Robin Williams nagyszerűségét az adta, hogy amellett, hogy kiváló komikus és vígjáték-színész volt, aki zseniálisan tudott játszani az arcával és a hangjával, ugyanilyen jól megállta a helyét komolyabb, drámaibb szerepekben is. Mindkét műfajból sokat megtalálhatunk filmjei között, ha végignézzük a karrierjét, a Mrs. Doubtfire-ről és a Patch Adams-ről például már írtunk is nektek, mai évfordulósunk azonban talán még ismertebb és még nagyobb üzenetet hordoz. 30 éves a Holt költők társasága.

Az alaptörténet és konfliktus egyszerű, mégis nagyszerű - a szigorú hagyományok alapján nevelő, konzervatív és teljesítménycentrikus Welton Akadémia új irodalomtanárt kap volt növendékük, John Keating személyében, aki a többi tanárhoz képest merőben más szemléletet vall. Szeretné megtanítani a fiúknak, hogy önállóan gondolkodjanak, kövessék az álmaikat és nem baj, ha a realitás helyett a romantikát választják. Egy kis baráti társaság megtalálja Keating fotóját egy régi iskolai évkönyvben, és mellette a leírást a Holt költők társaságáról. Tanárukhoz hasonlóan ők is összegyűlnek hát péntek esténként, hogy saját vagy más költők verseit olvassák fel és "kiszívják az élet velejét". A film tele van örökérvényű tanácsokkal/tanításokkal, amiken nem csak a diákok, hanem a nézők is elgondolkozhatnak. Ilyenekből szemezgettünk az évforduló alkalmából.

“Kukaceledel vagyunk. Mert ha hiszik, ha nem, mind akik most itt állunk, egy napon megszűnünk lélegzeni, kihűlünk, meghalunk.“

Keating legelső órán elhangzó tanítása, a “Carpe Diem” végigvonul az egész filmen, több ponton is előremozdítva a cselekményt - például Overstreet ezt mantrázva hívja fel a lányt, akit szeret, és erre gondol akkor is, amikor felkeresi őt az iskolájában, és felolvassa az általa írt verset. Tudom, nagyon elcsépelt, szinte már Oravecz Nóra-féle idézetnek tűnik az “Élj a mának!” felszólítás, de ahogyan Keating előadja, abban van valami tényleg elgondolkodtató. Talán azért is, mert Tordy Géza hangjából egyfajta egyetemes bölcsesség árad, és neki mindent elhisz az ember. Bár Mikó Istvánt hallottuk a leggyakrabban Williamset szinkronizálni, ide szerintem nem illett volna az ő bohókás, kedves hangja.

 “Amikor valamiben egészen bizonyosak, gyorsan nézzék meg más szemszögből is.”

Nekem ez a kedvenc "igazságom" az egész filmből, és ezt olyan keveset gyakoroljuk a mindennapokban. Pedig a konfliktuskezelés, vitakultúra, de csak simán a hétköznapi élet egyik legegyszerűbb és legalapvetőbb ténye kellene, hogy legyen. Többek között Neil apukája, Mr. Perry is alkalmazhatta volna ezt, és talán fia élete nem ér ilyen tragikus véget. A karaktert egyébként Rajhona Ádám szólaltatta meg a magyar változatban.

“Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb, induljanak el rajta a maguk tempójában. Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, akárhogyan.” 

Keating egyik legérdekesebb tanítási példája az, amikor a konformitást mutatja be a srácoknak az udvaron. Azzal az egyszerű ténnyel, hogy eleinte egymástól eltérő módokon, majd fokozatosan egymáshoz hasonlítva kezdenek el körbe-körbe sétálni, rávilágít arra, hogy "mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben".

“Ezt nem lehet rőfre mérni, ez költészet.”

A verselemzést valószínűleg a legtöbb diák ki nem állhatta középiskolában, hacsak nem volt olyan jó tanára, mint Mr. Keating, vagy nekem Gál Ildikó (ha olvassa, innen is üzenem, hogy mindent köszönök!). Bár osztályozni könnyebb úgy, ha meg van adva egy "hivatalos magyarázat" arról, hogy mit gondolt a költő, a való életben ez nem így működik, nem így élvezzük az irodalmat. A filmben Neil Perry olvasta fel Pritchard professzor értekezését az előszóban arról, hogy hogyan kell verset elemezni, és csak remélni tudom, hogy ezt igazából senki sem fogalmazta meg még így, és a forgatókönyvírók túlzásáról van szó. Perrynek egyébként Rudolf Péter volt a hangja, nekem elég szokatlan volt ugyan, kicsit túl érett a karakterhez képest.

A film szinkronjának stáblistája egyébként tömve van csupa ma is foglalkoztatott hangokkal - Bor Zoltán, Schnell Ádám, Pusztaszeri Kornél, Lippai László, Boros Zoltán, Dobránszky Zoltán szinkronizálták a Holt költők társaságának tagjait, de hallottuk a filmben Menszátor Magdolnát, Lux Ádámot, Rátóti Zoltán, Spilák Klárát és még sok más kiváló kollégájukat is.

"Ó Kapitány, kapitányom!"

A film legszebb és legismertebb jelenete egyértelműen az utolsó, amikor a diákok a padokra állva búcsúznak Keatingtől. Ez a jelenet nem egy leckéről szól, sokkal inkább arról, hogy a diákok megmutatták tanáruknak az utolsó utáni pillanatban, hogy ért valamit a velük töltött idő, hogy végül sikeresen át tudta adni nekik a tudást, amit szeretett volna.