A koronavírus járvány mindannyiunk évét átírta.
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Szinkron Alapszervezete (a SzIA) idén szerette volna megismételni a 2019-ben nagy sikerrel megtartott Szinkrongálát és közösen visszaemlékezni az elmúlt 12 hónap legjelentősebb sikereire, alkotóira, csapataira. Jelen körülmények között erre csak az online térben van lehetőség, így most még erősebb támogatást kérnénk tőletek, a közönségtől. Az alábbiakban Zámbori Soma mondja el, hogy mire kérünk titeket:
Blogunk lett idén a SzIA médiapartnere, és ahogy fent hallottátok, egy általunk készített előválogató kérdőív segítségével jelölhetitek azon filmeket, sorozatokat, színésznőket és színészeket, akik a 2019. szeptember és 2020. szeptember közötti időszakban emlékezeteset alkottak számotokra. A listából aztán a Közönségdíj jelöltjei fognak kikerülni, akikre januárban a 24.hu-n tudtok majd voksolni. A kérdőívért kattintsatok IDE.
Azért is érdemes megosztanotok a véleményeteket velünk, mert páros belépőt nyerhettek a 2021-es Szinkrongálára, ahol személyesen is találkozhattok a díjazottakkal! Ebben a galériában egy kis ízelítőt láthattok abból, hogy milyen is volt tavaly ez az elegáns rendezvény az Urániában.
Tudjuk, hogy nem könnyű felidézni, milyen alkotások készültek tavaly szeptember óta, így ehhez nyújtunk most segítséget nektek az alábbi - KORÁNTSEM TELJESKÖRŰ - gyűjtéssel. Így talán egy fokkal egyszerűbb lesz felidézni, mely színészek és színésznők, sorozatok és filmek közül válogathattok.
Mivel több jelzés is érkezett arról, hogy valaki hiányol a listából egyes produkciókat, így nyomatékosítani szeretnénk: nem csak ezek készültek idén, azonban képtelen feladat lenne a 12 hónap minden egyes szinkronizált produkcióját felsorolni. Azonban minden további nélkül hozzáadjuk azokat a címeket, amiket elküldtök nekünk - üzenetben vagy kommentben.
A jelölésnél pedig természetesen bármelyik, általatok szeretett produkciót, színésznőt és színészt beírhatjátok, nem kell, hogy itt szerepeljen.
Magyarra is szinkronizált filmek 2019 szeptembere és 2020 szeptembere között
A Netflixre érkezett például:
- A magas lány
- Pénzmosó
- El Camino
- A nevem Dolemite
- Az ír
- A két pápa
- Six Underground: Hatan az alvilágból
- Csiszolatlan gyémánt
- Elveszett lányok
- Spenser az igazság nyomában
- Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története
- Tyler Rake: A kimenekítés
- Desperados - Kétségbeesettek
- Családi kötelékek
- Project Power: A por ereje
- Garantált szerelem
- Enola Holmes
- Mindig az ördöggel
A mozikban pedig többek között ezeket nézhettük:
Ha csak felhőtlen szórakozásért, vígjátékokért mentünk, akkor ott volt mondjuk a Wall Street pillangói, a Downton Abbey mozifilm, a Múlt karácsony, a Charlie angyalai reboot, a Jumanji: A következő szint, a Jexi: Túl okos telefon, a Macskák, a Tőrbe ejtve, a Staten Island királya, a Bad Boys 3 - Mindörökké rosszfiúk, a NászszezON, a Kisasszonyok, a Jojo nyuszi vagy az Emma.
Ha gyerekekkel, akkor a Jégvarázs 2, az Addams Family: A galád család, a Kémesítve, a Scooby!, a Sonic, a sündisznó, a Mulan, a Jetikölyök, a Demóna: A sötétség úrnője, a Dolittle, A vadon hívó szava, vagy az Előre is jó választás volt.
Akciófilmekből és látványos filmes megoldásokból sem volt hiány, hiszen ebben az időszakban jelent meg a Rambo V: Utolsó vér, a Terminátor: Sötét végzet, a Gemini Man, Az aszfalt királyai, a Midway, az 1917, az Úriemberek, a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), a Talpig fegyverben, a Bloodshot, az AVA, a Tenet, Az új mutánsok és a Greenland - Az utolsó menedék.
A horrorok, thrillerek és sötét hangulatú filmek rajongói is válogathattak a műsorból, hiszen az említett 12 hónap termése volt: Az: Második fejezet, Halálod appja, Zombieland: A második lövés, Árok, A láthatatlan ember, Téboly.
A drámák műfaját képviselte a Joker, az Élősködők, a Botrány, a Judy, és az Aranypinty, zárásul pedig a sci-fi vonalat erősítette az Ad Astra - Út a csillagokba és persze a Star Wars: Skywalker kora.
Lássuk a sorozatokat!
A streaming-felületek is kedvében jártak azoknak, akik magyarul szeretnek sorozatokat nézni, így volt mit darálni a karantén ideje alatt.
Az HBO GO több premierrel is erősített, valamint berendelte jó pár sikersorozatának folytatását, így idén ott találhattuk a műsorlistában:
- Mrs. America
- Ez minden, amit tudok
- Perry Mason
- Lovecraft Country
- A farkas gyermekei
- Des
- A harmadik nap
- Manifest
- Időbevándorlók
- Temple
- Nagy Katalin
- Nagy Katalin: A kezdetek
- Love life
- Stargirl
- Avenue 5
- Batwoman
- Watchmen
- Mrs. Fletcher
- Az Úr sötét anyagai
- Mocsárlény
- L, a Q generáció
- Legacies – A sötét öröksége 2. évad
- Szilícium-völgy 6. évad
- Az ifjú pápa 2. évad - Az új pápa
- Westworld 3. évad
- Brilliáns barátnőm 2. évad
- Most nevess 2. évad
- Mondj egy mesét 2. évad
- A viszony 5. évad
A Netflixnél sem tétlenkedtek, és egyre több magyar nyelvű tartalmat töltenek fel a felületükre, sok új sorozat például már a legelejétől kezdve követhető hazai szinkronnal. Ennek kapcsán lehetőségünk volt jó pár szinkronrendezőt megkérdezni a készülő anyagokról, az interjúkra mutató linkeket is megtaláljátok a következő listában:
- Hihetetlen
- Élet önmagammal
- V-Wars: Vérháború
- A vaják
- Űrhadosztály
- Cursed – Átkozott
- Messiás
- Jeges élet
- Kulcs a zárját
- Ez így nem oké
- Levél a királynak
- Vér és víz
- Ozark 3. évad
- A korona 3. évad
- Halott vagy (Dead To Me) 2. évad
- Az Esernyő akadémia 2. évad
- Orange is the new black 7. évad
- A nagy pénzrablás 2. évad – eddig van szinkron
- Szexoktatás 2. évad
- Te 2. évad
- Chilling Adventures of Sabrina - 1-3. évad
Azok sem maradtak le sorozat-ügyileg, akik nem streaming-felületeket szoktak használni, hiszen az AXN, Viasat 3 és 6, a Comedy Central vagy épp a COOL tűzte műsorra az alábbi szinkronos sorozatpremiereket:
- Startup
- Los Angeles legjobbjai
- Hősakadémia
- Manifest
- Provokátor
Folytatódott a Cobra 11 (23-24. évad), a Spongyabob kockanadrág (12. évad), A holnap legendái (4. évad), a Harrow (2. évad), a Future man (2. évad), a South Park (23. évad), a Modern család (11. befejező évad), a Preacher (4. évad), a The Walking dead (10. évad), a Hawaii Five-0 (10. évad), a New Amsterdam (2. évad), az NCIS: Los Angeles (11. évad), a Marvel’s Runaways (3. évad), a This is us – Rólunk szól (4. évad), a Don Matteo (11. évad), a Homeland: A belső ellenség (Homeland) (7. évad), az Odaát (14. évad), a Légió (3. évad), az NCIS (17. évad) és sok egyéb mellett az Amerikai Horror Story (9. évad) is.
Reméljük, hogy kicsit megkönnyítettük a döntéseteket, de ha kihagytunk az elmúlt időszakból olyan fontos filmet vagy sorozatot, amelynek minőségi a magyar változata, várjuk lent kommentben!