mindenféle a magyar szinkronról

szinkronjunkie

szinkronjunkie

Fekete Párduc 2. - Szinkronkritika

2022. november 08. - merlinicus

 313294679_3758907774335881_9206329270497622254_n.jpg

A cikk írásakor éppen 93%-os Rotten Tomatoes értékelésen áll a film, amely nem lesz mindenki kedvence. Persze, azok a fránya kritikusok mindig mást gondolnak, mint az egyszeri mozinéző. Személy szerint nem értek velük egyet: a Fekete Párduc 2. nem egy könnyű darab. Ugyanakkor remekül illeszkedik abba a furcsa, de annál hosszabb filmes és sorozatos sorba, amelyben keresik az utat a Végjáték után. Nézzük, hogyan sikerült a Fekete Párduc legújabb kalandja!

A magyar cím meglepően félrevezető, ugyanis a film 99%-ban nem szól a Fekete Párducról. Ezért is lett volna szerencsésebb megtartani az eredeti gondolatot és Fekete Párduc - Vakanda, légy áldott címen futtatni a produkciót. Helyette azonban kapunk egy egybeszőtt, négy epizód hosszúságú mini-sorozatot, amely bármilyen korrekt iparosmunka is lett, jobban illett volna a Disney Plus-ra.

Persze, a Marvel sosem volt a rövid filmek szakértője, de a Fekete Párduc 2., a maga közel háromórás játékidejével majdnem húzott egy Végjátékot. Utólag érthető, de határozottan nem mentség erre, hogy a rendező/forgatókönyvíró nem akart engedni a koncepcióból. Chadwick Boseman halála miatt csak annyit változtatott a történeten, amennyit feltétlenül muszáj volt, de belerakott alsó hangon 40 percnyi gyász- és búcsúidőt. Távol álljon tőlem, hogy elvitassam ennek lehetőségét a néhai T'Challa király rajongóitól, ugyanakkor más színészek, hovatovább Stan Lee sem kapott ilyen komoly megemlékezést. A nemrég elhunyt William Hurtöt például nemes egyszerűséggel újracastingolták. (És csak remélhetjük, hogy a filmben nem jegyzi majd meg a Thaddeus Ross-t alakító Harrison Fordnak, hogy "de megváltoztál...")

screen_shot_2022_10_03_at_11_26_33_am.jpg

Más oldalról megközelítve a Bosemannel foglalkozó részek a történet legerősebb részei, mely a sztori többi eleméről már nem állítható ilyen határozottan. Az első epizód pozitív kultúrsokkja elmarad, sem zeneileg, sem vizuálisan nem veszi fel a Marvel a kesztyűt. Pedig az azték/mexikói gyökerekkel rendelkező Namor és népének víz alatti világa bőven kínált volna felfedeznivalót. Helyette elcsépelt atlantiszi látványt kapunk, nagyjából az 1999-es Baljós Árnyak szintjén (hozzátéve, hogy akkor az igen jónak számított) és, persze, szigorúan olyan sötétben, hogy alig lehessen kivenni valamit. 

Összességében a történetnek van valamennyi íve, de az utólag beledobált karakterek (ilyennek tűnik Riri Williams Vasszíve is), illetve az időközben áthelyeződött hangsúly miatt valószínűleg inkább azok fogják szeretni, akiknek bejött az Örökkévalók. Annál valamivel gyorsabb, eggyel koherensebb sztorit kapunk, de csodálkoznék, ha ez lenne a Marvel legsikeresebb filmje. 

A magyar szinkron

A címadás egy nehéz műfaj, hiszen a legtöbb esetben az előzetesek és a konkrét film ismerete nélkül kell kifundálni. Emiatt abszolút értelemben csak a Disney-re tudok haragudni, de rájuk nagyon, hiszen a Fekete Párduc 2. semmitmondó címe kategóriákkal jobb lehetett volna. 

Chadwick Bosemannel nézőként sajnos elveszítettük Debreczeny Csabát is, aki így valószínűleg jó ideig nem tűnhet fel újabb Marvel-produkcióban. Számomra egy sokkal erősebb főszereplőt hozott ki T'Challa karakteréből, aminek hiánya a szinkronon is érződik.

tf.jpg

(Fotó: Törőcsik Franciska saját Facebook oldala)

Bár Törőcsik Franciska, akit az első rész kapcsán nem tudtunk annyira megdícsérni, rendkívül sokat fejlődött, Shuri figurája egyszerűen nem volt elég mély ahhoz, hogy el tudja vinni a filmet a vállán. Ahogy az első epizód gyakran furcsa és erőtlen mellékszereplői próbáltak előlépni a félhomályból, úgy kapott több teret Trokán Nóra: a Nakiát alakító, egyébként rendkívül népszerű Lupita Nyong'o olyan rossz volt az egyik jelenetben, hogy míg az újságíró kollégák a térdüket csapkodták a nevetéstől, én szegény Nórát sajnáltam a szerep miatt. Radó Denise (Ramonda királynő - Angela Bassett) és Orosz Ákos (M'Baku - Winston Duke) szerencsére sokkal jobban jártak saját figuráikkal.

Részemről ez csak egy tipp, de mintha Görög László (Everett K. Ross - Martin Freeman) egyik jelenetét korábban vagy utólag, egy pótforgatás keretében rögzítették volna, mert László hangja kellemetlenül betegnek tűnt. Remélem, nincs gond és csak én hallottam valamit rosszul (vagy a nemzetközi keverés vált kavarássá, ahogy azt a Disney-nél szinte már hagyományőrző módon intézik).

lukacs_daniel.jpg

(Fotó: Éder Vera)

Lukács Dániel, aki Namorr hangját adja, üde színfolt a palettán. Még csupán néhány apróbb szerepen van túl, jellemzően további magyar hangként, de a Disney által diktált hangkeresési tempó miatt a korábbi "ranglétrának" vagy karrierútnak ma már nincs feltétlenül jelentősége. Bár sokszor nem értek egyet a teljesen random módon működő "Disney-szabállyal", az új tehetségek felfedezése és a kezdő színészek szinkronkarrierjének beindítása  terén komoly hatást gyakorolt a cég az elmúlt évtizedben. Dániel pedig remekül élt a szerep kínálta lehetőségekkel, szarkasztikus megszólalásai igazán emlékezetessé tették Namort.  

Összességében a Fekete Párduc 2. egy szép megemlékezés a néhai Chadwick Boseman előtt, amely közben a hátán cipel egy igazi főszereplő nélküli történetet, számtalan forgatási nehézséget, a vágószoba teljes hiányát, de le van öntve rengeteg szeretettel az afrikai és a mexikói/közép-amerikai kulturák iránt. A jó szinkron pedig elég ízletes hab a tortán ahhoz, hogy egyszer mindenképpen megnézzük.

Thor - Szerelem és Mennydörgés - Szinkronkritika

 289869358_3647979525428707_8973600830425170869_n.png

Csak én érzem úgy, hogy picit sok már a Marvelből? Bevallom, nagy rajongója vagyok a képregényfilmeknek - sok kifejezetten a kedvencem, amelyhez a magyar szinkron is vastagon hozzájárul. Ám mintha kezdenének látszani a repedések a multiverzumon. A Végtelen-szága (bár nem tetszik, hogy ezt a kifejezést használja a Disney, de azért jobb, mint a szaga :D ) óta nem volt igazán AHA-élményem. Bár még mindig vannak ütős jelenetsorok, de mintha mind a látvány, mind a zene, mind a történetek kezdenének egy lefelé tartó spirálba kerülni. No, persze azért még bőven nem tartunk T-Rexen lovagló zombinácik szintjén, de úgy érzem, hogy most nem a gázra, inkább a fékre kellett volna lépni. 

A Disney viszont nem így érezte, és Taika Waiti gyakorlatilag teljesen szabad kezet kapott az új Thor-epizód megírásához és rendezéséhez, és elkészült a Marvel Filmes Univerzumának Utolsó Jedik-je. A Szerelem és Mennydörgés egész biztosan rendkívül megosztó alkotás lesz, és ezt nem az őrült kecskéknek vagy az LSD-tripszerű poénoknak köszönhető, inkább annak, hogy ez nem film, inkább amolyan mozis novelláskötet. A jeleneteket egy koherens és kimunkált sztori helyett csak a szereplők személye tartja össze, és minden a poénoknak van alárendelve. Ez nem lenne feltétlenül komoly gond, hiszen a Ragnarököt is azért imádtuk, mert nem egy száraz kamaradarab volt, de itt mintha a ló túlfelére sikerült elthorkodnia magát a rendezőnek. 

0e2859725167e6ab9229f614324ebd62_0_0_0_0.jpg

Gorrt már a premier előtt minden idők Marvel-gonoszának titulálták és bár tényleg végre egy VALAMILYEN figura, két rendezői döntésnek is áldozatul esett. Egyrészt bevallottan elrugaszkodtak a képregényes megjelenéstől, mert az Waititi szerint nagyon hasonlított volna Voldemortra (szegény hivatalosan az orrtalankodó gonoszok táborát erősíti), helyette lecserélték a külsejét a horrorfilmes Apácára, aki az utolsó helyet szerezte meg a kistarcsai God of War cosplay versenyben. Ez persze abszolút nem lenne zavaró, azonban a karakter igazi sava-borsát megadó háttérsztorit olyan szédítően rosszul adták elő, hogy az később minden érzelmi töltetet elmeszelt. Pedig nem lett volna ez nagy kunszt, egy sima TikTok videóban 3 percben egy rajongó úgy foglalta össze a sztoriját, hogy zokogtam a vécén. (Valld be, hogy te is ott nézed... ;) )

Az előzetesekben jól lelőtt női Thor (kár volt, mert poén lett volna, ha csak a filmből derül ki) sztorija helyett is egy katyvaszos 3 percet kapunk, ami megintcsak dezintegrálja a kapcsolódó érzelmi töltetet. Kár érte. Habár a filmben lett volna puskapor - és elvárások nélkül szerethető is - de az előző epizódot biztosan nem tudja megugrani. Talán majd idővel jobb lesz, ahogy a Shang-Chi-ról is sokaknak javult a véleménye a premier óta eltelt időben.

Az elmúlt két évben kezdődött a trend, hogy a nagy hollywoodi zeneszerzők végre nem csinálnak titkot abból, hogy egyáltalán nem vagy nem teljesen ők írják a filmek zenéit. Ma már tudjuk, hogy a James Bond új témáit nem Hans Zimmer, hanem a néhány éve még a YouTube-ra epikus fantasy zenéket készítő Steve Mazzaro írta, ahogyan nem Zimmer nevéhez fűződik az új Top Gun sem (helyette Lorne Balfe zenei csapata, a 14th Street Music rakta össze a felfrissített témákat).

Nem volt ez másképp valószínűleg most sem: Michael Giacchino helyett Nami Melumad (és a háttérben még vagy egy tucat másik zeneszerző) írták a témákat. Miközben ez a trend legalább hoz némi korrektséget a kezdőket elképesztő módon kihasználó iparágba, számomra érthetetlen, hogy miért kell állandóan cserélni a bevált kulcsembereket. Az új epizódban megint kukázták - most már az előző három rész - zenei témáit, helyette újra megírták a Dallas-sorozat zenéjét. Ezért is kár volt.

A magyar szinkron

Egyszerre áldás és átok is ez a sok képregényfilm a magyar szinkron számára. Áldás, hiszen ezek jobban fizető munkák, nem úgynevezett "olcsó mozik", másrészt bár szakmailag nem hatalmas kihívások, azért üdítő melók lehetnek a stáb számára. A nehézséget az jelenti, hogy szakítani kell az évtizedes hagyománnyal, miszerint egy magyar színész több külföldi kollégájának állandó hangja.

A Disney ugyanis magasról tesz a magyar igényekre, szinkron helyett lokalizációban gondolkoznak, ami teljesen más koncepció. Miközben persze a felrúgott status quo azért egyfatja esélyteremtés is, hiszen olyan színészek jutnak így nagyobb szerepekhez, akiknek a korábbi "rendszerben" még legalábbis hosszú éveket kellett volna várni hasonló munkákra.

A Thor 4. szereposztása jobbára áldozatul is esett ennek a magyar szemszögből nehezen érthető gondolkodásmódnak. Van ugyanis, aki megtarthatta a hangját, mások újat kaptak. Van, ahol teljességgel érthető a váltás, míg máshol nehezebben veszi be a gyomrom. Nézzük a konkrétumokat.

thor-love-and-thunder-tessa-thompson-natalie-portman.jpg

Thor, Jane Foster és Valkűr hangjai szerencsére nem változtak: Nagy Ervin, Zsigmond Tamara, és Gubik Petra triója kifejezetten jól működik. A film igazi meglepetése és egyben legnagyobb találmánya a Christian Bale és Pataki Ferenc duója. És itt látszik igazán, hogy mennyit számít a szinkronizált figura - emlékeztek még, hogy Ferenc volt Kro hangja az Örökkévalókban? Én sem. Azt viszont sokáig nem fogom elfelejteni, amilyen ügyesen hozta Christian Bale-t - pedig azt hittem, hogy Fekete Ernő Tibor nélkül nincs élet azon a tájékon. 

A végső szereposztás azonban több kérdést is felvet:

  • Hogy lehet az, hogy Csondor Katát cserélni kellett Darcy figurájáról (Csifó Dorinára), miközben Gubik Petra két aktuális Marvel-figurának (Valkűr és Katy a Shang-Chiből) is hangja?
  • Pataki Ferenc és Stohl András miért szinkronizálhatnak több figurát, miközben a filmben feltűnő Russell Crowe-t újra kellett osztani? Nem beszélve arról, hogy őt hogyan kaphatta meg Szabó Győző, aki már az előző Thor epizódban elkelt Skurge-nek. 
  • Talán az egyetlen, ami igazán érthető döntés a stúdió és/vagy a magyar stáb részéről, az Fekete Ernő Tibor cseréje. Az ő hangja annyira összeforrt Vasemberével, hogy mindenki azt hinné, hogy valamilyen kapcsolat van a két karakter között, ha más szerepre is behívnák.

Van tehát némi zavar a Disney háza táján, amikor szereposztásról kell végső döntést hozni. Attól tartok, hogy ez  a helyzet később, a folyamatosan érkező sorozatokkal, a tervezett filmekkel és a potenciálisan kezelhetetlen crossoverekkel (amikor két film szereplői találkoznak) csak egyre bonyolultabb lesz. Valószínűleg a jövőben le kell majd mondanunk a fix párosokról, és állandó magyar hangok helyett örülhetünk, ha egy-egy karakternek stabil magyar hangot lehet találni.

A fordítást a most már Marvel-veteránnak számító Gáspár Bence készítette, a "túl nagy volt a huss, Nagyapus" eddig messze az év ötlete. Bence marveles karrierjét a 2017-es Embertelenek-sorozat és a Thor - Ragnarök indították be, és azóta szinte valamennyi Marvel-produkció az ő kezében fut össze. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy a rendezés mellett a fordításnak is egy felelőse legyen, mert így elkerülhetőek a rendszerbe egyébként szinte belekódolt inkonzisztenciák.

Ha a film vidám is, mi azért szomorú hírrel zárjuk: sajnos a filmben három mondat erejéig feltűnő Darryl magyar hangja nem a Team Thor magyar változatában a szinkronba visszatérő Halasi Dani lett. Apropó, a Disney+-on a jelenlegi helyzet alapján valószínűleg nem is tervezik majd a rövidfilmek szinkronizálását (csak a legnagyobb nyelveken érhetőek el), így ha más vigaszunk nincs is, azért a Team Thor egyetlen szinkronját legalább veletek együtt készítettük el. 

Jurassic World: Világuralom - Szinkronkritika

banner.jpgKét-három éves korom óta komoly rajongója vagyok a dinoszauruszoknak. Az egész egy egyévados rajzfilmsorozattal, a Dino Ridersszel kezdődött, majd folytatódott a képeskönyvekkel (sőt saját dinoszaurusz határozó készítésével), majd kulminálódott a Kanári-szigetekről megmentett, nézhetetlenre másolt Jurassic Park videókazettával. Az őslénypark törzsközönségével szemben nekem a második rész, az Elveszett világ volt a kedvencem - ezért is örültem, hogy úgy hírlett, Jeff Goldblum (és Szabó Sipos Barnabás) komolyabb szerepet kapnak a második trilógia lezárásában.

Már a június 7-i premier előtt gyülekeztek a sötét fellegek a film körül, hiszen az első kritikák gyalázatosan lehúzták a filmet. Ezt megtámasztotta egy érdektelen előzetes, úgyhogy elvárások nélkül ültem be a nyár sikerfilmjének várt Jurassic World: Világuralomra.

we-had-a-bad-mistake-new-trailer-for-jurassic-world-3-new-trailer.jpeg

Nem kellett csalódnom - mármint az elvárások hiánya miatt, ugyanis ez a film megint a "fejlesztett filmek" vonalát erősíti. A történetbe nem is érdemes belemenni, hiszen pontosan ugyanaz, mint az előző 5 részben. Emberek kihasználják a természetet, gonosz vállalkozó jobbról színre be, T-Rex balról színre be - az pedig előre sejthető, hogy ki fog nyerni. Nyoma sincs már annak a léleknek és szívnek, amivel Steven Spielberg az első két epizódot készítette. Sokkal valószínűbb, hogy a filmhez forgatókönyv helyett jelenet vázlatok és látványtervek készültek csak, és ezt próbálták meg összekötni valami történetszerűvel. A film emiatt olyan, mint egy novelláskötet, jobb és rosszabb írásokkal, amikben az a közös, hogy egy vagy több magánszemély úgynevezett őshüllők elöl menekül. 

Persze, az egyszeri dínórajongó szíve azért meg-megdobban, hiszen nemcsak ismerős lényeket lát, de azt is megmagyarázzák a filmben, hogy eddig miért nem láttunk a legújabb kutatásoknak megfelelő dinoszauruszokat. Így több őslény tollazatot is kap, bár a hangjuk és méretük tekintetében azért még mindig nem a Jurassic World lesz a szakmai mérce.

A film rendezője, Colin Trevorow, megirigyelhette a Tenet hangzását és minden eddiginél magasabbra tekerte a hangerőt - IMAX-ben néha konkrétan bántó is volt (pont, mint a Tenet esetében). Ha hozzávesszük, hogy az előző két rész zeneszerzője, Michael Giacchino is inkább feszültségkeltő futamokat írt, akkor a moziból kijövet akár azt is érezhetjük, mintha a történet folyamának hiányát ezzel próbálnák palástolni.

Összességében egy látványos, de rendkívül furcsa alkotás, amely ugyan méltatlan a nagy elődökhöz, de a 4-5. rész szellemiségét azért érezni rajta. Egyszer érdemes megnézni a nagyvásznon, de valószínűleg kevesekben fog valódi nyomot hagyni.

Magyar szinkron

nevtelen.png

Sok változás a hatodik részre nincsen, Dóczi Orsi szinkronrendező a korábbi gárdát trombitálta össze a magyar változat elkészítéséhez. Jó volt hallani, hogy figyelembe vették a rajongók kérését és az előzetes után Vándor Éva visszakapta Laura Dern magyar hangjának szerepét. Párosuk közel 30 év után még mindig remekül működik, ahogyan meglepő módon a szokottnál lelkesebben szinkronizáló Dörner György és Sam Neil is. 

Csak Szabó Sipos Barnabást sajnáltam egy kicsit, aki az Elveszett világ után végre ismét nagyobb szerepben térhetett vissza - viszont karakteréről az alkotók nem tudták eldönteni, hogy a második rész hőse vagy a Thor Ragnarök Nagymestere legyen. 

Miller Zoltán és Ruttkay Laura párosa az előző két epizód után végre simulékonyabban működik - bár meglepően kevés jelenetben vannak együtt, így sajnos a szerelem igazi kibontakozását a film a fantáziánkra bízza.

Speier Dávid fordítása gördülékeny és magas szintű volt, de a végeredmény bekerült egy mondat, amin mindenki felszisszent. Két szereplő beszélget és az egyik megemeli a hangját, mire a másik: "Nem tetszik ez a HANGÜTÉS!" Nem jött volna ki a "nem tetszik ez a hangnem" a szájmozgásra? 

A szinkron - a film egészéhez hasonlóan - komoly épít a nosztalgiára, amelyet megkoronáz az is, hogy VÉGRE a film végén ismét megszólalhatott a legendás Bozai József, aki felolvasta a stáblistát. Ez azért számít különlegesnek, mert a mai filmeknél a legtöbb stúdió már csak azt engedi, hogy a magyar stáb a hivatalos stáblista után, egy külön listában jelenjen meg.

 

Top Gun: Maverick - Szinkronkritika

 top-gun-maverick-movie-banner.jpg

Valahogy így lenne (lett volna) érdemes feltámasztani a 80-as évek klasszikus akciófilmjeit. Az előzetesek nem ígértek egy különösebben izgalmas filmet, Bruckheimer és Cruise azonban nehogy nem lőttek mellé, de konkrétan az év egyik borítékolhatóan legnagyobb dobását hozták hangártető alá. 

A történethez úgy nyúltak az alkotók, hogy ugyan építkezik az első rész történéseire, de ha valaki nem emlékezne vagy nem látta, akkor is tökéletesen összerakható. Persze, ha hatótávolságon kívülről nézzük, akkor egy szögegyenes, klasszikus akciómozi. Főhős elvonult életet él, gond adódik, csak ő segíthet, rehabilitálják. Ez kis túlzással bármelyik Stallone, Schwarzenegger vagy éppen Seagal filmre ráhúzható. A Top Gun második részét nem is ez teszi izgalmassá, hanem hogy sikerült megtölteni ÉLETTEL. 

Nomeg persze az, hogy Tom Cruise megint emelte a szintet. A kaszkadőrök és a biztosítók örökös rémálma az elmúlt 36 évben letette a kisgépes és vadászrepülős vizsgákat is. Így az alkotók összehozhatták, hogy a kamera valóban ott legyen Cruise-zal, mikor repül és a kanyarokban nem CGI gyorsulás borzolja az arcát. Ha valamit, akkor ezt a filmet IMAX-ben érdemes megnézni! Elképesztő látványos, amikor közelről lehet látni, hogy milyen a repülés és mi történik a pilótával. Több jelenetnél rendesen szorítottam a karfát az izgalomtól. A két órás filmben elég hangsúlyos részt tesznek ki a gyakorlatok és a valódi harc - így a repülés szerelmeseinek pláne kötelező film!

Szerintem az alkotók az alaphelyzet elnagyolt felállításával is jó döntést hoztak, hiszen egy meg nem nevezett ország meg nem vezetett területére elképzelni a konfliktust sokkal egyszerűbb manapság. Az háborús áthallásokat azok aktualitása ellenére is sikerült elkerülni és a sztori is csak annyiban lett propagandafilm, hogy a nézése közben (és persze utána, a hatása alatt) azt érezhetjük, hogy harci pilótának lenni rendkívül menő.

A hangulathoz a gyönyörű fényképezésen túl a zene is nagyban hozzájárul. Élek a gyanúperrel, hogy Hans Zimmer szerepe itt már csak annyi volt, hogy eldöntötte, meghagyják a klasszikus témát, aztán Lorne Balfe-fal együtt átadták a lehetőséget a "gyerekeknek". Steve Massaro, Andrew Kawczynski és a Remote Control csapata ha nem is találták fel a spanyolviaszt a filmhez, a 80-as évek hangulatát ügyesen felidézték. Emellett jól eljátszottak a Harold Faltermeyer által komponált eredeti főtémával is. 

Szinkron

A klasszikus filmek folytatásai esetében gyakori kérdés, hogy a rendező a szereposztásnál mennyire vegye figyelembe az eredeti hangokat. Míg egy Star Wars esetében valószínűleg nem volt kérdés, hogy maradjanak-e a legnépszerűbb változat hangjai (Stohl András, Csernák János és Kovács Nóra), addig a Trainspotting második részéhez például újrakeverték a lapokat. Valószínűleg a népszerűség, illetve a szereposztások időközben változásai is komoly tényezők lehetnek a döntésben.

A COVID-járvány miatt többször halasztották a film premierjét, így a Top Gun: Maverick magyar változata is már jó ideje elkészült. Nikodém Zsigmondnak a szereposztás terén "rendet" kellett tennie, hiszen az első részt nem lehetett egy az egyben átörökíteni. A szinkron összességében igen szórakoztató lett, amelyhez hozzájárult a remek fordítás is. Akinek a film után nem az az új kedvenc szava, hogy drónkövetelő, az rosszkor ment ki a büfébe. ;)

rekasi-karoly-original-55883.jpg(Fotó: Földi Tamás)

Tom Cruise Rékasi Károly - iszonyatosan jól állnak egymásnak. Szerintem Cruise mérföldekkel tökösebb Rékasi magyar hangjával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az amerikai színész fiatal éveihez ne passzolt volna tökéletesen Kautzky Armand, de talán úgy tudom megfogalmazni, hogy a két színész fejlődési útjai elváltak egymástól. Kautzky Armand hangja ma már talán túl elegáns volna Cruise-nak, aki újkori akciósztár imidzséhez viszont ideális Rékasi karcos orgánuma. A sztori valódi csavarja, hogy az első részben szereplő Dr. Green Anthony Edwards a rendszerváltás környékén készült szinkronban Rékasi hangján szólal meg. 

A Val Kilmer alakította Iceman tengernagy esetében kevésbé láttam át a mögöttes logikát, hiszen Görög László (ő az első részben magyarította a figurát) és Kilmer más, megszokott magyar hangjai (Sörös Sándor és Forgács Péter) is elérhetőek lettek volna. A pár mondat erejéig nem volt zavaró a váltás, Kamarás Iván jól megoldotta a helyzetet. Itt azonban én valószínűleg adtam volna a nosztalgiafaktornak. 

nov_2_ki.jpg
(Fotó: Éder Vera / Színház és Filmművészeti Egyetem)

Az új szereplők közül Novkov Máté játékát mindenképpen érdemes kiemelni. Persze, suttyó figurát mindig hálásabb alakítani és ezen a fronton Jake 'Hangman' Seresin hadnagy szerepe bőven szolgál munícióval. Azonban a Máté játékával sokkal több élettel tölti meg a karaktert az eredetihez képest, hangja friss, izgalmas. Bár az ISZDB-n dokumentáltak szerint még csupán 47 produkcióban vett részt, biztosan fogunk még róla hallani. 

Összességében egyetlen egy döntés volt csupán, amit nem értettem a szereposztás kapcsán: Robert 'Bob' Floyd hadnagy Seder Gábor lett, aki bár hiba nélkül és rendkívüli rutinnal oldotta meg a feladatot, érzésem szerint a 91-es születésű szereplőhöz egy fokkal autentikusabb lett volna egy vele egykorú szinkronhang. Ugyanakkor -  csak hogy némi pszichológiát is csempésszek a cikbe - Gábor és a csapat többi tagjának ismerős hangja segít abban, hogy a nézők könnyebben azonosuljanak az új szereplőkkel is. 

A Top Gun: Maverickre érdemes volt várni, nemcsak jó folytatás lett, de nagyon magasra teszi a mércét a régi filmek folytatását illetően. Nem hiába, Jerry Bruckheimer és Tom Cruise is zseniális producerek - és mint kiderült, utóbbi a világ legmenőbb pilótája is.

Előzetes a majdnem teljesen végleges szinkronhangokkal

,,Beus, ne üvölts!” - 25 éve gyűjtöttünk Esmeralda szemműtétjére

esmeralda_main.jpg

Ma 25 éve annak, hogy elsőként került a képernyőre a zöldszemű világtalan lány, Esmeralda története. A szappanoperák megkerülhetetlen szereplője ő, akit az újgenerációs közép-és dél-amerikai sorozatok tömkelege követett.

1997. május hatodikán mutatták be Mexikóban az Esmeralda első epizódját. Hozzánk a következő évben ért el a történet. A 137 epizódos sorozatnak már a bevezetője is emlékezetes volt: a romantikára éhes közönség számára nemcsak a látvány, hanem a zene is kellemes élményt nyújtott.

Már a legelső részből kiderül az alap történet: egy szegény nő belehal a szülésbe, miután életet adott egészséges fiának, míg a tehetős családban látszólag egy halott lány születik. Mivel ezt a ház ura rosszul fogadná, a szolgák kicserélik a gyerekeket, nem számítva arra, hogy a kislány ugyan vakon született, életben van, és pár évvel később egymásba szeretnek az elcserélt fiúval.

A széria az 1970-es venezuelai sorozat feldolgozásra volt, ám az általunk ismert Esmeraldának már egy 2004-es és egy 2017-es változata is lement a brazil és a mexikói televíziókban.

A szereplőknek nem sok beleszólásuk volt sorsuk alakulásába: az Esmeraldát alakító Letícia Calderón azt szerette volna, ha karaktere a sorozat végén nem José Armandóval él boldogan, hanem azzal az orvossal, aki megoperálta a szemét. Elmondása szerint Alvaro, a szemorvos méltóbb volt Esmeralda szerelmére, ám ez a készítőket nem hatotta meg.

juanpablogamboa.jpg

 Alvaro, akit Esmeralda megformálója befutónak remélt

A sorozat alatt Esmeralda egyik segítője, a Fermint játszó Noe Murayama eltűnt a sorozatból, ugyanis nem volt módja végigkísérni a világtalan lány kalandjait: májrákban hunyt el, helyette lett tehát egy másik sírásó, a Trulebús nevű szereplő.

Ugyan a kedves szolgálót, Crisantát játszó Dian de Marco végigvitte a sorozatot, nem sokkal élte túl a befejezést: alig egy évre rá ő is elhunyt, így neki is az Esmeraldában nyújtott alakítása volt az utolsó.

 

Esmeralda – Letícia Calderón – Nyírő Beáta

Esmeralda megformálója a kelet-európai országokban megtapasztalhatta, hogy milyen a hollywoodi hírességek élete: imádták, sikoltozva fogadták mindenhol. Budapesten még a Vakok Intézetébe is elhívták, egy dologról feledkeztek meg, hogy az intézet lakói csupán a hangjáról ismerik Esmeraldát, így nem tudtak mit kezdeni a mély hangon, spanyolul megszólaló Letíciával.

Magyar hangját, Nyírő Beátát elfelejtették meghívni az eseményre, de mi felkerestük, hogy meséljen nekünk a sorozatról, és 25 év ide, vagy oda, nagyon sok mindent megtudtunk tőle!

Szinkronjunkie: Egy interjúban azt mondtad, hogy az az egyik legnehezebb a színészi hivatásban, hogy megválogassa az ember azt, hogy mit vállal el és mit nem. Az Esmeralda esetében mit mérlegeltél?

Nyírő Beáta: Amikor az Esmeralda elkezdődött, még eléggé ismeretlen voltam. Úgy tudom, hogy valaki engem ajánlott, ezért behívtak egy próbára. Nem szóltak, hogy miért, csak megnézték, hogy milyen gyorsan dolgozom, és hogy mennyire vagyok pontos. Nagyon gyorsan sikerült megcsinálnom 20-30 tekercset, és ez a rendezőnek elég volt ahhoz, hogy lássa, mit tudok. Akkoriban nem volt ekkora dömping a sorozatokban, úgyhogy nagyon örültem, hogy megkaphattam Esmeralda szerepét. Akkoriban még nem válogathattam a kendermagban, arról nem is beszélve, hogy egy kifejezetten jó csapattal dolgozhattam.

nyirobea.jpeg

Nyírő Beáta - Fábián Borbála fotója

SzJ: Nézőként megéltem azt, hogy cikiztek, amiért követem a sorozatot. Színészként nem volt ciki egy ilyen jellegű sorozatban szinkronizálni?

NyB: Nem, és a mai napig sem az. Persze sokkal elegánsabb, ha egy mozifilmet szinkronizál az ember, és anyagilag is lényegesen más a szorzó. Nagyjából akkortájt készült, amikor a Thelma és Louise-ban szinkronizáltam Geena Davis-t, akivel jobban meg is szenvedtem, mert többször megnéztük és visszahallgattuk, hogy tökéletes minőségű legyen a szinkron. A dél- és közép-amerikai sorozatoknál, vagy akár a Jóbarátoknál az ember a negyedik-hatodik rész után ráérez a figurájára, és ahogy meglátja, már át is lényegül.

SzJ: Nem zavaró, hogy a fülhallgatóban nem a megszokott, angol hangokat halljátok, hanem a hadaró, pörgő spanyolt?

NyB: Inkább az volt a zavaró, hogy rettenetesen hangosan beszélnek. Ki is volt írva a szinkronstúdióba a képernyő mellé egy papírra, hogy ,,Beus, ne üvölts!”. Letícia Calderón elképesztő hangosan beszélt, ezért próbáltam őt lekövetni, de Magyarországon nem kiabálva beszélünk. Nálunk a naiva kis kedves, kicsit levegősebben beszél, náluk pedig az a jellemző, hogy mély, rekedtes hangja van a legszebb nőknek is.

SzJ: Miben más egy ilyen jellegű szappanoperát szinkronizálni, mint mondjuk a Jóbarátokat?

NyB: Az Esmeralda esetében jellemzően egyedül voltam a stúdióban. Összegyűjtötték azokat a jeleneteket, amikben benne vagyok, és reggel 8-tól délután 4-ig dolgoztunk, ami nagyjából 100-120 tekercset jelentett. Abban biztos, hogy kimerültem volna, ha közben a kollégák jönnek-mennek. Néha előfordult, hogy ketten álltunk a mikrofonnál, de a rendező nagyon vigyázott arra, hogy ne fáradjunk el, hiszen az is rendkívüli koncentrációt igényel, ha figyelni kell a másikat munka közben.

SzJ: A sorozat akkora siker volt, hogy még a dalokat is felénekeltétek Lux Ádámmal. Erről milyen emlékeid vannak?

NyB: Megkeresett bennünket az EMI Quint. Az ő gondozásukban jelentek meg a legnagyobb világslágerek, úgyhogy hatalmas megtiszteltetésként éltük meg. Megkérdezték, hogy tudunk-e énekelni: Lux Ádám nagyon jól tud, én pedig akkoriban a Marica grófnőt énekeltem, úgyhogy nagyon benne voltam. Anyagilag nem volt nagy durranás, de nem is emiatt vállaltuk el, hanem mert ritkaságnak számított egy ilyen lehetőség. Megvették az alapot, és írtak rá magyar szöveget. Hatalmas siker lett, majdnem aranylemez. Ezen kívül egy Sztárcsengő című karácsonyi válogatáslemezen is előadtunk egy karácsonyi duettet.

SzJ: A lemezbemutató roadshowkon pedig tomboló közönség fogadott benneteket.

NyB: Az Rtl Klub rendszeresen szervezett roadshow-kat, és az Esmeralda idején mi is elmentünk a nagyobb városokba. Hatalmas színpadokon léptünk fel több tízezer ember előtt, akik őrjöngtek, amikor megláttak bennünket. Azt sem tudták, kik vagyunk, de úgy viselkedtek, mintha maga Esmeralda és José Armando lenne előttük. Nagyon érdekes volt, imádtuk ezt az egészet, világsztárnak éreztük magunkat.

SzJ: Többször előfordult a színpadi – különösen vidéki - fellépéseken hogy a nézők összesúgtak, amikor megláttak a színpadon, hogy ,,ott van Esmeralda”. Milyen érzéseket váltott ez ki belőled? Bántott, hogy így látnak?

NyB: Ez Phoebe esetében is előfordult, de Esmeraldaként sokkal többen felismerték a hangomat. Egyáltalán nem bántott, sőt, nagyon jó érzés volt! A Jóbarátok: Újra együtt is ezért volt jó, mert az ember úgy érezhette, hogy központi helyet tölt be. Nagy balgaság lenne megsértődni azon, hogy felismernek vagy hogy szeretnek, hiszen ezért csináljuk, hogy szeressenek bennünket. Ez a mi fizetségünk.

SzJ: Mi volt az Esmeralda titka? Miért szerették jobban, mint sok más szappanoperát?

NyB: Az Esmeralda magyarországi sikere elsősorban a szinkronrendezők érdeme. Azon túl, hogy jó csillagzat alatt született, a szinkronrendező jó hangokat választott ki, és ott vagyunk mi is, akik a hangunkat és a tehetségünket adtuk hozzá. Ha felismernek miatta, ugyanolyan elismerést jelent, mintha egy színpadi szerep miatt emlékeznének rám. Persze egy kicsit más, de színházba sokkal kevesebben járnak, és el sem várható, hogy az emberek kis vidéki falvakból feljárjanak. Annak is örülni kell, ha egy filmben vagy sorozatban hallja a hangunkat, mert ha ezzel tudunk örömet okozni valakinek, akkor ezzel okozunk.

SzJ: Az Esmeralda után voltak még itthon is bemutatott sorozatai Letícia Calderónnak, de már csak a Julietában szinkronizáltad, utána jellemzően Orosz Anna vette át. Ennek mi volt az oka?

NyB: Akkoriban Sopronban játszottam, és ugyan Budapesten zajlottak a próbák, a premierek idején egy-egy hétre leköltöztünk Sopronba, és a szinkronstúdió nem tudott megvárni. Annyira nem bántam, mert az Esmeralda után valamivel vissza is vonult egy időre, viszont most nem régen láttam őt, és még mindig eszméletlenül jól néz ki. Játszott is valamiben, de szerintem az én hangommal már nem passzolna. Az utóbbi sorozataiban Orosz Anna talán jobb volt rá, ezt nem vitathatjuk, arról nem is beszélve, hogy nem tartottam olyan fontosnak, hogy mindenáron megtartsam őt. Lisa Kudrow-t nem szívesen adnám oda senkinek, érte utaznék egész éjszaka is akár, hogy leszinkronizáljam. Ennek ellenére, ha felkérnének, hogy nézzük meg, hogyan állunk egymásnak 25 év elteltével Letícia Calderónnal, elmennék, mert jó színésznő, így javítani sem kell rajta.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy meséltél nekünk!

 

José Armando – Fernando Colunga – Lux Ádám

josearmando_luxadam.jpgFernando Colunga ma is aktívan dolgozik. Ritka eset ez, de elmondhatjuk, hogy egyedüli magyar szinkronpárjaként tudhatja maga mellett Lux Ádámot, hiszen a színész mindvégig kísérte őt munkája során. Az Esmeralda után tizenegy sorozatban hallhattuk a párost, legutóbb 2016-ban a Csábítások földjén címűben. A magyar színész több szériában is feltűnt, így az Acapulco akciócsoportban, a Youngerben, a Mentalistában, a Varg Veum – Baljós jelben, de egyik legismertebb szinkronszerepe kétség kívül José Armando karaktere, hiszen női szíveket megdobogtatva hozta a romantikus, latin sármőr szerepét.

 

További magyar hangok

A sorozatban rengeteg szereplő feltűnt, így mi most csak a legfontosabbakról emlékezünk meg. Ott volt José Armando, majd Esmeralda apja, Rodolfo Peñarreal, akit Melis Gábor szólaltatott meg rendkívül szigorú, mély hangján. A magyar színész kiválóan aládolgozott a különböző érzelmeket megélt szerepnek, és lett félelmetes, mogorva emberből szerethető családapa. Feleségét, Blancát Menszátor Magdolna magyarította, akit több sorozatban láthattunk már főgonoszként is, de a naivát is tökéletesen megoldotta. Andresz Kati ezzel ellentétben a rendkívül ellenszenves, és velejéig gonosz Fátimát szinkronizálta, aki a sorozat végére szintén megmutatta, hogy van szíve. Andresz Kati megállíthatatlan elánnal vezetett végig minket a szerepen, és nem volt könnyű dolga, mert hangban pont az ellenkezőjét kellet hoznia annak, amilyen ő valójában. Orosz Anna szinkronzálta Fátima lányát, Gracielát, aki a kezdetekben meglehetősen ellenszenves karakter volt, ami azért is érdekes, mert az Esmeralda után, Orosz Anna a Paulia és Paulinában két főszerepben is hozta a jót és a rosszat. Graciela figurája valójában gyakorlás volt, hiszen rossznak indult, de virágként nyílt ki a néző szeme előtt.

Ebben a részletben szinte mindenki feltűnik

Bessennyei Emma szólaltatta meg a jóságos, ám határozott Domingát, Esmeralda nevelőanyját, aki szintén remek találat volt a ,,jó boszorkány” szerepére. A másik, rettegett gonosz a sorozatban Dr. Lucio Malaver volt, akit nemcsak leégett arca, hanem személyisége is rettenetessé tett. Kárpáti Tibor szinkronizálta, akinek tökéletesen elhittük a kiszámíthatatlanságot, az összetörtséget, és a reményt, ami a karakterben dolgozott.

esmeralda_szereplok.jpg

Ők voltak tehát az Esmeralda főbb szereplői. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy Ti kivel néztétek a sorozatot, miért szerettétek, és hogy ki volt a kedvenc szereplőtök a stáblistából! Várjuk élményeiteket és emlékeiteket!

 

Doctor Strange az őrület multiverzumában - Szinkronkritika

docotor_strange_inthemultiverseofmadness_wallpaper_pc.png

A Marvel most először tette meg azt a bátor lépést, hogy egy filmjét kifejezetten az előzmény sorozatokra építette. A magyar közönség emiatt hátrányban is van, hiszen hivatalos forrásból, szinkronizált formában majd csak június 14-től nézhetjük meg a WandaVíziót és a Lokit, amelyekre sokkal szélesebben építkezik a Doktor új filmje, mint ahogy azt az új Pókember mozi tette. 

A film készítésének előzményei sem voltak problémamentesek (soha nem azok, csak a legtöbbször nem kerülnek nyilvánosságra a nehézségek). Az első rész direktora, Scott Derrickson állítólag azért lécelt le az előkészítési folyamat során, mert sokkal sötétebb, horrorisztikusabb verziót képzelt el, mint amilyet a Disney és a Marvel gyomra elbírt volna. Ennek némileg ellentmond az egyik legegyedibb horrorrendező - Sam Raimi - szerződtetése, aki bár leszállította nekünk a klasszikus Pókember-trilógiát, filmes gyökerei azért inkább az ijesztgetés irányában keresendők. Azt spoiler nélkül állíthatom, hogy a végeredmény kellően sötét, ijesztő, és a címhez méltóan őrült lett. 

Hiába a sok varázsige, szellem, káosz mágia, téboly és alternatív univerzum, ez a film egyszerűen elsüllyed a saját súlya alatt. Túl sokat akar, erre pedig - a kötelező akciójelenetek árnyékában - egyszerűen nem jut elég idő. Tipikusan az a film, ahol szuper volt a rendező, remek színészekkel dolgozott, viszont a producerek és forgatókönyvírók örök csatájában elesett. Ettől még kihagyni vétek lenne - bár nem ez lesz az a Marvel-film, amit egymás után 292 alkalommal újra fogunk nézni.

Azt nem tudom felróni a filmnek, hogy aktívan használja az előzményeket - sőt, hányszor hiányoltuk ezt már eddig?! De aki a WandaVízió sorozatot nem látta, az be se üljön. A 2021 februárjában debültált minisorozat sztoriját azoknak is megéri felfrissíteni, akik annak idején a premiereket követték. A Marvelnél is érezhették ezt, mert teljesen elengedték a bemutatkozást, a film egyből az akció közepébe visz. 

sanctum-sanctorum-doctor-strange-multiverse-of-madness.jpg

A kusza és kissé szívtelen sztoriért viszont komoly látvány, teljesen elborult jelenetek, és több vérbeli fan service cameo is kompenzálnak. A TikTokon már konkrét kívánságlisták készültek, hogy kiket szeretnének látni a rajongók. Sajnos ezek a szereplők nem kapnak akkora súlyt, mint Tobey és Andrew Pókemberei a Nincs hazaútban. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönnek a YouTube-ra azok a kamerás felvételek, amin hallani majd a mozis közönség üdvrivalgását. 

Az egyetlen igazi csalódás a zene területén ért. Az "új" rendező "új" zeneszerzőt is hozott magával: Michael Giacchinót Danny Elfman váltotta. Ha valakinek két elképesztően ikonikus szuperhős témát (és megannyi zseniális filmzenét) köszönhetünk - hiszen Elfman szerezte a Denevérember és Pókember zenéit is -, akkor joggal magasak az elvárásaink. Ugyanakkor a zeneszerző marveles debütálása már a második Bosszúállók filmnél megvolt és ott is bizonyította, hogy mostanában megelégszik az átlagossal. Ahogy az Ultron korát, úgy az Őrület univerzumának zenéjét is szerezhette volna bárki. Aláfestésnek teljesen rendben volt, de egy fél megjegyezhető taktus nincs benne. Ezeket pedig mindig óriási kihagyott ziccereknek érzem - és nem is értem, hogy egy szuper rendező és zeneszerző páros hogyan elégedhet meg egy ennyire generic cuccal. 

A szinkron

A film által körüljárt káosz és őrület ellenére a szinkron higgadt, jól összerakott és átgondolt munka. A 28. Marvel-filmről, amelyek közül csak háromnak (Vasember és a két Galaxis őrzői-film) nem Tabák Kata rendezte a szinkronját, nehéz igazán újat mondani. A megszokott szereplők hangján szerencsére nem kellett változtatni, így a Strange-ben megszokott trió, azaz Simon KornélRuttkay Laura és Hajdu Steve is maradtak. Ahogy az előzetes alapján lehetett sejteni, csatlakozott hozzájuk az első rész Mordója, Király Attila is. Itt érzek egy kis inkozisztenciát a Disney részéről: ha Király Attila egyszerre lehet Mordo és Eddie Brock/Venom, akkor Csondor Kata miért nem maradhatott Darcy a WandaVízióban? Ha már WandaVízió, akkor nem hagyhatjuk ki a film másik főszereplőjét, Szilágyi Csengét, aki egy sokkal mélyebb, rétegeltebb és komorabb Wandát hoz már az első felbukkanása óta. Ez pedig kifejezetten jól jön ebben a kalandban.

A szinkronfelvételeket mindenesetre Simon Kornél élvezhette a legjobban, hiszen ő - ahogy azt az előzetesben lehetett látni - többféle Doctor Strange karaktert is megformálhatott. 

29688917_b2ac042bf29c1dbb26407ea37eab049c_wm.jpg

Ugyanakkor nincsen film új karakterek nélkül, mi pedig kaptunk egy szuper America Chavezt, méghozzá Koller Virág hangjával. Fiatal kora ellenére a színésznő máris több, mint 100 szinkronprodukción van túl és ez meg is látszik, hiszen az MCU-t régóta koptató színészekkel azonnal felvette a tempót. A Xochitl Gomez által alakított karakter dinamikus, sok különféle helyzetbe keveredik, így izgalmas, valódi megnyilvánulási lehetőséget ad a magyar kollégája számára. 

Emellett feltűnik a filmben néhány titkos szereplő, akikről spoileres lenne megemlékezni, de nem hagyhatjuk ki, így kifehérítjük ezt a részt. Az előzetesek legnagyobb dobása volt Professzor X behozása, amelyet mindenki kitörő örömmel fogadott. Horányi László immáron 22 éve hozza a figurát - jó volt őt ismét hallani. A film emellett gurított egy másik nagyot, hiszen néhány jelenet erejéig feltűnik benne a Fantasztikus Négyes vezetője, a gumikarú Reed Richards, méghozzá a rajongók által várt John Krasinski alakításában. Szegény John eddig minden filmjében új hangot kapott. Ezúttal a szinkronban kevéssé ismert Ódor Kristóf lett a magyar hangja. Párosuk nekem egy kicsit furcsának, lassúnak tűnt. Itt most nem érzem, hogy ne lett volna egy erősebb választás. Azonban az is tény, hogy a szinkronban sokat próbált, fiatal vagy fiatalos hangú színészeink lassan fogyatkoznak, így a frissítésre folyamatosan szükség van és lesz is a jövőben. 

Összességében a film nagyban építi az MCU negyedik fázisának sztoriját, használja a Disney+ sorozatokat, emiatt sem érdemes kihagyni. Azt viszont nem érzem, hogy akkora katarzist okozna, mint a Pókember - Nincs hazaút. 

 

 

Szinkronlegendák Portrésorozat Különkiadás - Sinkovits-Vitay András

dscf2950a2_small_1.jpgSorozatunkban eddig olyan színészek életművét összegeztük, akik már nincsenek velük, így külön öröm, születésnapján kapcsán egy nagyon is élő szinkronlegendát köszönthetünk. Sinkovits-Vitay András 70 éves! Ez alkalommal pedig nagy örömmel mutatjuk be a közkedvelt színész eddigi pályáját, különös tekintettel a magyar szinkronban elvégzett komoly munkára. 

"Van egy ilyen hivatás, hogy színész."

Ha valaki ennyire tehetséges és közkedvelt színészek között nő fel - édesanyja, Gombos Katalin és édesapja, Sinkovits Imre - akkor vagy nagyon messze kerül a pályától, vagy maga is erre az útra lép. Számos olyan család van, ahol a tudás és a szakma szeretetének átadása nem sikerül a generációk között, de Sinkovits Imre mindkét gyermeke színésznek tanult. Míg András 1976-ben, Mariann a rákövetkező évben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. András először pap szeretett volna lenni, majd határozottan elkötelezte magát a színészélet mellett - bár kitanulta az építészszakmát is.

Egy 2009-es interjúban így emlékezett a korai évekről: "Tizenkét éves koromban volt egy dackorszakom. Amikor édesapám megkérdezte, hogy „fiam, mégis kivel vagy hajlandó szóba állni?”, azt válaszoltam: „Egy ilyen ember van, Latinovits Zoltán.” Zoli bácsi azt mondta, először legyen egy tisztességes polgári foglalkozásom, szerezzek építész diplomát, és ha úgy alakul az életem, később még lehetek színész."

A diplomát követően továbbtanult a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban Helmut Schwarz és Bruno Dallansky rendezők irányítása alatt. A híres Schönbrunn-palota közvetlen közelében működő akadémia már az 1928-as alapítása óta "alternatív", világszínházi oktatást nyújtott. Sinkovits-Vitay András - akkor még Vitay András néven -  Bécsben maradt és belvárosi Theater An Der Wienben gyakornokoskodott. Éppen ezek az évek alapozták meg, hogy nem csupán Magyarországon, de több más, külföldi színházban is játszott. 

Pétervári István igazgató idejében a Veszprémi Petőfi Színházban lépett színpadra, majd 1990-ig többek között a Pécsi Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban és a József Attila Színházban. Olyan szakmai kiválóságokkal kötött barátságot, mint Kálmán György, Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Bubik István, Bessenyei Ferenc vagy éppen Szakácsi Sándor.

15375086469398363_800x600.jpgÉdesapjával való kapcsolatáról a Demokratának így emlékezett meg: "Kilenc évembe telt, amíg ismét felfedeztem őt. Megéltem, milyen csodás az, amikor az ember rátalál az édesapjára, és nem az édesapját találja meg, hanem a legjobb barátját és kollégáját, és utána esték százait vele együtt tölti. Volt egy közös, önálló estünk." Sinkovits Imre és Vitay András pedig 15 éven keresztül szórakoztatták a közönséget közös produkciójukkal, Lélekben összenőve címmel. 

Filmek

Filmes, sorozatos munkái elsősorban a 70-es, 80-as évekhez, a magyar film aranykorához kötődnek. Még főiskolásként játszotta el a Petőfi '73 főszerepét, majd olyan korszakos sorozatokban követhette a nagyérdemű, mint a Sipsirica (Wildhagen György), a Petőfi (Orlai Petrich Soma),  vagy a Mint oldott kéve (Wildenburg herceg). Ahogy Józsa Imre portrénkban már említettük, a Petőfi-sorozat igazi szinkronparadicsom, olyan szereplőkkel, mint Józsa Imre, Kovács Nóra, Márkus László, Helyey László, Sinkovits Imre, Udvaros Dorottya és Dunai Tamás. Emellett a színész látható volt olyan korszakos sorozatokban is, mint a Szomszédok vagy a Kisváros.

"Hogyne szeretnék szinkronizálni?!"

A számtalan színpadi szerep, filmes és sorozatbeli alakítás mellett a szinkron hozta meg Vitay, illetve édesapja 2001-es halálát követően Sinkovits-Vitay András számára az igazi népszerűséget. A szinkron szeretete bizonyosan öröklődött a családban, hiszen Sinkovits Imre mellett András nagybátyja, Sinkó László is igazi szinkronlegenda volt. Meglepő, de hármójukat egyszerre egyetlen egy filmben sem kérték fel a szinkronrendezők.

 A szinkronizálást a főiskolai évek alatt kezdte, amelyre vele készült interjúnkban így emlékezett vissza: "Egyfajta természetes szelekció működött, amikor valaki alkalmas volt rá, akkor kipróbálták. Volt néhány kolléga, akik meghallgatták. Például Zákányi Balázs, Mauchner József, Mohácsi Emil, Vajda István – a teljesség igénye nélkül. Anno szinte csak a Pannónia Filmstúdió volt, öt vagy hat stúdióval az épületben. Volt egy közös, nagy előtér, ahol ott ültek Szendrő Józseftől kezdve, Máthé Erzsin, Latinovits Zoltánon keresztül Édesapámig… Óriási színészek. Aztán oda ülhettünk mi, pelenkás főiskolások is."

A szakmában rendkívül elismert szülei ellenére - vagy talán pont ezért - további magyar hangként, tömegezéssel kezdte. Első munkái között olyan filmek szerepeltek, mint a Magas szőke férfi visszatér, a Csendes-óceán kalózai vagy éppen a Kis hableány japán anime-változata. A rendszerváltást követően a Pannónia Filmstúdióban történő szinkronizálás megszűnt, a korábban ott dolgozó szinkronrendezők pedig saját céget alapítottak. Sinkovits-Vitay András ekkortájt kapta az első főszerepeit. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan melyik szerep volt az első, amely meghozta a közönségsikert, de a következő néhány biztosan hozzájárult: Mad Max (Toecutter), Monty Python: Brian élete (Napkeleti bölcs), Nagy zűr kis Kínában (Jack Burton).

Az bizonyos, hogy Andrást sok rendező elsősorban akciófilmekben képzelte el. Karakteres, karcos hangjával könnyedén jelenítette meg a jófiúk aktuális ellenfeleit, de több esetben osztották rá a hős figuráját is. Néhány meghatározó akciófilm, amelyben szórakoztatta a közönséget: Indiana Jones 1.: Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói (Jock), Hegylakó (Sunda Kastagir), több Magnum-epizód (több szerepet is alakított), Karatetigris (Sensei Lee), Mission: Impossible - Az akciócsoport (több szerepben), Börtöncsapda (Louis Burke), Ölve vagy halvaAz 57-es utas (Charles Rane), Tökéletes katona (Luc Deveraux / GR44), Száguldó erőd (Travis Dane). Ikonikus figura volt a Tango és Cash börtönlakója is, Slinky, akit aztán Cash (Hegedűs D. Géza) néhány jelenet alatt helyre is tett. 

Egyik legismertebb szerepe is az akciófilmekhez kötődik, az Utolsó cserkészben a Damon Wayans által megformált Jimmy Dixet szinkronizálta. Dezsőffy Rajz Katalin rendhagyó szinkronjában többek között Sörös Sándor, Szerencsi Éva és Varga Tamás voltak a partnerei. 

Az akciófilmek vonalán pedig eljutunk a képregényfilmekhez, ahol nem mehetünk el a modern magyar szinkron egyik legütősebb castingja mellett. A 2000-ben készült X-men - A kívülállók rendezője, Csörögi István, Sinkovits-Vitay Andrást osztotta ki a Hugh Jackman által megformált Rozsomák/Farkas/Logan szerepére. Ezzel pedig egy csapásra létrehozta a film sikerén messze túlmutató párost, amely máig a rajongók kedvence. A Jackman-Sinkovits duót eddig 11 alkalommal hallhatta a nagyközönség, főként az X-men-filmekben. A közönség legnagyobb sajnálatára a rendezők ma többnyire mással képzelik el Jackmant.

A Szalay Éva által rendezett, kiváló Brian élete című film magyar változatában Sinkovits-Vitay András azt is bebizonyította, hogy remek érzéke van a vígjátékokhoz. Sokoldalúságát olyan alkotásokban mutatta meg, mint a Drakula halott és élvezi, Nicsak, ki beszél még, az Olsen-banda filmek, a Jöttünk, láttunk, visszamennék, a Rendőrakadémia 6., vagy éppen a Nagy durranás 2. A színész komikusi vénáját leghosszabb ideig próbára tévő karakter azonban Chandler volt, a Jóbarátok-sorozat egyik főszereplője. Az egyes számítások szerint gyanúsan drága apartmanban lakó fiatalok életét 10 évadon keresztül követte az egész ország - ismétléseit pedig közel 30 évvel az első rész után is megtalálhatjuk szinte bármelyik tévé csatornán. 

A Jóbarátok - Újra együtt kapcsán készült interjúnkban így emlékezett az általa szinkronizált, közönségkedvenc Chandlerre: "Nagyon sok mindenben hasonlítunk Chandlerrel. Én is mindig onnan lógok ki, ahol éppen vagyok. A humorunk is hasonló, a szarkazmus is közös pont, és ő is egyik pillanatról a másikra tud az érzelmeivel játszani. Nagyon megszerettem ezt a fiút az évek során. (...) Nagyon édes társaság volt akkor is, és most is. Tíz év volt az életünkből a sorozat. Amikor elkezdtük szinkronizálni, Kun Márti a gyártásról főzte a kávét, megittuk, majd beszélgettünk Mohácsi Emil rendezővel, tüneményes csapat volt, jó hangokkal és szakemberekkel."

Matthew Perryt a sorozat sikerét követően ritkán osztották másra (néhány kivétel sajnos azért akadt), így a népszerű duót hallhattuk több filmben és sorozatban is. András interjúnkban így emlékezett vissza ezekre a munkákra: "A Bérgyilkos a szomszédom második részében én szinkronizáltam, a Fapofákban, a Megint 17-ben, és voltak sorozatai is, a Csoportban marad és a Színfalak mögött, ahol szintén követhettem a munkáját."

A mutáns Logan és a "fénymásolós" Chandler figurái mellett több más, közönségkedvenc karaktert is magyarított - ezek közül kiemelkedik a Gyűrűk ura Boromirja. A művész mesélt nekünk a felvételek készítésének körülményeiről: "Sean Bean esetében például a Gyűrűk ura felvételeit nagyon szerettem. A felvétel körülményei nem „hétköznapiak” voltak. Hadd meséljem el! Pontosan egy Junoszty televízió nagyságú képernyő volt előttünk. A felső egyharmadában egy fekete csík egy angol felirattal. Középen volt egy „closed” felirat, ahol pedig szintén egy fekete sáv, amiben „Másolni tilos!” felirat volt. Időnként ez a középső rész „felpattant” és láttál valamit a filmből. A szájakat sohasem, csak a filmet. Amikor végre, remegve megnéztem a kész filmet, akkor láttam, olyanok voltak, hogy a képen mutattak egy ezer darabra törött kardot és azt kellett mondani: „Előttem ez a kettétört penge.” Ha ezt látod, akkor kijavítod. Bár sokszor az eredeti, könyvi szövegen sem lehetett változtatni. Nomeg a vágót, Kajdácsi Brigittát dícséri, hogy a filmben a körülmények ellenére egyetlen egy elcsúszás nem volt."

Sinkovits-András legutóbbi munkája a korábban említett Jóbarátok - Újra együtt volt. Születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük, neki (és persze magunknak is) azt kívánjuk, hogy még sokszor hallhassuk hangját magyar szinkronos filmekben.

Egy rém rendes család ünnepel évfordulót – Halasi Dani mesélt!

p7896471_b_h13_aa.jpg

A ’90-es évek egyik legsikeresebb sitcomja kétség kívül az Egy rém rendes család volt. Ugyan nem irigyeltük Bundy-ék életét, nagyon is jól szórakoztunk a nyomorukon, beszólásaikon, kárörvendő nevetésükön. 35 éves lett ma ez a fura család.

1987. április 5-én mutatták be a sorozat első részét, mely a többi műsorral ellentétben azt tűzte ki céljául, hogy ne egy ideális család képét fesse le az embereknek. Így született meg Al, Peggy, Kelly és Bud karaktere, akik mindenfélék voltak, csak megszokottak nem!

Al boldogtalanul élt saját házában, amikor pedig nem ott töltötte idejét, egy cipőboltban robotolt. Haza várta ,,szerető” felesége, Peggy, és két civakodó gyereke.

A sorozat tizenegy évadot élt meg, ami manapság is kimagasló hosszúságúnak számít. A végéről olyan hirtelen döntötték, hogy még lezáró epizód sem készült. Olyannyira váratlanul jött a döntés, hogy még az Al Bundy-t megformáló Ed O’Neill is egy nyaraláson szembesült vele – akkor sem a vezetőségtől, hanem egy nyaraló pártól, akik egy helyi lapban olvasták a hírt.

Ne rohanjunk ennyire előre, először idézzük fel közösen, hogyan is kezdődött a sorozat! A készítők egy Frank Sinatra-dalt, a Love and Marriage-t választották hozzá.

A sorozat a kezdetekkor még nem örvendett nagy népszerűségnek Amerikában, ugyanis azon túl, hogy alacsony költségvetésűnek gondolták, soknak ítélték az altesti humort és a szexuális utalásokat is. Idővel azonban mégis megkedvelték az emberek, Magyarországon pedig szinte a kezdetektől magas nézőszámot vonzott.

Nem kis szerepe volt ebben a magyar hangoknak, nézzük hát, kik is voltak ők!

Ed O’Neill – Al Bundy – Csuja Imre

al_csujaimre.jpgCsuja Imre nevét számtalan filmből és szinkronból ismerhetjük, de az egyik első nagy szerepe kétség kívül Al Bandy-é volt. A színész szereti belevinni a saját ötleteit egy-egy szerepbe, nem volt ez másképp az Egy rém rendes család esetében sem, hiszen a magyar színész találta ki Al jellegzetes hanghordozását és nevetését. Ez utóbbit a szemfülesek néhol fel-felfedezhetik a Mi kis falunk című sorozatban, ahol a színész Füleki Károly polgármestert alakítja. Ahogy Csuja Imre egy interjúban elmondta, nagyon sokat nevettek a felvételek alatt, és improvizáltak is! Olykor olyan is előfordult, hogy sikerült szellemesebbet kitalálni a leírt szövegnél, és végül ezeket használták fel.

Katey Sagal – Peggy Bundy – Básti Juli

peg_bastijuli.jpgCsuja Imre szavaival élve, Básti Julit ,,pofán csapta” a szerep. Ugyan a szinkronrendező, Rehorovszky Béla nem bízott abban, hogy a színésznő elvállalja a munkát, nagyot tévedett, ugyanis Básti Juli nemcsak elvállalta, nagyon meg is szerette a szerepét. A kezdetekben minden egyes jelenetet előre megnéztek, hogy tudják, mi történik szereplőjükkel, ám amikor jól ismerték a karaktereket, egyből mondták a szöveget a színészek. Ekkortájt jött divatba a fülhallgató is, ami szintén könnyítette a munkát. Volt egy rövid időszak, amikor Kovács Nóra szólaltatta meg Peggy-t. Ennek az volt az oka, hogy Básti Juli kétszer volt várandós a sorozat alatt, és gyermekei születése után egy-két hétre ágyba kényszerült. Mivel szerette az Egy rém rendes családot, három héttel a szülés után már vissza is tért a munkába.

Christina Applegate – Kelly Bundy – Zsigmond Tamara

kelly_zsigmondtamara.jpgZsigmond Tamara a magyar szinkron egyik legderűsebb csillaga. Kedves hangját azonban általában pozitív szerepekhez használja, és nem volt ez máshogy Kelly esetében sem, mert ugyan nem volt épp a legokosabb, alapvetően nem volt rosszindulatú. Zsigmond Tamara a SzinkronVideók interjújában kollégáihoz hasonlóan úgy emlékezett, hogy nagyon sokat nevettek a felvételek alatt, de ehhez kellett Csuja Imre és Básti Juli profizmusa is. Ugyan nem mindig őt hívták Christina Applegate szinkronjára, az utóbbi pár filmben együtt dolgoztak – legutóbb 2017-ben, a Rossz anyák karácsonyában.

 

Bud Bundy - David Faustino - Halasi Dániel 

Halasi Dániel mindössze 12 éves volt, amikor a Budot megformáló David Faustinót kezdte szinkronizálni. Dani ma már báb- és gyermekelőadásokat rendez, illetve a Pesti Magyar Színiakadémia egyik osztályának vezetője, de szívesen emlékezett leghosszabban tartó szinkronszerepére.

 halasidani.jpg

Fotó: Szinhaz.org

Szinkronjunkie: Úgy tudom, Földessy Margithoz jártál, aki kiajánlott színházba és szinkronba is. Milyen emléked van az első szinkronodról?

Halasi Dániel: A legelső szinkronomat 7-8 éves korom körül kaptam a Kis gézengúzok című filmben. Casting útján választottak minket, és emlékszem, mennyire izgatott voltam, hogy vajon az enyém lesz-e a szerep. Stymie-nak hívták a karakteremet, és iszonyatosan jó kalandként él bennem, ráadásul ebben a történetben rengeteg gyerek volt, úgyhogy a kortársaimmal együtt szinkronizálni hatalmas buli volt.

SzJ: Hétévesen már olyan magabiztosan és folyamatosan olvastál, hogy ment a szinkron?

HD: Alapvetően nem volt gondom az olvasással, és akkoriban még volt rendezőasszisztens, aki bent ült velünk a stúdióban. Mindig nagyon sokat segített: megérintette a vállunkat, amikor el kellett kezdeni egy szöveget, úgyhogy ez nagyon kezdetleges, tanuló pálya volt. Nagyon jó hangulat uralkodott, és olyanokkal dolgoztam együtt, akik gyerekszínészként már akkor is nagyágyúk voltak a szinkronban: Előd Álmos és Molnár Levente is rendkívül segítőkészek voltak.

SzJ: Mennyire álltál készen a szinkronra, amikor először odakerültél? Földessy Margit iskolájában volt szó a szinkronizálásról?

HD: Nem, teljesen idegen terep volt a szinkronstúdió. Alapvetően nem rettegtem tőle, mert színházi- és színpadi gyakorlatom már volt, és mindig számíthattam arra, hogy segítenek. Úgy tűnt, hogy van hozzá affinitásom, ezért nem ütköztem nagyobb nehézségekbe.

SzJ: 12 éves voltál, amikor megkaptad Bud szerepét. Emlékszel, hogyan jött az életedbe a Rém rendes család?

HD: A sorozat első szinkronrendezője, Rehorovszky Béla választott ki a szerepre. Addigra már sokat szinkronizáltam, casting nem volt, konkrétan engem hívott. Amikor elkezdtük, nem tudtuk, hogy mekkora fába vágjuk a fejszénket, és hogy egy kultikus sorozatba csöppentünk. Nagyon szerettem a közös munkát, amikor a ,,családommal”, Csuja Imrével, Básti Julival és Zsigmond Tamarával álltam a mikrofon előtt. Volt egy időszak, hogy külön dolgoztunk: amikor Básti Juli a kisfiát várta, máskor vették fel az ő jeleneteit, mint a mieinket.

SzJ: A sorozat akkor került Magyarországra, amikor Amerikában befejezték a forgatását. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan dolgoztatok a tizenegy évadon?

HD: Igen, azt hiszem, hogy összesen négy évet dolgoztunk. Egy darabig együtt nőttem Buddal, aztán lett egy hirtelen ugrás, így jóval idősebb lett nálam. El is gondolkodtak rajta, hogy leváltsanak-e, mert kérdéses volt, hogy az akkori hangi adottságaimmal meg tudok-e szólaltatni egy tizennyolc éves srácot, de végül a szinkronrendező úgy döntött, hogy maradjak én.

SzJ: Hogyan szembesültél vele, hogy sikeres a sorozat?

HD: Nagyon sok olyan helyzet volt, amiből egyértelmű lett, hogy sikeres. Ha a nevem előkerült, általában tudták, hogy mihez köthető. A gimnáziumi éveim alatt nagyon sokszor kérték, hogy beszéljek ,,Budul”, és az igazat megvallva a végére rettentő nyomasztó és unalmas volt. Előfordult olyan is, hogy egy rendőri igazoltatás jófajta csevejjé alakult, amikor látták a személyi igazolványomon a nevemet.

SzJ: Hogyan tudtad összeegyeztetni a szinkront az iskolával?

HD: Egy idő után sehogy, úgyhogy hetedik és nyolcadik osztályban magántanuló kellett, hogy legyek. Az első évben, amikor a Rém rendes család szinkronján dolgoztunk, még megoldottuk, de akkor is sokat hiányoztam az órákról, így könnyebb volt magántanulóként folytatni a munkát. Ettől függetlenül, amikor volt rá lehetőségem, bejártam az iskolába, de külön kellett vizsgáznom. Semmiféle hátrányát nem éreztem, ez volt a természetes, úgyhogy egyáltalán nem éltem meg nehézségként.

SzJ: Egy interjúban azt mondtad, hogy a bábművészet alázatra, koncentrációra és önfegyelemre tanít. A szinkronból mit tanultál?

HD: Leginkább talán a spontaneitást és az improvizációt lehet elsajátítani belőle. Nagyon gyors a munka, ezért azonnal kell reagálni, és fejben maximálisan jelen kell lenni. A koncentrációt is rendkívüli módon fejleszti, mert sokfelé kell figyelni az adott pillanatban. A diákjaimnak is mindig mondom, hogy milyen amplitúdókon lehet hangban és verbálisan közölni, és ebben nagyon jó gyakorlat a szinkron. Valamelyest utánzó műfaj, mert el kell kapni annak a színésznek az éppen aktuális hozzáállását, és mindezt pillanatok alatt.

SzJ: Volt előnyöd azáltal, hogy gyerekkorodban csöppentél bele a szinkronizálásba azzal szemben, aki az egyetem alatt találkozik először a szinkronnal?

HD: Szerintem gyerekként sokkal természetesebben és könnyedebben veszi az ember az ilyen jellegű feladatokat: nem munkának vagy megélhetésnek fogja fel, hanem egy jó bulinak. Ha már képzett színészként megy először az ember, akkor biztos tele van frusztrációval, mert ez teljesen más, mint a színpad, máshogy kell jelen lenni egy ilyen helyzetben. Biztos van olyan is, akinek nem megy a szinkronizálás, de ettől még csodás színpadi színész, de olyan szinkronizáló színész is sok van, akik nem játszanak színpadon.

SzJ: 2010 óta nem szinkronizálsz. Ennek mi az oka?

HD: Amikor felvételt nyertem a Színművészeti Egyetemre a leterheltség miatt kevesebb időm volt a szinkronra, és nem is szívesen adják ki a diákokat munkára, így sok hívásnak nem tudtam eleget tenni. Ez egy olyan szakma, hogy ha egy ideig nem érsz rá, kikopsz, és nagyon nehéz visszakerülni. Néha-néha hívnak egy-egy kisebb szerepre, és remélem, hogy a jövőben lesz lehetőségem gyakran megfordulni a stúdiókban!

SzJ: Aki szeretné látni valamelyik rendezésedet, hova mehet?

HD: Kaposváron látható az Alice Csodaországban, a Pesti Magyar Színházban pedig a Tündér Lala és a Kincses sziget. Most egy Háry János előadáson dolgozunk, amit a Pécsi Bóbita Bábszínházban rendezek a Pécsi Filharmonikus Zenekar közreműködésével. A Pécsi Kodály Központban mutatjuk be a darabot május 12-én.

SzJ: Nagyon köszönjük a beszélgetést, és reméljük, hogy még sokszor fogunk hallani a szinkronban!

A mellékszereplők között láthattuk Marcy- és Steve Darcy-t is, akiket Götz Anna és Kálid Artúr szólaltattak meg. Később jött a képbe Marcy második férje, Jefferson, akit Bognár Zsolt szólaltatott meg.

Bizonyára sok emléket előhoztak a részletek, de ennek ellenére bízunk benne, hogy Nektek is van olyan kedvenc jelenetetek, amikről meséltek nekünk!

 

50 éves a levágott lófej - A keresztapa szinkronhangjai

marlon_brando.jpg

A keresztapát minden joggal hívhatjuk a maffiafilmek alfájának és omegájának, hiszen Coppola alkotása egyszerre rakta le a műfaj alapjait és emelte azt a magasba. Ma, ötven évvel a film mozikba kerülése után nosztalgiázzunk kicsit.

Mario Puzo, egy Szicíliából Amerikába vándorolt olasz család fia írta meg 1969-ben A keresztapa című maffiaregényt, azonban az írás idején pénzszűkében volt, így már a regény elkészülte előtt eladta a megfilmesítés jogait a Paramount Pictures egyik neves producerének. Robert Evans látta a potenciált a könyvben, így elkezdett hozzá rendezőt keresni, és számos nagy név (Arthur Penn, Sergio Leone) után végül egy kezdő, félig olasz származású fiatalemberre esett a választás – ő volt Francis Ford Coppola, aki akkor még nem tudta, mennyire megváltoztatja majd az életét a munka.

Az Amerikai Filmintézet (AFI) által a történelem harmadik legjobb mozijának tartott A keresztapa (A Citizen Kane és a Casablanca után) sok tekintetben kiemelkedő, akár a trilógiát nézzük egyben, akár külön a három alkotást. A sikerfilmek folytatásaival kapcsolatban mindig megjelenik a félelem, miszerint a második rész nem lesz olyan jó, mint az első volt. Ezt a mítoszt sikerült megdöntenie A keresztapa II-nek, hiszen az elsőhöz hasonlóan Oscar-díjra jelölték és nyert is. Erre azóta csak A Gyűrűk Ura volt képes, így láthatjuk, milyen nagy dolog ez. Az 1972-es év legjövedelmezőbb filmjeként debütált gengszterfilm közel 245 millió dollárt hozott a stúdiónak, évekig tartotta a világ legmagasabb bevételét hozó mozijának címét is, és bezsebelt három Oscar-díjat (a legjobb színész, a legjobb forgatókönyv és a legjobb film kategóriákban). A legjobb színészi alakításért járó szobrocskát azonban a főszereplőt alakító Marlon Brando nem ment el átvenni, maga helyett az amerikai őslakoslányt, Sacheen Littlefeathert küldte el, így tiltakozva az őslakosokat érő atrocitásokkal szemben. Littlefeather felolvasott egy Brando által írt levelet, majd tüntetőleg nem vette el a szobrocskát Roger Moore-tól – emiatt az incidens miatt született meg az az Oscar-szabály, hogy a posztumusz-díjak kivételével minden elismerést a győztesnek kell átvennie személyesen, mást nem küldhet maga helyett.

Ha már Brandonál tartottunk, egyetérthetünk abban, hogy senki mást nem tudnánk elképzelni Vito Corleone szerepében – Mario Puzo is így volt ezzel, olyannyira, hogy levelet írt a színészlegendának arról, hogy mennyire szeretné, ha ő játszaná el a karaktert. A stúdió fejesei azonban aggódtak, hiszen Brando mindig nehéz természet hírében állt, aztán a castingon meggyőzte őket az az alázat, ahogy szinte beleolvadt a Don karakterébe. A legfiatalabb fiát alakító Al Pacinónál mindössze tizennégy évvel idősebb Brando Ernest Borgnine-t ütötte ki a nyeregből, amikor arra került a sor, hogy ki legyen Vito. Állítólag az ő ötlete volt, hogy vattapamacsot tesz a szájába, előhozva ezzel a jellegzetes szájtartást és stílust, melyet a forgatások alatt aztán egy speciális protézisre cseréltek.

Sokan nem tudják, de számos ikonikus jelenetet és mozzanatot – mint oly sok más filmben, itt is – a véletlennek köszönhetünk. Például a Donnak eredetileg nem volt macskája, de a forgatás helyszíne körül sündörgő állat annyira megtetszett Coppolának, hogy az egyik nap bevitte és Brando kezébe nyomta. Az sem volt megírva, hogy Luca Brasi karaktere ennyire izguljon, mielőtt bemegy a Donhoz, azonban az ő játszó Lenny Montana tényleg teljesen kész volt attól, hogy Marlon Brandoval egy jelenetben szerepel, és a stressz miatt nem tudták rendesen felvenni a párbeszédet. Ezért aztán Coppola felvett vele egy részt, amint a szobán kívül felmondja magának a szövegét, és ez bekerült a végleges verzióba olyan formán, mintha Brasi izgulna, és nem az őt alakító színész.

Na és az ágyban hagyott lófej! Nem, az nem a véletlenek közé tartozik, de érdekes infó, hogy bizony nem kelléket láttunk, hanem egy kutyaeledel-gyártótól kölcsönzött igazi fejet, így a Jack Woltzot alakító John Marley sikolya teljesen őszinte volt.

A magyar változat

Míg Amerikában 1972 tavaszán láthatták először a nézők, a magyaroknak „kicsit” várniuk kellett a klasszikusra, hozzánk tíz évvel később érkezett meg A keresztapa. Két szinkronváltozat is készült: az első a magyar premierkor 1982-ben, majd pedig 1997-ben, amit széles körben ismerünk. És milyen pazar szereposztás volt ez!

Don Vito Corleone (Marlon Brando) – Tordy Géza

A legendás Brandót sok színművészünk megszólaltatta már az évtizedek során, többek között Vass Gábor és Makay Sándor is, azonban itt Tordy Gézára esett a választás (aki egyébként a Sonny-t alakító James Caan gyakori hangja volt) és aki a Queimada, valamint Az utolsó tangó Párizsban című filmekben szintén hangját kölcsönözte már neki. Így tehát bármikor is idézzük a klasszikust ( “Viselkedj férfi módra!”, “Egy napon, ami el sem jön talán soha, majd én is kérek tőled valami szívességet!”), akkor az ő rekedtes hangja csendül fel a fülünkben.

Michael Corleone (Al Pacino) – Végvári Tamás

Sokszor emlegetjük azokat a klasszikus szinkronpárosításokat, amelyek a tévének és a mozinak köszönhetően minden magyarnak ismerősek lettek az évek során. Így van ez a Végvári Tamás – Al Pacino duóval is, hiszen amikor utóbbit látjuk a képernyőn, az előbbi hangjára számítunk. A harmincas éveiben járó Pacinónak ez volt a legelső nagy szerepe, és ez alapozta meg karrierjét Hollywoodban. Utána nem egy alkalommal játszott még hasonló gengszterszerepet, valljuk be, fizimiskájának köszönhetően nem csodálkozunk ezen. A több, mint tíz éve elhunyt Végvári pedig több tucatszor volt „párja”, A keresztapa-trilógia után ott volt még A sebhelyesarcú, az Egy asszony illata, a Szemtől szemben, a Minden gyanú felett, a Fedőneve: Donnie Brasco, Az ördög ügyvédje, a Minden héten háború, az Álmatlanság, legutoljára pedig A törvény gyilkosa.

Sonny Corleone (James Caan) – Szakácsi Sándor

Idén ünnepelné hetvenedik születésnapját Szakácsi Sándor - viszont idén volt 15 éve az is, hogy elhunyt. A színházi élet pótolhatatlan alakja a szinkronban is letette névjegyét, Kevin Costnert, Richard Gere-t vagy Steven Seagalt nehezen tudtuk elképzelni nélküle. A keresztapában (és a második részben is) a legidősebb Corleone-fivért, Sonny-t szinkronizálta, akinek forrófejűsége és öntörvényűsége bajba sodorja a családot.

Pete Clemenza (Richard S. Castellano) – Koroknay Géza

Clemenza volt a Corleone család egyik caporegimeje, Don Vito fiatalkori barátja, akit a magyar változatban Koroknay Géza hangján hallottunk beszélni, ügyeket intézni. A több, mint másfél ezer szinkronmunkát jegyző színművészünk John Goodman, Dan Aykroyd, James Belushi filmjeiben volt hallható a legtöbbször, az ő neve is ismerős lehet mindenki számára, aki a kilencvenes években sokszor bámulta a tévéképernyőket.

Tom Hagen (Robert Duvall) – Helyey László

Alighanem Mátyás királyként írta be magát a szívünkbe és az emlékeinkbe a 2014-ben elhunyt Helyey László. De volt ő szemét főszerkesztő (az első Pókember-trilógia), Asterix (tulajdonképp Gerard Depardieu bármilyen szerepben), Csodabogár (és aztán rengeteg más alkalommal Donald Sutherland) és még sorolhatnánk. Mai szülinapos filmünkben a család ügyvédjét, Vito örökbefogadott fiát, Tom Hagent magyarította.

Balog Mihály rendező a további szerepekbe is nagy neveket válogatott be, nézzük csak:

McCluskey (Sterling Hayden) – Csurka László

Jack Woltz (John Marley) – Szokolay Ottó

Kay Adams (Diane Keaton) – Kovács Nóra

Salvatore Tessio (Abe Vigoda) - Gruber Hugó

Connie (Talia Shire) - Vándor Éva

Fredo (John Cazale) - Incze József

A további hangokból itt tudtok szemezgetni. Az első filmhez hasonlóan a második és a harmadik részeket is Balog rendezte, a szövegért Nikowitz Oszkár (Zorro álarca, Philadelphia, Az ártatlanság kora) volt felelős. Ha már a folytatásoknál tartunk, nektek melyik a kedvenc részetek a trilógiából?

Borítókép: Northfoto

Batman - Szinkronkritika

the-batman-2022.jpg

Volt idő, amikor Batmant még Denevérembernek fordították - mára ebből annyi maradt, hogy a magyar változat címéből lekerült a határozott névelő ("the"). A figura hazai, filmes pályafutása 1989-ben kezdődött, amikor a Tim Burton-rendezte változat elkészült. Azóta számtalan további mozi és sorozat látott napvilágot, jellemzően hatalmas sikerrel. (Néhány kivételtől eltekintve a minőségre sem lehetett komoly panasz.) Legutóbbi Batmanünk Ben Affleck (avagy Batfleck, esetleg magyarul Denevér Géza) volt, aki - bár a hírek szerint visszatér még egy kaland erejéig -, a Warner elképesztően kusza és erőltetett univerzumépítési mániája miatt letette a köpenyt. Hogy mennyire nincsen rend a DC univerzum háza táján, azt az is mutatja, hogy közben bizonyos projektekre már inkább az első igazi Denevérembert, Michael Keatont hozzák vissza. 

Mondhatnánk, hogy emiatt komoly igény volt egy új Batmanre, de a túltengés miatt sokan már inkább a szünetet vágyták. Nos, eközben egy Matt Reeves nevű író néhány itthon kevésbé felkapott és közismerté vált rendezés után úgy döntött, hogy saját Batman-filmet fejleszt, méghozzá a DC filmes univerzumától függetlenül. Ez pedig önmagában is nagyon jót tett a filmnek - azóta persze kiderült, hogy a Warner nem bír magával és mindjárt két sorozatot is készítenek a DCEU-független Batman univerzumhoz... 

Szerencsére ez a hányattatott előélet sem volt képes tönkretenni a filmet, ami 3 órás, eposzi játékideje ellenére is kifejezetten friss, többször nézhető alkotás lett. Reeves 19-re húzott lapot Robert Pattinson castingolásával, a mára profi színésszé érett egykori tinisztár pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A film unikalitása ellenére sem szakít teljesen a denevértradíciókkal: visszaköszön benne a Nolan-trilógián túl a 1990-es évek eleji Batman-rajzfilmsorozat és az Arkham játékok hangulata is. 

Ha leradíroznánk a denevér logót az égről, tulajdonképpen az egész film közelebb áll egy krimihez, egy kiválóan megírt CSI-epizódhoz, mint a mai kor képregényfilmjeihez. A csodálatosan fényképezett Gotham (végre egy film, ahol látni lehet, hogy mi történik a képernyőn a sötétben!) és a benne élő emberek kiválóan asszisztálnak ehhez a vízióhoz.

the-batman-tv-spot-vengeance-the-riddler-paul-dano-1.jpg

Számomra két apró negatívum volt ebben a három órában:

  • Egy képregényfilmen persze eleve botor dolog számonkérni a fizikát, de ha már realisztikusságra törekszik egy mozi, akkor a vasággyal 40 kilós főszereplő, 30 kilós testpáncél, és a minden jelenetben őt ért lövések triumvirátusában azért el tudtam volna képzelni jobb megoldásokat. Alapból nem volna ez zavaró, de az alkotás újra és újra az orrunkba dörgöli, hogy a főszereplő beírta a halhatatlanság kódot. 
  • A film alapját egy csavaros detektívtörténet adja, amely a teljes Batman-világ újraértelmezése, több friss képregény felhasználásával. Ugyanakkor a végefelé mintha belezavarodna saját magába és az izgalmas csavarok helyett visszalök a "tudtam előre" tudatállapotba.

Zene

Ha egy-egy korábbi Batman-film nem is vált feltétlenül ikonikussá, arra mindig vigyáztak, hogy a zenéje komoly nyomot hagyjon. (Erre - szerintem - egyedül a Tom Holkenborg-témák nem voltak képesek.) Nem véletlen, hogy Matt Reeves Michael Giacchinót kérte fel a táncra (szigorúan sápadt holdfényben). Bár véleményem szerint kezdik egy kicsit túlhasználni az amerikai zeneszerzőt, az biztos, hogy a Batmanbe apait-anyait beletett. 

A score minden mai trendet megül, miközben örömmel nyúl vissza a klasszikus Batman-hangulathoz. Kicsit punk (olykor szó szerint), kicsit gótikus, kicsit szerelmes - és szerencsére csak ritkán repetitív. A legtöbbször a fogós melódiákat választja az akciójelenetekben manapság kötelező, generikus hegedűfutamok helyett. 

Interpollációból azért nincs hiány: számomra nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy Batman főtémája a Birodalmi induló. Igen, tudom, hogy az sem teljesen eredeti, de itt egy olyan legendás zenéről beszélünk, amit ha valaki használ (miért ne tehetné), akkor vállalni kell a következményeket. Giacchino valószínűleg megküzdött azzal a zeneszerzőknek évtizedek óta problémát okozó jelenséggel is, miszerint a direktor beleszeretett egy másik Batman-filmből kölcsönzött, ideiglenes (temp) zenébe (ezt a vágáshoz használják). Ennek eredményeképpen a film egyik dalát szinte hangról hangra Hans Zimmertől kölcsönözték. Ezt 2022-ben már el lehetne kerülni, de tény, hogy összességében az utóbbi évek egyik legerősebb filmzenéjét hozta össze a csapat.

Szinkron

Bruce Wayne/Batman - Robert Pattinson - Hajdu Tibor

47689584_195160744759626_7887460980995653632_n.jpg(Fotó: Hajdu Tibor hivatalos Facebook-oldala)

Nikodém Zsigmond választása két szempontból is igazán érdekes: egyrészt Pattinson az elmúlt években tudatosan módosított karrierívet és lett az ügyeletes tinibálványból karakteres arcú színésszé, másrészt Batman szerepe biztosan fel- vagy újra felhelyezi a térképre azt a magyar színészt, aki a szinkronfeladatot kapja. Pattinsonnal kapcsolatban korábban sem volt tökéletes szakmai konszenzus - az Alkonyat-filmekben Szvetlov Balázs kölcsönözte neki hangját, de többször Szatory Dávid is beugrott egy-egy szinkron erejéig. Hajdu Tibor a Tenetben hozott egy új színt Pattinson munkásságába és bizony már ott is remekül működtek együtt. Emiatt már előre valószínűsíthető volt, Nikodém Zsigmond megtartja a bevált párost. Batmannek nagyon jót tett egy asszociációktól mentes, friss hang - Hajdu Tibor pedig kiemelkedően autentikusan követte le az eredetit. 

Selina Kyle/Macskanő - Zoë Kravitz - Földes Eszter

tzihz20130521035-e1508311323972.jpg(Fotó: 24.hu)

Földes Esztert legtöbbször Jennifer Lawrence-filmekben szoktam hallani, amikben - bevallom - nem a kedvencem. Zoe Kravitz-ként azonban kifejezetten jól működik, ráadásul Hajdu Tiborral mintha egy csipetnyivel több kémiát tudnának a filmbe csempészni, mint amennyit a Pattinson-Kravitz duótól éreztem. 

James Gordon - Jeffrey Wright - Törköly Levente

torkoly.jpg(Fotó: Puskel Zsolt)

Törköly Levente igazi szinkronveterán, azonban mégis mintha a képességeihez mérten alulértékelnék. A korábbi munkásságát áttekintve jól látszik, hogy túlnyomó többségében kisebb mellék- és további magyar hang szerepek esetében jut a rendezők eszébe. A Westworld sorozat egyik vezető(vé avanzsált) szerepe alapján (is) azonban bátran kimondhatjuk, hogy Levente ízlésesen és kifinomult eszközökkel játszik, és kellően sokoldalú ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit rá lehesen bízni. Bár Jeffrey Wright jól működik Rába Rolanddal, sőt nekem Jantyik Csabával is szimpatikus páros voltak, de személy szerint Törköly Leventével érzem őket a legautentikusabbnak. A Batmanben Pattinson/Hajdu Tiborral alkotott nyomozópárosuk adja a film savát-borsát, a felkínált lehetőséggel pedig mindketten remekül élnek. 

Oz/Pingvin - Colin Farrell - Czvetkó Sándor

jegyhu.jpg(Fotó: Jegy.hu)

A szinkronszakma egyik nagy vitakérdése, hogy egy elmaszkírozott külföldi színész esetében mennyire érdemes a nézők által megszokott hanghoz ragaszkodni. A Colin Farrell által alakított Pingvin maszkja annyira jól sikerült, hogy állítólag sokan a forgatáson sem ismerték meg az ír színészt. A maszkmesterek (Oscar-díjat nekik, de izibe'!) 4 órás munkával varázsoltak a szálkás testalkatú Farrellből nagydarab, rosszarcú gengsztert. Ránézésre logikus döntés lett volna akár Faragó András, akár Schneider Zoltán, azonban Nikodém Zsigmond szinkronrendező a nézőknek kedvezve és Czvetkó Sándornak páratlan esélyt adva az eredeti páros megtartása mellett döntött. A feladat nem volt könnyű: az eredeti akcentus helyett egy olyan kemény beszédstílust kellett kitalálni, amely illeszkedik a szerephez, nem válik komikussá, és visszaadja azt a kiszámíthatatlanságot, amelyet a Farrell által megformált figura magában hordozott. A végeredmény alapján az alkotók jó döntést hoztak, egyedül talán az autós üldözés egy-egy mondata lehetett volna picit energikusabb. 

Rébusz - Paul Dano - Fehér Tibor

meglepetes.jpg(Fotó: Meglepetés)

Ha az ember sok szinkronos filmet néz, előbb-utóbb megismeri azokat a hangkarakterbeli jegyeket, amelyek segítségével egy elváltoztatott hangú színész is könnyen felismerhető. Szerencsére a kilétének titkára rendkívüli módon vigyázó Rébusz hangját az alkotók nagyon profin változtatták el - személy szerint többször elbizonytalanodtam, hogy biztosan az előzetesben is hallott Fehér Tibor lett-e a végső választás. A NIncs idő meghalni James Bond főgonosza után felüdülés volt Fehér Tibort egy színészi képességeket valóban próbára tévő, nagy amplitúdót és dinamikát kívánó színészi szerepben hallani. A film legjobb szinkronteljesítménye!

további magyar hangok közül mindenképpen kiemelném Schnell Ádámot, aki Carmine Falcone szerepében valódi fenyegetéssé válik Gothamben, valamint Zámbori Somát, aki újfent bebizonyította, hogy nem csupán amerikai szuperhősök szinkronizálását érdemes rábízni. 

A film előzetese a majdnem teljesen végleges stábbal

süti beállítások módosítása