A ’90-es években tévét néző egykori gyermekek most kidülledt szemekkel kérdezik: ,,te jó ég, ilyen régen volt?!” Bizony, ilyen régen: ma 25 éve annak, hogy bemutatták a Hé, Arnold! című sorozatot, amit annak idején a Nickelodeon sugárzott.

A szőke, futballfejű kissrác sokunkat szögezett a tévékészülékek elé, hiszen szívesen néztük az amerikai gyerekek történeteit, csíptük a vicces nagypapát, és drukkoltunk, hogy Helga - legyen bármennyire is ellenszenves -  szerelme viszonzást nyerjen Arnold személyében.

Mielőtt rátérnénk a régi epizódokra és a szinkronhangokra, nézzünk pár érdekességet a sorozatról!

Arnold figurája eredetileg gyurmából készült az ötletgazda, Craig Bartlett nappalijában. A karakterekhez saját szülővárosának szülöttei adták az ötletet. A lány szereplők az alkotó egy-egy régi szerelmét mintázták. Olyannyira belevette saját életét a sorozatba, hogy Arnoldék azért élnek egy Hillwood nevű helyen, mert ez volt a seattle-i iskola neve, ahová Bartlett járt.

A rajzfilmnek voltak tanulságos elemei. A legenda szerint egy kislány az egyik epizódban látott Heimlich-féle műfogással segített egy társán.

A Simpson család egyik alkotója, Matt Groening azt a tippet adta Bartlettnek, hogy úgy alkossa meg a figurákat, hogy messziről, már az alakjukról felismerhetőek legyenek. Így történhetett az, hogy az alacsony Arnold barátja, Gerald magas és vékony lett.

Ez volt az első Nickelodeonon látható sorozat, ami gyerekszínészekkel szinkronizáltatta le a gyerek karaktereket: többségük - akárcsak a magyar verzióban - tinédzserkorának elején vagy közepén járt. Ahogy akkoriban a magyar szinkron esetében is, a színészek egy helyiségben voltak a felvételek alatt, ami Amerikában rendkívül ritka módszernek számított.

Arnoldot eredetiben hat különböző színész szólaltatta meg: ahogy telt az idő, és kezdtek mutálni a gyerekek, úgy kellett új szereplőket keresni. Bartlett nem akarta teljesen elengedni a fiatalok kezét, ezért a csere után epizódszerepeket kaptak a ,,régi Arnoldok”.

Mi, magyar gyerekek szerencsére végig Molnár Levente játékát élvezhettük Arnoldként, s nem csak mi, ő is nagyon szerette ezt a karaktert, erről beszélgettünk vele.

Fotó: Momentán Társulat

Szinkronjunkie: Gyerekkorodban a nagybátyátok sok videókazettát küldött nektek Amerikából, így rendszeresen néztétek a filmeket eredeti nyelven is. Hogyan hatott ez a szinkronnal való viszonyodra?

Molnár Levente: Mivel gyerekként kezdtem el szinkronizálni, a szinkronhoz fűződő viszonyomra ez talán nem volt hatással, de a filmek iránti szeretetemre biztosan. És nem mellesleg az angol nyelv elsajátítatásban is sokat segített.

SzJ: Húgoddal, Molnár Ilonával egy szinkroniskolában sajátítottátok el a mesterséget. Kik tanítottak?

ML: Demjén Imre indított egy iskolát. Pécsi Ildikó színészmesterséget, Vas János szinkronrendező beszédtechnikát tanított, Andor Péter - mint szinkronrendező - pedig a szinkronizálás világába vezetett be minket, ami akkor még teljesen más volt, mint a ma. Ugyan megmaradtak az olyan elnevezések, mint a tekercs és a kiállás, ma már teljesen máshogy dolgozunk, mint annak idején. Andor Péternek nagyon sokat köszönhetünk. Ő osztott ránk először apró, majd főszerepeket, elmondta, hogyan kell beszélni a mikrofonba, hogyan kell próbálni és milyen technikák vannak akár arra az esetre, ha az ember nem tud kimondani egy szót vagy mondatot.

SzJ: A Hé, Arnoldba már rutinos szinkronfőszereplőként vágtál bele?

ML: Akkor már valóban mögöttem volt néhány főszerep, de mint általában az ilyen kultikussá váló sorozatoknál lenni szokott, mi sem tudtuk az elején, mit csinálunk, egy rajzfilmsorozat volt a sok közül, amiből egyre több epizódot kaptunk. Évekkel később szembesültem vele, hogy sokan ezen nőttek fel, ismerték a részeket, tudták, hogy ki kinek a hangja. Ez számomra nagy meglepetés volt.

A Pannónia Filmstúdió műtermeiben kezdtük el felvenni a sorozat szinkronját egy remek csapattal: Somló Andrea szinkronrendező irányított minket, a főbb szerepekben pedig a nagypapámat szinkronizáló Forgács Gábor, Dögei Éva és Seszták Szabolcs hallható, és mellénk jöttek be a kisebb karakterek hangjaként különböző színészek - köztük a húgom is. Nagyon jó emlékek és nevetések fűződnek a sorozat szinkronjához.

SzJ: Akkor még iskolába jártál. Hogyan kezeltek az osztálytársaid, mint Arnold magyar hangját?

ML: Akkor már gimnáziumba jártam. Nem voltam magántanuló, de előfordult, hogy nem mentem iskolába a munka miatt, és délután általában valamelyik stúdióba siettem dolgozni. Ugyan szinkronizálok és hallható a hangom a tévében, nagyon örülök neki, ha a barátaim között önmagam lehetek, és nem a „szinkronhang”. Annak idején ezzel a suliban sem volt probléma.

SzJ: Úgy nyilatkoztál a sorozatról, hogy tanulságos, és szeretted a szürreális világát. Mennyire gondolod kortalannak? A mai gyerekek szeretnék?

ML: Ezt nem tudom megmondani, de egyszer választ fogok kapni rá, mert a gyerekeimnek most kezd majd ez a sorozat érdekessé válni. Majd rajtuk keresztül megpróbálom lemérni, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy abban a rajzfilmdömpingben, ami naponta rájuk ömlik a tévéből, ad-e valami pluszt ez a sorozat. Azt gondolom, hogy a Hé, Arnold! abban az időszakban könnyebb helyzetben volt, mint manapság, mert kevesebb tévécsatorna közül lehetett választani.

SzJ: Egy interjúban azt mondtad, hogy nagyon szereted a szinkront, és mindent, ami vele jár, fel sem merült benned a váltás. Mégis elvégezted az ELTE angol-magyar szakát. Miért érezted szükségét a diplomának?

ML: Azért végeztem el az angol-magyar szakot, mert úgy éreztem, hogy kell még valami, hogy több lábon állhassak. Amikor befejeztem az egyetemet, a Momentán Társulat, ami idén lett 18 éves még nagyon a kezdet kezdetén járt. Nem tudtuk elképzelni sem, hogy mi lesz belőle, vagy lesz-e valami egyáltalán. A szinkron mindig is meghatározó volt az életemben, és a diplomámmal a kezemben szövegeket is fordítottam. Többek között Hamvas Dani barátommal egy pankrációs műsor kommentár-szövegét írtuk hétről-hétre 5 és fél éven keresztül, ami nagyon meghatározó volt.

SzJ: A Momentán Társulat egyik alapító tagja is vagy. Lev&Te című előadásodban a következő vendéged Csőre Gábor lesz. Mit láthat a közönség ettől a két szinkron-nagyágyútól a színpadon?

ML: Ez egy improvizációs előadás, tehát arra épül, hogy nem tudjuk, mi fog történni. Ez már a negyedik évada ennek az előadássorozatnak, amikor is hónapról hónapra meghívok egy színpadi- vagy filmes színészt. A kérdés mindig az, hogy mit kezd egymással két ember, ha ott áll a színpadon szöveg, jelmez és kellékek nélkül. Nem tudom, megmondani, hogy mi lesz Gáborral, de régóta ismerem és nagyra tartom őt, ezért is örültem, hogy elfogadta a meghívást. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hozunk ki a helyzetből, elővesszük-e a hangunkon alapuló figurákat, játékokat. Október 21-én kiderül.

Seszták Szabolcs, Dögei Éva, Forgács Gábor

Arnold legjobb barátja Gerald volt, de az amerikaiak őt nem cserélték le, amikor elkezdett mélyülni a hangja, hanem írtak hozzá egy epizódot. Ebben a részben Geraldnak kiveszik a manduláit, emiatt más lesz a hangja. Arnold meg is jegyzi az epizód végén, hogy ,,a hangod egy kicsit más ugyan, de így is Gerald vagy!” A magyar változat munkatársainak nem kellett ilyen nehézségekkel szembenézniük, hiszen a legjobb barátot Seszták Szabolcs szólaltatta meg, aki a szinkron kezdetekor már betöltötte húszadik életévét, így nem okozott problémát a mutálás.

Dögei Éva hangját egy egész generáció megjegyezte Pataki Helga szerepében. A szakma számára is emlékezetes volt, hiszen sokan a mai napig Helgaként emlegetik a szinkron világában. Maga Dögei Éva kedvenc szerepeként jellemezte a karaktert.

Sok-sok szereplő volt jobbnál jobb hangokkal, de nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Arnold nagypapáját, akit Forgács Gábor szinkronizált. A színész több feledhetetlen pillanatot okozott a ’90-es évek gyermekeinek, és ebből az egyik biztosan a mókás nagypapa magyarítása volt.

A felsoroltakon kívül hallhattuk még Petrik Pétert, Előd Botondot, Előd Álmost, Halasi Dánielt, Simonyi Balázst, Mánya Zsófit, Molnár Ilonát, Fodor Zsókát, Simonyi Piroskát, és még sokan másokat.

Lista helyett szólaljanak meg maguk a hangok: dőljetek hátra, és nézzetek meg pár epizódot gyermekkorunk egyik kedvenc sorozatából!

Emlékeztek az operás részre?

 https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-opera-xHntDIJTu8Q5pfWP

Vagy amikor a nagypapáról kiderült, hogy ő volt Acélos Phil?

https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-acelos-phil-YZcFRXa3vg1HBZfN

Vagy itt van az, amikor Jenci rossz útra tér:

https://videakid.hu/videok/animacio/he-arnold-jenci-a-rosszfiu-wqcI5qkH0fyelrcI

Nektek melyik volt a kedvenc epizódotok?

Daniel Craig éppen 15 éve kezdte meg 007-es karrierjét a Casino Royale című James Bond-filmmel. Craig utolsó, ötödik filmje egyben a franchise 25. epizódja is, így minden szempontból kiemelt figyelem övezte. Mint minden új Bondot, Craiget is gyanakodva nézték a rajongók, hiszen az általa alakított karakterben nyoma sem volt annak az eleganciának, amelyet Pierce Brosnan-nel megszoktak. Az elemelt kisujjas Martinik helyett keményvonalas akciót kaptunk, egy még betanulófélben lévő Bondot, aki a neki megadatott 5 epizódon keresztül tanulta ki a szakmát. A megtévesztés, kémkedés, kütyük a kispadra kerültek, helyettük egy sokkal direktebb, brutálisabb, egyszersmind sebzettebb főszereplőt követhettünk.

A Nincs idő meghalni pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a Spectre - A Fantom visszatér letette. Főszereplőnk, Dzsémsz Bjond, ex-KGB ügynök jól megérdemelt vakációját töltené az előző részben megörökölt menyecskével, amikor a gaz ellen beletüsszent a porcukorba. A Craig-éra előtti filmekkel ellentétben az új 007-es egyik legnagyobb erénye a kontinuitás, amely a mai, sorozatok és egymásba átkötött filmek uralta világban szinte alapkövetelmény. Bár ez kívülről áldásnak tűnik, azért az látszik, hogy nem sikerült minden részben élni a "folytatás" kínálta előnyökkel: annak ellenére, hogy nem kellett újra és újra bemutatni a szereplőket, a forgatókönyvírók kevés valódi karakterfejlődést írtak a figuráknak. Bond már korábban is volt szerelmes, korábban is le akart telepedni és "hátrahagyni ügynök múltját", így ezek a történeti elemek nem jelentenek akkora újdonságot. Craig története viszont korrekt lezárást kap, és a franchise keretein belül értékelhető vége lesz a figurája körül kialakult sztorinak. Mondhatnánk, hogy klisés, kiszámítható (amúgy tényleg az...), de hát mégis csak egy olyan filmsorozatról beszélünk, ahol 99 főhősre lőtt golyóból legfeljebb egy darab talál - az is maximum váll környékén. Ehhez mérten érdemes értékelni az eseményeket. 

A film igazi erénye, hogy a sorozat egyik legszebben fényképezett része. Lenyűgözőnek tartom, hogy még ennyi év után is tudnak izgalmas helyszíneket találni és azokat úgy bemutatni, hogy az embernek tátva maradjon a szája. 

(Fotó: a film előzetese)

Ugyanakkor sajnos több légy is került abba a bizonyos levesbe: azt mindenki elnézi, hogy a közvetlen közelről James Bondra kilőtt golyósorozatból semmi nem talál, de ma már érezhető nézői elvárás, hogy a történet elemei valóságosan működjenek. A sztoriban potenciálisan kibontakozó nemzetközi konfliktust a forgatókönyv egy olyan időszakban keni el, amikor napi szinten hallhatunk háborúkról, egymásnak feszülő szomszéd országokról és nagyhatalmakról, kiberháborúról és világpolitikáról. Ez egy olyan hiba, amelyet még a képregényesen elnagyolt Brosnan-es epizódok sem engedtek meg maguknak.

A történet gonosza - bár illik a képbe - teljesen súlytalan, motivációja érthetetlen és tulajdonképpen nem is létezik. Bár a forgatókönyv kétségbeesetten próbálja őt antihősnek bemutatni és párhuzamba állítani Bonddal, azon kívül, hogy a sokkal jobb karakterekre érdemes Rami Malek is ott volt a forgatáson, nem sok közös van bennük.

A film zenéje... a 2010-es években egyre több alkalommal futhattunk bele "kreatív nézeteltérésekről" szóló hírekbe, amelyek kapcsán zeneszerzőket cseréltek le. Nem volt ez másként a Nincs idő meghalnival sem, ahol eredetileg a viszonylag ismeretlen Dan Romer írta volna a score-t. Hogy pontosan mi volt a csere oka, az valószínűleg sosem (de legalábbis még évekig) nem fog kiderülni, azonban az utolsó pillanatban Hans Zimmer ugrott be a helyére. Zimmerről szakmai körökben nagyon megoszlanak a vélemények, ugyanakkor a közönség körében nem véletlenül az egyik, ha nem A legismertebb és legkedveltebb zeneszerző. Manapság azonban - néhány kivételtől, mint például a Dűne eltekintve - jellemzően inkább producerkedik és a zeneszerző csapatát irányítja, mintsem hogy valóban ő tenné a helyükre a hangjegyeket. 

A Nincs idő meghalni muzsikája totális biztonsági játék, kevés eredeti ötlettel, de még a Zimmerre jellemző motívumokat is nehezen találhatjuk meg benne (egy-kettő azért akad, mint az Eredet óta a teljes szakma által átvett, hajókürt jellegű rézfúvósok, vagy a ritmikusan ismétlődő szintetizátor szólamok). Ennek legfőbb oka, hogy a csapatnak kevés ideje volt a zeneszerzésre, hiszen a bemutató előtt három hónappal kerültek a képbe. Így a hónapokig tartó kísérletezés, a szonikus világépítés - amely Zimmer legnagyobb erőssége - abszolút elmaradtak. Zimmert nem is emiatt választották, hanem két okból: érti az akciót és képes gyorsan, magas minőségben dolgozni. Természetesen ez annak a huszon-harminc-valahány asszisztensnek és zenésznek köszönhető, akik valójában felelősek a filmek zenéjéért és Zimmer alatt dolgoznak. A Nincs idő meghalni esetében ez Johnny Marr gitáros és Steve Mazzaro gitáros-zeneszerző voltak. Érdekesség, hogy a film egyetlen igazán eredeti és jellegzetes témája a Billie Eilish betétdalból származik.

A szinkron

A szinkronra igazán nem lehet panaszunk, hiszen az eredetihez felérő, magas színvonalban készült - még akkor is, ha a magyar csapat nemhogy éveket, de sokszor napokat sem tölthetett el a felkészüléssel. Van azonban egy olyan tényező, amely már az előző résznél is sokszor kizökkentett a filmből - a Szpektrö. Nem tudom, hogy ez kinek a találmánya, hiszen az eredetiben teljesen világosan Szpektörnek mondják. Ennek ellenére a magyar változatban az előző epizód óta erőltetik ezt az ír-orosz akcentusok szerelemgyerekeként megszületett kiejtést. Az írásmód félrevezető lehet, hiszen az angolok a kísértet szó végén megfordítják a két betűt és így lesz a specter-ből spectre, de ez a kiejtésen nem változtat. Rejtély. 

Ettől eltekintve a szinkron zseniális, úgyhogy nézzük a magyar hangokat!

James Bond - Daniel Craig - Stohl András

(Fotó/Forrás: Fejér Bernadett / Fidelio)

Tabák Kata még a szeptember eleji Szinkronszemlén említette, hogy mennyire antipatikus volt számára a fiatal Stohl András, mikor először találkoztak a szinkronban. Ez azonban megváltozott, mikor látta, hogy Stohl már első alkalommal is mennyire profin oldja meg a kiosztott szerepeket. A mára összeszokott páros egyik legjobban sikerült közös munkája a Daniel Craig alakította James Bond. Stohl már a Casino Royale-ban is remekül érezte a karaktert, akinek mostanra nincsen olyan rezdülése, amelyet ne követne le tűpontosan. A magyar változatban James Bond egy kicsit könnyedebb, hiszen András hangja magasabb, mint Craigé, ezzel pedig valamennyit enyhít a boxoló imidzsen is.

Dr. Madeleine Swann - Léa Seydoux - Bozó Andrea

(Fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Bozó Andrea 100+ szinkronnnal a háta mögött kevés blockbuster szerepet tudhat még magáénak, emiatt nincs biztonsági játék érzése az embernek. Seydoux-val jól működnek együtt, sőt a magyar változatban Dr. Swann karaktere még légiesebb, misztikusabb lett, és ezáltal jobban illik a filmbe. 

Lyutsifer Safin - Rami Malek - Fehér Tibor

Rami Malek és Fehér Tibor párosát Aprics Lászlónak és a The Pacific - A hős alakulat című sorozatnak köszönhetjük. A Mr. Robot sorozat és a Bohém Rapszódia óta pedig elválaszthatatlanok, így természetes volt, hogy ezúttal is Tibort hallhatjuk. A karakter furcsa akcentusát jól hozza, nem egy fájdalmas beszédhiba, inkább egy érdekes ízzé válik a filmben. Ugyanakkor sajnos a karakter nem rejt komoly színészi kihívásokat, így egyik színész képességeit sem aknázza ki igazán. 

Nomi - Lashana Lynch - Pálmai Anna

Pálmai Annát a 2020-as évben és eddig 2021-ben is jórészt elkerülték a meghatározó szinkronszerepek, így kifejezetten üdítő, hogy Nomi szerepében, egy erős, öntudatos ügynöknőként tér vissza. Stohl Andrással jól működnek együtt, párosuk csípős és vicces, noha a stúdióban külön-külön készültek a felvételek. 

M - Ralph Fiennes - Forgács Péter

Bár a Skyfallban még Csankó Zoltán szinkronizálta, a Spectre-ben helyükre kerültek a dolgok és az egy komplett generáció által megszokott Fiennes - Forgács párost hallhattuk és láthattuk M-ként. Félreértés ne essék, Csankó Zoltán a modern magyar szinkron egyik legprofibb színésze, szó szerint bárkit, bármilyen körülmények között hitelesen alakít, de Fiennes-szal valahogy Forgács Péter jobban működik. A gyeplőt talán legkevésbé tartani képes M a Nincs idő meghalniban ugyan a valóságtól teljesen elrugaszkodott szerepbe kerül, de a magyar szinkron újra biztos lábakra helyezi a figurát.

További magyar hangok: Csankó Zoltán, Dolmány Attila, Fesztbaum Béla, Mikecz Estilla, Nádasdi Veronika, Rába Roland, Rohonyi Barnabás, Szatory Dávid, és a gyerekszerepben kiválóan teljesítő Dudás Lea.

A Daniel Craig-éra ezzel a filmmel lezárult, 15 év után újra változik majd a Bond-széria. Egyesek szerint radikális változásokra van szükség és a korábbiaktól teljesen eltérő főszereplőt kaphatunk. Van, aki női Bondra vár, másik Idris Elbát szeretnék látni a Walter PPK, az Aston Martin és a Omega társaságában, de jócskán akadnak, akik Henry Cavillre vagy Tom Hardy-ra szavaznának inkább. Bár az biztos, hogy James Bond visszatér (ezt a nem-spoilert a film végén is kiírják), a producerek egyelőre nem szeretnék levenni a rivaldafényt a filmről egy új színész keresésével. Ez a világjárvánnyal terhelt, többszörösen eltolt megjelenés és az emiatt felmerült elképesztő többletköltségek miatt érthető is. Talán majd jövőre.

 
A végső magyar hangokat bemutató - és szerencsére a történetből is keveset ellövő - harmadik előzetes:

 (További fotók: Meglepetés.hu, Jegy.hu, Csudai Sándor - Origo.hu)

Az HBO Magyarország először nem tervezte szinkronizáltan leadni a Jóbarátok: Újra együtt különkiadását, ám kielégítve a nézői igényeket, mégis elkészült hozzá a szinkron. Ebből az alkalomból a főszereplők magyar hangjaival beszélgettünk.

Akárcsak a stáblistában, a sort mi is az elbűvölő Kökényessy Ágival kezdjük, aki Jennifer Anistont, azaz Rachel Greent szólaltatta meg. A színésznőt egy városi dugó kellős közepén kaptuk el pár kérdés erejéig. 

SzJ: Több vélemény is van a tavasszal bemutatott Jóbarátok: Újra együtt-ről. Van, aki maradéktalan örömmel nézte végig, és olyanok is akadnak, akik nem azt kapták, amit vártak. Ön mit gondol róla? 

KÁ: Én sem azt kaptam tőle, amit vártam, mert egy új részt, vagy filmet szerettem volna. Azt képzeltem, hogy visszatérnek a stúdióba, és csinálnak egy epizódot, amiben láthatjuk, hogy 17 év elteltével mi történt a szereplőkkel. Ez a talkshow is nagyon klassz volt, de nem ilyenre számítottam.

SzJ: Mit gondol, mi történt Rachellel az elmúlt 17 évben?

KÁ: Fogalmam sincs. Nagyon drukkoltam, hogy végleg összejöjjenek Ross-szal, de szerintem a nézők többsége is azért szurkolt, hogy együtt maradjanak. Nem tudom, mi történhetett vele, ezért is lettem volna kíváncsi rá.

SzJ: Az újraegyesülésnek a szinkronja miben volt más, mint a sorozatot szinkronizálni?

KÁ: Azért volt nehezebb, mert a szereplők sokszor beszéltek egyszerre, így nem volt egyszerű kiszűrni, hogy Rachel mikor szólal meg. Ezen kívül rengeteg érzelmi kitörés volt benne, amit szintén kihívás volt lekövetni.

SzJ: Ha színpadon vagy filmben játszhatná valamelyik karaktert, kit játszana el?

KÁ: Rachelt. Nyilván azért is, mert tíz éven át szinkronizáltam, és ezért áll a szívemhez a legközelebb. Ugyan mindegyik karakter nagy találat volt, de ha megpróbálom külső szemlélőként nézni, nekem akkor is a Rachel a legérdekesebb figura, és nagyon örülök, hogy annak idején Mohácsi Emil rám osztotta a szerepet.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy még utazás közben is szakított ránk időt.

2001. október 2-án mutatták be a mozik Jean-Pierre Jeunet filmjét, az Amélie csodálatos életét. Az alkotást pozitívan fogadták a kritikusok: már az első héten a legtöbbet vetített film lett a mozikban, és további 22 héten át a top 10-ben maradt. 2001-ben a legsikeresebb francia film lett Amerikában a maga 41 millió dolláros bevételével.

A rendező egy plakáton pillantotta meg a főszerepet játszó Audrey Tautout. Egyből beleszeretett sötét szemeibe, és ártatlan tekintetébe, így behívtak egy válogatásra, és tíz másodperc után biztos volt benne, hogy megtalálta Amélie-t.

Jeunet egy irreális Párizst álmodott meg, mindezt úgy, hogy létező helyszíneken forogjanak a kamerák. Ehhez csapatával megtisztította a város azon részeit, amelyeket használni szándékoztak: letakarították a graffitiket és új, színesebb plakátokat helyeztek ki. Mivel a helyszínek többsége létező, így a kávézó, ahol Amélie dolgozott szintén látogatható.

A film zeneszerzője, Yann Tiersen maradandót alkotott, a melódiát ugyanis szinte mindenki ismeri. Csak a szerencsén múlt, hogy a világ megismerhette, mire képes: a rendező soha nem hallott Tiersenről, amikor is asszisztense autójában meghallotta a szerző CD-jét. Annyira megtetszett neki, hogy felkérte, írja meg a film dalait, melyek közé végül korábbi szerzemények is bekerültek.

Amélie Poulain megformálója, Audrey Tautou gyerekkorában nem akart színész lenni. Egyetlen vágya volt: majmokkal foglalkozni. Végül modellként kezdte karrierjét, és hamar a filmvásznon találta magát.

Magyar hangja az elbűvölő Györgyi Anna volt, aki örömmel emlékezett vissza a filmre, de azt is elmesélte nekünk, hogy milyen viszonya van a szinkronnal, s az is szóba került, hogy mit lehet tanulni belőle.

Fotó: Emmer László 

Szinkronjunkie: Azért lett színész, mert egyfajta szentélyként tekintett a színházra. A szinkronra hogyan tekint?

Györgyi Anna: Ha jó a színésznő, akit szinkronizálni kell és a szinkronrendező is, akkor ugyanúgy állok hozzá, mint bármelyik színházi munkámhoz, e tekintetben nem teszek különbséget. Ha előre lehet tudni, hogy a film gyengébb, akkor másképp áll hozzá az ember, de az ilyen feladatot is mindig megpróbálom a legjobb tudásom szerint végrehajtani.

SzJ: Ha már a gyengébb filmeknél tartunk, egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ügyel arra, hogy ne vállaljon el olyan nívótlan feladatot, ami hosszútávon rossz hatással lehet a jövőbeli munkáira. Volt már olyan szinkron, amire ezen megfontolásból nemet mondott?

GyA: A Szellemekkel suttogó első évadát leszinkronizáltam, és amikor hívtak, hogy megérkezett a második évad, azt mondtam, hogy nem szeretném folytatni. Bár népszerű sorozat volt, Jennifer Love Hewitt-ot valamiért nem tudtam megszeretni, és nem szerettem volna még egy, vagy akár több évadon át kísérni. Az X-aktákra is hívtak Náray Erika helyett, amikor egy másik csatornához került a sorozat, és nagyon elégedetlenek voltak az emberek a változással. Ilyenbe lehet, hogy nem mennék bele még egyszer, pedig remek munka volt, mert ebben is Juhász Anna szinkronrendezővel dolgozhattam együtt. Egy-egy sorozat szinkronját egyébként is nagyon meggondolom, mert hosszú távú munka, és ezért nagyon meghatározza az életet: nem lehet elmenni nyaralni, ha éppen sorozatot szinkronizál az ember.

SzJ: Kállai Ferenc volt a színészmesterség tanára, és azt mondta Önnek amikor végzett a Főiskolán, hogy ,,magából negyvenévesen lesz igazán jó színész” és Ön is megerősítette, hogy igaza volt. A szinkronban is 40 felett érezte magát jónak? Hiszen addigra már megvolt Sissi szinkronja is.

GyA: Ezzel szoktam viccelni, hogy a síromra is ezt fogják írni, hogy Sissi magyar hangja voltam. Aprics László látott a Malom a pokolban című darabban, amiben végzősként játszottam, ekkor választott ki Sissi szerepére. Tényleg ez volt az első nagyobb munkám, de ami számomra még emlékezetesebb és a Sissi előtt volt, az a Kis Vera című orosz film. Ebben Hollósi Frigyes volt az apám, Szabó Éva az anyám, és azt azóta emlegetjük, annyira jó munka volt. Szerencsés esetben az embert megtalálják az alkatához és az életkorához való szerepek, és ez a színházban és a szinkronban is így volt. A hangom egyre jobban mélyül, így ahogy telik az idő egészen más szerepeket is játszhatok.

SzJ: Egy interjúban azt mondta, hogy sokat lehet tanulni a szinkronizálásból. Mit tanult belőle?

GyA: Szinkronizálni nem könnyű: nagyon jó ritmusérzék kell hozzá. Ha jó színészt szinkronizál az ember, abból is sokat lehet tanulni, mert attól is sokat tanulhatunk, akit a vásznon látunk. Rengeteget kell állni, ez is fárasztó tud lenni. Fegyelmezettség és alázat, ezek a legfontosabb alapkövetelmények. Magammal és a körülményekkel szemben is alázatosnak kell lenni akár szinkronban, akár színházban, akár forgatáson. Az, hogy az ember kockánként nézheti, hogy milyen jól és merészen játszanak színészek, nekem nagyon nagy élmény.

SzJ: A rendezők nagyjából összefoglalják a színésznek a szereplőt, akit szinkronizál. Mohácsi Emil mit mondott, milyen Amélie?

GyA: Nagyon szerettem Emillel dolgozni. Utólag azt mesélte, hogy amikor mentem dolgozni a filmen, kérdezte tőle valaki, hogy ,,ez a csaj csinálja Amélie-t?” és mondta, hogy igen, úgyhogy biztosan volt valami fizikai hasonlóság. Tudtam, hogy különleges hangulata lesz a filmnek, és hogy egy naiv, álmodozó lányt kell szinkronizálnom. Ugyan főszerep volt, nagyon keveset beszéltem benne, szinte egy óra alatt megvoltam a szinkronnal, mert inkább történtek Amélie-vel a dolgok, mint hogy beszélt volna.

SzJ: Mit gondol a filmről? Tényleg olyan csodálatos élete volt Amélinek?

GyA: Audrey Tautou imádnivaló, és a film hangulata is különleges. Nagyon szeretem a szürreális, meseszerű alkotásokat. Sok mindenben szinkronizáltam őt, a Hosszú jegyességben is nagyon szerettem, abban meg tudta mutatni, hogy nem csak bájos tud lenni, hanem a drámai érzéke is jó. A Mélység kalandorában egy alkoholista feleséget játszik, és ahogy idősödik, egyre sokszínűbb a játéka.

SzJ: Azt tudjuk, hogy hol hallhatjuk, de hol láthatjuk Önt mostanában?

GyA: Most leginkább felújító próbák zajlanak. Az első munkám Szolnokon lesz az Őszi szonátában, aminek nagyon örültem, mert nagyon szép szerepem van benne. Tatabányán is játszom majd, a Két Korea egyesítése című darabban. A televízióban a Mi kis falunkban vagyok látható, nemrég fejeztük be a forgatását. Nagyon szeretem a munkámat, a színházat, a szinkront és a filmezést is. Nem régen volt Jean-Paul Belmondo temetése, és elképesztő volt látni az a szeretet, ami körülvette a szertartást. Jó lenne, ha Magyarországon is így megbecsülnék a színészeket.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy mesélt nekünk.

A film további magyar hangjai is emlékezeteset alkottak, kezdve a mesélővel, Helyey Lászlóval, kinek orgánuma már a film elején biztosít minket arról, hogy jó helyen vagyunk. Juhász György is kiválóan szinkronizálja a visszahúzódó Ninót, Kun Vilmos pedig szívet melengetően játszik a festő bácsi, Raymond Dufayel szerepében.

Meséljétek el nekünk, Ti szerettétek-e a filmet, és ha igen, mi az, ami a leginkább megfogott benne!

“Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, Harry, de attól még miért ne volna valóságos?” - a varázsvilágok legismertebb bölcs figurája, Albus Dumbledore a magyar közönség számára egybeforrt Makay Sándor hangjával, aki szeptember 11-én ünnepelné a 90. születésnapját. Portrésorozatunk e havi epizódjával ezért a Gobbi Hilda-díjas, rendkívüli színművészre emlékezünk.

A művész 1931-ben született Budapesten, majd mint pályatársai közül oly sokan, ő is a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdett a Színművészeti Főiskola elvégzése után. Négy évvel később, 1962-ben csatlakozott a Miskolci Nemzeti Színházhoz és tíz évig volt tagja a borsodi társulatnak, a város közönsége rajongva szerette őt, főleg zenés szerepei miatt. Ez a szeretet pedig kölcsönös volt, 2008-as levelében ezt írta a színháznak: “Sokszor álmodom, hogy még ott vagyok veletek én is, hisz az én életem is ott lett teljes, sikeres és legelsősorban boldog.” Később a József Attila Színház és az Operettszínház társulatát erősítette, utóbbi stúdiójában színészképző tanárként is dolgozott. Szabadúszó színészként rengeteg színpadon megfordult vendégművészi szerepekben, így például Tatabányán, Békéscsabán, Sopronban és a főváros számos kőszínházában.

A szakmában közismert volt, hogy karikatúrákat készített kollégáiról saját maga szórakoztatására, de leszögezte: “ha látom, hogy egy kicsit elhúzza a száját, akkor már szét is tépem. Nem akarok senkit megbántani.” Az elkészült rajzokat egy hatalmas kapcsos mappában tartotta, amit egy interjú során meg is mutatott kérdezőjének. Az alkotások bejárták az országot, közben pedig állandó kiállítása volt a miskolci Színészmúzeumban. A színházi és filmes évek előtt dolgozott a Budapesti Csokoládégyárban, ahol az egyik kevésbé kedvelt portásról is csinált egy karikatúrát, amit kitűzött a bejárat fölötti “Akikre büszkék vagyunk”-tabló tetejére. Be is hívatták az irodába, azonban a gyárvezető nem bocsájtotta el, hanem rá bízta az épület dekorálását.

Felesége Lengyel Annamária balettművész volt, házasságukból egy lányuk, a szintén színészi karriert választó Andrea született 1967-ben.

A képernyőkön

A Szomszédokban annak idején megfordult a kor színészeinek java, így a szinkronból ismert hangokhoz immáron arcot is társíthatott a közönség. Makay öt részen keresztül alakította Dessewffy Károlyt a 70. és a 75. fejezetek között - ő volt az, aki Etus kerámiáiból kiállítást szeretett volna szervezni, ami nem kevés bonyodalommal járt. Aztán ott volt még a Kisváros, és sokszor szerepelt a Gálvölgyi Showban.

Szinkron

Több, mint másfél ezer szinkronmunkája közül egyértelműen Albus Dumbledore karaktere volt a legismertebb, akit a vásznon Richard Harris és Michael Gambon is megformált, a magyar hang azonban állandó maradt. 

Gambont máskor is magyarította, például A király beszédében, Az utolsó igaz harcosban, Az ügynökségben, vagy A pogánytáncban. Egy másik nagy sikerű, szintén könyvből megalkotott franchise-ban is hallhattuk őt, méghozzá a Gyűrűk ura-trilógia Bilbójaként. Ő volt továbbá Hitchcock Jamaica fogadójában Sir Humphrey Pengallan, és az 1948-as Twist Olivér Mr. Brownlowja.

A Karate kölyök Mr. Miyagiját is az ő hangjával ismerhettük meg az 1993-as szinkronnak köszönhetően.

Rajzfilmekben rengetegszer hallottuk, ilyen volt a Herkules, a Mickey egér klubja, a Marsupilami, az Animánia, Balu kapitány kalandjai, Babar, és még sorolhatnánk. Ki ne emlékezne a Pixar édesbús meséjére, a Felre? Nos, bizony Makay Sándor szólaltatta meg benne Carl Fredricksent, csakúgy, mint a Mulanban a császárt.

A Maffiózók sorozat az HBO legjobban sikerült alkotásai közé tartozik, melynek magyar változatában a színész is szerepet kapott, méghozzá a New York-i Lupertazzi család Carmine Lupertazziját szinkronizálta. Ő volt a Bridget Jones naplójában az idősebb Mr. Darcy magyar hangja, és ki nem hagynánk a felsorolásból Jack Lemmont sem, akit A szomszéd nője… filmekben szinkronizált, és akit egyébként a Mentsük meg a tigrist!, a Papi védőbeszéd, és A fűhárfa című filmekben is magyarított. Kivette a részét a kémfilmek origójának számító James Bondok magyarosításából is. Bernard Lee-t M-ként hatszor, Desmond Llewelynt Q-ként háromszor szinkronizálta a hatvanastól egészen a nyolcvanas évekig.

A Folytassa-sorozatban, a Miss Marple- és a Rózsaszín párduc-filmekben is rendszeresen kapott kisebb epizódszerepeket, illetve a Don Matteo és a Columbo-szériában is feltűnt kedves hangja. Egyik legutolsó munkája között volt a néhai Stan Lee megszólaltatása a Vasember második részében látható cameo-szerepében. A Marvel-képregények egyik atyját utána már szinte kizárólag Kajtár Róbert szinkronizálta egészen 2019-es utolsó megjelenéséig a Bosszúállók:Végjátékban.

Szinkronszerepeiért életműdíjjal jutalmazta meg a szakma 2016-ban, melyet az egykori Arcok a hangok mögött rendezvénysorozat egy előadásán adott át neki Mihályi Győző. Szeretettel emlékezünk rá!

Borítókép: MTI/Kollányi Péter

2021. szeptember 5-én este került sor a 2021-es Szinkronünnepre. Az esemény különlegessége, hogy az idei mellett a tavalyi díjazottak is megkapták jól megérdemelt kitüntetésüket, így pótolván be a pandémia miatt elmaradt, online megtartott ceremóniát.

Az esemény előtt egy kerekasztal beszélgetésre került sor, amelyen elsősorban a Szinkron Szakszervezet jogdíjak rendezéséért folytatott küzdelmét, valamint a 2022-ben hatályba lépő törvény által bevezetésre kerülő új helyzetet járták körül.

A sorban az ötödik gála számos színésznek, rendezőnek, hangmérnöknek, gyártásvezetőnek és stúdiónak nyújtott izgalmas perceket, hiszen a szakma képviselői vehették át a közönség és kollégáik által nekik megszavazott díjakat. A szakmai zsűri olyan neves tagokból állt, mint Bánsági Ildikó, Aprics László, Márkus Tamás, Takácsy Gizella, Novák Péter, és Réz András. Az elismeréseket pedig olyan ismert színészek adták át, mint Kálid Artúr, Kökényessy Ági, Reviczky Gábor, Stohl András, Tóth Enikő, Pogány Judit, és még sokan mások. 

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott gálán a következő alkotók vehettek át díjat:

Életműdíjat kaptak:

Kovács Nóra színésznő

Lőte Attila színész

Vajda István szinkronrendező

Szeredás András dramaturg

Katona Edit vágó

Balogh Mihály hangmérnök

Posztomusz életműdíjat ítéltek Németh Piroska gyártásvezetőnek.

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizált sorozata: Easttowni rejtélyek

Az év női főszereplője: Pálfi Kata

Az év férfi főszereplője: Elek Ferenc

Az év női mellékszereplője: Peller Anna

Az év férfi mellékszereplője: Rajkai Zoltán

Az év gyerekszereplője: Maszlag Bálint

Az év csoportos szereplője: Mohácsi Nóra

Az év szinkronrendezője: Szalay Csongor

Az év szinkrondramaturgja: Szojka László

Az év gyártásvezetője: Bogdán Anikó

Az év vágója: Kajdácsi Brigitta

Az év hangmérnöke: Tóth Péter Ákos

Az év szinkronstúdiója: Mafilm Audio Kft.

A közönség szavazatai alapján díjat kaptak:

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizált sorozata: A nagy pénzrablás

Az év női szinkronhangja: Csifó Dorina

Az év férfi szinkronhangja: Epres Attila

Azt est során a Selmeczi Roland Tálentum Díj is gazdára talált, amit Szilágyi Csenge és Varga Rókus vehettek át. A díjak átadását zenés előadások szakították meg: Náray Erika a kedvenc betétdalait hozta el, Füredi Nikolett a Legyen hó című dalt énekelte el a Jégvarázsból, míg Csondor Kata az Aladdin élőszereplős változatának egyik új betétdalával bűvölte el a közönséget. 

Gratulálunk a díjazottaknak és a jelölteknek! 

Lőte Attila és Tomasevics Zorka (Fotó: Szinkronjunkie)

Szacsvay László és Szirtes Ági (Fotó: Szinkronjunkie)

Kálid Artúr (Fotó: Szinkronjunkie)

Rajkai Zoltán (Fotó: Szinkronjunkie)

Varga Rókus (Fotó: Szinkronjunkie)

Elek Ferenc (Fotó: Szinkronjunkie)

Stohl András és Tóth Enikő (Fotó: Szinkronjunkie)

 Pogány Judit (Fotó: Szinkronjunkie)

Nehéz dolga van a kritikusnak és a filmrajongónak egyaránt, hiszen az idei év nagyon megtépázott a filmtermés terén, miközben a mozis sikerfilmeket és a tévésorozatokat a Marvel dominálja. Miközben egy átlagos, filmekben bővelkedő évben ez nem tűnne fel, idén valahogy soknak érzem. Erre biztosan az is rátesz egy lapáttal, hogy a Marvel 2021-es kínálata elég vegyes képet mutat: a sorozatok jók, bár nem minden epizód kiemelkedő, ugyanakkor a mozifilmek eddig nem tudtak akkorát ütni. Talán majd a Shang-Chi, gondoltam magamban a sajtóvetítés előtt...

Shang-Chit kifejezetten az ázsiai rajongók örömére készítette a Marvel, első önálló megjelenése 1983-ra datálódik. Azt talán kimondhatjuk, hogy Magyarországon nem tartozott a kifejezetten ismert, mainstream képregények közé. Sokan valószínűleg a film kapcsán hallottak róla először. Ugyanakkor a Marvel már kinőtte magát annyira, hogy bevállalhasson, sőt kvázi kötelessége legyen bevállalni olyan meredekebb produkciókat, amelyek nem a legnagyobb hősökről szólnak. Az idei és jövőbeni tervek között is szép számmal találunk ilyeneket, és tudván, hogy a kínai bevételek egyre meghatározóbb mértékben befolyásolják egy-egy film pénzügyi életútját, nem volt meglepő a Shang-Chi elkészülte. 

Már az előzetes alapján lehetett sejteni, hogy a filmben jelen lesz egy erőteljes vuhszia-vonal, azaz olyan távol-keleti, főként kínai mese elemeket fognak beleszőni, amelyeket innen Magyarországról pont annyira fogunk érteni, mint T'Challa királlyá választását a Fekete Párducban. Szerencsére az alkotók nem tolták túl, így a kulturális különbségek ellenére végig jól követhető és érthető a film menete. Ami a film balszerencséje egyben, az az, hogy a forgatókönyv mindenkinek is szeretne megfelelni: ad egy picit a Jackie Chan rajongóknak, a meséket kedvelőknek, a kalandfilmeket szeretőknek, sőt van benne egy szörnyes vonal is - mégsem fog senki igazán elégedetten távozni a moziból. Ennyi felé egy film ugyanis nem tud igazi értéket teremteni, így az sokkal erősebb lett volna, ha legalább egy lehelletnyivel kevesebbet akar markolni. Az kétségtelen tény, hogy a Shang-Chi egy friss eredettörténet és nem ugyanazt látjuk, mint a Thor vagy a Vasember esetében. Ugyanakkor elég kiszámítható, kevés valódi izgalmat okoz és meglepő módon nem szippant be annyira, mint korábbi társai.

Várható volt, hogy más marveles produkciókkal összekötik a filmet, azonban ez esetleges és nem nő túl a kötelező fan service-en. Ezt viszont remekül ellensúlyozza a két főszereplő közötti kémia és a film legnagyobb erénye, a kiváló zene. Reméljük, hogy a Marvel tanult a korábbi filmek zenei fegyelmezetlenségéből és Shang-Chi későbbi megjelenéseinél hallhatjuk még a hozzá komponált, fülbemászó dallamokat. 

A magyar változat

A film egy jelentős része alatt a szereplők - érthető módon - kínaiul beszélnek. Szerencsére ez megmaradt eredetiben és nem szinkronizálták felül, illetve a magyar színészeink sem csillogtatták meg mandarin tudásukat. De nézzük, hogy milyen lett a film nagyobbik, szinkronos fele!

Shaun/Shang-Chi - Simu Liu - Rohonyi Barnabás

Az előzetesekben még Fehér Tibort hallhattuk, de őt a végső változatban Rohonyi Barnabás váltotta, aki komoly casting-versenyben nyerte meg a szerepet. Tabák Kata feladata persze egyre nehezebb, hiszen míg korábban filmről filmre lehetett gondolkodni, ma már sajnos nem működik a régi, bevált recept. A Disney-szabály megkérdőjelezte a magyar szinkron 80 éves hagyományát, azaz hogy egy-egy hazai színész akár 4-5 külföldi kollégának is állandó szinkronpárja lehessen. Ez ugyanakkor folyamatos fejlődéskényszerben tartja a szakmát, hiszen új hangokat kell találni. Barnabás a FreeSZFE végzős hallgatójaként, illetve mindössze 13 szinkronnal a háta mögött is remekül helyt áll. Abszolút nem érezhető, hogy ez az első főszerepe. Az pedig már most biztos, hogy sokszor fogunk még hallani róla.

Katy - Awkwafina - Gubik Petra

A film kapcsán Gubik Petra volt számomra a legnagyobb meglepetés. Ösztönös tehetségét dícséri, hogy rá sem ismertem, pedig hallottuk már mindannyian Marvel-filmben - méghozzá a Thor - Ragnarökben és a Bosszúállók - Végjátékban is. A Shang-Chiben nemcsak teljesen másképp beszél, de új oldalát csillogtatja meg a teljesen szétesett, humorgombóc Katy szerepében. 

Wenwu / Mandarin - Tony Leung Chiu-wai - Kaszás Gergő

Annak idején jobban örültem volna, ha Kaszás Gergőt a Dr. Strange Kaecilius-aként hallhatom, de magától értetődő módon ezt a figurát is remekül hozta. Tony Leungot szinte minden filmjében más szinkronizálta, így volt ő már Zámbori Soma, Holl Nándor, Csőre Gábor és Epres Attila - sőt egyszer már Kaszás Gergővel egyaránt "összefutottak", méghozzá egy 1990-es filmben. Gergő hangja kíméletlenül éles a szigorú és zavaros elméjű apa szerepében, így a magyar változatban sokkal komplexebb karaktert sikerült alkotni, mint az eredetiben. 

Jiang Nan - Michelle Yeoh - Fehér Anna

Jackie Chan kivételével az ázsiai származású színészekre eddig kevesebb figyelem irányult itthon, így még a legnagyobb távol-keleti sztárok esetében is viszonylag ritka az állandó magyar hang. Michelle Yeoh esetében sincs ez másként, hiszen Bognár Gyöngyvértől Vándor Éván át szinten minden filmjében más kölcsönözte neki hangját. Fehér Annával eddig csak a 2008-as Múmia 3. - A Sárkánycsászár átka című filmben dolgoztak együtt. Sajnos karaktere a többiekéhez képest elég egydimenziós, így Anna nem tudja igazán megcsillogtatni tudását ebben a filmben. 

A remek szereposztás és a visszatérő hangok teszik igazán élvezhetővé a Shang-Chit. Egy valami azonban szemet, illetve esetemben inkább fület szúrt: a sajtóvetítésen használt kópia többször rossz minőségben hozta a főszereplő és a húga hangját, amely marveles produkciónál azért szokatlan volt. Nem tudom, hogy ez egy lokális hiba volt-e, esetleg a magyar kópiával volt gond, vagy a keverésnél csúszott-e el valami, mindenesetre remélem, fogják majd javítani.

Nézzétek meg, már csak a nagy kép ismerete miatt is kár volna kihagyni, de összességében valószínűleg nem ez lesz az év filmje. Ha a többi film viszonylatában kellene elhelyeznem, akkor a Fekete Párducnál és a Marvel Kapitánynál azért magasabbra tenném, de azt túlzásnak érzem, amit több külföldi kritikus állított, hogy a Vasemberhez hasonló volna ez az eredetsztori.

James Gunn nagyon ért a furcsa emberekből/lényekből/izékből álló csapatok összetereléséhez, pedig ez a műfaj egyik nehézsége. Szerencsére a "Miért dolgozik együtt a csapat? Hogyan kerülnek össze? Mi tartja őket egyben?" égető kérdésekre már csak az első rész tükrében sem kellett válaszolnia. Ahogy a Marvelnél magasabb szintre emelte a filmek humorfaktorát a Galaxis őrzőivel, úgy sikerült életet lehelnie a szétesett DC mozis univerzumába. Tegyük hozzá, hogy ez utóbbira azért volt lehetősége, mert egy-két apró utalást, illetve négy karaktert kivéve teljesen szeparálta magát a többi filmtől. Nem kellett felvezetnie a következő kínos Igazság Ligája kalandot, nem kellett egy-egy jelenetben előkészítenie az Aquaman 2-t, de a készülő Villám-filmet sem, és ezt a manapság ritka kreatív szabadságot James Gunn nem átallott gátlástalanul kihasználni.

Nem lenne korrekt az év filmjét emlegetni az Öngyilkos Osztaggal kapcsolatban, hiszen az idei év filmjei jobbára csak jövőre érkeznek, de legalábbis az év végén, ugyanakkor az biztos, hogy a Fekete Özvegynél sokkal több szív van a filmben. Meg agyvelő. Belek. És egy fél vese.

A sztori tulajdonképpen ugyanaz, mint az első részben: adott egy furcsa antihősökből, gonoszokból és bűnözőkből álló csapat, akiket a fejükbe ültetett bombával tartanak célon. A gyeplőt ugyanaz az Amanda Waller tartja kézben, mint az első epizódban, ugyanakkor a csapat szinte teljesen más. Miért működik akkor mégis ez a rész jobban? Erre a pontos választ akkor adhatnánk meg, ha tudnánk, min ment félre az első, David Ayer-féle változat. Azt lehet sejteni, hogy a stúdió és a film körül keringő "kreatív arcok" tulajdonképpen minden egyes jelenetet irányítottak, a rendezőnek pedig nem nagyon hagytak beleszólást abba, hogy milyen is lesz a végső film. A teljesség igényéhez hozzátartozik, hogy láttunk már olyan rendezőt mostanában, aki farkast kiáltott a stúdióra, de amikor bemutatta a saját változatát, azért az sem volt sokkal jobb... Mindenesetre az Öngyilkos Osztag (2?) esetében minden csillag a helyén volt.

Szuper zenék, szinte Kill Bill-esen parodisztikus látványvilág, klisés, de a jól használt karakterektől remekül működő sztori. Lehet, hogy Stallone "jelenléte" teszi (ti. ő volt Cápakirály eredeti hangja), de az egész mozi egy szuperhősös Feláldozhatók utánérzést hordoz, a lehető legpozitívabb értelemben.

(Fotó: 24.hu)

Harley Quinn - Margot Robbie - Peller Mariann

Peller Mariann már hatodik alkalommal szinkronizálja Margot Robbie-t, a kiválóan működő duót Tabák Kata hozta össze. Margot Robbie Harley Quinnje komoly telitalálat, és szerencsénkre a magyar változat semmivel nem marad el az eredeti mögött annak ellenére sem, hogy Mariannak rendre töredék idő alatt kell hoznia ugyanazt a karaktert, mint külföldi kolléganőjének. 

(Fotó: a színész saját Facebook-oldala)

Robert DuBois / Bloodsport - Idris Elba - Galambos Péter

A magyar szinkronban jellemző egyfajta időszakosság, azaz hogy néhány hónapra, egy-két évre felkapnak színészeket, akik ezalatt gyakrabban szinkronizálnak. Ugyanakkor vannak a szinkronnak olyan állócsillagai, akikre folyamatosan számít a szakma és a közönség is. Galambos Péter elképesztő karrierívet futott be nem csupán jellegzetes hangja, de kiemelkedő és univerzális képességei miatt. Ráadásul az idő előrehaladtával (és nem, ezzel most nem akarunk senkit öregíteni ;) ) is maximálisan konzisztens tudott maradni - elég, ha meghallgatjuk az új Jóbarátok-műsort, ahol minden további nélkül ugrott vissza a huszonsokéve megkezdett Ross szerepébe. 

Ahogy ebben a filmben Elba és John Cena között jobb a kémia, mint Cena és Vin Diesel között a Halálos Iramban 92 ezredik részében, úgy működik sokkal jobban Galambos Péter és Bognár Tamás duója is. Ha kell, kemények, de közben a 90-es éveket megidéző szellemességgel dobálják a poénokat.

Christopher Smith / Békeharcos - John Cena - Bognár Tamás

Bognár Tamást legtöbben a TV2 narrátoraként ismerik, pedig közel 700 kiváló szinkronszerep kötődik a nevéhez, amelyeket egytől egyig remekül formált meg. Állandóvá vált szinkrontársa, John Cena magyar hangjaként idén már hallhattuk a Halálos Iramban 9. részében, és ha minden igaz, nemrég fejeződött be az e filmben is megformált Békeharcos-sorozat forgatása, melyet remélhetőleg magyar nyelven is időben megkapunk. 

Patkányfogó II - Daniela Melchior - Nagy Katica

Nagy Katica neve már ismerősen csenghet azoknak, akik végigkövették az Átkozott című Netflix-sorozatot, ám mi is meglepődtünk, hogy már közel 100 szerepen van túl. Ennek ellenére kifejezetten friss hang, és ügyesen elkapja a furcsa lány szerepét Patkányfogó Kettőként. Szuperhősként keményen megállja a helyét, így valószínű, hogy hamarosan sokkal többször hallhatjuk majd őt.

A végére a film attól válik kerek egésszé, hogy nemcsak angolul, de magyarul is megkapunk két ütős cameót. Bár fizikailag számtalan jelenetben szerepel, azonban beszélni annál kevesebbet halljuk Szilveszter Stallone cápakirályát, akinek hangja viszont nem más, mint Gáti Oszkár. Szinkronrajongóként igazán jól esik az embernek, hogy egy szó szerint pár mondatos szerep kedvéért is ekkora energiákat mozgatott meg a stáb. Ugyanakkor lettünk volna legyek a falon, mikor Gáti Oszkár megtudta, hogy egy-két szavas mondatokért utazik Győrből Budapestre. Emellett nagy öröm volt, hogy a mostanában szinkronban csak ritkán hallott Anger Zsolt szintén beugrott Bumeráng kapitány nyúlfarknyi szerepe kedvéért a stúdióba.

Aki szeretett volna már egy igazi akciófilmre beülni a moziba, az a képregényes háttértől függetlenül is élvezni fogja. Aki pedig eddig is kajálta a DC moziverzumát, az semmiképpen ne hagyja ki a nyár eddigi legütősebb filmjét, amelyben Kocsis Mariann annyit káromkodik, mint talán még sosem.

A varázsvilág állandó téma az irodalomban, a filmművészetben és a kultúra más területein is, a leghíresebb ilyen franchise ma minden bizonnyal Harry Potter világáé. Azonban a roxfortos máguspalánta kalandjainak megszületése előtt, 1988-ban kiadtak egy könyvet Angliában a zseniális Roald Dahl tollából (persze többet is, de mai cikkünk nem azokról szól). Dahl volt az, aki évekkel azelőtt megírta a Karcsi és a csokoládégyárat, a Boszorkányokat (mindkettőből több film is készült), aztán pedig papírra vetette Matilda, a kiskorú boszorkány kalandjait, amiből nyolc évvel később film született. Nosztalgiázzunk tehát az édes-bús, éppen ma huszonöt éves film képkockáival!

A világ egyik legsikeresebb gyermekkönyv szerzője volt az angol író, aki már nem érhette meg, hogy a Matildából film készüljön – szerencsére azért az 1971-es Willy Wonka és a csokigyárat megnézhette. A természetfeletti képességekkel megáldott kislány történetét Danny DeVito vitte vászonra, aki emellett producerként is tevékenykedett és ő játszotta a főszereplő borzalmas apukáját is. A színészt kislányai ismertették meg Dahl könyvével és úgy nyilatkozott a Telegraphnak, hogy annyira magával ragadta az író varázslatos világa, hogy muszáj volt megfilmesítenie. Emiatt nagyon igyekezett, hogy a Dahl-család büszke lehessen az alkotásra, és egy apró tisztelgést is elrejtett benne az író felesége felé – Miss Honey babáját az özvegy Felicity után nevezték el Liccynek. Ezen kívül maga Dahl is feltűnt a filmben egy festményen, a szemfülesek kiszúrhatták, hogy a Miss Honey édesapját ábrázoló portrén valójában a fiatal írót láthatjuk. A fotó még abban az időben készült róla, amikor a második világháborúban pilótaként harcolt.

A mese főszereplője tehát Matilda, a szörnyű szülőkkel megáldott kislány, aki már négyévesen tud olvasni, folyton újabb köteteket hord haza a könyvtárból, igazi kis könyvmoly csodagyerek. Anyja és apja azonban elhanyagolja őt, az olvasás helyett azt szeretnék, ha inkább tévét nézne egész nap. Remélve, hogy majd ott jól megnevelik, a szülők beiratják Matildát a Churcham Hall általános iskolába, ahol az igazgató a rettenetes Agatha Trunchbull. Miss Trunchbulltól -  akinek hobbija a kalapácsvetés és a súlyemelés, legtöbbször a tanulókat használva - minden gyerek fél, és nem hiába – az egyik kislányt a copfjainál fogva hajítja át a kerítés fölött, a másikat pedig az egész iskola előtt kényszeríti tortaevésre és van, akit büntetésül a „fullasztóba” zár. Matilda egyedüli pártfogója Miss Honey, aki felismeri a kislányban rejlő csodát.

A telekinézissel tárgyakat mozgató kislány minden jelenete varázslatosnak hatott, főleg úgy, ha tudjuk, hogy a ma alkalmazott CGI-technika akkoriban nem igazán volt elérhető. Így a készítők szinte mindent drótokkal, felfüggesztésekkel és egyéb segítséggel oldottak meg, és nagyon kevés esetben hívták segítségül a zöld hátteret.

A film hasonló kameramozgást és perspektívákat használt, mint Tim Burton filmjei, mivel számos stábtag dolgozott előtte a rendező egyedi hangulatú mozijain. Nem véletlenül lett hát a Matilda is már-már túlságosan is Burton-szerű, és ahhoz képest, hogy gyerekfilmről van szó, nem egy jelenetet ma sem szívesen nézek meg.

Matilda Wormwood – Mara Wilson – Mánya Zsófi

Bár Mara Wilson nem futott be nagy karriert Hollywoodban és ma többnyire szinkronhangként dolgozik, a kilencvenes években nem egy családi filmben láthattuk az angyali arcú kislányt. Ilyen volt a Matildán kívül a Mrs. Doubtfire, a Csoda New Yorkban vagy a Csiri Bá! is. Gyerekszínész létére igen szégyenlősnek tartotta magát, így abban az ikonikus jelentben, amikor Matilda felismeri erejét, táncot lejt a nappaliban, a stáb kamerán kívül végigcsinálta vele a koreográfiát, hogy ne érezze magát annyira kínosan.

A kis boszorkányként az a Mánya Zsófi szinkronizálta őt a magyar változatban, akinek hangját leginkább az Olsen-ikrek filmjeiből ismerjük. Ő és Bogdányi Titanilla az ultimate fiatal lány/kislány hangok a magyar szinkron szakmában, de Zsófit sajnos egy ideje igen keveset hallhatjuk.

Harry Wormwood – Danny DeVito – Harkányi Endre

Ahogyan az Ikrekben, A Nílus gyöngyében, a Juniorban, a Szóljatok a köpcösnek! első szinkronváltozatában, vagy a Csak lazán!-ban, itt is Harkányi Endre volt az amerikai színész magyar párja. A kókler Wormwood roncsautókat ad el újakként kuncsaftjainak, miközben igyekszik kényeztetni feleségét és fiát - kislányát pedig kinevelni a könyvek iránti szeretetből. DeVitónak Harkányihoz hasonlóan sok alkalommal volt szinkronhangja Balázs Péter is, de osztották már társául a szinkronrendezők Szombathy Gyulát, Beregi Pétert, Háda Jánost és még sok más kollégát. Ti melyikükkel szeretitek nézni/hallgatni a színészt?

Zinnia Wormwood – Rhea Perlman – Básti Juli

Matilda anyukáját Rhea Perlman alakította, aki 1982 és 2017 között Danny DeVito felesége volt, így nemcsak a vásznon, hanem a való életben is egy párt alkottak. Az általa játszott Zinniát Sharon Stone és Melanife Griffith (szinte) állandó hangja, a Centrál Színház színésznője, Básti Juli szinkronizálta.

Agatha Trunchbull – Pam Farris – Molnár Piroska

A nagydarab, kegyetlen iskolaigazgató, Miss Trunchbull a gyerekfilmek leggyűlöltebb karakterei közé tartozik. Az a Pam Farris játszotta őt, aki a Harry Potter és az azkabani fogolyban Marge Dursleyként lebegett a Privet Drive fölött egy vita után. Az alakítás minden kétséget kizáróan sikeres lett, ehhez hozzájárult a többórányi smink- és maszkmesteri munka, na és persze Farris saját tehetsége is. A színésznő például szándékosan került minden gyereket a forgatási szünetekben, nem akart velük összebarátkozni pont azért, hogy minél félelmetesebb legyen a szemükben. Az angol hölgy azonban a való életben minden, csak nem kegyetlen – a stábtagok szerint igazi tünemény, akivel öröm volt dolgozni.

Bár Molnár Piroska hangja minden, csak nem kegyetlen, igazán jól állt neki a személyiségétől teljesen távol álló karakter.

Miss Jennifer Honey – Embeth Davitz – Pápai Erika

Miss Honey volt a sok kegyetlenséget ellensúlyozó karakter a könyvben és a filmben is, Matilda aranyszívű tanárnője, akit Pápai Erika magyarított számunkra. A szörnyű titkot cipelő pedagógus volt az, aki a jót jelképezte, aki miatt nem csapott át a film egyfajta gyerekgyűlölő kétségbeesésbe, legalábbis sokszor ez volt az érzésem.

A magyar szinkront készítő stáb tagjaiként a szöveget Pataricza Eszter szinkrondramaturg ültette át magyarra, a szinkronrendező pedig Kiss Beáta volt.

A történet egyébként olyan sikeres lett, hogy a Broadwayen színdarabként is műsorra tűzték, valamint készül belőle egy Netflix-sorozat is. A széria elviekben 2022-ben debütál majd a streaming-felületen, mit szóltok hozzá?

Borítókép forrása: northfoto.com

30 éve már annak, hogy bemutatták Magyarországon az Oscar című filmet. Az alkotás a tengerentúlon nem lett túl népszerű, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a megszokottal ellentétben alig írt róla az internet népe érdekességeket. Addig-addig ástunk, hogy pár meglepő információt be tudjunk mutatni Nektek, utána pedig helyezzétek ujjatokat a ,,lejátszás” gombra, mert összeszedtük a kedvenc jeleneteinket!

A történet 1931-ben játszódik, amikor is egy gengszter megpróbál jó útra térni. A film kiváló kísérlet volt arra, hogy Stallone megmutassa: komikus szerepekben is tud maradandót alkotni. Ugyan Európában siker volt a bemutató, a film olyannyira veszteséges volt, hogy még a gyártási költséget sem hozta be.

A stáb tűzön-vízen át küzdött, hogy megvalósítsa elképzelését. Szó szerint, ugyanis egy éjszaka tűz pusztított a stúdióban, a kosztümök és korhű autók mind megsemmisültek. Később az autók őrzésére felbérelt biztonsági őr beismerte, hogy ő gyújtotta a tüzet, több millió dolláros kárt okozva.

Az alkotást az 1967-es, Louis de Funès főszereplésével bemutatott Oszkár című film ihlette.

A mű nem véletlenül lett népszerű Magyarországon, hiszen a szinkron páratlan: a színészek egytől-egyig fürdőznek szerepükben. Rögtön az első percekben előkerül egy ,,Oscar", hiszen Gáti Oszkár szólaltatta meg az Angelo, ,,Frankó” Provolonét játszó Sylvester Stallonét, és akárcsak az amerikai színésznek, neki is jól állt a komikus szerep. A páros addigra olyan közös munkákat tudhatott maga mögött, mint a Rocky-filmek és a Tango és Cash.

Nézzétek is meg az első videót, ,,expeditíven”!

 Expeditív - a napi új szó

Provolone (úr) egyik lányát, Lisát Marisa Tomei formálta meg, akit a Mi kell a nőnek? és a Ki nevel a végén? című filmekben is láthattunk. Ugyan magyar hangja, Radó Denise csak az Oscarban kísérte végig, nem lehet okunk panaszra, mert egyikőjük sem veszi túl komolyan a figurát, és éppen ettől válik tökéletessé.

 Hisztizni tudni kell, és Radó Denise tud! 

A film mit sem érne a mellékszereplők nélkül. Egyikük Anthony Rossano, könyvelő, a fiatal szerelmes, akit Pusztaszeri Kornél szólaltat meg.

 A Finuccik első feltűnése

Theresa, Provolone úr másik lánya rendkívül bájos teremtés, amire Balogh Erika csak ráerősít. Nagyon kedvessé teszi a karaktert, igazi, naiv szerelmessé.

 Connie elkezdi elveszíteni a fonalat

Volt már szó a Finucci testvérekről, akik megvarrni készülnek Provolone úr öltönyét. Még az újságba is bekerültek remekművükkel! Magyar hangjaik Verebély Iván és Szokolay Ottó.

 A Finuccik, és híres mesterségük címere

Dr. Poole az egyik legjobban kitalált karakter a filmben: elképesztő a szövege, és a lelkesedése mániája, a nyelvészet iránt. Ezt magyarul Kerekes József rendkívüli interpretálásában hallhatjuk. Ugyan Tim Curry-t legtöbbször Barbinek Péter szinkronizálta, Kerekes Józseffel is találkoztak az Oscaron kívül, a Nyom, a Golyóálló glória, és a Mikulás-mentőakció című filmekben, mely utóbbiban Tim Curry maga is szinkronizált. Ne feledkezzünk meg Aldóról sem, aki szintén kiveszi a részét a film sikerében, mégpedig Harsányi Gábor hangján.

 Dr. Poole, a nyelvárjás-gyűjtő

Még egy kis Dr. Poole, mondjátok utána: répa, retek, mogyoró! Kerekes József csodás r-eivel tökéletes a jelenet.

 Gyakorlat

Connie az egyik legszerethetőbb bumburnyák, akit valaha filmvászonra írtak, nem mellesleg oximoron is! Hollósi Frigyes szinkronizálta.

 Connie, az oximoron

Mrs Provolonét Ornella Muti játszotta, és Farkas Zsuzsa szólaltatta meg, míg Velenczey Istvánt hallhattuk a pap hangjaként, Hegyi Barbarát cselédként, a Dallasból ismert Linday Gray-t pedig Bencze Ilona szinkronizálta.

Nem is teszünk be több részletet, mondjátok meg Ti, hogy melyik a kedvenc jelenetetek, és arról is tanakodhattok, hogy vajon mi az oka annak, hogy Európában nagyobb sikere volt a filmnek, mint hazájában!