Az első részben a Direct Dub Studios munkatársai, Molnár Kristóf szinkronrendező, és Hollósi Péter hangmérnök meséltek nekünk arról, hogy számukra mivel járt a home office szinkron kialakítása.

A második részben ugyanezt a kérdést járjuk körbe, ám ezúttal a színészek oldaláról. Három művész mesélt nekünk a döntéshozatalról, a stúdió kialakításáról és az otthoni szinkron nehézségeiről.

Miután életbe léptek a korlátozások, a Szídosz-Szinkron Alapszervezet köre-mailt küldött a szinkronizáló színészeknek, melyben felhívták a figyelmüket az otthoni munka lehetőségére. Az Alapszervezet azt javasolta a színészeknek, hogy gondolják át, van-e annyi hangalámondásos munkájuk, hogy megérje beruházni az eszközökre (szinkronos szlenggel élve: a ,,cuccra”).

A színészek addig nem kezdhettek el dolgozni, amíg el nem küldtek egy, a hangmérnök által hibátlannak minősített hangmintát. Kezdetben az otthoni munka hangoskönyvek és dokumentumfilmek hangalámondására lett kitalálva, ám idővel már sorozatok szinkronját is elkezdték rögzíteni.

Ugyan a szinkronstúdiók szépen lassan újra megnyitották kapuikat, az otthoni szinkron továbbra is működik, immáron kiegészülve a stúdiós munkákkal.

Az otthoni szinkron Forgács Gábornak igazi újdonság volt, de mivel rengeteg munkát kap, számára nem volt kérdés, hogy belevágjon-e. A sokoldalú színész a technika szerelmese, úgyhogy személyes érdekeltség is hajtotta ,,stúdiója” kialakításakor.

Szinkronjunkie: Milyen szempontok alapján döntötte el, hogy belevág az otthoni munkába?

Forgács Gábor: Az eredeti szakmám irodagép-műszerész volt. Ugyan azóta nincs ilyen pálya, de az érdeklődésem a technika és főleg a számítástechnika iránt továbbra is megmaradt. Izgatta a fantáziámat, hogy egyedül képes vagyok-e megbirkózni az itthoni szinkronizálással. Az elején nagyon kínlódtam vele, de nem hagytam magam, és addig csináltam, míg azt nem éreztem, hogy hibátlan a hangminta, amit küldök. Meg kellett tanulnom kezelni a javasolt programot, ami angolul van, szakszavakkal. Természetesen a program egyharmadát sem ismerem, de amit kell, azt már tudom használni. A hangalámondás megoldható otthoni körülmények között, viszont a szinkronhoz nagyon elkél egy figyelő szem. Előbbi esetében megkapom a filmet, a szöveget és azt, hogy ki vagyok, és az eredeti hang is hallható, így csak arra kell törekedni, hogy hozzam a film hangulatát. Ilyen szempontból könnyebb, olyan szempontból nem, hogy ezt is rendezők szokták ellenőrizni. Ha itt ülök a gép előtt, egy személyben vagyok színész, hangmérnök és rendező. Figyelnem kell arra, hogy kettős mássalhangzóval mondtam-e az adott szót, vagy annyira drámaian mondtam-e, ahogy a szerep megkövetelte. Ha nem tetszik, újra felmondom, van, amit tízszer is újra felveszek, míg tökéletesnek nem érzem.

SzJ: Hogy érzi magát egy efféle szinkronrendezői szerepben?

FG: Sosem akartam szinkronrendező lenni, pedig kétszer is felkértek. Nagyon szeretem a színházat, szeretem, hogy színész lehetek, rettenetesen szeretek szinkronizálni és hangalámondani, viszont hogy én legyek a rendező, arról soha nem lehetne szó. Egy rendezőnek nem csak a saját munkáját kell jól csinálnia, hanem színészek és hangmérnökök függnek tőle. Ezek engem picit feszélyeznek, viszont itthoni körülmények között nagyon szívesen elszórakozom vele. A folyamat nagyon hasonlít az autóvezetésre, amit az ember tanulóként el sem tud képzelni, hogy hogyan lehet jól csinálni, mert annyi mindenre kell figyelni, aztán előbb-utóbb az ember oda sem figyel, mégis halad. A szinkronnál is ez van, hogy bizonyos helyzetek átmennek a tudat alá, így egyszerre tud a színész beszélni, szöveget olvasni, és nézni az időt, hogy belefér-e még, vagy már hosszú lesz és újra kell venni.

SzJ: Sokkal sziszifuszibb munka ez így, mint a stúdióban?

FG: Sokkal. Nem véletlenül csinálják ezt hárman, vagy rosszabb esetben ketten. Nagyon jó, ha ott van egy másik fül, egy másik agy, aki hallja, amit mondok, mert úgy nem feszül be az agyam, hogy nehogy hibázzak. Sajnos mostanában a szöveget nagyon pongyolán kapjuk meg, és egy csomó írásjel hiányzik belőle: kettőspontok, pontosvesszők, gondolatjelek, pedig ezek a színésznek rendkívül fontosak.

SzJ: A ,,stúdióját" hogyan építette fel?

FG: A lakásomban van egy pici szoba, ez az én kis dühöngőm. Sok polc van, tele könyvekkel, kazettákkal, iratrendezőkkel, van egy falikárpitom is, úgyhogy gyakorlatilag szinte magától süketszoba lett, semmit nem kellett csinálni. Egyedül a mikrofon mögött kellett a falat egy kicsit leszigetelni és így tökéletes a hangzás.

Forgács Gábor otthoni ,,stúdiója" - a kép Forgács Gábor tulajdona

SzJ: Mennyibe került beszerezni a ,,cuccot”?

FG: A mikrofon közel 80 ezer forint volt, de ez egy professzionális kondenzátormikrofon. Van egy fülhallgatóm, és vettem magamnak egy kis tabot is. Ez nem volt kötelező, mert a telefonon is görgethetném a szöveget, de úgy éreztem, hogy ezzel könnyebb lesz dolgozni. Összesen 120 ezer forint körül volt.

SzJ: A szinkronstúdiók már kinyitottak. Ön biztonságosnak érzi kijárni a stúdiókba?

FG: Nekem erről az a véleményem, hogy picikét el van túlozva. Fertőtlenítem a kezem és a pofácskámat, úgyhogy nem tölt el félelemmel ez az egész. Ez természetesen a stúdióknak köszönhető, hiszen vagyonokért szereztek be fertőtlenítőket. Nem lehet félelemben élni, én legalábbis nem tudok.

SzJ: Melyiket preferálja, az otthoni, vagy a stúdiós szinkront?

FG: Egyértelműen a stúdiós munkát. Az teljesen más, már csak azért is, mert összejövünk, tudunk cseverészni és dilizni. Itt azért kicsikét bezárva érzem magam, és túlságosan leköt a munka. Szívesen csinálom most a kettőt együtt, így, hogy már be is járhatok, nagyon jó. Lehet, hogy a stúdiók rá is kapnak erre a dologra, hogy bizonyos munkákat kiküldenek, másokra pedig behívnak. Ha éppen nincs itthon munka, akkor is elfoglalom magam. Olvasok, és várom a következő feladatot, mert az élet mindenképpen megy a maga medrében tovább.

Rebel Wilson állandó magyar hangja, Kokas Piroska is mesélt nekünk arról, hogy hogyan élte meg az új helyzetet, s még saját, otthoni ,,stúdióját” is megmutatta nekünk!

Szinkronjunkie: Milyen szempontok alapján döntötted el, hogy belevágsz a home office szinkronba?

Kokas Piroska: Első hallásra nagyon nem értettem egyet a ,,szinkron home office” gondolatával. Aggályosnak tartottam, hogy különböző minőségű felvételek hogyan fognak hangozni és nem csorbul-e a magyar szinkron jó híre. Ebben a rendkívüli helyzetben azonban egy idő után én is azt mondtam, hogy nem kockáztatom sem a családom, sem a magam egészségét, mert nem tudtuk, hogy mivel állunk szemben. Sokunk tömegközlekedéssel megy egyik stúdióból a másikba, és mivel a vírus cseppfertőzéssel terjed, a stúdióban sem lennénk biztonságban, hiszen hadd ne mondjam, mi kerül a mikrofonba beszéd közben. Többen nem vágtak bele végül a dologba, például az édesanyám, Halász Aranka egyáltalán nem tudott részt venni ebben, mert nagyon bonyolultnak tartja ezt a technikát és ő ahhoz a korosztályhoz tartozik, akik számítástechnikai feladatokat nehezen oldanak meg önállóan. Szívesen segítettem volna neki, de mivel nem egy háztartásban élünk, a vírus miatt, az egészsége érdekében nem tehettem.

SzJ: Ehhez egyfajta stúdiót is létre kellett hozni. Hogyan készült a Tiéd?

KP: Egy barkácsboltban vettünk léceket, amikből egy vázat készítettünk. Ezekre hangfogó-szivacsokat ragasztottunk, így épült fel a ,,stúdió”. Ennek hála teljesen körbe vagyok bástyázva, a mikrofon előtt is van egy izolációs mikrofonernyő, ugyanúgy van egy fülesem, mint a szinkronstúdióban, és egy monitoron látom a szinkronizálandó képeket. A számítógép a stúdión kívül van, ezt a párom kezeli és a képe tükrözve van a bent lévő monitorra. Nekem azért van isteni szerencsém, mert a párom hangtechnikus, így rengeteget tudott segíteni az otthoni stúdió kialakításában és a felvételek készítésében is.

SzJ: Bizonyára megvannak a maga nehézségei az otthoni szinkronmunkának.

KP: Meg bizony! Otthon felveszed a hangot, figyelsz a szövegre, te nézed meg, hogy hányszor vagy benne a hangalámondásban, ha egy kicsivel előbb indítottad el, te vágod meg a hangfájlt, és így küldöd el a hangmérnöknek. Mivel ebben az egy hangfáljban az összes megszólalásod benne van, ezért gondolom, hogy a hangmérnök annyira már nem tud belenyúlni, így ha valami hiba van, visszaküldi és még egyszer meg kell csinálni az adott részt. A technikával is rengetegszer meggyűlt a bajunk. Például az alkalmazás, amit nem az önálló, hanem a rendezővel és a hangmérnökkel folytatott online munka felvételhez kellett megnyitni a hang megosztására nagyon sokszor letiltotta a mikrofonomat, vagy épp megőrült a gépem, és ilyenkor kaptam másik időpontot. Az volt a jó, hogy mindenki végtelenül türelmes volt a gyártásvezetőktől kezdve a hangmérnökökön át a rendezőkig. Biztattak, hogy ne aggódjak, megoldjuk. Most nagyon lehet érezni a szakmán, hogy mindenki egy irányba halad, és azon vagyunk, hogy megtaláljuk a kiutat. Az Alapszervezeten belül is rengeteget dolgoztak, szinte naponta jöttek a friss információk. A Szervezet munkatársa, Szalkai-Lőrincz Ági is végtelenül kedves és rugalmas volt, azonnal válaszolt az e-mailjeimre, amit a mai napig nem tudom, hogyan csinált.

Kokas Piroska otthoni ,,stúdiója" - a képek Kokas Piroska tulajdonai

SzJ: Látván, hogy hogyan működik az otthoni szinkron mit gondolsz, honnan jobb dolgozni? A stúdióból vagy az otthonodból?

KP: Megcsináltunk, amit megcsináltunk, de végtelenül boldog vagyok, hogy újra bejárhatok dolgozni, mert egészen más. A hangalámondás megoldható, de véleményem szerint egy sorozat szinkronja nem kivitelezhető otthonról, online megoldással. Egy hangalámondásnál a technika egyszerűbb, mert azt mondod, hogy ,,a languszta most mászik ki az odújából” de a szinkronnál annyi mindenre kell koncentrálni, mintha autót vezetnél. Rendkívül összetett feladat, figyelni kell a színész száját, lelkiállapotát, a szöveget, érthetően kell beszélni, és ami a legfontosabb: lélekkel kell megtölteni a szerepet. Számomra ez távmunkában rendkívül nehéz volt, mert hol szakadozva hallottam az eredeti hangot, hol nem láttam a kicsi monitoron, hogy mi történik, és emiatt nem mertem annyira odaadni magam, mert tudtam, hogy ez egy átmeneti helyzet. A legnagyobb baj ezzel az, hogy ezt a néző is hallja, ha valami nem tökéletes.

SzJ: Gondolod, hogy nem csak Te, hanem a néző is hallja?

KP: A néző szerintem nem tudja ennyire konkrétan megfogalmazni, hogy mi a probléma, mert ez a szakma része. A néző talán azt mondja, hogy ez az epizód annyira nem volt jó, de azért, mert nem jutott el hozzá az, aminek el kellett volna jutnia, esetleg nem borult ki a színész annyira, amennyire ki kellett volna, és emiatt nem sikerült közvetíteni azt, ami a vásznon volt. Ő csak egy lecsapódást tud megfogalmazni magában, de ezt igazán sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna rendes körülmények között felvenni a munkát. 

Simon Kornél ugyan régóta a hangok szerelmese, mégis ódzkodott az otthoni munkától, ám miután belevágott, nagyon pozitív élményekben volt része. Ezekről mesélt nekünk.

Szinkronjunkie: Amikor jött az e-mail az Alapszervezettől a home office szinkron lehetőségéről, mi alapján döntötted el, hogy belevágsz?

Simon Kornél: Első körben borzasztóan ellenemre volt ez az egész, mert úgy éreztem, hogy nem akarok itthonról dolgozni. Miután megkaptuk a leírást arról, hogy hogyan is működne ez itthonról, továbbra is úgy éreztem, hogy ez nem nekem való. Aztán végül elkezdtem ismerkedni ezzel a Reaper nevű szoftverrel, és nagyon megtetszett. Engem alapjáraton érdekelnek a technikai dolgok, különösen a fény és a hang, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy megtanulhatom ezt a programot. Rövid kísérletezés után sikerült is elsajátítani a használatát, majd jött a hívás Hollósi Pétertől, a DDS hangmérnökétől, hogy folytathatnánk a már megkezdett sorozat szinkronját. Ezt Zoomon csináltuk egy Cleanfeed nevű másik szoftverrel párhuzamosan, így megfelelő sávszélességű internettel élőben lehetett dolgozni. Nem akartam elhinni, hogy ez működik, annyira varázslatos volt, hogy ülök a kis házi stúdiómban, mondok valamit, és a szinkronrendező a saját lakásában nyomon követi, a hangmérnök pedig a DDS-ben rögzíti a saját digitális audio workstationjében. Az egész folyamat nagyon pozitív volt, elképesztő, hogy ilyen távmunka is lehetséges.

SzJ: Mi volt a legnagyobb nehézség a saját stúdió kialakításában?

SK: Nagyon sok segítséget kaptam; az egyik fiatalkori barátom elhozta a saját mikrofonját, mert nekem nem volt. Lett keverőport és hangkártya is, úgyhogy a számítógépemmel elkezdhettem dolgozni. Érdekes kísérletezés volt az is, hogy akusztikailag a legmegfelelőbb környezetet alakítsam ki. Először a saját szobámra gondoltam, de az a kert felé néz, és egy csomó hangmintát felvettem, mire rájöttem, hogy belehallatszik a kutyaugatás, és a nagy üvegfal is visszaveri a hangot. Végül a gardróbba költöztem be, mert ott minden falon ruhák vannak, ami nagyon jó hangelnyelő-réteg, és itt sikerült egy akusztikailag megfelelő környezetet kialakítani. Magát a technikát összedugni nem akkora szám, tulajdonképpen minimális előképzettséggel elég könnyen meg lehetett oldani.

SzJ: Volt valami hozadéka annak, hogy belevágtál az otthoni szinkronba?

SK: Határozottan volt. Annyira rákattantam a dologra, hogy valamiféle elhatározás született meg bennem arról, hogy a zeneszerzéssel és hangrögzítéssel jobban kellene foglalkoznom. Mindig a hangok csodálatos világában éltem, úgyhogy most végre szeretném rászánni az időt, hogy elmerüljek a hangrögzítés művészetében. Ennek folyományaként létrehoztuk a Gryllus Voice and Sound Design nevű saját kis cégünket, ami reklámposztok hangosításával, szöveg-és zeneírásával, hangrögzítésével foglalkozik. Minden munkafolyamatra megvan a megfelelő területnek a szakértője, úgyhogy mindenképpen hozott számomra pozitívumokat a home office szinkron.

Simon Kornél otthoni ,,stúdiója" - a kép Simon Kornél tulajdona

SzJ: Te melyiket részesítenéd előnyben, a stúdiós, vagy az otthoni szinkront?

SK: Azért szinkron-ügyben semmiképpen nem szeretném örökre ezt a megoldást választani. Amennyiben kinyitnak a stúdiók és biztonságos körülmények között lehet dolgozni, szívesebben visszatérnék az oldschool megoldáshoz: odamenni, felvenni, hazamenni.

Nagyon szépen köszönjük Forgács Gábornak, Kokas Piroskának, és Simon Kornélnak hogy meséltek nekünk az otthoni szinkronról, a stúdiójuk képeiért pedig különösen hálásak vagyunk. A fotók az ő tulajdonukban vannak, engedélyük nélkül fel nem használhatók.

A Netflix szinkronos tartalmait kiveséző sorozatunk következő epizódjában az idén februárban érkezett Locke & Key, azaz a Kulcs a zárját következik. A sorozat apropóján nem csupán a főszereplők hangjait mutatjuk be, de megismerhettek egy fiatal, ám igen tehetséges szinkronrendezőt is, akinek nevét a jövőben sokszor fogjátok még hallani.

A Vajákkal elindult lokalizációs stratégia jegyében már hazánkban is a premier napjától vált elérhetővé a teljes első évad. Bár a képregényen alapuló széria több ponton is eltér a forrástól, mégis kimondhatjuk, hogy igen szórakoztatóan sikerült. Egyetlen komolyabb hendikeppel indul: a Kulcs a zárját bizony elég ijesztő a nagyvonalúan fiatal tiniknek szánt 13+-os korhatárbesorolás ellenére. Fun fact, hogy ráadásul a Netflix drámának mondja a fantasy-kaland műfajú teleregényét. Aki viszont elmúlt 16 éves és kedveli a Harry Potter-filmeket, az nem fog csalódni.

A történet egy amerikai kisvárosban játszódik, ahová a frissen megözvegyült anya, Nina Locke költözik három gyermekével. A fiatalok csapata azonban hamar rájön, hogy a ház és környéke különleges erővel felruházott kulcsokat rejt. Az epizódok ezen kulcsok köré épülnek és remekül mutatják be, milyen bajokat okozhatnak a varázstárgyak laikus kezekben. A sorozat zenéjére külön is érdemes kitérni, ugyanis az eddigi Netflix-tartalmak közül messze kiemelkedik. A zenei témák fantasy és misztikus elemekkel ötvözik a klasszikus gyerekfilmes megoldásokat.

Magyar hangok

Connor Jessup (Tyler Locke) - Ember Márk

2018-ban a Marvel Fekete Párducának kritikájában írtam először Márkról és már akkor megjegyeztem, belőle bizonyosan felkapott szinkronhang lesz. Azóta több sorozatban és filmben is feltűnt, már 64 dokumentált szinkronnál tart. Kiválóan hozza a magának való, de a testvéreiért bármire képes báty szerepét. Tyler Locke-ként Ember Márk (testvéreivel együtt) könnyedén viszi el hátán a sorozatot. 

Emilia Jones (Kinsey Locke) - Laudon Andrea

A sorozat motorja, talán a leginkább körüljárt karakter. A sok Modern Család epizód után számomra felüdülés volt, hogy végre Laudon Andi figurája az éles kés a fiókban. A feladatot pedig izgalmasan oldotta meg, Ember Márkhoz hasonlóan az eredetihez képest bőven jobb magyar változatot készítve. Kiváló munkája kapcsán nem lennék meglepődve, ha egyre többször hallanánk az ő nevét is főszerepek kapcsán.

Jackson R. Scott (Bode Locke) - Maszlag Bálint

A főszereplő testvértrió harmadik tagja a kíváncsi Bode Locke. A rejtélyes kulcsokat ő kezdi el először felfedezni, így többen joggal gondolhatják, csak apja halálát próbálja egy saját fantáziavilág megélésén át feldolgozni. Magyar hangja, Maszlag Bálint 2019-ben kapott először nevesített szinkronszerepet, és fiatal kora ellenére komoly szinkron-utánpótlásnak tűnik. A Kulcs a zárját mellett szerepel az Ez így nem OK című szuperhősös Netflix-drámában is. Bode szerepére remek választás - az annak idején Harry Potterhez kiszemelt Gacsal Ádámhoz hasonlatos telitalálat. 

Darby Stanchfield (Nina Locke) - Pap Katalin

A sorozat főszereplői közül egyedül Pap Katalinnal kapcsolatban vannak vegyes érzéseim. Darby Stanchfielddel jól passzolnak, hangjuk szinte tökéletesen hasonló karakterjegyeket hordoz, mégis mintha kettejük játéka együttesen túlzottan felcsavarná a dráma faktort. Az ilyen típusú sorozatok és a kevésbé ismert külföldi színészek remek terepet adnak a kísérletezésre, és összességében remek hatással van a sorozatra, hogy nem egy könnyed, evidens választás született. 

További magyar hangok: Angyal Anita, Baráth István, Bergendi Áron, Czető Ádám, Dobó Enikő, Fáncsik Roland, Kereki Anna, Laurinyecz Réka, Makranczi Zalán, Markovics Tamás, Penke Bence, Petridisz Hrisztosz, Rada Bálint, Seszták Szabolcs, Szabó Andor, Zsigmond Tamara

Bemutatjuk a szinkronrendezőt, Kéthely Nagy Lucát

Szinkronjunkie: Édesanyád Szalay Éva szinkronrendező. Evidens volt, hogy te is ezt a pályát választod? A szakma fortélyaiból bizonyosan sok mindent tanulhat tőle az ember, de mi az, amit te másképpen közelítesz meg?

Kéthely Nagy Luca: Egyáltalán nem szinkronrendezőnek készültem, az valahogy érdekes módon tervben sem volt. Anyukám révén izgalmasnak és persze nagyon időigényesnek tartottam, mert ő rengeteget forgatott, sokszor nem volt itthon. Eredetileg gyógypedagógus akartam lenni, amiről lemaradtam pár ponttal, aminek így utólag kifejezetten örülök. Aztán jópár évvel később döbbentem rá, hogy a rendezés az, amiben megtaláltam önmagamat. Rengeteget voltam bent Anyukámnál, piciként sokat szinkronizáltam és persze, érdekelt, mit csinál, hogy beszél a színészekkel, hogyan oldja meg a konfliktushelyzeteket, hogy javítja a szöveget: tehát hogyan lesz egy „nyers” film szinkronos produkció. Ma már rengeteget nevetünk azon, ahogy Anya viccből megemlítette, hogy szinkronrendező dinasztiát alapított- ilyen ugyanis nincs több a szakmában.

Talán még nem vagyok olyan tapasztalt, hogy éles különbségeket véljek felfedezni Anya és köztem, de azt hiszem, mivel én még nem ismerek minden hangot és színészt, bátrabban kísérletezem. Illetve nem dolgozunk ugyanannál a cégnél, tehát bizonyos dolgokat eleve másképp látunk.

SzJ: Ha jól tudom, korábban többek között népdal énekléssel foglalkoztál a Rigófütty Dalkör tagjaként, valamint tanárnak készültél. Mesélnél a kezdetekről?

KNL: A Rigófütty az általános iskola második osztályában „szívott be”. Nagyon szeretek énekelni, de hobbiként tekintek rá, hiszen abban a csapatban nálam jóval tehetségesebbek, szorgalmasabbak és elhivatottabbak voltak. Van, aki most a Zeneakadémián tanít. Egy szép időszaka volt az életemnek, elég sok helyen jártunk az együttessel, többek között Erdélyben, Németországban, Svédországban, Ausztriában és Finnországban. Az utóbbi kettő végül kifejezetten kedves emlék volt, ugyanis Graz-ban aranyérmet szereztünk a 2014-es kórusolimpián, Finnországban pedig megtaláltam a későbbi második otthonomat. Miután nem vettek fel a gyógypedagógiára, tanítónak tanultam, és a lakhelyemen, Biatorbágyon kezdtem tanítani egy tündéri első osztályt. De a Finnországban töltött két hét számomra meghatározó volt, így mindenképpen szerettem volna visszamenni. Végül találtam egy önkéntes programot és hét hónapot egy helyi farmon töltöttem. Miután hazatértem, nem nagyon volt munkám és Anyunál kezdtem nagyon picike hangalámondásokat csinálni, illetve tömegezni. Persze én csak a lelkes amatőr voltam,de abban az időszakban még jobban figyeltem és rengeteget tanultam.

Korábban egy alkalommal-talán még a főiskola alatt- Anyu kért meg, hogy halaszthatatlan kórházi elintéznivalója van és nem tudják máshogy megoldani: be kell ülnöm helyette rendezni. Egy spanyol szappanopera volt, a színészeket ismertem és már akkor véleménye szerint töltöttem bent nála annyi időt, hogy ezt az egy napot valahogy kibírjam. Imádtam.

Aztán érdekes módon nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy én azt a napot mennyire szerettem és évekkel később a Subway stúdióba kerültem, onnan pedig a jelenlegi munkahelyemre, a DDS stúdióba. Óriási bizalmat kaptam a főnökségtől, ugyanis a Subway-ben eltöltött fél év után, amikor is mesefilmeket csináltam, Bor Zoltántól kaptam egy próbamunkát, A Pillangó című 1973-as film remake-jét. Máig emlékszem, mennyire izgultam közben, majd a próbamunkám ellenőrzését követően talán öt percig ugráltam, miután közölte a jó hírt: üdvözöl a DDS tagjaként.

SzJ: A tapasztalt, akár évtizedek óta a szinkronban dolgozó rendezők mellett ma már a legtöbb stúdió nyit a fiatalok felé, akik egyre komolyabb feladatokat kapnak. Hogy látod, milyen előnyökkel és hátrányokkal szembesül az, aki ma kezd a szakmában?

KNL: Aki szinkronrendezőként szeretne dolgozni, képzést nem fog találni. A technikai részét általában úgy tanulja meg az ember, hogy színészként vagy szövegíróként kezdi és megismerkedik a szakma minden kis apró fortélyával,ami nem kevés idő. Én ebben az esetben kivétel vagyok, mert bár sokat szinkronizáltam, az egészet Anyukámnak köszönhetem. Tőle tanultam mindent, mögötte ülve és figyelve, hallgatva a történéseket. Tehát ahhoz, hogy az ember rendezőként dolgozhasson, évek szükségesek. Illetve persze ott van az is, hogy az ember reggel bemegy a stúdióba, este pedig hazamegy. Napközben legalább ötfele koncentrál folyamatosan, ami elég megterhelő. Aztán este előre nézi az anyagot, szerepet oszt, a gyártással beszél…szinte 0-24-ben pörög az agya. Ezért két dolog nagyon fontos: vagy szerelemből csinálja az ember, vagy sehogy. Illetve egy jó hobbit kell találni, amitől az ember agya kikapcsol.

Véleményem szerint minden szakmának jót tesz a vérfrissítés. A fiatalok innovatív ötletei az idősebb kollégák régi, bevett módszereivel keverve nagyon jó dolgokat hozhatnak létre. Hálás vagyok a főnökeimnek- különösen Bor Zolinak és Jávor Barbarának- hogy villámgyorsan terveznek újra és így azonnal alkalmazkodni tudunk minden szituációhoz. Ha valamit elront az ember, a következő kérdés az, hogy hogyan oldjuk meg. Ez a problémamegoldó gondolkodás szárnyakat ad az embernek és még jobban teljesít.

SzJ: A Netflix itthoni terjeszkedése első szakaszában nem fektetett különösebb hangsúlyt a lokalizációra, azonban tavaly megváltoztatták stratégiájukat és egyre több tartalmat kapunk meg szinkronnal. A Locke & Key, azaz a Kulcs a zárját a második nagyszabású Netflix-gyártású sorozat, amely magyar változattal debütált. Más megrendelő a Netflix, mint egy tradícionálisabb forgalmazó?

KNL: Igen, a Netflix teljesen másképp működik, mint egy másik forgalmazó. Karakterleírásokat kapunk, illetve egy nagyon pontos összesítőt arról, hogy mi fog történni az adott filmben vagy sorozatban, hogy mit hagyhatunk eredetiben, mit kell kötelezően lefordítani és szinkronizálni, gondolok itt különösen a zenés betétekre.

Általában castingolni kell a karaktereket, amikre 3-3 embert kihívunk és az adott jelenet alapján a Netflix dönt.

A technikai része is más: a magyar hangsávnak teljesen olyan hosszúnak kell lennie, mint az eredetinek. Ez néha megnehezíti mind a fordító, mind a rendező és mind a színész életét, ugyanis nem kevésszer a magyar nyelv rovására megy. Például ha az eredeti hatalmas szünetet tart egy olyan helyen, ahol a magyarban nem tartanánk, nekünk is meg kell tartanunk vagy át kell fogalmaznom a szöveget. Ellenkező esetben visszaküldik vagy nem hiteles.

Az adminisztráció terén is másképp működik, illetve maga a felvétel is más mikrofont igényel, így az utómunka is. Gyakran nem a végleges képet kapjuk, mert még dolgoznak rajta, illetve így próbálják megelőzni a lopásokat. A Locke-ban például néhány jelenetben egy hatalmas piros iksz volt a képernyőn, például amikor Bode szellemmé változott. Azt később pontosították. De egy másik sorozatomban például jártam úgy, hogy egy eldönthetetlen nemű bábfigura női hangon szólalt meg, majd egy későbbi verzióban kiderült, hogy férfi.

SzJ: A szereplőgárda telitalálatnak tűnik, sőt több helyen erősebb színészi kvalitásokat vonultat fel a magyar változat (Maszlag Bálint és Ember Márk), mint az eredeti. Több szereplő esetében viszont az eredeti hang és a magyar nem állt teljes fedésben. Jól sejtem, hogy a casting nem a mostanában külföldről erőltetett hangegyezés, hanem inkább a színészi képességek mentén történt?

KNL: A Netflix általános kérése az, hogy minél jobban passzoljanak a hangok, főleg, ha a karakter castingos. Azt valóban nagyon komolyan veszik. A többi az alapvetően a rendező belátására van bízva, aki nem mindig hang alapján választ magyar színészt. Gyakran a külső jegyek, vagy akár a személyiség a döntő, hogy könnyebben tudjon azonosulni a figurával. Be kell vallanom, volt, akit más sorozatokban egy egészen más típusú karakteren hallottam és akkor jött az ötlet, hogy szívesen kipróbálnám a szöges ellentétjét. Meg kell mondanom őszintén, volt, aki nagyon meglepett és fülig ért a szám tőle. Szóval kísérletezés is volt, de ugyanakkor elég határozott elképzeléseim is voltak.

Az elmúlt évben sok tapasztalatot szereztem, de tudom, hogy van még mit tanulnom. Minden nap egy új kihívás, új problémák várnak megoldásra.

SzJ: A Netflix új sorozataiban, így a "Kulcsban" is több gyerekszereplő tűnik fel. Velük milyen volt a közös munka? Segítették a munkádat a korábban szerzett tanári tapasztalatok?

KNL: Igen, a pedagógiára mindig támaszkodhatok. Igyekszem minden nehéz helyzetet türelemmel és szeretettel, humorral megoldani, mert az nagyon fontos. Egy feszült közegben sem a színész, sem a hangmérnök és én sem érzem magam komfortosan. Ha így alakul, a produkció rovására megy, pedig az a legfontosabb, hogy minőségi anyagot hozzunk létre.

Egyébként szeretek gyerekekkel dolgozni, de azért volt már egy-két vicces pillanat is, például amikor a folyosón futva kellett elkapnom a 6 éves színészt, mert ez volt a munkafeltétele. Nem vagyok egy kifejezetten sportos alkat, de a filmet azóta leadtuk (nevet).

SzJ: Mennyire állnak közel hozzád a kaland-jellegű sorozatok és filmek?

KNL: Alapvetően mindenevő vagyok. (nevet) Szívesen nézek kalandot, vígjátékot és  elgondolkodtató, kibogozhatatlan drámát is. Ami nálam kizáró, az a durva horror, főleg a misztikus, mert szégyen, nem szégyen: gyáva kukac vagyok. De talán könnyebb arra fognom, hogy nem rombolom ilyennel a lelkemet.

Imádok bekuckózni, bekapcsolni egy jó kis krimi sorozatot vagy filmet és vakargatni a két kövér tengerimalackámat. Ha választanom kell, a krimi az egyértelmű kedvenc, ha lehet, akkor skandináv. A táj, az ottani emberek lelke és persze az északi országok, nyelvük szeretete nálam már elég ütős kombinációt alkot. Az pedig, hogy a skandinávok elképesztően értenek a borzongás-hatás kiváltásához, tény.

SzJ: Utólag visszatekintve mit érzel a feladat legnagyobb kihívásának, illetve mire vagy a legbüszkébb a magyar változatból? 

KNL: A legnagyobb és egyben legviccesebb kihívás az volt, hogy amikor Ember Márkkal kezdtem volna dolgozni, a technika mindig leállt. Vagy nem működtek a szerverek vagy nem tudtunk életet lehelni a monitorokba vagy csak random megállt a gép a forgatás kellős közepén. Márkkal nagyon sokat nevettünk kínunkban, hogy vagy a kilences stúdió vele, vagy én vele, vagy valami nem kompatibilis egymással. De azért sikerült megoldani mindent és a mai napig hálás vagyok a türelméért.

Mindig megnézem az elkészült munkámat, nagyon sokat tanulok belőle. Érdekes, hogy ilyenkor nagyon kritikus vagyok magammal és persze jónéhány hibát is találok. Így történt a Locke&Key-nél is, van, amit máshogy csinálnék, de alapvetően amikor a képzeletbeli mérlegre tettem a produkciót, azt tudtam mondani, hogy jól sikerült. Szuper volt a csapat, mindenki élvezte és várták a következő részt. Volt, aki külön kérte, hogy meséljem el, mi lesz a végén, volt, aki hallani sem akart róla, mert a premier után azonnal nézni kezdi.

Azt hiszem, úgy lehet jót alkotni, úgy tudom vezetni a színészt, ha egy kicsit szerelmes leszek a produkcióba. Az én lelkesedésem aztán átragad a színészre és közösen alkotunk valami nagyon jót. A „Kulcs”-ban ez nem volt kérdés, a szerelem azonnal jött. A karakterek, a finoman és részletesen felgöngyölített történet, a zene…a kedvencem pedig az, amikor ugrálunk múlt és jelen között, hogy megnehezítse a kirakós darabjainak összerakását, de a végén minden a helyére kerül.

SzJ: Melyik film vagy sorozat lesz a következő munkád?

KNL: Egy piciknek szóló mesesorozat harmadik évada. Nem nagyon merek róla többet mondani, mert ahogy néztem, nem erősítették még meg az új évad érkezését. A leendő munkáimról nem sokat beszélhetek, de talán ha meg kell említenem olyat, amit nagyon szerettem csinálni, az a Gösta című svéd vígjáték, az Orange Is The New Black (Narancs az új fekete) című női börtönről szóló sorozat, amit két másik kollégámmal csináltam, illetve a Locke&Key (Kulcs a zárját)  és a Varázslatos iskolabusz című mesesorozat új feldolgozása.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút! 

 Az alábbiakban egy szinkronos részletet láthatok, amely minimális spoilereket tartalmaz.

Életéről és művészeti érdemeiről is kevesebbet tudunk, mint kellene, mégis generációk számára volt meghatározó a szinkronmunkássága révén. Idén lenne 100 éves Kenderesi Tibor! E cikk megírásában a színművész unokája, Patkós Zsolt volt segítségünkre.

1920. május 15-én született Újvidéken, a mai Szerbia területén. A II. világháborúban királyi tüzértisztként a vecsési fronton is harcolt. Később Sopronból – átszökve a határon – amerikai hadifogságba került. A fogolytáborban több nyelven csinált színházat a foglyok és az őrök örömére. A magyar mellett beszélt, levelezett olaszul és németül, forgatott többek között angolul, franciául és héberül, de megértette a szerbhorvátot, a lengyelt, valamint – lévén szenvedélyesen szerette Tenerifét – a spanyolt és portugált is. Bár a színpadi szöveget saját bevallása szerint nehezebben tanulta meg, idegen nyelveket könnyen sajátított el.

A Rákosi-rendszer kezdetével az akkor még  Színiakadémiának nevezett Színház- és Filmművészeti Egyetem sem maradhatott a régi, így 1949-ben több elméleti tárgyat ideológiai oktatással váltottak fel. A tanári kar azonban maradhatott, így Kenderesi Tibor Gellért Endre, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas színész-rendezőjének osztályába járt. 33 évesen, 1953-ban végzett az Akadémián, azonban már 1951-től gyakorlatot szerzett a Szegedi Nemzeti Színházban, valamint az akkoriban még a budapesti Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház stúdiószínpadán. A diploma átvételét követően pályáját az egri Gárdonyi Géza Színházban kezdte, Ruttkai Ottó igazgató hívására. A színházban a helyi forradalmi választmány vezetőjének választották, melynek következményeképpen – az 56-os forradalom leverése után – 9 hónapra bebörtönözték. Játszott Pécsett, Veszprémben, valamint az Állami Déryné Színházban, amellyel a vidéki színházaktól messze lévő településekre utazva tartottak előadásokat. A Nemzeti Színházhoz kötődő években ismerkedett meg Major Tamással és Gobbi Hildával. Major kifejezetten kedvelte, ő segítette első lakásához is. A hetvenes években a Veszprémi Színház társulatának tagja volt, ahol többek között Latinovics Zoltánnal dolgozott együtt. Itt ismerkedett meg legjobb barátjával, Tánczos Tibor Jászai Mari-díjas színművésszel.

1981-től egészen 2001-ig a Vígszínház társulatának tagja volt. Hangját, habitusát tekintve talán ma már meglepő, de egyik legfontosabb szerepének Malvoliot a Vízkereszt, vagy amit akartok antagonistáját tartják. Elsősorban vígjátéki és drámai karakterszínész, olyan darabokban szerepel, mint a Bánk bán, a Revizor vagy a Bűn és bűnhődés. A Vígszínházas évek alatt hosszú ideig közös öltözője volt Kaszás Attilával. Legutolsó színpadi fellépései a Dzsungel könyvéhez kötik, amelyben az öreg Kobrát alakította. Ez utóbbi előadáson ünnepelte meg őt a Vígszínház/Pesti Színház akkori társulata 89. születésnapja alkalmából.

Első filmszerepét - egy 80 éves aggastyánt - 31 évesen játszotta a Vihar című filmben. melyet további 87 alkotás követett. "A legnevezetesebb filmszerepem a Tüske a köröm alatt volt. Sára Sándor rendezte. Nagyon sikeres volt. Egy öreg parasztot játszottam. Igazán kemény figura volt, és nagyon közel állt hozzám. Tisztára olyan volt, mint a nagyapám. Nagyapámat hoztam vissza még hangban is." - mesélte az Egyesület a Magyar Szinkronért csapatának adott interjújában. A Budapesten forgatott Kémjátszma című „hollywoodi” filmben is szerepet kapott. A forgatások alatt Brad Pittet és Robert Redfordot is szórakoztatta régi, amerikai katonadalokkal.

A 90-es évek több ikonikus magyar sorozatában feltűnt: szerepelt a Kisvárosban, a Família Kft-ben, a Patikában és természetesen a  Szomszédokban is - utóbbiban két különböző karaktert is alakított.

Számtalan színházi és filmes szerepe ellenére leginkább a szinkronos munkássága jutott el a nézőkhöz. A szakma még gyerekcipőben járt, mikor ő már jelen volt. Első szerepeit a Nemzeti Színházban töltött éveiben kapta - a korszakra jellemző módon főként orosz, olasz és német filmekben. Közel 600 szinkronhoz adta hangját, melyek közül számtalan alkalommal volt további magyar hang, szinkronizálta külföldi filmekben saját magát, vagy éppen magyar filmben külföldi kollégáit.   

Felesége is szakmabeli, Sipos Varga Éva ugyanis a 60-as években már szinkronrendezőként dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, később a Magyar Televízió egyik szinkroncsapatát vezette. Nevéhez többek között olyan alkotások köthetőek, mint a Ben Hur, vagy a Guliver utazásai, valamint az első élő szinkron, amelyet a magyar televízió egy díjnyertes szovjet film premierjének aktualitása miatt bízott rá. Egyik legutolsó szinkronrendezésében, a Ki lesz a hunyó?-ban éppen férjével Kenderesi Tiborral dolgoztak együtt.  

Az országos ismertséget és a nézők máig tartó szeretetét egy Disney-rajzfilm, a Kacsamesék  Dagobert McCsipje hozta meg számára. A 90-es évek elején, a Walt Disney bemutatja című szombat délutáni műsor keretében kezdték el vetíteni az USA-ban akkorra már óriási népszerűségnek örvendő rajzfilm-sorozatot. Az általa szinkronizált 88 részben, valamint a Kacsamesék - Az elveszett lámpa kincse című mozis rajzfilmben fantasztikus csapat állt össze az évadok során. Unokáit Pogány Judit és Balogh Erika, Kvák kapitányt Dózsa László, ellenfeleit többek között Harkányi Endre, Kránitz Lajos és Földessy Margit szinkronizálták. Nem csupán messze az eredeti fölé emelték a rajzfilm színvonalát, de máig maradandó emléket építettek fel legalább két generáció számára. 

Kenderesi Tibor így emlékszik vissza a rajzfilmsorozatra az EMSz-interjúban: "Jóval később jöttem rá, amikor már a Kacsameséket csináltam, hogy van egy jellegzetes hangom. A rendező részben a beszédstílusom miatt választott ki Dagobert bácsi szerepére, és mert a hangom hasonlított az eredetire. Ott aztán engedtek nekem sok mindent csinálni. A rajzfilmeket különben is nagyon szerettem. A rendező kérdezte, hogy "Tibor, ráérsz?" Mondom "Miért?" Azt mondja, "nagyobb szereplőről van szó." Később derült ki, hogy ez micsoda. Nagyon nagy örömmel fogtam hozzá. Nem is tudtam, hogy ekkora szerep! Akkor lettem közismert. Az az érdekes, hogy 60 évet töltöttem a pályán, és ha találkozom emberekkel, beszélgetek velük, azt mondják, hogy a "Dagobert bácsi." Így ismernek. A nevemet nem tudják."

A történethez az is hozzátartozik, hogy bár a 90-es évek kezdetén még nem volt jellemző elsősorban hangi hasonlóság alapján szerepet osztani, Dagobert bácsi (azaz Scrooge McDuck) eredeti hangja, Alan Young orgánuma elképesztően hasonlít Kenderesi Tiboréhoz, így a magyar változat nem is lehetne közelebb az eredetihez. Akkoriban még szokatlan módon a Kacsamesékhez a Disney szerepválogatást kért. A casting során jelen volt az amerikai cég több képviselője is, akik Kenderesi orgánumát meghallva azonnal lecsaptak rá. Az akkori szinkrongázsik még teljesen más dimenzióban mozogtak, így a 88 rész leszinkronizálása után belefért egy komoly családi utazás megszervezése Norvégiába.

Több más rajzfilmhez is örömmel kérték fel Tibor bácsit a szinkronrendezők, így lett ő kettyós és kissé perverz Zseniális Teknős a Dragonball-sorozatban, Marvin nagyapjának szelleme a South Parkban, Lou Pickles nagypapa a Fecsegő Tipegőkben, de szerepelt a Mufli, a koalában, a Balu kapitány kalandjaiban, a Full Metal Alchemist - Testvériségben, a Hupikék Törpikékben és az Alvin és a Mókusokban is. A nagy, klasszikusnak számító sorozatok szinkron-vonalon sem maradhattak el. Hogy csupán néhány nevet említsünk: Szupernagyi, Pumukli kalandjai, Derrick, a Klinika, a Polip, a Columbo, valamint a Mesék a kriptából egyes részeiben egyaránt feltűnt.

Habár a rendszerváltást követően - saját bevallása szerint - kevesebb magyar változat elkészítésében vett részt, azért néhány kultfilmmel tovább bővült az amúgy is szédületes repertoár. E filmekben leggyakrabban karakterszínészi képességeit csillogtatta, általában nagypapákat, idős szerzeteseket, és kisebb, de annál maradandóbb szerepeket alakítva. Talán sokan nem is gondolnák, de Tibor bácsi szinkronizálta a Szomszéd nője mindig zöldebb Nagypapáját, az Ace Ventura 2. és a Mortal Kombat - Harc a végsőkig szerzeteseit, de volt halász a Godzillában, druida az Asterix és Obelix első részében, valamint az öreg Topa a Gyűrűk Ura - A Gyűrű szövetsége felújított, bővített kiadásában. 

Kenderesi Tibor hosszú és kiemelkedő életművét Gobbi Hilda-díjjal jutalmazták, melyről az EMSz-nek így nyilatkozott: "Gobbi Hilda-díjat kaptam. Az a legnagyobb kitüntetésem. Számomra azért is jelentett sokat ez az elismerés, mert az 5 év alatt, míg a Nemzeti Színház tagja voltam, nagyon jó viszonyban voltam Hildával. "

Tibor bácsi közel 10 éve, 2011. szeptember 25-én hunyt el Budapesten. Temetésén Hegedűs D. Géza mondott beszédet és több, korábbi alkotótársa (többek között Szarvas József és Reviczky Gábor) is lerótta tiszteletét. E cikk megjelenésekor, 2020. május 15-én lenne kereken 100 éves. Szeretettel emlékezünk Kenderesi Tiborra, vagy, ahogy mindenki ismerte:  a leggazdagabb kacsára Hápbörgben, Dagobert McCsipre! 

Kenderesi Tibor esküvője napján, első feleségével, a tragikusan korán elhunyt Gyöngyösi Máriával

Kenderesi Tibor és első felesége

Második feleségével, Sipos Varga Évával

A színművész családja körében

Kenderesi Tibor és unokája

A koronavírus megjelenésével a szinkronstúdiók munkája is alapjaiban változott meg. Ugyan újabb filmek most nem kerülnek a mozikba, mégis számos további műfaj, például dokumentumfilm és sorozat vár arra, hogy szinkron készüljön hozzá. Gyorsan meg kellett találni a megoldást arra, hogy ezek a munkák elkészülhessenek addig, amíg a szinkronstúdiók zárva tartanak. Hogyan lehet kialakítani az otthoni szinkront? Meg lehet oldani, hogy a szinkronrendező instrukciókkal láthassa el a színészt az otthoni munka közben? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

Az otthoni munka kialakítása nem mindenkinek magától értetődő – tudom meg Szalkai-Lőrincz Ágnestől, a SzíDoSz-Szinkron Alapszervezet dramaturg-fordító szekciójának vezetőjétől. Néhány színész már eleve rendelkezett egy otthoni stúdióval, ami hangoskönyvek és szlogenek felmondására kiválóan alkalmas, így ezek a színészek könnyedén álltak neki az otthoni munkának. Nagyon sokan vannak azonban, akiknek teljesen új volt a szinkron home office, és megküzdöttek azzal, hogy megfelelő körülményeket alakítsanak ki otthonukban. Ez utóbbiban nagy szerepe volt a hangmérnököknek is, hiszen ők felelősek azért, hogy a hang tökéletesen tiszta és megfelelő minőségű legyen. Az otthoni stúdió kialakításáról beszélgettem Hollósi Péterrel, a Direct Dub Studios egyik hangmérnökével.

Szinkronjunkie: Először tisztázzuk, hogy mit csinál egy hangmérnök?

Hollósi Péter: Először is felvesszük a színészek hangját, amennyire csak lehet pontosan és az adott szituációnak megfelelően, amit a vágók szájmozgásra illesztenek, és mi ezután keveréskor hozzákeverjük a nemzetközi hanghoz a színészek hangját. A nemzetközi hangon vannak a zörejek, atmoszférák, zenék. Ezeket kell egyesíteni a magyar színészek hangjával. Nagyon fontos még a terek lekövetése, például, ha a szereplők bemennek egy csempézett vagy márványozott terembe, meg kell lennie a megfelelő térérzetnek, ez is a mi feladatunk. Valamint, különféle effekteket is alkalmazunk, például telefonhoz, hangosbemondóhoz, vagy űrlények hangjához.

SzJ: Bizonyára kemény munka volt kialakítani az otthoni szinkront. Mivel járt?

HP: Sok irányból kellett körbejárni. Mivel a színészek nem műszaki emberek, olyan dolgokat is figyelembe kellett vennünk, hogy viszonylag egyszerű legyen, és ne kerüljön túl sokba. Meg kellett találunk a megfelelő programot, amivel jó minőségben lehet otthonról felvenni a hangokat, és az is fontos szempont volt, hogy ez a program videót is tudjon kezelni. Amint meglett a megfelelő program, csináltunk egy majdnem 30 oldalas használati utasítást a színészeknek, és egy videót is készítettünk a program használatáról. Ez fejlődött tovább, és nem sokkal később arra is találtunk módot, hogy online hogyan kössük össze a színészt, a rendezőt és a hangmérnököt. Fontos, hogy a hangot jó minőségben tudjuk rögzíteni. A mindenki által használt csevegőprogramok alkalmatlanok voltak erre, így erre más megoldást kellett találni.

SzJ: Mennyire volt kapkodós a home office szinkron kialakításának megteremtése?

HP: Eléggé rohanós volt. A Direct Dub Studios a járvány hazai kitörésekor azonnal bezárt. A stúdió sem tudott tervezni addig, míg ki nem találtuk, hogy hogyan lehet működőképes az otthoni szinkron. Teljesen új helyzetbe csöppentünk. Nem volt olyan rendszer, amire azt tudtuk mondani, hogy erre lehetne építeni, úgyhogy gyorsan ki kellett találni, hogy milyen alkalmazásokat használjunk, de szépen lassan kialakult.

SzJ: Feltételezem, hogy a színészeknek is adtatok tanácsot, hogy hogyan kell kialakítani egy jól működő stúdiót otthoni körülmények között.

HP: Az egyik közösségi oldalon a SziDoSz-Szinkron Alapszervezet létrehozott egy ,,Otthonról végezhető szinkronmunkák” nevű aloldalt, és ott adtunk tanácsokat például a megfelelő mikrofonokról. Próbáltunk olyan mikrofont találni, ami megfizethető, de jó minőségű. A felvételhez javasoltuk, hogy olyan helyet találjanak a színészek, ahol nincs túl nagy zaj; ami nem a fürdőszoba vagy a konyha, ahol zúg a hűtő. A legideálisabb egy jól befüggönyözött, padlószőnyeges hálószoba, vagy egy gardrób. Barkácsáruházakban olcsón beszerezhetőek hangelnyelő-szivacsok, ezeket egy paravánra erősítve nagyon jó kis stúdiót lehet kialakítani. Az asztalra is érdemes egy plédet tenni, ha azon áll a mikrofon, így ezzel is tompíthatóak a rezgések, amiket a mikrofon felvesz. Ezeken kívül is rengeteg kis apróság van, amivel próbálunk segíteni. Folyamatosan tanulunk mi is, de az esetek 95%-ban meg tudtuk oldani az otthoni szinkront.

SzJ: Egy társasházban vagy kisgyerekkel hogyan oldja meg az ember a zavartalan felvételeket?

HP: Társasházban nincs akkora probléma, ha épp nem újítanak fel. A kisgyerekeket általában leviszik sétálni amíg a munka tart, de előfordult, hogy az utolsó mondatot alig tudtuk felvenni az egyik szereplővel, mert pont visszajött a párja a gyerekekkel és berontottak a szobába. A legnagyobb problémát inkább az jelenti, hogy a színészek érthető módon nem erre vannak berendezkedve.

SzJ: Volt olyan, aki lelkesen belevágott, de annyira küszködősnek találta, hogy végül lemondott az otthoni munkáról?

HP: Igen, volt olyan színész, aki beruházott, de mégsem működött vagy azért, mert semmi érzéke nincs ehhez, vagy azért, mert olyan helyen lakik, ahol nem elérhető a szélessávú internet. Volt olyan színész is, akinél az volt a gond, hogy a számítógépe nem alkalmas erre, mert túl régi és nem bírta a terhelést. Most már rögtön ránézek a színészek gépére, és megnézem, hogy milyen az internet-csatlakozás, mennyire régi a gép, és így rá szoktunk jönni, hogy mi lehet a probléma.

SzJ: Egy hangmérnöknek több munkát jelent home officeban dolgozni?

HP: Mindenképpen több munkát jelent még így is, hogy mára már viszonylag kialakult a dolog. Az elején úgy működtünk, mint egy call center, és forródróton próbáltunk segíteni a színészeknek, de még most is kialakulhat bármilyen technikai probléma, amit meg kell oldani. Úgy tudunk segíteni, hogy tanácsokat adunk a színésznek, hogy tekerje lejjebb a mikrofont, vegyen vissza a fülhallgatóból, mert visszahalljuk, menjen hátrébb, menjen közelebb a mikrofonhoz. Még a mikrofon előtti popfilter hiánya is kiküszöbölhető például egy zoknival, mert a mikrofonra húzva jól szűri a dübbenéseket. Ezeken felül természetesen az utómunkához is több idő kell.

A hangmérnökök tehát kemény munkával és ötleteléssel kialakították az otthoni szinkronmunka körülményeit. A triumvirátus harmadik tagja a színész és a hangmérnök mellett a szinkronrendező. A Direct Dub Studios egyik szinkronrendezőjével, Molnár Kristóffal beszélgettem az otthoni szinkronról s a szinkronrendezői munkájára gyakorolt hatásáról.

Szinkronjunkie: Te hogyan emlékszel vissza a stúdió ideiglenes bezárásának körülményeire?

Molnár Kristóf: Bezárás után sok minden bizonytalan volt. A stúdiók és a megrendelők viszonyában is rengeteg egyeztetés történt. Első körben a hangalámondásokra kerestünk megoldást, de rögtön utána már arra is kerestünk módot, hogy hogyan lehetne otthonról kivitelezni a sorozatok szinkronizálását. Hollósi Péter, Bederna László, Tóth Imre, Halas Péter és Schmidt Zoltán hangmérnökök gigászi munkát végeztek, éjt nappallá téve az otthoni szinkron kialakításán dolgoztak.

SzJ: Hogyan történik a home office szinkron?

MK: Először hangalámondásokat csináltunk. Ilyenkor a színész megkapja a képanyagot és a szöveget és otthon, a már kialakított felszerelésével a számítógépén rögzíti a szerepeit. A hangmérnök ugyanúgy elvégzi az utómunkát, mintha a hangfelvétel a stúdióban készült volna, majd a rendező végighallgatja az eredményt, és ha bármi hangsúlyhiba, baki, vagy egyéb gond van, visszaküldjük a színésznek javításra. Mindezeket a ki-és visszaküldéseket, egyeztetéseket a gyártásvezető végzi, akire a korábbihoz képest jóval nagyobb terhet rónak ezek a folyamatok. Hatalmas köszönet jár Vigvári Ágnesnek, aki az első home office naptól kezdve fáradhatatlanul, hatalmas empátiával és profizmussal segíti mind a stábok, mind a színészek munkáját, nem egyszer késő estig. Ezután jött egy új kihívás, hogy a szinkront is oldjuk meg otthonról, ez különösen most futó sorozatoknál volt fontos. A hangmérnök, a rendező és a színész egy virtuális térbe való helyezésével ez is működőképes, mert így élőben tudjuk instruálni a színészeket. Volt egy ilyen sorozatunk, ami le is ment így adásban, és elfogulatlanul mondom, hogy nem lehetett megmondani, hogy az a bizonyos rész otthonról készült, mert egyáltalán nem üt el az előző epizódok szinkronjától. Vannak viszont színészek, akiknek nincs otthon technikájuk, úgyhogy a helyzet ellenére be akarnak járni dolgozni.

SzJ: Ezt hogyan oldottátok meg, hogy aki akar továbbra is bejárhasson a stúdióba?

MK: Nagyon komoly fertőtlenítő-eszközöket telepítettünk a stúdiókba. Olyan lég- és felületfertőtlenítő gépeket vettünk, amelyek nem ózon-alapúak, ami ugyan fertőtlenít, de mérgező. Nálunk olyan orvosi berendezések vannak, amelyeket a műtők sterilizálására is használnak. Ezek mindent sterillé tesznek a műteremben, a popfilterektől kezdve a székekig, így a benti munkavégzés nem jár nagyobb kockázattal, mintha a boltba menne el a színész. Biztosítunk lábzsákot és érintésmentes kézfertőtlenítőt is, emellett a folyosó levegőjét is veszélytelen, orvosi gépek fertőtlenítik, úgyhogy náluk ténylegesen biztonságosan folyhat a munka. Ez a fertőtlenítés korlátozott számú műteremben megy, hogy kerüljük a tumultust. A színészvárót is zárva tartjuk. Jelenleg 4-5 műteremben folyik a szinkron és ezt a lehetőséget kifejezetten azért teremtettük, hogy ha valaki bármilyen okból úgy dönt, hogy bevállalja és szeretne kijönni dolgozni, akkor ténylegesen biztonságos legyen számára a munka. Senkit nem presszionáltunk arra, hogy jöjjön ki, különben hátrányba kerül, úgyhogy próbálunk alkalmazkodni azokhoz a színészekhez, akik otthoni stúdiót nem tudnak kialakítani.

SzJ: Rendezőként számodra mi a legnagyobb kihívás az otthoni munkában?

MK: Ennek lelki és technikai oldala is van. A lelki része az, hogy bármennyire is hallom a színész hangját, bármennyire tudunk beszélgetni akár munka után is, alapvetően ez egy társas szakma, úgyhogy nagyon hiányzik az a része, hogy élőben üdvözöljem a színészeket és örüljek nekik. A technikai része áthidalható, de azt például nehéz volt megszokni, hogy egy hangalámondás elkészítése ebben a rendszerben jóval időigényesebb. Mindent leellenőrzök, és próbálok olyan anyagot küldeni a színésznek, amiben már minden potenciális hibalehetőség ki van szűrve. Ezt normális esetben nem feltétlenül csináljuk meg előre, mert ha munka közben kiderül, hogy hosszú a szöveg, vagy egyeztetési hiba van, élőben kijavítjuk. Most egy hangalámondás esetében az egészet visszanézzük, hiszen nem voltunk ott, amikor a színész felmondta a szöveget, úgyhogy ezáltal egy hangalámondásos felvétel is többlépcsős folyamattá vált a megszokotthoz képest. A szinkronfelvétel esetében olyan technikai nehézségek is akadhatnak, amik normális munkarendben nincsenek. Például előfordul olyan, hogy a színészhez csúszással érkezik meg a kép, ami azt jelenti, hogy később kezdi el mondani a szöveget. Egy alap-késés mindig bele van kalkulálva a szinkronba, ezt a mi szemünk megtanulta kezelni, itt most azt kellett megtanulni, hogy a belekalkulált csúszásnak nem egyszer a sokszorosát kell hozzászámolni fejben.

SzJ: Lehet ez a helyzet egyfajta újdonság a szinkronban?

MK: Ez egy rossz újdonság. Persze nem lenne idegen a szakmától, ha egy narrátor otthonról mondana fel hangalámondást, de véleményem szerint ez is jobb egy rendezővel és egy hangmérnökkel, mert a szinkronstábot nem véletlenül alkotja három ember. Pótfelvételek esetén azonban jól jöhet ez a rendszer, hogy egy-egy kimaradt mondat miatt ne kelljen bemennie a színésznek a stúdióba. Olyan eset is előfordulhat természetesen, hogy a színész eltöri a lábát, és ilyenkor is jó lehet egy otthoni stúdió. Ilyen helyzetekre mindenképpen jó megoldás az otthoni szinkron, de azt nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon működjön.

Nagyon köszönjük a DDS munkatársainak, hogy beavattak bennünket az otthoni szinkronizálás rejtelmeibe. A második részben ugyanerről a témáról fogunk beszélgetni színészekkel, akik elmesélik, hogy ők hogyan élik meg a home office szinkront.

(Fotók: Direct Dub Studios)

Ridley Scott Gladiátora méltán kapott 5-5 BAFTA és Oscar-díjat, hiszen az egyik legminőségibb történelmi filmről van szó, amellyel Hollywood az utóbbi évtizedekben megörvendeztette a nézőket. A forgatókönyvet Daniel P. Mannix 1958-as “Those About to Die: or the Way of the Gladiator” című regénye ihlette.
A Gladiátor visszarakta a térképre a szandálos történelmi-filmek (más szóval peplum) kategóriáját, illetve megismertette a nagyközönséggel Joaquin Phoenixet. Hans Zimmer zeneszerző munkája pedig sokat hozzáadott a film hangulatához, így lehet az, hogy a mai napig olyan kiemelkedő látványvilágú moziról van szó, amit bármikor szívesen nézünk újra – pedig már húsz éves.
2000. május 4-én került a mozikba, mi pedig ennek kapcsán megnéztük a szinkronhangjait, és kiválogattuk kedvenc jeleneteinket a filmből, íme.

„A te hibáid fiamként az én kudarcom apaként”

Az uralkodó Marcus Aureliust a néhai Richard Harris alakította, aki itt Kristóf Tiborral “dolgozott együtt”, harmadik alkalommal A hófehér vadliba és A szibériai borbély filmek után. A karakter az egész filmh hosszához képest nem töltött valami sok időt a vásznon, de a szinkron szereposztás minőségét dicséri, hogy így is olyan kaliberű hangot kapott, mint Kristóf Tibor.

„Akkor, hispán, együtt megyünk fel Rómába”

Oliver Reed (Proximo), akinek egyes jeleneteit CGI-jal kényszerültek befejezni az alkotók a színész forgatás közbeni halála miatt, Kránitz Lajos hangján szólalt meg. Eredetiben is hatásos ez a párbeszéd, azonban Kránitz baritonja még egyet dob a jeleneten. Nem véletlen, hogy e mindenki számára ismerős hang tulajdonosát karrierje során több, mint ezer filmbe hívták szinkronizálni.

"Öleltél már pestisben haldoklót, felség?"

Ennél a rövid jelenetnél több bizonyíték nemigen kellett ahhoz, hogy a néző rájöjjön, miért nem akarta Marcus Aurelius a fiatal Commodusnak adni a császári címet - mármint azon kívül, hogy utóbbi saját kézűleg végzett apjával.
A Derek Jacobi által alakított Gracchust az a Fodor Tamás szinkronizálta, akit más munkái mellett például Anthony Hopkins magyar hangjaként is ismerhetünk - a Törésben, a Thor: Ragnarökben, a Red 2-ben és a Transformers: Az utolsó lovagban is ő szólaltatta meg.

„Maximus Decimus Meridius vagyok”

Russel Crowe-nak Vass Gábort választotta magyar hangjául Dóczi Orsi rendező, előbbinek csak a Túszharc után kezdett majdnem állandó szinkronpárjává válni Kőszegi Ákos. Kevésbé illik a karakterhez (és Crowe-hoz) Vass Gábor mély hangja, de a film egyik nagy jelenete szerencsére így is libabőrösre sikerült. Nem válogattam be, de a "Jól szórakoztok?" - részt is majdnem ennyire szerettem.

„A császár össze volt törve. A kis méh oly mélyen megsebezte, ahogy senki nem tudta volna”

Rátóti Zoltán tökéletesen hozta Joaquin Phoenix számító, tenyérbemászó karakterét magyarul, és örömmel üdvözöltem ezt a párost majd’ két évtizeddel később a Jokerben. Bár a két film között Phoenixnek előszeretettel castingolták Csőre Gábort magyar hangként, én még mindig arra szavazok, hogy Rátóti a "jó megoldás".

"Megéri Róma egy jó ember életét?”

A film katarzisa - Commodus, majd Maximus halála - nagyon szép képi világot tár elénk, nem maradva el az azt megelőző két és fél órától. Hans Zimmer zenéje pedig csak fokozza a hangulatot.
A tömeget számonkérő Lucillát a szinkronban ritka vendég Fullajtár Andrea hangján hallhattuk.

A magyar szöveget Speier Dávidnak köszönhetjük, a film szinkronja pedig az UIP Dunánál készült.
Mit hagytunk ki a felsorolásból, és mennyire értetek egyet a szereposztással? Lássuk a kommentekben!

Év elején még nem gondoltuk volna, hogy egy járvány miatt a világ nagy része önkéntes karanténba kell, hogy vonuljon. A Nagy Otthonmaradásnak rengeteg társadalmi és gazdasági következménye lett (és lesz is a jövőben), többek között például az is, hogy fellendült az olyan streaming-szolgáltatók nézettsége, mint a Netflix és az HBO Go. Ehhez kapcsolódva szeretnénk a kedvenc sorozatainkat ajánlani nektek ezekről a felületekről, közülük is azokat, amelyek szinkronos változatban is elérhetőek. A Te c. sorozatról már olvashattatok nálunk, most hoztunk egy újabbat.

A Halott vagy (Dead To Me) első évada tavaly májusban debütált a Netflixen, idén május nyolcadikán pedig érkezik a következő etap. A drámával fűszerezett vígjátéksorozathoz nem is akármilyen szereplőgárdát válogattak össze, hiszen a főbb karaktereket Christina Applegate, Linda Cardellini és James Marsden alakítják. 

Jen Harding (Applegate) -  Csondor Kata

Mindegyik színésznek van már sorozatos múltja, Applegate-et pont egy sitcomban ismerte meg a világ, hiszen tizenéves korában tűnt fel az Egy rém rendes családban. A későbbiekben is játszott főszerepeket, mint például a saját rendezésű Jesseben, a Nem ér a nevemben és az Éjjel-nappal szülőkben. A kilencvenes évek legnépszerűbb sorozatából, a Jóbarátokból sem maradhatott ki, pár rész erejéig Rachel hisztis nővérét alakította. 
Szinkronizálása tekintetében leggyakrabban Zsigmond Tamarát kérték fel a rendezők, így volt ez Kelly Bundy megformálásakor is, és később például a Rossz anyákban. A Halott vagyban viszont Csondor Katát hallhatjuk megszólalni Jenként. Elsőre mindenképp szokatlan Bundyék tizenegy évada után, és akarva-akaratlanul is Scarlett Johansson arca úszik be elém Csondor Kata hangja hallatán, de ez nem von le sokat az élményből.

A sztori úgy kezdődik, hogy a férje tragikus halála után két gyerekkel magára maradó Jen úgy dönt, hogy elmegy egy Menny Barátainak nevezett segítő csoportba, ahol a résztvevők együtt birkóznak meg a különböző módokon az életükbe köszöntött gyásszal és fájdalommal. Itt találkozik Judyval, aki a szöges ellentéte, valamiért mégis a barátja szeretne lenni. Az ingatlanügynök Jen cinikus, távolságtartó, sőt, ki is mondhatjuk, hogy bunkó - de ez teljesen érthető, hiszen elvesztette élete szerelmét. Judy pedig a gyásza ellenére is kedveskedő, színes ruhákban jár és igyekszik mindenben a jót látni. 
Még csak az első rész felénél jár az ember, és máris jön a fordulat a cselekményben, és ettől nem maradnak el a következő részek sem.

Judy Hale (Cardellini) - Varga Klári

Linda Cardellini a Vészhelyzetben lett ismert, ahol Zsigmond Tamara volt a magyar hangja, és ha már sorozatokból szemezgetünk, szerepelt a Mad Men - Reklámőrültek néhány évadábanis. A Zöld könyvben, a Megjött apuciban is Tamarát hallottuk, bár Cardellinit másik ikonikus szerepében, Velmaként a Scooby-Doo filmekben Madarász Éva szinkronizálta. Pár éve a  Bosszúállók-franchisehoz is csatlakozott Sólyomszem feleségeként, ahol Bognár Anna kölcsönzi számára a hangját.
Cardellininek jól áll az idősek otthonában dolgozó, kicsit hippis beütésű nő karaktere, akin azért néha villanásnyira látni, hogy valami nem egészen stimmel.
Jól ellensúlyozza az Applegate által alakított Jent, mindkét szereplőben találhatunk szimpatikus és kevésbé kedvelt tulajdonságokat, és ahogyan halad az évad, egyre inkább megbizonyosodhat a néző az elcsépelt mondás igazságáról, miszerint "senki sem az, akinek látszik".

Steve Wood (Marsden) - Miller Zoltán

Az ügyvéd Steve Judy ex-vőlegénye, a nő miatta jár a gyászfeldolgozó csoportba. Nem a legszimpatikusabb karakter, főleg a Judy felé mutatott viselkedése miatt vonja fel az ember a szemöldökét néha.
A kezdetben romantikus filmek főhősének castingolt Marsdent mostanában a nívós Westworldben láthatjuk, a kétezres években viszont feltűnt az Ally McBealben, és néhány vendégszerep erejéig a Modern Családban, A dadusban, a Végtelen határokban és az Ötösfogatban is. A kezdeti X-Men filmek Küklopszaként Rékasi Károly szinkronizálta, de volt, hogy Crespo Rodrigo is megszólaltatta. A Bűbáj című filmben volt először Miller Zoltán a szinkronpárja, és a Westworldben lett állandónak mondható, így legutóbbi filmjében (Sonic, a sündisznó) és ebben a sorozatban is őt hallhatjuk.

Nehéz spoiler nélkül írni a sorozatról, hiszen már az első rész is tartogat meglepetéseket, és ahogy haladunk előre az évaddal, úgy bontakozik ki és lesz izgalmasabb a két nő kapcsolata, Jen és férjének egykori viszonya, valamint a férfi halálának körülményeiről is itt-ott fellebben a fátyol.
A gyászt a vásznon nem könnyű megjeleníteni úgy, hogy még pont megemészthető legyen a néző számára - ne legyen se túl komor tőle a történet, de azért ne is bagatellizálja el a téma komolyságát, és kellően átmenjen az üzenet. A Dead To Me (az eredeti címbeli a “számomra” szót fontos lett volna valahogy jelezni a magyar változatban) pont ilyen. A párbeszédek emberiek és valóságosak, az életben amúgy is drámai helyzetek nincsenek túltolva.

A magyar változat munkatársai: 

Szinkronrendező: Aprics László
Magyar szöveg: Vajda Evelin
Hangmérnök: Bederna László
Gyártásvezető: Boskó Andrea
Vágó: Pilipár Éva
Készült a Direct Dub Studiosban.

Ha megnéztétek már, mit szóltok hozzá? Melyik sorozatról olvasnátok még szívesen?

Rögtön az elején tisztázzuk: a cím félrevezető, ugyanis Zenthe Ferenc nem csupán szinkronlegenda volt. Ugyan több mint 200 alkalommal szinkronizált, és Jack Lemmon állandó magyar hangjaként is tekinthetünk rá, mégsem a szinkron miatt jut elsőként eszünkbe, hiszen Zenthe Ferenc sokkal többet mutatott a szinkronnál. Igazi, nagybetűs Legenda volt.

Nincs ember – beleértve pályatársakat, és kollégákat is - aki ne szerette volna az egykori Nemzet színészét. Olyan nyugalom, és derű áradt belőle, ami még képernyőn keresztül is megérintette a nézőt, s ismeretlenül is elkönyveltük magunkban, hogy Zenthe Ferenc a végletekig jó ember.

Ezek nem csak üres találgatások a néző részéről, ugyanis a kollégák is mind-mind jó véleménnyel voltak a színészről. Kézdy György így fogalmazott: ,,én ilyen jó emberrel még életemben nem találkoztam”.

A véletlenül lett színész

Zenthe Ferenc 1920. április 24-én született Salgóbányán, Rameshofer Ferenc néven. Abban az időben nem ártott megválni egy-egy idegen hangzású vezetéknévtől, így a színész ükanyja, Zenthe Mária nevét vette fel, s ennek köszönhetően a Zenthe név nem halt ki. Apja ,,tisztességes” szakmát szánt neki, így beiratkozott a Budapesti Közgazdasági Egyetemre, ám egy jó barátja, Pécsi Sándor nem akart egyedül menni a Színművészeti felvételijére, ezért rábeszélte Zenthét, hogy jelentkezzen ő is. A felvételire Csokonai egyik versét vitte, amit palóc tájszólással adott elő. A felvételiztetők meghökkenve kérdezték: ,,hát hogy beszél maga?” – ,,Magyarul!” – felelte Zenthe. Ugyan a felvételiről kizavarták, mégis felvették. Első év után behívták katonának, így félbe kellett hagynia tanulmányait. A háború után volt osztályfőnöke munkát szerzett neki a pécsi színháznál. A színész az akadémián kimaradt oktatást élesben pótolta, így a közönség és a kollégák reakcióiból tanult. 1952-ben szerződtette a Madách Színház, mint ígéretes pozitív hős karaktert, ahol egészen 2005-ig játszott. Azt mondta, hogy a színpadon volt igazán otthon, mert ott tudott igazán merész lenni; amint lement a színpadról már bizonytalan volt.

,,Lehettem volna olyan hős, mint a Tenkes kapitánya!”

Ez a mondat a Szomszédok című sorozatban hangzott el a színész szájából egy postarablás után, amikor nem labancokat fogtak el, hanem bádogpisztolyos suhancokat.
Első filmszerepét 1953-ban kapta a Rákóczi hadnagyában. Ennek a filmnek a forgatásán tanult meg lovagolni, s az 1964-es Tenkes kapitányára már profin vágtatott. Erre a sorozatra így emlékezett egy Juszt László által készített interjúban: ,,nagyon szerettem, remek társaság gyűlt össze, egyik színész jobb volt, mint a másik. Ehhez hasonló öröm a Jób lázadása, ez az a két munka, amiért érdemes volt megszületni”. Élete során rengeteg filmben és sorozatban szerepelt. Legutolsó mozijában, a Magyar vándorban ,,önmagát” alakította, hiszen a Tenkes kapitányaként kellett kiinnia egy pohárból a vizet úgy, hogy közben a hozzákötözött székkel együtt áll fel, hátrakötött kézzel.

Egyik legismertebb, és legtovább tartó munkája a Szomszédok Taki bácsija volt, melyre a rendező, Horváth Ádám kérte fel. A színész nagyon szerette Takács István szerepét, ugyanis úgy tartotta, nagyjából olyan, mint ő maga: ,,a szerzők az egyéniségünkre írják a szerepeket, mi pedig saját magunkat alakítjuk, hiszen magánemberként is gyakran zsörtölődünk, hasonlóan kisebb-nagyobb problémákkal küszködünk. Mégis azt akarjuk példázni: az emberekbe vetett hittel, optimizmussal át lehet hidalni a gondokat, nehézségeket”.

Hang, játék

Zenthe Ferenc a mikrofon mögött is emlékezetes szerepeket tudhatott magáénak. Hallható volt a legendás Szabó család című rádiójátékban, ahol első karaktere vízbe fúlt, ám a hallgatók annyira hiányolták, hogy egy másik figura hangjaként kellett visszatérnie a hangjátékba. A színésztől azonban az ének egy darabig távol állt. A 2x2 néha 5 című filmben ugyan énekelt, de végül azt kérte, hogy énekelje fel valaki olyan a dalt, akinek ez a szakmája, így a filmben Vámosi János hallható. Ennek ellenére van egy felvétel, melyen a színész Komlós Jucival énekli az Azért vannak a jó barátok című dalt.

Szinkron tekintetében is említésre méltó Zenthe Ferenc munkássága. Hallhattuk rajz-és bábfilmekben is, mint például a Mekk Mesterben, a Lúdas Matyiban, a Süsüben, vagy például a Vukban is.

Szinkronkarrierje 1964-ben kezdődött a Jól bevált férj című filmben, melyben további magyar hangként szerepelt. Első találkozása állandó partnerével, Jack Lemonnal 1970-ben a Legénylakás című filmben volt, melyet további 19 közös munka követett. Dallos Szilvia: A szinkronizálás története című könyvében Zenthe Ferenc azt mondta, hogy nagyon szeret Jack Lemmonnal dolgozni sőt, büszkén említette, hogy a Legénylakás és a Furcsa pár című filmekben nyújtott alakításukért a debreceni szinkronfilm-szemlén díjat is kaptak. Nagyon szerette még a Második utca foglyai és a Sógorom, a zugügyvéd című filmeket, ám legkedvesebb szinkronjaként egy angol sorozatot említett, amit a Buszon néven láthattak a nézők. Korai szinkronéveire így emlékezett: ,,Akkoriban, ha valaki elmondott szinkronban egy mondatot, megtapsoltuk. A világ teteje volt egy ilyen teljesítmény. Egyszer Juhász Jóskát tapsoltuk meg, mert ő három mondatot mondott el egymás után szinkronban és teljes átéléssel. Ma már nehéz megérteni, mert most már lapozunk, papírról olvassuk a szöveget, sokszor nem is a játék jelent gondot, hanem a technikai megvalósítás.”

,,Hunyok egy hangyányit”

Zenthe Ferencet már 1954-ben kitüntették Jászai Mari-díjjal, majd 1975-ben Érdemes, s 1989-ben Kiváló művész lett. 1997-ben a Kossuth-díjat adományozták neki, majd hat évre rá szülővárosa, Salgótarján díszpolgára lett. 2012-ben születése napján megalakult a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, s ez év elején még egy tortát is elneveztek a színészről.

Hogy mi volt a titka, nem tudni. Szerette az embereket, s úgy is viselkedett, hogy őt is csak szeretni lehessen: ha valaki megsimogatta a villamoson, azt is szívesen fogadta. Másik trükkje talán az alvás volt, ugyanis minden adandó alkalommal lefeküdt, akár tíz percekre is. Alkalom adtán, ha nem volt más, összetolt két széket, vagy próbák alatt a színház nézőterén szunyókált, majd tíz perc múlva is képes volt úgy felébredni, mint akit kicseréltek. Színésztársai is észrevették ezt a szokást, úgyhogy megtréfálták Zenthét. Egy színházi próbán való szunyókálásakor arra eszmélt fel, hogy kollégái egy rögtönzött ravatalnál állva búcsúztatják alvó barátjukat.

Zenthe Ferenc egy 2005-ös interjúban így fogalmazott: ,,amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.” Most már a Jóisten jobbján alszik.

A színész feleségével, Katalinnal és fiával, Ferenccel

Szintén fiával, jó pár évvel később

Az unokákkal

A fotókat és a segítséget nagyon szépen köszönjük ifjabb Zenthe Ferencnek. 

(A fotók egyéb felhasználása nem engedélyezett!)

Néhány hónappal ezelőtt valami megváltozott a magyar sorozatszinkron-gyártásban. Ahhoz, hogy megértsük a - számomra legalábbis - őszintén megdöbbentő történéseket, érdemes röviden kitekinteni, milyen módon is készültek a múltban a sorozatok magyar változatai. 

Tessék megnyugodni, nem a Dallasig megyünk vissza, inkább az elmúlt 15 évben végbement megújulásról érdemes szót ejteni. A szérializált filmtartalmak reneszánszát kezdtük meg, mikor a szappanoperák helyett hazánkba is eljutottak az olyan minőségi sorozatok, mint a Dexter, a Kés/Alatt vagy éppen a CSI - A helyszínelők. A többnyire 24 résszel, évente egy évaddal jelentkező flmsorozatok egyre növekvő száma különleges kihívást állított a szinkronstúdiók elé: a korábbihoz képest jelentősen nagyobb számban kellett szervezni és menedzselni  a munkát és a stábokat. Az elmúlt 15 évben aztán volt, amikor ez kiválóan sikerült és persze akadtak olyan magyar változatok, amelyek az eredeti nyomába sem tudtak érni. A sorozatok gyakran nem egyben, hanem néhány részenként érkeztek meg a stúdiókhoz, így gyakran futhattunk bele hangváltozásokba (ez még az egyik legnézettebb sorozatnál, az Agymenőknél is tetten érhető). És legalább ennyiszer esett áldozatul a fordítás is.

A Netflix és a többi streaming szolgáltató értelemszerűen nem csökkentette a magyar hangok iránti keresletet, azonban a rövidebb, de drágább sorozatok és az akár egyben megjelenő teljes évadok lélegzetvételhez juttatták a hazai stúdiókat. Az első néhány netflixes sorozatot végignézve nem kiáltanék még új korszakot, de az tény, hogy a Vaják, a Kulcs a zárját és a Te is szokatlanul magas minőséget képvisel. 

Hol volt korábban arra idő, hogy a szinkronstáb egy kocsmázásba öltött dalszövegírással foglalkozzon?! "Te vagy a piros pólós srác..." felkiáltással már lendületesen lökték is be a színészt az egyik nagy múltú szinkronstúdió ajtaján. Nem tudom, hogy a pénz, az idő vagy egyszerűen az igények változtak meg, de amit Dezsőffy Rajz Katalin vezényletével a Te stábja letett az asztalra, az méltán versenyez 2019 legjobb szinkronja díjáért. 

Joe Goldberg - Penn Badgley - Jéger Zsombor

Mindjárt kezdjük is a Te legnagyobb aduászáról. A színfalak mögött már több beszélgetésben említették nekem, hogy Jéger Zsombor nagyon komoly tehetség, de ez valahogy nekem eddig nem jött át. Bevallom, nem értettem, hogy miért kapott ilyen korán főszerepeket. Az Ultron korában (Higanyszál) és az Igazság Ligájában (Villám) nem volt rossz, de egyik film sem állította igazi színészi kihívások elé. Ilyen előzmény mellett érhető, miért volt annyira megdöbbentő számomra, amikor az első jelenetben főhősünk megszólalt. 

Rendben, az eredeti is minőségi, de amit Zsombor letett az asztalra, az elmúlt évek valamennyi sorozata közül kiemeli a You-t. Figurája - a sorozat főszereplője - egy elsőre átlagosnak tűnő srác, akiről hamar kiderül, hogy kattant - még később pedig, hogy gyakorló pszichopata. A széria egyik erőssége, hogy halljuk a főszereplő gondolatait, aki egyfajta narrátorként követi az eseményeket. Jéger Zsombor pedig zseniálisan adja a kedves hangú srácot - ez alapján nem csodálkoznék, ha gyakrabban hallhatnánk majd rádió és tévé reklámokban. Teljesítménye még az eredetihez képest is sokkal meggyőzőbb, hallatszik rajta, hogy mind ő, mind a Dezsőffy Rajz Katalin szinkronrendező fontosnak tartották a feladatot. 

A sorozat első évada alapján nem csupán izibe' odaítélném Zsombornak a következő Legjobb Férfi Főszereplő szinkrondíjat (pedig hol van még a szeptemberi Szinkrongála?!), de ki merem jelenteni, hogy legalább olyan generációs tehetség, mint Ember Márk. Mindkét srácról nagyon sokat fogunk még hallani!

Guinevere Beck - Elizabeth Lail - Dobó Enikő

A szinkronrendező remek érzékkel választott kevésbé evidens, még csúnyábban fogalmazva "nem agyonhasznált" hangokat. Dobó Enikő az elmúlt 5 évben számtalan filmben szerepelt, azonban többnyire kisebb mellékszerepekben tűnt fel. Egy ideig úgy volt, ő lesz Marvel Kapitány hangja a Marvel Filmes Univerzumban, azonban a castingon végül másképp döntöttek. 

Azonban mindenképpen érdemes volt várni, ugyanis Enikő remek partnere Zsombornak. Annak ellenére, hogy a jeleneteket minden bizonnyal külön vették fel, mégis érződik közöttük a kémia. Beck karaktere a magyar változatban sokkal karakteresebb, izgalmasabb, mélyebb személyiséggé vált. A főhősnő játéka dinamikus és hitelesen helyt áll a party-girl, könyvmoly és a konfliktusokkal terhelt jelenetekben egyaránt. 

Peach Sallinger - Shay Mitchell - Molnár Ilona

Az első számú intrikájának castingja komoly felelősség volt. Ha ez a figura nem sikerül, az bedönthette volna a teljes sorozatot, így Dezsőffy Rajz Katalin egy tapasztalt színésznőre, Molnár Ilonára bízta a feladatot. Ilona bőven 1000 feletti számú alkotásban működött közre színésznőként és szinkronrendezőként, így a szakma különleges veteránjának számít. A két színésznő játéka remekül passzol, hangjuk is jól illeszkedik egymáshoz. Szinkronrendezői feladatai mellett valószínűleg kevesebb idő jut a színészi feladatokra, így Molnár Ilona hallhatóan élvezi figuráját, kiteljesedik és remekül hozza a "gonoszt".

További magyar hangok:

Czetkó Sándor, Dér Zsolt, Elek Ferenc, Maszlag Bálint, Mohácsi Nóra, Nagy Blanka, Staub Viktória, Tarján Péter, Ténai Petra, Welker Gábor

Magyar szöveg: Szemere Laura
Hangmérnök: Erdélyi Imre, Weichinger Kálmán
Vágó: Kránitz Bence
Gyártásvezető: Derzsi Kovács Éva
Produkciós vezető: Haramia Judit
Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin

(Fotók: femina.hu, szinhaz.hu, origo.hu)

A végére pedig bónuszként az egyik kedvenc (spoilermentes jelenetem):

Sinkó László egyszer tőle kért interjúkról emlékezett meg, s ezt mondta: ,,készültek velem televíziós riportok is, szóval ha most elszólítana a Jóisten, lenne miből összeállítani a nekrológot”.

A színművész 1940. március 18-án született Budapesten. Munkáját Jászai Mari-díjjal és Kossuth-díjjal, illetve a Nemzet Művésze titulussal is elismerték. Azon színészeink közé tartozik, akinek játékát színházban, filmben és szinkronban egyaránt élvezhettük. Életéről ennek ellenére mégis kevés információ található, azonban vele készült interjúból számtalan szembe jött. A riportok során újabb és újabb dolgokat tudtam meg a színművészről, ám három dolog szinte az összes beszélgetésben elhangzott a szájából, jelesül a szakmai elismerés, a természet, illetve a család fontossága. Állítása szerint, ha ez a három megvan, ebből minden más következik.

Szakmai elismerés

Már a főiskolán gátlásos volt, nem szerette az iskolarendszert, a folytonos bizonyítást, viszont bátyja, Sinkovits Imre révén korán megfertőzte a színház, ezért mindenképpen színész akart lenni. Úgy fogalmazott egy 1988-as interjúban, hogy kényszer érzett arra, hogy embereket mutasson meg embereknek. A ’70-es években nem szerepelt annyit színházban, mint amennyit szeretett volna, ám gyakran feltűnt a tévé képernyőjén, s a nézők elsőként ezáltal ismerték meg őt.

Egyik legnagyobb színpadi szerepe a Katona József Színházhoz kapcsolódik, melynek alapító tagja is volt. Az Übü király című darab az egyik legkedvesebb volt számára, olyannyira, hogy a műben szereplő, általa használt vödröt eltette emlékbe, melyet 9 éven és 270 előadáson át püfölt. Így emlékezett erről az időszakról: ,,Nekem már reggel úgy indul a napom, hogy átgondolom, lesz-e este előadásom. Minden szerep másfajta erőfeszítést, felkészülést igényel. Amikor a Katona József Színházban az Übü királyt játszottam, rendszeresen futóedzéseket tartottam, mert ott a fizikai állóképességemre is nagy szükség volt. Bármekkora is a szerep, mindig tekintettel vagyok az esti előadásra, úgy osztom be az időmet, ettől függ, hogyan étkezem, mozgok, pihenek”.

Ebben az időszakban külföldön is sokat játszottak a Katona József Színház tagjai, több színházi fesztivált meg is nyertek darabjaikkal. Történt egyszer, hogy Párizsban adták elő az Übü királyt, s Sinkó László szokásához híven előadás után beült egy étterembe. Míg a helyi specialitást fogyasztotta, egy francia társaság ment az asztalához, és gratuláltak neki, mint ,,Übü Roi”-nak, s erre rendkívül büszke volt. A Színház falán a mai napig láthatóak ezekről a fesztiválokról szóló újságcikkek, s ezen arany-korszak szellemiségét a Társulat igyekszik a mai napig fenntartani és továbbvinni.

Sinkó László a színházi próbáknak is legalább akkora figyelmet szentelt, mint az előadásoknak. Úgy gondolta, a színésznek szüksége van a próba élményére, és fontos, hogy a kollégákkal együtt építsék fel a darabot, s merjenek rosszak lenni a próbafolyamat alatt.

1994-ben Székely Gábort követve az Új Színházhoz ment, majd 1998-tól szabadúszó lett egészen 2003-ig, míg vissza nem tért a Nemzeti Színházba.

A színészt – állítása szerint – a filmesek időről-időre felfedezték, de nem tudtak vele mit kezdeni. Ennek ellenére nagyon sok filmben és sorozatban szerepelt, például a Fügefalevélben, a Hídemberben, a Szomszédokban, és az Üvegtigris második részében.

Sinkó László a szinkronban is feledhetetlen alakításokat nyújtott, több amerikai színésszel is összenőtt a hangja. Egyszer azt mesélte, hogy gyakran gratuláltak neki, amiért olyan jól vív és lovagol, s egy idő után már nem állt neki magyarázni, hogy nem őt látják a képernyőn, ő csak szinkronizálja Roger Mooret. Egyik legemlékezetesebb szinkronszerepe talán mégis egy magyar filmhez, a Macskafogóhoz kötődik, amiben Grabowskit szólaltatta meg. Külföldi rajzfilmekben hallhattuk még a Pocahontasban Ratcliffe kormányzóként, míg a szintén Walt Disney Studios készítette Gumimacikban Gregor király hangja volt. Szinkronba egy idő után nem járt, mert ugyan nagyon élvezte ezt a típusú munkát, mégis úgy látta, hogy sokat romlottak a munkakörülmények, zavarta, hogy gyorsan, rutinból kellene dolgozni. Úgy gondolta, hogy nem elég egy amerikai színész hangját leutánozni, hanem az idegrendszerét és az intellektusát kell szinkronizálni. Ez határozottan jól ment neki, ugyanis a filmtörténelem legőrültebb szereplőinek kölcsönözte a hangját, például Sir Anthony Hopkinsnak a Bárányok hallgatnakban, és Jack Nicholsonnak a Denevéremberben, ahol a szinkronizálás magasiskoláját mutatta meg. 

A Színművészeti Főiskola diákjai Sinkó Lászlót kérték fel tanáruknak, így a színész a filmek, a színház és a szinkron mellett oktatóként is tevékenykedett. Rendkívüli módon élvezte azt a nyolc évet, amíg tanított: rajongott diákjaiért, és ők is érte.

Természet

Sinkó László nagy természetjáró hírében állt, mely kedvtelése a Szomszédokban alakított karakterének is jellegzetes tulajdonságává lett. Elmesélése szerint a ’70-es években falura jártak gyűjteni, ismerkedtek a helyiekkel, fényképeztek, jegyzeteket készítettek. Ezután jött a Rockenbauer Pállal készített Másfélmillió lépés Magyarországon című tévésorozat, melyben igyekezett minél többet részt venni, ám ha színházi elfoglaltságai miatt nem tudott, akkor is örömmel vállalta a narrátor szerepét. Az akkor összeverődött stáb (,,A csapat”) a mai napig összejár Sinkó Lászlóéknál – immáron a színész nélkül.

,,A vadászat tőlem távol áll” –fogalmazott egykor. ,,Én az őzikék pártján vagyok., erdészként pedig mindig ugyanazt az erdőt járnám. A színészet mellett nyugodtan túrázhatok, és én döntöm el, melyik erdőbe megyek. A hosszú gyalogtúrák helyett ma már az is elég, ha a kertben sétálhatok. Ott is tökéletesen egyedül tudok lenni, négyszemközt a természettel”.

A színészet mellett a sport is rendkívül fontos volt Sinkó László életében. E kedvtelés már az Óbudai Árpád Gimnáziumban töltött évei alatt megfertőzte, ugyanis testnevelés tanára volt a kor sztáredzője, Iglói Mihály, s rendszeresen vitte diákjait szurkolónak különböző versenyekre.

Ugyan a művész emlékezetesen helyt állt színházban, televízióban és szinkronban is, soha nem volt elégedett magával.

,,Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad.”

Család

Sinkó László már fiatal éveiben sok időt töltött színházban bátyja, Sinkovits Imre révén. Ugyan két teljesen különböző ember voltak ők ketten, nagyon szerették egymást. Színpadon nem sokszor szerepeltek együtt, a szakmát nem ugyanúgy látták. Konfliktusok mindennek ellenére nem voltak köztük, még akkor sem, amikor Sinkó László édesapja engedélyével módosította a Sinkovits nevet, így kerülvén el a testvérével való összehasonlítást.

A fiatalabb Sinkovits úgy látta, hogy a színész szakmában farkastörvények uralkodnak, mely rengeteg nehézséggel jár, s nem tudja, a családja hogyan éli meg, amikor ő hazaviszi e színházi sérelmeket. Hátországa volt felesége, Gabriella, magyar-történelem szakos tanárnő, aki amellett, hogy dolgozott, s nevelte két gyermeküket, biztosította férjének azt a közeget, amiben tudott apa és alkotó színész maradni.

Ugyan a sport szeretete ellenére színész lett, amit sosem bánt meg, lánya, Andrea sikerei által mégiscsak átélhette a sportolói létet. Andrea azt mesélte nekem, hogy édesapjától kapta a kitartást, és a maximalizmust, s mindig ő volt a példa, így neki is köszöni olimpiai hatodik helyezését ritmikus gimnasztikában.

A kiváló művész nem csak gyermekeit, hanem unokáit is megfertőzte a természet és a túrázás szeretetével. Sokat bolondozott családjával, és különleges játékokat talált ki unokáinak: bohócorrot húzott fel a gyerekekkel, s ebben a jelmezben készítettek előadást karácsonyra, de a kicsik által mozgatott bábokat is örömmel leszinkronizálta szűk családi körben.

Sinkó László egész életében szeretett egyedül lenni, gondolkodni, és azon merengeni, hogy merre tart: ,,nem tudom, hogy hol tartok, és úgy is szeretnék majd elmenni ebből az árnyékvilágból, hogy nem tudom.” Mi tudtuk.

Ahogyan haladunk előre a portrésorozattal, részről-részre szomorítjuk el saját magunkat azzal, hogy mennyi olyan sikeres színész és színésznő hagyott már itt minket, akik a szinkronszakmában is elismert művészek voltak. Arra a Kaszás Attilára emlékezünk ma, aki - ha nem megy el túl korán - biztos, hogy színészlegendává vált volna. Vagy lehet, hogy a “volna” szót el is hagyhatjuk vele kapcsolatban.

A színművész az egykori Csehszlovákia területén található Vágsellyén született, pontosan ma 60 éve. Komáromban végezte el a középiskolát, ahol azóta az emlékére minden évben megrendezik a Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. Egy 2000-ben készült Fábry-showban mesélt arról, hogy különösebb nehézségei ugyan nem voltak a születési helyéből fakadó kétnyelvűsége miatt, kivéve ami a pesti szlenget illeti. Egy előadás utáni borozgatás közben egy tagbaszakadt férfi lépett oda hozzá azzal, hogy "Testvérem, megkérhetlek valamire? Ott áll a köcsög, szóljál neki, hogy kint várom." Ő odalépett egy "köcsögnek kinéző" emberhez, aki a pultnál állt, gondolta, milyen furcsa beceneve van. Megkocogtatta a vállát, és közölte vele, hogy "Te köcsög, a haverod odakint vár, szeretne veled beszélni."

A színpadon

1979-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, melynek elvégzése után a Vígszínház társulatának tagja lett - és maradt is, tizenöt éven keresztül. Négy év szabadúszás után a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott 2003-ban, de a nagyérdemű más színpadokon is láthatta kiemelkedő játékát - ilyen volt a Katona, az Új Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Rock Színház, vidéken pedig a győri, kecskeméti, soproni és szegedi városi színházak.
Szinte minden műfajban megmutatta tehetségét a közönségnek. Drámai szerepeiben volt ő Macbeth, Happy Loman Az ügynök halálában, Az ifjúság édes madarában Chance Wayne (csak úgy, mint előtte Paul Newman a vásznon és Selmeczi Roland a színpadon), Dmitri Karamazov, A három nővér Versinyin ezredese, Tünde párja Csongorként, Goethe Faustjának Mefisztója, a Bűn és bűnhődésben Szvidrigaljov, Don Juan, és a holdbéli csónakos is. 
Pedig valójában "galamblelkű" volt, ahogyan ő fogalmazott Berniczky Konkoly Edit Színházszerelem című interjúkötetének egyik interjújában: "Azok a hölgyek, akiket az általam játszott férfitípus vonzott - mint például a Baal-ban - irgalmatlanul nagyot csalódtak, amikor megláttak otthon egy kötényben, amint éppen spagettit főzök. Egy "félisten" nem állhat kötényben a tűzhely előtt, nem lapozgathatja a szakácskönyvet... Annak egy kocsmában kell ülnie, és kártyáznia. És ha belép a nő, rá kell mordulnia: "Menjél haza, ez nem a te helyed!" De szerintem így unalmas lenne... Néha imádok eltűnni az éjszakában, de másnap szeretek otthon ébredni, majd főzni egy jó spagettit."
A zenés darabok is közel álltak hozzá, hiszen amellett, hogy énekesként több albuma is megjelent, és hegedülni is tudott, egyik leghíresebb alakítása a Padlás Rádiósa volt.

Kacsóh Pongrác János vitéz c. zenés művének címszereplőjét éppúgy sikerrel játszotta el, mint a Koldusopera Bicska Maxiját, a Miss Saigon Professzorát, a West Side Story Tonyját, vagy épp a Hair Claude-ját. A Zerkovitz-féle Csókos asszonyban Dorozsmay Pista szerepében is szinte lubickolt: 

A mozivásznon és a tévében

Első jelentősebb filmszerepe valószínűleg az 1982-es Cha-Cha-Cha volt, amelyben Gál Slicit alakította. 
Láttuk őt többek között az Üvegtigrisben a bankrabló Dörner György társaként, az Érzékek iskolájában, a Kisvárosban, és a Kútfejekben is kutasként Selmeczi Roland, Fenyő Iván és ismét Dörner társaságában.

Az 1956-os forradalom évfordulójára készített 56 csepp vér c. musicalfilm volt az utolsó munkája, melyben Lőrinc papot alakította, és amelynek bemutatójára már csak halála után került sor.

A szinkronstúdióban

Ahogyan a színpad, Kaszás úgy a stúdiók pótolhatatlan szereplője is volt. Sean Pennt a Nem vagyunk mi angyaloktól kezdve több, mint kilencszer szinkronizálta, a Játsz/ma második verziós szinkronja, A titkozatos folyó, A király összes embere, a 21 gramm, de a Örvénylő vizeken sem lenne ugyanaz, ha nem az ő hangját hallottuk volna benne.
Steve Buscemihez ugyan Epres Attilát párosították legtöbbször a szinkronrendezők, a Kutyaszorítóban c. filmben és az Armageddonban Kaszás volt a felejthetetlen arcú színész magyar hangja. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Szörny Rt-t sem, hiszen a lila gyíklény Randall szerepét is ők ketten kapták meg.
A Beverly Hills-i zsaru- filmek Billy Rosewood nyomozójának (Judge Reinhold) szerepét Várai Ibolya szinkronrendező osztotta annak idején a színészre.

Matthew McConaughey sem "maradhatott ki" Kaszás szinkronmunkáiból, őt öt alkalommal (U-571, Szeretném, ha szeretnél, Pénz beszél, Szahara, Több, mint sport) szinkronizálta.
Emlékezetes szerepe volt Jack Nicholson megszólaltatása a Száll a kakukk fészkére c. filmklasszikus második, 1998-as szinkronváltozatában, vele még a Szelíd motorosokban és a Kincs ez a nő-ben dolgozott "együtt".
Ő volt a Batman: Kezdődik!-ben Jim Gordon alias Gary Oldman hangja, amit aztán Epres Attila vett át tőle a trilógia többi részében.

A Pillangó Louis Dega-ja (Dustin Hoffman), A hálózat csapdájában Jackje (Jeremy Northam), az Egy csodálatos elme Charles-a (Paul Bettany) is mind-mind olyan szerepek, amikkel belopta magát a szívünkbe - vagy a fülünkbe?

Nagyon sok emlék van tehát, amit hozzá köthet az színházi vagy épp a moziközönség, így még ha lassan tizenhárom éve nincs már velünk, tett róla, hogy ne felejtsük el soha.