2001. október 2-án mutatták be a mozik Jean-Pierre Jeunet filmjét, az Amélie csodálatos életét. Az alkotást pozitívan fogadták a kritikusok: már az első héten a legtöbbet vetített film lett a mozikban, és további 22 héten át a top 10-ben maradt. 2001-ben a legsikeresebb francia film lett Amerikában a maga 41 millió dolláros bevételével.

A rendező egy plakáton pillantotta meg a főszerepet játszó Audrey Tautout. Egyből beleszeretett sötét szemeibe, és ártatlan tekintetébe, így behívtak egy válogatásra, és tíz másodperc után biztos volt benne, hogy megtalálta Amélie-t.

Jeunet egy irreális Párizst álmodott meg, mindezt úgy, hogy létező helyszíneken forogjanak a kamerák. Ehhez csapatával megtisztította a város azon részeit, amelyeket használni szándékoztak: letakarították a graffitiket és új, színesebb plakátokat helyeztek ki. Mivel a helyszínek többsége létező, így a kávézó, ahol Amélie dolgozott szintén látogatható.

A film zeneszerzője, Yann Tiersen maradandót alkotott, a melódiát ugyanis szinte mindenki ismeri. Csak a szerencsén múlt, hogy a világ megismerhette, mire képes: a rendező soha nem hallott Tiersenről, amikor is asszisztense autójában meghallotta a szerző CD-jét. Annyira megtetszett neki, hogy felkérte, írja meg a film dalait, melyek közé végül korábbi szerzemények is bekerültek.

Amélie Poulain megformálója, Audrey Tautou gyerekkorában nem akart színész lenni. Egyetlen vágya volt: majmokkal foglalkozni. Végül modellként kezdte karrierjét, és hamar a filmvásznon találta magát.

Magyar hangja az elbűvölő Györgyi Anna volt, aki örömmel emlékezett vissza a filmre, de azt is elmesélte nekünk, hogy milyen viszonya van a szinkronnal, s az is szóba került, hogy mit lehet tanulni belőle.

Fotó: Emmer László 

Szinkronjunkie: Azért lett színész, mert egyfajta szentélyként tekintett a színházra. A szinkronra hogyan tekint?

Györgyi Anna: Ha jó a színésznő, akit szinkronizálni kell és a szinkronrendező is, akkor ugyanúgy állok hozzá, mint bármelyik színházi munkámhoz, e tekintetben nem teszek különbséget. Ha előre lehet tudni, hogy a film gyengébb, akkor másképp áll hozzá az ember, de az ilyen feladatot is mindig megpróbálom a legjobb tudásom szerint végrehajtani.

SzJ: Ha már a gyengébb filmeknél tartunk, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ügyel arra, hogy ne vállaljon el olyan nívótlan feladatot, ami hosszútávon rossz hatással lehet a jövőbeli munkáira. Volt már olyan szinkron, amire ezen megfontolásból nemet mondott?

GyA: A Szellemekkel suttogó első évadát leszinkronizáltam, és amikor hívtak, hogy megérkezett a második évad, azt mondtam, hogy nem szeretném folytatni. Bár népszerű sorozat volt, Jennifer Love Hewitt-ot valamiért nem tudtam megszeretni, és nem szerettem volna még egy, vagy akár több évadon át kísérni. Az X-aktákra is hívtak Náray Erika helyett, amikor egy másik csatornához került a sorozat, és nagyon elégedetlenek voltak az emberek a változással. Ilyenbe lehet, hogy nem mennék bele még egyszer, pedig remek munka volt, mert ebben is Juhász Anna szinkronrendezővel dolgozhattam együtt. Egy-egy sorozat szinkronját egyébként is nagyon meggondolom, mert hosszú távú munka, és ezért nagyon meghatározza az életet: nem lehet elmenni nyaralni, ha éppen sorozatot szinkronizál az ember.

SzJ: Kállai Ferenc volt a színészmesterség tanára, és azt mondta Önnek amikor végzett a Főiskolán, hogy ,,magából negyvenévesen lesz igazán jó színész” és Ön is megerősítette, hogy igaza volt. A szinkronban is 40 felett érezte magát jónak? Hiszen addigra már megvolt Sissi szinkronja is.

GyA: Ezzel szoktam viccelni, hogy a síromra is ezt fogják írni, hogy Sissi magyar hangja voltam. Aprics László látott a Malom a pokolban című darabban, amiben végzősként játszottam, ekkor választott ki Sissi szerepére. Tényleg ez volt az első nagyobb munkám, de ami számomra még emlékezetesebb és a Sissi előtt volt, az a Kis Vera című orosz film. Ebben Hollósi Frigyes volt az apám, Szabó Éva az anyám, és azt azóta emlegetjük, annyira jó munka volt. Szerencsés esetben az embert megtalálják az alkatához és az életkorához való szerepek, és ez a színházban és a szinkronban is így volt. A hangom egyre jobban mélyül, így ahogy telik az idő egészen más szerepeket is játszhatok.

SzJ: Egy interjúban azt mondta, hogy sokat lehet tanulni a szinkronizálásból. Mit tanult belőle?

GyA: Szinkronizálni nem könnyű: nagyon jó ritmusérzék kell hozzá. Ha jó színészt szinkronizál az ember, abból is sokat lehet tanulni, mert attól is sokat tanulhatunk, akit a vásznon látunk. Rengeteget kell állni, ez is fárasztó tud lenni. Fegyelmezettség és alázat, ezek a legfontosabb alapkövetelmények. Magammal és a körülményekkel szemben is alázatosnak kell lenni akár szinkronban, akár színházban, akár forgatáson. Az, hogy az ember kockánként nézheti, hogy milyen jól és merészen játszanak színészek, nekem nagyon nagy élmény.

SzJ: A rendezők nagyjából összefoglalják a színésznek a szereplőt, akit szinkronizál. Mohácsi Emil mit mondott, milyen Amélie?

GyA: Nagyon szerettem Emillel dolgozni. Utólag azt mesélte, hogy amikor mentem dolgozni a filmen, kérdezte tőle valaki, hogy ,,ez a csaj csinálja Amélie-t?” és mondta, hogy igen, úgyhogy biztosan volt valami fizikai hasonlóság. Tudtam, hogy különleges hangulata lesz a filmnek, és hogy egy naiv, álmodozó lányt kell szinkronizálnom. Ugyan főszerep volt, nagyon keveset beszéltem benne, szinte egy óra alatt megvoltam a szinkronnal, mert inkább történtek Amélie-vel a dolgok, mint hogy beszélt volna.

SzJ: Mit gondol a filmről? Tényleg olyan csodálatos élete volt Amélinek?

GyA: Audrey Tautou imádnivaló, és a film hangulata is különleges. Nagyon szeretem a szürreális, meseszerű alkotásokat. Sok mindenben szinkronizáltam őt, a Hosszú jegyességben is nagyon szerettem, abban meg tudta mutatni, hogy nem csak bájos tud lenni, hanem a drámai érzéke is jó. A Mélység kalandorában egy alkoholista feleséget játszik, és ahogy idősödik, egyre sokszínűbb a játéka.

SzJ: Azt tudjuk, hogy hol hallhatjuk, de hol láthatjuk Önt mostanában?

GyA: Most leginkább felújító próbák zajlanak. Az első munkám Szolnokon lesz az Őszi szonátában, aminek nagyon örültem, mert nagyon szép szerepem van benne. Tatabányán is játszom majd, a Két Korea egyesítése című darabban. A televízióban a Mi kis falunkban vagyok látható, nemrég fejeztük be a forgatását. Nagyon szeretem a munkámat, a színházat, a szinkront és a filmezést is. Nem régen volt Jean-Paul Belmondo temetése, és elképesztő volt látni az a szeretet, ami körülvette a szertartást. Jó lenne, ha Magyarországon is így megbecsülnék a színészeket.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy mesélt nekünk.

A film további magyar hangjai is emlékezeteset alkottak, kezdve a mesélővel, Helyey Lászlóval, kinek orgánuma már a film elején biztosít minket arról, hogy jó helyen vagyunk. Juhász György is kiválóan szinkronizálja a visszahúzódó Ninót, Kun Vilmos pedig szívet melengetően játszik a festő bácsi, Raymond Dufayel szerepében.

Meséljétek el nekünk, Ti szerettétek-e a filmet, és ha igen, mi az, ami a leginkább megfogott benne!