Az első szuperhősökről szóló képregények megjelenése után jó pár évtizeddel, de még jócskán a Marvel és DC- filmuniverzumok porondra lépése előtt, a kétezres évek elején érkezett egy frappáns rajzfilm a Pixar jóvoltából. A Hihetetlen család pont azt a részét fogta meg a szuperhősködésnek, amivel a fent említettek mostanában kezdtek el foglalkozni – elmeséli, hogy vajon mit csinál az ember, aki visszavonulni kényszerült a világmegmentősditől, családot alapított, de közben visszavágyik a régi életéhez?

Tizennégy (!!!) év telt el azóta, hogy először találkoztunk Bobbal és nem mindennapi családjával, és végre ismét láthatjuk őket a mozivásznon.
Egy szeretett film folytatásáról szóló hírekkel kapcsolatban mindig kettős érzései támadnak az embernek, egyrészt ott az izgalom és a várakozás, hogy a jól ismert szereplők és velük együtt mi is új élményekkel gazdagodhassunk, másrészt pedig az elvárások és szorongás elegye, hogy jaj, nehogy elrontsátok nekem a második részt! Legyen hű az eredetihez, ugyanakkor mutasson is újat, de ne rugaszkodjon el túlságosan, közben azért valahová fejlődjön is – nem irigylek senkit, aki valamiből következő részt forgat/rajzol/rendez.
A Shrek 2-t például nagyon szerettem, a Harmadik Shreket már kevésbé, az utolsó rész pedig nagyon erőltetett volt. Az Eszeveszett birodalom folytatása (Kronk, a király) a fentiek közül a „mutasson újat” tételt nagyon ügyesen teljesítette, ugyanakkor az első rész főszereplőjéből például nem is láttunk semmit, így igazából két különálló rajzfilmről is beszélhetünk. A Kung Fu Panda ékes példája annak, hogyan ne rontsunk el a folytatást, a Mulan második része pedig annak, hogy igen. A Madagaszkárból a második részt befejezvén szintén le kellett volna húzni a rolót, a Lilo és Stitch folytatását pedig már Lilo hangjának lecserélése miatt sem vette be a gyomrom (hová lett Bánlaki Kelly?). A teljesség igénye nélkül megemlített animációs filmek sorából is látszik, hogy néha sikerül jót alkotni másodjára is, néha pedig nem, a mostani alkalommal pedig még plusz nyomás is nehezedik a készítőkre. Hiszen tizennégy (!!) éve várjuk ezt a folytatást, eközben felnőttek azok, akik annak idején gyerekként látták az első részt, így lényegesen nagyobb a kritikusok tömege, mintha mondjuk öt éven belül megkaptuk volna a másodikat.

A Fórum Hungary jóvoltából hétfőn megnéztük, és most kivesézzük a szinkront - nagyjából együtt a két részét, mert szerencsére nem volt számottevő változás a másodikban az elsőhöz képest.

Craig T. Nelson (Bob Parr/Mr. Irdatlan) - Csuja Imre

Csuja Imréről alapvetően nem a kedves és jóságos karakterek jutnak eszembe, szinkronszerepeit tekintve sem ez a jellemző rá, de ebben kivételt képez Mr. Irdatlan megformálása. Amikor az első filmet láttam, még egyáltalán nem foglalkoztam a szinkronnal, és természetesnek vettem, hogy őt hallom. Most, összehasonlítva az eredeti szinkronszínésszel, Csuja hangja kicsit rekedtesebb, így Bob karaktere is megváltozik ezáltal, bár nem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív irányú lenne a változás. 
Emellett meg kell említenem az első részben az "Ízirájder öcsém!" felkiáltást, ami zseniális tisztelgés Csuja Üvegtigris-beli karaktere előtt, és igazi bennfentes poén, ami inkább a felnőtt nézőknek készült.

Holly Hunter (Helen Parr/Nyúlányka) - Gubás Gabi

Gubás Gabi hangja nekem egyértelműen jobban tetszik, mint az eredeti, kellemesebb, anyukásabb, de azért fiatalos is egyben. Még külsőleg is jobban hasonlít Nyúlánykára, mint az amerikai verziós szinkronhang. Salma Hayekként is szuper, és itt sem okozott csalódást. Szinkronizálhatna gyakrabban is!

Sarah Vowell (Illana Parr) - Csifó Dorina

Mint nagyon sokan a magyar tévéközönségből, én is a Barátok közt apropóján ismertem meg Dorinát, és már egy éve játszotta Noémit, amikor megkapta a Hihetetlen családból Illana, az önmagát kereső tinilány szinkronizálásának lehetőségét. Azóta eltelt több, mint tíz év, mégis a legtöbb bulvárcikk "a Barátok közt egykori Noémije"-ként emlegeti, és ha őt nem is zavarja ez, engem igen, hiszen olyan jó szinkronmunkákat tudhat magáénak! Ott van Illana megformálásán kívül például az Aranyhaj címszerepe, a Zootropolis főszereplője, Judy Hopps, vagy például a Harry Potter filmek Ginny Weasley-je.

Huck Milner (Will Parr) - Vida Bálint

Az első részben a család középső gyerekének más volt a hangja, mint a másodikban - mind az eredeti, mind pedig a magyar hangsávban, 2004-ben Penke Bence kapta Will szerepét, most viszont Vida Bálintot hallhattuk. Mivel a  második rész pontosan az első végén veszi fel a fonalat, ezért sem a karakterek, sem a hangjaik nem öregedtek - az akkor még kiskamasz Penke Bence hangja mostanra viszont már kissé megváltozott, valószínűleg ezért volt szükség a cserére, és azt hiszem, Vida Bálint személyében megtalálták a tökéletes utánpótlást. 

Elza Divat (Brad Bird) - Halász Aranka

Amikor utánaolvastam Elzának, kiderült számomra, hogy igazi divattervezők inspirálták a rajzolókat, amikor megalkották a karaktert, olyanok, mint például Edith Head. Pedig én meg voltam győződve arról, hogy igazából Linda Hunt (NCIS Los Angeles) színésznőt akarták életre kelteni a vásznon. A másik meglepetés pedig az volt számomra, hogy az eredeti szinkronja egy férfi. Mit egy férfi, AZ a férfi, akinek a Hihetetlen családon kívül egy csomó másik rajzfilmet köszönhetünk, Brad Bird írta ugyanis a L’ecsót, de részt vett a Merida, a bátor, a Szörnyegyetem, és még számos másik Pixar alkotás világrahozatalában.
A magyar szinkront tekintve tehát nem volt egyszerű dolga Halász Arankának, de mintha testreszabott szerep lett volna ez neki, félelmetesen hasonlít az eredetire a hangja.

Samuel L. Jackson (Fridzsimen) - Galambos Péter

Gyerekkorom egyik kedvenc szinkronhangja volt Galambos Péter, főleg Ross Geller, Cool (a Némó nyomában teknőse) miatt, és Fridzsiment is ő tette számomra szerethetővé. Aztán kicsit túl sok lett, hogy minden második színesbőrű karakternek és színésznek ő lett a magyarhangja, de ez nem von le a tehetségéből cseppet sem.

Catherine Keener (Evelyn Deavor) - Sipos Eszter

Két új fő karaktert hozott be a film a régiek megtartása mellett, ők pedig a Deavor testvérpár, akik több szállal is kapcsolódnak majd a szuperhősökhöz. A fiatalabbik, Catherine kettejük közül a feltaláló, míg bátyja Winston az üzletember. Mégis úgy tűnik, összhangban tudnak együtt dolgozni. Nagyon érdekes, hogy a felnőtt karakterek szinkronhangjai többségében egy korosztályba tartoznak a megszólaltatottakkal, ez alól kivétel Evelyn eredeti hangja, aki 59 éves, míg Evelynt én 32-35-re tippelem. Kicsit furcsa is nekem így a hangzás, jobban szerettem a magyart, Sipos Eszter munkájában megint nem volt hiba.

Bob Odenkirk (Winston Deavor) - Lux Ádám

Mostanában nagyon ritkán hallom őt, mert inkább sorozatokban szinkronizál, így régi ismerősként üdvözöltem Lux Ádám hangját a rajzfilm megnézésekor. Az amerikai változattól jócskán eltér a magyar szinkron ebben az esetben, csak magamat ismétlem, ahogyan Csujánál, itt sem eldönthető, hogy vajon mennyire lenne más személyisége Winstonnak, ha nem Lux Ádám kapja a szerepet.



A kakukktojás: Jason Lee (Szilánk) – Jáksó László

Nem tudom, miért nem szinkronizál gyakrabban, szerintem ő az egyik ultimate őrült gonosz hang. A nevetésétől ökölbe szorul az ember keze, egyszerűen zseniális, az alapból utált karakter Jáksó hangjával együtt még kiállhatatlanabb és gyűlöltebb lesz. Azt se felejtsük el, mennyire hasonlít az eredeti hanghoz! Sajnos a második részben már nem hallhattuk, hiszen az első végén Szilánk is megtapasztalta, hogy miért nem jó ötlet szuperruhára köpenyt varratni, de nem hagyhattam ki a cikkből.

További hangok:

Steve Tipró (Michael Bird) – Molnár Levente
Űr (Sophia Bush) – Gulás Fanni
Helectrix (Phil LaMarr) – Szabó Máté
Kő Kövön (Phil LaMarr) – Bognár Tamás
Selick nagykövetasszony (Isabella Rossellini) – Kovács Nóra
Chad Brentley (Adam Gates) – Mihályi Győző
Rick Spender (Jonathan Banks) – Vass Gábor
Aknakukac (John Ratzenberger) – Bácskai János
Démonitor (Bill Wise) – Pál Tamás
Reflux (Paul Eiding) – Szersén Gyula
Polgármester (Barry Bostwick) – Sörös Sándor
Victor Catchet (Michael B. Johnson) – Magyar Bálint
Cinci (Kimberly Adair Clark) – Kocsis Mariann

Valamint:

Bálint Adrienn, Barabás Kiss Zoltán, Baráth István, Barbinek Péter, Berecz Kristóf Uwe, Bergendi Áron, Bertalan Ágnes, Bogdán Gergő, Bókai Mária, Boldog Emese, Bordás János, Czető Roland, Czető Zsanett, Farkas Zita, Fehér Péter, Fellegi Lénárd, Galiotti Barbara, Hám Bertalan, Harsányi Gábor, Illésy Éva, Juhász Zoltán, Kajtár Róbert, Kapácsy Miklós, Kapu Hajnalka, Kassai Károly, Király Adrián, Kisfalusi Lehel, Kokas Piroska, Lamboni Anna, Laudon Andrea, Laurinyecz Réka, Miklós Eponin, Minárovits Péter, Molnár Judit, Molnár Levente, Moser Károly, Németh Gábor, Orosz Gergely, Oroszi Tamás, Ősi Ildikó, Papucsek Vilmos, Pekár Adrienn, Petridisz Hrisztosz, Pintér Mónika, Rosta Sándor, Sági Tímea, Sánta László, Sörös Miklós, Straub Martin, Straub Norbert, Szabó Andor, Szabó Endre, Szatory Dávid, Szrna Krisztián, Tóth Márk, Vámos Mónika, Varga Rókus, Zámbori Soma.

Nekem nagyon tetszett a film, olyan jóra sikerült, mint az első rész, így ez is valószínűleg többszörnézős lesz. 
Íme zárásként pedig a szokásos trailer-összehasonlítás:

Az eredeti:

Francia nyelven:

... és németül:

A vígjátékoknak – akárcsak sok minden másnak – vannak alfajaik. Van az, amin tényleg jókat nevetünk, és nem is derogál senkinek megnézni, mint például az Igazából szerelem (sokunknál plusz pont, ha az a vígjáték romantikus is, mint az említett film esetében). Van a bugyuta, ami tényleg csak kevesek számára okoz szórakozást (számomra például a Zimmer Feri ez a kategória, sajnálom) vannak a kis idétlen Adam Sandlerös filmek, amiket szívesen megnéz az ember anélkül, hogy letagadná, és vannak azok a vígjátékok, amikbe folyton belebotlunk a tévét kapcsolgatva, és ismeretlen okból mindig megállunk nézni, pedig ezerszer láttuk már.

Az Amerikába jöttem is ez a kategória, mert a 30 év alatt jópárszor sugározták a csatornák, de mégis olyan jó elücsörögni előtte, és drukkolni az afrikai hercegnek, hogy megtalálja azt, aki tényleg szereti.

A film egyébként maga Eddie Murphy agyszüleménye, az ő ötletéből írták a forgatókönyvet, s a megvalósítás végül 1988 június 30-én debütált.

Akeem herceg - Eddie Murphy – Dörner György

Dörner György nem a kezdetektől az amerikai kolléga hangja, bár azon Eddie Murphy filmeknek, amelyeknek második szinkronja is született, zömében Dörner György volt a hang. Még önmagát is újra kellett szinkronizálnia, pont az Amerikába jöttem esetében, ugyanis az első szinkron 1989-ben, a második pedig a ’90-es évek végén készült. Dörner Györgynek rengeteg hangja van, külön tónust tartogat Bruce Willisnek, Michael Douglasnek, Buzz Lightyearnek és Eddie Murphynek is, így csukott szemmel meg lehet mondani, hogy épp egy Eddie Murphy filmmel van dolgunk. A film során az amerikai színész játssza a főszerepet, továbbá bemaszkírozva három mellékszerepet is, úgyhogy Dörner Györgynek is négy szerepet kellett játszania, lehetőleg minél felismerhetetlenebb hangon. Itt is egy példa rá:

Semmi – Arsenio Hall – Kerekes József/ Kránitz Lajos

Kerekes József volt a hangja a Shrekben annak a szamárnak, akinek az eredeti változatban Eddie Murphy. Így érnek össze a szálak – és Kerekes József akárcsak a Shrek esetében, ezúttal is a legjobb barát hangja. Arsenio Hall – akárcsak Eddie Murphy – a hecc kedvéért szintén több szerepbe bújik, ezek közül egyik a fodrászatban dekkoló idős ember, s míg Dörner György Eddie Murphy összes karakterét megszólaltatta, valamiért Arsenio Hall esetében az egyik öreg hangját Kránitz Lajos adta. A második szinkronváltozatban is ezt a megoldást választották, a szereplőnek Schnell Ádám volt a hangja, ám amikor az öregembert játszotta, Forgács Gáborra váltottak.

Jaffe Joffer király – James Earl Jones – Velenczey István

Velenczey Istvánnak rendkívül karakteres hangja volt, és bár a második verzióban szereplő Koroknay Géza nekem jobban ment James Earl Joneshoz, ez semmit nem von le Velenczey István érdemeiből. Érdemes megemlíteni egyébként az amerikai kollégát, James Earl Jonest, aki szintén rengeteget szinkronizált. Legismertebb ilyen jellegű munkája a Csillagok háborújához fűződik, ahol Darth Vadert, míg az Oroszlánkirályban Mufasát szólaltatta meg.

 Lisa McDowell – Shari Headley – Kiss Mari

Ez volt az amerikai színésznő legelső filmje, ám Kiss Marinak korántsem a legelső szinkronja. Pár éve így nyilatkozott a színésznő a szinkronról: ,,a szinkronizálásban a színészek nagy része szívesen vesz részt, mert kellemes és szórakoztató munka, és olykor nagyszerű alakításokat, kitűnő filmeket nézhetünk”.

További magyar hangok voltak Borbély László (az inas hangja, pedig akkor még hol volt a Szomszédok, ahol hasonló stílusban pincérkedhetett), a még kiforratlan hangú Kautzky Armand, aki csodálatos hangjával talán még szimpatikusabbá tette a karakterét, mint az indokolt lett volna. Mellékszerepekben pedig többek között Hankó Attila és Grúber Hugó hallható. Van egy kérdés is: az ISzdb nem tér ki arra, hogy ki volt a rablót játszó Samuel L. Jackson hangja, úgyhogy akinek szembejön a film, füleljen, és várjuk a tippeket!

Idén, pontosan júniusban volt 20 éve, hogy kijött a Mulan című Disney rajzfilm. Ez volt a Disney 36. egész estés rajzfilmje.

A Mulan idejében még nem tudtam, mit adnak a mozik, így a mozis élmény kimaradt, viszont valami pontgyűjtő akció segítségével Anyukám egyik nap az eredeti videokazettával állított haza, úgyhogy hozzám is eljutott a kínai lány története, ráadásul még egyszer mondom: eredetiben! Mekkora szó volt akkor a kinyitható műanyag tok, a borító, na és az a sok előzetes, és persze az aláfestő zenével kék alapon a szöveg… Nem is húzom tovább az időt nosztalgiával, és hogy az eredeti kazettáról idézzek:

Fa Mulan – Ming-Na – Kiss Eszter/Auth Csilla

Mulan, a szüleinek megfelelni akaró, bátor és önzetlen lány, akit Kiss Eszter szólaltat meg magyarul. Kiss Eszternek nem csak a természetes hangján kellett megszólalnia, hiszen a film során Mulannak el kell hitetnie magáról, hogy valójában fiú. A színésznő rendkívül jól látta el a rá bízott feladatot, így szerencsére a film második részében is ő szólaltatta meg a kínai harcos lányt. 

Auth Csilla énekesnőnek is igen fontos szerepe volt a Mulan szinkronjában, hiszen ő volt Mulan énekhangja. Csilla rendkívül kedvesen válaszolt megkeresésünkre, és így emlékezett a munkálatokra: ,,Úgy szokott működni a Disney-nél, hogy megérkezik a film Amerikából, és minden szerepre öt színészt és énekest hallgatnak meg. Megkapod az egyik dalt, hozzá a szöveggel együtt a kottát és nagyjából egy percnyi anyagot kell felénekelni. A felvett anyagot kiküldik Amerikába, ahol összehasonlítják az eredetivel és azt választják ki, amelyik a legjobban hasonlít az eredeti hanghoz. Ha nincs az öt között olyan, akivel elégedettek, újabb castingot kérnek. Amikor felhívnak, hogy megkaptad a szerepet, megkapod az összes dal hanganyagát és kottáját, majd egy adott időpontra bemész felénekelni. A film ilyenkor még nincs kész, sem képileg, sem hangilag – legalábbis nekünk nem a véglegeset küldik. Általában félkész képanyagot láttam, és amikor a sajtóvetítésen megnéztem a kész filmet, a hangszerelés is más volt.” Az énekesnő mesélt nekünk a további rajzfilmes munkáiról is: ,,Borzasztóan szerettem rajzfilmeket énekelni. Nem ez volt az első, amiben énekeltem, hanem a Bűvös kard. Emlékszem, amikor készen lett a rajzfilm elmentünk megnézni a moziba. Ez egy szerintem elég félelmetes rajzfilm (már ha van ilyen) és a mozi tele volt gyerekekkel, akik hangosan hahotáztak a jeleneteken, amiknél mi egymás kezét fogva rettegtünk”.

Mushu – Eddie Murphy – Kálloy Molnár Péter

Mushu szerény véleményem szerint az egyik legviccesebb kisállat-szereplő az összes Disney rajzfilmben. Eredeti hangja Eddie Murphy és szerencsére nem utána, hanem Mushu karaktere után ment a szinkronrendező. Elképzeltétek már Mushut Dörner György hangján? Kálloy Molnár Péter telitalálat volt, fantasztikusan jól adta a bőbeszédű, túlbuzgó sárkányt.

Shang – BD Wong – Stohl András

Stohl András ekkoriban még csak úgy szerepelt szellemi tárházamban, mint Simba, úgyhogy örömmel hallottam újra, ezúttal is a férfi főszereplő szerepében. Énekelnie is kellett, de nyilván ez sem volt új terep számára, mert ha máshol nem, Simbaként hallhattuk már megcsillogtatott énektudását.

Shan-Yu – Miguel Ferrer – Vass Gábor

Ha volt a Disneyben gonosz, akitől felállt a hátamon a szőr, az Shan-Yu volt. Emberszerűtlen képződménynek láttam, mégis ember. A szürke arc, és a sárgán világító szem mellé megkaptuk Vass Gábor hangját a létező legmélyebb tónusban. Nem szólal meg sokat, de akkor nagyon, és sikerült elérni a célt: az ember szabályosan félt a szereplőtől. 

A Fa család fő szelleme – George Takei – Sinkovits Imre

Egy korábbi cikkből már kiderült, hogy Sinkovits Imre nagyon szeretett szinkronizálni. Ahogy nem először, most is a bölcs öreg szerepét kapta, és hát persze, hogy tökéletes a szinkron, hiszen Sinkovits Imre csinálta.

Ugye Ti is szerettétek a Mulant? Ki volt a kedvenc szereplőtök? Na és a kedvenc jelenet? 

A kétezres évek elején egy sarudi nyaraló nappalijában ültem a szüleimmel, illetve az akkor még csak pár éves öcsémmel, és anyuék kivételesen megengedték, hogy tovább fennmaradjak tévézni. Ez az egyik legkorábbi (filmes) emlékem, mert akkor este a Grease-t láttam a képernyőn. Aztán pár évvel később, már kamaszként néztem meg újra a filmet, akkor már sokkal több mindent értettem belőle, és a lelkesedésem a mai napig tart – az összes betétdal és párbeszéd megvan a fejemben. Szóval, ha lehet ezt különleges képességnek hívni, akkor nekem ez az egyik. A Grease miatt lett John Travolta az első, akit kedvenc színészemnek mondtam (és szeretek azóta is), miközben az akkori évfolyamtársaim Orlando Bloomért voltak oda a Karib-tenger kalózai miatt, ekkor szerettem meg az 50-es évek stílusát, zenéjét és hangulatát, szóval rengeteg mindent hozzátett ez a film ahhoz, aki ma én vagyok. 
A film, ami egy színpadi musicalnek készült, és csak ezután került a vásznakra; ami csak egynyári sikernek indult, és mégis hihetetlenül sikeres lett. A film, ami után az is szerelmes lett Travoltába, aki a Szombat esti láz miatt még nem. Aminek a zenei albuma két hónappal a premier előtt jelent meg, és minden idők második legsikeresebb filmzenéje lett a Saturday Night Fever után.
A film, aminek díszbemutatóját 1978. június 13-án tartották New Yorkban – vagyis ma 40 éves. Nagyon furcsa és megdöbbentő ezt leírni.
Az ismerőseim között is megosztó alkotás ez, vannak, akik gagyinak tartják, vagy éppen túlértékeltnek, de közben a betétdalokat mindegyikük ismeri, és akaratlanul is dúdolja, ha megszólal a rádióban. A végső üzenete ugyan, ha nagyon leegyszerűsítjük az, hogy ha egy srác nem vállal fel a barátai előtt, változz meg és legyél dögös, mert az mindent megold. Nos ez már kissé problémás, de kicsiként nem gondoltam bele sosem, később meg a nosztalgia miatt nem igazán volt kedvem elkezdeni "utálni" egy filmet emiatt, így továbbra sem teszem.

Néhány érdekesség, mielőtt rátérünk a szinkronokra:

A Rydell High School épülete, ahová hőseink jártak, valóban egy középiskola, a Venice High School, ami ma is áll Los Angelesben. Az iskolakezdést, az ebédjelenetet, a tábortüzet, a sportpályán játszódó epizódokat mind itt forgatták, és a mai napig megvannak ezek a helyszínek. 
Van egy alternatív rajongói teória, ami a film kissé szokatlan befejezéséből indul ki, és igen tragikus képet fest elénk. Az ötletgazdát zavarta, hogy egy átlagos középiskolásokról szóló film egy repülő autóval ér véget, így magyarázatot keresett, és talált is - történetesen azt, hogy Sandy halott, és az egész a fuldokló lány oxigénhiányos agyának szüleménye, az autóval való felemelkedés és elrepülés pedig a mennybe jutást szimbolizálja. A fuldoklást pedig a Summer nights c. betétdal egyik sorával ("I saved her life; she nearly drowned") magyarázza, és szerinte nemcsak majdnem, hanem igazából ez történt a női főszereplővel. Azonban Jim Jacobs, a színpadi darab írója azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy nettó butaság, és tényleg csak egy igen morbid kitaláció. Még jó...
A Grease nem csak a képernyőn hozott össze szerelmeseket és barátokat, hanem a való életben is. Travolta és Olivia Newton-John azóta is nagyon jóban vannak, a Kenickie-t alakító, és 2011-ben elhunyt Jeff Conaway pedig öt évig volt Olivia nővérének, Rona Newton-Johnnak a férje.

Következzen a szakmai rész. Szinkron tekintetében én most a második magyar szinkronról fogok írni, amely 1998-ban készült.

Olivia Newton-John (Sandy Olsson) - Kisfalvi Krisztina

Bár a Grease nagy népszerűséget hozott Newton-Johnnak, később sajnos mégsem láthattuk nagy filmekben, inkább a zenei karrierjére koncentrált. Az ISzDB is mindössze négy hangsávot említ vele kapcsolatban - négy színésznővel. Olivia saját, kislányos hangjához akkor közel állt Kisfalvi Krisztina játéka, és mivel előtte nem volt magyar mozikban filmje, volt lehetősége válogatni Kiss Lajos szinkronrendezőnek - szerintem jól sikerült.

John Travolta (Danny Zuko) - Széles Tamás

Ugyan Travolta arcához a magyar közönség leginkább Csankó Zoltán illetve Széles László hangját kapcsolja, a fiatal Dannyhez nagyon is illett az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronhangunk. Azóta persze kiderült, hogy szerencsés volt a változtatás Travolta egyéb filmjeiben, mégis, ha az ember nem feltétlenül Ben Affleckre, Széles Tamás állandó párjára asszociál a hang hallatán, akkor nagyon is rendben van a dolog.

 
Jeff Conaway (Kenickie) - Megyeri János

Danny legjobb cimborája, az autómániás Kenickie kicsit rosszfiúsabb, mint maga a bandavezér, mégis a film végére azért róla is kiderül, hogy nagyrészt színjáték a dolog.
Be kell tudni az én műveletlenségemnek, de Megyeri János hangja nem ismerős. Ahogy olvasom, inkább sorozatokban lehet hallani őt, és olyan filmekben, amikkel eddig én nem találkoztam. Mindenesetre nem üt el nagyon az eredeti hangtól, és ez pozitív.

Stockard Channing (Betty Rizzo) - Náray Erika

Imádom Náray Erika hangját, napokig tudnám hallgatni, és Rizzohoz tökéletesen illik, ugyanolyan pimasz, kihívó és gúnyos, mint a karakter maga, csillagos ötös! Talán még jobb is, mint az eredeti, bár ilyet természetesen nem szabad írni. 

 
Didi Conn (Frenchy) - Mezei Kitty

Frenchy a maga naiv, már-már butuska személyiségével rögtön belopta magát a szívembe, jobban szerettem őt, mint a főszereplő Sandyt. Mezei Kittynek pedig, akit megszámlálhatatlan filmben és sorozatban hallottam már az évek során, ez volt az egyik első szinkronszerepe. 
Itt még nem volt "Katherine Heigl-ös", vagy "Pennys", mert azok a karakter később kapcsolódtak össze vele, de a tőle megszokott profizmust itt is hozta.

 
További magyar hangok voltak még:

Dinah Manoff (Marty) - Bíró Anikó 
Jamie Donelly (Jan) - Liptai Claudia
Barry Pearl (Doody) - Szokol Péter
Michael Tucci (Sonny) - Kapácsy Miklós
Kelly Ward (Putzie) - Seszták Szabolcs
Fabó Györgyi, Várnagy Kati, Németh Gábor, Horányi László, Farkas Zsuzsa, Czigány Judit, Árkosi Kati, Cs. Németh Lajos, Hirling Judit, Kolovratnik Krisztián.

A végére pedig ezt a 2002-es felvételt hoztam nektek, ami engem minden alkalommal megmosolyogtat - Olivia és John 24 évvel később ismét előadták a film talán leghíresebb dalát:

1994-ben még egy Kanári-szigeteken vásárolt kettőszáznegyvenhétszer másolt, alig látható és még kevésbé hallható videókazetta formájában ismerkedtem meg a Jurassic Parkkal. Aztán később, szinkronnal nézve már helyükre kerültek a dolgok és rajongó lettem. Akciófigurák, videójátékok, sajátkészítésű dínóhatározó! Azok voltak ám a szép idők. Aztán pár évvel később, '97-ben egy gyerekkori barát és a Mercedes lévén bejutottam a Jurassic Park 2 - Elveszett Világ premierjére. Talán az egyik első olyan film volt, ahol tudatosan figyeltem, hogy a korábban hallott hangok visszatérnek-e. 

Arcátlanul sok évvel később, ugyanúgy 12 évesként ültem be a UIP Dunafilm sajtóvetítésére. Szájdnót, de ha már kénytelenek vagytok 3D-ben nézni a filmet, akkor mindenképpen IMAX-ben tegyétek, mert sokkal kevésbé esik szét, mint kisebb vásznakon. Szóval kóla, popcorn a kézben.... jó a popcorn inkább az ölben... :D 

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt mondanám, hogy a Universalnak az sikerült, ami a Disneynek nem. Úgy forgatta le ugyanazokat a filmeket még egyszer, hogy ez sokkal kevésbé volt feltűnő. Az új Csillagok Háborúja filmekben mindenki a régieket látja (joggal), míg a Jurassic World hiába volt echte Jurassic Park 1, ez nem volt annyira arcbamászó. Főként azért, mert DÍNÓK. Ez amolyan végső érvként az egész filmre igaz. A Jurassic World 2 hiába Elveszett Világ, hát DÍNÓK, jó? ;)

A bennem lakó örök gyerek nagyon jól szórakozott. A dínók és a környezet látványosak, jól néznek ki. Egy-két logikai bakit eltekintve (amiről egyébként film saját maga is megemlékezik - lásd ennyi idő alatt már megtanulhatták volna az emberek a dinoszauruszokat a ketrecen belül tartani) végig tempós, jó vágású film (sic). A vulkán, illetve a hawaii forgatási helyszín hoz némi keserű aktualitást, de a hazai mozitermek kényelmes távolságba helyezik a szomorú valóságot. Őszintén szólva annyira nem lepődnék meg, ha pont a Hawaii vulkánkitörés okán nem lenne igazán sikeres ez a film az USA-ban. Nekünk viszont marad annak, ami: egy ügyesen összerakott, a dínós sablonokat gyökeresen megújítani nem akaró, de azokkal okosan sakkozó, néha rendesen horrorba csapó, lendületes akció-kaland. Ha azt nézzük, hogy az általános, nézői ingerküszöb mennyit inflálódott az elmúlt 25 évben, kimondhatjuk, hogy ez bizony ennek ellenére egy ütős folytatás. Csak a film végét nem értem, illetve igen, viszont ez teljesen új megvilágításba helyezi a főszereplőket. Anélkül, hogy spoilerekbe belemennénk: a film kimaxolta a harcos állatvédő fogalmát.

A film zenéje eddig az idei év legjobb termése. Michael Giacchino sokszor egészen horrorisztikusra és ijesztőre vette a zenét, de nem felejtette el kellően - de nem túl - gyakran használni sem a Jurassic Worldhöz írt saját dallamait, sem John Williams eredeti szerzeményeit. Kiváló elegye született a régi-új daloknak - ebben egyértelműen Giacchinoé most a legnagyobb tudás. A Star Trek, a Jurassic Park és a Star Wars zenéit is ízlésesen tudta megújítani. Ha a stáblista utáni 6 másodperces jelenet miatt nem is, a filmzene kedvéért mindenképpen érdemes végigülni a hosszadalmas stáblistát.

Magyar hangok

Owen Grady (Chris Pratt) – Miller Zoltán

Az állandó hangpárosításokkal csupán újságírói szemmel van némi gond: jelesül az, hogy ilyenkor nehéz valami igazi újdonságot mondani. A Pratt - Miller duót szokás szerint jó hallgatni együtt. Továbbra is fenntartom, hogy bár Pratt nem rossz színész, a hangjában van valami őszinte amerikai tahóság, amit a mi Miller Cucunk magasabb hangon, de némi lazasággal ad elő, és ez jól áll a figurának. 

Claire Dearing (Bryce Dallas Howard) – Ruttkay Laura

Howard számomra inkább random transformers-lánynak tűnik, azaz inkább biodíszlet, mint főszereplő. Szerepe szerint legtöbbször fut és sír. Így Ruttkay Laura kiváló tehetsége is kihasználatlan marad, aki - bár legbájosabb hangját vette elő a karakterhez - igazán sok szöveghez nem jutott.

Eli Mills (Rafe Spall) – Szatory Dávid

A jó/gonosz (nézőpont kérdése) figura meglepően jól passzol Szatory Dávidhoz. Nyilván adott a külső hasonlóság, de hangjuk is közel mozog egymáshoz. Spall a karakter arisztokratikusságát brit akcentusa miatt könnyen hozza, viszont Szatory Dávid játékában is végig ott van, így a magyar verzió nem kevesebb az eredetinél.

Franklin Webb (Justice Smith) – Penke Bence

Bencét évek óta nem hallottam főszerepben, talán legutóbb még a Két pasi meg egy kicsiben. Az akkori kezdetek óta eltelt évek alatt hangja új színeket kapott és poénosságából sem veszített. Arról nem tehet, hogy Franklin Webb figurája viszonylag egydimenziós és megmarad a sikít/fut/hackel alkotta háromszög területén belül. Azt viszont remélem, hogy az irány megmarad és a jövőben Bencét több főszerepben hallhatjuk.

Zia Rodriguez (Daniella Pineda) – Csuha Bori

Az állatorvosnő szerepe kissé epizodikus és már látom is, ahogy a ScreenRant 'Jurassic World - Fallen Kingdom PITCH' videójában ekézik, hogy a lusta forgatókönyvíró csak addig foglalkozott a karakterrel, amíg az el nem végezte célját. A magyar változat mindjárt több izgalmat rejteget, hiszen Csuha Bori egy filmben szinkronizál édesapjával, a mostanság inkább mellékszerepeket kapó, de annál több filmben feltűnő Csuha Lajossal.

Benjamin Lockwood (James Cromwell) – Szélyes Imre

Szomorú emlékeket idéz James Cromwell, ugyanis legtöbb, bevett megszólaltatója ma már vagy nincsen közöttünk (Szokolay Ottó, Dobránszky Zoltán, Versényi László, Grúber Hugó, Rajhona Ádám) vagy nem szinkronizál már (Bács Ferenc). Szélyes Imre jól oldotta meg a feladatot, de szívesebben hallgattam volna a karaktert Dunai Tamással - ő valahogy közelebb áll a régi hangokhoz.

Mr. Eversoll (Toby Jones) – Gyabronka József

Hiszitek vagy sem (én nem tudtam) legtöbbször Kapácsy Miklós szólaltatta meg Toby Jonest. Hogy ők mennyire passzolnak, az számomra rejtély, illetve tippre annyira nem. Őszintén szólva a beszédes nevű Mr. Eversoll hangjaként valószínűleg szerencsésebb lett volna Scherer Pétert választani. Gyabronka József hangjában és játékban ugyanis van valami - jó értelemben vett - elitség, fennköltség, ami miatt nem tud velejéig gonosz lenni. Háda Jánossal vagy Scherer Péterrel jobban átjöhetett volna ez az írói szándék. 

Ken Wheatley (Ted Levine) – Barbinek Péter

Mikor először meghallottam Barbinek Pétert beszélni ebben a filmben, rögtön beugrott, hogy ez biztosan Orosz István. Csak később állt össze a kép, hogy a háttérzajon kívül a szemem vitt igazán félre, hiszen Ted Levine-t évekig követtem a Monk - A Flúgos Nyomozó rendőreként. Most egy merőben más karaktert alakított, és talán itt érzem először igazán helyénvalónak azt a - sokszor inkább mellébeszélésnek vélt - traktust, miszerint a figurák különbözősége másik magyar hangot kíván. Orosz esetében vélhetőleg nem is tudtam volna elvonatkoztatni Leeland Stolemayer rendőrszázadostól. Barbinek Péter pedig generációja Epres Attilájaként ugrik be komoly sikerrel akár a legnehezebb szerepekre is, így a végeredményre nem lehet panasz. A Jurassic Park mindig nagy energiákat fordított arra, hogy a vadászokat a környezet- és állatvédők szemszögéből mutassa be, ezért szerepe szerint elnagyolt, kissé bohókás, de ha kell félelmetes és természetesen végig nagyon suttyó figura simán beállhat az Elveszett Világbeli kollégája mögé. 

Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) – Szabó Sipos Barnabás

Kettős érzelmek kavarogtak bennem a Goldblumot illetően, ugyanis míg az első két Jurassic Parkban elhittem, hogy ő egy színész (Ott még játszott is!), azóta inkább egyszemélyes standup show-vá vedlett át. Míg színészként remekül passzolt hozzá Szabó Sipos, úgy a Bukott Birodalomban alakított figura szemében végig ott bujkált a Nagymester. Lehet, hogy bennem van a hiba vagy agyamra ment a Ragnarök, de az tény: az új Ian Malcolm messze kevéssé volt hihető így. Mégha nem is túl nagy szerepről van szó, azért összességében örültem Szabó Sipos felbukkanásának, hiszen - bár visszatért - mostanában viszonylag kevés filmben hallom.

Maisie Lockwood (Isabella Sermon) – Dolmány Bogdányi Korina

Aki mellett viszont semmiképpen nem mehetünk el szó nélkül, az Dolmány Bogdányi Korina. Bogdányi Titanilla és Dolmány Attila lánya, talán nem meglepő módon, igen fiatalon tűnt fel a pályán és ha ilyen tempóban dolgozik, hamar komoly csillag válhat belőle. Maisie szerepében nem csupán hosszú, komoly mondatai vannak, amelyeket precízen és nagy beleéléssel ad át, hanem fut, szalad, mászik és többféleképpen sikít is. Aki próbált már szinkronizálni, az tudja, hogy ezek egytől egyig sok levegővétellel járó feladatok, amibe egy felnőtt is könnyen beleszédülhet. Ehhez képest Korina végig képes tartani a tempót filmbéli szüleivel. Innen is kívánunk neki izgalmas szerepeket és nagy sikereket!

További magyar hangok: Bárány Virág, Bolla Róbert, Bor László, Borbás Gabi, Csuha Lajos, Czifra Krisztina, Epres Attila, Fehér Péter, Fehérváry Márton, Gyurin Zsolt, Hábermann Lívia, Hegedűs Miklós, Kajtár Róbert, Király Adrián, Lipcsey Colini Borbála, Németh Attila, Orosz Anna, Papucsek Vilmos, Sarádi Zsolt, Suhajda Dániel, Szatmári Attila, Turi Bálint, Varga Rókus.

Micsoda névnap volt! Beleláthattam a színészek és a szinkron rohanós világába! Sietni kell A-ba, hogy odaérjünk B-be, mert különben borul az egész, és lekéssük a C állomást. Egy ilyen napnak lehettem a részese Andresz Katival. Zötyögtünk buszon, metrón, villamoson, hogy teljesítsük a napi munkát. Emlékezetes volt a nap – és nem tagadom, fárasztó is, de minden percét élveztem! Alább láthatjátok, miért.

Andresz Katival volt tehát megbeszélve interjú ismeretlen időpontra, és az idő sürgetett, ugyanis csak két hétre mentem haza Magyarországra. A végén már nem mertem többet írni neki, hogy mikor lenne jó, elengedtem. Egyszer csak Angliába való visszatérésem előtt két nappal megcsörrent a telefon: ,,Jó estét kívánok, Andresz Kati vagyok, Timit keresem”. Épp borozós estet tartottunk apukámmal, úgyhogy ha akartam volna sem lettem volna képes leplezni, hogy mekkora örömet okozott a hívással. Megbeszéltük, hogy másnap menjek el a lakására, megyünk ide-oda és beszélgetünk. Nem állítanám, hogy sokat aludtam aznap éjjel…

Reggel hamar elindultam, már a belvárosban jártam, amikor az Angliából hozott finomságokat tartalmazó díszzacskó úgy döntött, hogy eleget szolgált, és inkább leszerel, de még ezen kellemetlenség ellenére is sikeresen a helyszínre értem a megadott időpontra. Egy család reggelének kellős közepébe csöppentem bele: reggeli kávé, rohanás, de a kutyákat azért sétáltassuk meg. Ha 24 órával előtte valaki azt mondja nekem, hogy másnap Andresz Katival sétáltatok kutyát, biztos ellenőriztem volna mind a négy kerekét.

Kati fantasztikusan közvetlen volt, én meg feszült, hiszen mégiscsak Susan Sarandon, Julie Walters, Diane Keaton és a többiek magyar hangja beszél velem! Kérdeznem sem kellett, szó esett családról, szülőkről, gyerekekről, de sietve, mert indulni kellett első állomásunkhoz, Újpestre a szinkronba!

A villamoson és a metrón páran megszólították a Művésznőt, aki olyan kedvesen válaszolt mindenkinek, hogy ájulat volt. Volt aki a ruháját dicsérte, volt aki Őt magát, s volt aki a filmjeit, és a kedvesség láttán, amit visszakaptak, nem csalódtak imádottjukban.

Megérkezünk Újpestre, a szinkronba, ahol felfogni sem volt időm a történéseket. Leültettek a rendező mellé (ér elájulni?) de már indulunk is, hisz négy mondat az egész. Megyünk tovább a Mafilmhez. Odafelé menet Molnár Zsuzsával futunk össze, aki mindkettőnknek régi ismerős, csak hát kinek így, kinek úgy. Hétpecsétes titkokról csevegtek mellettem, úgyhogy ugorjunk is arra a részre, amikor beléptünk a stúdióba. Kedves kis tacskó fogadott, ám figyelmemet más kötötte le: mozifilm-beharangozó szinkronja történt épp, nem mással, mint Galambos Péterrel! ,,Hamarosan a mozikban!” – mondta a megszokott tónusban, s éreztem, lassan eljön az a pont, hogy elsírom magam. Andresz Kati is beugrott a szinkronba, ez már 5 perces munka, de minden percét élveztem annak, hogy a háttérből figyelhetem a színésznő és Tabák Kata munkáját.

Továbbálltunk, most nem kellett rohanni, volt egy kis időnk. Kati látta, hogy a szandálom 5-6 órát bírt (pontosabban én bírtam benne annyit) úgyhogy indítványozta, hogy menjünk be a piacra, és vegyünk papucsot. Némi nyomásra belementem, hiszen igénytelenség ide vagy oda, hosszú lesz még a nap. Fizetési szándékaimat csírájában elfojtotta a Művésznő, ő szponzorálta az életmentő lábbelit.

Különleges papucsomban folytattam tehát utamat, mentünk tovább a Direct Dub Studiosba, ahol minden eddiginél elképzelhetetlenebb találkozásokban részesülök. Az előtérbe léptünk, s egyszercsak kijött az ajtón Kiss Virág! Andresz Kati bemutat "ő Timi Birminghamből, és ma van a névnapja!” – mondja lelkesen, én pedig kezet foghatok a hihetetlenül kedves Kiss Virággal. A szinkronmunka kezdetéig a társalgóba megyünk, ott Kajtár Róbert várta a munkára hívást. Hamarosan Barbinek Péter érkezett, ennél a pontnál csordultam túl, s úgy éreztem, Disneylandben vagyok.

Kisvártatva Kertész Andrea hívja szolgálatra Andresz Katit, és engem a szinkronstúdióban ültetett le azzal az instrukcióval, hogy maradjak csöndben. Mondania sem kellett, hisz lélegzet visszafojtva figyeltem a történéseket. Andresz Kati kacagott, utasított, és csicsergett a szinkronban úgy, hogy életében először látta a szöveget, a filmet, a szerepét. Le voltam nyűgözve, de sajnos ez sem tartott örökké, de azért lett egy közös képem Kertész Andreával és kollégájával is.

A képen balról jobbra: Kertész Andrea, Én, Andresz Kati, és Róbert, a munkatárs

Innen egy anyák napi műsor próbájára mentünk tovább, úgyhogy ha nem is szinkronban, de tovább hallgathattam Andresz Katit, ráadásul ezen próba alatt még énekelt is!

Az egész napos kaland alatt rengeteg mindent megtudtam Andresz Katiról a színésznőről, és Andresz Katiról, az emberről. Csak néhány kérdésre nem kaptam választ: azokra, amikkel előre készültem, hisz lebilincselő mesét hallottam a színházról, színészekről, forgatásokról, és a kérdések valahogy elfelejtődtek. Talán legközelebb egy szinkron-interjú is összejön, de ha nem, nekem akkor is felejthetetlen élmény volt, és örökké hálás leszek Neki, hogy megosztotta velem egy napját.

Életének 81. évében elhunyt Szokolay Ottó. Szerepeinek száma szinte megszámlálhatatlan, hiszen ha nem is főszerepként hallhattuk, valahol mindig ott volt a hangjával, például a diliház pszichiátereként a Pofa be! című filmben. Sokan visszavártuk az NCIS-be, hogy újra Ő legyen Doki hangja. Sajnos, már nem lesz.

Szokolay Ottó önmaga mesélte el életét, úgyhogy olvassátok az Ő szavaival, az Ő hangján:

„Második fiúként születtem. Bátyám akkor már négyéves volt. Édesapám a városházán a polgármester titkára volt. Később hivatásos tűzoltótiszt lett, Pestszentlőrinc tűzoltóparancsnoka. Jött a háború, s mi földönfutókká váltunk. Apámat 45 után B listázták. Harminchat évesen. Három évig nem kapott munkát. (Közben 1947-ben megszületett Gábor öcsém.) Mégis valahogy átvészeltük ezt az időt, mert édesanyám rettentő nehéz munkát végezve megteremtette azt, amire szükségünk volt.

1953-ban a Rákosi Mátyás Művek MTH Intézetének tanulója lettem, mint esztergályos ipari tanuló. Bár a kényszerűség vitt ide, mégis azt mondhatom, jó volt az a két év, mert itt találtam rá arra kis közösségre, amit úgy hívtak: színjátszó kör. Véletlenül csöppentem bele. Eszem ágában nem volt, hogy én egyszer ezzel foglalkozzam. Sportoltam, és ez minden időmet lekötötte. Mégis, amikor elkezdtünk próbálni egy számomra ismeretlen darabot, úgy éreztem, nekem itt a helyem! Megnyertük az országos versenyt. Boldog voltam, hiszen a főszerepet játszottam. A megnyert bemutató után magához hívott Schubert Éva, aki a zsűri elnöke volt, s azt mondta: „Kedves Ottó, magának a Főiskolára kell jelentkeznie.” Megköszöntem, s ledöbbentem. Hogy én, a Főiskolára?

Hát megpróbáltam. 1955-ben. Drága, szeretett későbbi pályatársam, Básti Lajos volt, aki a felvételin meghallgatott. Megkérdezte, hogy hány éves vagyok? Mondtam: még nem vagyok tizennyolc éves, de nagyon szeretnék színész lenni. Erre azt mondta Lajos bátyám: leszel is! Mostantól nincs semmi más, csak versek, versek tanulása, semmi más!

Megfogadtam. A verseknek éltem. 1956-ban viszont fura helyzet állt elő. Az első felvételink megvolt, majd jött a hír, hogy nem indul színésztagozat. Kegyetlenül rossz helyzet volt. Elmentem dolgozni egy olyan vállalathoz, ahol nagyon jól éreztem magam. 1957-ben sikerült a felvételi. 1961-ben diplomáztam.

Első színházam Kaposvár volt. Akkor még mindenkinek vidékre kellett mennie. Bár így lenne ma is! Nagyszerű két évet töltöttem Kaposváron. Olyan szerepeket játszhattam el, mint Rómeó, Biff, Az ügynök halála című darabban, Richárd A kőszívű ember fiai című Jókai-műben, s még nyolc nagyszerű bemutatóban vehettem részt. 1962-ben jött még a Mici néni két élete című film, amelyben az egyik főszerepet játszhattam el.

A rendőrség csak áll és néz - 1975 (Szokolay Ottó nagyjából az első perctől hallható)

Tartalékos katonának hívtak be 1963 nyarán. Valaki elintézte. Pétervásárán töltöttem két hónapot. Akkor már Ruttkai Ottó szerződést kínált nekem Miskolcra, amit én elfogadtam, mert Kaposvárról még az igazgatóm is eljött velem együtt.

Miskolcon ismertem meg azt az embert, aki már negyvenkét éve a feleségem, s táncművészként, a Honvéd Művészegyüttes tagjaként beutazta a fél világot.
Miskolc után Várkonyi Zoltán szerződtetett a Vígszínházhoz 1964-ben. 1965-ben a Nemzeti Színház tagja lettem. Itt olyan színészekkel játszhattam együtt, akik a magyar színjátszás meghatározói voltak. Ma is boldog vagyok, hogy együtt lehettem velük, hogy tanulhattam tőlük!

 Az embervadász - 1988/89 (Szokolay Ottó a 2. perc után hallható)

Megkaptam a fiatal színészeknek járó Rajz János-díjat, majd a Jászai Mari-díjat. Később, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrendet.
Most már évek óta csak a szinkronművészetet szolgálom a hangommal, amíg tudom, amíg bírom.
Hobbim a biatorbágyi kis kert, ahol a nyarakat töltjük, szeretem a sportot – nézni –, főleg a focit, hiszen magam is rúgtam a labdát ifiként a Honvédban.

Úgy érzem, hála Istennek, tartalmas, boldog, elégedett volt eddigi életem.”

A Solo mindenképpen mérföldkővé válik majd a Star Wars filmek sorában, hiszen a bevételek alapján hosszú évekre meghatározhatja a franchise sorsát. Hogy miért? Ez az epizód több szempontból is rendesen kilóg a többi közül, messze jobban, mint ahogy anno az előzmény-trilógia vagy éppen mostanság, az UTÓZMÉNY (sick!) trilógia tette.

Ha a Solo sikeres lesz, az egyértelmű utalás a Disney/Lucasfilm számára, hogy egyrészt kezelheti liberálisan a Star Wars-franchise sarokpontjainak tartott elemeket, mint a zene, a logó vagy az intró. Nyilván ez a kevésbé fontos része, hiszen ettől még egy film bőven lehet minőségi és mindenki számára szórakoztató. Másrészt viszont - és ha valaki egymondatos summázásra vágyik, akkor íme - ez egy egyszerű gyerekfilm. A markáns különbség a többi SW filmhez képest, hogy ott szempont volt az, igenis minden generáció szórakozzon jól. Jar Jar, buta, ügyetlen droidok a gyerekeknek adják a muníciót, de közben felnőttek számára is szórakoztatóak a kalandok. A Solo azonban ezzel a hagyománnyal - hogy direkt vagy pechére, azt még nem tudni - szakított és egész egyszerűen nem szól a 15+-os korosztálynak. 

Két szempontból is elemezhetjük a filmet - tegyük is meg!

Gyerekszemmel: 

A Solo egy csúcs film, amiben a főszereplő bácsi kalandjait követhetjük. Megismerkedik azokkal, akikkel a többi filmben is együtt nyomulnak. Repked balról jobbra, jobbról balra, miközben különböző maszkos figurák kergetik. Mindig tartozik valakinek.

Felnőtt szemmel:

A Solo sajnos nem egy csúcs film, amiben a főszereplő nyikhaj kalandjait követhetjük. Megismerkedik azokkal, akikkel a többi filmben - amúgy is - együtt nyomulnak. Repked balról jobbra, jobbról balra (a film nagy részében ő sem tudja minek), miközben különböző maszkos figurák kergetik (a poén kedvéért remélem, legalább mindig ugyanaz a színész játszotta őket :D).  Erősen elgondolkoznék a helyében egy rullírozó hitelkeretben, mert mindig tartozik valakinek és ez szaksz.

Azaz vigyétek el rá a gyereket, ez most nekik szól! 

Anélkül, hogy különösebben spoilereznénk... habár a film szinte minden fontos jelenetét ellőtte az előzetes, úgyhogy sok újdonság nincsen benne. A sztori alapvetően inkonzisztens, erőltetett (még az SW univerzum könnyedségével együtt is) és szinte teljesen üres karakterek töltik meg. A néhány látványos jelenetet leszámítva, ha nincsen rásütve a borítóra, hogy "Egy Star Wars történet", akkor jöhetett volna rögtön DVD-re. 

Sokadik alkalommal írom le, de a zene komoly öngól. John Powell, Oscar-díj jelölt zeneszerző, de ennek ellenére teljesen jellegtelen, szomorú bóvli lett a Solo muzsikája. Valahogy a kétezres évek óta nem bír senki jó SW zenét írni, ami szomorú, hiszen ez magának John Williamsnek sem megy. Számomra a Csillagok Háborúja alaptrilógiája azért volt a filmzenék királya, mert konzisztens, kiváló minőségű, végig izgalmas és iszonyatosan ikonikus tudott maradni. Tulajdonképpen nincsen olyan sötét sikátor a filmekben, ahová ne jutott volna egy könnyen megjegyezhető téma. A lejtmenet a Klónok Támadásánál indult, és bár Michael Giacchino hozott a Zsivány Egyessel némi új színt, Powel nem tudott élni a lehetőséggel. Majdnem 100%, hogy ez Ron Howard hibája, aki azért még Hans Zimmerből is ki tudja hozni az unalmat (lásd bármelyik Dan Brown adaptáció). Lévén az új film nagyban épít a nosztalgikus karakterekre, adta volna magát, hogy az ember örüljön a régi, nagy témák felcsendülésének. DE! Ezt sikerült olyan röhejesre megírni, hogy az már-már elvetemült.... Szinte paródiának tűnik, amikor a régi témákat gyakorlatilag egy másfél perces futamban egymás után tolják le. Ötlettelen és hangsúlyozom, szomorú, hiszen ennél sokkal többet, mélyebbet és izgalmasabbat is ki lehetett volna hozni a Soloból.

A magyar szinkron

Ilyenkor jönne jól, ha az SDI szinkronstúdió a Disney filmjeivel kapcsolatban nyitottabb lenne a sajtóval való kommunikációra és többet megtudhatnánk a film szinkronizálásának hátteréről.  Így csak találgatni tudunk, de érzésem szerint a Star Wars hozza/hozta el az igazi paradigma-váltást a magyar szinkronban. Korábban a szinkronrendezők teljes vagy közel teljes kontrollt kaptak a film felett, különös tekintettel a stáblistára. A Star Wars esetében azonban nem is szinkron készül, hanem már lokalizáció. 

A lokalizáció egy adott film/sorozat/játék olyan magyar változatát jelenti, amely a lehető legteljesebb mértékben hasonlít az eredetire. Itt nincsen helye a magyar különutaskodásnak (ami a szinkron egyik kifejezett előnye - lásd pl Ford Fairlane vagy Asterix és Obelix: Kleopátra küldetés), azt kell hozni és úgy, amilyen az originál. A keverés, hangeffektezés, mastering mind-mind külföldön történik (Skywalker Sound) és egy kézben összpontosul. Filmes szempontból, illetve a Disney nézőpontjából ennél kényelmesebb, jobb helyzet nem is alakulhatna ki és nem kell hozzá két asztrofizikusi diploma, hogy rájöjjünk, sok változat valószínűleg nem is üti meg azt a minőséget, ami az eredeti alkotói szándék volt, így ezen centralizáltan tudnak javítani. Azonban ez áldozatokkal jár. Egyre több blockbuster kap itthon magyar kópiát, így nincsen szükség narrációra, az intró szövegének és a címek felolvasására. A szinkronos stáblista pedig a sarokba állítás filmes szinonímájaként egyszerű lábjegyzetté silányodik az utolsó 10 másodpercre. Lehet és van is fejlődés a lokalizáció terén, de ha állást kellene foglalnom, személy szerint hiányzik Mádi Szabó Gábor hangján, hogy: "Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban..."

Han Solo (Alden Ehrenreich) - Minárovits Péter

Az elmúlt egy évben sok cikket lehetett olvasni arról, hogy Alden mennyit gyakorolt ahhoz, hogy herizonfordos legyen az alakítása, beszédstílusa és a hangja. Ilyenek hallatán már idejekorán eszembe szokott jutni a Sötét Lovag Jokere, amelyhez a mese szerint Heath Ledger 6 hónapon keresztül próbált és éppen csak bankot nem rabolt a method acting jegyében, míg a mi Stohl Bucinknak volt vagy másfél napja a karakterre. Nem is lett jó. Úgyhogy kissé féltettem Minárovits Pétert, aki bár régi motoros a szakmában, azért még neki sem lehet könnyű a Csernák János által sztratoszférába kilőtt színvonalat megugrani. 

Szerecsére nem volt ezzel gond, sőt kifejezetten illett a fiatal Solohoz. Fun fact, hogy ezt annak ellenére tette, hogy közben 12 évvel idősebb, mint az eredeti karakternél szintén vagy 12 évvel idősebb Ehrenreich. Bár sem csernákjánosos, sem herizonfordos nem lett a végső alakítás, de összességében jól sikerült. Reméljük, ez a mozi majd Minárovits szinkronos karrierjébe is lehel némi életet, ugyanis az utóbbi években többnyire mellékszereplőként, sőt további magyar hangként hallhattuk őt csak.

Qi'ra (Emilia Clarke) - Gyöngy Zsuzsa

A Fekete Párduc óta mardos a lelkiismeret, hogy talán kicsit szigorúbb vagyok az újgenerációs színésznőkkel, és hát Gyöngy Zsuzsa is biztos nagyon tehetséges, de ez most egy mellélövés volt. Hozzáteszem, a hangja eszméletlenül hasonlít a fiatal Nagy-Kálóczy Eszteréhez, ami egyértelműen pozitív. Sajnos a produkció itt válhatott a casting áldozatává, hiszen a szintén az SDI-ban készülő Trónok Harcából egyértelmű lehetett volna Molnár Ilona "átmentése", de ez nem csak korábban, most sem sikerült. Nem hasonlít a hangjuk, na. Sajnos meg kell barátkozni azzal, hogy ha itthon nem "ügyeskedi" ki a rendező a castingot, akkor lőttek a megszokott duóknak (lásd Láng Balázs - Peter Dinklidge - Bosszúállók: Végtelen Háború).

Természetesen Gyöngynek kijár az újabb esély, de a Soloban hangja többször leesik a képernyőről, mintha nem sikerülne olyan dinamikusan hozni a mondatokat, mint az eredeti. Lehet szövegbeli hiba is, de a megtört ritmus miatti kellemetlenség szinte folyamatos és ez nagyban rontja a közös jeleneteit Han Soloval. 

Lando Calrissian (Donald Glover) - Kisfalusi Lehel

Kisfalusi hangját már az előzetesek óta lehetőségünk volt szokni, így senkit nem érhet nagy meglepetésként. Ahogy az ifjabb Glover karrierjének, úgy Lehelének is ez a film adhat egy komoly löketet. A korábban inkább további magyar hangként ismert Kisfalusi hálásan közelít a majd' címszerephez. Hangjátéka dinamikus, a poénok ülnek és a duó jól működik - így további közös feltűnésre is számítok. Sajnos Glover következő nagy durranása Az Oroszlánkirály "élőszereplős" változata lesz, amelynél rizikós, hogy ki is lesz végső magyar hang, de miután itt is a külföldi casting döntött, talán van esély a folytatásra.

Beckett (Woody Harrelson) - Rátóti Zoltán

Nagyon örülök, hogy Nikodém Zsigmondnak hosszú kihagyás után sikerült visszaimádkoznia Rátóti Zoltánt a szinkronba, azonban fájdalom, hogy többnyire beugrónak használják. Természetesen ilyenkor felemás érzése van az embernek, hiszen Rátóti nagyon ügyes, de végül mégsem az eredeti. Mármint nézzünk magunkba! Ki ne osztotta volna ezt a szerepet Stohl Andrásra?! És azt is valljuk be magunknak őszintén, hogy messze jobban is állt volna neki, mint az idős Luke. De sajnos a casting az casting és a számítógépet nehéz befolyásolni - Rátóti hangja pedig sokkal közelebb áll az eredetihez, mint Stohlé. Így viszont talán egy fokkal barátságosabb lett a karakter, mint kellett volna, hiszen Zoltán hangjából kétszer több törődés árad és kevésbé a "mindjárthátbaszúrlak"-feeling. 

Paul Bettany (Dryden Vos) - Bozsó Péter

Újfent csak a frekvenciamérő gépet tudom felhozni a végső választás okául, ugyanis Bettanyt általában Forgács Péter, Zámbori Soma vagy éppen a Bosszúállókban Kárpáti Levente hangján halljuk megszólalni. Bozsó ennek ellenére meglepően jól illik hozzá, fiatalossá, keményebbé teszi a karaktert. Bár igazán meghallgattam volna Forgács Péterrel is, de ez a magyar változat abszolút nem vallott kudarcot. 

Val (Thandie Newton) - Nagy-Németh Borbála

Thandie Newton karaktere nem tartozik a film kifejezett erényei közé, de a némethboris változatnak nagyon örülök. Ők már hosszú ideje jól működnek együtt és a fentiek tükrében igazi szerencse, hogy nem változtattak rajta erőszakkal. Különösen amiatt üdítő hír ez, hogy Borbála mostanában ritka vendég a szinkronban - 2018-ban eddig csak a Hang nélkül horrorban és a Ready Player One-ban volt hallható. 

A többi magyar hang később érkezik, amint megvan a hivatalos komuniké.

Összességében számomra csak azért nem volt csalódás a film, mert őszintén nem vártam tőle az ég világon semmit. A rendezés körüli balhék, az újraforgatások nyilván nem segítettek (ez már az Igazság Ligájánál sem jött be), de a kész mozi fényében el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetett az eredeti. Kisgyerekkel nézendő, szigorúan elvárások nélkül és utána irány a játékbolt, mert a srácok kékre színezett Ezeréves Sólymot, a lányok pedig Lando Calrissian-féle köpenyt fognak követelni maguknak. Ennek tükrében viszont a Solo lett a mozisok Valentin-napja... 

Idén két olyan Marvel képregényen alapuló film volt, amit mindennél jobban vártam, és mindkettőt más okokból. A Végtelen háború első része egy olyan franchise tetőpontja volt, amelyet - ha nem is indulása óta, de - legalább hat éve kitüntetett figyelemmel követek, és aminél nagyobb rajongás számomra csak a Harry Potter-univerzum (ami a gyerekkorom, tehát elég nehéz felvenni vele a versenyt). A film végül hála az égnek maradéktalanul megfelelt a várakozásaimnak, nagyon profin kapcsolta össze az előző tizennyolc mozit, és míg más alkotásokban a rendezők és forgatókönyvírók fejére nőtt a sok szuperhőskarakter, és nem igazán tudták őket kordában tartani, addig itt szerintem nagyon jó egyensúlyt sikerült teremteni a szereplők jelenetei között - olvassátok el szinkronkritikánkat róla itt.
Emellett örültem, hogy az utóbbi időben a Marvel számos filmjében lazított a gyeplőn, és a humor, önirónia hangsúlyosabban megjelent bennük (pl. a Galaxis őrzői, Thor: Ragnarök stb). Ezt a mondatot szántam volna átvezető szövegnek ahhoz, hogy a Deadpool 2, a másik általam legjobban várt film mennyire erős ezen a téren, de egyszerűen nem is illik ide az a kifejezés, hogy erős. Ahogyan az első film, úgy a folytatás is teljes mértékben fittyet hány a szuperhősfilmek összes jellegzetességére, és az, hogy mennyire jól kihasználták a rendezők, hogy Deadpool tudatában van annak, hogy egy képregényhős, egyszerűen zseniális. Nem szeretnék spoilerezni, pedig szívesen írnék egy listát az összes Bosszúállók-, X-Men- és DC-utalásról, amivel teletömték a filmet, már csak ezért is imádtam! Kicsit kiszolgálja a magamfajta rajongók igényeit, a szokásos fekete humorról már nem is beszélve. Nagyon örülök annak is, hogy minőségben és forgatókönyvben sem maradt el az első résztől, pedig a folytatásokban mindig meg van ez a kockázat.
Még annyit jegyeznék meg, hogy a Végtelen háborúhoz hasonlóan most is vannak nagy különbségek az előzetes és az igazi cselekmény között, ez örvendetes, nekem már elegem lett az olyan trailerekből, amik teljes egészében elárulják, hogy miről fog szólni a film. 
Térjünk rá gyorsan a szinkronokra, mielőtt még jobban elragadtatom magam.

Wade Wilson / Deadpool (Ryan Reynolds) – Nagy Ervin

Mekkora mázlista az, aki két, egymástól független szuperhősmoziban is szerepelhet - egy évben! Ez nemcsak színészként (helló Josh Brolin aka Thanos/Kábel), hanem szinkronszínészként is hatalmas dolog, ebben a szereposztásban pedig mindjárt két emberre is igaz. Nagy Ervin két teljesen különböző karakternek adta a hangját a Marvel képregényre alapuló filmek közül, és egy korábbi interjúnkban elmondta, ha Deadpool és Thor között kellene választania egy esetleges közös film miatt, az előbbit választaná. Teljesen meg tudom érteni! Deadpool megszólaltatása lehetőség arra, hogy sziporkázzon, és ő ezt rendesen ki is használta. Már a trailerből lehetett sejteni, hogy a főszereplő most sem spórol majd a szitokszavakkal, és így Deadpool szövege a magyar káromkodások tárháza miatt valószínűleg sokkal élvezetesebbre sikerült, mint az eredeti verzió - bár erről még nem tudok véleményt alkotni, majd csak ha már azt is láttam. 

Kábel (Josh Brolin) – Kőszegi Ákos

Thor és Thanos újra összeszólalkozott, ezúttal "kicsit" több párbeszédük volt, és Kőszegi Ákosnak most a saját hangját hallhattuk, nem volt rajta torzítás. Brolint már tizenegyedik alkalommal szólaltatja meg, és remélem még jó sokszor, mert szuper párosításnak tartom.

Vanessa (Morena Baccarin) – Ónodi Eszter

Vagy nem figyeltem eléggé, mert annyira lekötött a sztori, vagy pedig Ónodi Eszter hozta ennyire jól Vanessa magyarhangját, mindenesetre egyáltalán nem hangzott aranyéletes-Jankásnak, mint amire számítottam. De nézzétek meg inkább a filmet, hogy tudjátok, miről beszélek.

Russell Collins/Tűzököl (Julian Dennison) – Tóth Márk

Egy új, fiatal szinkrontehetség a láthatáron! Mármint persze rajta kívül is biztos sok van, de Tóth Márk olyan ígéretesnek hangzott, hogy várni fogom a további munkáit. Eddig még ismeretlen, fiatal kora miatt az ISzDB-n is igen csekély számmal szerepelnek szinkronjai, de remélem, sokszor hallhatjuk még.

Domino (Zazie Beetz) – Pálmai Anna

Pálmai Anna olyan szinkronhang, aki ugyanolyan hiteles szőke, kékszemű leányzóként (Amber Heard - Magic Mike XXL), mint rasztahajú afroamerikai nőként (Danai Gurira - Walking Dead). Így most is illett rá a mázlit, mint szupererőt birtokló Domino szerepe, kellően laza és kedves volt.

Cserkész (T.J. Miller) – Mészáros Máté

Deadpool pultos cimborája most egy fokkal irritálóbb volt, mint az első részben, néha elgondolkoztam rajta, hogy mi a fenét csinál ebben a filmben, de még ha kevés szerepe is volt, mindegyik momentum sokat nyomott a latban. T. J. Millert a Szilícium-völgy sorozatban Zöld Csaba szinkronizálta, így talán az ő hangja maradt meg sok mindenkinek, és nem Mészáros Mátéé, aki most második alkalommal dolgozott vele. 

Dopinder (Karan Soni) – Joó Gábor

Mindig bajban vagyok az akcentusokkal, főleg mert nagyon sokszor kihagyják őket a magyar szinkronból, és csak poén jelleggel marad meg, vagy ha nagyon fontos a cselekményhez a szereplő származása. A Deadpool mindkét részében megtartották a taxis srác indiai akcentusát, nem tolták túl, nagyon ügyesen volt kivitelezve.
                                  Fotó: Martinák Csaba

Kolosszus (Stefan Kapicic) – Törköly Levente

Az akcentus másik megjelenése a filmben az orosz Kolosszusé, és ezt is jól megoldotta ismét Törköly Levente, ugyanazt tudom csak elmondani, mint Dopindernél - nem volt irritáló, vagy épp túlzó, hanem pontosan annyira hiteles, mint amennyire kell.

További hangok:

Vak Al (Leslie Uggams) – Tóth Judit
Negaszonikus Tini Torpedó (Brianna Hildebrand) – Törőcsik Franciska
Fekete Tom (Jack Kesy) – Dolmány Attila
Peter (Rob Delaney) – Elek Ferenc
Csillagtörő (Lewis Tan) – Hajdu Tibor
Zeitgeist (Bill Skarsgård) – Szatory Dávid
Bedlam (Terry Crews) – Kálid Artúr
Igazgató (Eddie Marsan) – Tarján Péter
Yukio (Shioli Kutsuna) – Hermann Lilla

Illetve: Schneider Zoltán, Urmai Gábor, Seder Gábor, Hannus Zoltán, Dézsy Szabó Gábor, Pál Tamás, Beke Márton, Horváth-Töreki Gergely, Hábermann Lívia

Most sem hagyhatunk titeket előzetes összehasonlítás nélkül, tehát lássuk is.

Az eredeti:

A magyar nyelvű:

A német (nekem kifejezetten tetszenek a hangok!):

Végül a francia:

Audiovizuális fordító és szakfordító, ismertebb nevén szinkrondramaturg képzést indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke a 2018/2019-es tanév őszi félévében, a jelentkezési határidő május 31. Ennek apropóján beszélgettünk Sereg Judittal az előző cikkünkben, aki elárult nekünk sok fontos dolgot a szakról és a követelményekről.
Mivel ez a képzés nagy összefogást igényel, és rengeteg külsős szakember vett/vesz részt mind az elindításában, mind pedig majd az előadásokon való oktatásban, így fontos volt megkérdezni egy szinkrondramaturgot is a témában. A következőkben Szalkai Lőrincz Ágnessel készült interjúnkat olvashatjátok  - ő írta többek között a Zero Dark Thirty, az Augusztus Oklahomában, az Eleven testek, a Mielőtt meghaltam, a Nagy szemek és az idén debütáló Géniusz: Picasso magyar szövegét.

SzinkronJunkie: Hol tart ma a szinkrondramaturg szakma hazánkban?

Szalkai Lőrincz Ágnes: Mostanra úgy nőtte ki magát egy jó másodállássá, hogy ha jól beosztja az ember az egyéb munkáit, akkor jól lehet belőle vegetálni. Ha főállásként szeretném csinálni, sajnos nem lehetne belőle megélni, akármennyire is ilyen szupermozikat fordítok, mint például a Géniusz: Picasso. Sajnos a díjazása az elmúlt harminc évben nem igazán ment fölfelé. Nagyjából ugyanolyan árakon dolgoznak a kollégák most, mint ahogy 25-30 évvel ezelőtt.
Az is érdekes, hogy ha azt mondanád holnap, hogy szeretnél szinkront fordítani, akkor egy pillanat alatt meg lehet tanulni technikai paramétereket, és onnantól kezdve be van dobva az ember a mélyvízbe, fordíthat is. Kell egy kapcsolat egy stúdióhoz, egy kapcsolat egy koordinátorhoz vagy produkciós vezetőhöz, és onnantól kezdve nincs határ. Ez viszont egy hatalmas kockázat. Hiszen biztosan van rengeteg tehetséges ember, aki szeretne ezzel foglalkozni, de ez lutri, ahogyan mindenki, én is az voltam. Azzal, hogy én elvégeztem egy szinkrondramaturg képzést 2010-ben, amelynek végén egy szinkronrendező minősítette a vizsgamunkámat, tudták, hogy tőlem nagyjából milyen minőséget várhatnak. De nem biztos, hogy minden egyes ember munkája ugyanilyen jó lesz.
Az lenne a cél, hogy aki ilyen munkákat vállal, olyan szaktudással rendelkezzen, hogy biztosan lehessen rá számítani. Illetve rendszeresen olyan témákat vesznek elő a nagy televíziók, például a különböző sorozatokban is, amik nem oldhatóak meg felszínes tudással. Kellene, hogy legyenek erre szakosodott, speciális audiovizuális fordítók, de sajnos nincsenek.

SzJ: Hogy-hogy nem volt egyszer sem ehhez hasonló képzés?

SzLÁ: Az audiovizuális fordító nincs benne az Országos Képzési Jegyzékben, nincs TEÁOR száma. A fordítói kategóriába esik bele, amibe emellett beleesik például egy tolmács, egy szakfordító is, de a szinkrondramaturg nincs nevesítve sehol. Ennek megfelelően a képzése sincs lefektetve sehol sem.
Az elmúlt 80 évben nagyon érdekes szemléletű bölcsészek érkeztek a filmes világba, egyfajta “érdekel az amerikanisztika, a popkultúra, és ebbe az irányba akarok kanyarodni” módon, aztán kipróbálták magukat és belerázódtak. Ezt szeretnénk egy kicsit szabályozottabbá tenni. Ez a “szeretnénk” az a FilmJUS szinkron szekciója, illetve a Szinkron Alapszervezet is, mely a SziDoSz egyik alszervezete, és nem csak színészeket tömörít, hanem szinkronrendezőket, hangmérnököket, vágókat, gyártásvezetőket, illetve dramaturgokat is - ezért vagyok én is a tagja.

SzJ: Mikor kezdődtek a törekvések a szinkron szakma megreformálásával kapcsolatban?

SzLÁ: Három éve jött elő az ötlet, hogy a SziDoSz-on belül legyen egy Szinkron Alapszervezet, a hattagú vezetőség a legelejétől a szinkron szakmát megreformálását tűzte a zászlajára. Első körben számos panaszt gyűjtögettünk össze a rendszer hibáiról. Például megeshet, hogy engem felhívnak holnap, hogy el tudok-e kezdeni egy filmet holnapután. Nagyon ritka az a lehetőség, amikor elő tudunk készülni egy film fordítására. Pozitív példa erre, hogy a Picassot december óta tudom, hogy én fogom csinálni, tehát fel tudtam készülni mindenféle aspektusból a munkára, de ez nem így megy általában. A megszokott az, hogy “Figyelj, szia, el tudnád vállalni ezt a filmet, holnap kellene kezdeni”. Egyrészt, ha ebből akarok élni, akkor el kell, hogy vállaljam. Másrészt pedig nincs igazán lehetőségem arra, hogy befolyásoljam az árakat - nem árajánlatot kérnek tőlem egy munkára, hanem azzal hívnak fel, hogy mekkora a keret, amit rákölthetnek. A stúdiók már kialkudnak a megrendelőtől egy percdíjat, amiben benne van az egész gyártási költség, és abból ki van számolva, hogy körülbelül a dramaturgra mennyi jut, én pedig vagy elfogadom, vagy nem. Ez egy nagyon komoly helyzet, amit szeretnénk megreformálni.
Ezen kívül ott van az is, hogy borzasztó megkövültek a viszonyok, értem ezalatt azt, hogy nagyon nehéz egy televíziót rávenni, hogy változtasson az eddig  - évtizedek alatt - bevett gyakorlatán, hiszen egészen a vezérigazgatóig kellene emiatt felmenni. Én, egy dramaturg pedig mit keresek egy vezérigazgatónál? De mégis meg kell tenni, mert máskülönben nem fogunk tudni változást elérni. Hiába mondják, hogy a jogászoknak kell tárgyalni - ők a jogi nyelvet ismerik, a tévés szaknyelvet és a szinkron szaknyelvet pedig nem, innentől kezdve elbeszélnek egymás mellett.
Újabb nagy probléma, hogy nincsen képzés. A szinkronrendezői szakma alapvetően egy elöregedő szakma, nagyon kevesen vannak fiatalok. Nincs utánpótlás, mert nincs szinkronrendező képzés sem. Eközben dramaturgok viszont rengetegen vannak, nincs szűrés közöttük.

SzJ: Így a kevésbé hozzáértők attól veszik el a munkát, akik meg jobban értenek hozzá, nem?

LÁ: Egyrészt igen, másrészt pedig a munkájuk minősége kihatással van egy csomó mindenre.

SzJ: Jól gondolom, hogy nincs lektorálva a munkájuk, mert nincs rá idő?

LÁ: Vannak stúdiók, ahol ellenőrzik, de ez egyáltalán nem jellemző, hiszen emiatt megnyúlna az egész munka, és főleg a színész járna rosszul.
Összefoglalva van három olyan fő csapás, amin lépnünk kellene, de az a kérdés, hogy hogyan. Hiszen mindenki aktívan dolgozik, és nem azért nem találkozunk, mert nem akarunk, hanem mert nincs időnk rá. Ilyen szempontból tényleg mi, a dramaturgok vagyunk a legjobb helyzetben, mert ott ülünk a gép előtt, és fél szemmel, amikor épp nem a filmet fordítjuk, akkor keríthetünk időt arra, hogy a kapcsolatot ápoljuk a többiekkel. A szakszervezet ilyen szempontból jó partner, mert mi magunk akkor sem tudunk képzési anyagot úgy megállapítani, hogy az ne a nulláról induljon. Ezért jó, hogy sok kolléga jön például az ELTE-ről, többek között Sereg Judit is.
Ők a tavalyelőtti fordítói konferencián jelentették be, hogy meghirdetik az első képzést, amelynek a fő célja az lesz, hogy tényleg olyan emberek jöjjenek ki az egyetemről, akikre lehet támaszkodni, akik felkészültek a technikai újításokkal kapcsolatban, és akik minden téren tájékozottak. Hiszen ez egy öngerjesztő folyamat – ha rossz a minősége a fordításomnak, akkor miért emeljenek pénzt - amire már utaltam korábban, hogy múlt századi árakon dolgozunk. Kiszámoltuk, hogy ahhoz, hogy meg lehessen élni egyedül a szinkrondramaturgságból, a mostani ár háromszorosát kellene kifizetniük egy percért. Ma a plafon négyszáz forint egy tévéfilm fordítási percdíja, mozifilmnél legfeljebb kétezer.

SzJ: Mennyi idő alatt készül el egy film szövegkönyve?

SzLÁ: Egy nap alatt, ami nyolc munkaórát jelent, átlagosan húsz adáskész percet tudunk lefordítani, tehát körülbelül száz percet lehet egy hét alatt adásbiztosra megcsinálni, és ne felejtsük el továbbra sem, hogy ez egy másodállás. Persze ez a szám nem igaz mindenkire, a kezdők természetesen lassabban dolgoznak, aki villámkezű, az pedig rövidebb idő alatt is megoldja, és mindig függ a témától, hogy mennyire kell utánanézni. Annyira sokféle téma, tévé van, és utóbbiak olyan sokféle műsort gyártanak, hogy tényleg lehetne szakosodni is, de ha nem szakosodunk, akkor viszont meg kell adni az időt arra, hogy utánanézzünk mindennek.

SzJ: Azt olvastam, hogy a szinkrondramaturg egyéni vállalkozó, tehát nem úgy működik, hogy egy-egy stúdiónak vannak dramaturgjai, hanem a felkéréstől és a filmtől függ, hogy ki hová dolgozik épp, ugye?

LÁ: Így van, persze mindig van egy bázis, a stúdiók is próbálnak saját kört kialakítani, de ez nem mindig lehetséges, hiszen mindenki igyekszik a saját vállalkozói léte miatt kitermelni az adókat és járulékokat. Olyan van, ha az egyik stúdiónál kevesebb éppen a munka, és ezt jelzik a produkciós vezetők, hogy most épp nyugodtan keressenek más munkát.

SzJ: A külsős oktatókról és együttműködőkről tudnál valamit mesélni? Láttam a leírásban például a Mafilmet, rajtuk kívül lesz még másik stúdió?

SzLÁ: Egyelőre a Mafilm igen, de szeretnénk majd ezt a kört bővíteni, hiszen az ő kapacitásuk is véges. Sok más szinkronstúdióval is zajlanak tárgyalások, mert többet szeretnénk bemutatni a hallgatóknak. Nyilván a Mafilmnek nagyon jól jön ez az együttműködés, de például egy tízalkalmas stúdiólátogatás mind a tíz alkalmát hozzájuk vinni nagyon komoly szervezést igényel. 

SzJ: Visszatérve még a képzésre, tehát az a hosszútávú cél, hogy a képzetlen fordítókat úgymond leváltsák majd azok, akik itt végeznek, és akikre rá lehet bízni nyugodt szívvel egy fordítást már az első perctől kezdve?

SzLÁ: Inkább az, hogy az előbbieket is arra motiváljuk, hogy képezzék magukat. Az semmiképp sem célunk, hogy “megtisztítsuk” a szakmát a kevésbé igényes fordítóktól, helyette az, hogy legyen visszajelzés a fordító felé a hiányosságaival kapcsolatban, és ha elvégzi ezt a képzést - akár az egészet, akár csak az audiovizuális fordítóit, - akkor az neki megjelenhet majd az adatlapján, mint egyfajta képesítés. A kolléganőm, Kozma Borbála, a Semmelweis Egyetem dolgozója, ő fordította például a Vészhelyzet sorozat nyolc évadát. Orvosi témákban otthonosan mozog, hiszen végzettsége szerint okleveles ápoló, felnőtt intenzív szakápoló, aktív oktató és betegellátó. Ő például már az elejétől fogva azt mondta, hogy jó példa lehet az egészségügyi dolgozóknál működő rendszer, melyben a kamarai tagság és ciklikus rendszerben kötelező továbbképzésekkel megújítandó működési engedély a praktizálás feltétele. Ez egy hatalmas vízió, e felé szeretnénk haladni, ami persze jelenleg csak nagyon kis lépésekkel sikerül.

SzJ: Tárgyalások folynak már, vagy még a tervezés szintjén tartanak - például az alapdíj emelésével kapcsolatban?

SzLÁ: Egyelőre azt látom, hogy a mi oldalunkon elindultak a törekvések, hiszen magunkon tudunk legelőször változtatni, és elkezdtük a mi kis brandünket felépíteni. Cél, hogy ne lehessen megkérdőjelezni a mi általunk kiadott minőséget, és egy idő után már nem azok a lótifutik leszünk, akiket az utcáról berángatnak, hogy “csináld meg két forintért”, hanem abba az irányba törekszünk, hogy egy műfordítói elismertsége legyen a munkánknak - hiszen ez egy alkalmazott műfordítás. A jövőben pedig majd kimondhatjuk azt, hogy ez a munka nem ennyit ér, hanem háromszor ennyit. A megrendelői oldal is figyeli a mozgolódásunkat egy ideje, és remélhetőleg maguktól fogják majd azt gondolni, hogy "mi lenne, ha árat emelnénk, mert harminc éve nem tettük". Én a sztrájkban nem hiszek, hanem inkább az együttműködésben. 
Az, hogy én hogyan dolgozom, nem rajtam csapódik le, hanem a televízión, amikor beírja a kedves néző, hogy "miért mondták, hogy az szódásüveg, mikor az egy üdítőspalack?". A televíziók tehát ugyanúgy ránk vannak utalva, ahogyan mi rájuk. A néző elvesztése egy hatalmas dolog, és az - ha nagyon hatásvadász akarok lenni - rajtunk múlik. Ha nem jó szavakat adunk a színészek szájába, akkor a leiterjakab.hu-n hetekig lehet szemlézni, hogy miket találtak a vájtfülű nézők.
Vannak olyan kutatások, amelyekből kiderül, hogy a gyerekek dramatizált szöveggel 80%-ban a televízión keresztül találkoznak először. Tehát aki gyerekműsort fordít, azt kiemelten kellene bérezni szerintem, hogy csak arra tudjon odafigyelni amit csinál, és így a gyerekek egy választékos magyar nyelvet tudjanak elsajátítani pici korban. Ha akarom, akkor ez egyfajta hivatástudatnak is felfogható, és így nagyon szép.

Nagyon köszönjük Ágnesnek az interjút, rengeteg mindent mesélt, nem is írhattam le mindent, mert akkor el sem olvasnátok a hosszúsága miatt  - de igyekeztem a beszélgetés esszenciáját átadni nektek.
A blogot rendszeresen olvasók eddig főleg szinkronkritikával és színészekkel készült interjúkkal találkozhattak nálunk, mostantól kezdve azonban szeretnénk a szinkron szakma nagy területéről a többi hivatást is megismertetni veletek. Stay tuned!

(Fotó: Origo, Góz Tamás)