Az HBO Magyarország először nem tervezte szinkronizáltan leadni a Jóbarátok: Újra együtt különkiadását, ám kielégítve a nézői igényeket, mégis elkészült hozzá a szinkron. Ebből az alkalomból öt főszereplő magyar hangjával beszélgettünk.

Kökényessy Ági, Kiss Erika és Nyírő Beáta már elmesélte élményeit, ezúttal pedig Sinkovits-Vitay Andrást mutatjuk be, aki sok mindenben hasonlít Chandlerre. Többek közt ez is szóba került.

Szinkronjunkie: Mohácsi Emil azt mondta egy interjúban, hogy legtöbbször a karakterek személyisége alapján döntötte el, hogy ki kicsodát szinkronizáljon, de Téged határozottan a hangod miatt választott ki. Ennek ellenére van olyan, amiben hasonlítasz Chandlerre?

Sinkovits-Vitay András: Nagyon sok mindenben hasonlítunk Chandlerrel. Én is mindig onnan lógok ki, ahol éppen vagyok. A humorunk is hasonló, a szarkazmus is közös pont, és ő is egyik pillanatról a másikra tud az érzelmeivel játszani. Nagyon megszerettem ezt a fiút az évek során.

SzJ: Amikor ment a sorozat, a bevezető zene alatt a magyar hangoknál a kezdeti időszakban Vitay András voltál, majd egyszer csak Sinkovits-Vitay András lettél.

SVA: Abban a pillanatban, amikor az édesapám lehunyta a szemét, visszavettem a nevét, mert azt gondoltam, hogy ez a minimum, amivel tartozom neki: ő a legjobb barátom, a kollégám, a mindenem.

SzJ: Mit gondolsz, eleget szerepelt Matthew Perry az Újra együtt-ben a többiekhez képest?

SVA: Elég keveset szerepelt. Számomra meglehetősen drámai volt őt így látni. Nem tudom, mi történt vele az évek során, de rendkívül szimpatikus embernek tartom a mai napig, éppen ezért volt megrázó.

Szinkronjunkie: Ha egy ilyen régi szerepet kell szinkronizálnod, ami csuklóból jön, a szinkronrendezőnek bele kell szólnia?

SVA: Nem kellett beleszólnia, bár helyenként mégis másképp látta, mint ahogy én. Olykor elcsuklott a hangom a szinkron közben, és Matthew Perry-n is ezt láttam.

SzJ: Az HBO forgatott Veletek egy filmet, hasonlót, mint amit a Jóbarátok szereplőiről készítettek. Ti is nosztalgiáztatok?

SVA: Nagyon szép napot töltöttünk együtt. Felelevenítettük a kedvenc jeleneteinket, az emlékeinket. Nagyon édes társaság volt akkor is, és most is. Tíz év volt az életünkből a sorozat. Amikor elkezdtük szinkronizálni, Kun Márti a gyártásról főzte a kávét, megittuk, majd beszélgettünk Mohácsi Emil rendezővel, tüneményes csapat volt, jó hangokkal és szakemberekkel.

SzJ: Neked melyik volt a kedvenc jelented?

SVA: Amikor Monica és Chandler habfürdőzik, és benyitnak rájuk, azon nagyon jókat nevetek a mai napig.

SzJ: Te ráadásul egy jelenetet újra is szinkronizáltál átdolgozott szöveggel, megrendelésre.

SVA: Időnként megkeresnek, és az ember nem áll ellen ilyesminek. Ennyivel tartozom, hogy ha valaki rendbe akarja tenni a kapcsolatát, vagy meg akarja kérni a barátnője kezét, akkor segítek. Rendszert természetesen nem csinálunk ebből, de volt egy fiú, aki odáig ment, hogy stúdiót is bérelt, hogy minél profibb legyen a megvalósítás. Leggyakrabban az ,,ó, te jó ég” összetételt emlegetik, ami eredetileg Janice mondata, de ezt Chandler is átvette. Kicsit más hangsúllyal mondom, mint Matthew Perry, a magyar változatnál gondoltam, jó ötlet kicsit hozzáigazítani Janice verziójához.

SzJ: A Jóbarátok után is sokszor dolgoztál együtt Matthew Perry-vel…

SVA: Így van, a Bérgyilkos a szomszédom második részében én szinkronizáltam, a Fapofákban, a Megint 17-ben, és voltak sorozatai is, a Csoportban marad és a Színfalak mögött, ahol szintén követhettem a munkáját.

SzJ: Ha színpadon vagy filmben eljátszhatnád valamelyik karaktert, kit játszanál el?

SVA: Nem kérdés, hogy Chandlert.

SzJ: A végére még engedj meg egy kérdést, amit valójában színészkollégáidnak válaszolhatsz meg. Több interjúban is említették, hogy rendszeresen késtél a Jóbarátok szinkronfelvételeiről. Most megcáfolhatod ezt az állítást, ha szeretnéd.

SVA: Nem tudom megcáfolni, mert valóban így volt. Mindig időben elindultam, de a stúdió előtt elképesztően nehéz volt parkolóhelyet találni. A többiek tömegközlekedéssel jöttek, de mivel én már akkor is messziről utaztam, maradt az autó. Sosem azért késtem, hogy kibabráljak velük; nagyon szerettem és szeretem az egész társaságot.

Christopher Nolan szeret az idővel, a térrel, na meg a nézői agyával és gondolkodásával babrálni alkotásaiban, elég csak visszagondolni a Tenetre, a Csillagok közöttre vagy épp az Eredetre. Az angol rendező géniusz mozijai minden alkalommal próbára tesznek minket, pont ezért szeretjük annyira a stílusát. Neve 2000-ben robbant be a köztudatba, mint a Mementó írója és rendezője egy személyben, majd ezt követte a norvég Álmatlanság című thriller 2002-es remake-je. Néhány évvel később tető alá hozta Batman-trilógiájának első részét, a Batman: Kezdődik!-et, melynek főszerepére azt a Christian Bale-t szerezte meg, akinek pályája épp felfelé kezdett ívelni az Amerikai pszichónak köszönhetően. Ez volt kettejük első közös munkája, majd a trilógia legjobbja, A sötét lovag forgatása előtt még “gyorsan” elkészült A tökéletes trükk. Ehhez Bale mellett olyan neveket szerzett meg, mint Hugh Jackman, Michael Caine, Scarlett Johansson, Andy Serkis és a nagy meglepetés David Bowie. A tökéletes trükk amerikai premierjének éppen ma 15 éve, nézzünk hát néhány kulisszatitkot, na és persze a szinkronhangokat! Vigyázat, spoileres cikk!

Az 1800-as évek viktoriánus Londonjába helyezett film két kiváló bűvész, Robert Angier (Jackman) és Alfred Borden (Bale) rivalizálását és viszályát dolgozta fel. A szembenállást Angier feleségének, Juliának a halála szította, aki egy rosszul sikerült mutatvány következtében belefulladt a vízzel teli üvegkalitkába - de vajon megelőzhető lett volna a tragikus kimenetel? Sajnos nem, mert a történelem ezen szakában még nem találták fel a mellkaskompressziós újraélesztés, a CPR-módszer nem volt a köztudatban egészen az 1950-es évekig. Ebben a jelenetben egyébként egy való életbeli bűvész cameoját is kiszúrhatták az élesszeműek, méghozzá Ricky Jayt. Ő volt Milton, az idősebb bűvész Julia mutatványánál.

A film forgatókönyve Christopher Priest azonos című könyve alapján készült el a Nolan-fivérek jóvoltából, és bár az író Sam Mendest (Amerikai szépség, Skyfall, 1917, Spectre) szerette volna a rendezői székben látni, végül nem az övé lett a munka. A testvéreknek öt évébe telt, mire tökéletesnek ítélték és elkezdték a munkálatokat. A forgatás 90%-ában kézikamerát használtak az operatőrök, ez azért különleges, mert amikor kosztümös, történelmi mozikról van szó, a lassú, megfontolt kameramozgás a jellemző - nem így A tökéletes trükkben. 

Habár a Nolan az aprólékosságáról is ismert, ezért meglepő lehet a tény, hogy nem igazán ásta bele magát a bűvésztrükkök világába. Ellentétben Hugh Jackmannel, aki Angier szerepére való készülése során el is látogatott David Copperfield egy előadására.

Nem ez volt az első közös bűvészes filmje Scarlett Johanssonnak és Jackmannek, hiszen furcsamód ugyanabban az évben, pár hónappal korábban jelent meg Woody Allen rendezésében a Füles című romantikus mozi kettejük főszereplésével. Persze minőségben meg sem közelíti szülinapos alkotást, sőt, én e cikk írásakor hallottam róla először, de érdekes párhuzam.

Már a legelső képsorok - a földön heverő rengeteg fekete cilinder, a ketrecek, bennük egyforma kanárikkal - előrevetítik a film kimenetelét, illetve Cutter (Caine) bűvésztrükk magyarázata is. A “hiding in plain sight” kifejezés, vagyis az, hogy a válasz mindvégig az orrunk előtt volt, nagyszerűen leírja A tökéletes trükköt - gondoljunk csak Sarah unokaöccsének kérdésére: "De hol van a testvére?". Azon filmek közé tartozik, amely első megtekintéséhez hasonlót soha többé nem tudunk átélni, mert mihelyst lelepleződik a trükk, úgy egy újbóli megnézéskor már teljesen más szemmel követjük a sztorit. Az emlékeket, előre- és visszautalásokat egyszerű vágásokkal jelenítették meg benne, nincs  a filmben semmilyen homályosítás, szépia-effekt, vagy bármiféle jelzés arra vonatkozóan, hogy most egy másik idősíkon járunk. Nolan olyan érzékkel használja ezeket a néző megtévesztésére, hogy még akkor sem rakjuk össze a történetet, amikor szinte mindent a szemünk elé tárt.

Bár mára Hollywood legelismertebb rendezői közé tartozik, és a vele való munkáért versengenek a színészek, ez tizenöt évvel ezelőtt még nem teljesen így volt. Épp ezért amikor felkérte David Bowie-t, hogy játssza el Nikola Teslát, ő nemet mondott. Nolan viszont senki mást nem tudott volna elképzelni a szerepben, így könyörgésre fogta, és mint látjuk, sikerrel járt.

A mozi premierje azonos időpontban volt A tégláéval, és bár utóbbi sokkal nagyobbat szakított a pénztáraknál, az első heteket Nolan alkotása vezette bevétel szempontjából. Aztán mindkét filmet letaszította a trónról a novemberben megjelenő Táncoló talpak és az első Craig-féle Bond-film, a Casino Royale.

Hugh Jackman (Robert Angier) - Szabó Sipos Barnabás

Az X-Men franchise-nak köszönhetően az ausztrál színészt leginkább Sinkovits-Vitay Andrással párosítjuk össze, ami a hangokat illeti. Ebben az esetben Rehorovszky Béla szinkronrendező Szabó Sipos Barnabásra osztotta a szerepet, ami egyébként nem kirívó eset, mert utóbbi dolgozott már "együtt" Jackmannel, például 2001-ben A csábítás elméletében.

Christian Bale (Alfred Borden) – Fekete Ernő

A magyar szinkronban számos jól eltalált, az évek során szinte bebetonozódott páros van, akiknél ha színészcsere történik, egyből felkapjuk a fejünket. Ilyen Fekete Ernő és Christian Bale duója is, amit, ha jól olvassuk ki az ISzDB rendszeréből, Báthory Orsolya talált ki a Batman: Kezdődik! szinkronmunkái során. Szerencsére ez a páros azóta is megmaradt, így Bordent se szinkronizálhatta más, csak ő.

Michael Caine (Cutter) – Fülöp Zsigmond

Alain Delon és Michael Caine szinte állandó magyar hangjaként írtak mindig a 2014-ben elhunyt Fülöp Zsigmondról, akit közel ezer filmben hallhattunk. Ugyan Caine-t Ujréti László is sokszor megszólaltatta, Fülöp volt az "igazi" hang. Mr. Végzetként, Alfred Pennyworthként, a Beépített szépség Mellingjeként, az Eredet Miles-aként, és a Csillagok között Brand professzoraként is a Nemzeti Színház örökös tagja szólalt meg.

Scarlett Johansson (Olivia Wenscombe) – Ruttkay Laura

A Bosszúállók-filmek óta Johansson neve és Csondor Kata hangja összeforrt a magyar mozinézők agyában, A tökéletes trükk viszont pár évvel a Marvel univerzumépítésének kezdete előtt forgott - na meg utóbbi itt a film eleji tragédia áldozatát, Juliát (Piper Perabo) magyarította. Az amerikai színésznőt szinkronizálta már egy sereg magyar kolléga, Bánfalvi Eszteren és Solecki Jankán át Haumann Petra és Nemes Takách Kata is, ez esetben Ruttkay Laurára esett a választás.

David Bowie (Nikola Tesla) – Sörös Sándor

Az ikonikus zenész, színész, zeneszerző és rendező a popkultúra meghatározó része, hangját mindenki ismeri, ezért aztán kicsit hálátlan feladat lehet őt szinkronizálni bármelyik filmjében. A Fantasztikus labirintusban annak idején Máté Gábor, majd Szakácsi Sándor is magyarították nekünk, a Mindenki napra törben Haás Vander Péter, itt pedig Sörös Sándor volt a szinkronhangja.

További hangok voltak még: Csondor Kata, Haumann Petra, Kőszegi Ákos, Orosz István, Végh Péter, Szersén Gyula, Pálfai Péter, Áron László.

Gyártásvezetőként Gelencsér Adrienne fogta össze a stábot, a vágó Simkóné Varga Erzsébet volt, a magyar szöveget Tóth Tamásnak köszönhetjük, a hangmérnöki székben Kardos Péter ült.

Borítókép forrása: Northfoto

Az HBO Magyarország először nem tervezte szinkronizáltan leadni a Jóbarátok: Újra együtt különkiadását, ám kielégítve a nézői igényeket, mégis elkészült hozzá a szinkron. Ebből az alkalomból négy főszereplő magyar hangjával beszélgettünk.

Kökényessy Ágival és Kiss Erikával már beszélgettünk, most pedig Phoebe megszólaltatója, Nyírő Bea tisztelt meg válaszaival. 

Szinkronjunkie: Rengeteg mindent csinál, szinkronizál, színpadon játszik, rendez és Doktor Balatonban is forgat. Emellett a Jóbarátok óriási sikere ma is tart. Hogyan férnek meg egymás mellett ezek a feladatok?

Nyírő Beáta: Nagyon szerettem Phoebe figuráját, és azt a tíz évet, amit ebben töltöttünk. Izgalmas olyan dologban benne lenni, akár csak a hangommal is, ami 27 éve töretlen siker, és a mai napig a legnézettebb a világon. Ugyan több vélemény szól arról, hogy eredetiben jobb, de amikor 1994-ben elkezdtük szinkronizálni, nem volt internet, így a magyar közönség csak szinkronnal láthatta. Az első nagy generáció a mi hangunkon kísérte végig a Jóbarátokat, ezért nem véletlen, hogy ennyire szerették volna, hogy az Újra együtt is megjelenjen magyarul.

SzJ: Jobb megoldás volt egy ilyen visszaemlékezős filmet csinálni, mint folytatni a történetet?

NyB: Nem lehetett volna folytatni, mert annyira le volt zárva a történet, hogy képtelenség lett volna akár újabb évadot, vagy filmet csinálni belőle. Ki kíváncsi arra, hogy mi történt hat öregemberrel az utóbbi 17 évben? Nem tudtak volna mit kitalálni, hacsak nem egy egészestés filmet például arról, hogy valamelyikükkel történik valami külföldön, és a többieknek meg kell menteniük. Egy abszurd történettel talán lehetett volna folytatni, de ez nem ugyanolyan, mint a Szex és New York esetében, mert az a sorozat nem volt lezárva, ezért jöhettek létre utána filmek, de a Jóbarátokban elbúcsúztak a lakástól, mindenkiről tudtuk, hogy mi lesz vele a továbbiakban, úgyhogy minden szál el volt varrva.

SzJ: A Jóbarátok: Újra együtt nem forgatókönyvön alapszik, így a szöveg sem volt megírva a szereplőknek. Mennyiben más spontán, és előre megírt szöveget szinkronizálni?

NyB: A színészetben nincs különbség egy előre megírt, és egy spontán szöveg közt, hiszen mindig úgy kell szinkronizálni, hogy az ott, helyben szülessen meg. Ha egy filmet szinkronizálunk, az érzelmek olyanok, mintha ott történek fel az emberből, ilyen tekintetben ugyanolyan. Amikor elkezdtük a munkát még nem volt eldöntve, hogy hangalámondás lesz, vagy teljes szinkron, úgyhogy a technikában volt különbség. Ha nem sikerült elsőre a megjeleníteni egy-egy emóciót, újra felvettük. Hangalámondás esetén annyira sok érzelmet nem viszünk bele, hanem megpróbálunk narrálni. Különböző típusú szinkronizálási feladatok vannak, ezeket mindig az adott film szabja meg, de minden esetben ugyanolyan átéléssel csináljuk, mintha előre megírt szöveg lenne.

Fotó: The Orbital Strangers Project

SzJ: Színházban, vagy akár filmben kit játszana el a sorozatból?

NyB: Karakterre nagyon más vagyok, mint Phoebe, és egyik lány figurához sem hasonlítok, viszont egy kis szerencsétlen művészembert, mint Joey szívesen eljátszanék. Bár Joey és Phoebe hasonlít egymásra, mert egyiküknek sem sikerül semmi, a gitározás, a masszőrködés, és a párkapcsolat sem jön be Phoebenek – kivéve, amíg találkozik a férjével. Joey figuráját imádtam nézni, úgyhogy lányként furcsa válasz lehet, de őt játszanám el.

SzJ: Azért érdekes, amit mond, mert Mohácsi Emil azt mesélte egy interjúban, hogy leginkább személyiségbeli hasonlóság alapján választotta ki a hangokat a szereplőkhöz. Phoebe esetén nem így volt?

NyB: A személyiségem más: nem vagyok vegetáriánus, sem olyan, aki lazán tudja venni az életet. Ha nincs fix munkám, aggodalmaskodom, mindent előre szeretek megtervezni, hogy biztonságban tudjam magam, de a személyiségjegyeim nagyon hasonlítanak Phoebe-éhez. Rendkívül könnyen barátkozom, szeretek viccelődni, nagyon segítőkész vagyok, akárcsak ő. Mindig megpróbálom a legjobbat kihozni a dolgokból, és mindenen tudok nevetni. Nem vagyok sértődékeny, mint mondjuk Monica, úgyhogy a személyiségjegyeim tényleg ,,Phoebe-sek”. A pozitív hősnő Magyarországon általában csilingelő hangon beszél, a gonosz pedig rekedtesen, így elvárás volt, hogy finom, lágy, kellemes hangot adjak a Lisa Kudrow-nak, és mivel a figura vidám és kedves kis röpködő pillangó volt, mint akkoriban én is, feltételezem, hogy ezért gondolt rám Mohácsi Emil.

SzJ: Ön még ma is röpködő pillangó! Nagyon köszönjük, hogy mesélt nekünk.

Immáron fél évszázada, hogy a BBC leadta az Onedin család első epizódját, mely 1971-től 1980-ig ment a briteknél.

A Magyar Televízióban többször ismételték. Olvasóink többsége a ’90-es évekből emlékezhet rá: hatalmas hajó, jellegzetes vitorlákkal, pajeszos, szép hangú főszereplővel, talán még a bevezető zene is sokaknak rémlik. Apropó bevezető, hogy is volt?

A 91 ötvenperces epizód az Onedin család csaknem negyedszázados történetét meséli el. James Onedin kereskedelmi hajózási társaságot szeretne, ám örökségéből nem telik rá. A plusz tőke érdekében feleségül veszi Anne-t, akinek apja birtokolja a Charlotte Rhodes nevű hajót – és ezzel Anne is jól jár, hiszen apja halála után is anyagi biztonságban élhetne. Ahogy az lenni szokott, idővel megszeretik egymást, és sok-sok kalandot élnek át a tengeren. Az emberi sorsok mellett a 19. század történelmébe is betekintést nyerhettünk, melyet korhű jelmezekkel tettek még átélhetőbbé.

Az Onedin család egy liverpooli író, Cyril Abraham fejéből pattant ki, ezért is kezdődik a történet ebben a kikötővárosban. 1973-ban egy interjúban azt mesélte, hogy a különleges családnevet sokáig kereste, majd rábukkant Ondine-ra, egy mitologikus tengeri szörnyre, és az e betű cseréjével alkotta meg James Onedint.

A sorozat bevezetője a Spartacus című balett egy részlete: Aram Hacsaturján, 20. századi zeneszerző írta Spartacus és Phyrygia táncához.

A sorozatot Anglia-szerte forgatták. Sok időt töltöttek a Devon megyei Dartmouth-ban, ahol a helyiek is besegítettek: a helyi tűzoltóbrigád rendkívül hasznosnak bizonyult akkor, amikor vihart kellett imitálni.

Peter Gilmore és Anne Stallybrass a való életben is összeházasodtak. A forgatások után is kapcsolatban maradtak, és végül 1987-ben hivatalosan is összekötötték életüket, majd Gilmore 2013-as haláláig éltek együtt.

A szinkronhoz két változat készült. Az első, 1978-as verzióban Kristóf Tibor szólaltatta meg a főszereplőt, ám ez valahogy elveszett, így a ’90-es években újra kellett szinkronizálni.

James Onedin – Peter Gilmore – Helyey László

A rendező, Michael Briant számára kedves kollégaként emlékezett vissza a főszereplőre. Elmondása szerint Gilmore szerény ember volt, és mivel úgy érezte, hogy túl sokat van a képernyőn, külön kérte, hogy több olyan jelenet legyen, amiben nem szerepel. Nem rajongott a hajókért és a tengerért, de ez nem tartotta vissza attól, hogy a rizikósabb mutatványokat is végrehajtsa a film kedvéért. Az első szinkronban Fodor Tamás Kristóf Tiborra osztotta a főszerepet, a második szinkront pedig Helyey László kapta meg, Kosztola Tibor jóvoltából. A színész csodásan lekövette a kalandort, átvéve humorát és keménységét is. Lánya, Márkus Helyey Nóra elmondása szerint édesapja nagyon kedvelte Peter Gilmore-t, és ha ideje engedte, a televízióban is megnézte a sorozatot. A család nőtagjai különösen szerették az Onedin családot, és a mai napig emlegetik, hogy milyen ,,jó volt benne a Laci". 

Anne Webster – Anne Stallybrass – Szirtes Ági

Anne – a későbbi Mrs Onedin – határozott nő volt, és így is tartott ki férje mellett egészen addig, míg a második évad végén életét nem vesztette. A színésznő a valóságban nyolc évvel élte túl Peter Gilmore-t, idén júliusban hunyt el. 1964-től 2015-ig aktívan forgatott, ám legismertebb szerepe kétség kívül Mrs Onedin volt. Az első változatban Császár Angela, míg a másodikban Szirtes Ági magyarította brit kollégáját. Ugyan a magyar színésznőnek hangja rendkívül jellegzetes, mégsem szinkronizál kirívóan sokat, ennek ellenére volt még emlékezetes karaktere, mégpedig a Csengetett, Mylord?-ban, ahol Cissy Meldrum karakterét szólaltatta meg.

Baines kapitány – Howard Lang – Ujlaki Dénes

A hajóskapitány is üdítő színfoltja volt a sorozatnak. Az őt megszemélyesítő színésznek nem kellett megjátszania magát, amikor a hajózásért való rajongást kellett megmutatnia, hiszen ő maga is imádott a vízen lenni. A második világháború alatt a haditengerészetnél szolgált, idős korában pedig saját hajóján járta be Anglia déli partjait. Az első változatban a jellegzetes hangú Simon György szólaltatta meg a kapitányt, aki bizonyára kiváló választás volt, mert karaktere nagyon hasonlít a brit színészhez. A ’90-es években Ujlaki Dénes adott hangot a hajó vezetőjének, aki szintén nem vallott szégyent.

Újrakezdenétek a sorozatot? Nosztalgiáznátok? Csak bátran, itt is van az első epizód:

Ti is ott ültetek a tévé előtt kedd esténként várva a hatalmas hajó és legénysége legújabb kalandjait? Meséljetek!

Már október van, de 2021 még mindig nem igazán kápráztatott el ütős blockbusterekkel. Egy interjúban néhány éve Matt Damon szuperül elmagyarázta, hogy - véleménye szerint - mi is az igazi gond a háttérben. Nem a kreativitás hiányzik, hanem a stúdiók játszanak biztonsági játékot, ugyanis ha ma egy film megbukik, azt később sem lehet pénzügyileg korrigálni - szemben a VHS/DVD-korszakokkal. Hogy ennek tükrében mennyi ideig tart még a képregényfilmeket övező láz, azt nehéz lenne megbecsülni. 

Nos, a Venom 2. nem ilyen film - abszolút nem biztonsági játék. Persze, a SONY bazírozhatott arra, hogy Tom Hardy, valamint Venom és Vérontó (rejtély, hogy miért nem Méreg és Vérontó vagy Venom és Carnage...) figurái sok embert bevonzanak majd a moziba, ugyanakkor erről a filmről viszont mintha túlságosan levették volna a kezüket. A sajtóvetítés előtt átfutottam a nemzetközi kritikákat, amelyek egyöntetűen lesújtóak voltak, így mindenféle elvárás nélkül ültem be a moziba. Szó szerint nem vártam semmit, ám - bizonyos tekintetben - ezt is sikerült alulmúlni. A biztonsági játék helyett a teljes káosz illik a filmre.

A vetítés után megpróbáltam magamban összefoglalni a történetet, ami annak ellenére egy teljes katyvasz, hogy szinte nincs is. Kicsit Alien, kicsit Bárányok hallgatnak, egy csipetnyi Frankensteinnel - de valahogy mindenhonnan mintha direkt a rossz részeket vették volna át és gyúrták volna egybe a sokkal jobb sorsra érdemes szereplőkkel. Félreértés ne essék, a film látványos, a küzdelmek jól néznek ki (bár semmi olyan nem történik benne, amit ne láttunk volna már korábban), de a bugyuta, klisés történet miatt az ember képtelen beleélni magát a filmbe.

A film addig még működik valamennyire, amíg a fókusz Eddie Brock és a szimbióta "rossz házasság"-jellegű kapcsolatán van. Ha a Venom egy sorozat lenne, akkor a második résztől előkerülne egy pszichológus és bizonyosan párterápiára járnának. Erre a filmre a stúdió nem akart sokat költeni (a 90 millió dolláros büdzsé képregényfilmek szintjén aprópénz) és ez meglepő módon nem az animációkon látszik meg, hanem a harcok közötti átkötő jeleneteken. Bugyuta dialógok, sehová sem vezető konfliktusok, az Új Mutánsok színvonalát idéző rendezés és történetvezetés. Nem világos, hogy ki rontotta el, hiszen a filmen sok tapasztalt szakember dolgozott, de hogy a Sony Venomverzuma ennél jobb minőséget érdemel az bizonyos. 

Érdekes módon pont a film zenéje az egyik üdítő rész: ötletes, merész és szerencsére túlmutat a manapság szinte kötelező szintetizátor pulzáláson. Kár, hogy szinte semmilyen zenei kapcsolatot nem alakítottak ki az előző résszel, igaz, ezt a sztori is elég lazán kezelte. 

A magyar szinkron

Eddie Brock / Venom - Tom Hardy - Király Attila

(Fotó: hegyvidek.hu)

Király Attilának szerencséje van Tom Hardy-val, hiszen külföldi kollégája nem csupán - Attilához hasonlóan - remek színész, de igen gyakran játszik a hangjával, így bizonyosan izgalmas kihívás őt szinkronizálni. Ha minden igaz, párosukat Gaál Erika szinkronrendezőnek és az Idegenlégió című filmnek köszönhetjük, amelyet azóta 14 újabb produkció követett, bár csak hosszú évekkel később. 2002 és a 2010-es Eredet között, amely második közös munkájuk volt, szinte minden rendező másképp gondolkodott Hardy-ról. Christopher Nolan nagysikerű filmje után azonban csupán néhány kivétellel kapta más az angol színész munkáit. A Venomban Attilára kettős szerep várt, hiszen mindkét főszereplőt Eddie Brockot és Venomot is ő szinkronizálta, amely az eredetihez hasonlóan, különösen jópofává tette az évődő, veszekedős jeleneteket. 

Cletus Kasady / Vérontó - Woody Harrelson - Stohl András

(Fotó: Fejér Bernadett / Fidelio)

2021 ősze biztosan Stohl Andrásé, hiszen egyszerre két nagyszabású szinkronja is fut: míg a Nincs idő meghalni című új Bond-részben a főszereplő Daniel Craiget, addig a Venom 2-ben a címadó Vérontót szinkronizálja. Már az előző részben is feltűnt Cletus Kasady-ként, ami nem volt meglepetés, hiszen 1995 óta szinte valamennyi filmjében ő magyarította Woody Harrelsont - eddig összesen 47 (!) alkalommal. Sajnos amennyire furcsán állt Harrelson kopasz fején a vörös paróka, annyira szögegyenesre írták meg a sorozatgyilkos karakterét. Utólag sem érthető, hogy mi volt a mögöttes koncepció: ilyen trehány forgatókönyvet utoljára a kora 90-es évek akciófilmjei mutattak fel, ahol csak az volt a lényeg, hogy Van Damme spárgázik és pörgőrúg, Steven Seagal meg néz és kalimpál. Az elnagyolt szereppel láthatóan nem is tudott mit kezdeni Harrelson, ami emiatt a szinkronban sem vált komoly kihívássá, ugyanakkor így feljavítani sem volt mit. 

Frances Barrison / Sikoly - Naomie Harris - Nádasdi Veronika

A Ms. Moneypenny analógia duplán áll: nem csupán Naomie Harris alakítja jelenleg a karaktert, de őt itt és a Nincs idő meghalniban is Nádasdi Veronika szinkronizálja. Ha lehet, akkor párosukat a film után még inkább sajnálom, mint Harrelsont és Stohlt. A Sony Venomverzuma össze-vissza keveri a karakter hátterét, aki elvileg mutáns, de a filmben nem tűnik másnak, csak egyszerű koppintásnak az X-men - Az elsőkből (meg egy csipet Frankenstein arájából). A filmbéli karakterábrázolás Sikoly esetében annyira kopipészt, hogy a Karib-tenger kalózaiból egy az egyben nyúlták a voodoo ladyt - kinézetestül, színésznőstül. Azonban ami amellett nem szabad elmenni, hogy Nádasdi Veronika még ebből a karakterből is ki tud hozni valami működőt és jó látni, hogy egyre komolyabb szerepeket osztanak rá.

Patrick Mulligan - Stephen Graham - Széles Tamás

Az ember számára nem esik jól, ha egy archoz társított hangot lecserélnek, hiszen ez a két jegy néhány perc alatt beég a memóriánkba. A néző pedig szereti ezt a fajta kontinuitást, egyszerűen jólesik a fülnek. Ez az akszióma instant dezintegrálódik Széles Tamás esetében, akinek mindig örülök, ha hallom. Stephen Grahamet bár Rába Roland hangjával szoktam meg a Gengszterkorzóban, Tamással zseniálisan működik a figura. Amit különösen értékeltem, hogy Tamáshoz - hangjából adódóan - könnyen társít az ember egyfajta pozitív aurát, amely ugyanakkor ezt a figurát nem jellemezte. Tökéletesen tudta hozni a jó-rossz határán mozgó, furcsa rendőrt. 

A Venom 2-höz nehéz ajánlást mondani... Aggressziója és a karakterekből adódó gusztustalansága miatt valóban érthető a 18-as karika. Sajnos a történetet viszont olyan bugyutára írták meg, hogy 18 felett pedig amiatt lesz nehéz élvezni. Azoknak tudom jószívvel ajánlani, akik megelégszenek az eredeti képregények egy-egy ikonikus jelenetével a mozivásznon. 

Ha valami, akkor Venom 2 - Vérontó egy elpuskázott lehetőség arra, hogy a Sony bebizonyíthassa, tud ő is jó filmet készíteni. Nem úgy tűnik. 

 További fotók: jegymost.hu, szelestamas.hu

Az HBO Magyarország először nem tervezte szinkronizáltan leadni a Jóbarátok: Újra együtt különkiadását, ám kielégítve a nézői igényeket, mégis elkészült hozzá a szinkron. Ebből az alkalomból négy főszereplő magyar hangjával beszélgettünk.

Sorozatunk első részében Rachel Green magyar hangjával, Kökényessy Ágival olvashattatok egy beszélgetést. Most a mindig pedáns Monica megszólaltatója, Kiss Erika, a Talent Studio egyik tanára mesélt nekünk az új epizóddal kapcsolatos élményeiről.

Szinkronjunkie: Amikor elkezdtétek szinkronizálni a sorozatot, a szinkronrendező, Mohácsi Emil azt mondta Neked, hogy ,,a barna hangodat vedd elő!” Mit értettetek ,,barna hang" alatt?

Kiss Erika: Életem során főleg szőke lányokat szinkronizáltam, a rendezők pedig azt hitték, hogy nem tudok megküzdeni a nagyobb feladatokkal: a barnákkal és a feketékkel. Mindig megoldottam, így nálam a barna hang egy fedettebb és nyugisabb, ami nem megy annyira föl. A sorozat elején Monica is visszafogott volt, azután bontakozott ki.

SzJ: Tudsz nézőként tekinteni a sorozatra, és nem abban résztvevő színészként?

KE: Többször láttam már, de mégis mindig találok olyan részt, ami újdonság. Nem úgy nézem, hogy közben azon gondolkozom, hogy jó voltam-e, vagy elrontottam-e épp, hanem egy sorozatot látok, amit nagyon-nagyon szeretek. Furcsa érzés, mert tudom, hogy magamat hallom, de mégsem így tekintek rá. Ennek ellenére előfordul, hogy valamiről úgy gondolom, hogy másképp kellett volna mondanom, de ez ritka, mert nagyon jó rendezőkkel dolgoztunk, és a tíz év alatt a karakterünkkel is teljesen összenőttünk.

SzJ: Amikor meghallottad, hogy összeállnak a Jóbarátok szereplői, mire számítottál, milyen lesz?

KE: Azt, hogy ők hatan összejöjjenek, nagyon vártam. Először úgy hallottam, hogy új részeket forgatnak, és ezt kétkedve fogadtam, mert azt gondoltam, hogy nem biztos, hogy 17 év kihagyással úgy fogadná a közönség, ahogy remélik. A történet hat fiatallal kezdődött, akik ökörködtek, de most már felnőtt, családos emberek, és kétséges, hogy ez érdekelte volna-e a közönséget. Megnéztem a szinkron előtti este a filmet, hogy ne bőgjek munka közben, de nem jött össze. Nagyon jó volt újra együtt látni őket, és azt hiszem, hogy egy egész világ várta, hogy ez a hatosfogat újra együtt legyen.

SzJ: A Ti hatosfogatotok is összejött?

KE: Az első három évadot együtt vettük fel: reggel 8-tól délutánig dolgoztunk, közben a szünetekben pizzázás, salátázás volt a konyhában, nagyon családias volt. Azután átkerült a sorozat egy másik stúdióhoz, és ott szétszedtek minket. Általában Sinkovits-Vitay Andrissal álltunk együtt a mikrofon előtt, de Kökényessy Ágival is sok időt töltöttük a stúdióban, és persze néha a ,,testvéremet” szinkronizáló Galambos Péterrel. A többiekről nem igazán tudtam. Nem csak az volt a változás, hogy külön dolgoztunk, hanem ekkoriban már bevezették a fülhallgató használatát is, amiben hallani az eredeti hangot. A Talent Stúdióban mindig levetetem a gyerekekkel a fülest, amitől kitör a pánik, de ekkor rákényszerülnek arra, hogy nézzék is a figurát. Mivel a Jóbarátok helyzetkomikumokra épült, különösen fontos volt megnézni a jeleneteket, mert nem lehetett rögtön rámondani a szöveget.

SzJ: Ha színpadon, vagy akár filmen kellene eljátszanod bármelyik karaktert a sorozatból, kit játszanál el?

KE: Akkor is Monicát. Biztos azért, mert annyira összenőttünk a tíz év alatt, ráadásul nem csak a Jóbarátokban szinkronizáltam Courtney Coxot, hanem például a Született szinglikben is. Ebben már érettebb színésznő volt, másképp beszélt és létezett, így a hangja is kicsit máshogyan kellett, hogy szóljon, de nem okozott problémát lekövetni.

SzJ: Az Újra együtt-ben a mostani hangját követted Courtney Coxnak, vagy a régi Monicát vetted elő?

KE: A nevetésem olyan, amilyen, így az akkori és a mostani Monica is ugyanúgy nevet. A filmben vannak régebbi jelenetek is, az ilyen esetekben mondta a rendező, hogy a klasszikus Monicát hozzám, és így is csináltuk.

SzJ: Reméljük, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Monica bőrébe bújtál! Köszönjük, hogy meséltél nekünk.

A ’90-es években tévét néző egykori gyermekek most kidülledt szemekkel kérdezik: ,,te jó ég, ilyen régen volt?!” Bizony, ilyen régen: ma 25 éve annak, hogy bemutatták a Hé, Arnold! című sorozatot, amit annak idején a Nickelodeon sugárzott.

A szőke, futballfejű kissrác sokunkat szögezett a tévékészülékek elé, hiszen szívesen néztük az amerikai gyerekek történeteit, csíptük a vicces nagypapát, és drukkoltunk, hogy Helga - legyen bármennyire is ellenszenves -  szerelme viszonzást nyerjen Arnold személyében.

Mielőtt rátérnénk a régi epizódokra és a szinkronhangokra, nézzünk pár érdekességet a sorozatról!

Arnold figurája eredetileg gyurmából készült az ötletgazda, Craig Bartlett nappalijában. A karakterekhez saját szülővárosának szülöttei adták az ötletet. A lány szereplők az alkotó egy-egy régi szerelmét mintázták. Olyannyira belevette saját életét a sorozatba, hogy Arnoldék azért élnek egy Hillwood nevű helyen, mert ez volt a seattle-i iskola neve, ahová Bartlett járt.

A rajzfilmnek voltak tanulságos elemei. A legenda szerint egy kislány az egyik epizódban látott Heimlich-féle műfogással segített egy társán.

A Simpson család egyik alkotója, Matt Groening azt a tippet adta Bartlettnek, hogy úgy alkossa meg a figurákat, hogy messziről, már az alakjukról felismerhetőek legyenek. Így történhetett az, hogy az alacsony Arnold barátja, Gerald magas és vékony lett.

Ez volt az első Nickelodeonon látható sorozat, ami gyerekszínészekkel szinkronizáltatta le a gyerek karaktereket: többségük - akárcsak a magyar verzióban - tinédzserkorának elején vagy közepén járt. Ahogy akkoriban a magyar szinkron esetében is, a színészek egy helyiségben voltak a felvételek alatt, ami Amerikában rendkívül ritka módszernek számított.

Arnoldot eredetiben hat különböző színész szólaltatta meg: ahogy telt az idő, és kezdtek mutálni a gyerekek, úgy kellett új szereplőket keresni. Bartlett nem akarta teljesen elengedni a fiatalok kezét, ezért a csere után epizódszerepeket kaptak a ,,régi Arnoldok”.

Mi, magyar gyerekek szerencsére végig Molnár Levente játékát élvezhettük Arnoldként, s nem csak mi, ő is nagyon szerette ezt a karaktert, erről beszélgettünk vele.

Fotó: Momentán Társulat

Szinkronjunkie: Gyerekkorodban a nagybátyátok sok videókazettát küldött nektek Amerikából, így rendszeresen néztétek a filmeket eredeti nyelven is. Hogyan hatott ez a szinkronnal való viszonyodra?

Molnár Levente: Mivel gyerekként kezdtem el szinkronizálni, a szinkronhoz fűződő viszonyomra ez talán nem volt hatással, de a filmek iránti szeretetemre biztosan. És nem mellesleg az angol nyelv elsajátítatásban is sokat segített.

SzJ: Húgoddal, Molnár Ilonával egy szinkroniskolában sajátítottátok el a mesterséget. Kik tanítottak?

ML: Demjén Imre indított egy iskolát. Pécsi Ildikó színészmesterséget, Vas János szinkronrendező beszédtechnikát tanított, Andor Péter - mint szinkronrendező - pedig a szinkronizálás világába vezetett be minket, ami akkor még teljesen más volt, mint a ma. Ugyan megmaradtak az olyan elnevezések, mint a tekercs és a kiállás, ma már teljesen máshogy dolgozunk, mint annak idején. Andor Péternek nagyon sokat köszönhetünk. Ő osztott ránk először apró, majd főszerepeket, elmondta, hogyan kell beszélni a mikrofonba, hogyan kell próbálni és milyen technikák vannak akár arra az esetre, ha az ember nem tud kimondani egy szót vagy mondatot.

SzJ: A Hé, Arnoldba már rutinos szinkronfőszereplőként vágtál bele?

ML: Akkor már valóban mögöttem volt néhány főszerep, de mint általában az ilyen kultikussá váló sorozatoknál lenni szokott, mi sem tudtuk az elején, mit csinálunk, egy rajzfilmsorozat volt a sok közül, amiből egyre több epizódot kaptunk. Évekkel később szembesültem vele, hogy sokan ezen nőttek fel, ismerték a részeket, tudták, hogy ki kinek a hangja. Ez számomra nagy meglepetés volt.

A Pannónia Filmstúdió műtermeiben kezdtük el felvenni a sorozat szinkronját egy remek csapattal: Somló Andrea szinkronrendező irányított minket, a főbb szerepekben pedig a nagypapámat szinkronizáló Forgács Gábor, Dögei Éva és Seszták Szabolcs hallható, és mellénk jöttek be a kisebb karakterek hangjaként különböző színészek - köztük a húgom is. Nagyon jó emlékek és nevetések fűződnek a sorozat szinkronjához.

SzJ: Akkor még iskolába jártál. Hogyan kezeltek az osztálytársaid, mint Arnold magyar hangját?

ML: Akkor már gimnáziumba jártam. Nem voltam magántanuló, de előfordult, hogy nem mentem iskolába a munka miatt, és délután általában valamelyik stúdióba siettem dolgozni. Ugyan szinkronizálok és hallható a hangom a tévében, nagyon örülök neki, ha a barátaim között önmagam lehetek, és nem a „szinkronhang”. Annak idején ezzel a suliban sem volt probléma.

SzJ: Úgy nyilatkoztál a sorozatról, hogy tanulságos, és szeretted a szürreális világát. Mennyire gondolod kortalannak? A mai gyerekek szeretnék?

ML: Ezt nem tudom megmondani, de egyszer választ fogok kapni rá, mert a gyerekeimnek most kezd majd ez a sorozat érdekessé válni. Majd rajtuk keresztül megpróbálom lemérni, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy abban a rajzfilmdömpingben, ami naponta rájuk ömlik a tévéből, ad-e valami pluszt ez a sorozat. Azt gondolom, hogy a Hé, Arnold! abban az időszakban könnyebb helyzetben volt, mint manapság, mert kevesebb tévécsatorna közül lehetett választani.

SzJ: Egy interjúban azt mondtad, hogy nagyon szereted a szinkront, és mindent, ami vele jár, fel sem merült benned a váltás. Mégis elvégezted az ELTE angol-magyar szakát. Miért érezted szükségét a diplomának?

ML: Azért végeztem el az angol-magyar szakot, mert úgy éreztem, hogy kell még valami, hogy több lábon állhassak. Amikor befejeztem az egyetemet, a Momentán Társulat, ami idén lett 18 éves még nagyon a kezdet kezdetén járt. Nem tudtuk elképzelni sem, hogy mi lesz belőle, vagy lesz-e valami egyáltalán. A szinkron mindig is meghatározó volt az életemben, és a diplomámmal a kezemben szövegeket is fordítottam. Többek között Hamvas Dani barátommal egy pankrációs műsor kommentár-szövegét írtuk hétről-hétre 5 és fél éven keresztül, ami nagyon meghatározó volt.

SzJ: A Momentán Társulat egyik alapító tagja is vagy. Lev&Te című előadásodban a következő vendéged Csőre Gábor lesz. Mit láthat a közönség ettől a két szinkron-nagyágyútól a színpadon?

ML: Ez egy improvizációs előadás, tehát arra épül, hogy nem tudjuk, mi fog történni. Ez már a negyedik évada ennek az előadássorozatnak, amikor is hónapról hónapra meghívok egy színpadi- vagy filmes színészt. A kérdés mindig az, hogy mit kezd egymással két ember, ha ott áll a színpadon szöveg, jelmez és kellékek nélkül. Nem tudom, megmondani, hogy mi lesz Gáborral, de régóta ismerem és nagyra tartom őt, ezért is örültem, hogy elfogadta a meghívást. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hozunk ki a helyzetből, elővesszük-e a hangunkon alapuló figurákat, játékokat. Október 21-én kiderül.

Seszták Szabolcs, Dögei Éva, Forgács Gábor

Arnold legjobb barátja Gerald volt, de az amerikaiak őt nem cserélték le, amikor elkezdett mélyülni a hangja, hanem írtak hozzá egy epizódot. Ebben a részben Geraldnak kiveszik a manduláit, emiatt más lesz a hangja. Arnold meg is jegyzi az epizód végén, hogy ,,a hangod egy kicsit más ugyan, de így is Gerald vagy!” A magyar változat munkatársainak nem kellett ilyen nehézségekkel szembenézniük, hiszen a legjobb barátot Seszták Szabolcs szólaltatta meg, aki a szinkron kezdetekor már betöltötte húszadik életévét, így nem okozott problémát a mutálás.

Dögei Éva hangját egy egész generáció megjegyezte Pataki Helga szerepében. A szakma számára is emlékezetes volt, hiszen sokan a mai napig Helgaként emlegetik a szinkron világában. Maga Dögei Éva kedvenc szerepeként jellemezte a karaktert.

Sok-sok szereplő volt jobbnál jobb hangokkal, de nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Arnold nagypapáját, akit Forgács Gábor szinkronizált. A színész több feledhetetlen pillanatot okozott a ’90-es évek gyermekeinek, és ebből az egyik biztosan a mókás nagypapa magyarítása volt.

A felsoroltakon kívül hallhattuk még Petrik Pétert, Előd Botondot, Előd Álmost, Halasi Dánielt, Simonyi Balázst, Mánya Zsófit, Molnár Ilonát, Fodor Zsókát, Simonyi Piroskát, és még sokan másokat.

Lista helyett szólaljanak meg maguk a hangok: dőljetek hátra, és nézzetek meg pár epizódot gyermekkorunk egyik kedvenc sorozatából!

Emlékeztek az operás részre?

 https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-opera-xHntDIJTu8Q5pfWP

Vagy amikor a nagypapáról kiderült, hogy ő volt Acélos Phil?

https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-acelos-phil-YZcFRXa3vg1HBZfN

Vagy itt van az, amikor Jenci rossz útra tér:

https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-jenci-a-rosszfiu-wqcI5qkH0fyelrcI

Nektek melyik volt a kedvenc epizódotok?

Daniel Craig éppen 15 éve kezdte meg 007-es karrierjét a Casino Royale című James Bond-filmmel. Craig utolsó, ötödik filmje egyben a franchise 25. epizódja is, így minden szempontból kiemelt figyelem övezte. Mint minden új Bondot, Craiget is gyanakodva nézték a rajongók, hiszen az általa alakított karakterben nyoma sem volt annak az eleganciának, amelyet Pierce Brosnan-nel megszoktak. Az elemelt kisujjas Martinik helyett keményvonalas akciót kaptunk, egy még betanulófélben lévő Bondot, aki a neki megadatott 5 epizódon keresztül tanulta ki a szakmát. A megtévesztés, kémkedés, kütyük a kispadra kerültek, helyettük egy sokkal direktebb, brutálisabb, egyszersmind sebzettebb főszereplőt követhettünk.

A Nincs idő meghalni pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a Spectre - A Fantom visszatér letette. Főszereplőnk, Dzsémsz Bjond, ex-KGB ügynök jól megérdemelt vakációját töltené az előző részben megörökölt menyecskével, amikor a gaz ellen beletüsszent a porcukorba. A Craig-éra előtti filmekkel ellentétben az új 007-es egyik legnagyobb erénye a kontinuitás, amely a mai, sorozatok és egymásba átkötött filmek uralta világban szinte alapkövetelmény. Bár ez kívülről áldásnak tűnik, azért az látszik, hogy nem sikerült minden részben élni a "folytatás" kínálta előnyökkel: annak ellenére, hogy nem kellett újra és újra bemutatni a szereplőket, a forgatókönyvírók kevés valódi karakterfejlődést írtak a figuráknak. Bond már korábban is volt szerelmes, korábban is le akart telepedni és "hátrahagyni ügynök múltját", így ezek a történeti elemek nem jelentenek akkora újdonságot. Craig története viszont korrekt lezárást kap, és a franchise keretein belül értékelhető vége lesz a figurája körül kialakult sztorinak. Mondhatnánk, hogy klisés, kiszámítható (amúgy tényleg az...), de hát mégis csak egy olyan filmsorozatról beszélünk, ahol 99 főhősre lőtt golyóból legfeljebb egy darab talál - az is maximum váll környékén. Ehhez mérten érdemes értékelni az eseményeket. 

A film igazi erénye, hogy a sorozat egyik legszebben fényképezett része. Lenyűgözőnek tartom, hogy még ennyi év után is tudnak izgalmas helyszíneket találni és azokat úgy bemutatni, hogy az embernek tátva maradjon a szája. 

(Fotó: a film előzetese)

Ugyanakkor sajnos több légy is került abba a bizonyos levesbe: azt mindenki elnézi, hogy a közvetlen közelről James Bondra kilőtt golyósorozatból semmi nem talál, de ma már érezhető nézői elvárás, hogy a történet elemei valóságosan működjenek. A sztoriban potenciálisan kibontakozó nemzetközi konfliktust a forgatókönyv egy olyan időszakban keni el, amikor napi szinten hallhatunk háborúkról, egymásnak feszülő szomszéd országokról és nagyhatalmakról, kiberháborúról és világpolitikáról. Ez egy olyan hiba, amelyet még a képregényesen elnagyolt Brosnan-es epizódok sem engedtek meg maguknak.

A történet gonosza - bár illik a képbe - teljesen súlytalan, motivációja érthetetlen és tulajdonképpen nem is létezik. Bár a forgatókönyv kétségbeesetten próbálja őt antihősnek bemutatni és párhuzamba állítani Bonddal, azon kívül, hogy a sokkal jobb karakterekre érdemes Rami Malek is ott volt a forgatáson, nem sok közös van bennük.

A film zenéje... a 2010-es években egyre több alkalommal futhattunk bele "kreatív nézeteltérésekről" szóló hírekbe, amelyek kapcsán zeneszerzőket cseréltek le. Nem volt ez másként a Nincs idő meghalnival sem, ahol eredetileg a viszonylag ismeretlen Dan Romer írta volna a score-t. Hogy pontosan mi volt a csere oka, az valószínűleg sosem (de legalábbis még évekig) nem fog kiderülni, azonban az utolsó pillanatban Hans Zimmer ugrott be a helyére. Zimmerről szakmai körökben nagyon megoszlanak a vélemények, ugyanakkor a közönség körében nem véletlenül az egyik, ha nem A legismertebb és legkedveltebb zeneszerző. Manapság azonban - néhány kivételtől, mint például a Dűne eltekintve - jellemzően inkább producerkedik és a zeneszerző csapatát irányítja, mintsem hogy valóban ő tenné a helyükre a hangjegyeket. 

A Nincs idő meghalni muzsikája totális biztonsági játék, kevés eredeti ötlettel, de még a Zimmerre jellemző motívumokat is nehezen találhatjuk meg benne (egy-kettő azért akad, mint az Eredet óta a teljes szakma által átvett, hajókürt jellegű rézfúvósok, vagy a ritmikusan ismétlődő szintetizátor szólamok). Ennek legfőbb oka, hogy a csapatnak kevés ideje volt a zeneszerzésre, hiszen a bemutató előtt három hónappal kerültek a képbe. Így a hónapokig tartó kísérletezés, a szonikus világépítés - amely Zimmer legnagyobb erőssége - abszolút elmaradtak. Zimmert nem is emiatt választották, hanem két okból: érti az akciót és képes gyorsan, magas minőségben dolgozni. Természetesen ez annak a huszon-harminc-valahány asszisztensnek és zenésznek köszönhető, akik valójában felelősek a filmek zenéjéért és Zimmer alatt dolgoznak. A Nincs idő meghalni esetében ez Johnny Marr gitáros és Steve Mazzaro gitáros-zeneszerző voltak. Érdekesség, hogy a film egyetlen igazán eredeti és jellegzetes témája a Billie Eilish betétdalból származik.

A szinkron

A szinkronra igazán nem lehet panaszunk, hiszen az eredetihez felérő, magas színvonalban készült - még akkor is, ha a magyar csapat nemhogy éveket, de sokszor napokat sem tölthetett el a felkészüléssel. Van azonban egy olyan tényező, amely már az előző résznél is sokszor kizökkentett a filmből - a Szpektrö. Nem tudom, hogy ez kinek a találmánya, hiszen az eredetiben teljesen világosan Szpektörnek mondják. Ennek ellenére a magyar változatban az előző epizód óta erőltetik ezt az ír-orosz akcentusok szerelemgyerekeként megszületett kiejtést. Az írásmód félrevezető lehet, hiszen az angolok a kísértet szó végén megfordítják a két betűt és így lesz a specter-ből spectre, de ez a kiejtésen nem változtat. Rejtély. 

Ettől eltekintve a szinkron zseniális, úgyhogy nézzük a magyar hangokat!

James Bond - Daniel Craig - Stohl András

(Fotó/Forrás: Fejér Bernadett / Fidelio)

Tabák Kata még a szeptember eleji Szinkronszemlén említette, hogy mennyire antipatikus volt számára a fiatal Stohl András, mikor először találkoztak a szinkronban. Ez azonban megváltozott, mikor látta, hogy Stohl már első alkalommal is mennyire profin oldja meg a kiosztott szerepeket. A mára összeszokott páros egyik legjobban sikerült közös munkája a Daniel Craig alakította James Bond. Stohl már a Casino Royale-ban is remekül érezte a karaktert, akinek mostanra nincsen olyan rezdülése, amelyet ne követne le tűpontosan. A magyar változatban James Bond egy kicsit könnyedebb, hiszen András hangja magasabb, mint Craigé, ezzel pedig valamennyit enyhít a boxoló imidzsen is.

Dr. Madeleine Swann - Léa Seydoux - Bozó Andrea

(Fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Bozó Andrea 100+ szinkronnnal a háta mögött kevés blockbuster szerepet tudhat még magáénak, emiatt nincs biztonsági játék érzése az embernek. Seydoux-val jól működnek együtt, sőt a magyar változatban Dr. Swann karaktere még légiesebb, misztikusabb lett, és ezáltal jobban illik a filmbe. 

Lyutsifer Safin - Rami Malek - Fehér Tibor

Rami Malek és Fehér Tibor párosát Aprics Lászlónak és a The Pacific - A hős alakulat című sorozatnak köszönhetjük. A Mr. Robot sorozat és a Bohém Rapszódia óta pedig elválaszthatatlanok, így természetes volt, hogy ezúttal is Tibort hallhatjuk. A karakter furcsa akcentusát jól hozza, nem egy fájdalmas beszédhiba, inkább egy érdekes ízzé válik a filmben. Ugyanakkor sajnos a karakter nem rejt komoly színészi kihívásokat, így egyik színész képességeit sem aknázza ki igazán. 

Nomi - Lashana Lynch - Pálmai Anna

Pálmai Annát a 2020-as évben és eddig 2021-ben is jórészt elkerülték a meghatározó szinkronszerepek, így kifejezetten üdítő, hogy Nomi szerepében, egy erős, öntudatos ügynöknőként tér vissza. Stohl Andrással jól működnek együtt, párosuk csípős és vicces, noha a stúdióban külön-külön készültek a felvételek. 

M - Ralph Fiennes - Forgács Péter

Bár a Skyfallban még Csankó Zoltán szinkronizálta, a Spectre-ben helyükre kerültek a dolgok és az egy komplett generáció által megszokott Fiennes - Forgács párost hallhattuk és láthattuk M-ként. Félreértés ne essék, Csankó Zoltán a modern magyar szinkron egyik legprofibb színésze, szó szerint bárkit, bármilyen körülmények között hitelesen alakít, de Fiennes-szal valahogy Forgács Péter jobban működik. A gyeplőt talán legkevésbé tartani képes M a Nincs idő meghalniban ugyan a valóságtól teljesen elrugaszkodott szerepbe kerül, de a magyar szinkron újra biztos lábakra helyezi a figurát.

További magyar hangok: Csankó Zoltán, Dolmány Attila, Fesztbaum Béla, Mikecz Estilla, Nádasdi Veronika, Rába Roland, Rohonyi Barnabás, Szatory Dávid, és a gyerekszerepben kiválóan teljesítő Dudás Lea.

A Daniel Craig-éra ezzel a filmmel lezárult, 15 év után újra változik majd a Bond-széria. Egyesek szerint radikális változásokra van szükség és a korábbiaktól teljesen eltérő főszereplőt kaphatunk. Van, aki női Bondra vár, másik Idris Elbát szeretnék látni a Walter PPK, az Aston Martin és a Omega társaságában, de jócskán akadnak, akik Henry Cavillre vagy Tom Hardy-ra szavaznának inkább. Bár az biztos, hogy James Bond visszatér (ezt a nem-spoilert a film végén is kiírják), a producerek egyelőre nem szeretnék levenni a rivaldafényt a filmről egy új színész keresésével. Ez a világjárvánnyal terhelt, többszörösen eltolt megjelenés és az emiatt felmerült elképesztő többletköltségek miatt érthető is. Talán majd jövőre.

 
A végső magyar hangokat bemutató - és szerencsére a történetből is keveset ellövő - harmadik előzetes:

 (További fotók: Meglepetés.hu, Jegy.hu, Csudai Sándor - Origo.hu)

Az HBO Magyarország először nem tervezte szinkronizáltan leadni a Jóbarátok: Újra együtt különkiadását, ám kielégítve a nézői igényeket, mégis elkészült hozzá a szinkron. Ebből az alkalomból a főszereplők magyar hangjaival beszélgettünk.

Akárcsak a stáblistában, a sort mi is az elbűvölő Kökényessy Ágival kezdjük, aki Jennifer Anistont, azaz Rachel Greent szólaltatta meg. A színésznőt egy városi dugó kellős közepén kaptuk el pár kérdés erejéig. 

SzJ: Több vélemény is van a tavasszal bemutatott Jóbarátok: Újra együtt-ről. Van, aki maradéktalan örömmel nézte végig, és olyanok is akadnak, akik nem azt kapták, amit vártak. Ön mit gondol róla? 

KÁ: Én sem azt kaptam tőle, amit vártam, mert egy új részt, vagy filmet szerettem volna. Azt képzeltem, hogy visszatérnek a stúdióba, és csinálnak egy epizódot, amiben láthatjuk, hogy 17 év elteltével mi történt a szereplőkkel. Ez a talkshow is nagyon klassz volt, de nem ilyenre számítottam.

SzJ: Mit gondol, mi történt Rachellel az elmúlt 17 évben?

KÁ: Fogalmam sincs. Nagyon drukkoltam, hogy végleg összejöjjenek Ross-szal, de szerintem a nézők többsége is azért szurkolt, hogy együtt maradjanak. Nem tudom, mi történhetett vele, ezért is lettem volna kíváncsi rá.

SzJ: Az újraegyesülésnek a szinkronja miben volt más, mint a sorozatot szinkronizálni?

KÁ: Azért volt nehezebb, mert a szereplők sokszor beszéltek egyszerre, így nem volt egyszerű kiszűrni, hogy Rachel mikor szólal meg. Ezen kívül rengeteg érzelmi kitörés volt benne, amit szintén kihívás volt lekövetni.

SzJ: Ha színpadon vagy filmben játszhatná valamelyik karaktert, kit játszana el?

KÁ: Rachelt. Nyilván azért is, mert tíz éven át szinkronizáltam, és ezért áll a szívemhez a legközelebb. Ugyan mindegyik karakter nagy találat volt, de ha megpróbálom külső szemlélőként nézni, nekem akkor is a Rachel a legérdekesebb figura, és nagyon örülök, hogy annak idején Mohácsi Emil rám osztotta a szerepet.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy még utazás közben is szakított ránk időt.

2001. október 2-án mutatták be a mozik Jean-Pierre Jeunet filmjét, az Amélie csodálatos életét. Az alkotást pozitívan fogadták a kritikusok: már az első héten a legtöbbet vetített film lett a mozikban, és további 22 héten át a top 10-ben maradt. 2001-ben a legsikeresebb francia film lett Amerikában a maga 41 millió dolláros bevételével.

A rendező egy plakáton pillantotta meg a főszerepet játszó Audrey Tautout. Egyből beleszeretett sötét szemeibe, és ártatlan tekintetébe, így behívtak egy válogatásra, és tíz másodperc után biztos volt benne, hogy megtalálta Amélie-t.

Jeunet egy irreális Párizst álmodott meg, mindezt úgy, hogy létező helyszíneken forogjanak a kamerák. Ehhez csapatával megtisztította a város azon részeit, amelyeket használni szándékoztak: letakarították a graffitiket és új, színesebb plakátokat helyeztek ki. Mivel a helyszínek többsége létező, így a kávézó, ahol Amélie dolgozott szintén látogatható.

A film zeneszerzője, Yann Tiersen maradandót alkotott, a melódiát ugyanis szinte mindenki ismeri. Csak a szerencsén múlt, hogy a világ megismerhette, mire képes: a rendező soha nem hallott Tiersenről, amikor is asszisztense autójában meghallotta a szerző CD-jét. Annyira megtetszett neki, hogy felkérte, írja meg a film dalait, melyek közé végül korábbi szerzemények is bekerültek.

Amélie Poulain megformálója, Audrey Tautou gyerekkorában nem akart színész lenni. Egyetlen vágya volt: majmokkal foglalkozni. Végül modellként kezdte karrierjét, és hamar a filmvásznon találta magát.

Magyar hangja az elbűvölő Györgyi Anna volt, aki örömmel emlékezett vissza a filmre, de azt is elmesélte nekünk, hogy milyen viszonya van a szinkronnal, s az is szóba került, hogy mit lehet tanulni belőle.

Fotó: Emmer László 

Szinkronjunkie: Azért lett színész, mert egyfajta szentélyként tekintett a színházra. A szinkronra hogyan tekint?

Györgyi Anna: Ha jó a színésznő, akit szinkronizálni kell és a szinkronrendező is, akkor ugyanúgy állok hozzá, mint bármelyik színházi munkámhoz, e tekintetben nem teszek különbséget. Ha előre lehet tudni, hogy a film gyengébb, akkor másképp áll hozzá az ember, de az ilyen feladatot is mindig megpróbálom a legjobb tudásom szerint végrehajtani.

SzJ: Ha már a gyengébb filmeknél tartunk, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ügyel arra, hogy ne vállaljon el olyan nívótlan feladatot, ami hosszútávon rossz hatással lehet a jövőbeli munkáira. Volt már olyan szinkron, amire ezen megfontolásból nemet mondott?

GyA: A Szellemekkel suttogó első évadát leszinkronizáltam, és amikor hívtak, hogy megérkezett a második évad, azt mondtam, hogy nem szeretném folytatni. Bár népszerű sorozat volt, Jennifer Love Hewitt-ot valamiért nem tudtam megszeretni, és nem szerettem volna még egy, vagy akár több évadon át kísérni. Az X-aktákra is hívtak Náray Erika helyett, amikor egy másik csatornához került a sorozat, és nagyon elégedetlenek voltak az emberek a változással. Ilyenbe lehet, hogy nem mennék bele még egyszer, pedig remek munka volt, mert ebben is Juhász Anna szinkronrendezővel dolgozhattam együtt. Egy-egy sorozat szinkronját egyébként is nagyon meggondolom, mert hosszú távú munka, és ezért nagyon meghatározza az életet: nem lehet elmenni nyaralni, ha éppen sorozatot szinkronizál az ember.

SzJ: Kállai Ferenc volt a színészmesterség tanára, és azt mondta Önnek amikor végzett a Főiskolán, hogy ,,magából negyvenévesen lesz igazán jó színész” és Ön is megerősítette, hogy igaza volt. A szinkronban is 40 felett érezte magát jónak? Hiszen addigra már megvolt Sissi szinkronja is.

GyA: Ezzel szoktam viccelni, hogy a síromra is ezt fogják írni, hogy Sissi magyar hangja voltam. Aprics László látott a Malom a pokolban című darabban, amiben végzősként játszottam, ekkor választott ki Sissi szerepére. Tényleg ez volt az első nagyobb munkám, de ami számomra még emlékezetesebb és a Sissi előtt volt, az a Kis Vera című orosz film. Ebben Hollósi Frigyes volt az apám, Szabó Éva az anyám, és azt azóta emlegetjük, annyira jó munka volt. Szerencsés esetben az embert megtalálják az alkatához és az életkorához való szerepek, és ez a színházban és a szinkronban is így volt. A hangom egyre jobban mélyül, így ahogy telik az idő egészen más szerepeket is játszhatok.

SzJ: Egy interjúban azt mondta, hogy sokat lehet tanulni a szinkronizálásból. Mit tanult belőle?

GyA: Szinkronizálni nem könnyű: nagyon jó ritmusérzék kell hozzá. Ha jó színészt szinkronizál az ember, abból is sokat lehet tanulni, mert attól is sokat tanulhatunk, akit a vásznon látunk. Rengeteget kell állni, ez is fárasztó tud lenni. Fegyelmezettség és alázat, ezek a legfontosabb alapkövetelmények. Magammal és a körülményekkel szemben is alázatosnak kell lenni akár szinkronban, akár színházban, akár forgatáson. Az, hogy az ember kockánként nézheti, hogy milyen jól és merészen játszanak színészek, nekem nagyon nagy élmény.

SzJ: A rendezők nagyjából összefoglalják a színésznek a szereplőt, akit szinkronizál. Mohácsi Emil mit mondott, milyen Amélie?

GyA: Nagyon szerettem Emillel dolgozni. Utólag azt mesélte, hogy amikor mentem dolgozni a filmen, kérdezte tőle valaki, hogy ,,ez a csaj csinálja Amélie-t?” és mondta, hogy igen, úgyhogy biztosan volt valami fizikai hasonlóság. Tudtam, hogy különleges hangulata lesz a filmnek, és hogy egy naiv, álmodozó lányt kell szinkronizálnom. Ugyan főszerep volt, nagyon keveset beszéltem benne, szinte egy óra alatt megvoltam a szinkronnal, mert inkább történtek Amélie-vel a dolgok, mint hogy beszélt volna.

SzJ: Mit gondol a filmről? Tényleg olyan csodálatos élete volt Amélinek?

GyA: Audrey Tautou imádnivaló, és a film hangulata is különleges. Nagyon szeretem a szürreális, meseszerű alkotásokat. Sok mindenben szinkronizáltam őt, a Hosszú jegyességben is nagyon szerettem, abban meg tudta mutatni, hogy nem csak bájos tud lenni, hanem a drámai érzéke is jó. A Mélység kalandorában egy alkoholista feleséget játszik, és ahogy idősödik, egyre sokszínűbb a játéka.

SzJ: Azt tudjuk, hogy hol hallhatjuk, de hol láthatjuk Önt mostanában?

GyA: Most leginkább felújító próbák zajlanak. Az első munkám Szolnokon lesz az Őszi szonátában, aminek nagyon örültem, mert nagyon szép szerepem van benne. Tatabányán is játszom majd, a Két Korea egyesítése című darabban. A televízióban a Mi kis falunkban vagyok látható, nemrég fejeztük be a forgatását. Nagyon szeretem a munkámat, a színházat, a szinkront és a filmezést is. Nem régen volt Jean-Paul Belmondo temetése, és elképesztő volt látni az a szeretet, ami körülvette a szertartást. Jó lenne, ha Magyarországon is így megbecsülnék a színészeket.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy mesélt nekünk.

A film további magyar hangjai is emlékezeteset alkottak, kezdve a mesélővel, Helyey Lászlóval, kinek orgánuma már a film elején biztosít minket arról, hogy jó helyen vagyunk. Juhász György is kiválóan szinkronizálja a visszahúzódó Ninót, Kun Vilmos pedig szívet melengetően játszik a festő bácsi, Raymond Dufayel szerepében.

Meséljétek el nekünk, Ti szerettétek-e a filmet, és ha igen, mi az, ami a leginkább megfogott benne!