A keresztapát minden joggal hívhatjuk a maffiafilmek alfájának és omegájának, hiszen Coppola alkotása egyszerre rakta le a műfaj alapjait és emelte azt a magasba. Ma, ötven évvel a film mozikba kerülése után nosztalgiázzunk kicsit.

Mario Puzo, egy Szicíliából Amerikába vándorolt olasz család fia írta meg 1969-ben A keresztapa című maffiaregényt, azonban az írás idején pénzszűkében volt, így már a regény elkészülte előtt eladta a megfilmesítés jogait a Paramount Pictures egyik neves producerének. Robert Evans látta a potenciált a könyvben, így elkezdett hozzá rendezőt keresni, és számos nagy név (Arthur Penn, Sergio Leone) után végül egy kezdő, félig olasz származású fiatalemberre esett a választás – ő volt Francis Ford Coppola, aki akkor még nem tudta, mennyire megváltoztatja majd az életét a munka.

Az Amerikai Filmintézet (AFI) által a történelem harmadik legjobb mozijának tartott A keresztapa (A Citizen Kane és a Casablanca után) sok tekintetben kiemelkedő, akár a trilógiát nézzük egyben, akár külön a három alkotást. A sikerfilmek folytatásaival kapcsolatban mindig megjelenik a félelem, miszerint a második rész nem lesz olyan jó, mint az első volt. Ezt a mítoszt sikerült megdöntenie A keresztapa II-nek, hiszen az elsőhöz hasonlóan Oscar-díjra jelölték és nyert is. Erre azóta csak A Gyűrűk Ura volt képes, így láthatjuk, milyen nagy dolog ez. Az 1972-es év legjövedelmezőbb filmjeként debütált gengszterfilm közel 245 millió dollárt hozott a stúdiónak, évekig tartotta a világ legmagasabb bevételét hozó mozijának címét is, és bezsebelt három Oscar-díjat (a legjobb színész, a legjobb forgatókönyv és a legjobb film kategóriákban). A legjobb színészi alakításért járó szobrocskát azonban a főszereplőt alakító Marlon Brando nem ment el átvenni, maga helyett az amerikai őslakoslányt, Sacheen Littlefeathert küldte el, így tiltakozva az őslakosokat érő atrocitásokkal szemben. Littlefeather felolvasott egy Brando által írt levelet, majd tüntetőleg nem vette el a szobrocskát Roger Moore-tól – emiatt az incidens miatt született meg az az Oscar-szabály, hogy a posztumusz-díjak kivételével minden elismerést a győztesnek kell átvennie személyesen, mást nem küldhet maga helyett.

Ha már Brandonál tartottunk, egyetérthetünk abban, hogy senki mást nem tudnánk elképzelni Vito Corleone szerepében – Mario Puzo is így volt ezzel, olyannyira, hogy levelet írt a színészlegendának arról, hogy mennyire szeretné, ha ő játszaná el a karaktert. A stúdió fejesei azonban aggódtak, hiszen Brando mindig nehéz természet hírében állt, aztán a castingon meggyőzte őket az az alázat, ahogy szinte beleolvadt a Don karakterébe. A legfiatalabb fiát alakító Al Pacinónál mindössze tizennégy évvel idősebb Brando Ernest Borgnine-t ütötte ki a nyeregből, amikor arra került a sor, hogy ki legyen Vito. Állítólag az ő ötlete volt, hogy vattapamacsot tesz a szájába, előhozva ezzel a jellegzetes szájtartást és stílust, melyet a forgatások alatt aztán egy speciális protézisre cseréltek.

Sokan nem tudják, de számos ikonikus jelenetet és mozzanatot – mint oly sok más filmben, itt is – a véletlennek köszönhetünk. Például a Donnak eredetileg nem volt macskája, de a forgatás helyszíne körül sündörgő állat annyira megtetszett Coppolának, hogy az egyik nap bevitte és Brando kezébe nyomta. Az sem volt megírva, hogy Luca Brasi karaktere ennyire izguljon, mielőtt bemegy a Donhoz, azonban az ő játszó Lenny Montana tényleg teljesen kész volt attól, hogy Marlon Brandoval egy jelenetben szerepel, és a stressz miatt nem tudták rendesen felvenni a párbeszédet. Ezért aztán Coppola felvett vele egy részt, amint a szobán kívül felmondja magának a szövegét, és ez bekerült a végleges verzióba olyan formán, mintha Brasi izgulna, és nem az őt alakító színész.

Na és az ágyban hagyott lófej! Nem, az nem a véletlenek közé tartozik, de érdekes infó, hogy bizony nem kelléket láttunk, hanem egy kutyaeledel-gyártótól kölcsönzött igazi fejet, így a Jack Woltzot alakító John Marley sikolya teljesen őszinte volt.

A magyar változat

Míg Amerikában 1972 tavaszán láthatták először a nézők, a magyaroknak „kicsit” várniuk kellett a klasszikusra, hozzánk tíz évvel később érkezett meg A keresztapa. Két szinkronváltozat is készült: az első a magyar premierkor 1982-ben, majd pedig 1997-ben, amit széles körben ismerünk. És milyen pazar szereposztás volt ez!

Don Vito Corleone (Marlon Brando) – Tordy Géza

A legendás Brandót sok színművészünk megszólaltatta már az évtizedek során, többek között Vass Gábor és Makay Sándor is, azonban itt Tordy Gézára esett a választás (aki egyébként a Sonny-t alakító James Caan gyakori hangja volt) és aki a Queimada, valamint Az utolsó tangó Párizsban című filmekben szintén hangját kölcsönözte már neki. Így tehát bármikor is idézzük a klasszikust ( “Viselkedj férfi módra!”, “Egy napon, ami el sem jön talán soha, majd én is kérek tőled valami szívességet!”), akkor az ő rekedtes hangja csendül fel a fülünkben.

Michael Corleone (Al Pacino) – Végvári Tamás

Sokszor emlegetjük azokat a klasszikus szinkronpárosításokat, amelyek a tévének és a mozinak köszönhetően minden magyarnak ismerősek lettek az évek során. Így van ez a Végvári Tamás – Al Pacino duóval is, hiszen amikor utóbbit látjuk a képernyőn, az előbbi hangjára számítunk. A harmincas éveiben járó Pacinónak ez volt a legelső nagy szerepe, és ez alapozta meg karrierjét Hollywoodban. Utána nem egy alkalommal játszott még hasonló gengszterszerepet, valljuk be, fizimiskájának köszönhetően nem csodálkozunk ezen. A több, mint tíz éve elhunyt Végvári pedig több tucatszor volt „párja”, A keresztapa-trilógia után ott volt még A sebhelyesarcú, az Egy asszony illata, a Szemtől szemben, a Minden gyanú felett, a Fedőneve: Donnie Brasco, Az ördög ügyvédje, a Minden héten háború, az Álmatlanság, legutoljára pedig A törvény gyilkosa.

Sonny Corleone (James Caan) – Szakácsi Sándor

Idén ünnepelné hetvenedik születésnapját Szakácsi Sándor - viszont idén volt 15 éve az is, hogy elhunyt. A színházi élet pótolhatatlan alakja a szinkronban is letette névjegyét, Kevin Costnert, Richard Gere-t vagy Steven Seagalt nehezen tudtuk elképzelni nélküle. A keresztapában (és a második részben is) a legidősebb Corleone-fivért, Sonny-t szinkronizálta, akinek forrófejűsége és öntörvényűsége bajba sodorja a családot.

Pete Clemenza (Richard S. Castellano) – Koroknay Géza

Clemenza volt a Corleone család egyik caporegimeje, Don Vito fiatalkori barátja, akit a magyar változatban Koroknay Géza hangján hallottunk beszélni, ügyeket intézni. A több, mint másfél ezer szinkronmunkát jegyző színművészünk John Goodman, Dan Aykroyd, James Belushi filmjeiben volt hallható a legtöbbször, az ő neve is ismerős lehet mindenki számára, aki a kilencvenes években sokszor bámulta a tévéképernyőket.

Tom Hagen (Robert Duvall) – Helyey László

Alighanem Mátyás királyként írta be magát a szívünkbe és az emlékeinkbe a 2014-ben elhunyt Helyey László. De volt ő szemét főszerkesztő (az első Pókember-trilógia), Asterix (tulajdonképp Gerard Depardieu bármilyen szerepben), Csodabogár (és aztán rengeteg más alkalommal Donald Sutherland) és még sorolhatnánk. Mai szülinapos filmünkben a család ügyvédjét, Vito örökbefogadott fiát, Tom Hagent magyarította.

Balog Mihály rendező a további szerepekbe is nagy neveket válogatott be, nézzük csak:

McCluskey (Sterling Hayden) – Csurka László

Jack Woltz (John Marley) – Szokolay Ottó

Kay Adams (Diane Keaton) – Kovács Nóra

Salvatore Tessio (Abe Vigoda) - Gruber Hugó

Connie (Talia Shire) - Vándor Éva

Fredo (John Cazale) - Incze József

A további hangokból itt tudtok szemezgetni. Az első filmhez hasonlóan a második és a harmadik részeket is Balog rendezte, a szövegért Nikowitz Oszkár (Zorro álarca, Philadelphia, Az ártatlanság kora) volt felelős. Ha már a folytatásoknál tartunk, nektek melyik a kedvenc részetek a trilógiából?

Borítókép: Northfoto

Volt idő, amikor Batmant még Denevérembernek fordították - mára ebből annyi maradt, hogy a magyar változat címéből lekerült a határozott névelő ("the"). A figura hazai, filmes pályafutása 1989-ben kezdődött, amikor a Tim Burton-rendezte változat elkészült. Azóta számtalan további mozi és sorozat látott napvilágot, jellemzően hatalmas sikerrel. (Néhány kivételtől eltekintve a minőségre sem lehetett komoly panasz.) Legutóbbi Batmanünk Ben Affleck (avagy Batfleck, esetleg magyarul Denevér Géza) volt, aki - bár a hírek szerint visszatér még egy kaland erejéig -, a Warner elképesztően kusza és erőltetett univerzumépítési mániája miatt letette a köpenyt. Hogy mennyire nincsen rend a DC univerzum háza táján, azt az is mutatja, hogy közben bizonyos projektekre már inkább az első igazi Denevérembert, Michael Keatont hozzák vissza. 

Mondhatnánk, hogy emiatt komoly igény volt egy új Batmanre, de a túltengés miatt sokan már inkább a szünetet vágyták. Nos, eközben egy Matt Reeves nevű író néhány itthon kevésbé felkapott és közismerté vált rendezés után úgy döntött, hogy saját Batman-filmet fejleszt, méghozzá a DC filmes univerzumától függetlenül. Ez pedig önmagában is nagyon jót tett a filmnek - azóta persze kiderült, hogy a Warner nem bír magával és mindjárt két sorozatot is készítenek a DCEU-független Batman univerzumhoz... 

Szerencsére ez a hányattatott előélet sem volt képes tönkretenni a filmet, ami 3 órás, eposzi játékideje ellenére is kifejezetten friss, többször nézhető alkotás lett. Reeves 19-re húzott lapot Robert Pattinson castingolásával, a mára profi színésszé érett egykori tinisztár pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A film unikalitása ellenére sem szakít teljesen a denevértradíciókkal: visszaköszön benne a Nolan-trilógián túl a 1990-es évek eleji Batman-rajzfilmsorozat és az Arkham játékok hangulata is. 

Ha leradíroznánk a denevér logót az égről, tulajdonképpen az egész film közelebb áll egy krimihez, egy kiválóan megírt CSI-epizódhoz, mint a mai kor képregényfilmjeihez. A csodálatosan fényképezett Gotham (végre egy film, ahol látni lehet, hogy mi történik a képernyőn a sötétben!) és a benne élő emberek kiválóan asszisztálnak ehhez a vízióhoz.

Számomra két apró negatívum volt ebben a három órában:

• Egy képregényfilmen persze eleve botor dolog számonkérni a fizikát, de ha már realisztikusságra törekszik egy mozi, akkor a vasággyal 40 kilós főszereplő, 30 kilós testpáncél, és a minden jelenetben őt ért lövések triumvirátusában azért el tudtam volna képzelni jobb megoldásokat. Alapból nem volna ez zavaró, de az alkotás újra és újra az orrunkba dörgöli, hogy a főszereplő beírta a halhatatlanság kódot. 
• A film alapját egy csavaros detektívtörténet adja, amely a teljes Batman-világ újraértelmezése, több friss képregény felhasználásával. Ugyanakkor a végefelé mintha belezavarodna saját magába és az izgalmas csavarok helyett visszalök a "tudtam előre" tudatállapotba.

Zene

Ha egy-egy korábbi Batman-film nem is vált feltétlenül ikonikussá, arra mindig vigyáztak, hogy a zenéje komoly nyomot hagyjon. (Erre - szerintem - egyedül a Tom Holkenborg-témák nem voltak képesek.) Nem véletlen, hogy Matt Reeves Michael Giacchinót kérte fel a táncra (szigorúan sápadt holdfényben). Bár véleményem szerint kezdik egy kicsit túlhasználni az amerikai zeneszerzőt, az biztos, hogy a Batmanbe apait-anyait beletett. 

A score minden mai trendet megül, miközben örömmel nyúl vissza a klasszikus Batman-hangulathoz. Kicsit punk (olykor szó szerint), kicsit gótikus, kicsit szerelmes - és szerencsére csak ritkán repetitív. A legtöbbször a fogós melódiákat választja az akciójelenetekben manapság kötelező, generikus hegedűfutamok helyett. 

Interpollációból azért nincs hiány: számomra nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy Batman főtémája a Birodalmi induló. Igen, tudom, hogy az sem teljesen eredeti, de itt egy olyan legendás zenéről beszélünk, amit ha valaki használ (miért ne tehetné), akkor vállalni kell a következményeket. Giacchino valószínűleg megküzdött azzal a zeneszerzőknek évtizedek óta problémát okozó jelenséggel is, miszerint a direktor beleszeretett egy másik Batman-filmből kölcsönzött, ideiglenes (temp) zenébe (ezt a vágáshoz használják). Ennek eredményeképpen a film egyik dalát szinte hangról hangra Hans Zimmertől kölcsönözték. Ezt 2022-ben már el lehetne kerülni, de tény, hogy összességében az utóbbi évek egyik legerősebb filmzenéjét hozta össze a csapat.

Szinkron

Bruce Wayne/Batman - Robert Pattinson - Hajdu Tibor

(Fotó: Hajdu Tibor hivatalos Facebook-oldala)

Nikodém Zsigmond választása két szempontból is igazán érdekes: egyrészt Pattinson az elmúlt években tudatosan módosított karrierívet és lett az ügyeletes tinibálványból karakteres arcú színésszé, másrészt Batman szerepe biztosan fel- vagy újra felhelyezi a térképre azt a magyar színészt, aki a szinkronfeladatot kapja. Pattinsonnal kapcsolatban korábban sem volt tökéletes szakmai konszenzus - az Alkonyat-filmekben Szvetlov Balázs kölcsönözte neki hangját, de többször Szatory Dávid is beugrott egy-egy szinkron erejéig. Hajdu Tibor a Tenetben hozott egy új színt Pattinson munkásságába és bizony már ott is remekül működtek együtt. Emiatt már előre valószínűsíthető volt, Nikodém Zsigmond megtartja a bevált párost. Batmannek nagyon jót tett egy asszociációktól mentes, friss hang - Hajdu Tibor pedig kiemelkedően autentikusan követte le az eredetit. 

Selina Kyle/Macskanő - Zoë Kravitz - Földes Eszter

(Fotó: 24.hu)

Földes Esztert legtöbbször Jennifer Lawrence-filmekben szoktam hallani, amikben - bevallom - nem a kedvencem. Zoe Kravitz-ként azonban kifejezetten jól működik, ráadásul Hajdu Tiborral mintha egy csipetnyivel több kémiát tudnának a filmbe csempészni, mint amennyit a Pattinson-Kravitz duótól éreztem. 

James Gordon - Jeffrey Wright - Törköly Levente

(Fotó: Puskel Zsolt)

Törköly Levente igazi szinkronveterán, azonban mégis mintha a képességeihez mérten alulértékelnék. A korábbi munkásságát áttekintve jól látszik, hogy túlnyomó többségében kisebb mellék- és további magyar hang szerepek esetében jut a rendezők eszébe. A Westworld sorozat egyik vezető(vé avanzsált) szerepe alapján (is) azonban bátran kimondhatjuk, hogy Levente ízlésesen és kifinomult eszközökkel játszik, és kellően sokoldalú ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit rá lehesen bízni. Bár Jeffrey Wright jól működik Rába Rolanddal, sőt nekem Jantyik Csabával is szimpatikus páros voltak, de személy szerint Törköly Leventével érzem őket a legautentikusabbnak. A Batmanben Pattinson/Hajdu Tiborral alkotott nyomozópárosuk adja a film savát-borsát, a felkínált lehetőséggel pedig mindketten remekül élnek. 

Oz/Pingvin - Colin Farrell - Czvetkó Sándor

(Fotó: Jegy.hu)

A szinkronszakma egyik nagy vitakérdése, hogy egy elmaszkírozott külföldi színész esetében mennyire érdemes a nézők által megszokott hanghoz ragaszkodni. A Colin Farrell által alakított Pingvin maszkja annyira jól sikerült, hogy állítólag sokan a forgatáson sem ismerték meg az ír színészt. A maszkmesterek (Oscar-díjat nekik, de izibe'!) 4 órás munkával varázsoltak a szálkás testalkatú Farrellből nagydarab, rosszarcú gengsztert. Ránézésre logikus döntés lett volna akár Faragó András, akár Schneider Zoltán, azonban Nikodém Zsigmond szinkronrendező a nézőknek kedvezve és Czvetkó Sándornak páratlan esélyt adva az eredeti páros megtartása mellett döntött. A feladat nem volt könnyű: az eredeti akcentus helyett egy olyan kemény beszédstílust kellett kitalálni, amely illeszkedik a szerephez, nem válik komikussá, és visszaadja azt a kiszámíthatatlanságot, amelyet a Farrell által megformált figura magában hordozott. A végeredmény alapján az alkotók jó döntést hoztak, egyedül talán az autós üldözés egy-egy mondata lehetett volna picit energikusabb. 

Rébusz - Paul Dano - Fehér Tibor

(Fotó: Meglepetés)

Ha az ember sok szinkronos filmet néz, előbb-utóbb megismeri azokat a hangkarakterbeli jegyeket, amelyek segítségével egy elváltoztatott hangú színész is könnyen felismerhető. Szerencsére a kilétének titkára rendkívüli módon vigyázó Rébusz hangját az alkotók nagyon profin változtatták el - személy szerint többször elbizonytalanodtam, hogy biztosan az előzetesben is hallott Fehér Tibor lett-e a végső választás. A NIncs idő meghalni James Bond főgonosza után felüdülés volt Fehér Tibort egy színészi képességeket valóban próbára tévő, nagy amplitúdót és dinamikát kívánó színészi szerepben hallani. A film legjobb szinkronteljesítménye!

A további magyar hangok közül mindenképpen kiemelném Schnell Ádámot, aki Carmine Falcone szerepében valódi fenyegetéssé válik Gothamben, valamint Zámbori Somát, aki újfent bebizonyította, hogy nem csupán amerikai szuperhősök szinkronizálását érdemes rábízni. 

A film előzetese a majdnem teljesen végleges stábbal

Fotó: Madách Színház

Mi a közös Son Gokuban, Mike Wazowskiban, Matthew Broderickben és Ben Stillerben? Egy ember: Lippai László, aki ma súlyos betegség után, a közönség számára mégis váratlanul elhunyt. Rá emlékezünk.

A szinkronon túl

Lippai László Budapesten látta meg a napvilágot 1959. december 28-án. Diplomáját 1985-ben vehette át a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, majd rögtön a Madách Színház tagja lett. Számos szerepet eljátszott, így a Cabarét-ban, a Producerekben és az Operaház fantomjában is feltűnt. Emellett kisebb színházakban is megcsillogtatta tudását, leginkább a fővárosban vagy környékén.

A televízióban is gyakori vendég volt, a Kisváros című sorozat, az Angyalbőrben és a Jóban rosszban is tárt karokkal várta a színészt. Látható volt továbbá a Hamis a baba című filmben, amiben Ötvös Csöpi egyik ikonikus ellenfelét alakította. 

Szenvedélye volt a tenisz, és a futballt is szerette. A Vasas öregfiúk és a Színészválogatott csapatában is lelkesen focizott. Ez is játék volt számára, akárcsak a színészet.

 ,,Szinkron Rt.”

Vannak színészek, akik szívesebben beszélnek színpadi szerepeikről, mint a szinkronban nyújtott alakításaikról, ám Lippai László nem tartozott közéjük. Az országos ismertséget a Dragon Ball című sorozat hozta meg neki, és ugyan nem feltétlenül értette a népszerűség okát, fürdött a szeretetben. Gyakorta hívták animés eseményekre, mint Son Goku magyar hangját, és ő készséggel elment, sőt az ikonikus ,,káme háme hááá!!” felkiáltást is bemutatta, ha a közönség kérte, és hogyne kérte volna!

Bár Son Goku szerepe a legismertebb, mégsem ez volt az egyetlen rajzfilm-karakter, akinek a bőrébe bújt. 1996-ban a Walt Disney-s Notre Dame-i toronyőr Quasimodójaként debütált. Erről így nyilatkozott nekünk tavaly:

,,Gyönyörű a grafikája, a történet, és a dalok is. Ebből egy színpadi adaptáció is született, amiben nagyon szerettem volna eljátszani Quasimodót, de nem adta meg a sors. Az is nagy szívfájdalmam, hogy a rajzfilmben a dalokat nem énekelhettem el. Akkoriban épp a karrierem csúcsán voltam, mert a Madách Színházban futó összes musicalnek főszerepét játszottam, és egy picit fájt, hogy meg sem hallgatták a színészeket, hogy el tudjuk-e énekelni a dalokat. Mivel a Notre Dame-i toronyőr egy kimagasló rajzfilm volt, ez máig fájó pontja az életemnek, de el kell ismernem, hogy Nyári Zoltán gyönyörűen énekelte Quasimodo dalait.”

Ugyanebben az interjúban elmondta, hogy színpadon Frollót, a gonosz bírót játszaná el, mert nagyon szereti megjeleníteni a negatív karaktereket. Erre a szinkronban meglehetősen kevés példát találni, mert általában kedves, jópofa alakoknak adta a hangját. Ez történt Mike Wazowski esetében is. A Szörny Rt. az egyik legismertebb szinkronszerepe volt, ahol filmbéli társával, a Gesztesi Károly megszólaltatta Sulley-val próbálták megoldani azt a lehetetlennek tűnő helyzetet, amikor egy veszélyesnek hitt kislány szökik be a Szörny Rt-be.

A filmből sorozat is készült, ami ugyan még nem látható, de a színész nagyon várta, hogy visszatérjen ebbe a szerepbe.

Még egy mesés karaktert hoztunk, mégpedig Rexet a Toy Story-ból. A mindentől rettegő dinoszauruszt rendkívül szerethetővé tette a magyar színész hangja, és mindegyik Toy Story történetben végigkísérte ,,dínó jó barátját”.

Természetesen a filmek és sorozatok szinkronja sem kerülte el Lippai Lászlót.

Egyik legismertebb filmszinkronja az Apádra ütök című filmben és annak folytatásában volt, amelyben Ben Stillert szólaltatta meg. Elmondása szerint nagyon jó színésznek tartotta amerikai kollégáját.

 Részlet a Vejedre ütök című filmből

Előálltak érdekes helyzetek, amikor a Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című filmben az általa gyakran szinkronizált Ben Stiller és Matthew Broderick játszotta a főszerepet. A szinkronrendező, Nikodém Zsigmond jóvoltából választhatott, hogy kit szinkronizálna inkább. Lippai László Matthew Brodericket választotta, mert kicsit közelebb érzi magához, ám mivel ő kevesebbet volt látható a vásznon, így a fizetés is kevesebb volt, ám a színész ezt egyáltalán nem bánta.

A szinkron mellett a Talent Stúdióban tanította a szinkronmesterséget. A kezdetektől fogva adta tovább tudását az újabb nemzedéknek. Úgy fogalmazott, hogy a fiatalok tanítása nagy szerelem lett az életében. Ezt mesélte nekünk élményeiről:

,,A visszajelzések is nagyon jók. Volt egy anyuka, aki felhívott, hogy nagyon köszöni a hétvégi munkánkat, nem ismer rá a lányára. Úgy kinyílt otthon, közlékeny, barátságos, felszabadult lett, mindenről mer beszélni a családjával, és ez már egy olyan kis piros pont, ami az én lelkemet is boldoggá teszi. Volt még olyan is, hogy egy 13-14 éves lány egy óra után azt mondta, hogy „Lipi” – mert így hívnak, kérem mindig, hogy tegeződjünk – "én nem akarok még hazamenni.” Ez is egy olyan élmény, egy plusz energia, ami az embert inspirálja és feldobja.”

Lippai László a mai napon az égi szinkronstúdió tagja lett. Utolsó szinkronja 2020-ban a Hubie, a halloween hőse volt, ahol ismételten Ben Stillert szólaltatta meg, ezúttal utoljára.

Hiánya pótolhatatlan, de hangja örökké velünk él.

Isten Veled, Lipi!

Ma, január 5-én van 30 éve annak, hogy a Magyar Televízió bemutatta a Gumimacik című sorozatot. A 65 epizódos szériát Amerikában a szombat reggeli műsorsávban kezdték el játszani 1985-ben, nálunk viszont 1991-től vasárnap délután 4 órakor adták két másik sorozat társaságában.

Emlékeztek még, hogy hogyan kezdődött a Walt Disney bemutatja?

Na és a Gumimacik főcímdalára is emlékeztek? Nem más énekelte, mint ,,István, a király", avagy Varga Miklós.

A Gumimacik volt az első Disney-sorozat, és nem véletlen az áthallás a gumimaci, mint édesség és a macik története között: 1984-ben a Disney frissen megválasztott vezérigazgatója, Michael Eisner valami újat szeretett volna mutatni. A gyermeke egy táborban gumimacikat evett, ekkor jött az ötlet, hogy színes medvék legyenek a főszereplők az új sorozatban. A tervezők nem voltak elragadtatva az elképzeléstől, sőt, de mint tudjuk, Eisnernek bejött az ötlet.

A projektre szánt pénz nem volt túl sok, így minimális finanszírozásból kellett kihozni a legjobbat. Mivel minden erőfeszítés ellenére sem voltak teljesen elégedettek az animációval, sokan javasolták a cégtől, hogy a Disney neve nélkül jelenjen meg a sorozat, ám Eisner nem hagyta, mert további tervei voltak: a Disneylandekben is be akarta mutatni a figurákat. Végül maradt a név, és nem is jártak rosszul vele, mert a Gumimacik nem várt sikert arattak.

A rajzolók nagyjából 20 ezer rajzot készítettek epizódonként, és ez kiugró számnak számított, mert egy 10-12 perces rész egy hasonló, nem Disney-sorozatban ,,csupán” 12 ezer rajzból állt.

A Gumimacik magyar verziójában a korszak legnagyobb színészei szinkronizáltak, nézzük, kik voltak ők!

A Macik

A morgós Gruffit Balázs Péter szinkronizálta, akit számtalan rajzfilmből ismerhetünk, többek közt a Szépség és a Szörnyetegből, a Macskarisztokratákból vagy a Susi és Tekergőből is. Horkai János jellegzetes hangján szólalt meg Zummi, a Gumimaci-kódex őrzője és tudója. A színésznek több, mint ezer szinkronmunkája van, egyik legismertebb szerepe a Polip című sorozat Alfredo Ravanusa karaktere. Grammit Feleki Sári szólaltatta meg, aki a sorozat után pár évvel, 1995-ben sajnálatos módon elhunyt. Rá szinkronból a Házibuli Poupette-jeként emlékezhetünk.

Ma már George Clooney-val kötjük össze Szabó Sipos Barnabás hangját, pedig a ’90-es évek elején kedvesen dörmögött Tummi szerepében. Györgyi Anna főiskolai évei után szinkronizálta Sunni-t, míg a mára már rendezővé vált Tóth Barnabás volt az, aki Cubbit, a rózsaszín kis mackót formálta meg hangjával.

A gonoszok

A Gumimacikból tanultuk meg a ,,zsarnok” kifejezést, és ugyan nem feltétlenül tudtuk, hogy pontosan mit jelent, abban bizonyosak voltunk, hogy Igthorn herceg az. A karakterhez hozzájárult egy jellegzetes hang, mégpedig Csurka Lászlóé. Gyakran hallhattuk még a Petrocelli című sorozatban Pete Ritter szerepében, és a Négy páncélos és a kutya című sorozatban az egyik főszereplőt, Gustlikot szólaltatta meg. Hangja már-már összenőtt George Kennedy-ével, akin Láng Józseffel osztoztak.

A ,,feneséges henceg” több szörnnyel volt körülvéve, akik közül a legemlékezetesebb kétség kívül ,,Gyagyás Tódi” volt. A csúnyácska, ám kétségkívül szerethető kis lényt a József Attila Színház művésze, Botár Endre szinkronizálta, kinek játéka bizonyosan hozzátett ahhoz, hogy Tódit minden tulajdonsága ellenére a szívünkbe zártuk.

Erről a kedves karakterről beszélgettünk a színművésszel, a beszélgetés során még az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád is szóba került.

Fotó: József Attila Színház

Szinkronjunkie: A ma már Csíkszeredához tartozó Csíktaplocán, Erdélyben született és élt egészen 1968-ig. Nézőként mi az első emléke a szinkronról?

Botár Endre: Nagyváradon voltam színész, és onnan is fogható volt a Magyar Televízió adása, úgyhogy rengeteg szinkront és magyar filmet láttam. Itt ismerkedtem meg a kor nagyjaival: Sinkovits Imrével, Básti Lajossal, Kálmán Györggyel, és a többiekkel.

SzJ: Mi volt az első szinkronszerepe?

BE: A legelső szinkronom a Pannónia Filmstúdióban volt. Csodálatos hely hírében állt: öt műterem volt, és a legnagyobbak is kijártak oda dolgozni. Amikor átjöttem Magyarországra, jelentkeztem, és a gyártásvezető, Kamarás Annamária Lujza hívott az első szerepemre. Egy táncost alakítottam az Anna Kareninában: annyi volt a szövegem, hogy ,,szabad”. Nálunk Erdélyben nem tanítottak szinkronizálni, így teljesen új helyzetben találtam magam. Somogyvári Rudolf és Szabó Ottó voltak rajtam kívül a műteremben, én pedig nem tudtam, mit kell csinálni, ezért belemondtam a tömegbe, hogy ,,szabad”. ,,Csináljuk már kérem, ki a táncos?!” – kérdezte Somogyvári Rudolf. Bemutatkoztam neki, odajött az asszisztens, elmondta, hogy mikor mondjam a szöveget, és így már gond nélkül ment.

SzJ: Az egyik rendező barátja azt mondta, hogy azért jó Önnel dolgozni, mert kabaréban, vígjátékban és szomorújátékban is ,,bevethető”. A szinkronban – ezzel szemben – az elesett és mókás karakterek jutottak. Mi lehet ennek az oka?

BE: Az igazán erős karakterrel rendelkező figurákat a legjobb játszani, legyen szó színpadról, vagy szinkronról. A vágott szemem miatt rengeteg kínait szinkronizáltam, de a rendezők részéről bizonyára hozzájárult a választáshoz az is, hogy mit látnak bennem. A nagy karaktereket olyanok szinkronizálták, mint Szersén Gyula, Fülöp Zsigmond, Sztankay István és még sorolhatnám, mert erre volt hangjuk. Nekem arra, hogy kisebb, de jellegzetes karaktereket szólaltassak meg: voltam például fülzsír is, de leginkább a gonoszokat szerettem, mert azok mindig ,,valamilyenek” voltak.

SzJ: 1991-ben egy igazán különleges karakter, Tódi szerepét kapta meg. Emlékszik rá, hogy hogyan?

BE: A Gumimacik alkalmával volt életem első castingja, amikor is a hangot kiküldték a Disney-nek, akik kiválasztották, hogy kik szinkronizálják a szereplőket. Nagyon boldog időszak volt ezeket a gyönyörű meséket szinkronizálni. Nem gyilkoltak benne, hanem egy szörpért harcoltak: bátran meg merném mutatni a gyerekeknek, ellentétben a mai mesékkel.

SzJ: 65 részes volt a sorozat, melynek többségében szerepelt. Mennyi ideig tartott akkoriban felvenni egy ilyen hosszú rajzfilmsorozat szinkronját?

BE: Akkoriban rengeteget szinkronizáltam, úgyhogy nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideig tartott a munka. Általában a próbák és az előadások után, éjszaka szinkronizáltunk. Somló Andrea volt a szinkronrendező, és egy orosz fiú, Vitya a hangmérnök, a csodás nyelvezetet pedig Somló Éva, Andrea anyukája alkotta.

SzJ: Ezek szerint neki köszönhetjük a ,,feneséges henceg” kifejezést.

BE: Olykor bakiztunk, és kivett belőle vagy saját ötletet is hozzáadott, így jött létre ez a mára klasszikussá vált összetétel. Nagyon szerettük ezt a munkát, mert minőségi volt. Nem véletlenül mondták, hogy a magyar szinkron világhírű. Akkoriban a gyártásvezetők mindenhez értettek, beleértve a szinkron technikai részét is: az alapoktól kezdve mindent megtanultak. Nyelvpótlékot is kaptunk, úgyhogy ha valami hiba benne maradt a felvételben, és újra kihívtak, plusz pénz járt érte.

SzJ: Hogyan kapcsolódik az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád, Tódihoz?

BE: Elérkezett az életemben a pillanat, amikor megkaptam a Köztársasági Érdemrendet. A Parlamentben adták át, eszméletlen nagy emberek ültek a történelmi zászlók alatt. Elérzékenyülve álltam, amikor a fogadáson Árpi bácsi odajött hozzám, és intett a feleségének, hogy jöjjön oda, majd azt mondta nekem: ,,a feleségem annyira szereti a Tódit, beszélj úgy, mint ő!” Én tehát a Parlamentben, szépen kiöltözve, azt mondtam, hogy ,,Feneséges Henci, a csupa-csupa ész Tódi zsámolyod szeretne lenni!” Ennyire népszerű volt ez a szerep, és a mai napig előfordul, hogy leszólítanak miatta: legutóbb épp a Velencei-tó kellős közepén.

SzJ: Nagyon köszönjük a beszélgetést, és kívánjuk, hogy még sokszor előforduljon ehhez hasonló!

Tódi volt az egyetlen kicsi szörny, társai sokkal nagyobbak voltak nála. Ők ritkán beszéltek, így hangjuk változó volt. Többek közt Kránitz Lajos, Beregi Péter, Balázsi Gyula és Hollósi Frigyes is hangot adtak a szörnyeknek.

Az emberek közt három főbb szereplőre emlékezünk: Dunwin várának uralkodója, Gregor király, aki higgadt és bölcs volt, így tökéletesen passzolt hozzá Sinkó László hangja. Lánya, Calla szőke hajfonatát minden kislány irigyelte a ’90-es évek elején. Őt Somlai Edina csilingelő hangján hallhattuk megszólalni, aki a Csipet Csapatban Sziporkát is szinkronizálta. Cavin a gumimacik jó barátja volt, akinek úgy gondolták, hogy Petrik Péter lesz a legjobb választás.

Úgy elkapott a nosztalgia, hogy egy egész epizódot megnéznétek? Ezen ne múljon!

 Mi sokat meséltünk, most Ti jöttök! Mondjátok el, melyik volt a kedvenc epizódotok! 

A Mátrix ugyan megosztó filmként vonult be a történelembe, de az vitathatatlan, hogy óriási hatással volt az őt követő filmekre. Mérföldkő volt a történetírás, a látvány, a karakteralkotás, az Easter Eggek terén, ráadásul ezt úgy tudja a mai napig fenntartani, hogy az 1999-es alkotás egyáltalán nem öregedett rosszul. Nem úgy a folytatások, amelyek nem tudták emelni a szintet - egy-egy ikonikus jelenet vagy szereplő kivételével. A látványosnak szánt akciójelenetekbe csomagolt filozofálásba beletört az alkotók bicskája és bár a történet végére mindenki kíváncsi volt, a legtöbben egyetértettünk abban, hogy a filmsorozatot ideje volt lezárni legkésőbb a harmadik résszel. 

Manapság azonban a rebootok idejét éljük és miután az HBO Maxre az idei karácsonyi szezonban is kellett egy húzónév, az alkotók előkapták a Mátrixot. Szükség volt az új részre? Nem. Voltak bennünk kérdések, amelyek nem hagytak esténként nyugodni? Nem, vagy bevettünk rá gyógyszert. Hiányzott a Neo-Trinity páros? Nem igazán, főként, hogy legfeljebb kétévente kapunk egy új akciófilmet Keanu Reeves-szel. Akkor miért készült ez a film? Volt az alkotóknak egy új ötlete, amelyet nagyon szerettek volna bemutatni? Nem. Csak kellett a kontent a streaming csatornára. 

Ebből már sejthetitek, hogy az új Mátrix-film nem lett az év mozija. De hogy mennyire nem, az még engem is meglepett. A film ugyanis szó szerint önmagát parodizálja ki azzal, hogy videójátékká avanzsálja az eredeti trilógiát, a szereplőket pedig kívül helyezi ezen a történeten. Lehetne persze Thomas Anderson története feszültséggel teli, a valóságot és a képzelt világot elválasztani nem tudó, az őrület határán mozgó, de ezt nem sikerül bemutatni. Helyette kapunk egy szétesett, sokszor inkább nevetséges történetet, amelynél még a nosztalgia sem képes ellensúlyozni a sztori banalitását. 

Semmi gond, a Mátrix végtére is egy akciófilm, így legalább abban biztosan hoz valami újat. Rossz hírem van: ez annyira nem sikerült, hogy még a korábbi szintet sem ugrotta meg a csapat. A régi harcok attól voltak igazán hatásosak, hogy kevés vágással, nagy totálban láthattuk őket. Újszerű koreográfiák voltak, amelyekről messziről látszott, hogy a színészek hónapoking tanulták. A Feltámadásokban azonban ütésenként háromszor vágnak, a kamera össze-vissza rázkódik, pont ahogy Michael Bay szokta elrejteni a rossz koreót a filmjeiben. Szomorú, de majd a szinkron menti... vagy mégsem?!

A szinkron

A nosztalgia faktor a szinkronnal rögtön beütött, amint meghallottam azt a nevet, hogy NEÓ (a Nió helyett). Bevallom, ezt már a korábbi filmekben is nehezen viseltem, hiszen számomra értelmezhetetlen, hogy a nevek egyik felét magyarul mondjuk ki, a másikat az eredeti kiejtéssel. Vagy legyen TriniTY (ty-vel, nyilván röhejes lenne) a Triniti helyett, vagy akkor a Neó is Nió.

Neo - Keanu Reeves - László Zsolt

Keanu Reeves-t 1999 előtt gyakorilatilag az összes magyar férfiszínészünk szinkronizálta már Gálffy Lászlótól Holl Nándorig. A Mátrix kapcsán született meg a legendás párosuk László Zsolttal, amely azóta már huszonsok filmben tűnt fel. Bár izgalmas lett volna, a korábban Reeves-t legtöbbet szinkronizáló Rudolf Pétert hallani, mára a főszereplőt nem tudnánk (és persze, nem is akarnánk) elképzelni Neót más hangjával: László Zsolt 22 évvel később pontosan ugyanakkora lendülettel és szakmai profizmussal követi le külföldi kollégája legkisebb rezdülését is. Sajnos a film azonban kevesebb teret enged az alakításra, a főszereplő ugyanis jellemzően suttog, visszafogott, és már nem az a Neo, akire emlékszünk.

Trinity - Carrie-Anne Moss - Nagy-Kálózy Eszter

Érdekes, hogy Nagy-Kálózy Eszter esetében éppen fordítva történt, mint Reeves-szel: a Mátrix óta ugyanúgy szinte minden filmjében más szinkronizálja Moss-t, igaz ehhez az is hozzájárul, hogy Esztert kevés mozifilmben hallhattuk mostanában (időközben érkezett információink szerint azonban mostanában több sorozatban is találkozhatunk majd vele). Párosuk azonban most is remekül működik, jó őket együtt látni és hallani. Az új epizód - bár fókuszba helyezi Trinity figuráját - sajnos neki sem hagy helyet különösebben erős alakításra, így itt is inkább a viszontlátás öröme az, ami építi a karaktert.

Morpheus - Yahya Abdul-Mateen II - Pál András

Fiatalítani kellett, ez az alkotói szándék világosan látszik, ugyanakkor pont Morpheus esetében érthetetlen, miért nem dolgoztak ismét Laurence Fishburne-nel. Fishburne helyett megkaptuk tehát a viszonylag ismeretlen Abdul-Mateent, aki egy agilisebb, furcsább, viszont direktebb Morpheus-t hoz - értelemszerűen más magyar hanggal. Pál András régi kedvencem, és jó lenne őt hallani több mozifilmben, ugyanis már sokszor bizonyította, hogy képes ellopni a showt. Itt sincs ez másképp, igaz persze, hogy az ő figurája adta a legtöbb teret az izgalmas színészi játékra. Ő viszont élt is vele! Miatta érdemes megnézni ezt a filmet.

Bugs - Jessica Henwick - Sodró Eliza

A Henwick-Sodró párost még Majoros Eszter találta ki a 2019-es Árok című filmhez - és milyen jól tette?! Remekül működnek együtt: akár akcióról van szó, akár csak egy feszültséggel teli beszélgetésről, Eliza hihetően hozza a Kiválasztottat szinte megszállottan kutató Bugs figuráját. Sodró Eliza és Pál András azok, akik valódi mélységgel rendelkező karakterrel dolgozhattak és ha külföldi kollégáik máskor is feltűnnek a vásznon, jó lenne ismét őket hallani magyar hangként.

Mr. Smith -  Jonathan Groff - Mészáros Béla

Mészáros Béla a magyar szinkron Jolly Jokere. 2003 óta van a pályán, de meglepő módon a szakma csak 2019-ben fedezte fel magának igazán. A Pókember - Idegenben Mysteriója, valamint a felemásra sikerült Mortal Kombat reboot film egyetlen valódi karaktere, Kano is miatta emlékezetes igazán. Bár képességei messze túlmutatnak az akciófilmek világán, friss hangjával és üdítő stílusával jól passzol az új Mátrixban érthetetlen módon szintén megfiatalított Smith ügynökhöz. Sajnos az új epizódban nyoma sincs a Mátrix első részében még oly izgalmasra megírt figurának, amelyet ráadásul Jonathan Groff túl is erőlködik. Az viszont biztos, hogy Mészáros Béláról bőven fogunk hallani még a szinkronban.

Az elemző - Neil Patrick Harris -  Kaszás Gergő

 Az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy elismerjük a jó és a rossz döntéseket egyaránt. Báthory Orsolya szinkronrendezőként bizony szeret világot megváltani, korábban megszokott párosokat felrúgni és újraértelmezni. Voltak már nagy ötletei, amiket a szakma kivétel nélkül átvett - például a fent már említett László Zsolt - Keanu Reeves duó. Ezekben az esetekben közös, hogy korábban nem volt egy olyan szakmai konszenzus a külföldi színészek magyar hangját illetően, amely a nézők fejében is kialakított volna egy megszokott status quot.

Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor a külföldi színészekhez már kialakult egy (legfeljebb kettő) asszociált magyar hang. Az ilyen helyzetekben a csere nemcsak kényszeresnek, de szó szerint idegesítőnek hat, hiszen egy olyan vendég kezd el egy új hangon beszélni, akit már korábban többször láttunk és hallottunk az otthonunkban. Ilyen volt az Aljas Nyolcasban Kurt Russel és Gáspár Sándor közös munkája, ahol a több ikonikus hang helyett sikerült a szerepet egy olyan színészre osztani, aki korábban csak egy 90-es évekbeli alternatív szinkronban találkozott Russellel. Nem azt mondom, hogy rossz volt, hiszen Gáspár Sándor egy kiváló színész, a feladatot elvégezte, azonban egy hatalmas kihagyott ziccer maradt a karakter.

Nos, hasonló érzések rohantak meg már a Mátrix 4. előzetese alatt is (ott Neil Patrick Harris magyar hangja Zámbori Soma volt), de a film kezdetéig nyugtatgattam magam. Azt gondoltam, hogy 2021-ben azért már alap, hogy figyelembe vesszük azt, hogy a néző mit szeretne. Azt gondoltam, hogy 2021-ben egy szereposztásnál nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2000-es évek egyik legnagyobb sikerű és hazánkban máig elképesztően sok rajongóval rendelkező sorozatát, az Így jártam anyátokkalt. Nos, jelentem: sajnos sikerült.

Természetesen a kialakult helyzet nem Kaszás Gergő hibája - hogy is lehetne, hiszen kiváló színész és zseniális szinkronista. Nem kérdés, hogy a feladatot magas szinten oldotta meg, de az egész film alatt az motoszkált bennem, hogy miért nem sikerült behívni Markovics Tamást?! Különösen egy olyan karakter esetében, amelynek a megnyerő modor, a kifinomultság (lásd még Így jártam anyátokkal című sorozat) volna az alapeleme... a Markovics - Harris duó még nagyobbat ütött volna. Kár volt érte.

Az már csak hab volt a tortán, hogy a filmben feltűnő Merovingi karakteréhez most már egy harmadik hang is kapcsolódik. Előfordulhat persze, hogy logisztikai/szervezési/anyagi okokból nem lehetett most Máté Gáborral dolgozni (Kulka János sajnos egészségi állapota miatt nem vállal szinkronmunkát). Ugyanakkor a film magyar változata ezzel egy újabb komoly ziccert hagyott ki. Már csak azért is, mert a Mátrix 2. legnagyobb jelenete és monológja pont Máté Gábor zseniális szinkronja miatt vált ikonikussá. 

Sajnos a Mátrix 4. egy rossz alkotás, ereiben kreativitás helyett a pénz csörgedezik, de az is csak úgy ímmel-ámmal. A sokszor látott látvány, az unalmas zene, a kreatív, elvont és egyedi ötletek helyett a korábbi gondolatok újrahasznosítása maradt csak. Ami sikerült idén - nem is akárhogy! - a Szellemirtóknak, abba a Warner mátrixos bicskája bizony beletört. Ezen javíthatott volna a magyar változat, de sajnos kevés tér jutott a fordulatos színészi játékra. A szereposztás melléfogásai pedig tovább árnyalják ezt a képet - sajnos ezúttal nem a pozitív irányba.

2021. eddig nem volt túlzottan kegyes hozzánk mozis szempontból. Sőt a Marvel is hiába dobott be olyan, komolyabbnak szánt projekteket, mint a Fekete Özvegy és a Shang-Chi, egyik sem mozgatta meg igazán a rajongókat. Nem úgy a harmadik (Nyolcadik? Hatodik?) Pókember-film, amellyel kapcsolatban annyi teória született, amennyit talán még összesen sem láttunk eddig. A rajongók naponta találgatták, hogy ki bukkan majd fel, kit vágtak ki honnan, és persze, hogy éppen aktuálisan ki lesz majd Mephisto (akit lassan már minden Marvel-projektbe vizionálunk :D). A nagy hype ugyanakkor nagy felelősséggel is jár (pun intended), ugyanis az elképesztő elvárások miatt sokkal könnyebb a csalódás. 

Anélkül, hogy bármilyen poént vagy sztori részletet lelőnénk a filmből, bátran kimondhatjuk, hogy jól sikerült! Ugyanakkor nagyon sok minden IS történik benne, így szinte pislogni sincs idő. Ha nagyon negatívumot szeretnék keresni a filmben, akkor talán azt mondhatnám, hogy pont a túl sok történés miatt nincs idő már arra a barátságos és közkedvelt Pókemberre, akinek a sarki büfé megmentése a célja. De hát hogy is lehetne, ha az előző rész végén odalett az anonimitás?! 

Tervezünk még további kritikát is írni a filmről, de csak napok múlva, hogy mindenkinek legyen ideje megnézni és lehessen beszélgetni spoilerekkel is az alkotásról. De egyáltalán nem érkeztünk üres kézzel! Az elmúlt napokban rengeteget konspiráltunk, hogy interjúzhassunk két meghatározó szereplővel. Elsőként Baráth Istvánnak tettünk fel néhány kérdést.

(Fotó: Készítő: Szabolcs Kollo, XO Creative Studio)

Szinkronjunkie: Legutóbb 2019-ben beszéltünk, a második önálló Pókember-film kapcsán. Azóta mindannyiunk élete nagyban megváltozott. Te hogy életed meg az elmúlt időszakot?

Baráth István: Az én esetemben nem volt olyan szörnyű, mint másoknak. Volt egy minimális home office, de szerencsére nem veszítettem el a munkámat. Legszebb heteim voltak a lockdown hetek. Sokkal több időm volt magamra. Megnéztem régi kult filmeket, amiket még nem sikerült anno, és tanultam is. Jó volt ez a nyugalom, meg szerencsére nem kellett szocializálódnom. Imádtam.

SzJ: Ez a 6. Pókember-filmed, amely egyben a valaha volt legtitkosabb Marvel-projekt is. Itthon is extrém volt a szigor a filmmel/spoilerekkel kapcsolatban?

BI: Csak a szokásos... � Inkább csak anniy a difi, hogy most nem is faggattak az emberek, mert mindenki nagyon meg szeretne lepődni.

SzJ: 2016 óta viszed a karaktert. Hogy látod, ez idő alatt milyen utat járt be?

BI: Szép lassan felnő, de remélem a stáb nem szeretne mini Stark-ot csinálni belőle �

SzJ: Pókember az egyik legösszetettebb karakterként izgalmasabb feladat lehet, mint más szuperhősök. Az új epizódot mennyire találtad kihívásnak?

BI: Nagy változást nem éreztem az előző részhez képest a karakterben. Talán azért nem volt nehezebb dolgom, mert most nagyon sok karakter kerül a rivaldafénybe rajtam kívül. Nincs annyi idő kibontakozniuk.

SzJ: Az eddigi hat epizódból melyik sztori fogott meg a legjobban?

BI: Talán ez, mert egy óriási fan service � Szerintem a Marvel-filmek ezért készülnek, nem azért, hogy tanuljunk belőle. A hatalmas látvány a lényeg.

SzJ: Előtted három ikonikus színész szinkronizálta a karaktert: Megyeri János a klasszikus rajzfilm sorozatban, Csőre Gábor a Tobey Maguire-féle filmekben, és Molnár Levente az Andrew Garfield-os két részben. Ha közülük kellene választanod, ki a legjobb Pókember?

BI: Azért ennél többen is voltak: Ott van még Rajkai Zoltán, Magyar Bálint, Moser Károly, és akkor még nem beszéltünk az Into the Spider-verse-ről� Inkább kikerülném a kérdést azzal a válasszal, hogy mindegyik Pókembernek más az eredeti színésze, így nem lehet dönteni. Szerintem mindenki hozta a formáját az adott karakternél.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút!

Ritkán esik meg hasonló, de a Kálid Artúrral készült interjúnk közben leesett az állunk. Az izgalmas válaszokon túl ugyanis egy GIGAMEGABRÉKING hírt is megosztott velünk. A szinkron szempontjából spoileres tartalom lehet, de a sztoriból természetesen nem árulunk el részleteket. Csak annyit mondunk: le a kalappal Tabák Kata merész húzása előtt. Tökéletesen működött.

(Fotó: MTI/Kallos Bea)

Szinkronjunkie: Az új Pókember-epizód világszerte hatalmas lázban tartja a rajongókat, szinte naponta bukkannak fel újabb teóriák a lehetséges sztorival vagy éppen a szereplőkkel kapcsolatban. A hazai rajongók körében a szinkron tekintetében is rengeteg volt a találgatás, különösen a te személyeddel kapcsolatban. 

Kálid Artúr: A gyermekem nagy Pókember-rajongó és rajta keresztül egy bejegyzés eljutott hozzám. Ő talált rá - talán pont a Szinkronjunkie-n - a "Happy vagy Electro" témára. Bevallom, nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ez foglalkoztatja a közönséget. 

SzJ: Mi többször beszéltünk róla, sőt szavazást is szerveztünk, mert rendkívül izgalmasnak találtuk, hogy szakmailag hogyan lehet jól kezelni egy ilyen "hangütközést". Hiszen Happy esetében a Vasember első részét kivéve minden filmben te kölcsönözted a hangod, Jamie Foxxot pedig nemcsak a Csodálatos Pókember 2-ben szinkronizáltad, de még további 20 filmben. A szavazáson aztán az derült ki, hogy minden opcióra nyitott a közönség, de a legtöbben annak örülnének...

KA: Ha egyiket sem én vinném. (nevet) 

SzJ: Bátran merjük állítani, hogy ilyen nem volt! Sőt a legtöbben arra gondoltak, hogy miért is ne lehetne mindkét szerep a tiéd? De a Disney eddig megismert szabályai alapján ez sajnos kivitelezhetetlen. Hogy dőlt el, hogy melyik szerepet fogod szinkronizálni végül?

KA: A helyzet az, hogy végül sikerült megoldani, hogy mindkét szerepet megcsinálhassam. Jon Favreau-t a Marvel-filmek szinkronját is rendező Tabák Kata találta ki nekem még 2008-ban, a Páros mellékhatás című filmben. A Vasember 2-től már én magyarítottam a figuráját a Marvelnél is. Különösen azért örültem a lehetőségnek, mert a rendezőknek elsősorban akkor jutok eszébe, ha színesbőrű szerepet kell szinkronizálni. Azt persze nem tudtuk még akkor, hogy ilyen sokszor feltűnik Happy különböző Marvel-filmekben. Később Favreau Chef Show-ja kapcsán "találkoztunk", akkor Szentesi Dorottya rendezésében.

Jamie Foxxot pedig egész egyszerűen nagyon szeretem szinkronizálni. Az mindig jó érzés, ha egy magyar hangot kötnek egy külföldi színészhez és 2004 óta egyre többször alakult úgy, hogy Jamie Foxxot én szinkronizáltam. Ha döntenem kellett volna, hogy Happy vagy Electro, akkor minden bizonnyal a Jamie Foxx által játszott utóbbira voksoltam volna. 

Viszont ilyen kérdés nem hangzott el, helyette Tabák Kata rendkívül agilisen és elszántan tárgyalta le a Disney-vel, hogy erre a kísérletre engedélyt kapjunk. Az a korábbi filmek miatt adott volt, hogy Happy-t nekem kell csinálnom, így a kérdés inkább az lett, hogy engedik-e Jamie Foxxot is.

SzJ: Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy ez az utóbbi évek legizgalmasabb szinkronos híre! Electro hangja az előzetesek alapján erősen eltorzított (effektezett) - ez mennyire nehezítette meg a felvételek elkészítését? 

KA: Hála Istennek ritkán találkozunk olyan mértékű titkolózással, mint a Pókember esetében. A felvételekkor minden ki volt takarva, kizárólag a színész száját láttam. Nagyon kevés kapaszkodóm volt a szinkronizáláshoz: tulajdonképpen csak a natúr hangot hallottam, tán még olyan jelenet is akadt, amelyben Foxx helyett egy hangdublőrt lehetett hallani. Sok film esetében direkt rontják a kópiát biztonsági okokból, olyankor néha úgy kell vadászni a figurát, de ilyen mértékű szigorral már évek óta nem találkoztam. Ez azért jelentett kihívást, mert a szinkronizáláshoz folyamatosan figyelem a másik színész szemét - amire itt egyáltalán nem volt lehetőség. 

SzJ: Jamie Foxx mellett Denzel Washington és Will Smith is állandó "párjaid". Kivel a legjobb a közös szinkronmunka? 

KA: Sokáig kapásból rávágtam volna, hogy Denzel Washington - ez talán nem is lehet kérdés, hogy miért. Amerikában rengeteg jó színész van, de ő egy legenda, egy állócsillag. Nemrég szinkronizáltam egy Meryl Streeppel közös filmben, ahol egy még sosem látott arcát mutatta. Számomra megunhatatlan az ő filmjein dolgozni. De éppen most, a héten készítettük a King Richard magyar változatát és rájöttem, hogy azért Will Smith-t is nagyon szeretem.

Viszont a Nagy Pénzrablás című netflixes sorozat erősen billegteti a mérleg nyelvét. Ezt a munkát egy nagy ajándéknak éltem meg, hiszen már akkor követtem, amikor még szó sem volt arról, hogy készülhet hozzá magyar változat. Ha valakit úgy megfertőzött a szinkronimádat, mint engem, és mégis eredeti nyelven néz egy sorozatot, akkor titokban elgondolkodik, hogy egyik-másik szerepet hogy csinálná. Viszont a Nagy Pénzrablásnál igazán meglepett, hogy Báthory Orsi szinkronrendező kihívott castingra.

Már két vagy három évadot is megcsináltunk a sorozatból, mikor kiderült, hogy a Berlint alakító Pedro Alonsóval már "találkoztam" korábban, méghozzá a Gran Hotel című sorozatban, ahová még 10 évvel ezelőtt Dezsőffy Rajz Katalin hívott ki. Nemrég pedig örömmel olvastam, hogy készül egy előzménysorozat, amelynek pont Berlin lesz az egyik központi figurája. 

Nagyon élveztem a munkát, ráadásul elég pozitívak voltak a szakmai visszajelzések is. Jól esik az embernek, ha megállítja egy kolléga és elmondja hogy mennyire tetszett neki. Sajnos ezt szűken mérjük a szakmában, a szinkronban legalábbis meglepődik az ember, ha ilyennel találkozik. Legutóbb Anger Zsoltra írtam rá, hogy elmondjam, tökéletesnek gondolom az Amerikai Pác című filmhez készült szinkronmunkáját.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút!

1991. november 22-én mutatták be Walt Disney egyik legismertebb rajzfilmjét. A film három dala is Oscar-jelölést kapott, amiből a Szépség és a Szörny című nyerte a szobrocskát. A sikert a szerző, Howard Ashman már nem élhette meg; a film végén a stáblistában búcsúztak tőle.

Ez volt az első Disney műhelyéből kikerült rajzfilm, ami átlépte az egymillió dolláros bevételt.

Emlékeztek rá, hogyan kezdődött? Nekünk Mécs Károly mesélte el a történet elejét.

Az eredeti mesét Giovanni Straparola vetette papírra 1550-ben. Mire a Disney-hez eljutott a történet, többen átdolgozták, és így tettek vele a rajzfilmesek is: míg eredetileg Belle-t erdei állatok veszik körül, a készítők úgy gondolták, hogy az elvarázsolt tárgyak izgalmasabb társaság lesznek a lány számára.

A forgatókönyvíró, Linda Woolverton visszaemlékezése szerint Belle - elődeivel ellentétben - egy lány volt a ’90-es évekből, aki nem a hercegre várt. Nem akart mindenáron férjhez menni, és ha tehette, olvasott, művelődött. A karaktert a Kisasszonyokból Jo March ihlette, mert ő is határozott és erős szereplő volt, jobb életet álmodott magának, és imádta a könyveket – akárcsak Belle.

600 ember csaknem négy évig dolgozott a film elkészítésén. Ez már a második Disney-film volt, amihez számítógépes animációt használtak, amivel szebb színeket tudtak adni a szereplőknek. A táncos jelenet is sok, a számítógép által animált részt tartalmaz, ennek ellenére a szemfülesek láthatják, hogy ugyanúgy táncolnak Belle-ék, mint annak idején Csipkerózsika és a hercege.

A szörnyeteget úgy szerették volna megmutatni, mint egy lényt, aki akár ismerős is lehet. Így történt, hogy a gorilla, a bika, az oroszlán, a vaddisznó, a medve és a farkas jegyeit keverték, de a legfontosabb az volt, hogy a szeme emberi legyen, mert így látható volt a szörnyeteg testébe bezárt herceg.

A mozi-változatból – és így annak idején a videokazettáról is – kimaradt egy dal, ami később a DVD-re került fel, így a színészek utólag énekelték fel, szerencsénkre magyarul is.

A magyar hangok

Belle – Paige O’Hara – Kocsis Judit

A Disney eredetileg Jodi Bensont, a Kis hableány hangját szerette volna Belle megszólaltatójaként hallani, de a zeneszerző, Howard Ashman egy ,,európaibb” hangot szeretett volna, így esett a választás O’Harára. Még egy mozdulata is a filmbe került: amikor vették fel a hangot, a színésznő kisimított egy rakoncátlan tincset az arcából, amit a filmben is láthattunk.

Kocsis Judit szinkronizálta magyarul a szépséges Belle-t, amivel többek szívébe örökre belopta magát (e sorok írójáéba legalábbis bizonyosan). A színésznő nagyon szerette ezt a karaktert, és volt szerencsénk ahhoz, hogy meséljen is nekünk róla!

Fotó:Story magazin

Szinkronjunkie: Bizonyára volt egy kép a fejében a cím hallatán. Azt kapta a rajzfilmtől, amire számított?

Kocsis Judit: Igen, szerintem az egyik legjobban megrajzolt mese volt. Nekem az Oroszlánkirály is nagy kedvencem, de a Szépség és a Szörnyeteg is méltán népszerű. Nem olyan régen az egyik keresztlányommal is megnéztem és úgy éreztem, hogy jól sikerült. Általában ha az ember távolabbról tekint vissza egy-egy régi munkájára, másképp látja, mint közvetlenül utána. Fiatalon az ember mindig elégedetlenebb magával, mint kellene.

SzJ: Ilyenkor nem tudja úgy élvezni, mint egy átlagos néző?

KJ: Nem, mert folyamatosan figyelem magam. Ugyan stimmeltem a szerepre, mert vékony voltam és copfban hordtam a hajamat, ráadásul a személyiségem is nagyon hasonlít Belléhez, nem tudok beleszeretni a munkámba, csak elemezni tudom.

SzJ: Bizonyosan volt szereplőválogatás. Külön kellett mintát küldeni a prózára és a dalokra?

KJ: Ez az az időszak volt, amikor ugyanaz kapta mindkét szerepet: a prózát és az éneket is. Ugyan elküldték Amerikába a hangomat, direkt úgy választottak ki, hogy mindkettőt meg tudjam csinálni. Nem sokkal ez után jöttek az olyan Disney-rajzfilmek, ahol az eredetiben is más énekelte a dalokat.

SzJ: Például az Aladdinban Jázmin esetében, akit szintén Ön szinkronizált.

KJ: Igen, az Aladdinban már Amerikában is más volt Jázmin énekhangja.

SzJ: Egy interjúban azt mondta, hogy a színészek általában azt gondolják, hogy csakis ők alkalmasak egy-egy szerepre, senki más, és ilyenkor dohognak magukban, amiért nem rájuk osztanak egy feladatot. Az Aladdin esetében is ezt érezte?

KJ: Én is felénekeltem egy dalt és kiküldték a hangomat, de végül a csodás Janza Katát választották. Egyáltalán nem keserített el, hogy én nem énekelhettem a filmben, különösen azért nem, mert utána az Aladdin sorozatban még nagyon sokáig szinkronizáltam Jázmint. Bolba Tamással és Kassai Károllyal dolgoztam együtt, és rengeteget nevettünk a felvételek alatt. Amikor Karcsi megszólalt papagáj hangon, effektíve azzá változott, amit imádtunk, de mivel sokat rendetlenkedtünk, különválasztottak minket, aztán ez lett az általános, hogy minden hangot külön vettek fel.

SzJ: Mennyi ideig tartott leszinkronizálni a Szépség és a Szörnyeteget?

KJ: Nem tartott sokkal több ideig, mint manapság. Csak azokat a részeket láttam, amiben Belle szerepelt. A rendező, Kiss Beáta vezetett végig a szerepen: elmondta, hogy mi van a jelenet előtt és után. A dalok is hasonlóképpen mentek, nagyjából tudtam a történetet és az eredeti hanggal énekeltem.

SzJ: A dalokat hogyan tanulja be a színész a szinkronban?

KJ: Nagyon sokszor helyben kapja meg az ember a dalt, de emlékeim szerint a Szépség és a Szörnyeteg esetében el tudtam próbálni és korrepetitor is segített. Nem érdemes nagyon felépítenie magában a színésznek a szerepet, mert nem szabad a saját elképzelés után menni, hanem az eredetit kell követni. Ezekre általában nincs sok idő, de szokott segíteni egy zenei rendező vagy egy karmester, hogy az ember lássa, hogy mikor, hogyan kell énekelni, úgyhogy nem hagynak vele egyedül. A dalok esetében csak a zene szólt, és a zenei rendező, Oroszlán Gábor irányított, hogy mikor, hogyan énekeljek.

SzJ: Belle eredeti hangja Paige O’Hara azt mondta egy interjúban, hogy az összes Disney-rajzfilm közül a Szépség és a Szörnyeteg története a legromantikusabb. Ön mit gondol erről?

KJ: Szerintem is van benne igazság, mert nagyon szép történet az övéké. Felhívja a figyelmet arra, hogy mit kell meglátnunk a másikban. A külső csak egy felszín: ahhoz, hogy kiderüljön, mi van az ember szíve mélyén, meg kell ismerni a másikat. Lehet szeretni a másik szemének a színét vagy épp a magasságát, de igazán csak a lelkébe lehet beleszeretni.

SzJ: Az összes Disney hercegnő közül melyiket játszaná el színpadon?

KJ: Már egyiket sem, mert nem vagyok már Disney-hercegnő korban, legfeljebb Mrs. Potts lehetnék és szívesen el is játszanám! Ha nem lenne kor-függő, természetesen Belle-t választanám, mert ő áll a szívemhez a legközelebb. Valahogy olyan, mintha én lennék.

SzJ: Lehet, hogy kicsit személyiség alapján is hívta be Kiss Beáta a válogatásra?

KJ: Végül az amerikaiak döntöttek, de nagyon sokáig keresték itthon, hogy ki lehetne a megfelelő hang. Galambos Erzsi már megkapta Mrs. Potts szerepét, amikor együtt játszottam vele a Me and my girl című musicalben, és mondták neki, hogy nem találják Belle-t. Ekkor javasolta, hogy hallgassanak meg engem, és rögtön meg is kaptam a szerepet. Óriási szerencse ezen a pályán, hogy éppen kivel, mikor találkozik az ember.

SzJ: 2018-ban volt egy animációs rajzfilm, a Ralph lezúzza a netet, amiben ugyan Belle is benne volt, mégis Jázmint szólaltatta meg. Azt tudja, hogy min múlt a szereposztás?

KJ: Lehet, hogy a koromra való tekintettel kaptam Jázmin szerepét. Az ő hangja már eredetileg is mélyebb, érettebb volt, ezért valószínűleg adott volt, hogy ennyi év elteltével is én szinkronizáljam őt, és így Belle-nek kerestek egy fiatalabb hangot.

SzJ: Azt mondta még egy 2013-as interjúban, hogy a színházi alacsony fizetéseket pótolja a színpad, a közönség, a fények: a játék. Hogy van ez a szinkronnal? Egy-egy jó szinkron tudja pótolni az alacsony anyagi juttatást?

KJ: A szerelem, amit a szakmánk iránt érzünk, mindent pótol. Ha az ember örömét leli abban, amit csinál, az nem munka. Akárcsak a színpadot, a szinkront is nagyon szeretem.

SzJ: Nagyon köszönjük, hogy ennyi mindent mesélt nekünk.

Szörnyeteg – Robby Benson – Szabó Sipos Barnabás

A Szörnyeteg – akiről idő közben kiderült, hogy polgári nevén Adam hercegnek hívják – hangját Amerikában nehezen találták meg: több, mint száz színészt hallgattak meg. A választás végül Robby Bensonra esett, mert a filmkészítők elmondásuk szerint hallották az embert a szőr alatt. Benson már 11 éves korában találkozott a kamerával, és azóta számtalan filmben szerepelt és szinkronizált. Akárcsak amerikai kollégája, Szabó Sipos Barnabás is igencsak mélyített a hangján, hogy meg tudjon jeleníteni egy ilyen veszedelmes állatot, mint a Szörnyeteg, és ahogy halad a történet, úgy enyhít a hangján, mígnem a végén szinte természetesen szólal meg – immáron hercegként. (Ugyan nem a magyar szinkronhoz tartozik, mindenképpen érdekesség, hogy a kínai verzióban Jackie Chan szólaltatja meg a szörnyeteget, még az éneklős részben is).

Lumiere – Jerry Orbach – Balázs Péter

Lumiere a gyertyatartó sok gyerek kedvencévé vált: mindig vidám volt és derűlátó. Amerikában az a Jerry Orbach szólaltatta meg, aki annak idején szerepe szerint a sarokba ültette Baby-t a Dirty dancingben. Az eredeti verzióban Lumiere-nek volt némi francia akcentusa, ám ezt a magyarban nem vették át, ami feltételezhetően egy gyereknek sem okozott hiányérzetet. Szinte nem volt olyan rajzfilm a ’90-es években, amiben Balázs Péter ne szinkronizált volna: Macskarisztokraták, Gumimacik, Herkules, A Notre Dame-i toronyőr, és a sort hosszasan folytathatnánk. A magyar színész amellett, hogy kitűnően adott hangot a karaktereknek, és rendszeresen énekelt is, és nem volt ez másképp Lumiere esetében sem:

Cogsworth – David Odgen Stiers – Harkányi Endre

A készítők nem tervezték, hogy az aggodalmaskodó órának bármi fogalma legyen a romantikus gesztusokról, ám eredeti hangja improvizált egy sort, és annyira jól sikerült, hogy benne hagyták: amikor a Szörnyeteg azt kérdezi személyzetétől, hogy mivel lephetné meg Belle-t, Cogsworth ezt találja mondani: ,,virág, csokoládé…ígéretek, amiket soha nem tartunk meg”. Harkányi Endre hangját minden meseszerető ember ismeri, hiszen ő szinkronizálta mindenki Mézga Gézáját és ,,Keresztes barátját” a Vízipók csodapókban, és az okoskodó óra szerepében sem vallott kudarcot játékával.

Mrs. Potts – Angela Lansbury – Galambos Erzsi

Angela Lansbury-t leginkább a Gyilkos sorok című sorozatból ismerhetjük: Mrs. Potts-ot is a forgatások közti szünetekben szinkronizálta. Mielőtt elénekelte volna a Szépség és a Szörny című dalt, bizonytalan volt magában. A Huffington Postnak azt nyilatkozta, hogy ugyan a dal üzenete csodás, a zene nem egészen az ő stílusa. A Disney megkérte, hogy énekelje fel úgy, ahogy ő gondolja, legfeljebb keresnek mást helyette, és már az első felvétel olyan jól sikerült, hogy belekerült a filmbe. A ma 96 éves brit színésznő elmondása szerint úgy énekelte el a dalt, ahogy szerinte egy angol idős teáskanna tette volna. Ugyan a Gyilkos sorokban Kassai Ilona követte le Angela Lansbury munkáját, ez esetben Galambos Erzsi szólaltatta meg, aki nélkül el sem tudjuk képzelni Kanna mamát. Finom hangja, szeretetteljes hangsúlyai megnyugtatóan hatottak az emberre, különösen gyerekként. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért ő énekelte el a Disney-rajzfilmek egyik legszebb betétdalát.

Gaston – Richard White – Vincze Gábor Péter

Gaston arcának bizonyos jegyeit az őt megszólaltató Richard White adta. Ugyan a szerepet eredetileg Rupert Everettnek szánták (aki később a Shrek második részében Szőke Herceg hangja lett), végül nem mellette döntöttek, mert nem tartották eléggé arrogánsnak a hangját. Vincze Gábor Péter az Oroszlánkirályról készült interjúnkban megemlítette, hogy hogyan kapta meg a magabiztos Gaston szerepét: ,,Az egész zenés-rajzfilm szinkronban való szerepvállalásom egy véletlen eredménye. Sokan nem tudták rólam, hogy korábban opera-szakra jártam, s egy alkalommal vártam a soromra Kosztola Tibor stúdiójában, amikor is Kiss Beáta szinkronrendező bejött, és kétségbe esve mondta Tibornak, hogy rendez egy filmet, operai hangok kellenek, de nem talál olyan színészt, aki tud énekelni is és beszélni is. Mondta neki Tibor, hogy itt ül Vincze Gábor Péter, próbáljátok meg! Kottát jól ismerő emberként, rögtön fel tudtam énekelni, így kaptam meg a Szépség és a Szörnyetegben Gaston szerepét. Innentől bekerültem egy adatbázisba, és ha volt egy zenés rajzfilm, kihívtak engem is castingra.”

További magyar hangok:

A mellékszerepekben olyan színészek játékát élvezettük, mint Suka Sándor, Stohl András, Pécsi Ildikó, Györgyi Anna, Komlós András, Kristóf Tibor, Prókai Annamária és Varga Olivér.

Reméljük, belőletek is annyi szép emléket csalt elő ez a pár részlet a rajzfilmből, mint belőlünk! Meséljetek, mit gondoltok például a folytatásról, a Varázslatos karácsonyról?

"Tán a végzet... Tán a mázli... Tán a karma... Mindennek, ami történik velünk, oka van." 

Gyerekek, ez messze az év filmje! Muszáj ezzel kezdenem, mert mostanában sokszor megkaptam, hogy nekem semmi sem tetszik. És de! :) Csak egy jó filmhez nem elég a hangerő vagy a Marvel-logó. 

A Szellemirtók az 1980-as évek nagysikerű - ma már úgy mondanánk - univerzuma volt, hiszen nem csak folytatást kapott (később remake-et), de több rajzfilm adaptáció is készült belőle. Külön érdekesség, hogy az első epizód nem könyvön vagy képregényen, hanem a Ray Stantz-et alakító Dan Aykryod ötletén alapult - a nagy sikernek köszönhetően pedig aztán egy komplett franchise-zá alakult. Bár annak idején nem sikerült trilógiává bővíteni a nagysikerű történetet, később megszületett a méltán nem híres "csajos remake", amely szívtelenségével, gusztustalan poénjaival bebizonyította, hogy csak az eredeti gárda érti igazán, mitől döglik a légy. 

A magyar címek ritkán jobbnak az eredetinél, jellemzően inkább rajtuk nevetünk, mint velük. (Erről Dóri kolléganőm mutatott be néhány éve egy remek gyűjtést.) Viszont a Szellemirtók - Az Örökség nem is lehetne találóbb, hiszen a filmet minden szinten áthatja a generációváltás élménye - még a szinkronban is!

A történetről abszolút semmit nem szeretnék mesélni, minden gondolat spoiler lenne. Az viszont bizonyos, hogy az új epizód eddig messze az év filmje! Az alkotók valószínűleg tanulmányozták az új Csillagok Háborúja-trilógiát és felütötték a filmkészítés kézikönyvét az "Ezeket a hibákat ne kövesd el régi franchise felélesztése esetén" fejezetnél. Nem hiába, ugyanis a film úgy nosztalgikus, hogy közben rendkívül friss, nem ismétli önmagát kellemetlenül. Szól a régi rajongókhoz, de megszólítja az újakat. Tisztelettel nyúl az eredeti alapanyaghoz, de bőven építi azt új elemekkel. 

A film legnagyobb erőssége az, hogy hatalmas szívvel készült és ez igazán átjön a képernyőn. Az első két rész rendezőjének fia, Jason Reitman hozta tető alá ezt a produkciót (ismét csak Örökség), miközben a háttérben azért a régi alkotógárda is segített. A gyerekszereplők bevonása, a történet teljesen új környezetbe való helyezése egyaránt nagy dobások. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a zene az eredeti Elmer Bernstein score kvázi feldolgozása, megkapunk egy olyan tökéletes elegyet, amin nevetünk, izgulunk, megijedünk - sőt bizonyosan lesznek, akik meg is könnyezik. 

A magyar szinkron

A Szellemirtók első része a magyar szinkrontörténelem könyvében önálló fejezetet érdemel: a Wessely Ferenc rendezésében készült alkotásban minden hang a helyén van. Felföldi László, Kerekes József (itt szinkronizálta először Dan Aykroydot), Dörner György és Gáti Oszkár kvartettje fantasztikus - de még a mellékszerepekben is olyan színészóriásokat kapunk, mint Csernák János vagy éppen Harkányi Endre. Ezzel szemben a Szellemirtók 2-ben mintha egy könnyed ötlettől vezérelve teljesen random módon keverték volna meg a szerep-paklit: természetesen a csapat itt sem lett kisebb értékű, de utólag nézve minimum megmosolyogtató, ahogy össze-vissza cserélgették a hangokat. Később az első résznek még két további változata is készült, kényszerűségből más-más alkotókkal. 

Tabák Kata szinkronrendezőnek nem volt könnyű dolga, amikor e káoszos előtörténettel átvette az új rész irányítását. Ugyanakkor ezen a ponton mindenkit szeretnék megnyugtatni: sikerült egy olyan megoldást találni, amelyben minden figura, szereplő és hang a helyére kerül. Hogy a magyar cím mennyire találó, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a főszerepekben két olyan fiatal tehetséget üdvözölhetünk, akik mindketten igazi aktívan szinkronizáló színészcsaládból valók. 

Mckenna Grace, azaz Phoebe magyar hangja nem más, mint Dolmány-Bodgányi Korina (szülei: Bogdányi Titanilla és Dolmány Attila). A szinkront már évek óta aktívan gyakorló, ifjú színésznővel egy rövid interjút is készítettünk, amelyet az alábbiakban olvashattok. (Fotó: a színésznő saját archívumából)

(Fotó: MarieClaire.hu - Czvitkovits Judit)

Zárásként pedig a magyar csapat teljes listája, NAGYON SPOILERES, úgyhogy ki is fehérítem (kijelöléssel látható):

Callie (Carrie Coon) - Bognár Anna

Grooberson (Paul Rudd) - Széles Tamás

Trevor (Finn Wolfhard) - Miller Dávid

Phoebe (Mckenna Grace) - Dolmány-Bogdányi Korina

Podcast (Logan Kim) - Kovács András Bátor

Lucky (Celeste O'Connor) - Kanyó Kata

Peter Venkman (Bill Murray) - Harsányi Gábor

Ray Stantz (Dan Aykroyd) - Kerekes József

Winston Zeddmore (Ernie Hudson) - Dörner György

Janine Melnitz (Annie Potts) - Igó Éva

Dana Barrett (Sigourney Weaver) - Menszátor Magdolna

Ivo Shandor (J.K. Simmons) - Csuha Lajos

Skittles ( Shawn Seward) - Nikas Dániel

Zahk (Billy Bryk) - Szécsi Bence

Swayze (Sydney Mae Diaz) - Pál Dániel

Domingo seriff (Bokeem Woodbine) - Bognár Tamás

Bunny (Paulina Alexis) - Jeney Luca

Rolleres nagyi (Danielle Kennedy) - Réti Szilvia

Rufus (Artoun Nazareth Festekjian) - Szabó Andor

Háziúr (Dusan Rokvic) - Törköly Levente

Medjuck (Stella Aykroyd) - Kokas Piroska

Gozer hangja (Shohreh Aghdashloo) - Bertalan Ágnes

Egon Spengler (Harold Ramis) - Kálid Artúr

főcím: Bozai József

magyar szöveg: Tóth Tamás

felvevő hangmérnök: Jacsó Bence

vágó: Sári-Szemerédi Gabriella

gyártásvezető: Fehér József

szinkronrendező: Tabák Kata

produkciós vezető: Hagen Péter

Már húsz év eltelt azóta, hogy véget értek Milagros és Ivo kalandjai. A ’90-es évek szappanopera-korszakának egyik legismertebb darabja akkora népszerűségnek örvendett Magyarországon, amit azóta sem sikerült überelni semmilyen hasonló műfajban készült sorozatnak.

Hogy is volt a Vad angyal főcíme?

Ugyan Isaurának és Esmeraldának gyűjtöttek, a Vad angyal mégis atombombaként robbant be az emberek életébe: gyerekek, idősek, nők és férfiak sokasága nézte. Több címlapról és poszterről köszönt vissza ránk a főszereplő, sőt, egy külön Vad angyal magazinnal is kényeztették a rajongókat.

 A sorozatot könyvben is kiadták, ami szintén nem volt mindennapi jelenség.

Natalia Oreiro énekesnőként is befutott, és ez elsősorban a sorozatnak köszönhető. Az első lemeze a Vad angyalban hallható dalokat tartalmazta, de még a második kazettát is úgy árulták, hogy az ember tudja: hiába a stílusváltás, ő még mindig a Vad angyal.

Natalia Oreiro – hasonlóan a korszak meghatározó sorozatsztárjaihoz – Magyarországon járt, melynek keretében koncertet adott és még az akkor rendkívül népszerű Dáridó című műsorban is fellépett. Erről egy riportot is készített a Tv2.

Most, hogy már kellő sebességgel zakatol alattunk a nosztalgiavonat, nézzük pár érdekességet a sorozatról!

A Vad angyal története egy 1998-as Casablanca című sorozattal kezdődött, amiben Natalia Oreiro volt a főszereplő, de 22 leforgatott epizód után úgy döntöttek a készítők, hogy nem folytatják, mert semmi nem lesz belőle, így le sem adták a tévében. Natalia nem várta a sült galambot: felkereste Enrique Torres-t, aki addigra már 19 sikeres telenovella forgatókönyvét megírta (köztük a Magyarországon is vetített Celese című sorozatét), és elmondott neki egy általa kitalált alaptörténetet: ebből lett a Vad angyal.

A stáb szinte teljes egészében megegyezett az elmaradt Casablanca című sorozatéval, egyedül a férfi főszereplőt cserélték le, így került a képbe Facundo Arana.

A széria hamar a valaha volt legnézettebb telenovella lett, és több, mint 100 országban sugározták.

Natalia Oreiro elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy ekkora siker lesz a sorozat, hogy még Európában is szívesen látják. Visszaemlékezései szerint több párbeszéd a felvételek alatt változott meg, hogy szórakoztatóbb legyen, és ő maga is rengeteget írt bele a forgatókönyvbe. Ugyan 14 órát forgattak egy nap, nem tudta megunni, hogy Mili karakterét játssza.

Így van ezzel magyar hangja, Kiss Virág is, aki a mai napig örömmel emlékszik vissza uruguayi kolléganőjére és a közös munkára.

Fotó: Kiss Virág

Szinkronjunkie: Mielőtt nekikezdenénk a Vad angyalnak, hadd kérdezzek valamit: úgy tudom, gyerekkorodtól kezdve vonzanak az illatok. Van szinkronstúdió-illat?

Kiss Virág: A stúdióillat egy speciális dolog, mert azoktól az alapanyagoktól függ, amikből a burkolat készül. Régebben főként fával burkolták a stúdiók belsejét a rádióban és a szinkronstúdiókban, így azoknak a stúdióknak egészen más illata volt, mint a mostaniaknak, ahol sok a műanyag és a textil. A mai, modern stúdióillat teljesen más. Létezik, de leginkább létezett.

SzJ: Húsz éve ért véget a Vad angyal. Hihetetlen, hogy már ennyi ideje.

KV: Igen, elképesztő, hogy már ennyi idő eltelt azóta. Emlékszem, hogy több, mint húsz éve kezdtük el szinkronizálni. Másfél évig tartott a munka, ráadásul jókora előnyünk volt, mire elkezdték adni a tévében. Mivel nagy volt a nézettsége, a vége felé felezték az epizódokat és csak húsz percet adtak le belőle, hogy tovább tartson. Hetekig vezette a nézettségi listákat; úgy tudom, hogy a legtöbb a 3,5 millió néző volt egy este.

SzJ: Azt bizonyára lehetett tudni, hogy hosszú lesz, és emiatt nagy elköteleződést jelent. Mennyire rugalmas ilyenkor a többi munkaadó?

KV: Nagyon jól összeegyeztethető a többi feladattal, főleg hogy általában ilyen esetben előre meg vannak adva a napok, amikor a sorozaton dolgozunk. A Vad angyalt hétfőn és kedden vettük fel, csütörtökön és pénteken egy másik csatorna Thalia-sorozatában szinkronizáltam, a köztes napra pedig minden filmet és kisebb szerepet bezsúfoltam, amit lehetett.

SzJ: Hogyan kaptad meg Milagros szerepét?

KV: Zentai Mária szinkronrendező választott ki. A kezdetekkor nem tudtuk, hogy ennyire népszerű lesz a sorozat, és azt sem, hogy pontosan hány részre számítsunk. Úgy tudom, hogy Argentínában 150 epizódot terveztek belőle, de a siker láttán még nyújtottak rajta, így lett 270.

Fotó: Gábor Bálint

SzJ: Egy ilyen hosszú, másfél évig tartó munka alatt mehetnek a színészek szabadságra?

KV: Ha előre szól az ember, mindent meg lehet oldani, ráadásul előnyünk is volt az adáshoz képest, úgyhogy egyhetes nyaralást gond nélkül  lehetett tervezni. Most, a koronavírus miatt különösen gyakori volt az olyan probléma, hogy valaki hirtelen megbetegedett és nem tudtuk felvenni a jeleneteit, így voltak sorozatok, amik le is álltak egy időre, de némi rugalmassággal a betegség miatti kiesés és a szabadság is megoldható.

SzJ: A dél-amerikai sorozatokkal szemben nem csak a nézők, sok színész is előítélettel viseltet. Nem féltél attól, hogy ha elvállalsz egy ilyen feladatot, azzal bizonyos szempontból megbélyegzed magad?

KV: Most török-sorozat dömping van, és a tematika lényegében ugyanaz. Ugyan a filmezési technika másféle, ezek a sorozatok is több részesek, lassan bontják ki a történetet, sok konfliktus, szerelmi ügy és csalódás van benne. Szinte minden megfelel annak, amit a dél-amerikai sorozatokban láttunk, és nincs olyan színészkollégám, aki nem szinkronizált volna török szériában. Ugyanúgy kell hozzáállni, mint bármelyik másik munkához, és akár a kevésbé jó történetet vagy színészt feljavítani. Nekünk feladatunk van, nem lehet lenézni vagy leszólni egy sorozatot a származása alapján. Egy telenovella sosem lesz rangon aluli, mert rendkívül nehéz egy ilyen munkát úgy elvégezni, hogy jól hangozzon magyarul és visszaadjuk azt a stílust és hangulatot, ahogyan a külföldi színészekkel leforgatták.

SzJ: Egy interjúban azt mondtad a szinkronról, hogy rendkívül fontos az arányérzék, és mindig tudni kell, hogy mi az elég, mi a kevés és mi a sok. Milagros rendkívül szertelen volt. Honnan tudtad, hogy mi az elég? Túl lehetett egyáltalán játszani őt?

KV: Azt hiszem, hogy amikor úgy igazán elszabadul, nincs olyan, hogy sok. Nagyon nagy amplitúdón játszott a Vad angyalban és sokat improvizált, különösen a Te vagy az életem című sorozatában. Ebben megmondhatták neki, hogy honnan-hová jusson el a párbeszéd és azt, hogy mik a fontos pontok, amik nem maradhatnak ki, ezen felül pedig improvizált. Ilyenkor teljesen elszabadult és egy idő után annyira megtanultam követni őt, hogy egy gesztusából is tudtam, hogy mi fog következni. Ez a mai napig megmaradt; ha hívnának, hogy szinkronizáljam egy új sorozatát, ugyanott folytatnám a vele való barátkozást, ahol pár évvel ezelőtt abbahagytam. Rajta keresztül nagyon jól meg lehetett tanulni, hogy hogyan lehet szinkronban hitelesen átadni az érzelmeket.

SzJ: Nézőként követted a Vad angyalt?

KV: Nem követtem, de bele-belenéztem és feladatomnak is tartottam, hogy figyeljem, hogy mit csináltam jól vagy rosszul, és hogy mit kellene máshogyan. Az újságcikkekből és a megkeresésekből érezhető volt a sorozat népszerűsége. A vége felé volt, hogy naponta hívtak a televízióba, ráadásul amikor Natalia Oreiro Magyarországon járt, vele is találkozhattam.

Fotó: Kiss Virág

SzJ: Azt mondtad egy interjúban, hogy több közös vonást is felfedeztél kettőtök között a személyes találkozás alkalmával. Melyek voltak ezek?

KV: A vidámság mindenképpen közös pont. Mindketten nagyon fiatalok voltunk a sorozat kezdetekor. Én nem sokkal előtte kezdtem el szinkronizálni, úgyhogy szinte ,,együtt nőttünk fel”. Mindketten szeretjük a zenét és a táncot, és amikor Natalia nevet, akkor nagyon nevet, akárcsak én. Mindketten hangosak vagyunk, így temperamentumbeli hasonlóság is van köztünk. Ahogyan örültünk egymásnak és megöleltük a másikat, lehetett érezni, hogy hasonlóak vagyunk.

SzJ: Nem minden kollégád volt ilyen szerencsés: Nyírő Bea nem tudott találkozni annak idején Esmeralda megformálójával, és amikor a színésznő a Vakok Intézetébe ment látogatóba, az ott lakók nagyon meglepődtek a mély hangján.

KV: Igen, a mi fülünk egy szép, fiatal, vékony színésznőt nem tud elképzelni egy mély, rekedt hanggal, ami a dél-amerikai nőkre jellemző. Nataliának ugyan nem mély a hangja, de van egy folyamatos rekedtség benne, ami az énekhangjában nem hallható. Kicsit csilingelőbbre alakítottam a lényét, mert akkoriban még ő is olyan volt.

SzJ: Mit adott neked a sorozat?

KV: Nagyon sokat kaptam tőle. Még húsz év távlatából is találkozom olyanokkal, akik rajongtak a sorozatért, és rögtön felvidulnak, amikor rájönnek, hogy én vagyok Natalia magyar hangja. Szép időszaka volt az életemnek az a másfél év: szinte társulattá értünk a stábbal. 50 epizódonként tartottunk egy bulit, ahová mindenki vitt ennivalót és nagyon jókat beszélgettünk. Amikor vége lett, elképesztő hiányérzet alakult ki bennem és bizonytalan is voltam, hogy ki tudok-e lépni a szerepből, fognak-e hívni másra. Nagyon nagy szerencsém volt, mert folytonos lett a pályám, nem skatulyázott be a Vad angyal szerepe. Rendkívül sokat tanultam ez alatt az időszak alatt, mert Natalia Oreirót szinkronizálni nem egyszerű feladat: rengeteget beszél, minden szerepében másképp. Imádtam, hogy bármilyen érzelmet meg  lehet élni a sorozatain keresztül. Hiányzik, hogy szinkronizálhassam őt újra.

Nagyon köszönjük, hogy meséltél nekünk.

Ivo Di Carlo – Facundo Arana – Czvetkó Sándor

Ivo hosszú hajjal indított a sorozatban, majd mindenki megrökönyödésére levágatta, amikor is kiderült, hogy ez áll neki igazán jól. A páros már a Vad angyal előtt is dolgozott együtt egy végül be nem mutatott filmen, majd 2006-ban a Te vagy az életem című sorozatban láthattuk őket újra együtt, ami – akárcsak a Vad angyal – szintén nagy siker lett. Ivo Di Carlót Czvetkó Sándor szinkronizálta, akinek ez volt az egyik legismertebb sorozat-főszerepe a Két pasi meg egy kicsi és a Castle mellett. Később a Yagóban is együtt dolgoztak, azonban a Te vagy az életem-ben már megszakadt a közös munka, és Gáspár András szinkronizálta a színészt.

További magyar hangok

Rengetegen szerepeltek a sorozatban, így a hangot adó magyar színészek száma is már-már leírhatatlan, úgyhogy a teljesség igénye nélkül említünk meg pár szereplőt.

Ivo (vélt) apjának, Federico Di Carlónak Varga T. József volt a hangja. A magyar színész rendkívül jól lekövette külföldi kollégájának dühkitöréseit és gyengébb pillanatait egyaránt. Sajnálatos módon a Federicót megformáló Arturo Maly két évvel a sorozat forgatása után elhunyt. Feleségét Kubik Anna szinkronizálta, aki fürdött ebben a gonoszkodó szerepben. Sógorát, a szintén áskálódó Damiant Háda János szólaltatta meg, ami éles váltás volt a Farm, ahol élünk melegszívű főszereplőjének szinkronja után. Nem maradhat ki a listából a nagymama, Doña Angélica, akit ki más szinkronizálhatott volna, mint a szeretetteljes Kassai Ilona!

A szolgálók körében is kiváló volt a szereposztás. A Dallas után újabb sorozatszerephez juthatott Végh Péter, aki a szigorú komornyiknak, Bernardónak adott magyar hangot, és Kiss Eszter is kihozta magából a legjobbat Lina, azaz ,,Lepkécske” figurájában. A sorozat azon ritka alkalmak egyike volt, amikor Kocsis Mariann egy fehér nőt szinkronizált, aki ráadásul az egyik legintrikusabb karaktert. Ivo egyik riválisának, Pablónak az azóta elhunyt Selmeczi Roland volt a magyar hangja.

Rajtuk kívül Törtei Tünde, Fazekas István, Kisfalvi Krisztina, Dózsa Zoltán, Némedi Mari, Mezei Kitty, Széles László, Lippai László, Tolnai Miklós, Szénási Kata, Makay Andrea, Fazekas Zsuzsa, Gruber Hugó, Juhász Judit, Németh Gábor, Dévai Balázs és Szokolay Ottó tettek azért, hogy a sorozat Magyarországon is ekkora sikert futhasson be.

Nem volt elég a nosztalgiából? Akkor nézzétek meg a sorozat első részét!

Most pedig Ti jöttök! Mondjátok el, hogy milyen emlékeitek vannak a sorozatról, milyen Vad angyalos relikviákat gyűjtöttetek, és hogy ott voltatok-e Natalia Oreiro budapesti koncertjén!

Ma 25 éve mutatták be a Space Jam-et, ami magyarul ,,Zűr az űrben” kiegészítéssel futott. Az animációs- és élőszereplős filmek egyik előfutára volt. A készítők a biztos sikerre mentek: Michael Jordan mellett a korszak legnépszerűbb kosárlabdázóit és jól ismert rajzfilmfigurákat eresztettek össze, hogy gyerekek és szüleik egyaránt élvezzék az eredményt.

A várt siker nem maradt el: a mai napig a legnépszerűbb kosaras, és a 12. legjobbnak ítélt film sport-témában. Így már semmi meglepő nincs abban, hogy 1996-ban 230 millió dollár bevételt hozott a Warner Brothers-nek.

A film ötletét egy reklám adta: 1992-ben a Nike Michael Jordannel és Tapsi Hapsival reklámozott, és a kosárlabdázó ügynökének jutott eszébe, hogy miért ne lehetne ebből egy egészestés filmet készíteni! Ez a Warner Brothers Stúdiónak is jól jött, mert pont egy olyan ötletre várt, amivel újraéleszthetnék a Looney Tune-ok népszerűségét. Íme az ihletadó reklám:

A stúdió mindent megtett Michael Jordan kényelméért: még saját edzőtermet is építettek neki, hogy forgatási szünetekben tudjon a meccseire készülni. Nem volt egyszerű dolga a kosarasnak, mert a film nagy részében rajzfilmfigurákkal szerepel, amit úgy oldottak meg, hogy a felvételek alatt zöldbe öltözött emberek személyesítették meg a figurákat. Erre azért volt szükség, mert a jeleneteket eljátszva a főszereplő olyan irányba tudjon nézni, ahová későbbiekben az animált karaktereket rajzolják.

 Fotó: airjordan.com

Több ismerős arc is feltűnik a szereplők közt, többek közt Bill Murray, akinek egy belső poént is írtak: amikor lejut Tapsiék világába a kosármeccsre, felmerül a kérdés, hogy hogyan került oda. Ezt azzal a frappáns válasszal tudták le, hogy ,,ismerem a producert”. Murray önmagát játszotta, és valóban a producer barátja, úgyhogy még hazudnia sem kellett.

Magyar hangok

Michael Jordan – Both András

Az ismert sportolót Both András szólaltatta meg, akinek hangját legtöbben az Rtl Klubról ismerik, így szokatlan volt más szerepben hallani, de rendkívül barátságos és megnyerő hanghordozásával kiválóan passzolt Michael Jordanhez. A magyar színésszel beszélgettünk a szinkronról, a technika fejlődéséről a szakmában és természetesen mindenek előtt a Space Jamről.

Szinkronjunkie: Egy interjúban azt mondta, hogy csatornahangnak lenni ,,a szakma egy szelete”. Mi a helyzet a szinkronnal?

Both András: A szinkront nagyon régen, majdnem húsz éve hagytam abba. Amikor vidékre költöztünk, felhagytam a szinkronba járással, mert a tiszteletdíj ellenére az úti- és a parkolási költséggel együtt is majdnem én fizetek azért, hogy ott vagyok. Magát a munkát és a szinkront nagyon szeretem, hiszen egy rendkívül fontos dolognak tartom. Ha a szakma nagyjait nézzük, és azt, hogy milyen szinkronok születtek, sokkal jobban meg kellene becsülni a szakmának ezt az ágát.

SzJ: Már nem is hívják szinkronba?

BA: Nagyon ritkán. Pár éve nagyon jólesett a hívás, mert a Dumbó filmes változatába kerestek Michael Buffer szerepére. Ő egy világhírű ring-kommentátor, aki a boxmeccseket is kíséri, és mivel itthon többször előfordult, hogy Kovács Kokó István meccsein közvetítettem, engem hívtak be, és nagyon szívesen el is vállaltam.

SzJ: Emlékszik, hogy hogyan kapta meg Michael Jordan szinkronját?

BA: Akkoriban még aktívan szinkronizáltam. Behívtak egy meghallgatásra, ahol két tekercsre vettük fel a hangot, amit kiküldtek Amerikába. Nem tudom, hány színészt próbáltak ki és kik voltak a többiek, de rá pár napra szóltak, hogy én kaptam meg a szerepet. Fék György csodálatos hangmérnöke volt a filmnek, és mivel Michael Jordannek nem volt sok szövege, két délután alatt fel is vettük a hangot. Azelőtt nem is láttam olyan utópisztikus berendezést, mint amilyen abban a stúdióban volt; ott meg kellett felelni egy amerikai standardnek. Figyelnem kellett arra, hogy egy bizonyos lágéból ne jöjjek ki; nagyon kellemes munka volt. A legvégén alá kellett írnom egy többoldalas szerződést, és a mai napig nem tudom, mi volt benne, de valószínűleg ha nem írtam volna alá, akkor lecseréltek volna - ezzel járt a szerep.

SzJ: Mi volt az első benyomása a filmről? Akkoriban még meglehetősen új technikának számított ez az animált világ, talán a Roger nyúl a pácban volt előtte az egyetlen hasonló produkció.

BA: Nagyon élveztem, mert szeretek játszani. Rendkívül jó hangulatú, kedves történet volt, és Michael Jordan nem akárki, így nagyon nagy megtiszteltetésnek éltem meg, hogy őt szinkronizálhattam.

SzJ: Szinkronban általában menni kell az eredeti hang után. Tudván, hogy Michael Jordan nem színész, próbált javítani a játékán?

BA: Nem ez van az ember fejében, hanem ahogy hallom a beszédét, látom a mozdulatait és az arcát, úgy próbálok minél hűebben utána menni. Akkor jó a szinkron, hogy ha nem tolakodó és művészkedő: amikor az embernek nem tűnik fel, hogy szinkronnal nézi a filmet.

SzJ: Akkoriban együtt álltak a mikrofon előtt?

BA: Végig egyedül voltam, csak azokat a tekercseket vettük fel, amikben Jordan szerepel. Én egyedül is szívesen dolgozom, de nagyon jó tud lenni a hangulat, ha ott van a partner. A szinkron és a színjátszás egy társas műfaj, és ha a szinkronrendező is jó, akkor külön örömteli munka. Rendkívüli módon kell koncentrálni, mert az ember végig egy sötét szobában van hosszú órákon keresztül, de a technikát meg lehet tanulni. A főiskolán Vas János tanított, aki nagy név volt a szakmában, de a mikrofonnal való bánásmódot már inkább élesben tanulja meg az ember.

SzJ: Bizonyára itt is számít a technikai fejlődés.

BA: Nagyon is! A ’90-es évek közepén egy reklámfilmen dolgoztunk, amikor még nem volt számítógép, hanem egy végtelenített szalagra vették a hangot. A félperces reklámot legalább másfél óráig vettük fel, mert akkor még nem lehetett technikai úton helyre húzni a hangot, így voltak mondatok, amiket akár tízszer is felvettünk, hogy pont akkor és ott hangozzon el a termék neve.

SzJ: Mennyiben más egy tévécsatornára szövegeket felmondani és szinkronizálni? Előbbi esetben nincs senki, aki vezesse az embert.

BA: Szinkronban a figurát kell kiegészíteni és hozzá kell járulni, hogy ugyanolyan, vagy esetleg jobb legyen. Ezt a nagyon nagyok tudták igazán jól csinálni, akik sok esetben hozzátettek a szinkronhoz. Ebben a műfajban szükség van olyan színészekre, akik egy Shakespeare filmadaptációtól sem riadnak vissza, és ugyanúgy eljátsszák, mintha dokumentumfilmet narrálnának.

Színházban láthatjuk Önt valahol?

BA: Mivel szabadúszó vagyok, ritkán van színházi szerepem, de egyszer-egyszer hívnak. A Tháliában játszottuk pár éve a Csónakot, a Krisztus katonája című rockoperában pedig főszerepet kaptam és Lucifert játszottam el.

SzJ: Nem hiányzik a színpad?

BA: Nagyon hiányzik, de nem mindenáron. Ha olyan az előadás vagy a rendező, aki azt gondolja, hogy én kellek, akkor nagyon szívesen megyek, mert a színésznek az a dolga, hogy ha hívják, akkor játsszon.

SzJ: Köszönjük szépen az interjút! 

Nem feledkezhetünk meg az animált karakterekről sem!

Tapsi Hapsit a kezdetekkor Harkányi Endre szólaltatta meg, majd Józsa Imre vette át a szerepet, és jó néhány évig Bor Zoltán volt az állandó párja. A Space Jam-ben sem volt ez másképp: rutinból kaptuk kedvenc nyulunk magyar változatát.

Balázs Péter a filmben először szólaltatta meg Dodó kacsát. A dolog érdekessége, hogy előtte Perlaki István volt a beszédhibás madár magyar hangja, aki a filmben a Jurassic Parkból is ismert Wayne Knight-ot szólaltatta meg. Balázs Péter azonban nem csak Dodónak adott hangot, hanem a főgonosznak is, aki meg akarja szerezni Tapsiékat a vidámparkjába. Ennek talán az volt az oka, hogy eredetileg Danny DeVito szinkronizálta a karaktert, akinek Balázs Péter többször is magyar párja volt. A magyar színész tökéletesen mozgott mindkét szerepben: olyannyira, hogy a filmtől számítva 12 évig tudhatta magáénak a bolondos kacsa figuráját.

Ebben a filmben jelenik meg először Tapsi szerelme, Lola. A nyuszilányt csakugyan nagyon szépre rajzolták, az pedig külön hozzájárult a magyar élményhez, hogy Kocsis Judit szólaltatta meg, aki olyan hercegnőket magyarított nekünk előtte, mint Belle és Jázmin.

A filmben rendkívül sokan megszólaltak a főbb szereplőkön kívül. A teljesség igénye nélkül: Csankó Zoltán, Gruber Hugó, Hankó Attila, Lippai László, Csurka László, Gesztesi Károly. Sokan közülük – az amerikai verzióhoz hasonlóan – több karakternek is adták a hangjukat.

Ugyan nem a Zűr az űrben szinkronjáról szól, mindenképpen érdemes megtekinteni a videót, ahol a magyar színészek a ’90-es években egyetlen egy mikrofon körül állva veszik fel a Bolondos dallamok szinkronját. (1:21-től).

Nosztalgiázzunk pár filmrészlettel!

Gyermekkorunk kedvencét idén nyáron felélesztették, és bemutatták a Space Jam – Új kezdet című filmet, melyben LeBron James egészíti ki Tapsi Hapsiék csapatát. Íme a magyar előzetes:

Milyen emlékeitek vannak a Space Jam – Zűr az űrbenről? Nektek is volt szabadidő ruhátok, és Mekis játékaitok a film karaktereivel?