A sokoldalú színész a technika szerelmese, úgyhogy személyes érdekeltség is hajtotta ,,stúdiója” kialakításakor.

Szinkronjunkie: Milyen szempontok alapján döntötte el, hogy belevág az otthoni munkába?

Forgács Gábor: Az eredeti szakmám irodagép-műszerész volt. Ugyan azóta nincs ilyen pálya, de az érdeklődésem a technika és főleg a számítástechnika iránt továbbra is megmaradt. Izgatta a fantáziámat, hogy egyedül képes vagyok-e megbirkózni az itthoni szinkronizálással. Az elején nagyon kínlódtam vele, de nem hagytam magam, és addig csináltam, míg azt nem éreztem, hogy hibátlan a hangminta, amit küldök. Meg kellett tanulnom kezelni a javasolt programot, ami angolul van, szakszavakkal. Természetesen a program egyharmadát sem ismerem, de amit kell, azt már tudom használni. A hangalámondás megoldható otthoni körülmények között, viszont a szinkronhoz nagyon elkél egy figyelő szem. Előbbi esetében megkapom a filmet, a szöveget és azt, hogy ki vagyok, és az eredeti hang is hallható, így csak arra kell törekedni, hogy hozzam a film hangulatát. Ilyen szempontból könnyebb, olyan szempontból nem, hogy ezt is rendezők szokták ellenőrizni. Ha itt ülök a gép előtt, egy személyben vagyok színész, hangmérnök és rendező. Figyelnem kell arra, hogy kettős mássalhangzóval mondtam-e az adott szót, vagy annyira drámaian mondtam-e, ahogy a szerep megkövetelte. Ha nem tetszik, újra felmondom, van, amit tízszer is újra felveszek, míg tökéletesnek nem érzem.

SzJ: Hogy érzi magát egy efféle szinkronrendezői szerepben?

FG: Sosem akartam szinkronrendező lenni, pedig kétszer is felkértek. Nagyon szeretem a színházat, szeretem, hogy színész lehetek, rettenetesen szeretek szinkronizálni és hangalámondani, viszont hogy én legyek a rendező, arról soha nem lehetne szó. Egy rendezőnek nem csak a saját munkáját kell jól csinálnia, hanem színészek és hangmérnökök függnek tőle. Ezek engem picit feszélyeznek, viszont itthoni körülmények között nagyon szívesen elszórakozom vele. A folyamat nagyon hasonlít az autóvezetésre, amit az ember tanulóként el sem tud képzelni, hogy hogyan lehet jól csinálni, mert annyi mindenre kell figyelni, aztán előbb-utóbb az ember oda sem figyel, mégis halad. A szinkronnál is ez van, hogy bizonyos helyzetek átmennek a tudat alá, így egyszerre tud a színész beszélni, szöveget olvasni, és nézni az időt, hogy belefér-e még, vagy már hosszú lesz és újra kell venni.

SzJ: Sokkal sziszifuszibb munka ez így, mint a stúdióban?

FG: Sokkal. Nem véletlenül csinálják ezt hárman, vagy rosszabb esetben ketten. Nagyon jó, ha ott van egy másik fül, egy másik agy, aki hallja, amit mondok, mert úgy nem feszül be az agyam, hogy nehogy hibázzak. Sajnos mostanában a szöveget nagyon pongyolán kapjuk meg, és egy csomó írásjel hiányzik belőle: kettőspontok, pontosvesszők, gondolatjelek, pedig ezek a színésznek rendkívül fontosak.

SzJ: A ,,stúdióját" hogyan építette fel?

FG: A lakásomban van egy pici szoba, ez az én kis dühöngőm. Sok polc van, tele könyvekkel, kazettákkal, iratrendezőkkel, van egy falikárpitom is, úgyhogy gyakorlatilag szinte magától süketszoba lett, semmit nem kellett csinálni. Egyedül a mikrofon mögött kellett a falat egy kicsit leszigetelni és így tökéletes a hangzás.

Forgács Gábor otthoni ,,stúdiója" - a kép Forgács Gábor tulajdona

SzJ: Mennyibe került beszerezni a ,,cuccot”?

FG: A mikrofon közel 80 ezer forint volt, de ez egy professzionális kondenzátormikrofon. Van egy fülhallgatóm, és vettem magamnak egy kis tabot is. Ez nem volt kötelező, mert a telefonon is görgethetném a szöveget, de úgy éreztem, hogy ezzel könnyebb lesz dolgozni. Összesen 120 ezer forint körül volt.

SzJ: A szinkronstúdiók már kinyitottak. Ön biztonságosnak érzi kijárni a stúdiókba?

FG: Nekem erről az a véleményem, hogy picikét el van túlozva. Fertőtlenítem a kezem és a pofácskámat, úgyhogy nem tölt el félelemmel ez az egész. Ez természetesen a stúdióknak köszönhető, hiszen vagyonokért szereztek be fertőtlenítőket. Nem lehet félelemben élni, én legalábbis nem tudok.

SzJ: Melyiket preferálja, az otthoni, vagy a stúdiós szinkront?

FG: Egyértelműen a stúdiós munkát. Az teljesen más, már csak azért is, mert összejövünk, tudunk cseverészni és dilizni. Itt azért kicsikét bezárva érzem magam, és túlságosan leköt a munka. Szívesen csinálom most a kettőt együtt, így, hogy már be is járhatok, nagyon jó. Lehet, hogy a stúdiók rá is kapnak erre a dologra, hogy bizonyos munkákat kiküldenek, másokra pedig behívnak. Ha éppen nincs itthon munka, akkor is elfoglalom magam. Olvasok, és várom a következő feladatot, mert az élet mindenképpen megy a maga medrében tovább.

Rebel Wilson állandó magyar hangja, Kokas Piroska is mesélt nekünk arról, hogy hogyan élte meg az új helyzetet, s még saját, otthoni ,,stúdióját” is megmutatta nekünk!

Szinkronjunkie: Milyen szempontok alapján döntötted el, hogy belevágsz a home office szinkronba?

Kokas Piroska: Első hallásra nagyon nem értettem egyet a ,,szinkron home office” gondolatával. Aggályosnak tartottam, hogy különböző minőségű felvételek hogyan fognak hangozni és nem csorbul-e a magyar szinkron jó híre. Ebben a rendkívüli helyzetben azonban egy idő után én is azt mondtam, hogy nem kockáztatom sem a családom, sem a magam egészségét, mert nem tudtuk, hogy mivel állunk szemben. Sokunk tömegközlekedéssel megy egyik stúdióból a másikba, és mivel a vírus cseppfertőzéssel terjed, a stúdióban sem lennénk biztonságban, hiszen hadd ne mondjam, mi kerül a mikrofonba beszéd közben. Többen nem vágtak bele végül a dologba, például az édesanyám, Halász Aranka egyáltalán nem tudott részt venni ebben, mert nagyon bonyolultnak tartja ezt a technikát és ő ahhoz a korosztályhoz tartozik, akik számítástechnikai feladatokat nehezen oldanak meg önállóan. Szívesen segítettem volna neki, de mivel nem egy háztartásban élünk, a vírus miatt, az egészsége érdekében nem tehettem.

SzJ: Ehhez egyfajta stúdiót is létre kellett hozni. Hogyan készült a Tiéd?

KP: Egy barkácsboltban vettünk léceket, amikből egy vázat készítettünk. Ezekre hangfogó-szivacsokat ragasztottunk, így épült fel a ,,stúdió”. Ennek hála teljesen körbe vagyok bástyázva, a mikrofon előtt is van egy izolációs mikrofonernyő, ugyanúgy van egy fülesem, mint a szinkronstúdióban, és egy monitoron látom a szinkronizálandó képeket. A számítógép a stúdión kívül van, ezt a párom kezeli és a képe tükrözve van a bent lévő monitorra. Nekem azért van isteni szerencsém, mert a párom hangtechnikus, így rengeteget tudott segíteni az otthoni stúdió kialakításában és a felvételek készítésében is.

SzJ: Bizonyára megvannak a maga nehézségei az otthoni szinkronmunkának.

KP: Meg bizony! Otthon felveszed a hangot, figyelsz a szövegre, te nézed meg, hogy hányszor vagy benne a hangalámondásban, ha egy kicsivel előbb indítottad el, te vágod meg a hangfájlt, és így küldöd el a hangmérnöknek. Mivel ebben az egy hangfáljban az összes megszólalásod benne van, ezért gondolom, hogy a hangmérnök annyira már nem tud belenyúlni, így ha valami hiba van, visszaküldi és még egyszer meg kell csinálni az adott részt. A technikával is rengetegszer meggyűlt a bajunk. Például az alkalmazás, amit nem az önálló, hanem a rendezővel és a hangmérnökkel folytatott online munka felvételhez kellett megnyitni a hang megosztására nagyon sokszor letiltotta a mikrofonomat, vagy épp megőrült a gépem, és ilyenkor kaptam másik időpontot. Az volt a jó, hogy mindenki végtelenül türelmes volt a gyártásvezetőktől kezdve a hangmérnökökön át a rendezőkig. Biztattak, hogy ne aggódjak, megoldjuk. Most nagyon lehet érezni a szakmán, hogy mindenki egy irányba halad, és azon vagyunk, hogy megtaláljuk a kiutat. Az Alapszervezeten belül is rengeteget dolgoztak, szinte naponta jöttek a friss információk. A Szervezet munkatársa, Szalkai-Lőrincz Ági is végtelenül kedves és rugalmas volt, azonnal válaszolt az e-mailjeimre, amit a mai napig nem tudom, hogyan csinált.

Kokas Piroska otthoni ,,stúdiója" - a képek Kokas Piroska tulajdonai

SzJ: Látván, hogy hogyan működik az otthoni szinkron mit gondolsz, honnan jobb dolgozni? A stúdióból vagy az otthonodból?

KP: Megcsináltunk, amit megcsináltunk, de végtelenül boldog vagyok, hogy újra bejárhatok dolgozni, mert egészen más. A hangalámondás megoldható, de véleményem szerint egy sorozat szinkronja nem kivitelezhető otthonról, online megoldással. Egy hangalámondásnál a technika egyszerűbb, mert azt mondod, hogy ,,a languszta most mászik ki az odújából” de a szinkronnál annyi mindenre kell koncentrálni, mintha autót vezetnél. Rendkívül összetett feladat, figyelni kell a színész száját, lelkiállapotát, a szöveget, érthetően kell beszélni, és ami a legfontosabb: lélekkel kell megtölteni a szerepet. Számomra ez távmunkában rendkívül nehéz volt, mert hol szakadozva hallottam az eredeti hangot, hol nem láttam a kicsi monitoron, hogy mi történik, és emiatt nem mertem annyira odaadni magam, mert tudtam, hogy ez egy átmeneti helyzet. A legnagyobb baj ezzel az, hogy ezt a néző is hallja, ha valami nem tökéletes.

SzJ: Gondolod, hogy nem csak Te, hanem a néző is hallja?

KP: A néző szerintem nem tudja ennyire konkrétan megfogalmazni, hogy mi a probléma, mert ez a szakma része. A néző talán azt mondja, hogy ez az epizód annyira nem volt jó, de azért, mert nem jutott el hozzá az, aminek el kellett volna jutnia, esetleg nem borult ki a színész annyira, amennyire ki kellett volna, és emiatt nem sikerült közvetíteni azt, ami a vásznon volt. Ő csak egy lecsapódást tud megfogalmazni magában, de ezt igazán sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna rendes körülmények között felvenni a munkát. 

Simon Kornél ugyan régóta a hangok szerelmese, mégis ódzkodott az otthoni munkától, ám miután belevágott, nagyon pozitív élményekben volt része. Ezekről mesélt nekünk.

Szinkronjunkie: Amikor jött az e-mail az Alapszervezettől a home office szinkron lehetőségéről, mi alapján döntötted el, hogy belevágsz?

Simon Kornél: Első körben borzasztóan ellenemre volt ez az egész, mert úgy éreztem, hogy nem akarok itthonról dolgozni. Miután megkaptuk a leírást arról, hogy hogyan is működne ez itthonról, továbbra is úgy éreztem, hogy ez nem nekem való. Aztán végül elkezdtem ismerkedni ezzel a Reaper nevű szoftverrel, és nagyon megtetszett. Engem alapjáraton érdekelnek a technikai dolgok, különösen a fény és a hang, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy megtanulhatom ezt a programot. Rövid kísérletezés után sikerült is elsajátítani a használatát, majd jött a hívás Hollósi Pétertől, a DDS hangmérnökétől, hogy folytathatnánk a már megkezdett sorozat szinkronját. Ezt Zoomon csináltuk egy Cleanfeed nevű másik szoftverrel párhuzamosan, így megfelelő sávszélességű internettel élőben lehetett dolgozni. Nem akartam elhinni, hogy ez működik, annyira varázslatos volt, hogy ülök a kis házi stúdiómban, mondok valamit, és a szinkronrendező a saját lakásában nyomon követi, a hangmérnök pedig a DDS-ben rögzíti a saját digitális audio workstationjében. Az egész folyamat nagyon pozitív volt, elképesztő, hogy ilyen távmunka is lehetséges.

SzJ: Mi volt a legnagyobb nehézség a saját stúdió kialakításában?

SK: Nagyon sok segítséget kaptam; az egyik fiatalkori barátom elhozta a saját mikrofonját, mert nekem nem volt. Lett keverőport és hangkártya is, úgyhogy a számítógépemmel elkezdhettem dolgozni. Érdekes kísérletezés volt az is, hogy akusztikailag a legmegfelelőbb környezetet alakítsam ki. Először a saját szobámra gondoltam, de az a kert felé néz, és egy csomó hangmintát felvettem, mire rájöttem, hogy belehallatszik a kutyaugatás, és a nagy üvegfal is visszaveri a hangot. Végül a gardróbba költöztem be, mert ott minden falon ruhák vannak, ami nagyon jó hangelnyelő-réteg, és itt sikerült egy akusztikailag megfelelő környezetet kialakítani. Magát a technikát összedugni nem akkora szám, tulajdonképpen minimális előképzettséggel elég könnyen meg lehetett oldani.

SzJ: Volt valami hozadéka annak, hogy belevágtál az otthoni szinkronba?

SK: Határozottan volt. Annyira rákattantam a dologra, hogy valamiféle elhatározás született meg bennem arról, hogy a zeneszerzéssel és hangrögzítéssel jobban kellene foglalkoznom. Mindig a hangok csodálatos világában éltem, úgyhogy most végre szeretném rászánni az időt, hogy elmerüljek a hangrögzítés művészetében. Ennek folyományaként létrehoztuk a Gryllus Voice and Sound Design nevű saját kis cégünket, ami reklámposztok hangosításával, szöveg-és zeneírásával, hangrögzítésével foglalkozik. Minden munkafolyamatra megvan a megfelelő területnek a szakértője, úgyhogy mindenképpen hozott számomra pozitívumokat a home office szinkron.

Simon Kornél otthoni ,,stúdiója" - a kép Simon Kornél tulajdona

SzJ: Te melyiket részesítenéd előnyben, a stúdiós, vagy az otthoni szinkront?

SK: Azért szinkron-ügyben semmiképpen nem szeretném örökre ezt a megoldást választani. Amennyiben kinyitnak a stúdiók és biztonságos körülmények között lehet dolgozni, szívesebben visszatérnék az oldschool megoldáshoz: odamenni, felvenni, hazamenni.

Nagyon szépen köszönjük Forgács Gábornak, Kokas Piroskának, és Simon Kornélnak hogy meséltek nekünk az otthoni szinkronról, a stúdiójuk képeiért pedig különösen hálásak vagyunk. A fotók az ő tulajdonukban vannak, engedélyük nélkül fel nem használhatók.