A felemásra sikeredett Superman után, egyfajta második esélyként mindenki várta a filmet, ahol a DC univerzum két legismertebb szuperhőse gyepálja le egymás arcát. Aztán kijött az előzetes, amiből már akkor lehetett sejteni, hogy ez a film túl sok mindenről akar szólni. A szomorú valóság azonban az, hogy az előzetes minden fontos momentumot lelőtt jó előre, a trailereket követő rajongók számára már csak percekig tartó lebegés maradt Superman részéről, illetve azok a jelenetek, ahol Batfleck néz ki a fejéből - mindezek a Tarr Béla-örökség vaskos köpenyébe csomagolva. Néhány nap távlatából is úgy tűnik, nem ez a film fogja meghozni a nézők kedvét a DC univerzumához, és ezt leginkább rendezői és forgatókönyvírói hibák okozzák. 
A zenéjére viszont nem lehet panaszunk, hiszen bár az igazán markáns témák az Acélember előzményfilm trackjeiből táplálkoznak, szépen felépített, hangulatos és megjegyezhető. Többszöri hallgatás után viszont jól átjön, hogy a dallamok és effektek Hans Zimmer korábbi munkáinak egyvelegeként jöttek létre - és így érthető az is, hogy miért nyugdíjazta magát a szuperhősfilmek világából.

Amiért azonban mégis megéri megnézni ezt a filmet, az a szinkron. A legnagyobb kérdés természetesen az volt, vajon ki lesz Ben Affleck, azaz Bruce Wayne/Batman hangja, hiszen az ő állandó szinkrontársát, Széles Tamást már "ellőtték" az előző részben, mint Zod tábornok. Emlékeim szerint annak idején nem igazán voltam kibékülve ezzel a párosítással, mert nekem Tamás hangja annyira pátoszos, hősies és markánsan pozitív, hogy nehezen emésztem meg negatív szerepekben. A magyar szinkrongárda napvilágra kerülése előtt sokan aggódtunk, hiszen ha a filmben valamilyen módon mégis megszólaltatják Zod tábornokot, akkor a rendező igen nehéz választás elé kerülhet. Szerencsére erre nem kerül sor, így a hang-transzfúzió gond nélkül megtörténhetett. És bár Ben Affleck egyedül is remek színész, Széles Tamással együtt betonbiztos párost alkotnak Batmanként.

Széles Tamás Welker Gábor ellen ;)


Welker Gábor (Superman) és Ruttkay Laura (Lois Lane) ügyesen újrázzák korábbi szerepeiket, és hozzáteszem, az ő játékuk jelentősen javítja az eredetit mindkét esetben. Welker acélos hangja egyre többször hallható nemcsak Supermanként (vagy éppen Batmanként), hanem komolyabb filmek komoly szerepei is egyre gyakrabban találják meg. 

Különös "bukét" ad a filmnek Hirtling István, mint Jeremy Irons, azaz Alfred, hiszen ő maga volt az első Denevérember (akkor még Michael Keaton alakításában). Ironsnak természetesen senki sem fog soha olyan jól állni, mint Szakácsi Sándor, de jó volt hallani, hogy az előzetesben őt szinkronizáló Rosta Sándor és Hirtling István is jól passzolnak a színészhez. 

Változott azonban Laurence Fishburne hangja, akit az előző Superman-filmben még Gáti Oszkár szólaltatott meg. Egyeztetési akadályok miatt azonban váltani kényszerült Nikodém Zsigmond szinkronrendező. Választása pedig Borbiczki Ferencre esett. Az előző részhez képest a karakter a szigorú főszerkesztői szerepből néha kikacsintó, a kollégáival pajtársias légkört kialakító, a pimaszkodást és ellenkezést is el-eltűrő emberré vált, amelyet Borbiczki meglepő ügyességgel követ le. Számomra azért volt ez meglepő, mert hangja számomra a legtöbb filmben kifejezetten félelmetes és a legtöbb karaktert katonássá, túl határozottá teszi.

Hamvas Dani régóta nagy kedvencem és örülök neki, hogy újra kezdik megtalálni a rendezők komolyabb szinkronszerepekkel. Elsőre nem örültem azonban annak, hogy Kovács Lehel helyett ő kapta Jesse Eisenberget. A film megtekintése után felemás érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Megértem a választást, hiszen a hangjuk tényleg nagyon hasonló és Dani nagyon ügyesen követi le azt az őrült dinamikát, amit Eisenberg a kissé gyerekessé formált Lex Luthorként bemutat. Viszont továbbra is azt hiszem, hogy ha egy páros jól működik, akkor a kiválasztott színészek többnyire rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amik a karakterek hiteles bemutatásához szükséges. Ez persze nyilván ízlés dolga is, de engem zavar, hogy egy színészt minden rendező más hanggal képzel el. A nagymamám sem kezdett el egyik reggel Bánsági Ildikó hangján beszélni, másnap pedig Oroszlán Szonjaként.

Az mindenkinek megvan, hogy Superman magyar családja Kovácsék? :) Kovács Nórát és Kovács Istvánt is öröm hallgatni a filmben, mégha rövid játékidőt is kaptak.

Igazi "earcandy" a fülnek, amikor kiderül, hogy a magyar változatban ugyan az a Szabó Máté szinkronizálja Villámot (Flash), aki a sorozatbéli hangja is, így a film mégis megteremti a sorozat és mozi közötti átmenetet, ami az eredeti változatokban teljesen el fog veszni.

A filmből az is kiderül, hogy a másfél év múlva, 2017 novemberében mozikba kerülő Igazság Ligája - Első részben szereplő csapat tagjai kik lesznek:

- Batman (Széles Tamás)
- Superman (Welker Gábor)
- Csodanő (Horváth Lili)
- Villám (Szabó Máté)
- Aquaman ( ? )
- Cyborg ( ? )

Horváth Lili helyett jobban örültem volna Nagy-Németh Borbálának, aki sokkal színesebb hangot adhatott volna a karakternek, azonban meg kell hajolnom a saját korábbi érvem alatt, hiszen Horváth Lili már a többedik filmben adja Gal Gadot magyar hangját. 

Az utolsó két karakter sajnos nem szólal meg a filmben, így őket majd jövőre, az első előzetesek megjelenésekor elkezdhetjük találgatni.

Magyarországon a mai napon kerül mozikba a Deadpool ("a zsoldos, akinek szája van", csak hogy a legjobb szinkronfordítói trendeket idézzük ;) ), a világmindenség legfilmrevihetőbb képregényhőse. Ennek apropóján, néhány kérdés erejéig megkerestük a magyar változat rendezőjét, Nikodém Zsigmondot.

SzinkronJunkie: Mikor készült a szinkron?

Nikodém Zsigmond: Idén januárban készült és - más mozifilmekhez hasonlóan - öt napot irányoztunk elő a dialógfelvételre. Ez elég is volt, bár mind az öt napot felhasználtuk. A magyar szinkronfelvételéel párhuzamosan Amerikában még folytak a film utómunkálatai, finomítottak, változtattak a párbeszédeken, így jónéhány jelenetet újra kellett vennünk, vagy azért, mert újrafogalmazták a szöveget, vagy azért, mert kimaradt-, illetve bekerült egy-két mondat.

A főszereplőt szinkronizáló Nagy Ervin mind az öt napon kora délutántól késő estig mikrofon előtt állt. Meg is jegyezte, hogy még sosem tellett öt napba, hogy megformáljon egy szinkron főszerepet. Lassan haladtunk, és ennek oka volt. Amikor elkészültünk a dialógusokkal, egy összmuszteren végignéztük a filmet olyan hibákra vadászva, amiket a felvétel során esetleg nem vettünk észre. Találtunk ilyet, bár nem sokat. Ezeket egy újabb felvételi napon kijavítottuk, majd kiküldtük az anyagot külföldre a keverőstúdióba, ahol további négy napon át dolgoztak vele. A kevert hangot visszaküldték nekünk, hogy ellenőrizzük, minden szó, minden mondat jól érthető-e. Néhány ponton apró módosításokat kértünk, amiket ők készséggel végrehajtottak. Így készült a Deadpool szinkronja.

SzJ: A képregény alapú filmeket manapság egyre nagyobb hype és kötelező titoktartás övezi. A Deadpool esetében mennyire volt ez szigorú?

NZs: A Deadpool esetében nem volt olyan szigorú a védelem, amely miatt elhomályosították volna a képet, vagy kitakarták volna a beszélő fején kívül eső részeket. Ha így tettek volna, az is csak fél védelmet jelentett volna, hiszen a film a káprázatos akciójelenetek mellett jelentős mértékben épít a verbális humorra, s azt mindenképpen szükséges hallatniuk. De természetesen a kópiaazonosító feliratok keresztül-kasul szaladgáltak a képmezőben. Ezeknek az a szerepük, hogy ha valahogy mégis idő előtt kikerülne film, pontosan be lehessen azonosítani, melyik munkafázisban, melyik munkaállomás vétett a biztonsági előírások ellen. Kissé zavaróak, de nem teszik lehetetlenné a munkánkat. Az ilyen típusú védelmet abszolút elfogadhatónak tartjuk.

SzJ: Szükség volt-e castingra vagy szabad kezet kapott a szereposztás terén?

NZs: Nem kértek külön hang-castingot, de azért voltak előírásaik, elvárásaik. A szinkronrendező ilyenkor egy ún. kreatív levélben megkapja a film főbb karaktereinek részletes leírását, a cselekményben betöltött szerepüktől kezdve a motivációt adó élményeken és viszonyrendszeren át a legpontosabb jellemrajzig. Leírják, milyen tónusú hangot igényel a figura, és milyen érzelmeket kell szállítania annak a hangnak. E kreatív levél felhasználásával a szinkronrendező a film megnézése és elemzése után elkészíti a szereposztási javaslatát, amit egyeztet a magyarországi forgalmazóval. Ha ő áldását adja, megkezdődik a színészek leszervezése. Ez így történt a Deadpool esetében is, szigorú protokoll szerint.

SzJ: Deadpool karaktere korábban már jelent meg filmen, méghozzá szintén Ryan Reynolds tolmácsolásában. Czvetkó Sándor akkor színvonalasan, beleéléssel adta a karakter magyar hangját. Miért történt a hangcsere és miért pont Nagy Ervinre esett a választás?

NZs: Természetesen nagy tisztelője vagyok Czvetkó Sándornak, remek karakterszínésznek tartom. Deadpool figurája azonban több ponton ellenáll az ő hangjának ebben a filmben. Sándornak elegáns, érett, kiegyensúlyozott férfihangja van, amit nagyon erős szarkazmus jellemez. Ennek megfelelően az egyébként közismerten kiváló humorát is inkább a fentiek jellemzik. A rebootolt Deadpool azonban teljesen más karaktert kívánt. Nem elegáns, nem érett, nem kiegyensúlyozott, nem szarkasztikus. Szélsőséges, gátlástalan, infantilis, alpárian trágár bohóc, de mindezen negatív jelzők ellenére nagyon is szerethető, kedves figura. Esetében nagyon fontos, hogy a vér, az erőszak, a brutalitás mögött lássuk a féltékenyen őrzött gyermeki énjét, amit a film szinte minden képkockája megerősít. Fontos, hogy a szerethetősége elérje azt a mértéket, amikor együtt tudunk menni vele; hogy kedvesen csibészes fenegyereknek, és ne megfontolt gyilkológépnek lássuk őt.

Ryan Reynolds hangilag is megformálja a szélsőségeket: hol infernálisan mély és fenyegető, hol érzelmesen lágy, hol pedig falzettben rikoltozik, mint egy túlfűtött ripacs; gyakorlatilag egy érzelmileg gazdagon színezett szerepjátékban létezik. Hihetetlen energiákat mozgósít, és ez az energikusság nem viselt volna el semmiféle kiegyensúlyozottságot. A karakter újratükrözését – ami a szinkronrendező elsődleges feladata – Nagy Ervin szertelenségével véltem megoldhatónak. Tudom, van egy nyugtalanító kérdés: mi lesz, ha Thor találkozik Deadpoollal? Erre elenyésző az esély, ezért nem válhat zavaróvá.

SzJ: Deadpool az eredeti változatban nagy amplitúdóval kommunikál, trágár és a nézőhöz is gyakran kiszól. Mennyire volt ezt nehéz átültetni a magyar változatba? 

NZs: Embert próbáló feladat volt! Deadpool rengeteget beszél, egy szövegláda. Be nem áll a szája és minden mondatában legalább egy olyan váltás van, amit ha nem követünk le, akkor elveszítünk egy poént, nem értünk meg egy motivációt, vagy nem élünk át egy érzést. Mindig hihetetlenül magas fordulatszámon pörög, szinte állandóan a piros tartományban, és onnan szól ki a nézőkhöz, rendre áttörve a negyedik falat. Ez az a láthatatlan fal, ami a nézőt elválasztja a cselekmény helyszínétől.

A trágárságát nem finomítottuk, hiszen az nagyon is hozzátartozik. Nagy Ervin ezt olyan természetességgel oldotta meg, hogy egy pillanatig sem tűnik durvaságnak, inkább sajátos, de nagyon is szórakoztató humorforrásként működik. Egyébként felettébb vicces és dinamikus az egész film.

SzJ: Morena Baccarin egyre komolyabb karriert befutó amerikai színésznővé válik. Általánosan elfogadott magyar hangja viszont még nincsen, tulajdonképpen eddig minden rendező más hanggal képzelte el őt. Hogy esett az egyébként ritkán hallható Ónodi Eszterre a választás?

NZs: Morena Baccarinnak két követelménynek kellett megfelelnie Vanessa megformálásakor. Legyen olyan eszement és bevállalós, mint Deadpool, és legyen sokkal érettebb, mint ő. A hangjában egyszerre kell érződnie a szerető ellenállhatatlanul édes csábításának és a szeretetével kordában tartó anya odaadó gondoskodásának. Nem lehet sem csak az egyik, sem pusztán a másik. Ez az izgalmas kettősség fogja meg főszereplőt, és el sem ereszti soha többé. Ónodi Esztert az egyik legizgalmasabb színésznőnknek tartom, aki magától értetődő természetességgel tud nagyon bonyolult tartalmakat kifejezni. Szükség volt az ő esszenciális karakterformáló képességére, mert főhősnőnk nem kapott annyi mondatot, amennyivel szíve minden rezdülését meg tudná fogalmazni.

Ezúton köszönjük szépen az interjút Nikodém Zsigmondnak, aki példátlanul gyorsan és profi módon reagált a megkeresésre. 

Ezt is megértük! Úgy tűnik, hogy mégsem csak a George Lucas-i úton közelíthető meg a régi Csillagok háborúja filmek világa. Itt nincsen "visszafelé fejődő" technológia, csak a régi ütött-kopott roncsok, jelentősen kevesebb CGI és sokkal több maszk, smink és gumiszörny. De ettől mégis élettel telibbé válik a film. Közelebb érezzük magunkhoz és hihetőbbnek is tűnik. 
A régi karakterek visszatérésének sokan örülünk, viszont nincsenek annyira túlhasználva, hogy ne lehessen a korábbi trilógiák ismerete nélkül is élvezni ezt a filmet. Az új szereplők pedig ha túlzott mélységeket nem is mutatnak, van jellemfejlődés és imitt-amott még bizonyos árnyalatokat is felfedezhetünk.
A történet érdekes, bár kifejezetten frissnek azért nem mondanám. A forgatókönyv talán legnagyobb hibája, hogy olyan hatást kelt, mintha patikamérlegen számolták volna ki az egyes jeleneteket. Finn karaktere például néhány humoros beszóláson kívül egyszerű "plot device" (~ a történet előrehaladását szolgáló szereplő), illetve a karakter leírásában egyetlen szó szerepelt: jellemfejlődés. Mert az kell. Viszont a honnan és a hova igazából kimaradt belőle.
Számomra két ponton volt komolyabb csalódás a film: az egyik maga a zene. Sajnos John Williams amekkora császár volt még az első Harry Potter idején is, az új Star Wars filmhez írt zenéből hiányoznak az új, friss, de könnyen megjegyezhető dallamok. A másikat próbálom igazán spoilermentesen körülírni. A film nagy csavarja számomra kissé öncélúnak tűnt. Nem éreztem a jeleneten, hogy igazán hasznos lett volna a történet szempontjából. Sőt, utána szinte egyik karakter sem reflektált rá, holott a Star Wars - univerzumot komolyan befolyásoló dolog történt. Mindenesetre én nem ebbe az irányba vittem volna a történetet.

No, de a szinkron! Bár a második előzetes silány minősége némi aggodalomra adott okot, a film első pár percében kiderült, hogy ez alaptalan. A minőség a stúdióváltás (ti. a szinkron a Mafilm Audio helyett az SDI-ban készült) ellenére sem változott az előző részekhez képest. Ennek ellenére a szinkronrendező nem az Ébredő Erő kapcsán fog mennybe menni. Sajnos több karakter is nem a megszokott vagy kissé oda nem illő magyar hangot kapott. Persze, ilyenkor könnyű lehet a külföldi stúdiók elektronikus voice casting rendszere mögé bújni, de ezt a legtöbb hazai rendező csípőből játssza ki. Több olyan film is került már a mozikba, ahol a szinkronrendező akarata a hollywoodi stúdiók ellenére is érvényre jutott. Ehhez elég csupán több, teljesen oda nem illő hangot kiküldeni és így a rendező kiválasztottja máris jobb helyre pozicionálható. 2015-ben az egy jogos igény lehet a nézők részéről, hogy a színészek/színésznők hangja sorozatokból is átkerüljön a vászonra. Szomorú, egyszersmind kissé megdöbbentő az az általános helyzet, hogy sok szinkronrendező nemhogy nem követi a legújabb sorozatokat és filmeket, de még csak hallomásból sem ismeri őket (és lehet, hogy eleve nem is érdekli...). Mindenesetre lehetett volna ezt ügyesebben is összerakni.

Rey - Daisy Riley - Sallai Nóra
Sallai Nórát eddig többnyire sorozatokban, illetve kisebb szerepekben hallhattuk - neki egyértelműen az Ébredő Erő fogja meghozni a szinkronsikert. Az elején kissé zavart és még nem is volt mindenhol tökéletes, de összességében ügyesen megoldotta. Bár inkább Pálmai Annát választottam volna a szerepre (az ő hangja az eredetivel angol hanggal szinte teljesen egyezik), de az új hangokat bemutató törekvést kifejezetten üdvözlöm. A karakter vezetékneve értelemszerűen spoileres lenne, de annyit elárulhatok, hogy a ciki - faktor elmarad, hiszen egyszer sem mondják ki direktben a film alatt.

Finn - John Boyega - Szatory Dávid
Szeretném azt hinni, hogy rendező gyakori olvasónk és megfogadta a tanácsomat a hangválasztásnál, hiszen korábban én is Szatory Dávidot ajánlottam a szerepre az egyik cikkben. :) Szatory generációjának legismertebb hangjává vált, a folyamatos fejlődés pedig filmről filmre hallható. Megkockáztatom, hogy jelentősen jobb alakítást nyújtott, mint John Boyega.

Kylo Ren - Adam Driver - Zöld Csaba
Ezzel a szereppel kissé bajban vagyok, úgyis mondhatnám, hogy több problémám van. Az egyik, hogy már az eredeti hangeffekt is elég ügyetlenre, óvodásra sikeredett. Kájlóka Darth Vader akart lenni, de nem lett - jelleggel. A másik, hogy bár Zöld Csaba hangja Adam Driveréhez hasonlóan mély, komoly karcokkal és savakkal, de ez csupán addig működik, amíg le nem veszi a maszkját. Az Overdose-arcú színész túlzottan fiatalos Zöld Csaba acélos hangjához, aki inkább félelmetes és nyugodt, mint fiatalos, pedig a karakterben a zavaros tini srác egyaránt megtalálható lenne.

Han Solo - Harrison Ford - Csernák János
Jutalomjáték ez Fordnak, hiszen több jelenetben látszik, hogy a legtöbb effekt az ő arcára került és ő mégis ott volt, odatette magát. Csernák János pedig amerikai kollégájánál legalább kétszer jobb színész, hiszen például tud artikuláltan és színesen beszélni, ezért a magyar, nemzeti Han Solo sokkal jobb, mint a külföldi! Az első trilógia felvételeinél még nem érződött a két színész közötti korbéli különbség, de így a mi Solónk legalább élettel telibb is.

Leia Organa hercegnő, szenátor, tábornok - Carrie Fisher - Kovács Nóra
Sajnos akkor, amikor kedvenc hercegnőnk már kevésbé mutat jól a szegecses bikiniben, bizony kiütközik, hogy Carrie Fisher sosem volt egy nagy színész. Az Ébredő Erőben is inkább csak nosztalgiából örülünk neki. Kovács Nóra viszont pont emiatt áll jól a Leiának, hiszen így az a kevéske mondat is pontos, jól eljátszott és mondanivalóval telivé válik. A magyar Leia most közelebb áll Galadrielhez, mint Leiához, de ezzel mi, nézők csak nyerhetünk.

Snoke Fővezér - Andy Serkis - Fekete Ernő Tibor
Andy Serkis kapcsán felmerül az az érdekes állapot, miszerint ha számítógéppel animált karaktert alakít, akkor a Gyűrűk ura Gollamja óta Láng Balázst hívják, ha pedig, mint hús-vér színész szerepel, akkor pedig rendezőre válogatja. Ezért talán evidens lett volna, ha Snoke hangját Láng Balázs tolmácsolásában hallhatjuk. Fekete Ernő Tibor viszont némi effektelés után ki tudta hozni ugyan azokat a - erre nincsen jobb szó - karcokat a hangból, amit Andy Serkis már az első előzetesben is megvillantott. Megkockáztatom, hogy az animált szereplő-szinkronban Gollam óta ez a hang áll a legközelebb az eredetihez. Szép munka!

Poe Demeron - Oscar Isaac - Rajkai Zoltán
Kissé meglepődtem, amikor az első jelenetekben felbukkanó Oscar Isaac hangjaként a Rajkai Zoltánt hallottam, hiszen előzetesen nálam ő lett volna Fekete Ernő. Összességében teljesen szokható, bár az eredetitől kissé távolinak éreztem. Rajkai Zoltán ennek ellenére betonbiztos alapokat rakott le a karakterrel. Más kérdés, hogy a jövő májusban mozikba kerülő X-men - Apokalipszis címszereplőjeként (a kékbőrű Apokalipszis maszkja mögött szintén egységnyi Oscar Isaac található) majd mást választanék.

Hux tábornok - Domhnall Gleeson - Fehér Tibor
Ez a karakter azért messze nem sikerült olyan erősre, mint a többi. Bár a készítők elég sokat foglalkoztatják, az Első Rend mini-Adolfja elég egydimenziósra sikeredett és ehhez most a magyar hangnak is sikerült felnőni.

Phasma százados - Gwendoline Christie - Ruttkay Laura
Kivétel nélkül minden csatornán lepattantunk abban a kérdésben, miszerint terveznek-e vajh' névváltoztatást a magyar változatban F*szma százados tekintetében. Kezdjük ott, hogy őszintén remélem, hogy a karakter később kap valamilyen konkrét szerepet is, mert ebben a filmben nemhogy nem jelentős, de kifejezetten röhejesre sikerült. FAZMA százados (csak senki se köhögjön, amikor kimondja...) csak a PC jegyében lett női szereplő. Egy nettó hencsmen, konkrét cél és értelem nélkül. Ennek fényében nem igazán értettem, hogy Gwendoline Chrisitie miért örvendezett annyira, amikor a szerep mélységeiről beszélt. Lehet, hogy a fogatókönyv helyett rögtön a csekket olvasta el. Ettől függetlenül többen felszisszentünk a moziban, amikor meghallottuk a moziban Ruttkay Laurát, aki - bár nagyszerű színésznő és éljen a Mentalista -, de teljes tévedés a szerepre. Vele még annyira sem volt félelmetes a szereplő, mint eredeti nyelven - hovatovább Gwendoline Christie-nek van már rendes, becsületes, bejáratott magyar hangja (lásd Trónok harca): Bognár Gyöngyvér.

C3PO - Anthony Daniels - Józsa Imre
A karakter kissé hányatott sorsú szinkron pályafutását próbálták helyre rázni azzal, hogy a IV-V-VI. rész helyett az I-II-III. epizódbeli hangját, Józsa Imrét hallhatjuk az Ébredő Erőben. Pedig az igazán profi az lett volna, ha Maros Gábort kérik fel a szerepre, hiszen így most azt gondolhatjuk, hogy valaki ide-oda kapcsolgatta C3PO hangmodulját. Még jó, hogy Kis Grofós beszédszoftvert nem lehetett hozzá letölteni. Természetesen Józsa Imre az előzmény-trilógiához hasonlóan, színvonalasan oldott meg ezt kisebb, szintén inkább a nosztalgia faktorra építő szerepet.

Fun fact 1: Kisebb casting-malőr, hogy a Hősökben évadokon keresztül jól teljesítő Greg Gunberg (a gondolatíró/olvasó Matt Parkman szerepében) hang Kerekes József helyett sikerült megtalálni Barabás Kiss Zoltánt. Egyrészt valahogy mostanában neki ilyen beugrások jutnak inkább, ami szomorú, másrészt viszont ennél szebben már le sem eshetne a vászonról a hang.

Fun fact 2: Csőre Gábor a IV. epizódban egy random rohamosztagos hangját adta. Úgy tűnik, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét, hiszen azóta hajóstiszté sikerült előrelépnie a karakternek. :)

SPOILER ON (ha a szöveg kijelölés után elolvasható)


Luke Skywalker - Mark Hamill - Stohl András

A Vasember 3. Mandarin-fordulatához hasonló mélyütést vittek be az alkotók azzal, amit Luke-kal az Ébredő Erőben műveltek. Legalább egy fél mondatot írhattak volna a karakternek, de ehelyett egészen más szerepet szántak neki. Nekem ez kicsit hesstegelmenteka... Viszont így Stohl András hangját is csak az előzetesben élvezhetjük. Sebaj, majd a VIII-ban.

UPDATE: Stohl Andrásnak mégis van egy mondata a filmben, méghozzá a fénykardos-emlékezős jelenetben. 




SPOILER OFF

Azért összességében nem panaszkodhatunk. A keverést a Skywalker Ranchen végzik, az effektek egy az egyben az eredetiek. Hol van ide már az az idő, amikor külön nemzetközi sávot (zajokat, zörejeket) kellett gyártani magunknak?! A kisebb hibáktól (néhány szuszogás még mindig az eredeti hangot történik, ami elég hülyén hangzik akkor, ha az a magyartól jelentősen eltér), illetve néhány casting malőrtől eltekintve a szinkron hozza az elvárt minőséget. Szerintem a negyedik legjobb Star Wars szinkron. 

A Filmbuzi Blogon olvastam egy igazán találó címet, amely kifejezi minden érzésemet a 007-es ügynök legújabb kalandjával kapcsolatban: "A legdrágább f*ck you...". Sajnos egyszerű földi halandóként nem láthatunk be a kulisszák mögé, azaz nem fog kiderülni, hol is csúszott el ennyire ez a film. A forgatókönyvön? Eleve komoly banánhéj, ha egy könyvet heten írnak, különösen, ha egyszerre. Az sem jó előjel, ha a rendező ennyire látványosan nem akarja. Korábban azt mondtam volna, hogy ez biztosan csak egy ügyes tárgyalástechnikai fogás. De nem, de nem, de nem. Sam Mendez tényleg nem akarta leforgatni ezt a filmet. Tulajdonképpen filmet nem is forgatott, csak hosszabb jeleneteket, amiket Jack Sparrow lazaságával kötött össze az ukrán titkosügynök-arcú Daniel Craig jelenléte. A 30. perctől kezdve már nem volt kérdés, hogy James Bond hamarosan egy óriási robotpókkal fog küzdeni. 

Mondanám, azaz írnám, hogy ezt a filmet a szinkron menti meg. De sajnos úgy tűnik, hogy ahogy a Mafilm Audió kezdi elveszíteni a mozis piaci egyeduralmát, úgy kezdenek egyre többet hibázni. Ráadásul olyan bakiról, illetve bakik sorozatáról beszélek, amik bizony komolyan rombolják a filmélményt. Mondjuk, mintha annak idején a Ford Fairlane kalandjait Nagy Feró helyett Koós Jánossal vették volna fel. 

Egy cikket már szenteltem az előzetes kapcsán a Szpektrö-nek. Merthogy az van itt, kérem, SZPEKTRÖ. Egész pontosan SZPEKTRÖ - A fantom visszatér. Ez azért is remek cím, mert egyszerre idézi meg Louis De Funes szellemét, kávzi-spoilerezi el a film - amúgy elég semmilyenre vett - csattanóját, gyalázza meg az általános iskolai angol tanulmányainkat és veri agyon James Bondot egy fagyott mammut... fülével. Viszont szépen rákontráz az ukrán titkosügynök vonalra, hiszen úgy, ahogy mi ejtjük, nem ejti úgy senki sem. Legfeljebb erős szláv akcentussal. SZPJEEKTRÖ? DA, SZPJEKTRÖ.

Az Eötvös 10-beli szinkrontalálkozókon sokszor nevetünk a Google Fordító gyakori használatán. A mondás az, hogy bár mozis szinten ez egyáltalán nem jellemző, de DVD-re készülő szinkronok, hangalámondások esetében sajnos gyakori a software-es fordító segítségül hívása. Ebben az esetben viszont pont, hogy segített volna... Van ugyanis egy remek funkciója: kimondja a beírt szavakat.    

Ha valaki nem olyan peches, mint én és a film címének (amelyet a játékidő alatt három alkalommal is kimondanak) - mondjuk finoman, hogy - elbakizása nem zavarja, akkor a szinkronra más különösebb panasz nem érkezhet. És, ami jár, az jár: az előző részben elszúrt szerepkiosztást, mely - tudomásom szerint - a külföldi megrendelő hathatós közbenjárására siklott ki, sikerült korrektül rendberakni. Ralph Fiennes végre visszakapta megszokott magyar hangját, Forgács Pétert. A nézőnek kedves barter üzlet eredményeképpen Csankó Zoltán (a Skyfallban ti. ő kölcsönözte Ralph Fiennest) kiváló interpretárorává válhatott Christoph Waltznak. 

Szerintem a főszereplő Daniel Craig talán ebben a részben beszél a legkevesebbet és teszi mindezt különösebb humorbonbonok nélkül. Ettől függetlenül Stohl András hozza a tőle alap, brutálisan jó szintet. Annak ellenére, hogy iparági pletykák szerint nem túlzottan szereti előre lepróbálni a szinkronszerepeit, ennek hiányát az ominózus Sötét Lovag Jokerén kívül sosem éreztem. 

Ami szintén üdítően hatott, hogy az új Bond lány, Lea Seydoux "friss" hangot kapott, Bozó Andreát, akit többnyire mellékszerepekben, illetve további magyar hangként hallhattunk eddig. Monica Bellucci viszonylag rövid és súlytalan szerepe a szinkronban sokat javult, hiszen Tóth Enikő szólaltatta meg profi módon. Ezzel némi konzisztenciát hozva a szinkron szempontból igen hányatott sorsú olasz színésznő "hangadói" közé. A korábbi tendencia szerint ugyanis ahány szinkronrendező annyi elképzelés keringett a magyar hangot adó színésznőről. (Személyes kedvencem a sorban Kováts Adél, aki az Asterix és Obelix 2 - A Kleopátra küldetésben verselt felejthetetlent.) 

Fun fact: egészen eddig a pillanatig abban a hitben éltem, hogy a Naomi Harris, azaz Ms. Moneypenny magyar hangja a rendezőként rendszeresen trollkodó Báthory Orsolya, de kiderült, hogy Nádasi Veronika. Hangjuk egyébként meglepően hasonló. 

Fun fact 2: Ha a Facebook oldalunkig ellátogattok, akkor láthattok egy képet Rajkai Zoltánról (a filmben Andrew Scott, azaz C hangja), amin Moriarty és Sherlock szembenállását játssza el egy képben (hiszen mindkét karaktert aktívan szinkronizálja). A Moriartyt alakító színész esetében a hasonlóság döbbenetes. És bár a hangjuk nem is lehetne különbözőbb, mégis jól bemutatja a "magyar iskolát", ti. hogy a mai napig gyakran külső hasonlóság alapján osztanak szerepeket. Ez óriási különbség például egy amerikai vagy német szinkronhoz képest, ahol a fő cél, hogy minél precízebben lekövessék az eredeti hangot. Erről később még értekezünk, mert egy igen izgalmas témának ígérkezik!

Szeretném összegezni a SPECTRE szinkronját, de zavarbaejtően felemás lett. Mondanám, hogy jó, hiszen a korábbi szereposztásbeli bakik a helyükre kerültek és az új hangok is adják. De közben ott van ez a szpektrö. Ez fájt. Ha a megrendelők egyre többször szeretnének az angol brandre építeni és az eredeti címet használni (Warcraft, SPECTRE, stb.), akkor bizony kellene lassan egy lektor, aki segít ezeket a szavakat kimondani. Hogy ne legyen több Wórkraft és Szpektrö. Mert 2015-ben ez azért fáj. 

Korbuly Pétertől már az előzetesből tudjuk, hogy a Sicario azt jelenti: bérgyilkos. Adódik –ugyebár –  a költői kérdés, hogy vajon ki a pék adta a filmnek azt a címet, hogy Bérgyilkos – A bérgyilkos. Ha viszont túl tudunk lépni a kreativitás eme google fordítótól gőzölgő, „5percangol”-tól lápos, végtelen mélységű mocsarán, akkor bizony egy kifejezetten szórakoztató filmet tekinthetünk meg.

Ha bárki megkérdezné, azt mondanám, hogy ez egy kísérleti akciófilm. Keveset lőnek, viszont azok nagyon szólnak, a durrogtatások közötti szünetet pedig ízlésesen tölti ki az empíriokriticizmus Tarr Bélai ábrázolása. Nyílván itthonról nézve más súllyal húz a mexikói drogkartellek brutális sztahanovizmusa – mert hát szeretik a munkájukat, na –, de a feszültség viszont ennek ellenére majdnem olyan magasfokú, mint mikor George Clooney – kissé félreszinkronizálva – pörgött a Föld körül a Gravitációban. Az ügyes, de nem világrengető forgatókönyvet viszont kimondottan feldobja a színészi játék, és persze a szinkron.

A szinkron, ami több meglepetést is tartogat a gyanútlan szinkronrajongó számára. A magyar változat ugyanis a Pannonia Sound System stúdiójában készült, ahonnan átlagos munkanapokon nem ömlenek a mozis szinkronok.

Ha a dolgok mögé nézünk, akkor felsejlik egy viszonylag friss forgalmazó, a Freeman Film. Korrekt dolog, hogy már a mozis vetítéshez is rendeltek szinkront a filmhez. Kissé meglepő is, hiszen a Sicario – a mainstream gárda ellenére – eléggé rétegfilm. Annak fényében viszont érhető, hogy a Metropol mérése szerint a mozis közönség több, mint 78%-a - ha teheti - inkább a szinkronos verziót nézi meg.

A magyar változat valószínűleg kisebb pénzből készülhetett, hiszen a gyanútlan szinkronrajongó joggal feltételezhetné, hogy az átlag mozis szinkron a Mafilm vagy az SDI műhelyeiből kerül ki.  Szerintem most ezt sikerült korrektül megoldani. Reméljük, hogy a trend máskor sem megy a mozis szinkron-minőség rovására.

Az újabb meglepetés, hogy a főszereplő Emily Blunt a jól megszokott hangján szólal meg. Innen is köszönjük meg Nagy-Németh Borbálának, aki kismamaként is a mikrofon elé állt a kedvünkért. A másik főszereplőt, Josh Brolint hivatalos magyar hangja, Kőszegi Ákos ebbe a filmbe is követte. Valószínűleg nem is működne már mással a színész. Mindkettő egy-egy életre szóló párosítás.

Benicio Del Toro viszont egészen más tészta. Johnny Depphez hasonlóan nagy kvalitású színész, ennek megfelelően mindenki más magyar hanggal képzeli el őt. Csak az ISzDB adatbázisában 16 megszólaltatót listáznak ki és ebben nincsenek benne a sorozatok. Részemről Kaszás Gergővel és Viczián Ottóval is kiegyeznék. A magyar szinkron viszonyait jól jellemzi, hogy a két színész ugyan annak a szereplőnek a hangját adta két különböző filmben (Thor 2 – Sötét világ/Mafilm és A galaxis őrzői/SDI). Kosztola Tibor szinkronrendező 19-re lapot húzott és bemondta „a Sarádi Zsoltot”. Egyrészről megértem, hiszen egy kiváló színészről beszélünk, másrészt – bár már évek óta szinkronizál, mégis – friss hangnak számít, aki ráadásul egyre több helyen hallható. A végeredmény mégis kicsit disszonánsnak hat, ugyanis a végeredmény finom, túlzottan lágy és csendes lett. Hiányzik belőle az a hozzávetőleg 40 évnyi masszív láncdohányzás, amit Benicio a hangszálai ellen vagy a színészetért (nézőpont kérdése) elkövetett. Holott Sarádi Zsolt az egyik legmélyebb és legkarcosabb hangú színészünk, mégis túl fiatalos érzetet kelt. Különösen zavarbaejtő, hogy Sarádi több alkalommal is volt egy olyan színész (John Bernthal) magyar hangja, aki a filmben szintén szerepel és helyette Király Attila szólaltatja meg.

Az viszont komoly plusz (nekünk), hogy fontosabb mellékszerepekre Dunai Tamást és Laklóth Aladárt is sikerült megnyerni.

A film hátborzongatóan hatásos, a szinkron pedig el- és befogadható kiegészítője annak. Üdvözlendő, hogy kisebb stúdiók is szóhoz jutnak a nagyok közötti, mozis ügyekért folyó csatában. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ez ilyen esetekben sajnos túlontúl a pénzről és nem a legjobb minőség hajszolásáról szól. Gondoljunk csak a nemrég beszivárgott „olcsó mozi” díjazásra. A Sicario viszont üdítő kivétel, ha ez egy trend előjele, akkor már csak az ISzDB-t kellene gyakrabban olvasgatni.

II. rész
(avagy interjú Nagy Ervinnel és Takátsy Péterrel)

Nagy Ervin

Szinkronjunkie: Kérlek, mutasd be a Katona József Színházat!

Nagy Ervin: 21. századi művészszínház, amely szélesebb közönséget igyekszik megszólítani azáltal, hogy sokkal nagyobb nyitottságra tör, mint az elmúlt húsz évben. Mindemellett egy – jó értelemben vett – Művelődési Ház szerepet is betölt, hiszen a színpadi előadásokon túl különböző programokkal szeretnénk kedvet csinálni egy fiatalabb generációnak is a Katonához. Indítottunk például junior programokat, amely kifejezetten gyereket céloz, és nemcsak azt tanítja, hogyan kell színházat csinálni, hanem azt is, hogyan kell nézni azt.

A fiatalabb színészeink kijárnak középiskolákba, gimnáziumokba és megpróbálják becsábítani az arra fogékony diákokat. Ezt régen úgy mondtuk volna, hogy lasszóval megyünk a nézők után, de ez ma már kiegészül az internet adta lehetőségekkel. Erős a jelenlétünk a közösségi médiafelületeken, melynek az egyik legizgalmasabb példája a Gifszínház nevű kezdeményezésünk.

Ebben a színházban nőttem fel és nagyon szeretek itt dolgozni. Viszont más színházakban is gyakran vannak előadásaim, hiszen a könnyedebb, táncos-zenés műfajok is közel állnak hozzám.

SzJ: Mit jelent az életedben a szinkron?

NE: Emlékszem, régebben sokat dolgoztunk a Mikroszinkron Stúdióban Fekete Ernő Tibor kollégámmal. Nagyon megörültünk, amikor a gyártásvezető, Rácz Gabriella felhívott bennünket. Ez két okból is nagyon fontos szegmense volt az életemnek: egyrészt anyagilag sokat segített, hiszen akkor még arányaiban jobban fizettek, másrészt Aprics Lászlótól megtanulhattam szinkronizálni. A mai napig azon kevés rendezők egyike, aki folyamatosan keresi az új hangokat, a fiatal, tehetséges színészeket a színházakban.

A szinkron folyamatát megtanulni egy fontos ügy a színész számára, hiszen sokat fejleszt a ritmuson, sok hangszínt lehet kikísérletezni, ami aztán visszaköszön a színpadon is. Sokan félnek attól, hogy később a színpadon is manírosan beszélnek majd ettől, de ez inkább főiskolai hecc.

Sokáig inkább a megélhetés miatt tartottam fontosnak a szinkront – például egy Vadak ura 3 nyilván nem az ember művészi ambícióiról szól. Az elmúlt 15 év alatt semmit nem változott a tekercsek ára, azaz reálértéken nézve manapság már nem éri meg minden filmre igent mondani és a családommal töltött idő kárára.

Természetesen vannak olyan rendezők, akik ha hívnak, akkor kisebb szerepekre is igent mond az ember. Aprics László hívott ki egyszer egy Andrzej Wajda filmre, ahol cigányul kellett 20 tekercset improvizálni, ráadásul a karakter leghátul állt és még életlen is volt. Arra szívesen mondtam igent. A jelenlegi, minősíthetetlen fizetések mellett az ember próbálja kiszelektálni azokat a munkákat, amikben nem leli örömét.

Néhány évvel ezelőtt bele is fáradtam a futószalagon való szinkronizálásba. Évekig nem is okozott igazán örömet. Akkor jött el a fordulat, amikor olyan színészeknek lettem a hangja, mint Matthew McConaughey és Johnny Depp. Ezt egyfajta szakmai beérésnek is érzem, illetve ők sokat és többnyire jó filmeket forgatnak, úgyhogy újra imádok szinkronizálni.

SzJ: Hogyan látod a szakma változásait?

NE: A nemrég alakult szinkron-szakszervezet egyik mozgatórugója igyekszem lenni. A Katonában rendszeresek a kultúrpolitikával foglalkozó beszélgetések. A legutóbbi épp’ a szinkronról szólt, ahol elég markánsan fogalmaztam meg a véleményemet. Azt gondolom, hogy aki ma meghatározó hang a magyar szinkronban, annak kell csak igazán kiállnia a szakmánkért.

Fontos felelősségünk, hogy az egyetemről kikerülő kezdő színészek is meg tudjanak élni a munkájukból. Ha régen, még főiskolásként kaptam egy nagyobb szerepet, akkor az a hét már anyagilag rendben volt. A szinkronizálásból nem lesz senki milliárdos, sőt milliomos sem, de azért annak idején tisztességesen meg lehetett belőle élni. Ha pedig most mi nem küzdünk, akkor a legvégén a fiatalok majd 120 forintért fognak felvenni egy tekercset. Azt gondolom, hogy most jött el az idő, hogy kiálljunk a fiatalokért és a teljes szakmáért.

Ez egy hosszú harc lesz, úgyhogy jobb tudatosítanunk magunkban, hogy nem magunkért küzdünk, hanem már a következő generáció körülményeiért.

SzJ: Sokszor említed, hogy minőségi filmeken szeretsz dolgozni. Milyen számodra a jó film?

NE: A Csillagok között (Interstellar) szerintem fantasztikus. Miután elkezdték vetíteni, beültem és szinkronosan, „magammal” hallgattam meg. Esküszöm, soha többé nem csinálok ilyet! (nevet) Minden tízedik perc arról szólt, hogy morogtam magamban amiért nem mondtam hangosabban a mondat végi „T” hangot - ezt nem lehet hallani, az pedig túl hangos. (nevet) Szóval első alkalommal nem tudtam élvezni a filmet, pedig ennyire lelkes már nagyon régen nem voltam felvétel során. Minden momentumra igyekeztem odafigyelni, állandóan visszatekertünk, újravettünk, rengeteget próbáltam, hogy a lehető legjobb lehessen.

A végső keverés nem igazán tetszett. Ennek alapvetően az lehet az oka, hogy a szinkron felvételekor zene nélkül dolgozunk, csak az úgynevezett vezérhangot kapjuk meg. (A legtöbb mozifilm esetében a zenét a magyar szinkron készítésekor – azaz 1-3 hónappal a premier előtt – még javában írják. – a szerk.) A kész változatban aztán hiába tolják fel a magyar beszédhang sáv hangerejét, intonációban és energiaszintben érzetre a zene alatt marad és ez zavaró. Úgyhogy, amikor csak van lehetőségem arra, hogy zenével és hangeffektekkel együtt halljam az eredeti beszédhangot a felvétel során, mindig kérni szoktam – még reklámok esetében is. Kerek egészet csak így lehet alkotni. 

Emellett a kosztümös filmeket is nagyon szeretem, de az abszolút kedvenc stílus egyértelműen a komolyan vehető sci-fi. Otthon is főként ilyen filmeket nézünk.  A fő szempont viszont az, hogy a film színészcentrikus legyen. Például a Marvel-filmekben Thornak vagyok a magyar hangja, de az nagyon messze áll az ízlésemtől. Komoly, Oscar-díj közeli fickók hungarocell pörölyökkel rohangálnak egy erdőben…(nevet).

Takátsy Péter

Szinkronjunkie: Bemutatnád a Katonát?

Takátsy Péter: Magas művészi igényességgel készült produkciók jellemzik. Több, mint egy színház – egy igazi műhely.

SzJ: A társulattal összefuttok a szinkronban?

TP: A felvétel módja miatt ez ma már kevésbé jellemző. Ha mégis van alkalmunk összefutni, az mindig jó érzés, hiszen ismerjük már egymás rezdüléseit is és így a munka is könnyebben megy. Szerintem az érezhető is a szinkronon, ha van benne egy ilyen apró, kis plusz.

A csapatunk színházon belül és kívül is összetart, ami egy nagy előnye a társulati létnek. A színjátszás mélységeit nehéz megélni és bemutatni egy frissen megismert emberrel, ehhez azért jól jön, ha ismered a másikat.

Fekete Ernő Tiborral volt egy vasemberes sztorink (A Marvel-filmekben Fekete Ernő Tibor Robert Downey Jr., azaz Tony Stark hangja, míg Takátsy Péter Don Cheadle, azaz Rhodey ezredesé –  a szerk.): Új mozifilmek szinkronizálásakor manapság gyakran előfordul, hogy pótfelvételekre vissza kell mennünk a stúdióba, hiszen a film még nincsen kész, folyamatosan alakul. Előfordulhat, hogy komplett jeleneteket vágnak ki vagy tesznek be teljesen újakat, azaz nekünk is le kell követnünk a mozifilm változásait. Az egyik Vasember filmnél is készültek ilyen pótfelvételek. Viszont közben hallottam, hogy Tibor mennyire odatette magát a közös jeleneteinkben, úgyhogy nagyon sok tekercset visszakértem és újra leszinkronizáltam, hogy az én válaszaim is legyenek olyan jók. (nevet)

SzJ: Melyik a kedvenc szereped?

TP: Dwight Schrut az Office sorozatból. Ez a karakter egy komplett őrült. A színész olyan gyors váltásokkal dolgozott, hogy muszáj volt előre megtanulni és begyakorolni a  következő 10-15 sornyi szöveget. Néha szerencsére a mondatok végén – ahol a felvételt le lehet állítani – jöttek a nagy váltások, ilyenkor könnyebb volt a helyzet, de a legtöbbször bizony kihívás volt.

A szinkron igényel egy speciális koncentrációt, hiszen egyszerre kell figyelni a képre, a vezérhangra, a szövegre, illetve a mondanivalóra is. Ezt szerintem csak évek alatt lehet elsajátítani, legalábbis nekem 8 év kellett hozzá (nevet). Azonban ez annyira más, mint a színházi koncentráció, hogy tulajdonképpen felüdülésnek éli meg az ember.

SzJ: Visszahallgatod magad?

TP: Mindenképpen igyekszem, igen. Sokat lehet tanulni abból, ha hallja az ember, hogy hol hibázott vagy éppen hol oldott meg valamit jobban. Eleinte nehéz volt, hiszen meg kell szokni, hogy mást hallunk vissza a filmből, mint amilyennek egyébként halljuk a saját hangunkat. Ha ettől el tudunk tekinteni, akkor nagyon fontossá és jó segítséggé válhat ez a fajta kontroll.

SzJ: Mi a véleményed a szinkron megújításáról?

TP: Rajkai Zoltán kollégám egy rendkívül alapos és tisztességes ember, úgyhogy őmiatta mindenképpen bízom a sikerben. Igyekszem tájékozott maradni a kérdésben. A minőségi változásnak nagy híve vagyok – nagy szégyennek tartom az olyan történeteket, mint az MGM csatorna kivonulása a kritikán aluli szinkronminőség következményeként. A kis büdzsé sem lehet indok arra, hogy az utcáról tereljünk be embereket szinkronizálni, akik néha még baki nélkül sem tudnak olvasni. Ezt nem lehet megtenni a nézőkkel. Az ilyen megoldásoknak felmérhetetlenül káros a hatása. 

Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett a szervezésben!
(Az első rész.)

I. rész
(avagy interjú Rajkai Zoltánnal és Elek Ferenccel)

Ismét egy új rovatot indítunk! Ezúttal azt a kérdést szeretném feszegetni, ami sokakban felmerült már: hol találkozhatunk a kedvenceinkkel? 

A rövid válasz az, hogy színházban. A hosszabb válasz pedig, hogy néhány szinkronhang gazdáját színházban, másokkal fellépéseken, megint másokkal pedig - sajnos - legfeljebb a nyílt utcán tudunk összefutni.

A magyar színházi élet az elmúlt néhány években egyértelmű felívelés jeleit mutatja. Egyre modernebb, emészthetőbb, emberközelibb kísérletek zajlanak a nézők becsábítására. A szinkronrendezők is egyre gyakrabban fordulnak meg a nézőtéren - az igényes rendezők körében újra divatba jött a fiatal tehetségek felfedezése. 

Katona József Színház. A Katona. Művészszínház Budapesten, a belvárosban. Szinte kivétel nélkül minden előadás telt házzal fut, mégis rétegszínház. Nem harsány, nem operett, bár a zenék díjnyertesek, mégsem énekelnek esténként jól csengő musicaleket. A színház, amit nem ismer mindenki, pedig mégis. Hiszen, ha azt mondom, hogy itt dolgozik Thor, Vasember és Batman, Harcigép, Hulk, Lock kapitány, az Építész és MINDKÉT Merovingi a Mátrixból, Hókuszpók a Hupikék Törpikékből, Nyuszi a Micimackóból, dr House, Sherlock Holmes, a Facebook alapítója és a leendő Lex Luthor... Ugye, hogy mindenkinek beugrik?! 

Négy kiváló, katonás színész mesél a Katonáról, szinkronról, kedvenc figurákról - röviden. Olvassátok őket, aztán irány a Katona József Színház!

Rajkai Zoltán

Szinkronjunkie: Kérlek, mutasd be nekünk a Katona József Színházat!
Rajkai Zoltán: A Katona nem egy szokványos bulvárszínház vagy népszínház, hanem igényes művészszínháznak mondanám. Minden előadás elkészítése mögött értékes gondolatok, művészi ambíciók rejtőznek, melyek reflektálnak az aktuális és egyetemes társadalmi, politikai folyamatokra vagy éppen az emberi kapcsolatokra. Mindemellett egy kísérletező színház is, amely keresi az új színházi formákat, lehetőségeket - mindezt progresszív, de fogyasztható, közérthető, igényesen szórakoztató módon teszi, kerülve a "lila" művészkedést. A Katonában egyszerre lehet sírni és nevetni is!

SzJ: A budapesti színházakat áttekintve szembetűnő, hogy nálatok szinte kivétel nélkül minden színész szinkronizál. A legfiatalabbaktól kezdve egészen a nemrég Nemzet Színészévé választott Szacsvay Lászlóig, illetve a színház igazgatójáig, azaz Máté Gáborig bezárólag mindenki aktív a szakmában. Mennyire van jelen a szinkron a társulat életében?

RZ: Szoktunk azzal viccelni, hogy mi, Katonások vagyunk a szuperhősök, hiszen a Marvel képregényfilmekben mi adjuk Vasembert (Fekete Ernő Tibor), Thort (Nagy Ervin), Harcigépet (Takátsy Péter), Dr. Erik Selvig (Máté Gábor) professzort és Hulkot (Rajkai Zoltán) is. Napi szinten a társulati életre azért ez nincsen befolyással. Viszont a színészek között sokszor szóba kerül maga a szinkron szakma. Nemrég megalapítottuk a Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezetét, amellyel megpróbáljuk elérni, hogy a magyar szinkront helyén és értékén kezeljék, mert az utóbbi évtizedekben romlott a színvonal és az anyagi megbecsülés. Ennek része volt többek között az is, hogy Katonában renszeresen megrendezésre kerülő Kultúrpolitika c. kerekasztal beszélgetés egyik előadása kifejezetten a szinkron aktuális helyzetét járta körül.

SzJ: Sokfelé halljuk mostanában a hangod: reklámokban (UPC), sorozatokban (Sherlock és Watson, Sherlock, Walking dead), illetve mozifilmekben (Bosszúállók 2.). A sok munka közül mi áll hozzád a legközelebb?

RZ: Szeretem a változatosságot, ilyen tekintetben mindenevő vagyok. Ami viszont nagyon fontos számomra, az a minőség. Abban a tekintetben is, hogy amit létrehozunk, minőségi munka legyen, de olyan tekintetben is, hogy az alapanyag, amit kapunk, milyen minőséget képvisel. Ez lehet egy 20 perces kisfilm vagy éppen a Sopranos, a Girls, illetve a Walking dead című kiváló sorozatok. Egy nagy kedvencem volt például a Városfejlesztési Osztály, amely kimagaslóan jó sorozat volt.

SzJ: Ha „katonás” kollégákkal dolgoztok együtt, vannak nagy összekacsintások?

RZ: Sajnos a hangfelvételek során legtöbbször ma már egyedül vagyunk, de mikor mégis van szerencsénk találkozni, annak mindig örül az ember. Ilyenkor otthonosabb a közös munka, hiszen egy összeszokott társulat vagyunk. Kiemelkedően jó a munkakapcsolatunk egymással. Például voltunk egyszer közösen egy külföldi workshopon. Míg a nyugati kollégáknak egy témában 7-8 ötletük támadt, addig a mi társulatunk 78-at tett le az asztalra.  A szinkronban is sokat segít, ha az ember közös hullámhosszon van a többiekkel.  

SzJ: Ha már szóba kerültek a képregényfilmek: hogy tetszett a Bosszúállók 2. része?

RZ: Számomra a filmből az jött át, az volt az érdekes, hogy az amerikai kollégák mennyire jól szórakoztak forgatás közben. A Bosszúállók nem egy mély, komoly színészi kihívásokkal teli munka. Szerintem a színészek konkrétan végighülyéskedték az egészet és mellesleg felvettek néhány jelenetet is. (nevet) Valahogy a szemük sarkában állandóan ott bujkál valami kis huncutság, amivel ezt a képregény világot idézőjelbe teszik.

SzJ: Mindkét, jelenleg is futó Sherlock Holmes – sorozatban szinkronizálsz, ráadásul az egyikben a címszereplőt, míg a másikban legismertebb ellenlábasát, Moriarty-t alakítod.

RZ: Sokat tanulhatunk ezekből. Az a fajta gondolkodás, következtetési képesség, amit Sherlock a Sherlock és Watson című sorozatban mutat, valahogy átszivárog az emberbe. Otthon már több alkalommal sikerült így, ilyen Sherlock féle következtetésekkel megtalálnom a gyerekek által elhagyott dolgokat. (nevet)

Az angol sorozat, illetve Moriarty karaktere bonyolultabb, hiszen sok komoly, nehéz jelenete volt a színésznek. Majoros Eszter (a Sherlock című sorozat szinkronrendezője – a szerk.) amint meglátta az angol színészt, egyből én jutottam eszébe mivel nagyon hasonlítunk. Moriarty belépő jelenetét igencsak élveztem, szép kihívásnak tartom.

SzJ: A SzíDoSz Szinkron Alapszervezetének elnökségi tagjává választottak. Mi az elnökség célja, illetve milyen feladatokat lát el?

RZ: A mostani célunk, hogy olyan stratégiát dolgozzunk ki, aminek a mentén haladva elérhetjük, hogy a szakmánkat újra értékén kezeljék és a minőség újra eljusson oda, mint, amikor azt mondták, hogy a magyar szinkron világszínvonalú. Tárgyalunk a stúdióvezetőkkel, megrendelőkkel, a forgalmazókkal. Tulajdonképpen egy több százmilliárd forint forgalmú piac közepén van a szinkron szakma, ahol a mozifilmek forgalmazásától kezdve a televíziós társaságokon át a reklámokig nagyon sok szereplő van. Ennek ellenére a szinkronra olyan kevés pénz jut, ami nem tükrözi a hozzáadott értéket. Az világosan látszik a forgalmazók kimutatásaiból is, hogy szinkronizálásra szükség van. A magyar szinkron a magyar kultúra alpavető és fontos része. Egyidős (80 éves) a magyar televíziózással. Társadalmi igény. A kultúránkban a legnagyobb teret elfoglaló televíziós és filmes média következtében a szinkron szakma a magyar nyelv megőrzésének és ápolásának fontos oszlopa. Ezért szükséges, hogy feladatának megfelelő minőséget és rangot képviseljen.

A szinkron szakma a rendszerváltáskor elkövetett egy komoly hibát. Kihagyta az érdek- és jogérvényesítés intézményét. Szerdán még szocializmus volt, csütörtökön már kapitalizmus, de a díjazás nem változott. Ezzel akkor mindenki elégedett volt, mert még nem láttuk, hogy 20-25 év múlva hova vezet a kapitalizmus: az exponenciálisan növekvő mennyiség, a rövidülő határidők, a stúdiók közötti árverseny előidézte a minőség romlását, a színészi állomány "felhígulását" és a bérek radikális csökkenését. A Szinkron Szakszervezetben ezzel a kifelejtett érdek- és jogérvényesítéssel megpróbáljuk helyre tolni a szakmát.

Elek Ferenc

SzJ: Kérlek, mutasd be a Katonát a leendő nézők számára!

Elek Ferenc: A mai korra reagáló, igényes, jó értelemben vett művészszínház. Egy szórakoztatóan komoly színház.

SzJ: Hogyan jelenik meg a szinkron az életedben?

EF: Általában délután, két próba között vagy előadás előtt van rá idő. Szerencsére engem a szinkron nem fáraszt, inkább pihentet, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt csinálhatom. Másfajta koncentrációt igényel

Amikor pedig kapsz egy kiváló filmet, sorozatot vagy akár hangalámondást, az külön bónusz. A stílus számomra nem is különösen fontos, inkább a színészi játék, amit a képernyőn látni. A jó színészt mindig kihívás magyarul hozni, de a rossz színészben is van jó, hiszen őket pedig lehet javítgatni. Élvezetes meló például egy kevésbé jól eljátszott karakter hanghordozását megpróbálni emberibbé varázsolni.

De beszélhetünk akár a rádiózásról is, hiszen ott is a hangunkkal dolgozunk. Számomra különleges élmény, ha a hangommal építkezve hozhatok létre egy karaktert.

SzJ: Az utóbbi időkből melyik szerep volt a kedvenced?

EF: Izgalmas feladat volt a Wall Street farkasában Jonah Hillt szinkronizálni, de hasonlóan szerettem a Pénzcsináló című filmben is. Furcsának tűnik, hogy őt főként a Jump Street – típusú vígjátékokkal azonosítják, holott a komolyabb filmekben isteni színjátszást mutat be.

A Revolution című sorozatot és az ottani karakteremet szintén kedvelem. De ugyanennyire közel állnak hozzám a mesék is: a Csizmás Kandúrban a Tojás nevű figurának, a Maci Laciban pedig Bubu hangja voltam.

Pusztaszeri Kornéllal nemrég készítettünk egy rajzfilm sorozatból négy vagy öt évadot. Ő egy gonosz hóembert alakított, én pedig egy pingvin, a szolgálóját. Hihetetlenül vidám munka volt, amin szinte végig nevettünk. Ilyenkor különösen jól telik az idő, ami hallatszik az elkészült szinkronon is.

Jó dolog, ha az ember egy vígjátékban szinkronizálhat, hiszen gyakran szoktunk nevetni munka közben is. Egy komoly karakter, egy komoly szerep újrateremtése magyar nyelven viszont akár még élvezetesebb lehet. De a legfontosabb számomra, hogy minden feladatot kellő tisztelettel és maximális odaadással végezzek el.

SzJ: Visszahallgatod magad?

EF: A legtöbbször nincs alkalmam rá, bár a legnagyobb filmeket azért igyekszem megnézni én is.

SzJ: Mi a véleményed a szakma megújítását célzó kezdeményezésről?

EF: Üdvösnek tartom, hiszen van mit rendbe tenni a szakmánk körül. Nem vagyok élharcos típus, de támogatom a többieket, Rajkai Zolit, Galambot, hogy érjék el a kitűzött célokat.

Rosszak ezek a támadások, amik például a „felirat-párti” irányból érkeznek. Inkább azon kellene dolgoznunk, együtt, hogy a szinkron egyre jobb és jobb legyen.

A folytatásban Takátsy Péterrel és Nagy Ervinnel beszélgetünk.

Az elmúlt hetek eseményei végre valahára felkavarták az idén 80 éves Magyar Szinkron állóvizét. Az első csepp – és sokak számára rögtön az utolsó is – a magyarszinkron.hu által felkarolt kezdeményezés a „Legyen a Magyar Szinkron Hungarikum!” volt. Mostanában úgyis divat támadni a civil kezdeményezéseket, tehát hagyományőrző módon a fenti ötlet is kapott hideget és még hidegebbet.

Pedig az alapötlet jó! Mármint, ha figyelembe vesszük, hogy nem állami és még csak nem is szakmai kezdeményezésről van szó. Milyen más eszköze lehet erre civileknek? Ha kellően hosszú ideig lamentálnánk rajta, biztosan lennének ennél jobb ötletek is, de most 80 éves a Magyar Szinkron! Valamit tenni kell! A kivitelezés már sokkal inkább ingoványos, hiszen hiányzik mögüle a két legfontosabb pillér: a megfelelő sajtó és az igazi szakmai támogatás. Sőt, igazából a kezdeményezést ért támadások jelentős része is ezekből az irányokból érkezett. A 444.hu cikke saját szellemiségét szembeköpő módon, igazán undorítóra sikeredett. A többi újságírónál pedig szimplán csak az érdektelenség homályába veszett az egész.

A szakma hozzáállásán viszont még ennél is jobban meglepődtem. Többen – köztük neves, rangos színészek is – jelezték, hogy ezt az egészet kikérik maguknak és nem támogatják. Nos, abban lehet valami, hogy – bár minden Tiszteletem Dóráé, de – ide egy ismert arc kellett volna. Valaki, aki mögé sokan, jó szívvel tudnak beállni. Hogy voltak vagy vannak-e erre irányuló próbálkozások, azt nem tudni. Egy viszont biztos, most már valóban sokkal nehezebb lesz ebből egy érdemi eredményeket felmutatni képes valamit összehozni.

Gyerekek! Idén 80 éves a Magyar Szinkron! Azzal fogjuk megünnepelni, hogy összeveszünk? Hogy civil partizánkodásra hivatkozunk akkor, amikor a szakma jelentős része semmit nem tesz azért, hogy a szinkron, mint olyan kedveltebb legyen? És itt be kell, szúrjam, hogy természetesen vannak üdítő és örömteli kivételek. Olyan szakmabeliek, akik igenis sokat tesznek a Magyar Szinkronért (függetlenül annak életkorától). Akik felismerték, hogy ha a néző megunja vagy ne adj’ Isten megutálja a szinkront – amit most mindenféle kritika ellenére szívből szeret –, akkor az mindenkinek rossz helyzetet szülne.

Idén 80 éves a Magyar Szinkron! Ünnepeljük a következőkkel ezt a remek évfordulót:

1. Vegyünk tudomást róla, hogy van egy történelmi lehetőségünk.

2. A szakmának komolyabb sajtóvisszhangra van szüksége.

3. Tartsunk nyílt napokat, közönségtalálkozókat! Ez utóbbiból többet. (Természetesen innen is hálás köszönet Keönch Annának és az Eötvös10-nek a fantasztikus közönségtalálkozókért!)

4. A színházak is tegyenek hozzá az ünnephez, hiszen remek felületet tudnak biztosítani ahhoz, hogy a szinkronizáló Művészeket a közönség is jobban megismerhesse.

5. Hangoljuk össze az eseményeket! Szóljon erről 2015!

Még egyáltalán nem késő, de ehhez mindenkire szükség van. Ünnepeljünk! Van mit.

Ismét egy fordítási kalandra adtam a fejem. Néhány helyen még nem 100%-os, de pont ezért minden ötletnek örülnék. :)

Ultron: „I’m gonna show you something beautiful. Everyone screaming… for mercy. I wanted to protect the world… but it didn’t wanted to change. You’re all puppets… tangled in strange… strings…”
Tony Stark: „It’s the end. The end of the path I started us on.”
Natasha Romanov: „Nothing lasts forever.”
Ultron: „And now I’m free. There are no strings on me.”

Ultron: „Mutatok valami csodálatosat. Mindenki kiállt… a könyörületért. Megvédeném… de a világ nem akar változást. Bábok vagytok ti mind… melyeket furcsa drótokon… rángatnak…”
Tony Stark: „Itt a vége. Az útnak, melyen én indítottam el magunkat.”
Natasha Romanov: „Semmi sem tart örökké.”
Ultron: „Most már szabad vagyok. Drótok nélkül.”

Pár helyen még döccenős, úgyhogy várom az ötleteket. 

Figyelni kell a következőkre:

- szótagszám;

- minél több legyen benne a mély magánhangzó;

- megmaradjon a story éle.

UPDATE:

Mint kiderült, a hecc az egészben, hogy Ultron Pinokkió dalát mondja el, ami magyar fordításban sajnos nem tartalmazza azt az élt, ami ide kívánkozna.

I've got no strings
To hold me down
To make me fret, or make me frown
I had strings
But now I'm free
There are no strings on me

Én magam mozgok ügyesen,
És nem is rángat senki sem,
A kéz ügyes, a láb ügyes,
Jajj, ki ne nevess!

Ultron: „Mutatok valami csodálatosat. Mindenki kiállt… a könyörületért. Megvédeném… de a világ nem akar változást. Bábok vagytok ti mind… melyeket furcsa drótokon… rángatnak…”
Tony Stark: „Itt a vége. Az útnak, melyen én indítottam el magunkat.”
Natasha Romanov: „Semmi sem tart örökké.”
Ultron: „Szabad vagyok. És nem rángat senki sem.”

Az utolsó mondatba talán így lehetne belecsempészni a Pinokkiót. :)

A biztos magyar hang: Robert Downey Jr. - Tony Stark/Vasember - Fekete Ernő Tibor
Kitűnő kérdés, hogy ki lesz Csondor Kata pótlása (reméljük, hogy megkérik, hogy menjen el kint, az USA-ban az első stúdióba és nyomja fel), aki ugye eddig Scarlett Johansson - Natasha Romanov/Fekete Özvegy volt.

De a nap kérdése természetesen az, hogy ki lesz Ultron magyar hangja. Az eredetiben James Spader, egyelőre zseniálisnak tűnik. Rengetegszer megénekeltük már, hogy mennyire fontos lenne epikus szinkront készíteni egy-egy főgonosznak, akik sokszor jobban viszik a hátukon a filmet, mint a többi főszereplő. Ultron esetében Hirtling Istvánt hallanám a legszívesebben, hiszen nagyon autentikus tudna lenni. 

A Hobbit című film szinkronizálása kapcsán azt mesélték róla, hogy neki van kis hazánkban a legszebb elf kiejtése. Penélope Cruz, Kate Beckinsale, Maggie Gyllenhaal, Emily Blunt, Anne Hathaway - szexis nők, harcias amazonok, kiváló nyomozók, érzelmes asszonyok, latinos temperamentum. Ők mind egy személyben Németh Borbála.  Szerencsések vagyunk, hogy ennyiszer és ilyen sok színben hallhatjuk a hangját! A már bevállt környezetben, a budai Déryné étteremben beszélgettünk horrorról, Tv2-ről és a számtalan kiváló szinkronról.

SZINKRONJUNKIE: Hogy indult a pályád? Miért lettél színésznő?

Nagy-Németh Borbála: Irodalommániás voltam. (nevet) A reál tárgyak nem is érdekeltek igazán, ezért Anyukám a Vörösmarty Gimnázium Dráma tagozatára íratott be. Előtte csak annyit tudtam, hogy ez emelt szintű irodalmat jelent, pedig a tagozathoz hozzá tartozott, hogy darabokat próbáltunk és adtunk elő. Itt kezdődött az az őrület, hogy színésznő leszek. Tulajdonképpen az osztályból mindannyian színészek szerettünk volna lenni. Hozzáteszem, Édesanyám az Operettszínházban 15 évig volt dramaturg, de ez addig a pillanatig nem befolyásolt. 

A gimnázium után egyenes út vezetett a Színművészetire. Mellette jártam énekelni is, mert az én drága osztályfőnöknőm, Büti Lajosné, énektanár volt, és szüksége volt még valakire a kórusában. Engem tudott befűzni. Aztán Toldy Marika néni tanított énekelni. Egyszerre felvételiztem a prózai és a musical szakra. Mindkettőre felvettek, és én a prózát választottam.

SZJ: A szinkron világával mikor kerültél kapcsolatba?

NNB: Legelőször Kosztola Tibor hívott szinkronizálni. Színházban látott és utána keresett meg, hogy szeretne velem dolgozni. Talán egy vagy két alkalommal tömegeztem. Olyan mázlista voltam, hogy rögtön az egy-két mondatos szerepeket kaptam meg.  Juhász Anna és Aprics László is hívott, akik egyre komolyabb feladatokkal terheltek. Ez pár hónap után már 20-30 tekercs volt, ami számomra sokat jelentett. Gyakorlatilag ők tanítottak meg szinkronizálni.

Annak idején nagyon komoly energiákat fektettem abba, hogy a színház mellett szinkronizálni is legyen lehetőségem. Ez úgy nézett ki, hogy reggel 8-tól este 11-ig megállás nélkül dolgoztam – éveken keresztül. Sok melót kell beletenni abba, hogy a stúdiók megismerjenek, és kézről kézre adjanak.  Számomra már az elejétől kezdve nagyon fontos volt a szinkron, úgyhogy sosem engedtem háttérbe szorulni.

SZJ: Emlékszel az első szerepedre?

NNB: Ha arra nem is, de azt tudom, hogy mi lett volna… Kosztola Tibor egy főszerepre hívott ki, úgy, hogy akkor még semmit nem tudtam a szinkronizálásról. Molnár Piroskával a Dolores Claiborne című filmben szinkronizáltunk volna. De jeleztem, hogy én még egyáltalán nem tudok szinkronizálni. Úgyhogy végül Major Melindával vették fel.

Utána viszont egyre könnyebben ment és rögtön megszerettem. De a régi szerepeket visszahallgatva biztosan más lennék, mint most. Bátortalanabb voltam.

Egy másik korai történet, amikor a Vészhelyzetre hívtak be a Mafilmhez. Mondtam magamban, hogy: „Úristen! Anyukámnak lesz mit mondanom, bekerülök a Vészhelyzetbe!” (nevet) Aztán a büfében vártam vagy három órát. Szépen kivártam a soromat, már este fél 8 volt. Behívnak, Tomasevics Zorka (a Vészhelyzet című sorozat szinkronrendezője – a szerk.) mondja nekem, hogy 15-ös tekercs. Látom a papíron, hogy a figurám neve „Jenna”. Aztán megjelent a képernyőn és kiderült, hogy férfi. Egy férfi ápoló volt, James Jenna néven... (nevet) Így jártam a Vészhelyzettel.

SZJ: A már szinkronizált színésznők közül ki a kedvenced?

NNB: Csakis Penélope Cruz. Őt szeretem a legjobban, és ő az egyetlen, akinél érdekel, ha nem én adom a hangját. Kéri Kitty szokta még szinkronizálni, aki nagyon jó, úgyhogy ilyenkor sem halok bele, de kedvelem annyira, hogy ragaszkodjam hozzá. Még Cobie Smulders sem zavar, ha nem én vagyok. Előfordul, hogy egy-egy rendező nem néz eléggé utána vagy egyszerűen csak a rohamtempó miatt végül mást hívnak. Ezek annyira nem bántanak, csak Penélope-nál. Őt nem adom másnak! (nevet) Az egyik legérzékenyebb és legjobb színésznőnek tartom. Tud tűzről pattant, temperamentumos is lenni, de közben a szemei is nagyon beszédesek, szinte látod azt, amire éppen gondol. Szerintem fantasztikus.

Az első film, amiben találkoztunk, a „Nyisd ki a szemed!” volt. Ebben a filmben és a „Tulipános Fanfan-ban” is már nagyon odavoltam érte.

SZJ: Gotica?

NNB: Magát a horrort, mint műfajt nem szeretem, de a Gothica-jellegű filmeket nagyon kedvelem.  Az ázsiai horrorok nagyon jók. Nem csupán az a lényeg, hogy megijesszék a nézőt, hanem elgondolkodtatóak is egyben. Ugyan nem horror, de az Oldboy című film az egyik kedvencem. Fantasztikus, mély története van, váratlan csavarokkal. Lelkileg is sokat ad – bemutatja, hogy hova tudsz eljutni. Ha felveszed a bűnt, akkor vajon biztosan bűnössé válsz? Érdekes kérdéseket feszeget.

A Gothicában szerettem az őrült figurát, akit Penélope alakított. Izgalmas, ha egy kiváló színésznő nem éppen normális. Nem az a tipikus „szép hangom előveszem és kész” típusú feladat volt. Ezért szeretem azt is, ha idősebb karakterekhez hívnak. Egy 50-60 éves nőt is boldogan szinkronizálok. Inkább, mint egy 20 évest.

SZJ: Érdekes, inkább az utóbbi a tendencia.

NNB: Nagyon meghatnak vele! (nevet) Bemegyek a stúdióba, felnézek a monitorra és látok egy lányt… 22… 23… Aranyos a rendező, csókolom a kezét! Nagyon kedvesek! (nevet) Persze, ez azért színésznőtől is függ. Szerencsére nagyon sok jó színésznőt szinkronizáltam, úgyhogy nem is tudnék neveket mondani.

SZJ: Mi a véleményed arról, ahogy a szinkronban az akcentusokat kezelik?

NNB: Nagyon nehéz ezzel kezdeni valamit. Rendszerint kikerüljük. „Egy… kis… dolog… akkor… hogy… így… beszélsz…” (akcentussal mondja) – ettől olyan erőltetett lesz a magyar. Amerikában rengeteg féleképpen beszélik az angolt – például a sok bevándorló miatt – és ez ott nagyon megszokott. Nálunk vannak az aranyos kínaiak, az oroszok és tájszólás. Lehetetlenség lenne szépen megoldani.

SZJ: A jogász?

NNB: Az egy jó feladat volt, mert Nikodém Zsigmondot (A jogász című film szinkronrendezője – a szerk.) nagyon elemében éreztem. Sokat instruált és én szeretek instrukciókat kapni. Jó dolog, amikor együtt beszéljük meg a rendezővel, hogy milyen karaktert hozzunk ki valakiből. Sajnos van olyan helyzet – más rendezőknél, illetve nem mozifilmek esetében –, amikor nincs erre idő. Látják, hogy rajta vagy a szerepen, jól csinálod, akkor nem is instruálnak. Hozzám inkább az áll közel, ha egy rendező elindít az úton, átbeszéljük a szerepet és csak utána hagy „egyedül” dolgozni.

A mozifilmek esetében általánosságban nagyobb a műterem, jobbak a körülmények – például a Mafilmnél a Ranódi stúdióban. Előfordult viszont olyan szituáció is, hogy egy 3-4 négyzetméteres stúdióban, kábé 5 forintért tudtunk csodát alkotni. A „favágást” pedig senki sem szereti, de abban is van jó: az, hogy állandó, hogy mindig van vele munka. Igazából nem tudom azt mondani, hogy a mozikat jobban szeretném a sorozatoknál – a szakmámat szeretem.

SZJ: Személy szerint Penélope Cruzt Kate Beckinsale-lel tudnám ellenpontozni, aki messze nem olyan nagy formátumú színésznő. Őt milyen szinkronizálni?

NNB: Ezt nem így gondolom. Amit szerintem láthatsz rajta, az, hogy ő félelmetesen sokat foglalkozik a külsejével, nagyon hiú. Penélope olyanokkal nem foglalkozik, hogy éppen hogyan tartja a száját a kamerának, sőt – ha megfigyeled –, sok olyan szerepet bevállal, ahol borzalmasan néz ki. Beckinsale-től ilyet nem látunk. De a Cate McCall-per című filmben például kifejezetten jól játszott.

Kevésbé tehetséges színésznőket is kap néha az ember. A szinkron viszont csak akkor tud minőségjavulást hozni, ha maga a film élvezetes. Egy brazil szappanoperát például elég nehéz „feljavítani”. Azt jó hangokkal is nehéz végignézni. Olyankor sok anyagot kell egyszerre, gyorsan felvenni – ezek a sorozatok azért nem sikerülnek annyira jól. Bár van ellenpélda is: Gyarmati Gergővel készítettük a Dél Királynője című szappanoperát, amire büszke is vagyok.

Volt egy apácás sorozat, ahol a figurám – nem hülyéskedem – körülbelül 150 részen keresztül ugyan azt az egy mondatot mondta. Rendszeresen a kertben támolygott és azt mondta: „Armando!”, vagy „Jajj, Anyám!” Orosz Ancsával – aki az édesanyámat alakította – a végén már sírtunk a nevetéstől.

SZJ: Maggie Gylennhall-nak is sok filmben kölcsönözted a hangot.

NNB: Ő bámulatos! Fantasztikus nő és remek színésznő is egyben. Még egy filmben sem láttam tőle kevésbé jó alakítást. Végtelenül természetes a játéka. Nehéz például eldönteni, hogy szép-e… Egyik pillanatban egy dögös nő, a másik pillanatban pedig egy kis manó lesz. (nevet)

SZJ: Marissa Tomeit több filmben is szinkronizáltad. Aztán az Így jártam Anyátokkal c. sorozatban mégis másik karaktert kaptál. Ilyenkor ez nem furcsa?

NNB: Sokszor előfordul ilyen. Például Cobie Smulderst sem én kaptam a Bosszúállók c. filmben, igaz, az castingos volt. Ezek nem érintenek rosszul, elfogadom. Penélope Cruzon kívül nem ragaszkodom senkihez.

SZJ: Gyakran hívnak akciófilmekhez is. Például most legutóbb Emily Bluntot szinkronizáltad a Holnap határa című filmben. Inkább az ilyen, amazon típusú karakterek állnak közel hozzád vagy jobban szereted a csajosabb figurákat?

NNB: A szexis azért egyszerűbb. Szeretem, amikor lehet játszani a hangommal, amikor nem kell szépen beszélnem. Zákányi Balázstól nagyon sok ilyen gyönyörű szerepet kaptam. Nála előfordult az is, hogy az egyik héten egy huszonéves főhősnő szerepét kaptam, míg a másik héten pedig kihívott egy 50 éves őrült, bagós, piás, elmebeteg nő szerepére. Lelkileg és hangilag is nagyon megterhelő volt, hazafelé mégis ujjongtam, hogy ezt a szerepet megkaptam és szinkronizálhattam.

Juhász Anna is sokszor elkényeztet ilyen, hasonló szerepekkel. Például Eva Green a Camelotban. Na, ott aztán lehetett boszorkánykodni.  Nagyon hálás vagyok a rendezőknek az ilyen típusú, minőségi szerepekért.

SZJ: A rajzfilmek mennyire állnak hozzád közel? Legutóbb a RIO 2. című animációs rajzfilmben láthattunk.

NNB: Tabák Katával mindig élmény dolgozni. Kata is instruált, pedig a szerep csak egy papagáj. (nevet) Az eredeti változatban Anne Hathaway adta a hangját, aki a mostani, második részben szerintem nem játszott annyit a hangjával. Ez furcsának tűnt nekem.

Azt nem szeretem, amikor kiscica vagyok és nyávognom kell. A Rio két része, illetve a Szörnyek az űrlények ellen című rajzfilm azért más.

SZJ: Jónéhány sorozatban hallhatjuk a hangod. De melyik a kedvenc?

NNB: A legnagyobb szerelem az „Ezel” című török sorozat volt, de természetesen imádom az „Így jártam Anyátokkalt” is. Nem is tudtam, hogy ilyen elképesztő sikere van a sorozatnak itthon is. A nevelt fiamat kérdezgették annak idején, hogy ő tényleg ismeri-e Cobie Smulders magyar hangját? És beszél is vele? (nevet)

Rossz érzés, ha egy ilyen sorozat egyszer csak vége szakad. 8 év után az „Így jártam…” vagy most éppen a Dexter (Az interjú készítésekor a ViaSat éppen az utolsó előtti évad befejező epizódjait adta, viszont a szinkronfelvételekkel már előrébb járt a stáb. – a szerk.), amit szintén imádtam. Rossz volt és ráadásul ezek az utolsó felvételek szinte egymás után voltak.  

SZJ: Egyik személyes kedvencem a 4400 című sorozat. Arról milyen emlékeid vannak?

NNB: Az is egy remek sorozat volt. Viczián Ottóval (A sorozat másik főszereplőjének magyar hangját adó színész – a szerk.) nagyon sokat nevettünk. Sokat beszéltek egy bizonyos nyílról, amiből aztán lett is egy közös viccünk: kicseréltünk minden nyilat nyúlra – például nyúlzápor, nyúlvessző, nyúlegyenesen és hasonló hülyeségekre. (nevet)

Azért is örültem annak a sorozatnak, mert akkor 25-26 voltam és egy negyvenes nőt kellett alakítanom. Szép, izgalmas kihívás volt. Persze, egy nagyon fiatal lány is kihívás, de az olyan esetekben mindig van egy érzés bennem, hogy valamit változtatni kellene a hangomon. Kicsit vékonyítani. Pedig erre nincs szükség, de az emberben ott van egyfajta kényszer erre.

És, ha már a vicces helyzetnél tartunk: a „Dél királynője” című sorozatban is szinkronizáltam, a sorozatbeli szerelmem pedig Láng Balázs volt. A nagy szerelmemet aztán kinyírták, viszont a karakterem rendszeresen visszaemlékezett rá. Emiatt szegény Láng Balunak a XV. kerületbe kellett járkálnia egy vagy két tekercsre minden egyes héten. Aztán egy másik stúdióba összefutottunk és ő csak annyit mondott: „FELEJTS MÁR EL, KÉÉÉRLEK!” (nevet)

SZJ: Jelenleg több nyomozós sorozatod is fut…

NNB: NCIS – Los Angeles? Azt nagyon szeretem. Kedvelem azt a lányt, akit szinkronizálok. Jó ránézni, kellemes arca van. A stáb is kifejezetten jó, illetve Szabó Máté kollégámmal jókat nevetünk közben. Ezeket megnézni viszont sajnos ritkán van időm. Inkább úgy szoktam, hogy megkapok valakitől egy egész sorozatot, és egyben nézem meg. Így voltam például a Breaking Bad – Totál szívással.

SZJ: Akik már kicsit ismerősebbek a szinkron világában, azoknak ma még mindig nagyon nehéz nyomozós sorozatot nézni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan sorozat van, amelyikben nem lehet előre kitalálni, hogy ki a gyilkos – hiszen egy-egy ismertebb színészt ritkán hívnak be csak egy rövid jelenet erejéig. Ilyenkor rendre kiderül, hogy nem véletlenül került képbe az a karakter…

NNB: A Sikoly első részében fordult elő, hogy a gyilkos hangját nem torzították el eléggé és hallani lehetett, hogy Markovics Tomi volt. Onnantól kezdve nem volt már annyira izgalmas. (nevet)

Ugyanakkor van olyan rendező, akihez a legnagyobb színészek is kimennek akár csak egy-egy tekercs erejéig is. Sokan inkább szerelemből csináljuk ezt a szakmát, úgyhogy ez belefér.

SZJ: Már korábban említettük a Dexter című sorozatot, ahol a karaktered egészen extrém módon káromkodik. Ez nézői füllel egyfajta felüdülés, hiszen a tévében ilyet ritkán engednek meg maguknak a csatornák. Az eredeti változat viszont egy USA-beli kábeles adóra készült, úgyhogy nem spórolnak a durvaságokkal. Egy netes komment: „Talán egy évadot néztem végig szinkronosan, de Debra mocskos szája sokkkkal élvezetesebb magyarul :D”

NNB: Az életben egyáltalán nem jön a számra káromkodás. Aztán Földi Tamás (Az Active Stúdió vezetője – a szerk.) hívott be egy Tarantino filmre, a Grindhouse – Halálbiztosra. Volt ott egy jelent, amikor három csaj – Pikali Gerda, Németh Kriszta és én – ültünk egy autóban és végig, mocskosszájúan káromkodtunk. Nagyon élveztük! Kifejezetten jól esett. Aztán jött a Dexter.

Az igazság az, hogy nem szokásom lázadozni, illetve tudom, hogy a csatornáknak is megvannak a maga szempontjai a káromkodásokkal kapcsolatban, de úgy voltam vele, hogy „elnézést, de ha még egy f*szombát kihúznak a szövegkönyvből, akkor fellázadok”. Ebben a sorozatban ezt már nem lehet tovább finomítani. A bátyám az egyik jelenetben embereket trancsíroz, az én karakteremnek meg leírják, hogy francba, meg a kutya fáját. (nevet) Úgyhogy elárulom, nagyon jól esik Debrah Morgan karakterét szinkronizálni. De sajnos nekünk már ebből sem lesz több rész.

SZJ: Az utolsó sorozatként a „Vérmes négyes” jut eszembe, amely egy több kamerás sitcom, ahol kifejezetten figyeltek arra, hogy izgalmas, kevésbé megszokott hangokat hallhassunk.

NNB: A Vérmes négyest is nagyon szeretem. Kovács Nóra az egyik legjobb színésznő, akit ismerek. Hál’ Istennek Sopronban még színpadon is játszhattam vele. De, ha már szinkron, akkor azt gondolom, hogy Nóra a legfantasztikusabb ebben. Nagy megtiszteltetés vele dolgozni, főként úgy, hogy szerencsére barátomnak is mondhatom. Természetesen szakadunk a nevetéstől. A nyárra el is vagyunk látva a részekkel, mert jelenleg is „forog”.

SZJ: Bognár Tamás mellett Te vagy a Tv2 ún. csatornahangja, azaz tőled halljuk az ajánlókat és a korhatár-besorolást is.

NNB: Fantasztikus dolog az, ha az ember besétál valahová és ott megismeri a férjét! A legjobban ennek örülök.

A promó osztály srácaival dolgozunk ezeken az anyagokon – fantasztikus csapat. Magunk között „pornó osztálynak” hívjuk őket. (nevet)

Átlagban hetente két alkalommal veszünk fel hanganyagokat. Ehhez – a szinkrontól eltérően – nem mutatnak képet, de előtte átbeszéljük a szükséges tudnivalókat. Sokat segít, hogyha az ember képben van a filmeket illetően. Néha előfordul olyan film, ahol én vagyok a főszereplő – azoknak elég vicces elkészíteni az ajánlóját. (nevet)

SZJ: A szinkronszakma mai helyzetét hogy látod? A romlásról, a hígulásról már sokan sokfélét mondtak, de vajon fog-e javulni a helyzet? Látsz erre esélyt?

NNB: Próbálok abszolút optimistán hozzáállni ehhez a kérdéshez. Ha a megrendelőknek fontos lesz a minőség, akkor biztosan jobb lesz. Ha nem lesz fontos, akkor a rajongók csak abban bízhatnak, hogy a szinkronrendező mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobb hangokkal dolgozhasson – szerelemből.

Nem tudom, hogy ez a történet mennyire titok, úgyhogy inkább név nélkül mondom: egy neves, elismert szinkronrendező visszaadott egy megbízást, mert egy olyan filmről volt szó, ahol 30-40 filmsztár szólalt meg néhány mondat erejéig. Ő a legjobb színészekkel szerette volna elkészíteni, de a megrendelő által biztosított büdzséből nem lehetett volna kihozni ezt. Sajnos ma már tendencia, hogy 10 élvonalbeli színész helyett már csak három-négyre futja. Ilyenkor vagy megoldják „szerelemből” vagy sajnos hallatszani fog a filmen, hogy szinte semmi pénzből kellett szinkront készíteni.

Ennek ellenére abszolút bizakodó vagyok, hiszen ebben és ebből élek. Nem szeretnék a károgók közé tartozni, akik szerint a szinkronnak vége van. Ezt már 10 éve is mondták és szerencsére mégis létezik. Sokan mondják, hogy régebben mennyivel jobb volt a szinkron, de szerintem ez nem teljesen igaz. A mai napig készülnek zseniális munkák!

SZJ: Az interjú szervezése közben mondtad az egyik alkalomra, hogy az nem alkalmas, mert próbálni fogsz. Visszatérsz a színházba?

NNB: Nem, ez egészen más lesz. Egy régi vágyamat szeretném megvalósítani: énekelni fogok! Egyelőre egy ismerősöm zenekarával próbálunk, de ez inkább egyfajta örömzenélés. Olyan jól alakul az életem, olyan boldog vagyok, hogy ez most nagyon inspirál. Nagyon szeretek énekelni, és jó lenne dalokat írni, úgyhogy ez az, ami most igazán érdekel.

Sokat gondolkodom azon, hogy vajon jól tettem-e, hogy nem a musical szakot választottam annak idején, a főiskolán. Aztán mindig arra jutok, hogy jól döntöttem, hiszen fantasztikus osztályba kerültem. Sok osztály esik szét az iskola után, mi viszont a mai napig jó barátok vagyunk.

Szóval így képzelem el a jövőmet: éneklés, és persze sok szinkron! (nevet)

SZJ: Köszönöm szépen az interjút!